Még az elefánt is tud úszni

Nem mindig könnyű megmondani egy állatról, hogy otthonosan mozog-e a vízben, vagy úgy, mint a nyeletlen balta. A tevéről például sokan azt feltételezik, hogy nem tud úszni – talán azért, mert a sivatagban él, ahol nem sok hasznát veheti ennek a képességnek. Ám a tapasztalat az, hogy a sivatag hajója nagyon is örömest vízre száll, és éppen úgy úszik, mint a lovak. Az elefántról is nehéz elhinni ránézésre, hogy oszloplábaival kiválóan úszik, pedig így van: a hatalmas test súlyából veszítve könnyeddé válik a vízben, s az állat még búvárkodni is tud, ormányát légzőpipaként használva, ha a víz alá merül.

A disznóról a dagonyázás jut eszünkbe, de hogy a mélyebb vízben sem süllyed el, azt már kevesen gondolják róla.

A házimacskáról közismert, hogy nem szereti a vizet (bár ez egyes macskafajtákra nem feltétlenül igaz), de ez nem jelenti azt, hogy szükség esetén ne tudna úszni – csak éppen nem szeret.

Sétálnak a vízben 

Kézenfekvő lenne a feltételezés, hogy az emlősök azért tudnak szinte mind úszni, mert négy lábon járnak, testtartásuk pedig járás közben is vízszintes, így könnyen ráfekszenek a hullámokra, és „kutyaúszásban” haladva voltaképpen csak a szárazon megszokott mozgásformájukat kell folytatniuk. Ez a legtöbb esetben így is van, de korántsem mindig. A kenguru például üldözői elől gyakran menekül a vízbe, és ott úszásba vált, holott esetében ez elég nagy mértékben különbözik a két lábon ugrálástól, amellyel a szárazon halad. A lajhár sem hátúszásban úszik, hanem a hasára fordulva; szüksége is lehet erre, hiszen a dél-amerikai őserdőkben gyakoriak az árvizek, amikor az egész talajt elönti a folyó. 
De még a denevérek is tudnak úszni, szárnyaikkal csapkodva a vizet, ami valamelyest az ember pillangóúszására emlékeztet.

Úszólecke vidra módra

Míg a legtöbb szárazföldi emlős „kutyaúszásban” úszik, vagyis tulajdonképpen úgy mozgatja a lábait, mintha járna, addig a kimondottan vízben élőknek sokkal kifinomultabb technikájuk van erre. Meglepő módon ők nem mindig született úszók.

A vidrakölykök eleinte kimondottan idegenkednek a víztől, az anyjuk szó szerint beledobja, kényszeríti őket az alámerülésre.

Amikor viszont ráéreznek a dolog ízére, hajlékony testük és farkuk kígyózó mozgásával suhannak a hullámok között. A jegesmedve a mellső mancsainak oldalirányú csapásaival úszik, a széttett hátsókkal inkább csak kormányoz. A fókák úszástechnikája csoportonként eltérő: míg a valódi, avagy fületlen fókák halak módjára a hátsó uszonyaikkal eveznek, és a mellsőkkel kormányoznak, addig a fülesfókák éppen fordítva: a hátsókat használják az irányváltáshoz, és a mellső uszonyok erőteljes csapásaival szinte repülnek a vízben, mint a pingvinek.

Lebegni vagy süllyedni

Az emlősök úszóképességéhez hozzájárul az az adottság, hogy szőrzetet viselnek. A szőrzet ugyanis tetemes mennyiségű levegőt ejt csapdába, ami segít a testet fenntartani a víz színén. Ennek jelentősége persze főleg az apró állatok esetében nagy. A vízibivalyt nyilván nem a bundája tartja a felszínen, a hajótörést szenvedett patkány azonban akár napokig is képes szétterpesztett lábakkal, szinte mozdulatlanul lebegve vitetni magát az áramlatokkal, míg egy elérhető lakatlan szigetet talál, ahol partra szállhat. A kutyák többsége ösztönös úszó, de vannak olyan egyedek is, amelyeknek az első próbálkozásai igencsak ügyetlenek: nem egyenletesen kalimpálnak, hanem kilépni igyekeznek a vízből, amitől a testük függőleges helyzetbe kerül, és süllyedni kezdenek, a víz pedig a szemükbe fröcsköl – némelyiküknek egy életre el is megy a kedve a strandolástól.

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

A zsiráf és az emberszabásúak

Voltaképpen csak két olyan állatcsoport van az emlősök között, amely nem tud ösztönösen úszni: a zsiráfok és az emberszabású majmok.

A zsiráfnak egyszerűen a testalkata nem alkalmas rá: annyira függőlegesek az arányai, hogy sehogyan nem tud az úszáshoz szükséges, vízszintes testtartást felvenni.

Az azonban rejtély, hogy miért veszítették el az emberszabásúak – az orángutánok, gorillák, csimpánzok, sőt, a gibbonok is – az úszás ösztönös képességét, amely egyébként annyira általános az emlősök világában. Míg a makákóknak több fajáról is köztudott, hogy szívesen vetik magukat a vízbe, akár hűsölés, táplálékszerzés vagy akár gőzfürdőzés céljából, addig legközelebbi rokonaink kimondottan idegenkednek a víztől: bár szívesen eljátszadoznak vele, mint izgalmas, érdekes anyaggal, de bele nem merülnek. Viszont megtaníthatók úszni; ezt bizonyítja egy 2013-ban készült filmfelvétel is, amelyen egy orángután lelkesen tempózik egy úszómedencében.

Ember a vízben

És mi a helyzet velünk, emberekkel? Megoszlanak a vélemények arról, hogy nekünk ösztönös képességünk-e az úszás.

A csecsemőkori úszás hívei szerint az újszülött tud úszni, csak ha nem gyakoroltatják vele időben, akkor elfelejti.

Ezzel szemben áll az a vélemény, amely szerint ez tévedés: azt, hogy a csecsemő alámerítve ösztönösen visszatartja a lélegzetét, nem szabad összetéveszteni a tényleges úszással, még akkor sem, ha utána valóban gyorsan megtanul mozogni a vízben. Az viszont bizonyos, látva a különböző gyorsasági is ügyességi vízisportok legkiválóbb versenyzőit, a gyorsúszástól a szinkronúszáson át a vízilabdáig, hogy az ember olyan teljesítményeket képes elérni a vízben, amelyeknek egyetlen más, nem vízi életmódra specializálódott élőlény sem tud a nyomába érni.  

Az uszkárok és a portugál vízikutyák szőrzetének hagyományos nyírása eredetileg a vízben való könnyebb mozgást és az ízületek védelmét szolgálta.

A hüllők többnyire tudnak úszni. Érdekes viszont, hogy egyes víziteknősök, amelyek a sekély vizekben élnek, kimondottan ügyetlenek, ha nem ér le a lábuk; a mély vízbe akár bele is fulladhatnak. 

Míg a legtöbb röpképtelen madár szegycsontja lapos, addig a pingvineké tarajos, és fejlett repülőizmok is tapadnak hozzá. A pingvin ugyanis valójában repül, csak nem a levegőben, hanem egy sokkal sűrűbb, nagyobb ellenállású közegben: a vízben.

Számos állat van, amely a szárazföldi életmód után „meggondolta magát”, és visszatért a vízbe, ilyenek például a cetek. Ám ha egyszer már tüdejük fejlődött, újra kopoltyút növeszteni ennyi idő alatt nem tudtak, lélegezniük a légkörből kell.

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>