Amikor először találkoztam vele, egy nyolcadik kerületi gimnáziumban gitáron kísérte roma fiatalok énekét. Látszott, hogy a gimnazistákban nyoma sincs feszengésnek, érzik, Péter atya egy közülük, és nem csak azért, mert a származásuk közös. Fiatalos lezserségét már kissé megkarcolták az elmúlt egy-két évtized küzdelmei, de amikor elneveti magát, most is látni benne azt a csibész kisfiút, aki annak idején Kelet-Magyarország homokdűnéin szaladgált, és egyszer csak megnyugodott egy templomban.

– Te hogy mondod: roma vagy cigány származású vagy?
– A doktorimban ötven oldalon keresztül tárgyaltam ezt a kérdéskört, de abba sem fért bele minden, amit erről gondolok. A magyarországi cigányság hetven százaléka nem beszéli már a cigány nyelvet (romani, romani shib), és sokan kikérik maguknak, ha romának nevezed őket. Amikor cigányul azt mondjuk „roma”(ejsd: romá=romák), egy egészen speciális csoportot értünk alatta: az oláh cigányságot, azokat, akik még beszélik a nyelvet, nem pedig azokat, akiket a külső osztályozás alapján cigánynak gondolnak. Romungróknak vagy magyar cigányoknak hívják azokat, akik már nem beszélik a romani nyelvet. A hazai cigányság kb. tíz százaléka pedig beás cigány, akik a román nyelv egy archaikus változatát beszélik. A három jelentős csoport közös nyelve a magyar!

A különböző csoportok több száz év különbséggel érkeztek a Magyar Királyság, később a Monarchia területére, de mindenkit, aki a rájuk jellemző életmódot élte vagy barna volt a bőre színe, nemzetpolitikailag vagy a korszellemnek megfelelően mindig is ugyanazon etnikumba, nemzetiségbe tartozóként aposztrofálták. Nagyon érdekes kérdés az is, hogy a cigányságon belül hogyan határolódnak el egymástól a különböző csoportok. Nekem például az anyukám annak idején azt mondta, hogy inkább vegyek el egy magyar lányt, mint egy romungrót. Pedig külsőleg egy népnek tűnünk, olykor azonban belül ugyanolyan identitásbeli ellentétek feszülnek köztünk, mint a nagy magyar társadalom és a cigányságnak nevezett közösség között.

De – nekem elhiheted – a mindennapi életükben nem filozofálnak ezen a cigányok: ha egy magyar romának vagy cigánynak nevezi őket, el tudják helyezni a megfelelő kontextusban, már megszokták.

– Hol nőttél fel, milyen volt a gyermekkorod?
– A Nyírségben nőttem fel, Kántorjánosiban, óriási szegénységben. Édesanyám 16 évesen szült engem, negyven évvel ezelőtt sem volt szokás arrafelé a tanulás, bár ennek nemcsak kulturális, hanem ugyanolyan mértékben szociális okai is voltak. Azóta sem változott sokat az oláh cigányság körében a házasodási szokás, azaz hogy szinte rögtön, ahogy egy lány nagylánnyá válik, tizenhárom-tizennégy évesen már eladósorba kerül, és hamarosan férjet keresnek neki. Nagyon zárt közösségben nőttem fel, amit a romani kris vagyis a cigány törvények (szokásvilág, tradicionális kultúrát meghatározó íratlan szabályrendszer – a szerk.) határoznak meg, amelyek – többek között – életformát, viselkedési normát fogalmaznak meg. Nálunk a legnagyobb értéknek a tisztaság számít, egy nő fő feladata pedig az élet továbbadása. Amikor tizennégy-tizenöt-tizenhat évesen két fiatal gyermeket vállal, nem gondolkodik azon, hogy mi lesz két-három év múlva, lesz-e megfelelő egzisztenciájuk a gyermek felneveléséhez, mert a nagyszülők, a család segítségére számítanak. Én úgy szoktam definiálni, hogy a viszonylagos korai házasodási szokások mögött egy kollektivista, többgenerációs családmodell víziója él a fiatalok lelkében és értelmében, amely adott esetben megvalósul, más esetekben viszont a vízió szintjén marad.

Kép

Kép: Lakatos Péter

A legfőbb cél tehát az életet tovább adni, ez az élet kiteljesedésének szimbóluma.

Emiatt egy legitimnek mondható kultúra, szubkultúra(?) áll szemben a többségi társadalom és a geogazdasági rendszer oktatáspolitikájával, amely ebben az életkorban még az iskolában tartaná a gyerekeket. Ennek feloldása sok esetben falakba ütközik, de egyre többen ismerik fel a középút fontosságát is, vagyis azt, hogy miként lehet roma tradíciókat megtartani úgy, hogy közben szakmát, érettségit, diplomát szereznek; röviden: haladnak a korral.

Mi egyébként csak ketten vagyunk testvérek, a ’80-as, ’90-es években már egyre inkább ez volt a trend, nem nagyon vállalnak ma sem ennél több gyereket mifelénk.

– Ehhez képest nemcsak hogy nem házasodtál meg fiatalon, de még egyetemet is végeztél. Miért alakult így az életed?
– Nagyon sok fiatal járt akkoriban nálunk templomba, Zolcsák István atya volt a parókusunk, aki nagyon jó közösséget alakított ki. Volt olyan, hogy harminc ministráns állta körbe az oltárt, és azon ment a vita, ki mit csináljon az oltár mellett, mert nem volt ennyi emberre való kiosztandó feladat. Aztán, ahogy beleértek a gyerekek a házasulandó korba, elmaradoztak, én viszont megmaradtam. Nem csupán a templom szippantott be, hanem inkább a gondolkodásom szippantott el az ottani tradicionális közegből. Nagyon furán néztek rám, amikor elkezdtem középiskolába járni. Nem tartottam a fiúkkal a szokásos tánceseményekre sem: minden héten más családnál gyűlt össze a romák nagylánnyal, nagyfiúval (14-16 éves) rendelkező része, az alkalmak nem titkolt célja volt a fiatalok közötti ismerkedés. Ezeken az alkalmakon szövődtek a szerelmek, amelyek később a tradicionális szöktetés (szerk.: a szerelmes pár ismeretlen helyre távozik, és elhálják a házasságot; az elhálás aktusa szentesíti a frigyet) intézményét eredményezték, ritkább esetben hivatalos esküvőt. Ezekből én teljesen kimaradtam, de nem lettem egyáltalán magába fordulós ember, tagja voltam a folklóregyüttesnek, gitároztam, a focicsapatban fociztam. De mégis különböztem tőlük: felkeltem reggel hatkor, és mentem be az első busszal Mátészalkára, középiskolába hóban-fagyban vagy 40 fokban.

– Te voltál az első falubeli, aki középiskolába ment?
– Volt már előttem két fiú, Zoltán és András. Az újabb generáció képviselőjeként azonban csak én voltam, ezért mondhatni közszereplővé váltam a ’90-es évek elején, én voltam sokáig a „lám lakatospetinek sikerült, ti is meg tudjátok csinálni” ember. Engem követett az unokatestvérem, majd még egy páran a tanulásban, de ez a lelkesedés hamar lecsengett. A szüleimmel is rengeteget kellett harcolnom az elején. Nagyon féltettek, de ma már nagyon büszkék rám. Nem is tudom, mi lett volna velem nélkülük, míg élek, hálás vagyok nekik minden szavukért, tettükért, hiszen általuk vagyok az, aki ma vagyok.

Roma magyar vagyok, egy olyan ember, aki József Attilából érettségizett, de a kedvenc étele az anyja által elkészített tört paszuly bokojival (cigány kenyérrel).

Az egyik legszegényebb étel, amit el lehet képzeli a világon, de a mai napig nem ettem finomabbat, pedig ettem Brüsszelben kacsát, Velencében harcsát, Bécsben rántott húst is. El nem bírom képzelni, hogy miként voltak képesek abban az időben engem iskoláztatni, ruházni, bérletet venni, etetni. Örök hála nekik!   

Kép

Kép: Lakatos Péter

– Egy interjúban mesélted, hogy a parókus atyának kellett kimondania: téged papnak szán az Isten.
– Valóban. Bár szinte minden afelé mutatott, hogy papnak kellene mennem, ő mondta ki ezt, nem én. Igazi visszacsatolás volt ez arról, hogy jó úton járok. Egy alkalommal beszélgettünk a parókián, én érettségi előtt álltam, 11-es voltam. Ő kezdeményezte a beszélgetést: „Peti, nem akarsz teológiára menni?” – kérdezte. Mire én visszakérdezem, hogy „sima hittanárira?” „Nem! Hanem a szemináriumba, kispapnak” – válaszolta. Felkavaró, egyben felemelő érzés volt.

– Nem lett volna elég bátorságod ahhoz, hogy abban a környezetben ezt te mondd ki először?
– Biztos, hogy nem lett volna. Már az is nagy dolog volt, hogy a középiskoláig sikerült eljutni. Igazából, ha István atya nincs, illetve a felső tagozatos osztályfőnököm, Pócsi Bertalanné Zsóka tanár néni, középiskoláig sem jutok el. Ők győzködték az akkor még féltő szüleimet, hogy engedjenek továbbtanulni, mert tehetséges vagyok, ne hagyjanak elkallódni. Azért azt kimondani, hogy pap leszek, az más volt, ahhoz kellett valaki, aki nekem sokat jelent, és ezt ugyanúgy gondolja, mint én. Ez után a beszélgetés után tényleg gyorsan megérett bennem az elhatározás, és amint átadtam magam a hívásnak, már mertem erről beszélni a szüleimnek is. Egész gyerekkoromban azzal cukkoltak a cigányfiúk, hogy magyarnak teszem magam, és hogy nem lesz belőlem csak pap. Innentől kezdve büszkén válaszoltam nekik az utóbbira, hogy „igazatok van”!

– Mai érett fejeddel, némileg távol kerülve attól az életformától, amiben felnőttél, mit gondolsz arról, mennyire jó az, ha egy lány 14 évesen anyává válik?
– Tiszteletben kell tartani egy adott közösség kultúráját, hagyományait, életfelfogását. Kívülről ezt irányítani nagyon nehéz, sőt nem is szabad.

Beleavatkozni ugyanúgy nincs jogunk egy közösség kulturális szokásvilágába, mint ahogy nincs jogunk megmondani egy transzatlanti, nyugati gondolkodású, harmincas évei derekán járó nőnek, hogy szüljön lehetőleg minél hamarabb.

Ha degradálnám a roma közösség ilyen irányú szokásait, akkor a magam létét kérdőjelezném meg, hiszen magam sem lennék, ha édesanyám és édesapám nem szeretik meg egymást akkor, 15 évesen. Nyilvánvaló, hogy ösztönözni, hagyni kell tanulni a roma fiatalokat azzal az üzenettel, hogy őrizzék meg a tisztaságukat, vagyis a tanulás nem jár együtt azzal, hogy elvesztem a szüzességem. Azt gondolom, ennek megértése is egy út lehetne a szocializáció során, de úgy hiszem, ehhez sok-sok időre van még szükség. Sokan közülük egyébként meg tudják fogalmazni, hogy ők nem szeretnének ilyen korán gyermeket vállalni, de akkora a nyomás a közösség részéről, hogy még egy fiúnak is nehéz belőle kilépni, nemhogy egy lánynak, aki közben még gyerek, és szót kell fogadnia a szüleinek. A kilépés minden esetben nagy kockázatot jelent.

A phd-kutatásomhoz készített kérdőívben tettem fel ezt a kérdést az adatközlőknek: „Megbántad-e, hogy fiatalon mentél férjhez/nősültél meg?” 98 százalékuk azt válaszolta, hogy megbánta, mindössze két olyan gyerekes férfi volt, aki azt mondta, hogy nem tenne máshogyan, mint akkor tette. Megfogalmazták, hogy szeretik ők a házastársukat, de mégiscsak jobb lett volna tanulni még egy kicsit, hogy könnyebb legyen az élet. Erre megkérdeztem tőlük, hogy a lányukat férjhez fogják-e adni fiatalon. A válaszok mindegyike az volt, hogy persze, hogyne adnák férjhez, ha szerelmes lesz, nincs mit tenni!  Annyival egészítették ki, hogy mindemellett fontos a tanulás, és a tradíciók megtartása mellett fontos az is, hogy legyen szakmájuk, hogy könnyebben érvényesülhessenek az életben.

Én úgy látom, hogy az oláh cigányság tanulási attitűdjét – a jelentős szociális kérdések mellett – nagymértékben befolyásolja a roma lányok szüzességének már-már túlmisztifikált értéke. Ez olyan központi érték, hogy amint egy lány éretté válik az élet továbbadására, szinte az egyetlen életcéljává a párra találás válik, mert tudja, hogyha nem megy férjhez, a falu a szájára veszi. Ehhez hasonlóan működött a 19. századi paraszti gondolkodás és kultúra.

Kép

Kép: Lakatos Péter

– A szemináriumban nem érezted nagyon különlegesnek magad? Nem mindennap kerül be valaki ilyen hátországból.
– A kisebbségi érzést, a kisebbségi lét lenyomatát nem lehet levetkőzni, inkább azt éreztem, hogy nekem még a többieknél is többet kell dolgoznom. Igen, én a mínusz 200-ról jöttem, van, aki pedig a plusz 50-ről indul, de ez az élet minden területén így van: valaki balatoni nyaralót örököl, más meg egy szívbetegséget.

Mindig csak azt mondom a cigány fiataloknak, hogy a hátrányt le lehet faragni, csak ne higgyék el, hogy képtelenek bármire is.

– Nyilván különösen szíveden viseled a magyar cigányság sorsát.
– A hivatásom megtalálásával azt éreztem, mintha az Isten mondta volna nekem, hogy papként az Ő segítségével tudom szolgálni ezt az ügyet.

– De lehet valaki próféta a saját hazájában?
– Egyre inkább azt tapasztalom, hogy nem. A Martin Luther King-i álmaim mára realitássá szelídültek, inkább annak örülök, hogy a közvetlen környezetemben, a mindennapokban előre tudom mozdítani a dolgokat. A nagy lépésektől várjuk a változást: papként, phd doktorival majd könnyebb lesz, nagyobb lesz a szavaim súlya – de ez nincs így. Isten minden vágyamat teljesítette, mégis sokszor van egyfajta hiányérzetem, mert nem ez lett az, ami a kitörést jelenti, hanem már az egész életemben bennem volt a lényeg: az Istenben való bizalom. Ez egy felismerés, egyben intelem is. Amikor ott voltam mezítlábas cigánygyerekként, nem azon gondolkoztam, hogy ezt hogy fogom tudni a zsebemben lévő pénzből megoldani, hanem az Istenhez fohászkodtam teljes szívvel.

Ma már tudom, nincs nagyobb cél, mint lélekben szegénynek maradni, ami azt jelenti, hogy egyetlenegy dolog biztos: semmi sem biztos, kivéve az Istent!

A jó Istennek van humora, mert napi szinten hány cigánnyal foglalkozom szerinted a budapesti Rózsák terén? Eggyel sem. Igaz, sokat foglalkoztam az elmúlt évtizedben a romani-magyar kétnyelvűség oktatásban betöltött szerepével, illetve fordítok is, jelenleg a Római Misekönyv lovári fordításán dolgozom. Emellett pedig egy új romani–magyar, magyar–romani szótárt munkálatai is nagyon jól haladnak.  

Azon vagyok, hogy minden gyarlóságommal együtt adjak, mindegy, hogy roma vagy nem roma embereknek. Lehet az is egy nemes cél, hogy ez az interjú adjon valamit legalább egy embernek. A segítség nem más, mint maga a szolgálat. 

Értékválságban élünk. Látszólag kevesebben kötelezik el magukat, illetve későbbre tolódik a házasságkötések ideje és sokan választják az együttélést a papírforma helyett. Meglepő, hogy a KSH adatbázisa alapján a 2010-es visszaesést követően 2016-ban már 50 ezer fölé emelkedett az elköteleződések, vagyis a házasságkötések száma, tavaly pedig a 60 ezret is túllépte. Feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a válások száma is megugrott, ám nem így van. „A válások száma az ezredfordulót követő évtizedben 24-25 ezer körül alakult, majd 2014-ben ötven év után először esett 20 ezer alá. 2020-ban a bíróságok 15 200 házasságot bontottak fel, ami 14 százalékkal, mintegy 2400-zal kevesebb az előző évinél, és ez volt az 1950-es évek vége óta a legalacsonyabb számú válás” – tette közzé a KSH. A hűségeskü kimondásához és a szüléshez hasonlóan a válások időpontja is elmozdult, leginkább a negyvenesek felé, de nem ritka az ötvenesek között sem.

Sonkoly Zsuzsanna családterapeutát mégis egyre többen keresik meg válásközeli helyzet miatt. Úgy látja, hogy különösen karácsonykor és nyáron erősödnek fel a párkapcsolati nehézségek, de a pandémia is hozzájárult a helyzet romlásához. „A hétköznapokban is látjuk a hiányosságokat, hogy miben nem tudunk társai lenni a másiknak. Érezzük, hogy nem tudunk kommunikálni, elbeszélünk egymás mellett, más a gyermeknevelési stílusunk, a reakcióink. De nincs időnk ezzel foglalkozni, mert dolgozunk, a gyerekekkel kell foglalkoznunk, estére mindenki hullafáradt, tehát keressük a külső kifogásokat. A Covid-helyzetben viszont minden láthatóbb lett, ezért még fájdalmasabb a helyzettel szembesülni” – véli a pszichológus.

Szerinte a váláshoz nem egy egyszerű krízis vezet, nem egy hangos szóváltásból következik, még megcsaláshoz sem köthető igazán, hanem a hosszú, évek óta tartó eltávolodásból, a halmozódó sérülésekből formálódik.

Gyermekkori minták ismétlődnek

A családterapeuta az egyik legkockázatosabb, legtöbb feszültséget rejtő időszaknak a családdá válást, az első gyermek megszületését tartja. „Korábban mindketten meg tudták élni az önállóságukat a munkahelyen, a barátokkal, a hobbijuk által vagy bármilyen közös tevékenységben. Amikor családdá alakulnak, megváltoznak a szerepek. Hirtelen szülővé kell válni, ami nem könnyű feladat. Önmagunkat háttérbe helyezni, az anyának feladni a munkát, a közös színházi élményt, a barátok társaságát, a reggeli alvást. A gyerek kerül a fókuszba, a párkapcsolati szint pedig sokkal hátrébb. A nők ezt nem élik meg olyan nagy hiánynak az első néhány évben, de a férfiak ott toporognak és várakoznak, hogy mikor következnek végre. Ők másképp élik meg azt az otthoni napi tevékenységet, amiben az anya van a gyermekével. Nem mindegy, hogyan osztják meg a feladatokat egymás között. És amikor erről nem tudnak hatékonyan kommunikálni, akkor folyamatosan sérüléseket szereznek. A válásterápia a legnehezebb terápiás forma, mert veszteséggel, fájdalmakkal, szélsőséges érzelmekkel jár” – magyarázza Sonkoly Zsuzsanna.

A szakember úgy látja, sokan nem a krízis idején kérnek segítséget, hanem évekkel később. Pedig az idő előrehaladtával olyan mély sebek keletkezhetnek, amelyek később nehezen gyógyíthatók. Sokszor azt a fájdalmat élik meg a felek a párkapcsolatukban, amit gyermekkorukban tapasztaltak, ezáltal a gyermekkorban szerzett hiányok, kötődési mintázatok ismétlődnek párkapcsolati szinten.

Tipikusan ilyen a nem vagyok elég jó, a magány, az elhagyatottság érzése, vagy amikor mindent egyedül kell csinálni.

Akinek nem volt az érzelmek vonatkozásában hasonló élménye gyermekkorában, annak nagyobb az érzelmi tűrőképessége.

Alkalmazkodni a kor követelményeihez

A házasságok egy részét sikerül megmenteni terápia útján, de ehhez mindkét félnek esélyt kell adnia a változásra. „Járt nálam olyan pár – meséli a családterapeuta –, akiknek az egyéni pszichológus külön-külön azt javasolta, hogy váljanak el, mert nagyon különböző személyiségek. Nálam egy féléves terápia végén ismét egymásra találtak, türelmesebbek lettek és megértették, hogyan tudják egymást kiegészíteni a különbözőségükkel. A feleségeknél gyakran az a dilemma, hogy ha tíz évig nem tudott változni a férjük, akkor most hogyan fog sikerülni hosszú távon. Miként bízzanak újra? Lehet, hogy ez csak egy átmeneti időszak, utána pedig minden ugyanaz lesz? A férjeknek kitartóknak kell lenniük, hogy ez a bizalmi szint helyreálljon. Vannak persze olyan párok, akiknek mégsem sikerül a változás és elválnak. Azok tudnak békésebben és együttműködőbben elválni, akik a párkapcsolatukban is jobban tudtak érzelmileg kommunikálni, megfogalmazni a nehézségeket, a hiányokat, az örömöket” – térünk át a válás feldolgozásához.

Kép

Sonkoly Zsuzsanna

Bennem mindjárt fel is vetődik a kérdés, hogyha valaki ilyen éretten képes kezelni a válást, akkor a házasságot miért nem. „Lehet, hogy nem vagyunk érettek a házassághoz, csak belesodródunk és nem tudatosan csináljuk” – viszi tovább a gondolatmenetet a szakértő. „Az egy dolog, hogy hallunk vagy olvasunk valamiről, de nem biztos, hogy beépítjük a kapcsolatunkba. Nem tanítottak meg minket arra, hogy a mostani kor, értékrend és változások mentén hogyan kell egy házasságot fenntartani, mert régen másfajta szerepek voltak. Nagyobb hangsúlyt helyeztek az anyagi biztonságra, lakhatásra, földekre; a nagyszüleink idejében egykeresős szülők voltak és egyértelműbb férfi-női szerepek.

Azzal, hogy változnak a szerepeink, változik a párkapcsolati működés is, de erre még nincs mintázatunk.”

Közös kincsek és felelősség

Sonkoly Zsuzsanna szerint az évek során „elfejlődhetnek” a párok egymás mellett, másban erősödhetnek meg, így már nem annyira passzol a személyiségük. A párkapcsolati kötődési mintázatok is számítanak, az, hogy mit tanultunk a szülőktől, mert azt visszük tovább. A pszichológus a válásfeldolgozás folyamatának szakaszairól is beszélt. „Először is meg kell nézni az alapokat, azokat a kincseket, amelyeket közösen teremtettünk. Amikor a válás határára érnek a párok, nem a pozitívumokat látják, hanem azt, hogy hol bántott meg a másik, miért tette ezt velem. Ugyanolyan érzelmi hullámzás kezdődik, mint a haláleseti veszteségnél, amikor egy szeretett személyt elveszítünk. Először sokkhatás ér bennünket, hogy ez velem nem történhet meg, fel fogok ébredni, majd valahogy visszafordítjuk. Ezt követi a tagadás fázisa, majd jön a harag és a düh, hogy miért hoztál ilyen helyzetbe, egyedül kell nevelnem, nem tudom biztosítani az anyagi hátteret, vagy a másik oldalról: elveszítem a gyerekeket. Az alkudozás fázisában próbálkozunk, mindent megígérünk, hogy többet fogok segíteni, nem fogok veszekedni. Ezek az ígéretek szívből jönnek, csak ha nem történik működésbeli változás, ugyanazokat a köröket fogják futni egy-két hónapon belül.

El kell fogadni azt az időszakot is a válás folyamatában, amikor haragszunk, gyűlöljük a másikat. Az erős érzelmek megjelenése nélkül nem lehetne eljutni az elfogadásig.

Viszont tudni kell, hol mutathatjuk meg ezeket. Lehet egy barátnál, egy terapeutánál, a rokonságban, de nem a gyermek előtt. Fontos, hogy legyen külső segítség, aki az együttműködés irányába terel, nem pedig a másikat hibáztató érzelmeket erősíti, azt keresve, milyen hibákat követett el a másik fél. Amíg másra mutatunk – a szüleinkre, a szomszédra, a főnökre, a párunkra –, addig mindig lesz kire haragudni, valakit okolni a helyzetemért, mert én vagyok az áldozata a válásnak, egyedül maradtam, jaj, de nehéz nekem, erről is a másik tehet. Felelősséget kell vállalni azért, hogy nekem is részem volt a házasságunk zátonyra futásában. Ha mindenki hibás, csak én nem, akkor nagyon nehéz segíteni. Bele kell nézni a tükörbe: tettem jót is meg nem is, támogató voltam meg nem is, odafigyeltem a páromra meg nem is. A magyar nyelv szépsége, hogy kimondja: kettőn áll a vásár – meg a válás is.”

Az árva

Kanizsai Dorottya neve összeforrt Moháccsal. Abban az időben, amikor jóformán mindenki menekült a vesztes csatamező közeléből, ő volt az a bátor nő, aki oda mert menni: mostohafia, Perényi Ferenc váradi püspök holttestét kereste. A szabad ég alatt fekvő rengeteg halott sokkoló látványa sem riasztotta el, nekik is megadta a végtisztességet, jobbágyaival mindenkit eltemettetett. E nemes tettén túl érdemes még tudnunk róla, hogy rendkívül művelt asszony volt, több nyelven kiválóan beszélt, otthonában nemesek gyermekeit nevelte az udvari életre, bejáratos volt a királyhoz és mivel mindkét férje nádor volt, az ország ügyei sem álltak távol tőle. És ő volt az, aki megárvult unokahúgát, Orsikát, a hatalmas Kanizsai-vagyon egyetlen örökösét tizennégy évesen hozzáadta az akkor harminchat éves Nádasdy Tamáshoz. A feltörekvő nemes és a kamaszlány érdekből kötött, korai házassága a nehéz kezdet ellenére remek döntésnek bizonyult, legendás szerelmi kapcsolat lett belőle.

Az ifjú Nádasdyné

Nádasdy Tamás nagy műveltségű, világlátott ember volt, tanult Grazban, Bécsben, Bolognában és Rómában. Mivel kezdetben nem lakott együtt a fiatal lánnyal, Orsolyát megtanította írni (olvasni már tudott), és levelezés útján tartották a kapcsolatot. „Kérlek, hogy mindennap írj, mint vagy” – üzente neki, ugyanakkor mivel tudta, hogy az írás még megterhelő az ahhoz nem szokott lánynak, meghagyta, hogy ha fáradt, diktálja levelét. Az aggódó férj emellett bizalmasától, Sárkány Antaltól folyamatosan érdeklődött felesége hogyléte felől. Orsolya kamaszkora után végre ő is beköltözött az addigra már teljesen átépített, virágos- és gyümölcsöskerttel, vadasparkkal, valamint halastóval körülvett sárvári várba. Nádasdy Tamást azonban gyakran szólították el az országos ügyek neje mellől, hiszen ő volt a Magyar Királyság országbírója és katonai főparancsnoka, majd nádora. Ilyenkor a birtok irányítása Orsolyára maradt. És ahogyan a mai feleségek e-mailben, Skype-on beszélnek üzleti úton levő férjeikkel, úgy az öt évszázaddal ezelőtt élt Kanizsai Orsolya is levelekben tartotta a kapcsolatot az otthontól távol dolgozó Nádasdyval. A fennmaradt levelezések alapján kirajzolódik a legkisebb gondokkal is törődő, felesége egészségét távolról vigyázó férj és az ország másik felébe hazai ízeket küldő, a biztos pontot jelentő otthont minden körülmények közt őrző feleség kapcsolatának titka.

Szerelmes Orsikám!

Nádasdy leveleiből megtudhatjuk, hogy az ifjú feleség süteményeket, húsokat, gyümölcsöket küldött urának. Ezekből persze nemcsak ő evett, másokat is megvendégelt vele: „négy püspök volt nálam és az paraszt urakba is négy, igen ivánk egészségedért, és hosszú életedért, kit engedjen az kegyelmes Úr Isten” – olvashatjuk egy ilyen lakoma megköszönését. Tamás otthonra főleg ruhákat ajándékozott, s mivel egy alkalommal nem talált olyan anyagot, ami jól megtartja a színét, hát Velencéből hozatott. „...azért bizony mindkettőnknek rongyoskodnunk kell ez jövendő húsvétig, kit ha kegyelmes Úr Isten érnünk hagy, akkor felöltözünk” – írta a várakozásról. Máskor azt kérte feleségétől, küldjön neki subáiból, hogy méretet vehessenek róla és írja meg, hogy mit szeretne kapni. A „tekéntetes, nagyságos, tisztelendő és szerelmes leányókám” névvel illetett Orsolya egészsége igen érdekelte, küldött tanácsokat, orvosságokat is, ha kellett; leveleit pedig gyakran ezzel a szeretettel teli névvel írta alá: „Az te Apókád”. A praktikus dolgokon túl, gyakran írt arról, mennyire vágyódik már haza: „bizonnyal szívem szerént kévánom vala, ha mind Tégedet, s mind Ferkót láthatom vala.”

Az említett Ferkó nem más, mint fiuk, a híres törökverő Fekete bég. A későbbi nádor és hadvezér neveléséhez apja a következő tanácsot adta egy levélben: „Ferkót lassan lassan az verőfény nézésre kell szoktatnyi, mert félő, hogy lágy szeme ne legyen, mert, ha Isten élteti, az kopja hegyire kell többet nézni, hogy nem sem apjára, sem anyjára, ahhoz pedig nem jó az lágy szem.” A házastársak közti szoros kötelékről pedig az alábbi sorok árulkodnak: „Szerelmes Orsikám. Semmit nincs mit írnom, csakhogy nem akarám ez embert levél nélkül hozzád bocsátnom.”

Szerelmes Uram!

Nem maradt el levelekkel a feleség sem. Legsűrűbben arról olvashatunk tőle, hogy jól van (egyszer például napestig halászott), csak nagyon várja már haza urát: „bizony én ugyan megfáradtam édes uram az Kegyelmed haza jövésének várásában”. És annak leveleit: „szerelmes uram, én te Kegyelmed ellen ugyan nagyot vétettem, hogy én te Kegyelmednek ennyi levelére választ nem tettem, mert bizony sem haragom, sem feledékenségem miatt nem esett ez én rajtam, hanem naponként Kegyelmedét vártam.” Orsolyától olyan mindennapos gondokról is értesült Nádasdy Tamás, minthogy feleségének „viselő szoknyája egy szál sincs.” Persze akadtak komolyabb nehézségek is, például betegség: „Én még náthás vagyok, mint tudja Kegyelmed, hogy engemet hamar el nem hagy” …vagy a törökök fenyegető jelenléte: „az törökök ismég rablának ide mifelénk, közelbe nem voltak, Bérnél, Simeg és Tadik között ment el az had, Szentgerótba hat házat égettek, azon innét egy falut is elégettek.”

Talán – a törökök támadásait, a folyamatos hadi készültséget leszámítva – az egykori emberek élete nem is különbözött annyira a miénktől, mint gondoljuk.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Aztán telt-múlt az idő, nagylány lettél. A kisgyerekkori barátnő másik iskolába ment, te találtál másik közösséget, másik barátnőt, barátnőket. És ez a korszak is már másról szólt, mint a nagyi lekvárja, a padlásokon talált régi újságok, a környék utcái. A mindennapokból eltűnt a mesevilág. Polcra kerültek a mackók, a babák, de helyette megtelt az élet kalanddal, izgalommal. Az új barátnőkkel próbálgattátok a nagylányok szerepeit. Kritikusak voltatok, mégis tisztelettudók és ártatlanok a szó mindenféle értelmében. Egyformán volt mindenetek, s egyformán nem volt még semmitek.

A húszas éveidben ismét mások léptek az életedbe. Kollégiumi szobatársakból lettek a legjobb barátnők, együtt készültetek a vizsgákra, az életre.

Még ezek a barátságok is erős szövetségek voltak, megfűszerezve a fiatalság, a remény és az életbe vetett hit naiv mámorával.

Férfi még nem tudott közétek állni. Az élet, a család, a szakma gondja csak a távoli jövőben lengett. Nem is tudtátok, hogy ilyesmik is várnak majd rátok. Vagy, ha igen, nem törődtetek vele. Miért is törődtetek volna?

De ezeknek az éveknek is végük szakadt. Kit erre, kit arra sodort az élet. Te beléptél az első munkahelyre, itt is találtál olyanokat, akikkel megtaláltad a hangot, s olyat is, akivel mély barátság szövődött köztetek. Miközben soha nem feledted a kislánykori, a kamaszkori, az egyetemi barátnőket sem. Csak ahogyan teltek az évek, úgy sűrűsödött az élet. S az utak elágaztak. Van, akinek a karrier jött össze, van, akinek a családi élet. Akadt, akinek mindkettő, és sajnos van, akinek egyikből sem jutott. Volt, aki mellőled maradt el, s volt, aki mellől téged hívott másfelé a sors.

Most itt állsz negyven felett, s azt érzed, a régi barátságok a múlt ködébe vesznek, az elmúlt években szerzett ismeretségeidből pedig mintha hiányozna az a fajta szövetség, amely talán csak a fiatalkor sajátja.

Hiányoznak belőlük a nagy nevetések, a felhőtlenül együtt töltött idő.

Inkább a felnőtt élet gondjainak kölcsönös megosztása jellemzi, miközben tudod, az sem kevés. Sőt. Mégis fájó szívvel gondolsz a „régi lányokra”, akik elsodródtak mellőled, s akik mellől te is elsodródtál. Bár mindig is tudtad, érezted, hogy a barát Isten ajándéka, s nem terem minden bokorban, ezért meg kell becsülni. Azt azonban nem tudtad, hogy a hajdani közös utak ennyire elágaznak majd.

Valaki nemrég arról mesélt egy társaságban, hogy a hetvenéves édesanyja életében feltűnt egy barátnő, akit ő addig sohasem látott. Mint utólag megtudta, az anyja lánykori barátnője az asszony, aki akkor maradt el az édesanyja mellől, amikor az az ötödik gyermekével, vagyis vele volt várandós. A barátnő pedig abban az évben veszítette el egyetlen fiát leukémiában. A két asszony nem veszett össze, nem hangzott el közöttük egyetlen rossz szó sem. A gyermekét elveszítő nő nem a barátnőre, nem a születendő kisbabára haragudott, hanem az életre. De még az sem biztos, hogy haragudott bárkire is, csak egyszerűen a lélek nem bírt el ekkora kontrasztot, s megszakadt a kapcsolat.

Negyven év után most ismét egymásra találtak, támogatják egymást, jó barátnők.

Az élet vége felé, ha megérjük és megértjük, talán minden letisztul. Megbocsátunk a sorsnak, az Istennek, magunknak, a másiknak. S remélhetőleg nekünk is megbocsátanak. S azokkal, akikkel hajdan akár csak egyszer is mély szövetség kötött össze bennünket, újra együtt leszünk, mint egykor azon a poros iskolaudvaron vagy abban a szűk kis kollégiumi szobában.

A szeptemberi számban olvashattuk az 50-es évek kitelepítéseiről, a magyar film múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a gyerekközösségek íratlan szereposztásáról és a felnőtt tesók kapcsolatáról. Ezen kívül Stanisław Lemről, a scifi-íróról, Kós Károlyról, Puskás Öcsiről és a Mona Lisa elrablójának valószínűtlen kalandjairól.

Fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

– Mit jelent az, hogy „orvosi esztétikai professzionális tetoválás”?
– Az esztétikai tetoválással többek között sebhelyeket vagy pigmenthiányos területeket tudunk kezelni. Például egy műtéti hegnél, helyreállító sebészeti beavatkozásoknál vagy baleset miatt keletkezett hegnél esztétikailag nagyon szépen helyreállítjuk a bőrfelület hiányosságait. Sok éve kezdtem el ezzel foglalkozni a szalonomban, aminek személyes oka is volt, ugyanis én magam is vitiligós lettem. Nagyon sok terápiát és gyógymódot kipróbáltam, eredménytelenül, és akkor elkezdtem kísérletezni ezekkel a technikákkal. Egyre jobb eredményeket értem el, egyre jobban beleástam magam ebbe a területbe. Amikor pedig a klienseim is visszaigazolták, hogy igen, működik ez a fajta tetoválás, elvállaltam a műtéti hegeket, az égési sérülteket, mellkorrekcióra szoruló nőket, és bizony nagyon szép eredmények születnek.
Ahogyan említettem, nálam vitiligo alakult ki öt évvel ezelőtt. Ez nem betegség, hanem a bőr elváltozása, pigmenthiány, amelynek következtében fehér foltok jelentkeznek a test különböző részein. Megjelenhet az arcon vagy a test bármely részén, ami hatalmas frusztrációt jelenthet. Sajnos ma még nincs erre megoldás, eljárás, ami visszafordítaná a bőrnek ezt az állapotát.

Ugyanakkor nagyon szépen el tudjuk fedni speciális tetoválásokkal az elváltozást, amivel sokkal élhetőbb lesz az élet, ez tapasztalatból mondom.

– A nemzetközi divatvilág ma már sok olyan modellt is szerepeltet, akiknél ez a bőrelváltozás látható.
– Igen, nagyon érdekes ez a jelenség, de azért vigyáznom kell, hogyan reagálok erre, mert itt két csoportról beszélünk. Az egyik csoportba tartoznak azok, akik elfogadják a testük elváltozását, de nem mutogatják (ide tartozom én is), a másik csoportba pedig azok, akik kifejezetten büszkék rá. Akik hozzám érkeznek, nem büszkék erre, hanem takargatják, és elmondják, hogy borzasztóan rosszul érzik magukat a tünettől. Ők tudják, hogy ez nem betegség, hanem egy állapot, viszont nagyon sokan nincsenek tisztában a pigmenthiány fogalmával, csak a fehér foltokat látják az arcon vagy a test más részein, és azt hiszik, hogy ez egy fertőző betegség.

– Hogyan történik az arc korrigálása, mennyire fájdalmas, szükséges-e valami előkészület?
– Ez a kezelés nem tart sokáig, nagyjából annyi idő, mint egy szemöldöktetoválás. Ami a kozmetikai tetoválás és az esztétikai tetoválás közötti lényeges különbség, hogy teljesen másmilyen pigmentekkel dolgozunk. Nagyon pontos gép szükséges és klinikailag tesztelt festék.

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen festék kerül be a szervezetbe, hiszen nemcsak pigmenthiányt kezelek, hanem akár olyan heget is, ahol előtte egy rosszindulatú daganat volt, vagy súlyos balesetet szenvedett a kliens.

Olyan megoldást adok, amely tökéletesen fed, de időszakos. Ezek az esztétikai tetoválások nem tudnak a bőrben tovább maradni két-három évnél. Nyomtalanul eltávoznak a kis pigmentszemcsék a bőrből egy idő után, akár esztétikai, akár sminktetoválásról van szó.

Kép

Kép: Gáspár Melinda

– Esztétikai tetoválással az illető teljes értékű életet tud élni? Napra mehet, úszhat, bármit csinálhat?
– Igen, csinálhat bármit. Ez nagy könnyebbség. Ha az arcon megjelenik egy pigmentfolt, és te nap mint nap azzal vagy elfoglalva, hogy már reggel full sminket teszel fel, hogy takargasd, és emiatt egy csomó mindent nem csinálhatsz, az kimerítő. Így visszakapod az életed, és pszichésen is jobb lesz, véget ér a frusztráció.

– Az arc elváltozásainál meg kell említeni születéskori elváltozásokat is, mint a nyitott szájpadlás. Műtéti beavatkozások sora segíthet, de attól az még egy kicsit látszódhat. Ilyen típusú elváltozásnál tudsz-e segíteni?
– Igen, nagyon sok ilyen kliensem van, sőt az utóbbi időben egyre több ilyen jellegű munkám volt. A nyitott szájpadlást, vagy népiesen nyúlszájat az orvostudomány már nagyon szépen tudja korrigálni. Ki kell emelnem a férfiakat, akiknél ha hiányzik a fél ajak, nagy munka, mire valóban realisztikus szájat varázsolok nekik. Egy nőnél lehet akár egy finomabb, rúzsozott hatás, de egy férfinél ez nem működhet. Egy férfi esetében nagyon természetesnek kell kinézni, hogy ne lehessen észrevenni, hogy az ott egy mesterségesen kialakított ajak. Egy ilyen esztétikai beavatkozásnál nagy jelentősége van az arányérzéknek, a precizitásnak és a színelméletnek. Itt nem egy egyszerű sminktetoválásról beszélünk, amikor tervezünk egy szép szemöldököt vagy egy szép szájat. Persze, ott is nagy hozzáértés szükséges, mert ugyanúgy van altónus.

Esztétikai beavatkozásnál viszont még természetesebbnek kell lennie, amilyen talán még előtte sem volt.

– Nagyon sok nő szenved rosszindulatú nőgyógyászati megbetegedésektől, és mellkorrekcióra van szüksége. Mellbimbót lehet-e realisztikusan készíteni esztétikai tetoválással?
– Igen. A vendégeimnek egy része rosszindulatú daganattól szenvedett, és nem mindig lehetséges a helyreállító műtét. Ez egy hatalmas trauma a kliens életében, és akár hosszú évekig tartó küzdelem. Ma már nagyon szépen meg tudja csinálni az orvos a rekonstrukciós műtéteket, a mellbimbót meghagyja, vagy utána úgy plasztikázza, hogy egy kis csonk formájában meghagyja ott a bőrt. Így is rengeteg munkám van vele, mire elkészítem a mellbimbót, de sokkal realisztikusabb hatást tudok elérni. Régen a műtéti eljárásoknál még nem hagytak meg ilyen kis csonkot a mellbimbónál, ezért ilyen hegekre én raktam rá a mellbimbót 3D hatásban, úgy, hogy senki meg nem mondja, hogy az nem valódi. A divatos plasztikai sebészeti beavatkozások sem mindig sikeresek ám! Kifizetnek a hölgyek rengeteg pénzt mondjuk egy mellnagyobbításért, de a vágásoknál vannak olyan apró részletek a bőrön, amik nem nyújtanak szép látványt. Ezt is el lehet fedni.

– A sebhelyeket említetted, nézzünk olyan példát, amikor például baleset miatt sérült a bőr, és visszaadtad a küllemét az esztétikai tetoválással.
– Sok olyan kliensünk van, akinek súlyos autóbalesete volt, és bizony teljesen össze voltak kaszabolva. Van egy karitatív programom, amelynek keretében minden hónapban egy-két vendéget elkészítek teljesen ingyen. Sok az autóbalesetes, de mindig megrázó az égési sérült is. Két évvel ezelőtt volt egy fiatal srác vendégem, aki teljesen megégett, és transzplantálták az arcát. Nagyon sokat dolgoztam rajta a karitatív programomban. Most volt egy hasonló vendégem, egy fiatal lány, aki szintén megégett két éves korában, és a fél arca szinte eltűnt.

Ha megég a bőr, szinte papírhártyaszerűvé válik, nagyon óvatosan, finoman kell dolgozni rajta, hogy ne legyen annyira kellemetlen, és nagyon szépen tudjak bánni a színtónusokkal.

– Bár nem tűnik ennyire súlyosnak, de lehet, hogy nagyon zavar valakit például a hajhullás. Sok nő, de férfiak is úgy érzik, hogy nem teljes értékű a megjelenésük, mert mondjuk valamilyen betegség vagy hormonális változás miatt hullik a hajuk.
– Így van, nőknél a haj kihullása lehet kemoterápia következménye vagy súlyos hormonzavaré. Ma már nagyon sok férfi és nő kéri a segítségünket, de itt nem skalptetoválásra kell gondolni, ami úgy néz ki, mint egy bukósisak. Finom árnyékhatást adunk a bőrnek, hogy ne legyen feltűnő, hogy itt-ott ritkás a haj. Két-három éven keresztül van bent a fejbőrben a pigment, de függ attól is a tartóssága, hogy a vendég milyen életet él, mennyire teszi ki magát az erős napsütésnek, szoláriumba jár-e.

Kép

Kép: Gáspár Melinda

– Sok nemzetközi konferencián veszel részt. Mi az, ami sokat tesz hozzá a szakmai fejlődésedhez?
– A világjárvány előtti évben kilenc országban voltam, előadásokat tartottam kongresszusokon Brazíliától Észak-Amerikáig.

Nagyon sok tanulóm van különböző országokban, akik a mesterkurzusaimon tanulják az általam kifejlesztett technikát.

Én magam is rengeteg új tapasztalatot szerzek, bárhova megyek a világban, hiszen a Föld különböző részein különböző embertípusokkal, különböző bőrszín-altónusokkal találkozom. Más Ázsia, más Európa, más Latin-Amerika, de Latin-Amerikán belül is különböző népcsoportok vannak vegyes bőrtípusokkal. Az esztétikai tetoválás szempontjából nagyon nehéz bőrtípusokkal is találkoztam ott: kemény, olajos, nagyon zöldes bőrrel, akárcsak az olaszoké. Ilyen esetekben speciális technikával készülő színkeverés szükséges. De meglepő, mennyire hasonlít sok dél-amerikai régió bőrtónusa mondjuk a magyarokéhoz. Amikor először jártam Brazíliában, nagyon meglepődtem, hiszen svéd típusú hófehér bőrrel is találkoztam. Az első mesterkurzusomon például tizennyolc tanítványomból ketten voltak feketék.

– Melinda, lehetséges, hogy téged sokkal többen ismernek külföldön, mint itthon?
– Igen. Az az igazság, hogy nekem a nemzetközi szakmai színtér volt az első. Mindig az volt a célom, hogy az elsők között legyek. Hosszú évek alatt értem el, amit most szakmailag képviselek, és nagyon büszke vagyok rá, hogy a világban sok országban tanítok és rengeteg embernek segíthetek, segíthetünk szebbé tenni az életet. Azt is meg kell tanítanom, hogy nem elég a tudás, az empátia is nélkülözhetetlen. Aki hozzám jön, szebb akar lenni. Én pedig nemcsak a bőrét, a lelkét is látom.

A többgyermekeseknek fontosabb a bolygónk jövője

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 2020-ban készített reprezentatív felméréséből az derült ki, hogy a magyar lakosság körében a családosok a legelkötelezettebbek a környezetvédelem iránt: míg a gyermektelen felnőttek 41,6 százaléka tartja magát környezettudatosnak, addig a gyermekeseknél 65,1 százalék ez az arány. Közülük is a nagycsaládosok a legeltökéltebbek, és gyermekeiket is igyekeznek ebben a szellemben nevelni.

Idén tavasszal, az Európai Nagycsaládosok Nemzetközi Szövetségével (ELFAC) közösen végzett, 11 európai országot átfogó nemzetközi kutatásában a KINCS már kifejezetten a sokgyermekesek attitűdjét vizsgálta. A felmérés közel háromezer európai nagycsaládos megkérdezésével készült. Arra keresték a választ, hogy ki mennyire érez felelősséget a környezete védelme iránt, valamint, hogy mennyire jellemzi a fenntartható fejlődés. A kutatásban részt vevő európai nagycsaládosok 91 százalékát inkább érdekli, ezen belül 58 százalékukat nagyon érdekli a környezetvédelem, a megkérdezettek fele pedig az átlagosnál környezettudatosabbnak tartja magát. A legtöbben (84%) gyermekeik jövője miatt tekintik ezt fontos kérdésnek.

Az európai válaszadók 90 százaléka súlyosnak vagy nagyon súlyosnak találja a bolygónkat érintő globális környezeti problémákat, több mint felük pedig egyetért azzal az állítással, hogy klímavészhelyzet áll fenn a Földön. Saját hazájukban ugyanakkor valamivel kevesebben észlelik ennek hatását – a lakókörnyezetükben tapasztalt égető problémának a legtöbben a szemetelést és az illegális szemétlerakást (66%), illetve a légszennyezést (61%) és a globális felmelegedést (57%) nevezték meg.

A környezeti problémákért a legtöbben a túlzott fogyasztást (88%), a gyárakat (69%) és a multinacionális cégeket (56%) okolják. Nagy részük viszont részben vagy teljesen maga is felelősséget érez a Földet érő károkért – minél több gyermekről gondoskodnak, annál inkább vélik úgy, hogy saját kötelességük megvédeni a bolygót.

Az anyagiaktól is függ a környezettudatosság mértéke

A felmérésben részt vevő nagycsaládok lehetőségeikhez mérten igyekeznek óvni a Földet: nem dobják a kukába a használt elemet, leoltják a villanyt, ha nem tartózkodnak a helyiségben, nem öntik a használt olajat a lefolyóba, újrahasznosítják a palackokat, és nem fűtenek a háztartásukban keletkező szeméttel, műanyag hulladékkal. Az is természetes a három- vagy többgyermekesek valamivel több mint 90 százaléka számára, hogy szelektíven gyűjtik a hulladékot – ötven százalékuk már több mint tíz éve.

A nagycsaládosok nagyobb része viszont autóval közlekedik, ami ugyan nem a legfenntarthatóbb megoldás, de ne felejtsük el, hogy a Családvédelmi Akcióterv nagycsaládosoknak járó autóvásárlási támogatásával közel egyharmaduk, eddig 35 ezer család vadonatúj, környezetkímélőbb hétüléses autóra tudta lecserélni régi kocsiját.

Kép

Forrás: KINCS

Közel negyedük szeretne zöld rendszámú járműre is váltani, de kétharmaduk nem tudja még megengedni magának az elektromos vagy hibrid autót. A megkérdezettek negyede rendelkezik valamilyen energiatakarékos berendezéssel, például napelemmel és víz-újrahasznosító berendezéssel, és további 23 százalékuk tervezi azok beszerzését, de a nagycsaládosok fele ezt most még nem engedheti meg magának.

Ám vannak olyan dolgok, amik nem kerülnek pénzbe, és sokban segíthetik a környezet védelmét: például, ha van rá módjuk, szívesen ültetnek fát. A legfontosabb talán a zöld gondolkodás átadása a jövő generációjának: a megkérdezettek 96 százaléka válaszolta, hogy környezettudatosságra neveli gyermekeit.

Itthon komposztálással és veszélyeshulladék-szelektálással óvják a Földet a nagycsaládosok

A felmérésben 835 magyarországi nagycsaládos vett részt. A hazai válaszadók zömét (94%) foglalkoztatja a téma, az európai átlaghoz hasonlóan őket is főképp gyermekeik jövője miatt. A bolygót érintő környezeti problémákat a magyarok is súlyosnak gondolják – 55 százalékuk szerint klímavészhelyzet áll fenn a Földön, 51 százalékuk szerint Magyarországon is. A válaszoló sokgyerekes magyarok közel harmada környezettudatosabbnak tartja magát a társadalom többi tagjánál. A felelősségteljes gondolkodás tetteikben is megnyilvánul: 95 százalékuk külön gyűjti a hulladékot, kétharmaduk a szemét hat-hétféle típusát szelektálja – a műanyag és a papír mellett a veszélyes hulladékot, a fémet és az üveget is. Sokan (63%) komposztálással hasznosítják újra a háztartási hulladékot. Ritkábban mint havonta 88 százalékuk vásárol új ruhaneműt, és több mint felük (62%) csak alkalmanként fogyaszt marhahúst.

Mind az európai, mind a magyar nagycsaládosok zöme úgy véli, a gyermekesek nagyobb felelősségtudattal rendelkeznek a környezetvédelemmel kapcsolatban, pontosan gyermekeik jövőjének megóvása miatt, és egyöntetűen elutasítják azt az állítást, hogy a közelgő éghajlati katasztrófa miatt nem érdemes gyermeket szülni erre a világra. 

Készült a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) együttműködésével.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) családtudományi és demográfiai kutatóintézetként a családügyi és családvédelmi intézkedések megalapozása érdekében tevékenykedik azzal a céllal, hogy hazánkban megszülessenek a vágyott gyermekek, javuljon a népesedési helyzet, s a családok erősödjenek és gyarapodjanak.
A KINCS-ről itt olvashat:
www.koppmariaintezet.hu
www.facebook.com/koppmariaintezet

Régen, amikor a nagycsaládok még együtt voltak, nagyon széles szereprepertoár tartozott az egyes női korosztályokhoz, viszont az emancipációval széthullott e rendszer dinamikája. Ennek eredményeképp – noha ma már az apa és a nagyszülő is lehet gyesen – több szerep, több feladat hárul a nőkre. A családok jelentős részében a háztartási teendők java részét még ma is a nő végzi, és őt terheli a gyerekekkel kapcsolatos ügyek jelentős hányada is. Ebben a nagyszülők, akik gyakran több tíz vagy akár több száz kilométerre laknak, kevésbé tudnak segíteni, a távolabbi családtagok pedig még kevésbé állnak a szülők rendelkezésére.

„A korábbi, zárt közösségben a családtagok jobban számíthattak egymásra, a közös felelősségvállalás növelte a biztonságérzetet, az összetartozás érzését. A jelenlegi individualista társadalomban mindenki a saját igényeit helyezi előtérbe. A nagycsaládok már nincsenek együtt, a nők is épp úgy dolgoznak, mint a férfiak. Ezt a családdal, gyerekekkel töltött minőségi idő sínyli meg. Nem megoldás, ha a szülő a számítógép előtt ül és dolgozik, a gyerek pedig mellette játszik a telefonjával. A család szerepe ugyanis mindig az, hogy valamilyen értéket, hagyományt teremtsen, erősítse a sorstörténetet, az identitást, ehhez pedig minőségi időt kell együtt tölteniük a családtagoknak” – mondja Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus, krízisterapeuta.

Átugrott generációk

A kötelékek lazulásának egyik következménye éppen az, hogy napjainkban az identitáskeresés fontosabb lett mindenkinek. „Hagyományok, értékek persze adódnak a sors­történetekből is, de maga a létezés családi kapcsolatok nélkül nem olyan biztonságos. Emiatt lett egyre gyakoribb az egzisztenciális szorongás, ami nem csak azt jelenti, hogy valaki anyagilag bizonytalan – bár a család ilyen szempontból is biztonságot nyújt –, hanem azt is, hogy az identitását, hovatartozását tekintve az” – magyarázza a pszichológus. A kutatásokból látszik az is, hogy mára a kamaszkor is kitolódott, az önállósodás sokak számára nehéz. A szülőknek emiatt lenne fontos feladata az is, hogy a legszenzitívebb életszakaszban segítsék gyerekeiket önmaguk megalkotásában és abban, hogy a világot a saját szemüvegükön át láthassák.

A szakemberek azt is érzik, hogy az identitáskeresés családi támogatás mellett is hosszabb ideig tart, a fiatalok 26-27 éves korukra tudják meghatározni magukat, messze már az a kor, amikor a többség 18 éves korában megházasodott, gyereket vállalt. „Nem lehet kijelenteni, hogy a mai helyzet jobb vagy rosszabb, de bizonyos szempontból biztos nehezebb. Mert a családi rendszerbe be kell vonni külsősöket, például bébiszittert, külön tanárt, egyéb szakembert. Ez persze teher lehet, de bizonyos szempontból jó, mert általa megtanulunk korán kapcsolatokat teremteni, nem csak egy zárt közösségen belül próbálunk tájékozódni” – mondja Faludi Viktória.

Keresni a lehetőséget

A generációk szétszakadásának következménye nemcsak az, hogy hiányzik a családok életéből az idősebb korosztály által nyújtott segítség, és gyakran már a példáik sincsenek meg, hanem az is, hogy generációs kapcsolatok híján a korosztályok beágyazódnak saját világukba, a fiatalok és idősek tapasztalatai, élményei között alapvető különbségek lesznek, és azok a generációk között gátakat képeznek. Emiatt lenne fontos az, hogy az egyes korosztályok akkor is keressék egymás közt a kapcsolatot, ha erre a családjukon belül nincs módjuk.

A nők az ilyen élményeket szabadidős tevékenységek során is megélhetik, az egyes generációk a legkülönfélébb helyszíneken találkozhatnak, segíthetik, támogathatják egymást. Erre lehetőséget adhat akár egy jógaóra is, ahol jellemzően sok korosztály fordul meg, az órák előtt és után pedig a legkülönbözőbb témákban indulhatnak beszélgetések. Például az uszodákat szintén sok korosztály látogatja, a generációk az ilyen helyeken is nagyobb eséllyel találkozhatnak, és elegyedhetnek szóba egymással. Akkor sem kell a szülőnek magában ülni, ha a gyereket kíséri például könyvtárba. Ha ilyenkor a kicsi figyelmét leköti egy kötet, nyugodtan el lehet beszélgetni a könyvtárba járó idős emberekkel is.

Több mint kertkapcsolat

Lehetőséget adhatnak a korosztályok találkozására a közösségi kertek is, amelyekben fiatalabbak és idősebbek is örömüket lelhetik, kapcsolatba kerülhetnek egymással. A városi kertészkedés ugyanis a legkülönbözőbb korú és hátterű embereket szervezheti közösségbe. Bár az elhunyt vagy távol élő dédnagymamát vagy nagymamát senki nem pótolhatja, egy közösségi kertben lehetőség nyílhat arra, hogy a szüleiket kísérő, apróságokban segítő gyerekek olyan idős emberekkel ismerkedjenek meg, akiknek éppen az unokájuk él távol, emiatt pedig magányosak. Ilyen esetben az anyukáknak is nagy segítség lehet egy tapasztaltabb, a gyerekek kirepülését már átélt asszony társasága, a vele való beszélgetés. Lehetőség nyílik az úgynevezett intergenerációs tanulásra is, amelyből mindkét korosztály profitálhat, és ami sokkal több a generációk puszta együttléténél. Ebbe a gyerekek is bekapcsolódhatnak, tőlük is tanulhat minden generáció. Akár egy óvodástól is tanulhatunk: a kicsik kíváncsisága kifogyhatatlan, kérdéseikkel pedig vizsgáztatják a felnőtteket is arról, hogy mit tudnak a világról. 

A munkahely is segíthet
A szülői, nagyszülői segítség hiánya a munkavállalást is nehezíti, pláne, ha egy családban már gyerekek is születtek. Ezt ismerte fel a Tesco is, amikor bevezette családbarát intézkedéseit, köztük olyanokat, amelyek a munkába való fokozatos visszatérést segítik. Van például a vállalatnál olyan rögzített részmunkaidős foglalkoztatás, amely rugalmas feltételeket biztosít azoknak, akiknek kiemelten fontos a bent eltöltött idő kiszámíthatósága – például a kisgyermekes szülőknek. Itt a részmunkaidő előre rögzített munkaidő-beosztással, bármely intervallumban, akár heti öt órában vagy csak hétvégi munkavégzéssel is kérhető, miközben a dolgozó a közvetlen foglalkoztatás minden előnyét élvezheti. A családbarát intézkedések közé tartozik az is, hogy az apukák 10 nap fizetett apasági szabadságot vehetnek igénybe a gyerek születését követő 12 hónapon belül. Ez jóval kedvezőbb a törvényben meghatározott napok számánál – ami 5 nap szabadságot ír elő a gyermek születésekor –, és jobb abból a szempontból is, hogy a szabadnapot nem kell a kicsi világrajövetelét követő két hónapon belül felhasználni. Az iskolakezdés napjára extra szabadnap jár azoknak a szülőknek, akiknek gyereke épp az első osztályt kezdi, a rászoruló családos kollégáknak pedig ingyenes nyári táborokat is szervez a vállalat. Gondolnak azokra a munkatársakra is, akik bár nagyon szeretnének gyereket, akadályba ütköznek, így asszisztált beavatkozásra van szükségük: a termékenységi kezelésekben részt vevők eljárásonként 1 hét, összesen legfeljebb 3 hét fizetett szabadságot kaphatnak. Nincsenek hátrányban az örökbefogadást vállalók sem: azok, akikhez háromévesnél idősebb gyermek érkezik, 8 hét fizetett szabadságra jogosultak annak érdekében, hogy az új családtag beilleszkedése minél könnyebb legyen. Szintén támogatják azokat, akik nevelőszülővé szeretnének válni: aki a munkatársak közül ilyen képzésre jelentkezik, annak 1 hét fizetett szabadság jár. Noha fizetés nélkül, de a szülők akkor is kivehetnek plusz szabadságot, ha olyan élethelyzetbe kerülnek, amikor több időt kell tölteniük a csemetéjükkel. Ez a 4 hetes szülői szabadság azoknak jár, akiknek a gyereke még nem töltötte be 18. életévét.

Támogatott tartalom.

Balázs és Zsombor kétpetéjű ikrek, de nagyon hasonlítanak egymásra, még ha a kamaszkor a különbségre is rájátszik. Megtehették volna, főleg az új tanáraikkal, de sosem éltek a szerepcsere lehetőségével, legfeljebb belesodródtak olykor. Édesanyjukkal, Marcsival az ikerszülőség mindennapjairól beszélgettünk, amihez a fiúk is hozzátettek néhány gondolatot.

Adódott nehézség vagy vicces helyzet az ikrek összekeverésével kapcsolatban?

Családon belül nem. Mi a különbségeket látjuk rajtuk, de kívülállóktól sokszor megkapjuk, hogy „azt sem tudom, ki kicsoda”. A fiúk egy idő után nehezményezik és kikérik maguknak, hogy én Balázs vagy Zsombor vagyok. Azért nagy kalamajka még nem volt belőle, hogy valakit megvezettek volna.

Amikor a férjével megtudták, hogy ikreket várnak, nem ijedtek meg a hír hallatán?

Hosszasabban próbálkoztunk előtte, és már nagyon vártuk őket.

Először én tudtam meg az orvostól, és volt bennem némi félsz, hogy rögtön ketten lesznek.

De a férjem gyorsan elaltatta azzal a mondattal, hogy legalább behoztuk a páréves lemaradásunkat. Hála Istennek minden flottul ment nálam. Nyilván sokkal gyakoribbak a vizsgálatok, ultrahangok. A kishúgukkal mégis több volt a rosszullét a várandósság idején.

Nagyon szoros a fiúk között a kapcsolat?

Egyértelmű, hogy az ikrek összetartanak. Előtte kilenc hónapot együtt töltöttek, együtt nőttek fel, ez nagy előny. Nem mondom, hogy nem volt veszekedés vagy féltékenység köztük, de nekik talán természetesebb, hogy anyán „osztozni kell”. Másoknál konfliktusforrás lehet, amikor jön a második gyerek, és az első vérig sértődik. Aki megtapasztalta, milyen a százszázalékos figyelem, annak nagy változás megélnie, hogy nincs egyedül. Nekik rögtön adott volt, hogy ott a másik, viszont ott volt a játszótárs is.

Kép

Balázs és Zsombor

Amennyire jó látni, ahogyan az ikrek összenőnek a mindennapokban, olyan nehéz lehet a kezdet. Hogyan telt a szülés utáni időszak?

Sok-sok nem alvással, de ez egygyerekes anyukánál is előfordul. Teljesen más volt a két baba bioritmusa. Olvastam az igény szerinti szoptatásról, de szinte felváltva működtek, ami nagyon megterhelt. Zsombor ritkábban szopizott, nagyobbakat aludt, Balázs sűrűn szopizott, piciket aludt, nekem pedig nem sok időm maradt pihenni. A kimerültség után próbáltuk összehangolni a két gyereket. Rájöttem, hogy a szükség felülírja a szakkönyveket, és nem történik tragédia, ha felébresztem őket. Körbe voltam véve párnákkal, és egyszerre ment a szoptatás.

A férje is kivette a részét a feladatokból?

Aktívan. A 2008-as gazdasági világválság akkor gyűrűzött be hozzánk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a férjemnek akkor szűnt meg a munkahelye, és az első fél évet teljesen otthon töltötte. Utólag könnyebb visszagondolni, hiszen aztán mégiscsak lett állása. Emellett az apaságot is jobban megélhette.

Egy nőnek egyszerűbb felkészülnie az anyaságra, a férfiaknak nehezebb, így viszont hamarabb megcsapta az apaság szele.

Külső segítségük nem volt?

Nem igazán. Akkor Debrecenben laktunk, a nagyszülők pár napra eljöttek, de jórészt magunk voltunk. Segítettek a nagymamák, de utána azt is ki kellett pihenni, mert a beköltözésükkel egy idő után nőtt a zsúfoltság, a feszültség.

Az ikrek sosem féltékenykednek, nem méricskélik a rájuk fordított időt?

Nekik is megvolt az, hogy „ez az én játékom, add ide!”. Emlékszem, a délutáni altatásoknál lefeküdtem közéjük, mert nehezen ment az alvás, és veszekedtek rajtam: „anyuci, ide forduljál, nem, ide forduljál”. Direkt úgy helyezkedtem, hogy jusson mindkettőnek egy-egy karom, de a tekintetem is kellett. A mai napig fontos, hogy külön figyelmet kapjanak. Most is nézik az esti odabújásnál, hogy hány percet voltam a másiknál vagy a kistesónál. Ezt számontartják, nehogy valaki meg legyen rövidítve.

Azt mondják, ha külsőleg hasonlítanak is az ikrek, belül egészen mások.

Nyilván vannak különbségek, de ha kimondom, az olyan, mintha beskatulyáznám őket. Talán Zsombor kitartóbb, de a helyzettől függ. Ő inkább izomból és akarattal próbálja megoldani a dolgokat. Amikor biciklizni tanultak, Zsombor izzadt, gyűrte napról napra ügyesebben. Balázs egyszer megpróbálta, utána nem volt kedve. Zsombornak már egész jól ment, amikor Balázs hirtelen ráérzett és behozta a lemaradást. Ha nagyon keresgéljük a különbségeket, Zsombor zárkózottabb. Az óvó néni többször mondta, hogy ne használja Balázst a szócsövének.

Kép

Balázs és Zsombor

Mi az, ami közös bennük, amiben hasonlítanak?

Mindketten szeretnek sportolni. Az oviban a focival kezdték, iskolában birkóztak, utána a vívásra tértek át. Most nem is tudom, lesz-e vívás, mert az edzőt elvitte a Covid. Szeptembertől újratervezés, mert közben elkezdték a floorballt, tetszik nekik, de az utóbbi két évben lenullázták az edzéseket, csak az igazolt sportolók mehettek.

Önállóbbak, függetlenebbek a kortársaiknál?

Neveltetés kérdése is, hogy mikor engedjük el a kezüket, vagy milyen hosszú a póráz. Próbáljuk bátorítani őket.

Úgy emlékszem, első osztálytól küldtük őket boltba, hogy kicsit számoljanak, önállósodjanak. Nem kellett átmenniük zebrán, csak az utca végébe. Kialakult a házimunka feladatkör, ki van adva a porszívózás, a fűnyírást is ők csinálják. Nekem is könnyebb, ha tudom, hogy együtt vannak, egymást segítik, ott a másik támasznak.

A várandósság és a szülés körül nem voltak komplikációk, viszont néhány éve Balázs egy komoly betegségen esett át.

Hodgkin-limfómája volt, ami a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos burjánzása, de jó eséllyel gyógyítható. A nyirokcsomó-biopsziát követően kemoterápiát kapott, erre jól reagált, így sugárterápiára nem volt szükség. A miskolci kórházban kezelték októbertől december közepéig, és a Ronald McDonald Házban töltöttük az estéink többségét. Oda a család is jöhetett látogatni. Én mindvégig Balázs mellett voltam, a két tesónak maradt apa. A legnehezebb a bizonytalanság volt és a család szétszakadása. Nehéz szembesülni egy ilyen betegséggel, mert nem tudjuk, mi lesz. Nem egy nátha, amire beveszem az orvosságot és egy-két héten belül elmúlik. Kedves gesztusként az osztálytársai naplót írtak neki jókívánságokkal, hétköznapi történetekkel, így mindig tudta, hogy éppen hullik a hó, mi volt az ebéd, és kinek milyen lett a dolgozata.

Az ikerlét Balázs és Zsombor szemével
„Nagyon jó ikerpárnak lenni, mert mindig számíthatunk és gondolunk a másikra. Szinte mindent együtt csinálunk: együtt járunk suliba, edzésre, segítünk egymásnak a tanulásban, felmondjuk egymásnak a leckét. Szeretünk játszani, sportolni, társasozni. Igaz, néha veszekedni is szoktunk, de mindig kibékülünk. Ha valamelyikünk szomorú, felvidítja a másik. Együtt vagyunk jóban-rosszban, még a csínytevéseket is együtt követjük el. Pici korunkban jó vastagon kikentük popsikrémmel egymást, a bútorokat és a falat is. Máskor, amikor mamánál nyaraltunk, építettünk egy nagy kupacot táskából, plüssökből, ruhákból, takaróból, és befestegettük mama körömlakkjaival az egészet. A közeli ismerőseink általában nem szoktak minket összekeverni, de egyszer az egyik barátunk meg akart osztani egy titkot Balázzsal, mégis Zsombornak kezdte mondani, és a sztori felénél vette észre, hogy tévedett...”

„Minden szex jó szex, amíg konszenzuson alapul és élvezetet ad” – fogalmaz az amerikai szexuál-, házasság- és családterapeuta, Holly Richmond a Healthline cikkében. Ez a gondolat a terhesség alatti intimitásra is jócskán érvényes, hiába tekintjük még ma is sokszor tabutémának. Pedig a felszabadult, folyamatosan alakuló szexuális élet ugyanúgy fontos része a babavárás testi és lelki változásainak.

Bababiztos!

Dr. Domokos Tamás szülész-nőgyógyász tudatosan fel szokta hívni a figyelmet a terhesség alatti szexualitásra a kontrollok alkalmával. „Tudom, mennyire kínos sokak számára erről beszélni. Ezt a kellemetlen helyzetet próbálom oldani azzal, hogy felhozom a párkapcsolat testi vonatkozásait is az első beszélgetés során. Leggyakrabban egy esetleges méhen belüli fertőzéstől, vetéléstől, koraszüléstől tartanak a kismamák, a magzat sérülése – tapasztalataim szerint – nem szokott a félelmek között szerepelni.”

Egy 2014-es amerikai kutatás szerint viszont a férfiak 80 százaléka aggódik, hogy a terhesség alatti szex kárt tesz a babában. Ezért fontos már az elején leszögezni, hogy ez nem lehetséges, a kicsit ugyanis védi a méhnyak, az azt elzáró nyákdugó, a méh erős izomzata és a magzatvíz.

Az intim együttlétből a baba maximum mozgást, elmosódott hangokat érzékel – miközben ő is jobban érzi magát.

Hiszen az anya orgazmusa alatt termelődő stresszoldó hormonok a babába is átáramlanak, míg a szex nyomán megnövekedett vérellátás kedvezően hat a fejlődésére.

Nem szabad tehát bedőlni azoknak a tájékozatlan híreszteléseknek, amelyek szerint a szex rossz lenne a pocakban bújó kicsinek, mi több netán vetéléshez vagy koraszüléshez vezethet! A női orgazmus ugyan méhösszehúzódásokkal jár (a második trimesztertől akár jósló fájásokkal), de ezek egy egészséges terhesség esetén nem elegendőek ahhoz, hogy a szülést is idő előtt beindítsák. Ha várandósként mégis bizonytalannak érzed magad a téma kapcsán, nyugodtan kérd ki az orvosod vagy a védőnőd véleményét a következő találkozó alkalmával!

A szunnyadó szexszörny?

Tény, hogy a terhesség sokszor olyan, mint egy hullámvasút: változik az anyagcserénk, a hormonháztartásunk, a testünk méretei és az érzelmi világunk is. Az adott trimeszter jellemző tünetei pedig gyakran a nemi életünkön is nyomot hagynak, így a 9 hónap alatt a zéró libidótól az egészen extrém nemi vágyig sok mindent megtapasztalhatunk. Ezt erősíti meg dr. Domokos Tamás is: „A testi kapcsolat iránti igény a várandósság alatt természetesen változhat, de ne gondoljuk, hogy a libidó kizárólag csökken. Nagyon sok anyuka gondtalanabbnak éli meg a szeretkezést, a védekezés szükségességének hiányát, az apák pedig szépnek látják a párjukat azoktól a testi változásoktól, amik a terhességgel járnak”.

Holly Richmond szerint „Jellemzően a második trimeszter a csúcs”. Ezt én is megerősíthetem. Az első trimeszteremet teljesen lemerült állapotban töltöttem: a napjaim nagy részét a folyamatos hányinger uralta (mert ez bizony nem csak „reggeli” rosszullét!), majd szinte percre pontosan este 9-kor elaludtam a kanapén. Néha beszélgetés közben. Ehhez képest a második trimeszter igazi felüdülésnek számított: úgy éreztem, tele vagyok (szexuális) energiával, az épphogy csak növekvő pocakom pedig még bőven nem akadályozott semmiben.

Ekkor egy érdekes, de elsőre akár aggasztó tapasztalást is megélhetnek a kismamák.

A várandósság közepe táján ugyanis beköszöntenek az éjszakai spontán orgazmusokkal járó nagyon élénk szexuális álmok.

„Ennek a megnövekedett ösztrogénszint és a véráramlás az oka” – erősíti meg Richmond, akinek több kliense is beszámolt már a különleges jelenségről.

A várandósság alatt megnövekedett libidószint mellett ráadásul számos más testi változás is ösztönözheti a párokat a paplan alatti összebújásra. A terhesség alatt a testünk érzékibbé válik: a tejtermelésre készülő mellek méretet váltanak, a fertőzések elkerülésének érdekében megnövekszik a hüvely nedvességtermelése. Stephanie Buehler munkája szerint a kismamák jelentős része ekkor hevesebb orgazmusokról számol be. A nemi szervek érzékenyebbek lesznek, hiszen a baba tápanyagszükségletét szállító megnövekedett véráram bejut a hüvelybe, a csiklóba és a medencefenék izmaiba is. Ezt az érzést a kismamák egy része kellemes, míg mások zavaró (vagy valahol a kettő közötti) érzésnek írják le.

Mit szabad és mit nem?

A várandósság alatti együttlétek elképesztően fontosak a leendő szülők számára. A közösen megélt intimitás erősíti a kötődést (és így a család alapjait), segít megőrizni az anya önmagáról alkotott nőképét, a 9 hónap alatt változó test pedig gyakran szexuális kreativitásra, új terepek felfedezésére ösztönzi a párokat.

Például a pózok tekintetében. A 4. hónaptól növekedésnek indul a pocak, így a kismamának nem ajánlott hosszú ideig a hátán vagy a hasán feküdnie, ezért a klasszikusnak tekintett misszionárius helyett érdemes áttérni a négykézlábas vagy az oldalról ölelkezős pózokra. A Kámaszútra felfedezése a 3. trimeszter környékén vehet egészen extrém fordulatot, ekkor ugyanis minden alkalommal újabb és újabb trükköket kell bevetni a megnövekedett méretek miatt.

Szexuális együttlétkor elengedhetetlen a testünk és a másik rezdüléseinek megfigyelése – ez a várandósság alatt különösen igaz! Kísérjük figyelemmel, mi esik jól, mi nem, illetve szánjunk időt az előjátékra és az együttlét utáni összebújásra is.

Létezik néhány kockázatos egészségügyi állapot, amelyek fennállása esetén a szülészorvos megtilthatja a terhesség alatti együttléteket. Ezek leggyakrabban a következők:

• A méhnyak elváltozásai, amik indokolhatják a vetélést vagy a koraszülést (pl. nyitott méhszáj)
• Placenta previa: amikor a méhlepény elöl tapadt meg, részlegesen vagy teljesen elzárva a méhnyakat
• Korábbi koraszülés
• Szivárgó magzatvíz
• Jelentős vérveszteség, megmagyarázhatatlan hüvelyi vérzés

Az intim együttlétet követő, enyhe pecsételés azonban még nem ad okot a pánikra. A méhszáj érzékenyebb a várandósság alatt, így elképzelhető, hogy a szex során megsérül és egy kicsit vérzik – ez viszont önmagában nem tekinthető kóros, veszélyes állapotnak. Ha hasonlót tapasztalunk (de erős hasi fájdalmat nem), nem kell azonnal a kórházba rohanni, ugyanakkor érdemes jelezni a terhesgondozás folyamán.

A legfontosabb, hogy a szex a babavárás ideje alatt is az örömről, a közösen megélt konszenzusos intimitásról szóljon.

Nem ekkor kell maratonfutónak vagy épp lepedőakrobatának állni! A kísérletezés persze fontos, de csak bizonyos keretek között: ilyenkor érdemes inkább a gyengédségre fókuszálni, rendszeresen beszélgetni a témáról, kifejezni a vágyakat és a nehézségeket is. „Véleményem szerint a kiegyensúlyozott, gondtalan babavárás része az örömöt okozó testi kapcsolat is. Ennek nemhogy nem gátja, de akár a kiteljesedése egyik kulcsa is lehet a várandósság alatti szex. Ne féljünk erről beszélni, vágyainkkal partnerünkhöz, kérdéseinkkel szakemberhez fordulni. Egy vizsgálat, amely negatív eredményt mutat, záloga lehet a terhesség alatti felhőtlen testi kapcsolatnak, a baba, az anya, az apa – a család – egészségének” – hangsúlyozza dr. Domokos Tamás is.