Szavakkal és nélkülük: ezért nehéz megérteni a kicsiket
Nagy találmány a beszéd, mert segítségével bepillanthatunk mások gondolataiba. Ez különösen érdekes a gyerekeink esetében, mert így a praktikus közlések megértésén kívül számtalan egyéb, a lelki világukra rávilágító ismerethez juthatunk. Ebből a szempontból kiemelten fontos, mikor tanul meg valaki beszélni. Ebben igen nagy a szórás, még családon belül is. A lányom például másfél évesen ragozott szavakat és mondatokat használt, s ekkor hangzott el a máig idézett nagy klasszikusa. Feleségem nagynénjéről foglalta össze a rövid jellemrajzot: „Terike, az egy ember, aki felveszi a gyerekeket, de nem viszi el, csak megnézi.”
Kép: Freepik
Ebből kiderült, hogy a csöppségek gyakran azért sírnak, ha idegen babusgatja őket, mert attól tartanak, hogy „elviszik” őket. A nagynéniről azonban már gyűjtött a gyerek elegendő tapasztalatot, miszerint nem kell tartani tőle, hiszen csak „megnézi”. Zsombor, a legkisebb is viszonylag gyorsan eljutott a verbális kifejezőkészség magas fokára: néhány hónapos volt, és esténként, ha letettük az ágyba, és leoltottuk a villanyt, kétségbeesetten sírni kezdett. Később ilyenkor egyre egyértelműbben mindig a „já-já” hangsort ismételte. Egy idő után kiderült számunkra, hogy a lámpát hívja „já-já”-nak, s ettől kezdve nem kapcsoltuk le; cserébe pedig ő nem sírt.
Harmadik csemetém viszont kétévesen még nem beszélt. Vele egyidős unokatestvére már szemrehányóan hánytorgatta fel, hogy „Elvette a Boti a karikámat!”, amit a fiam egyetlen szóra sem méltatott. Azt viszont bebizonyította, hogy szavak nélkül is tökéletesen kifejezhetők az érzések. Egy tíznapos külföldi utazásról hajnalban értünk haza. A nagyobbak rögtön beájultak az ágyba, feleségemmel együtt mi is szívesen így tettünk volna, ám Botit hihetetlen lelkesedés fogta el, amint másfél hét elteltével benyitottunk a lakásba. Hangosan kacagva rohangászott fel-alá konyhától a szobáig, minden játékot megfogott, ujjongott, az arca ragyogott. Ráugrott az ágyára, kiszaladt a hűtőszekrényhez (az egyébként is nagy kedvence volt mindig), gurult a szőnyegen, és simogatta a plüss állatokat. Valószínűleg azt hitte az idegenben töltött hosszú napok során, hogy ezentúl már ott lesz az otthonunk, és most, amikor visszatértünk a megszokott, szeretett környezetbe, rátört az eufória.
Így utólag szívesen rákérdeznék, vajon csakugyan erre gondolt-e, vagy valamit végzetesen félreértettünk, de természetesen nem emlékszik az egészre. Csak kamaszosan a vállát vonogatja, mint általában, ha beszélni kéne.
Ez a cikk a Képmás magazin 2016. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
