Illés Fanni – A parasportoló is példakép

– Májusban másodszor is Európa-bajnok lett, s rövidesen a paralimpián úszik. Hogy lehet egy nagy siker után rögtön újra fölszítani a győzni akarást?
– Közvetlenül verseny után nehéz visszatalálni a belső tűzhöz, hiányérzete van az embernek, hiszen valami véget ért, nincs már abban a légkörben, nem ég ezer fokon, nincs adrenalin. A lelkesedést bennem az tartja fenn, hogy nem tudom elképzelni az életemet úszás nélkül. A sportágam szeretete és az eredmények ösztönöznek – és szerencsére nem úsztam olyan jó időt az Eb-n, hogy ne legyen motivációm.

– Sokan százszor is megtervezik a nagy pillanataikat. Hogy látja maga előtt a tokiói szereplését?
– Mindig a saját számomat, a 100 mellet képzelem el, azt úszom le fejben rengetegszer. Gondolatban átélem, milyen, amikor odaérek, mit mi után csinálok, és próbálok egyszerre egy dologra koncentrálni. Arra, hogy hogyan fogom érezni magam úszás után. Azt képzelem, hogy elégedett leszek, és boldog – majd ezt igyekszem megőrizni, ezen dolgozom, ehhez térek vissza újra és újra.

– Mik a „belső ellenfelek”?
– A legnagyobb feladat az esélyesség terhe. Már nincs olyan könnyű dolgom, mint a 2018-ban szerzett első aranyérmem előtt, amikor még lesz, ami lesz alapon, vesztenivaló nélkül versenyeztem. Az első győzelmem után magam felé is mások lettek az elvárások, és azt sem volt könnyű megszokni, hogy minden ellenfél engem néz. Nem mondom, hogy ez gond, folyamatosan dolgozom rajta, pszichológus, az edzőm és a családom is segít.

– A médiából is érezhető, milyen összetartó a paralimpiai csapat. Mi mindenben számítanak különösen is egymás támogatására?
– Mindig van valami, ami miatt szorosan összezárunk. Szeretnénk, hogy a mi teljesítményünk ugyanolyan megbecsült, sőt menő dolog legyen, mint ép társainké. Ugyanúgy magyarok vagyunk, ugyanúgy szállítjuk az érmeket a világversenyekről – mégsincs akkora hírértéke. Kívülállóktól gyakran hallani, hogy nekünk könnyebb, kevesen vagyunk, nem kell annyit edzenünk – pedig én is ugyanannyit vagyok az uszodában és a konditeremben, mint az ép bajnokok, persze ezt nem híresztelem, hiszen ez a dolgom. De aki csak annyit lát, hogy nincs lábam, ezt nem tudja elképzelni rólam, sőt, hétköznapi dolgokat is bizonygatnom kell, például hogy tudok főzni vagy autót vezetni. Egy fogyatékkal élő ember sokszor találkozik olyan pillantással, ami elsőre lemond róla – ezért először fejben kell akadálymentesíteni.

Kép

Illés Fanni - Kép: Páczai Tamás

– Elérhető ez a sporttal?
– Igen, mert egy sportoló, legyen para vagy ép, mindig példakép. Ahogyan él, amit tesz minden nap, ahogyan dolgozik, ahogyan az országáról képet ad, annak mind méltónak kell lennie. És a parasportolók is az egész nemzetüket képviselik.

Kovacsics Anikó – Mindannyiunkra szükség van

– Mi a legfontosabb feladata egy csapatkapitánynak az olimpia előtt?
– A sérülésem miatt most egy kicsit szokatlan helyzetben vagyok, de mindenképpen azt szeretném, hogy az a csapatszellem és -kohézió, ami a selejtezőn megvolt, és amivel a kvalifikációt kiharcoltuk, az megmaradjon. Nagyon együtt voltunk a pályán és azon kívül is, jó útra léptünk rá akkor.

– Milyen cél van az út végén?
– Ha már azt elértük, hogy végre újra olimpián játszhatunk, akkor nem szabad megelégedni ennyivel – remélem, nem is tesszük majd. Fejben mindenképp késznek kell lenni arra, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget, mivel könnyen lehet, hogy ez soha vissza nem térő alkalom. Amikor ilyen adatik, akkor merni kell olyan célokat is magunk előtt látni, amiknek a megvalósulására korábban álmunkban sem gondoltunk volna. Ha úgy játszunk, hogy mindent kiadunk magunkból, akkor nem hiszem el, hogy annak ne lenne kivételes eredménye.

– Van meghatározó gyerekkori emléke, amely olimpiához fűződik?
– Mióta a kvalifikációval karnyújtásnyira került az olimpia, rengetegszer eszembe jut egy momentum, ami a Sydney-ben ezüstérmet szerzett női kéziválogatotthoz kapcsolódik. Én kilencéves voltam akkor. Annak a csapatnak tagja volt Balogh Beatrix, aki Csurgóról származik, ahonnan én is, a családunknak pedig jó ismerőse. Emlékszem, hogy anyukámat mekkora örömmel töltötte el, hogy Bea, a volt iskolatársa ilyen eredményt ért el. A döntő után rögtön telefonált is az apukájának, hogy gratuláljon, és elmondja, hogy mennyire büszke ő is. Most is nagyon bennem van az, amire már akkor is gondoltam, hogy milyen büszke lenne édesanyám, mekkora dolog lenne, ha engem látna ott.

Kép

Kovacsics Anikó - Kép: MKSZ

– Mi az, ami ezt a csapatot teheti majd példává?
– Az, hogy az a tizennégy ember, aki pályára lép, a felelősséget felvállalva és magából mindent kiadva lép pályára. Mi nem a sztárközpontú csapat vagyunk, ahol egyvalaki viszi a hátán az egészet: mindannyiunkra szükség van a sikerhez. Ez lehet az erőnk, és bízom benne, hogy élni fogunk vele.

Király Gábor – Ha a csapat egységként szerepel, mindent el tud érni

– Lélekben mi a különbség klub- és válogatott meccs között?
– Egy országban sok sportklub van, de a nemzet egy, és mikor az ember felveszi a címeres mezt, az egész nemzetet képviseli – azt az egységet, ami minden magyart összeköt. A külföldön élő magyaroknak is ugyanolyan fontos a nemzeti együttes szereplése, eredményessége és az összetartozás légköre.

– A 2016-os Európa-bajnokságnak melyik pillanatát tenné albumba?
– Sok ilyen van, nem egyet utólag láttam felvételről. Volt egy jelenet, mikor a szurkolók elözönlötték az utcákat, de megmaradt bennem az Eb legszebbjének választott védésem, az osztrákok elleni győzelem, vagy mikor Gera Zoli góljánál már a rúgás pillanatában láttam, hogy be fog menni, mert egy vonalban álltam vele. Az egész egy felejthetetlen, „többnapos pillanat”.

– A mostani csapat járvány idején, nehéz csoportban, hazai közönség előtt játszik. Hogy lehet jól bírni a nyomást?
– A futball erről szól: állandó nyomás alatt kell teljesíteni. Más sportágaknál hosszú felkészülés után, a verseny egyszeri pillanatában kell jól szerepelni, a foci az év 12 hónapjából 11-ben folyamatosan zajlik. Mindig ott vannak a meccsek, az egyesület és a szurkolók elvárásai, a média – a nyomás része a sportnak. Én azzal a beállítottsággal dolgoztam, hogy minden körülmények között menni kell tovább. Siker esetén ne higgyük, hogy már mindent tudunk, kudarc után pedig, hogy mindent elfelejtettünk.

– Mi adja a magyar foci saját karakterét?
– A klasszikus magyar kreativitás és a játékosok egymáshoz való kapcsolódása. Ha egy magyar csapat egységként szerepel, mindent el tud érni.

– Szurkolóként milyen a gólöröme? Higgadtan biccent, vagy ordítva felpattan?
– A labdarúgás emóció. Én is fel szoktam ugrani, mert robbannak az érzések, kiabálok is persze – bár 5–0 után a hatodik gólnál már nem biztos. Vannak nagyon emocionális helyzetek, ezeket egy hétköznapi mérkőzés is előhozza. Ezért szép a foci. Igaz, amióta visszavonultam, nyugodtabban nézem a meccseket. Régebben, amikor a német szezonnak már vége volt, de itthon még voltak bajnokik, elmentem a Haladás meccseire Szombathelyre – akkor sokkal hevesebb voltam, mint most.

– Mit gondol, ki lesz az Európa-bajnok?
– Németországban és Angliában is játszottam, így a mieinken kívül nekik szurkolok. A németek szerintem ott lesznek a négy között, akár a döntőben is. Biztosan lesz egy meglepetéscsapat – bízom benne, hogy a magyar válogatott lesz az. Bár nehéz a csoportbeosztásunk, de emiatt fájjon a feje azoknak, akiknek kötelező a győzelem. A magyar megnehezíti majd minden ellenfele dolgát.

Märcz Tamás – A fiúk éhesek a sikerre

– Melyik az a játékosként szerzett olimpiai élménye, amit soha nem fog elfelejteni?
– Az olimpiának egyrészt az adja a varázsát, hogy ennyi sportoló együtt van egy helyen, olyan sztárok, mint az NBA-s kosarasok vagy a top Grand Slam-es teniszezők. Sydney-ben nekem a győzelem is megadatott – amiért egy magyar vízilabdás mindig megy –, egy 20 000 fős létesítményben játszottunk, ami ebben a sportágban kivételes alkalom. Ráadásul akkor 24 év után nyert a válogatott, és az arany mindannyiunknak gyerekkori álma volt.

Kép

Märcz Tamás - Kép: Profimedia - Red Dot

– Edzőként hogy hozza formába magát az olimpiára?
– Különleges helyzet ez, hiszen alapesetben a kapitány havonta találkozik a csapatával, ám erre nem volt mód az elmúlt másfél évben. Ezért folyamatosan figyelem a játékosokat edzésen és meccseken. Emellett törekszem, hogy ne csak mentálisan, de fizikailag is topon legyek. Egy világverseny az edzők számára is komoly igénybevétel – így edzem én is.

– Mik a magyar csapat erősségei?
– Jó szériából jövünk, jól szerepeltünk az elmúlt időszakban. A 2020. januári budapesti Eb-n sikerült győzni. A korösszetétel is megfelelő: épp jó arányban vannak a rutinos, az ideális korú és a fiatal pólósok. Két fantasztikus kapusunk van, a játékosaink jó lövőkészséggel bírnak, ettől tartanak az ellenfelek. Lendületes a csapat, alkalmas gyors támadások vezetésére, és a fiúk éhesek a sikerre.

– Milyen kihívást jelentenek a rendkívüli körülmények?
– Szokatlan lesz a nézők hiánya, hiszen már szinte biztos, hogy nem lehetnek szurkolók az olimpián. Szigorú szabályok várnak ránk a torna közben. Várhatóan csak az uszoda–szálloda vonalon mozoghatunk majd, a szabadnapok vélhetően a faluban telnek majd. Bármilyenek legyenek is a körülmények, azokhoz a legjobban kell alkalmazkodnunk.

– Minden pólóedző szereti, ha ruhástól a medencébe rántják?
– A tavaly januári Európa-bajnokság megnyerése után én magam is csobbantam – különös pillanat, amikor örömmámorban fürdik edző és csapata a vízben. Más sportágban nem adatik meg, hogy a stresszes nagydöntő után az edző rögtön lehűtse magát. Jó lenne újra fürdeni, de hosszú lesz az út: érjünk oda épségben, egészségben, ha így lesz, éremért mehetünk Tokióba.

– Az első olimpia Benedek Tibor nélkül… Mit visz magával tőle Tokióba?
– Tibivel gyerekkorunkban ismerkedtünk meg, és már akkor a legmegszállottabb volt közülünk. Hite és győzni akarása vitte előre, és ez számomra is példamutató volt. Soha nem felejtjük el őt. Fáj, hogy már nincs köztünk, de egy picit mégis velünk lesz: föntről biztosan szurkolni fog nekünk. 

A cikk a Szerencsejáték Zrt. szakmai támogatásával készült. 

– Miért érezte úgy, hogy nevét, tudását és személyes élettapasztalatát adja a Nők Magyarországért Klubhoz?
– Tetszett nekem az a filozófia, amely mentén a Nők Magyarországért Klub létrejött. Tizennyolcan vagyunk alapító tagok, a művészet, a sport, a közélet, a diplomácia, a tudomány és a vállalati szféra területéről érkeztünk, s mindannyiunk életében együtt van jelen a szakmai kiteljesedés és a család iránti elköteleződés. Személyes életutunkkal is szeretnénk láttatni, hogy a család és a karrier nem egymást kizáró és gátló, hanem ellenkezőleg, egymást kiegészítő és segítő, az egységet megteremtő tényező is lehet.

– Első ízben 2020-ban adták át a Nők Magyarországért-díjat, amellyel azoknak a nőknek a segítő tevékenységét és teljesítményét kívánják elismerni, akiknek példájából mások erőt meríthetnek. A díjra idén is érkeztek felterjesztések, jelölések. Milyen szempontok alapján döntenek arról, hogy kik kaphatják az elismerést?
– A díj alapításának ötlete egy rendkívül nehéz időszakban, tavaly, a koronavírus-járvány idején született meg. A cél az volt, és most is az, hogy reflektorfénybe állítsunk és erkölcsileg, anyagilag elismerjünk olyan női „hősöket”, legalább néhányat, akik – sokszor amellett, hogy a családjukról is gondoskodnak – a COVID-19 járvány idején rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Sokan a saját egészségük kockáztatásával álltak helyt az egészségügyben, az oktatásban, szociális területen vagy akár bolti eladóként, mindannyian azért, hogy mások élete élhetőbb, elviselhetőbb legyen. Volt közöttük intenzív osztályt vezető főorvos, volt pedagógus, vagy például egy kis faluban az orvos mellett dolgozó asszisztens, aki naponta járta a falut, látogatta az időseket, ételt, gyógyszer vitt nekik, lélekben erősítette őket, noha ez nem volt a feladata. Idén is arra kértünk mindenkit, hogy keressenek a környezetükben fáradhatatlanul dolgozó nőket, és jelöljék őket a díjra.

A jelöltekről idén is közönségszavazást tartunk, a fődíjasok pedig – az elismerés mellett – kategóriánként 5-5 millió forintban részesülnek.

Felterjesztéssel élhetett gyakorlatilag bárki; magánszemélyek, érdekvédelmi, szakmai és civil szervezetek, szakmai testületek, intézmények a https://www.nokmagyarorszagert.hu/dij/ oldalon. A díjra egészségügyi, szociális, oktatási, továbbá egy nyitott, „egyéb” kategóriában lehetett jelölni.

Kép

Dr. Ádám Veronika

– Közel öt évtizede dolgozik a Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézetében, közben oktatott Londonban, meghívták a New York-i Center for Neurochemistry kutatóintézetbe, most osztályelnök az MTA orvostudományi osztályán, a magyar tudomány Prima Primissimája, kitüntetései közé tartozik a Magyar Arany Érdemkereszt és Széchenyi-díj is, hogy csak néhány mérföldkövet említsek pályafutásából. Hogyan fért meg az életében a családi élet a karrierépítéssel és a folyamatos önképzéssel?
– Nagyon dolgos életem volt és van, és egy nagyon támogató családban élek. Édesanyám nagymamaként sokat segített, és ott volt a férjem is (Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke – a szerk.), aki mindent megtett azért, hogy a családban ne csak az örömökben, hanem a feladatokban is megosztozzunk. Enélkül aligha ment volna.

Amikor megkérdezik tőlem, hogy mi a legfontosabb egy nő számára ahhoz, hogy mindkét minőségében jól érezze magát, sikeres és elégedett legyen, soha nem jut eszembe jobb válasz, mint az, hogy jól kell férjhez menni.

Persze nem anyagi szempontból – bár az biztos nem hátrány –, hanem abban az értelemben, hogy társa legyen, igazi társa, aki számára természetes, hogy egy nő élete a konyhán és a családi életen kívül is tartogathat lehetőségeket anélkül, hogy előbbit háttérbe szorítaná vagy feladná. Nekem ilyen társam van.

– Mi volt az egyik legnagyobb dicséret, amit valaha a férjétől kapott?
– Hogy nagyon jól csinálom a karácsonyi Cili tortát (nevet). Ez anyósom specialitása volt, a férjemnek pedig a kedvence, gyermekkora íze.

– Fel tudná idézni, hogy milyen érzések kavarogtak önben, amikor először a katedrára lépett és előadást tartott?
– Pontosan emlékszem, sőt, még arra is, hogy milyen ruha volt rajtam! A legelső előadásomat 33-34 évesen tartottam a Nagyvárad téri nagy elméleti tömbben. A terem tele volt, szemben velem 100–150 hallgató ült. Rettenetesen izgultam. Idővel a lámpaláz csökkent, és a mai napig nagyon szeretek oktatni, mert úgy vélem, hogy a tudást nemcsak megszerezni kell, ami nálunk egy életen keresztül tartó folyamatos feladat és élvezet, hanem kötelesség átadni is. Egy egyetemi előadásban nem az a legfontosabb, hogy tényszerűségeket adjon át az előadó, hiszen azt meg lehet találni könyvekben és ma már az interneten is, bár ez utóbbi rengeteg téveszmével is szolgálhat.

Ami igazán fontos, az a szemlélet, a gondolkodásmód, a megközelítési mód átadása, ami sehol máshol, csakis jó előadások keretében tanulható meg.

– Négy-ötéves lehetett, amikor nagymamájára gondolva először érintette meg az elmúlás témája. Ekkor határozta el, hogy orvos lesz, és így mindig meg tudja majd gyógyítani nagymamáját, akinek elvesztésétől félt. Nagymamája adott önnek olyan bölcsességet, amelybe élete során belekapaszkodhatott?
– Nagymamámnak elsősorban a hitemet köszönhetem. Ő mélyen és egyszerűen hívő asszony volt, aki mindenben, az élet legapróbb történéseiben is látta az isteni jelenlétet. Sokat voltam a nagyszüleimmel, akiktől arra is sok bíztatást kaptam, hogy tanuljak – bár nagyon nem kellett erre bíztatni –, irány az egyetem és egy olyan élet, amelyben alkotás van. Megnyitották előttem a ráció útját, de közben azt a bizonyosságot is erősítették, hogy az utamon soha nem leszek egyedül.

Kép

Dr. Ádám Veronika

– Tavaly jelent meg első regénye Távolból őrzöm címmel a Jaffa Kiadó gondozásában. Miért döntött úgy, hogy könyvet ír?
– Úgy éreztem, hogy amit életemben láttam és megtapasztaltam, talán érdemes más műfajban is megosztanom. A Távolból őrzöm című könyvben megélt élményemet írtam meg két asszony barátságában, akik mindenben különböznek: generációnyi korkülönbség van köztük, egy óceán választja el őket egymástól, egyikük egy ortodox zsidó családból származik, a másik erős keresztény identitással bír – az egyetlen hasonlóság, hogy mind a ketten orvosok. Kettejük mély és szép barátsága során rajzolódik ki egy XX. századi magyar zsidó család története, üldöztetésük, megmenekülésük és újrakezdésük Magyarországon kívül, a másik oldalon pedig egy magyarországi értelmiségi család élete a rendszerváltoztatás előtt és az azt követő években. Az asszonyt, akit szerettem volna ebben a regényben megörökíteni, szakmai utazásom során ismertem meg, New Yorkban élt, és sikeres aneszteziológus professzor volt.

Azt szerettem volna megmutatni, hogy az egymás iránti nyitottság és szeretet olyan életekkel és kapcsolatokkal tudja megajándékozni az embert, amelyek nélkül szegényebbek lennénk.

A szeretetteljes egymás felé fordulás mindenféle különbséget képes átívelni, de sokszor egyszerűbb csak a különbségeket látnunk és ezért emberi kapcsolatokat eleve lehetetlennek ítélni.

– Nagykanizsán nőtt fel, ott szerezte első ismereteit az istenhitről is. A racionalitás – hiszen ön természettudós – és a hit ezek szerint könnyen megfér az ön életében. 
– Ahogyan családi élet és karrier, úgy hit és tudomány sem zárja ki egymást. Ha az ember a tudományban él, akkor a saját munkájában is megéli, hogy milyen gyorsan el lehet jutni a megismerés határáig. Amikor az ember megért valamit, több tucat új kérdés vetődik fel, újabb ismeretlen felé nyúlnak az újabb kérdések, mintha minden megismeréssel tovább tágulna az ismeretlen is. Egy végtelen és felfoghatatlan világban élünk, amit nem lehet csak a rációval megközelíteni. Megérteni pláne nem. Több hitet igényel azt gondolni, hogy ez a világ magától ilyen rendezett és szabályozott, mint azt feltételezni, hogy – mint Kosztolányi fogalmazta –, egy nagy ismeretlen úrnak vendégei vagyunk. 

Magyarország az olimpián

Az idén 65 éve elhunyt Hajós Alfréd, akiről előző számunkban részletes cikket olvashattak, nagy érdeklődéssel figyelné mindkét eseményt. (Az első magyar futballválogatottnak is aktív tagja volt. Az újkori olimpiák kezdetén pedig gyorsúszásban 100 méteren, majd mindössze másfél órával később 1200 méteren is győzött, megszerezve így az első magyar olimpiai aranyérmeket 1896-ban Athénban). Valódi polihisztor volt tehát, de még ő sem sejthette, mekkora sikersorozatot indított el.

Az 1896-os athéni játékok óta szinte az összes olimpián volt magyar résztvevő (két kivétellel: 1920-ban az első világháború veszteseiként nem kaptunk meghívót, így a korábban elnyert rendezés jogát is elveszítettük, 1984-ben pedig a Szovjetúnió bojkottja miatt nem utaztunk el Los Angelesbe), és máig összesen 175 aranyérmet szereztek sportolóink. Ezzel nyolcadikok vagyunk az összesített éremtáblázaton, ami egy viszonylag kis népességű országtól kiemelkedő eredmény, többek között olyan államokat előzünk meg a listán, mint Svédország vagy Ausztrália. A legsikeresebben Helsinkiben szerepeltünk: 1952-ben tizenhat aranyérmet hoztak haza olyan, azóta is méltán híres olimpikonjaink, mint Keleti Ágnes, Papp László, Székely Éva és az Aranycsapat.

Az ötkarikás játékok magyar vonatkozású sikerei viszont nemcsak számokban, de a rádió vagy televízió előtt követett, már-már történelmi pillanatokban is mérhetők, amelyeket az egész ország egy emberként élt át. Az 1956-os, melbourne-i vérfürdőként elhíresült Magyarország–Szovjetúnió mérkőzésr december 6-án, alig egy hónappal a forradalom leverése után játszották le. Zádor Ervin felrepedt, vérző szemöldöke több volt egyszerű sportsérülésnél, hiszen az egész világ számára az erőszakkal levert forradalmat és a mérkőzés napján is javában zajló megtorlásokat jelentette. A találkozót 4:0-ra megnyertük, ami bár sovány vigasz volt, a sportba vetett hitünket mégis megerősítette, hiszen ha a csatatéren nem is, a pályán ország-világ szeme előtt legyőztük az elnyomó nagyhatalmat.

Sőt, olimpiai bajnokaink az egész világot is. Szinte mindegy, hogy televízión nézzük vagy a helyszínen: amikor sportolóink érmet szereznek, könnyen érezhetjük úgy, hogy egy egész ország lép fel a dobogóra. Az áldozat és a teljesítmény az övék, de a dicsőség mintha kicsit a miénk is lenne. Talán ezért is izgulunk annyira szurkolás közben. Mert mintha mi is ott lennénk a medencében, amikor Egerszegi Krisztina mindössze tizennégy évesen, az olimpiai csapat legfiatalabb tagjaként nyer aranyérmet 200 méteres hátúszásban, és válik egy ország kedvencévé (1988, Szöul). Mert a mi karunk is megfeszül a tévé előtt, ahogy Csollány Szilveszter hosszú másodpercekig tartja magát Krisztus-függésben teljesen mozdulatlanul, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne (2000, Sydney). Legszívesebben mi is vízbe ugranánk Kemény Dénessel együtt, amikor a magyar vízilabda-válogatott három egymást követő olimpián is a dobogó tetejére áll (2000, Sydney, 2004, Athén, 2008, Peking). Mert mi is a nyakunkban érezzük a számtalan aranyérem súlyát, amelyeket négyévente szinte rendeltetésszerűen akasztanak Kovács Katalin és kajak-kenus társai nyakába (2004, Athén, 2008, Peking, 2012, London). Mert együtt örülünk Szilágyi Áronnal, amikor a győzelmet jelentő asszó után eldobja a sisakot, együtt vigasztalnánk meg Imre Gézát az elvesztett döntő után, és mindannyian tátott szájjal nézzük, ahogy Hosszú Katinka egyetlen ellenfelét, a világcsúcsot jelző sárga vonalat is másfél testhosszal előzi meg (2016, Rio de Janeiro).

Kép

Kép: Profimédia - Red Dot

Sajnos szurkolóként nem lehetünk jelen Tokióban, a vírushelyzet miatt Japán ugyanis érthető módon nem enged a területére külföldieket. Mégis, ha az idén nyáron a nappalinkban vagy egy vendéglátóhely teraszán felcsendül a magyar himnusz, újra és újra átélhetjük azt a felemelő érzést, hogy egy nemzethez tartozunk.

A közelmúlt magyar futballsikerei

Az összetartozás semmihez sem hasonlítható örömét érezhették azok a szurkolók is, akik 2016 júniusában részesei lehettek az autóforgalmat is megbénító körúti népünnepélynek Budapesten. Akkor az egész ország egy emberként ünnepelte meg, hogy labdarúgó-válogatottunk már a legelső mérkőzésén győzni tudott az Európa-bajnokságon. A spontán utcai fesztivál akkor érthető igazán, ha tisztában vagyunk vele, hogy milyen hosszú sikertelenségi sorozat szakadt meg azon a nyáron: a világon, de talán hazánkban is legnépszerűbb sportágban ekkor már harminc éve nem szerepeltünk jelentősebb világversenyen.

Az elmúlt időszak futballba fektetett anyagi és szakmai erőfeszítései már a 2016-os tornát megelőző selejtezősorozaton megtérülni látszottak. A Dárdai Pál, később pedig Bernd Storck irányította nemzeti csapat játékának köszönhetően egyre több szurkoló kezdte követni a mérkőzéseket, mert látták, hogy bárki ellen is játszik a válogatott, a végső sípszó után nem kell szégyenkezniük. Amikor pedig az Európa-bajnokságon minden elvárást felülmúlva, veretlenül csoportelsők lettünk, következhetett az újabb körúti őrület.

Sokan remélték, hogy az akkori siker nem egy kivételes, kiugró eredmény lesz, hanem egy felfelé ívelő pálya első állomása, és azóta szerencsére az utóbbi látszik beigazolódni. Bár a világbajnoki selejtező túl nagy falatnak bizonyult válogatottunk számára, és egy kisebb generációváltás is lezajlott a csapatnál, ami sosem könnyű időszak, a Ferencváros szereplése az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában, illetve a nemzeti csapat újabb Európa-bajnoki részvétele egyaránt biztató jelek. Egyre több a színvonalas bajnokságokon rendszeresen szereplő játékosunk, ráadásul rég volt olyan kiemelkedően tehetséges világ­sztárjelöltünk, mint Szoboszlai Dominik, aki a legmagasabb szinten is képes mérkőzéseket eldönteni egy-egy zseniális villanással. Örömteli lenne, ha ő jelentené a példaképet a jövő magyar tehetségei számára: lezsernek tűnő magabiztossága hátterében ugyanis áldozatosan, profi hozzáállással végzett kőkemény munka áll. Az idei torna más szempontból is különleges lesz, hiszen az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem egyetlen országnak, hanem tizenegy (külön nemzetekhez tartozó) városnak ítélte oda a rendezés jogát. Nem titkolt céljuk volt ezzel, hogy az esetlegesen kijutó rendező országok mérkőzésein minél több hazai szurkoló biztathassa hazája válogatottját. A budapesti Puskás Aréna is sikerrel pályázott, három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd a magyar fővárosban. Az már biztos, hogy két mérkőzésen, Franciaország és Portugália ellen is hazai pályán játszhat a magyar csapat, ami a szurkolóknak óriási élményt, a játékosoknak pedig extra motivációt fog jelenteni.

A továbbjutásra valószínűleg kevesebb esélyünk van idén nyáron, mint öt éve Franciaországban. Úgynevezett halálcsoportba kerültünk, hiszen a címvédő Portugália, a háromszoros Európa-bajnok Németország, valamint a jelenlegi világbajnok Franciaország ellen finoman szólva sem lesz egyszerű pontokat gyűjtenünk. Az utóbbi évtizedeket tekintve viszont már az is komoly sikernek számít, hogy sorozatban másodszor is kijutottunk, illetve hogy hazánk a rendezésben is jelentős szerepet vállalhat. Az egészen biztos, hogy a foggal-körömmel küzdő válogatottunk meg fogja nehezíteni a sztárcsapatok dolgát. És ki tudja, hátha nem a papírforma szerint alakulnak a mérkőzések. 2016 óta tudjuk, hogy már egy aprócska győzelem is elég lehet ahhoz, hogy egész Magyarország önfeledt ünneplésbe kezdjen. 

A cikk a Szerencsejáték Zrt. szakmai támogatásával készült.

Beszélgetést olvashatnak Herczegh Anitával és Háy Jánossal, sokat megtudhatunk az elrendezett házasságról, amely az emberiség több mint felét érinti, a fiatalok ellopott életéről, azaz a poszt-Covid-szindrómáról, és kiderül az is, hogy ki volt Mária királyné törpéje és mi a baj a kóbor macskákkal.

Fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Sokan tudjuk, mennyire jó, megnyugtató és boldogságot adó érzés ölelni, illetve ölelve lenni. Egyszerre jelenti ez a törődést, az odafigyelést, a szeretetet és a bizonyosságot: fontosak vagyunk a másiknak! Sokan sokféleképpen ölelünk, és a világ különböző részein más-más módon és alkalmakkor tesszük ezt meg. Vannak országok, ahol a köszönés része, és nem számít, mennyire ismerős vagy éppen idegen a másik, egyszerűen univerzális üdvözlési módként tekintenek rá, ami kifejezi, hogy egyenlők, barátok vagyunk. Máshol intimebb mozdulatnak számít, amely bizalmat feltételez, és többnyire a családra és a párkapcsolatra redukálódik.
Az üdvözlésen túl számos érzelmi vonatkozása is van a közeledésnek: ölelünk, ha jó kedvünk van, ha boldogok vagyunk, ha ki szeretnénk mutatni az érzéseinket, ha egy kis biztonságra vágyunk, de akkor is ölelünk, ha szomorúság ér minket, vigasztalásra, megnyugvásra, kapaszkodóra van szükségünk. Az ölelés nagyszerű kommunikációs eszköz, és az, hogy ennyi érzelem fér bele ebbe a mozdulatba, és ilyen szélsőséges helyzetekben hívjuk lelki segítségül, jól mutatja, mennyire fontos része életünknek.

Amikor kamasz voltam, életmentő volt számomra édesanyám ölelése. Számtalanszor előfordult, hogy hirtelen megmagyarázhatatlan és indokolatlan rossz érzés tört rám, ami után egyszerűen „kibuggyant” belőlem a sírás. Ilyenkor jöttek a szokásos „mi a baj?”, „történt valami?”, „akarsz beszélgetni?” kérdések, de csupán egy dolog tudott megnyugtatni és visszaterelni az akkor normálisnak mondható érzelmi állapotomba: anya ölelése. Az érzelmi és fizikai közelség biztosított arról, hogy nem vagyok egyedül, bármi is történjék, ő mindig a támaszom lesz. Ez az őszinte mozdulat sokszor segített már rajtam, és bizony ma is képes enyhíteni a hétköznapok nehézségeit. Számomra az ölelés nemcsak a szeretteim közelségét jelenti, de egy jóleső, szétáradó, biztonságot adó érzést is, amelyben áramlik a pozitív energia, és amelyben egy kicsit megpihenhetek.

Pár másodpercnyi ölelés is kiegyensúlyozottabbá tesz

Számos cikket és tanulmányt lehet olvasni a témában, amelyek egytől egyik alátámasztják az ölelés előnyeit. Judith E. Carroll, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) pszichiátriai adjunktusa szerint például a szülői szeretet a gyermekek jövőbeli egészségi állapotának mutatója, ennek pedig az öleléshez is sok köze van. A szerző a tanulmány kapcsán elmondta, hogy azok a személyek, akik gyermekkorukban korlátozott szülői szeretetben részesültek, később veszélyeztetettebbek lettek az egészségügyi problémákra. Ezek az eredmények alátámasztják, hogy milyen mértékben kapcsolódnak a korai társas kapcsolatok és az egészségügyi kockázatok, illetve, hogy mekkora szerepe van az agy, a test és az immunrendszer megfelelő működésében a kielégítő fizikai gondoskodásnak.

A Healthline írása szintén fontos dolgokra világít rá: az ölelés és ölelkezés csökkentheti a bennünk felgyülemlett stresszt. Ennek egyszerű a magyarázata: a támogatás érintéses formája képes oldani a feszültséget, aminek következményeképpen a betegségeket is elkerülhetjük. Mindennek egy több mint 400 felnőtt bevonásával készült vizsgálat a tudományos alapja. Az eredmények alapján azok, akik nagyobb kapcsolati hálóval rendelkeznek, ritkábban betegszenek meg, vagy ha mégis, enyhe tünetekkel átvészelik azt.

Kép

Kép: Pexels / Elina Fairytale

Egy másik tanulmány az ölelés és a szív egészségének kapcsolatát vizsgálta. Azt találták a felmérésben résztvevők megfigyelésekor, hogy akik fizikailag közel vannak, megfogják egymás kezét, és pár másodpercig ölelkeznek is, kiegyensúlyozottabb a vérnyomásuk és a pulzusuk, mint azoknak, akik mindenféle érintkezést mellőzve ülnek egymás mellett.

Boldogságunk záloga?

Az oxitocint a szakemberek gyakran nevezik „ölelési hormonnak”, hiszen a szintje megemelkedik, ha fizikai kapcsolatba kerülünk számunkra vonzó emberekkel. Ez biztosítja többek között a nagyobb boldogságot és a kevesebb stresszt, ugyanakkor érdemes tudni, hogy a nőknél gyakrabban emelkedik meg az oxitocinszint, ami leginkább az anyasággal és a csecsemő, kisgyermek folytonos kézben-ölben tartásával hozható összefüggésbe.

Az ölelés nemcsak a kedélyállapotunkra és a feszültségszintünkre van hatással, de a félelmeinkre és a szorongásainkra is.

Az érintés ezen túl remek eszköz az elszigetelődés ellen – aminek persze feltétele egy jól működő szociális háló is –, ugyanakkor segíthet a nehézségek átvészelésében, de még a fizikai fájdalmaink csökkentésében is. Biztosan mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor betegség vagy sérülés után lábadoztunk, és a szerettünk ott ült az ágyunk szélén, cirógatott, ölelgetett. Ugye, hogy ilyenkor sokkal kevésbé éreztük a fájdalmakat?

Az ölelés az idegesség ellen is hatásos, így ha azt érezzük, elöntenek minket az indulatok, forduljunk a közvetlen környezetünkben élőkhöz. Sok pszichológustól hallani, hogy a legjobb, amit tehetünk egy hisztiző gyermekkel (de akár egy morgolódó, rossz passzban lévő felnőttel is), hogy megöleljük. Ez nemcsak egy nem várt reakció, de kedves eszköz is, mellyel azt üzenjük: itt vagyok, melletted állok, átérzem a problémád, nincs semmi baj, most már megnyugodhatsz. Nem mindenki fogadja persze jól ezt a módszert, de azért megéri próbálkozni, idővel talán leomolhatnak azok a bizonyos (dacos) falak.

Mennyi az annyi?

Virginia Satir családterapeuta szerint napi négy ölelésre van szükségünk a túléléshez, nyolcra a lelki jólét szinten tartásához, és tizenkettőre az érzelmi fejlődéshez, növekedéshez.

Sok ember annak ellenére magányos, és hiányoznak az érintések az életéből, hogy vannak társas kapcsolatai. Szomorú látni, hogy meglévő viszonyainkban is képesek vagyunk elszigetelődni, pedig elegendő lenne némi nyitottság ahhoz, hogy testileg és lelkileg is egészségesebben éljünk. Az ölelések számában nincs limit, és micsoda szerencse! Használjuk hát ki!

***

Források:
https://www.healthline.com/health/hugging-benefits#2.-Hugs-may-protect-you-against-illness
https://www.nbcnews.com/better/pop-culture/health-benefits-hugging-ncna920751

Novák Katalin a videóban kiemelte: ennek köszönhetően azok a dolgozó nők, akik gyermeket vállalnak, a szülést követő első fél évben több pénzt kapnak majd csecsemőgondozási díjként, mint korábban a fizetésük volt. Ez azt jelenti, hogy akik munka mellett gyermeket vállalnak, még jobban járnak a jövőben - mondta a miniszter.

A bejegyzés szerint azoknak is magasabb összeg jár, akik korábban szültek, és csedet kapnak.

A koronavírus járvány miatt a legtöbben idén ­nyáron is belföldi úticélt választunk, a szállások közül pedig az önálló, kerttel, esetleg medencével is rendelkező vendégházak a legnépszerűbbek, a nagycsaládosok már a járvány előtt is ezeket részesítették előnyben. Az idei pihenésünk tervezésénél ezért különösen fontos, hogy időben, körültekintően foglaljunk szállást. Öröm az ürömben, hogy bár legnagyobb tavunk képzeletbeli bejáratához már cikkünk írásának pillanatában is kitehetnénk a megtelt táblát, az ország kevésbé felfedezett vidékein még találunk olyan tavakat, ahol a kisgyermekes családok is biztonságosan fürödhetnek, festői környezetben és varázslatos vendégházakban megpihenve. Az elmúlt hónapok bezártságát kihasználva sok szálláshely megújult, bővült a vidéki helyszíneken, a támogatásoknak köszönhetően új panziók és vendégházak kerültek fel a turisztika térképére, így idén nyáron különösen ajánljuk, hogy fedezzük fel országunk rejtett kincseit, a balatoni riviérán innen és túl.

Egy csipetnyi „Svábország” – Szálka

A takaros Tolna megyei falu nevéről akaratlanul is eszünkbe jut Máté evangéliumából a kérdés: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” Azonban a pár száz fős faluban a nevén kívül egy „szálkát” sem találunk. Takaros portái, jó minőségű útjai, remek éttermei, gondozott közterei önmagában is garanciát jelentenek a felhőtlen kikapcsolódáshoz még a legkényesebb ízlésű vendégnek is. Azonban az apró sváb falucska igazi vonzerejét a lankás dombok között 1977-ben kialakított mesterséges víztározó, a Szálkai-tó adja. A Szekszárdi Dombvidék egyik déli völgyében csordogáló Lajvér patakot duzzasztották fel, így két tó is keletkezett, összesen 57 hektárnyi területen. Vízminősége kiváló, 3 méteres átlagos vízmélységével pedig sekélynek számít, a parttól a legtöbb helyen lassan mélyül, így kisebb gyerekekkel is biztonságos.

Kép

Szálkai-tó - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

A strandot a falutól egy kilométerre találjuk, itt vízibiciklit, kajakot és csónakot is bérelhetünk, hogy felfedezzük a tó egyedi élővilágát, a parton pedig homokos röplabdapálya és csúszdás faház várja a fiatalabbakat. A belépőjegy ára 600 forint felnőtteknek, a strand kempingjében sátorhelyet foglalhatunk, de a lakókocsikat is teljes infrastruktúrával várják. Szálkán számos kiváló vendégház és panzió is várja a kikapcsolódni vágyókat.

A szálkai Riviérán túl: Ha Szálkán nyaralunk, érdemes felfedezni a környéket is. A település határában a futurisztikus Lajvér birtok borászatát látogathatjuk meg, a közelben felfedezhetjük a többi szekszárdi borászatot, Baja pedig megér egy misét a homokpados dunai strandja miatt is.

Infó: bátran használjuk a falu hivatalos honlapját (szalka.hu), hasznos információkat, árakat, szállásajánlatokat találunk.

Kettő az egyben – őrségi csobbanások

Az Őrséget főleg gazdag néprajzi és épített örökségéről ismerjük, pedig a háborítatlan természet és a kristálytiszta források is említést érdemelnek, sőt, szerintünk ez a térség az idei nyár titkos favoritja, a szomszédos vendvidékkel együtt. Természetes tavak ugyan nem jellemzőek erre a vidékre, azonban az elmúlt évtizedekben két mesterséges tavat is kialakítottak itt.

Az egyik a Hegyhátszentjakabnál található Vadása-tó, amit a Vadása patak felduzzasztásával alakítottak ki 1968-ban. Az elnevezés onnan ered, hogy a környéken sok róka élt, lyukakat ástak a patak mentén, így lett a patak neve vad-ásta, vagyis Vadása. A tó vizét 12 forrás táplálja, így kristálytiszta. A fenyő és tölgyfaerdők ölelésében fekvő vízfelület 350 méter hosszú és 200 méter széles, a Szentjakab felőli részében találjuk a strandot (kedvező árakkal), a vendégházakat és az éttermeket.

Kép

Hársas-tó - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Fél órára innen nyugatra, Szentgotthárd mellett találjuk a Vendvidék mesterséges csodáját, a Hársas-tavat. Déli partszakaszán szuper strand várja a kirándulókat homokos parttal: a kijelölt szakaszon a víz csak derékig ér, ezért főleg gyerekekkel ideális frissülőhely a nyári forróságban.

Az őrségi riviérákon túl: mindkét tó mellett tanösvényt alakítottak ki, ahol a természeti értékek mellett az Őrség (illetve a Vendvidék) épített örökségét is megismerhetjük. A Hársas-tó körül 2,5 km-es, jól kiépített kerékpárutat is találunk.

Infó: vadasa.hu, orseg.info

Tómáglyarakás – a Szajki-tavak

A múlt század elején két földesúr akasztotta össze vidáman a bajszát: a birtokaik között bukdácsoló Csörgető-ért gátakkal felhizlalták – ennek eredményeként évek alatt kialakult egy 11 tóból álló tórendszer Vas megye a városok zajától távoli részében. A tavakat az északi, Hosszúpereszteg felőli résztől számokkal jelzik, a 11-es, legdélebbi tó Ajka és Körmend között található félúton. Az üdülőtelep a tórendszer közepének számító 6-os tó partján épült ki az 1960-as években, a 2-5-ös tavak pedig a horgászok felségterületei. A Szajki-tavak környékén a turizmus folyamatosan fejlődött az elmúlt évtizedekben, a strandon kívül jól kiépített túraútvonalakon és kerékpárutakon barangolhatjuk be a környék erdőit-mezőit.

Kép

Szajki-tavak - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Idén tavaszra teljesen megújult a Szajki-tavak strandja, úgy kapott modern, homokos plázst és fából készült partszegélyt, hogy a munkálatok közben minden természeti értéket sikerült megőrizni a festői tó partján – adta hírül Vas megye turisztikai portálja. A strandon vízibiciklit és kajakot is bérelhetünk, a felnőtt napijegy ára 800 forint.

A szajki Riviérán túl: Látogassunk el a 2011-ben nyílt kalandparkba (szajkikaland.hu) és a Jeli Arborétum (Kám) csodakertjébe (jelivarazskert.hu)!

Infó: szállásfoglaláshoz és programkereséshez a szajkitavak.hu és a visitvas.hu oldalakat ajánljuk.

Az ötödik legnagyobb – a Szelidi-tó

Kilóg az eddigi sorból a Kiskunság legnagyobb tava – egyúttal hazánk ötödik legnagyobb vízfelülete –, a Dunapatajhoz közeli Szelidi-tó. Bár ez is mesterségesen alakult ki a Duna szabályozásakor, a forró alföldi klímának és a sekély, átlagban 3 méter mély vizének köszönhetően nyáron 28 fokosra is felmelegedhet vize. Ezt nagyon sokan szeretik, ezért az egykor nagyobb népszerűségnek örvendő, 5 kilométer hosszú holtágat ismét kezdi felkapni a közönség. Partját szinte végig futóhomok övezi, ami igazán kellemes talaj napozáshoz, ráadásul az apró szemekből nátrium-magnézium-karbonát és nátrium-jodid oldódik a vízbe, így reumatikus, idegrendszeri és hormonális problémák kezelése során nagyon hatásos lehet kiegészítő terápiaként.

Kép

Szelidi-tó - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

A tó déli részén található strand balatoni mércével mérve is színvonalas, óriáscsúszdával, gyerekprogramokkal, játszótérrel várja a családokat. A déli részen a fizetősön kívül több szabad strand közül is választhatunk.

A szelidi Riviérán túl: esténként irány a beszédes nevű Szittyó-tér a strand mellett, ahol presszók és kifőzdék kavalkádjában pihenhetjük ki az egész napos strandolás fáradalmait, a csendesebb programot keresők pedig a kertmoziban lazsálhatnak. Rossz idő esetén a közeli Kalocsa termálfürdőjét javasoljuk, vagy a Szelidi-tó élővilágát bemutató 12 állomásos, 2,4 kilométeres Kékmoszat tanösvényt.

Infó: szállások, aktuális nyári programok és belépők: szelidinyar.hu. 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

„Időközben elveszítettük védnökünket, Törőcsik Marit, akire augusztus 6-án Mozart Requiemjével emlékezünk majd. De mindketten, Cseh Tamás és Törőcsik Mari is örökös védnökként velünk maradnak, életük-életművük példa lesz számunkra. Az Ördögkatlan szándékunk szerint a szabadság szigete volt és marad is - de nem költözhetünk le a Földről: az aktuális rendelkezéseket be kell tartanunk, amelyek majd éppen akkor lesznek érvényben! Találkozunk a 14. Katlanban! Kiss Mónika – Bérczes László, fesztiváligazgatók."

Képmás-estek az Ördögkatlanban:
Fészekhagyók
2021. augusztus 4. szerda 16.30
Helyszín: Ördögkatlan Fesztivál | Vylyan Terasz
Mi kell a mamahotelből való kirepüléshez? – Az anyagi, tárgyi feltételek és a lelki muníció számbavétele. Várható akadályok és váratlan meglepetések, segítő és akadályozó tényezők az önálló élet elkezdésében.
Színészek: Parti Nóra és Varga Ádám (A Nézőművészeti Kft. vendégművészei)
Szakértő vendég: Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató
Moderátor: Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője
Az ismerkedés ideje
2021. augusztus 5. csütörtök 16.30
Helyszín: Ördögkatlan Fesztivál | Vylyan Terasz
Más emberek vagyunk-e idegen környezetben, nyaralás alatt vagy egy fesztiválon? Hogyan változunk meg a különleges helyszínek és alkalmak atmoszférájában? Alkalmi közösségek és életre szóló kapcsolatok – van-e átjárás a fesztivál-lét és a hétköznapok között? Az ismerkedés fesztiváletikettje.
Színészek: Jankovics Anna és Jaskó Bálint (A Nézőművészeti Kft. vendégművészei)
Szakértő vendég: Uzsalyné Pécsi Rita, neveléskutató
Moderátor: Szám Kati, a Képmás főszerkesztője
Ezekre az estekre nem kell regisztrálni. A fesztiválra a belépőket itt tudják megváltani: ordogkatlan.hu/jegyek
Ha további kérdéseik vannak, írjanak a [email protected] e-mail címre.

DÍSZVENDÉGEK

Nézőművészeti Kft.

Ez a nagyszerű színházi csapat visszatérő vendége a Katlannak, sőt! A független társulat (Mucsi Zoltán „Kapa", Scherer Péter „Pepe", Kovács Krisztián, Katona László és Gyulay Eszter szövetsége) gyökereit sok helyre (például a régi Krétakörbe) ereszti, de a Bárka Színházba is, mely a Katlannak is őshazája. Szóval... testvérek vagyunk velük.

Bereményi Géza Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező.

„Kutatni kezdtem az első, a legelső emlékképem után. Hátradőltem a székben. Amikor nagyanyám, Róza bilire akart szoktatni – ez jelent meg éles határozottsággal. De én még ennél is előbbre akartam lapozni, mert várakozott valami ott, mint kiderült: egy emberi őskép. Valaki fölém hajolt, egy sötét alak, a haja csiklandozta a bőrömet, a szája mozgott."

Pannon Tükör

A 25. születésnapját tavaly ünneplő Pannon Tükör kulturális folyóirat irodalmi beszélgetéseivel sokadjára vesz részt az Ördögkatlan Fesztiválon. A lapszámbemutatókkal - és egy kortárs dalszövegekből készült különleges Pannon Tükör-kiadvány bemutatójával - egybekötött beszélgetéseket Nagygéci Kovács József, a lap szerkesztője vezeti, aki legalább olyan régóta katlanozik, mint bizonyos somogyi krokodilok.

Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője.

„Igenis van helye a magyar népzenének a fesztiválokon, ahogyan ott kell lennie az V. kerületi romkocsmában és a MÜPA nagyszínpadán is. Ha az emberek az igazi módjával találkoznak, és megszólítja őket, akkor van jövője, van értelme. A népzene nem egy "kitalálmány", mindig is az ember lelkivilágáról szólt. Beszippantja az embert, ha a valódi formájával találkozik."

KIEMELT PROGRAMOK

Mozart: Requiem - In Memoriam Törőcsik Mari

„Mozart Requiemje egy túlvilági lélegzet. Hogyan is hihetnénk egy ilyen zeneművet hallva, hogy a világegyetemnek nincs értelme? Kell, hogy legyen."                                                                                                                                                                           (Émile Cioran)

Közreműködik: Pannon Filharmonikusok Zenekara / Nemzeti Filharmonikusok Kórusa. Szólisták: Bordás Barbara (szoprán), Kiss Judit Anna (mezzo), Tötös Roland (tenor), Kiss András (basszus). Zenei vezető: Dinyés Dániel

Maszkpersely

Háy Jánostól kaptuk a gondolatot, Lengyel Csabától és csapatától, a „Játéknap Kft."-től a megvalósítást. Augusztusra megépül Nagyharsány központjában egy játékos kocka, fennkölten „vírus-emlékműnek" is nevezhetnénk, de mi maradunk a maszkperselynél, ez jobban illik hozzánk. Ebbe a perselybe feleslegessé vált maszkjainkat fogjuk örökre elzárni – amikor az Idő engedi azt, könnyen lehet, hogy csak jövőre, a 15. Ördögkatlanban. Ez az egyszerű, de felemelő gesztus magát az Időt ragadja meg. Múlt és Jövő találkozási pontja a Jelen minden momentuma, és ha ez az aktus egy közösség személyes jegyeit hordozó, kitüntetett pillanata, az maga a közös ünnep. Erre a közös ünnepre készülünk.

30Y

Nyerő számok: nemcsak a 30, de a 21 is: 2021-ben 21 éves a 30Y, az Ördögkatlan állandó vendége. „Nehéz elképzelni, hogy a 30Y streamelt koncertet játsszon. Hogyan játszanánk koncertet elképzelt közönséggel? Pont az nincs akkor meg, ami miatt értelmet és erőt nyer a megszólalásunk." Augusztus 7-én valóságos közönség által nyer erőt és értelmet egy koncert Nagyharsányban: a 21 éves 30Y koncertje a Katlan zárónapján.

Másnap

A kiindulópont számos előadatlan dal, melyeket kész-félkész állapotban őriz a Cseh Tamás Archívum. A dalokat mi fogjuk először hallani, „élőben". Tudathasadásos este: az előadók (Beck Zoli és Szűcs Krisztián) élnek, a szerzők (Cseh Tamás és Csengey Dénes) már nem. Nem hallhatják, hogy dalaik, melyeket Tamás Bartók Béla utcai lakásán kazettás magnóra motyogtak-dúdoltak-énekeltek, végre megszületnek. Tegnap van, másnap van. A zenés színházi este szerkesztője Csengey Balázs, akinek édesapja épp harminc éve halt meg.

Szent Efrém Kórus – Háy János

Régi barátainktól két közös előadást kapunk. „Az öregtó felé" címmel a nagyharsányi templomban előbb elhangzik a szomorú változat (szakrális tér, szakrális zene, aminek mélyén megbújik a bizonyosság: Isten), majd másnap a Narancsligetben „A kéz" címmel a vidám változat (játékosság és humor, szeretet és szerelem és persze a vidám vírusirtás sem maradhat el).

Vucedol

Az Ördögkatlan öt napja nem csak kiváló magyar és külföldi művészeket hoz el a közönségnek, de arra is lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy felfedezzék a környék kulturális-művészeti gazdagságát. Az Ördögkatlannak otthont adó Baranya megyében és a határon túli horvát területeken valaha a vidék legfontosabb őskori kultúrája, a Vučedoli kultúra virágzott. Ebből mutatunk ízelítőt: a játékos kedvűek a korszak autentikus elemeire épülő társasjáték által ismerhetik meg az őskori közösségek életét, a színházrajongók pedig egy interaktív vitaszínházi kalandjátékban lehetnek a bronzkori kultúra aktív résztvevői.

Minden műfajból a legjobbakat várjuk idén is!

Ízelítő a programból:

Színházi előadások: Nézőművészeti Kft.: Kartonpapa / Eleven éjszaka / Utazás a koponyám körül / Piszkosak / Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém, Vecsei Miklós – Beck Zoli estje, Bodor Johanna: Nem baj majd megértem, Bödőcs Tibor: Meg sem kínáltak, Orlai produkció: Egy német sors, Látókép: Egy százalék indián, Háy János: Elem, Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz, Stefanovics Angéla: Csáó,  K2: Rosencrantz és... / Béke, Grecsó Krisztián: Vera, Ördögkatlan: Mulatság, a „Csikófuttató" színházi előadásai...

Gyerek- és családi programok: Rutkai Bori Banda, Bóbita Bábszínház: A madarak nyelve, Simorág Táncirkusz: Tükörmese, Apacuka Zenekar, Pécsi Pagony...

Koncertek: A jobbik részem (Bereményi Géza – Járai Márk estje), Frenk, Kollár-Klemencz László, Beshodroom, Tudósok, Szabó Balázs Bandája, Wombo, Galaxisok, Kiscsillag, Idegen zenekar, Péterfy Bori és a Love Band, 30Y, Esti Kornél, Hagyományok háza, Ferenczi György és az első pesti rackák, Pál István Szalonna, Romano Drom, Tompos Kátya, Csoóri Sándor: Párbeszéd sötétben, VAN Filmzenekar, Cseh Tamás: Váróterem, Boebeck, Mácsai Pál – Lukács Miklós: Az élet értelme, Slam poetry, Rozs 60

Hagyományok Háza: állandó visszatérő már a Hagyományok Háza. Gyerek- és felnőttmesékkel, koncertekkel, közös éneklésekkel, kézművesfoglalkozásokkal, kiállításokkal, hajnalig tartó táncházakkal várják most is a katlanlakókat.

 Komolyzene: Szent Efrém Kórus – Háy János közös estje, Mozart: Requiem, Mezítlábas opera, Jadviga és Psyché, Instant Opera Workshop, Operabeavatók, Ifjúsági koncertek...

Irodalom: Bereményi Géza, Csemer Bogi – Szabó T. Anna estje, Szívárnyék, Kukorelly Endre, Visky András, Molnár Krisztina Rita, Szeifert Natália, Bödőcs Tibor...

Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján: a www.ordogkatlan.hu weboldalon, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.

HETI BÉRLETEK

Elővételben: 20.000
Helyszínen: 24.000 Ft

NAPIJEGY:

Elővételben: 5.400 Ft
Helyszínen: 6.400 Ft

– Ha ma az átlagember vásárol egy bútort vagy egy ruhát, szinte automatikusan a nagy brandek által gyártott darabokat választja. Ezeknek jellemzően kedvező az ára, de ezen túl kevés előnyük van. Milyen negatívumok rejtőznek a korunkra jellemző tömeggyártás mögött?
– Rengeteg hátránnyal jár ezeknek a világpiacot uraló brandeknek a jelenléte. Egyrészt zömében azért dolgoztatnak visszamaradottabb országokban, mert ott olcsóbb a munkaerő és az alapanyag. Ez már gyakran emberjogi (pl. olcsó gyerekmunka), környezettudatossági kérdéseket is felvet, de mindezek után a márkák még hatalmas ökológiai lábnyommal körbeutaztatják a Föld körül a termékeiket. Jelenlétük egy országban munkát ad, ám ez átmeneti lehet, mert jellemzően csak addig maradnak egy helyen, amíg profitálnak belőle. Azáltal pedig, hogy felszippantják a lokális munkaerőt, a régióra jellemző kétkezi szaktudás könnyen elvész. Ha azt nézzük, régen mennyi kelmefestő, kosárfonó, üvegfúvó, fazekas, gyékényszövő, ötvös – és még sorolhatnánk – dolgozott Magyarországon, ahhoz képest a töredéke tevékenykedik napjainkban is. Ez azért probléma, mert így alapvetően azok a helyi-lokális anyagfelhasználással dolgozó szakmák vesznek ki, amelyek sosem voltak kiszolgáltatva a nagytőke mozgolódásainak. Sokszor gondolunk ezekre a mesterségekre úgy, mint valamilyen poros hagyományőrzésre, miközben abszolút van létjogosultságuk ma is – pont a globális felmelegedés, a korunkat aránytalanul eluraló globális kereskedelem, vagy éppen egy világjárvány miatt.

Az én olvasatomban a hagyományőrzés is azért fontos, hogy tovább fennmaradjon az ősi tudás átadása, és hogy helyben lehessen felhasználni és értékesíteni a természetes anyagokat. Ez a függetlenségünk záloga. És ez nem elsősorban nemzeti, hanem fenntarthatósági kérdés.

Az elmúlt év és a koronavírus-járvány sokkhatásai ráadásul kíméletlenül rámutattak a globalizált kereskedelem gyengeségeire. Ráirányították a figyelmet a helyi termelőkre, készítőkre, közösségekre, ami számunkra pozitív, mert az eladói láncot rövidítve egy sokkal hitelesebb, átláthatóbb kapcsolódás jöhet létre a készítők, az értékesítők és a vásárlók között.

– A tömeggyártott termékkel szemben milyen alternatívát nyújtanak a kézműves termékek? Miért érdemes ezeket választani?
– Egy igazán egyedi kézműves darabot nem lehet a tömeggyártás eszközeivel leutánozni. Ezt az avatatlan szemek is érzékelhetik, ha nagyobb figyelmet szentelnek egy kézműves vagy iparművész által készített tárgynak. 

Azért érdemes ezeket választani, mert a legtöbb helyi és természetes alapanyagból készült, azaz lebomlás után is belesimul a természet körforgásába. Nem követnek „tucattrendeket”, emellett pedig időtálló minőségűek, így évtizedek után is ugyanolyan kellemes a jelenlétük, használatuk. Megvásárlásukkal nemcsak magát a kézművest, hanem az alapanyaggyártót is támogatjuk. Az előnyökhöz tartozik még a hitelesség és transzparencia is: ha egy készítő a nevét és az arcát adja egy darabhoz, és megjelöli az alapanyag összetételét, az nem összehasonlítható azzal, ha egy világmárka teszi ugyanezt, hiszen gyakran a zöldre mosás útvesztőibe (greenwashing) kalauzolják a közönséget.

Kép

Csabai Lucia

– Mitől lesz egy termék fenntartható?
– Úgy gondolom, a fenntarthatóság különböző szintjei szoros összefüggésben állnak az átláthatósággal, etikával. Nagyon fontos a matéria szintje, a fenntartható anyaghasználat, itt a természetes anyagok és tanúsítvánnyal rendelkezők találhatók. A következő szinten egy átfogóbb szemlélet szerepel. Itt azon felül, hogy az anyaghasználat fenntartható, egy etikus és transzparens információt áramoltató megközelítés is jelen van a mesteremberek és a vásárlók között. Vizsgálják a készítés környezetre gyakorolt különböző terheit, dolgozva azok csökkentésén, jobbításán.

Mi is erre törekszünk. Ezért vonzzuk be az embereket a készítők világába, mondjuk el a történetüket, ültetünk fákat, hogy kompenzáljuk a szállításaink károsanyag-kibocsátását.

Emellett lebomló, növényi alapú csomagolást használunk, teljesen transzparensek vagyunk a fenntartható anyagok tekintetében. Arról nem is beszélve, hogy a készítőink majdnem mindannyian oktatják is a mesterségüket, ami szintén szorosan a fenntarthatósághoz kapcsolódik, hisz tudásátadás nélkül ezek a szakmák mind kihalnának, és nem tudnánk a jövőben, hogyan célszerű a helyi anyagokhoz nyúlni.

– Fogyasztói társadalomban élünk, amelyben a tárgyak vásárlása egyfajta boldogsághajhászássá silányult; bizonyos ruhadarabokat csak néhányszor veszünk fel, gyakran évente változtatunk a lakásunk berendezésén. Vissza tud ebbe a fogyasztói mentalitásba férkőzni a kézművesség hagyománya?
– Igen, de lehet, hogy bizonyos korosztályoknak menthetetlen berögződései vannak már. Gyakran látom, hogy sokaknak az jelenti a luxust és a kultúrát, hogy minden adandó alkalommal repülőre ülnek. Félre ne érts, én is szeretek utazni, de azért nem korlátlanul sokat. Ugyanígy egy szélesebb rétegnek az jelenti az anyagi szabadságot, ha rengeteget vásárol.

Nemcsak a felnőttek, de a gyerekek szemléletformálására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Eljutni a riogatástól a megoldás kereséséig. Nagyon hatásos lehetne például, ha általánossá válna a fenntartható, nomád vagy kézműves táborok szervezése iskolásoknak, hogy megtapasztalhassák, nem dől össze a világ áram és internet, vezetékes víz nélkül. Egy olyan, az anyagi világtól elszakadt, felszabadító környezetben lehetnének pár napot, ahol kifejlődhet egy alap biztonságérzet és a természetközeli életbe vetett bizalom. Ez lehetne a fogyasztói boldogságtól független, felnőtt társadalom alapköve is.

Kép

Kopf Jenő / Kovács Tibor

– A kézműves termékek a fenntarthatóság, a minőség és az egyediség miatt jellemzően jóval drágábbak. Kik ezeknek a tárgyaknak az elsődleges célcsoportja?
– Mi a „vásárolj kevesebbet, válassz megfontoltan egy időtálló darabot” filozófiát valljuk. Olyan termékeket készítünk, amik annyira különlegesek vagy letisztultak, hogy nem sorolhatók egyértelműen trendekbe.

Rövidtávon mindig drágábbak a kézműves darabok, de hosszútávon olcsóbbak – ezt úgy értem, hogy az importált, olcsóbb, de nagy ökológiai lábnyommal rendelkező termékeknek hosszútávon fizetjük majd meg az elképesztően magas árát.

– Mennyire széles és szegmentált ma Magyarországon a kézművestermékek piaca?
– Röviden és tömören: nagyon! Kézművesnek nevezzük azt is, aki több százezerért készít késeket megrendelésre, és éves várólistával dolgozik, és azt is, aki hobbiként, a munkája mellett kitanul egy mesterséget, és a szabadidejében műveli. Van olyan terület is, ahol a kézművesség az egyetlen bevételi forrás. A tradíciót ugyan ápolják, de viszonylag visszamaradott értékesítési lehetőségekkel, mert például nem élnek az online világ eszközeivel. Míg másoknál a kézművesség a lelassulás, az önkifejezés területe.

A Népművészeti Egyesületek Szövetségénél közel 4000 bejegyzett hazai mesterember szerepel. Ha minden igaz, itt csak azokról van szó, akik hagyományőrző magyar mesterséget művelnek, tehát ez a töredéke a teljes kézműves társadalomnak. Én például nem tartozhatok közéjük, mivel független mesterektől tanulva, de magamtól váltam intarziakészítővé.

– Az általad alapított VUUV Works közép-európai mesterembereket fog össze. Mi motivált a létrehozásában, és hogyan segítitek az alkotókat?
– Tapasztalataim szerint ma Magyarországon meg lehet ugyan élni egy mesterségből, de sokkal több kockázatot rejt, mint egy nagynevű szervezet ranglétráján lépkedni fölfelé.

Sok mesterember ismeri és ápolja a szakmája fortélyait, de a termékek marketingjében és az értékesítésben járatlan. Ebben is a segítségükre vagyunk az érdekképviselet mellett.

Gyakran megtörténik ugyanis, hogy kézművesektől rendelnek be munkát kereskedők, designerek, de magát a készítőt nem nevezik meg, így más aratja le az elismerés anyagi és szellemi babérjait, ami hosszútávon teljes mértékben demotiváló egy mesterembernek. Nálunk minden termék mellett szerepel a tervező, az anyagbeszerző és a készítő neve. Nagyon odafigyelünk az alkotókra, és igyekszünk minél nagyobb szabadságot biztosítani számukra, ami egy folyamatos párbeszédet igényel. Egy évben több, különböző tematikájú kollekcióval jelentkezünk, amelyeknek legfőbb alapja az együttműködés a készítők között. Idővel majd workshopokat, alkotói táborokat is szeretnénk tartani az érdeklődőknek.

Margit: Nagy nélkülözésben nőttünk fel mindketten. Engem hatéves koromig a nagyszüleim neveltek, míg édesanyám küszködött apám mellett. Gyakran mondta: „Akármilyen is, de ő az apátok!” Így volt alkalmam egész korán megismerni, hogy mit jelent a megbocsátás… Ez a nélkülözés, ez a torokszorító szegénység hatalmas hajtóerőként volt jelen az életünkben. Emlékszem, Béla egyszer azt mondta: „Én nem fogok, és nem is akarok így élni.” A kommunista rendszerben úgy éltünk, mint majmok a ketrecben, egy szűkös, zárt világban. De volt egy tervünk: ha megesküszünk, külföldre menekülünk. Disszidálunk. Mert hiába dolgoztunk reggeltől estig, önmagunkat nem kímélő szorgalommal, azzal a semmi kis pénzzel, amit kerestünk, éreztük, nem fogunk tudni változtatni az életünkön.

Béla: A nincstelenségen kívül nekem volt egy másik meghatározó belső motivációm, ami abban gyökerezett, hogy én nem ismerhettem édesapámat, aki 1945-ben pillanatok alatt eltűnt. Nem tudtuk, hogy meghalt-e vagy fogságba esett, de sosem tért haza. Így édesanyám egyedül nevelt fel engem és a négy testvéremet. Mivel nekem ez egy örök hiány maradt az életemben, eldöntöttem, hogy én jó apja leszek a születendő gyerekeimnek. Hogy ez sikerült-e, csak ők igazolhatják, bár tudom, hogy sokszor és sokat nem voltam jelen az életükben.

Margit: Tizenhét éves voltam, amikor megismertem Bélát, egy utcával laktunk arrébb egymástól a XIX. kerületben. Mivel kevés volt a pénzünk, sétálni és moziba jártunk. Nem voltak nagy vágyaink, mindig a „cowboy-páholyban” ültünk az első sorban, mert oda csak két forintba került a jegy. A sétálás pedig a mai napig a mindennapjaink része, képesek vagyunk több kilométereket gyalogolni még most is, túl a hatvanon, miközben nézelődünk – valljuk, hogy sétálás közben beszélgettük életünk legnagyobb beszélgetéseit.

Csak megyünk kézen fogva, amerre visz a lábunk, és mesélünk egymásnak.

Béla: Én nyolc évvel vagyok idősebb Margitnál. Amikor először találkoztunk, már akkor nagyon nőies volt, tiszta és nyugodt. Hangosan nevetett, és a nevetése csengésével együtt rázkódtak az aranyszőke fürtjei. A szemei aprók és olyan zöldek, mint egy tiszta vizű patak. Tizennyolc éves volt, amikor eljegyeztem őt, édesanyám halála után, aki azt mondta a testvérének a halála előtt néhány héttel: „A sírban sem nyugszom meg, ha Bélának nem Margitka lesz a felesége.” Anyám érzékelte, hogy ő egy gondoskodó, jó lélek.

Kép

Margit és Béla

Margit: Amikor dicsértél, nem akartam a szavadba vágni, de emlékszem, hogy azt is szeretted bennem, hogy tudok futni veled a busz után. (nevet)

Béla: Igen, mindig utolértük a buszt, te magassarkúban is csak úgy suhantál! (nevet)  

Margit: Szegény szüleim hogy féltettek tőled! „Biztos, hogy egy ilyen ravasz, nagy vagány fiút akarsz magad mellé?” – kérdezte anyukám, de később azt mondta: „Béla életem legkellemesebb csalódása. Pedig rettegtünk attól, hogy mi lesz veled mellette.”

Béla: Édesanyám halála után magamra maradtam.

Margit volt az egyetlen kapaszkodóm. Olyan gesztusai voltak, amelyek szíven találtak.

Apróságok, de szerintem ilyen apróságokból lehet érezni, hogy a másiknak fontos vagy. Például mindketten nagyon édesszájúak vagyunk – és ő a munkahelyi ebédjéhez kapott desszertet ahelyett, hogy megette volna, rendszeresen elhozta nekem.

Margit: Pedig a kollégáim mondták: „Margit, ne csináld, nem érdemli meg!” De én nem tudtam megenni anélkül, hogy meg ne osztanám vele. (mosolyog)

Béla: Évekig dolgoztam lakatosként. Soha, senkit nem irigyeltem. Ha láttam, hogy valakinek több van, az engem inspirált, mert arra gondoltam, hogy egyszer mi is meg fogjuk tudni engedni magunknak, egyszer mi is ott fogunk tartani, ahol ők. De ezért sok áldozatot hoztunk. Egy forró júliusi napon Kispesten próbált egy artistacsoport – lementem hozzájuk barátkozni. Szeretek társaságban lenni, és mivel folyamatosan gondolkodtam azon, hogy mit tudnék még tenni az életünkért, azért, hogy jobb legyen, talán nem véletlen, hogy mindenben kerestem és megláttam a lehetőséget. A csapat vezetője megkérdezte: „Megsérült nálunk az egyik tag. Lenne kedved beállni helyette?” Akrobatikus tornászt kerestek. Én erre nem voltam kiképezve, de volt sportolói múltam és mérhetetlen akaraterőm, bátorsággal és elszántsággal párosítva. Artista lettem.

Kép

A Kovásznai család

Margit: Amikor Béla egy hosszas és idegtépő folyamat után megkapta az engedélyt, hogy a társulattal tarthasson, nem tudtuk, hogy egy különös, ismeretlen, de rendkívül kalandos életforma kezdődik el a számunkra. Az 1970-es években, azokban az időkben, amikor nem lehetett külföldre utazni, a cirkusszal mi rendszeresen jártuk Nyugat-Európát, mert az utazások elején, amíg Andika, az első lányunk iskolás nem lett, mi is elkísértük Bélát az útjaira.

Jó ideig az otthont jelentette nekünk az a lakókocsi, amely az út porától sokszor szürkésfehérré vált.

Két évig Franciaországban éltünk, mert Bélának oda szólt a szerződése. 

Andrea lányunk emlékei: „Zsiráfok között mászkáltam, az oroszlán sörényét simogattam, és elefántok ringattak az ormányukon, természetesen kizárólag az idomár jelenlétében, de nekem ez teljesen hétköznapi dolog volt. Úgy jártam-keltem az állatok között, mint egy kis Maugli, egyiküktől sem féltem.
A manézs francia eredetű szó, porondot jelent, de számomra sokkal többet: egy jellegzetes illatot, amiben ott van a homok, az állatok, a púderek, a hajlakkok és az izgalom felfokozott világa. Gyakran álldogáltam a résnyire nyitva hagyott ajtók mögött, ahonnan figyeltem, hogyan készülődnek az artistanők. Fellépések előtt sűrű csillámpor szállt az öltözők levegőjében. Sokszor vettem fel a gyöngyökkel, strasszokkal díszített súlyos fellépő ruhákat, színes boákkal körültekerve, csillogó fejdísszel a fejemen közlekedtem, és közben eljátszottam a gondolattal: egyszer én is ott állok a színpadon.

Az iskolakezdés egyben ennek az életformának a végét is jelentette, így elváltak útjaink, legalábbis fizikailag. Innentől kezdve volt, hogy több éven keresztül csak levelezni tudtunk, és én minden levél végére azt írtam: „A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja.”

Béla hiába volt távol, közel éreztem magamhoz. Lehet naivnak nevezni, de élt bennem egy mély ősbizalom, egy érzés, hogy ő az enyém.

Akkor is, ha a hosszú, távoli utak során megdobban a szíve egy másik után. Nem fogunk hazudni, felesleges. Megdobbant. Nem is egyszer. De azt hiszem, ez abban az életkörülményben, ahogyan mi éltünk, elkerülhetetlen volt.

Béla: Könnyű szerelmesnek lenni magába a szerelembe, de az ember megtanulja, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel. És hogy a szerelem nem azonos az összetartozással, ami egy jóval hatalmasabb erő, legalábbis számunkra. Az összetartozás érzése: a biztos hit és tudat abban, hogy én hozzá és ő hozzám tartozik. A részem. Úgy, ahogy senki más nem lehet. Margit ötven éve a feleségem. Sokszor megbántottam, tudom. Mert az ember önző és gyarló. De soha, senkiben nem láttam annak a külső és belső szépségnek az egységét, annak a magából mindig adni tudó nőnek a gyengédségét, ami benne megvan.

Kép

Kovásznai Béla és Margit - Kép: Vavrik Dóra

Margit: Ötven év… Két kislány, két unoka, tizenöt – hazalátogatással bár, de – egymástól távol töltött év, közös vállalkozás, kereskedelem, utazás, építkezés, költözés. Ünnep és hétköznapok. Tánc és „menj a pokolba kedvesem” veszekedések. (nevet) Fent és lent. Megbocsátás. Alázat. Együttműködés.

A mérleg folyton billeg. De ahhoz, hogy egyikünk se zuhanjon le, egyikünk sem szállhat ki.

Béla: A múltkor kiszálltál! (nevet) Épp füvet vágtam a nyaralónkban, amikor valamin nagyon összevesztünk. Margit fogta magát, berohant, és bevágta az ajtót. Már csak arra lettem figyelmes, hogy elrepeszt a kocsival. De húsz perc múlva jött is vissza.

Margit: Elmentem a Velencei-tóig. Beálltam a parkolóba. Elszívtam egy cigarettát, körülnéztem, és hazamentem. Arra gondoltam, hogy most mi lesz vele. Mit fog enni? Kivel fog este sétálni?

Béla: Ez már csak ilyen, ennyi év után. Ha haragszik is, hozzám tartozik! (mosolyog)