Az adás tartalmából:

– Mi az az endometriózis? Mik az okai?
– Milyen (alternatív) gyógymódokkal lehet kezelni? Lehet-e gyógyítani?
– A nőiség megélése az endometriózis állapotában.
– Milyen nehézségeket okoz az endometriózis a párkapcsolatban?
– Szabad-e, lehet-e babát vállalni ebben az állapotban?
– A vizsgálatokról és a műtéti beavatkozásokról, a felépülés időszakáról.
– Az endometriózis és a karrier.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Spiritusz a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A második évadban a műsorvezető Bóna Judit, a KarcFM műsorvezető-szerkesztője.
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

„Már kicsi gyerekként bejártam édesapám műhelyébe, de ezeket a festékeket a ruhából csak ollóval lehetett kiszedni, ezért édesapám ügyelt rá, hogy idő előtt ne kerüljön a kezembe az ecset meg a festék” – meséli Szabolcs. Azonban a krétától a ceruzáig mindent használt, volt, amikor egy ágdarabbal a porba és a sárba rajzolt, vagy mészkődarabokkal a betonra – az egri vár ostromát elevenítette meg barátaival. Az asztalosság is érdekelte, ezért is volt számára izgalmas édesapja műhelye. Szerette a szerszámokat, a bútorokat, ahogy azok az első készítési fázistól eljutnak az utolsóig, a forgácsot, ahogy kijön a gyaluból. „A hatalmas forgácskupacokban a bátyámmal jót lehetett birkózni és bújócskázni. Ott voltunk a műhelyben mindig, de én mégis akkor irigykedtem igazán édesapámra, amikor a a bútorokat festette. Olyankor ki volt takarítva, portalanítva, mert a festéshez pormentesség kell, hogy ne ragadjon bele semmi, amíg meg nem szárad a bútor. Amikor előkerültek az ecsetek meg a festékek, szájtátva néztem, ahogy formálja a motívumokat” – meséli a mester. 
Később pedig, ahogy Szabolcs egyre nagyobb lett, ő is festhetett. Eleinte mindenfélét kitalált az édesapjától kapott fadarabokra, madarat, pillangót, kígyót, békát, lovat, harcosokat. Ahogy pedig az idő telt, Kovács András, Szabolcs édesapja, már saját ecseteit és festékpalettáit is engedte használni a fiának. „Amikor festettem a sárkányt vagy azokat a kisebb jeleneteket, mindig néztem fél szemmel édesapám virágmotívumainak a készületét.

Megtanultam, hogy a csörgőrózsáknak átmeneteseknek, szirmosoknak és gömbölydedeknek kell lenniük, a matyó tulipánoknak az alja pedig íves, és ezeket én is elkezdtem utánozni, próbálgatni és gyakorolni.

Eleinte soha nem hasonlítottak virágra a motívumaim, ami idegesített, így, amikor tudtam, gyakoroltam” – mondja a népművész. Végül, amikor már Szabolcs elég idős volt, először a virágok közepének a megfestése vált a feladatává, utána a szirmokat is elkészíthette. Így lett egyre nagyobb rutinja. 
Szabolcs tehetségét édesanyjának is köszönheti, aki mintarajzoló asszony volt. A mintarajzoláshoz, vagy ahogy Matyóföldön mondják, az „íráshoz” kevesen értettek. „Régen az asszonyok kiszabták a textíliákat, a ruhaneműket, és elvitték a rajzolóhoz, akiben megbíztak. Elmondták, hogy milyen díszítésű terítőt vagy ruhát várnak a kelengyésládába. Az író asszonyok pedig az elmondottak alapján díszítették a textíliát; ha földműves családról volt szó, megjelent a búzakalász is egy-egy hímzésmintában. Minden »írónak« egyedi stílusa volt, és minden kornak megvoltak az ismert rajzolói is” – meséli Szabolcs. A népművész sokszor segített édesanyjának, például tojásfestéskor lesúrolta a tojáshéjakat, hogy azok ne legyenek zsírosak, és jól fogjon rájuk a festék. Jutalmul megkapta az eltört tojáshéjakat, és festhetett, rajzolhatott rájuk. „Diákkoromban megbíztak azzal, hogy rajzoljak virágmotívumokat, nagy spirálfüzetek lapjait tudtam pillanatok alatt megtölteni. Nagy életfából indultam ki, és végül az egész lap tele lett matyóhímzés-mintás virágokkal.” 
„Nem elég beleszületni egy ilyen hagyományokat őrző családba, fontos a tehetség, de ez annyira időigényes tevékenység, hogy szerelem nélkül nem lehet csinálni” – fogalmaz Szabolcs. „A bútorfestés nem lapok festéséből áll, hanem először azokat el kell készíteni, meg kell álmodni, tervezni, hogy nézzen ki a bútor­együttes, hiszen ezek mind egyedi darabok. Utána következik az alapszín kiválasztása. A mezőkövesdi matyóknál a legrégebbi bútordarab, ami még megvan, az 1753-as dátumú Mária-szekrény, aminek az alapszíne zöldeskék. Az 1810-es években ez a zöldeskék szín eltűnt, és egy narancsos pirosas, a matyók úgy nevezik, habospiros alapszín lett kedveltebb. Fekete felhőszerű festéssel, márványozással, habozással. A 20. század elején pedig a pácolt barna alapszínű bútorok is megjelentek. Sajnos ma már nem jellemzőek ezek a generációkat kiszolgáló bútordarabok, hiszen a fiatalok igénye megváltozott. Nemcsak a parasztbútoroknál, hanem minden más darabnál is megfigyelhető ez. Sőt, lassan már a fa is kiszorul, kevés az olyan asztalos szakember, aki valódi fával tud dolgozni” – mondja a bútorfestő. „Ez egy nagyon ritka szakma, ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy lazábban csináljam, és ne tökéletes használati tárgyakat, bútorokat adjak ki a kezem közül, hiszen én vagyok, aki fenntartja ezt a hivatást” – teszi hozzá.

Gyuri bácsi karosszéke 

A hosszú beszélgetés és a tájház kincseinek, bútorainak, festett matyó ládikóinak és házi áldásainak megcsodálása után megkérdezem Szabolcstól, emlékszik-e első önálló munkájára, amivel édesapja bízta meg. A népművész ősz bajusza alatt mosolyogva kezd mesélni: „Gyuri bácsi, a helyi cipész karosszéke volt az.

Azt is olyan csalafintán csinálta édesapám. Azt mondta, sürgősen el kell szaladnia, és fejezzem be a tegnap lealapozott karosszéket, fessem meg virágokkal. Előtte soha önállóan nem csináltam ilyesmit. Persze tapasztalatom és képzeletem volt.

Végül elkezdtem festeni a széket, majd édesapám két óra múlva visszajött a műhelybe, és nézte, mit csinálok. A karos­szék hátsó támláján egy ovális csokrot készítettem, alul középről indultam a három gránátalmával, balra két akáclevél és három csörgőrózsa volt, a másik oldalon pedig még semmi. Édesapám csak nézett, hogy ez meg micsoda, elmagyaráztam neki, ami a fejemben volt, végül mondtam, hogy középre odaírom majd, hogy Gyuri bácsi. Édesapámnak könnyes lett a szeme, mert akkor jött rá, hogy ugyanúgy festek én is, ahogy ő.” 

Képek: Páczai Tamás

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. decemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

„1953 óta, azaz közel 70 éve foglalkozom a szakterülettel, akkoriban még nagyon kockázatosnak tartották a császármetszést” – kanyarodik vissza a gyökerekhez a kilencedik iksz felett is irigylésre méltóan fitt szakember. – „Nem volt még szintetikus oxitocin, sem fehér fény, és nem is monitorozták a magzatot. Azt tartották fontosnak, hogy minél természetesebb legyen a szülés. A vajúdó nő mellett csupán a bába tartózkodott, az orvos is csak a végén lépett a képbe, a legtöbb szülés mégis gyorsan, könnyedén zajlott. Próbáltam megérteni, s a könyvemben is igyekszem elmagyarázni, hogy miért. A folyamat a bábának rutinszerű volt, ami az anya felé is egyfajta rutinszerűséget sugallt, ez kevesebb adrenalinnal járt, márpedig az emlősök akkor bocsátanak ki adrenalint, ha veszélyben vannak, félnek vagy fáznak. Az adrenalinnal pedig a szülés fő hormonja, az oxitocin nem kompatibilis. Újra kellene tehát értelmeznünk a nők alapigényeit a szülés kapcsán, új perspektívából vizsgálva a vajúdást is.”

A korábban otthonszüléseknél is dolgozó orvos szerint ma nem értjük meg tökéletesen, hogyan működik a szülés-születés. Nem a jó kérdésből indulunk ki, amikor arra keressük a választ, miért nehéz a 21. században szülni. Az anya és a baba csontozatát vizsgálva mechanikai szempontokat kutatunk, pedig a hasznos kérdés az volna: alkalmanként mégis miért zökkenőmentes a folyamat? Hallunk történeteket, amikor nők fel sem ismerik, hogy már vajúdnak, és egyszer csak szülnek. Más nőknek pedig hasonló testi adottságokkal császármetszésre van szükségük 48 óra kemény vajúdás után. Odent szerint ma túlbecsüljük a szülés mechanikai oldalát, s alulmérjük az emberi aspektust, holott a születés fiziológiáját sokkal érdemesebb volna az agyunk működésén át szemlélni. Könyve francia címe a magyarnál is beszédesebb: Hogyan éli túl az emberiség a modern orvostudományt?

„A címben nem is a szavak a fontosak, hanem a kérdőjel – vallja Odent. – Mert ma a kérdőjelek korában élünk. Meg kell tanulnunk jó kérdéseket feltenni a bábákról is, akik nagy része most egy-egy orvosi team tagjaként dolgozik. A modern bába technikai szakember, akinek muszáj követnie a szülés szigorú protokollját, nem vállalhat kezdeményező szerepet. Pedig a legtöbben maguk is anyák, a saját tapasztalataik alapján szívesen túlnyúlnának a protokollon, de nem lehetnek autentikus bábák. A provokatív kérdés így hangzana: akkor minek nevezzük őket? Én azt mondom, értékeljük újra a szerepüket! Figyelemmel kell kísérnünk a szülő nőket, de új megközelítésben, védve őket a gátló tényezőktől, ám azt sem feledve, hogy a rendben zajló természetes folyamatokba nem szükséges beavatkoznunk.”

A doktor éles különbséget tesz a tervezett, tehát a még meg nem indult vajúdás előtti és a vajúdást követő császármetszés között. Vallja, hogy mindenekelőtt a baba nézőpontját kell figyelni, noha az sokszor más, mint a többieké, akiknek a tervezett császármetszés esetenként jóval kényelmesebb. A vajúdás megindulása előtti császárnál azonban a baba még nem küldött jelet, hogy kész megszületni, vagyis a tüdeje még nem feltétlenül áll készen idekint lélegezni. Nem kapott meg bizonyos anyai és magzati hormonokat, amelyeknek pedig fontos szerepük van: nincs kitéve sem a saját, sem az anyai stresszhormonoknak például, noha ezek tanítják, fejlesztik többek között a szaglóérzékét. Egy svéd tanulmány szerint az újszülötteknek pár nappal a születésük után illatokat mutattak, és amelyikük tervezett császárral született, az nem ismerte fel azokat, mert nem találkozott velük a szülés során. Arról nem beszélve, hogy amikor tervezetten indítják be a szülést, s lerövidül a prenatális, felkészítő szakasz, a gyermek szocializációért felelős agyrészei is másképp fejlődnek, mutat rá Odent doktor.

Kép

Michel Odent - Kép: dr. Szász Adrián

„Látszólag ma globális szinten nem értjük, miért fontos a szülés során az anya által kibocsátott természetes hormonok koktélja, sokszor inkább az olcsón elérhető szintetikus oxitocint használjuk. Pedig a nő által kibocsátott hormonegyüttes egy szeretethormon-keverék. Ráadásul a legtöbb baba teljes életét meghatározza az őt körülvevő mikrobiom-közeg, mert ugyanazok az antitestjei fejlődnek ki, mint az édesanyjának. A szülés tehát bakterológiai szempontból is igen fontos, általa alakul ki az egészségünk. Itt megint csak fel kell tennünk a jó kérdést: hogyan szeretnénk, ha fejlődne az ember és az immunrendszere a jövőben? Tervezett császárral, teljesen steril környezetbe szülessen a baba, vagy már születésekor megismerje, örökölje azt a flórát, amely az egészégére egész életében kihat?”

Az orvoslegenda azt is elárulja, miért tűnik mégis optimistának a szülés és az azt segítő bábák jövőjével kapcsolatban. „Egyrészt nem vagyok sem pesszimista, sem optimista, de mivel a pesszimizmus okai nyilvánvalók, én inkább az optimista érvekről beszélnék. Ígérem, legközelebb, ha marad idő, a pesszimizmussal is foglalkozom majd – nevet. – Azt látom, hogy még a jelenlegi tudományos kontextusban sem lehetetlen megváltoztatni a gondolkodást. Meg kell értetni, hogy egy magától működő folyamatba beleszólni káros, a fő szempont a védelem kell, hogy legyen! A nőnek úgy kell éreznie, hogy minden rendben, mert védve van a gátló tényezőktől. Ez az érzés ad okot az optimizmusra. Ne vezessük, ne irányítsuk őt, hanem védjük! Úgy vélem, ennek kapcsán – némileg váratlanul – megjelent egy új tudatosság. Talán kulturális szinten is magunkévá tudjuk tenni az új koncepciót, amely szerint nem sérteni, hanem védeni kell a szülés folyamatát.”

Michel Odent
1930-ban született, az 1950-es években Párizsban lett sebész. Szülészeti osztályra kerülve hamar vizsgálni kezdte a születési folyamatot befolyásoló környezeti tényezőket.
Bevezette a szülőszobák, a szülőmedencék és a várandós nők énekóráinak fogalmát.
Az elsők egyike, aki publikált arról, hogy a szülést követő órában meg kell kezdeni a szoptatást, illetve elsőként alkalmazta a fájdalom-kapukontroll elméletet a szülésre.
Ő alapította meg a londoni Magzati Egészség Kutatóközpontot.
14 könyve jelent meg, 22 nyelven.
Magyarul is kedvelt kötetei: A szeretet tudományosítása, Születés és evolúció, Császármetszés, Mindannyian a víz gyermekei vagyunk (Jessica Johnsonnal közös).

Az esemény az adománygyűjtés mellett egyben köszönetnyilvánítás is az önkénteseknek és támogatóknak az ukrajnai menekültek ellátásában végzett munkájukért.

Korábban még soha nem látott módon mozdult meg az ország az Ukrajnából érkezők megsegítéséért. Február vége óta a civil szervezetek koordinálásával önkéntesek, támogatók ezrei, tízezrei dolgoznak éjjel-nappal, hogy a háborús helyzet miatt otthonukat elhagyni kényszerülő családok megfelelő ellátásban részesüljenek. Munkájukra sajnos még mindig szükség van és szükség is lesz, de az önkénteseknek is kijár a pihenés, alkalmat kell biztosítani számukra, hogy picit megálljanak és egy őket köszöntő eseményen együtt megérezzék azt a hatalmas erőt, amit segítő közösségük nyújtott a rászorulóknak.

Nyolc segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Migration Aid, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyedülálló összefogásának köszönhetően jön létre 2022. május 22-én a SZERETET KONCERT, amely a jövőbe, a békébe vetett hit kifejezése, hiszen a köszönetnyilvánítás mellett már az újjáépítést, a gyermekek traumáinak feloldását, a lelki sebek begyógyítását is szolgálja.

„Én is voltam önkéntes a Keleti-pályaudvaron, befogadtunk átutazó családot is és hosszú távra is felajánlottunk lakhatási lehetőséget. Ezek a személyes találkozások mélyen megérintettek és sokakkal beszélve úgy éreztük, hogy szükség van egy nagy, közösségi összefogás élményre is, amely hitet és biztatást adhat mindenkinek a béke ügye mellett” – mondta el Meskó Zsolt, a SZERETET KONCERT egyik fő szervezője.

A nyolc segélyszervezet önkéntesei térítésmentesen tekinthetik meg a magyar zenei élet legnevesebb előadóinak produkcióiból álló előadást, de támogatói jegy vásárlásával bárki részese lehet a különleges koncertnek. Herczku Ágnes, Miklósa Erika, Rost Andrea, Bogányi Gergely, Bródy János, Dés László, Lovasi András, Nikola Parov, Pál István Szalonna, Szakcsi Lakatos Béla és a Danubia Zenekar Dobszay-Meskó Ilona és Dénes István vezényletével, valamint Magyarországon tanuló ifjú orosz és ukrán zeneművészek produkciói bizonyára egyszeri és megismételhetetlen élményt nyújtanak majd minden néző számára.

„Az összes fellépő művész első szóra, nagy örömmel, lelkesen vállalta el a felkérést, mindannyian magukénak érzik a SZERETET KONCERT céljait. Mi zenészek, előadók legtöbbet a tehetségünkkel, a művészet erejével tudnunk segíteni, így most közösen köszönhetjük meg azoknak a munkáját, akik másokat segítenek. Zenénkkel a lélekhez szólunk, és a gyermeki lelkek gyógyulásához is megpróbálunk hozzájárulni az adománygyűjtéssel” – mondta el Ács Péter Ferenc, a Danubia Zenekar ügyvezetője, a koncert zenei vezetője.

A SZERETET KONCERT a művészeti területen dolgozó szereplők egyedülálló összefogása, térítésmentesen működik közre minden művész és a koncertet szervező, lebonyolító összes résztvevő: Demján Sándor Alapítvány, Papp László Budapest Sportaréna, Danubia Zenekar, Auditórium Hungaricum Nonprofit Kft, Jegy.hu, Szatyi Stage Team, Klemm koncert, WELL, Centrum Production, JCDecaux, Mahir, Lapker, Kiskegyed, Blikk, Kreatív, hrpwr.hu, medicalonline.hu, Magyar Kurir.

A SZERETET KONCERTRE a jegyek egységesen 2.500 forintos áron kaphatók a Jegy.hu oldalon, de a nézők, magasabb jegyár választásával, nagyobb összeggel is hozzájárulhatnak a két gyermekotthon támogatásához. A koncert teljes bevételét a ráti Szent Mihály Gyermekotthon és a szolyvai gyermekotthon fejlesztésének támogatására fordítják a szervezők.

Jegyvásárlás itt.

– Ott bábáskodtál a lap születésénél. Hogy emlékszel vissza erre?

– 2001 végén Illéssy Matyi barátom, aki akkor Solymár plébánosa volt, szólt, hogy nincs-e kedvem egy általa alapított országos lap munkáiban részt venni, és 2002 januárjában már a közösen alapított Képmás 2002 Kft.-ben dolgoztam.

– Mit tudott a 2000-es évek elején egy katolikus pap és egy nagycsaládos apuka a női magazinokról?

– A kiadásról nem sokat. Matyi egyik felmenője a Magyar Nemzet alapítója volt, ő sokat olvasta az ilyen jellegű sajtót is. Az ő álma valójában egy keresztény Nők Lapja volt, a minta pedig a Familia Christiana nevű olasz magazin volt, egy gyönyörű, modern, színes, vastag kiadvány, szép képekkel, hirdetésekkel. Lehengerlő lelkesedésével meggyőzött, hogy ez egy szuper dolog lesz. Én annyiban tudtam akkor segíteni, hogy külkereskedelmi és saját céges tapasztalatokkal rendelkeztem, nyomdaipari szolgáltatásokat közvetítettem az olasz–magyar piac között. A gazdasági ügyeket és a nyomdát kellett intéznem, mert az elején Olaszországban nyomtuk a Képmást, és tudtam olaszul, éltem kint. Emlékszem, akkoriban ahhoz is külön céghez kellett fordulni, hogy a nagy nyomdai fájlokat fel tudjuk tölteni, és kisteherautóval mi hoztuk haza a lapokat.

– És mi lett az első teherautónyi magazinnal?

– Nagyon sokat kiküldtünk a plébániákra, azt gondoltuk, egy keresztény szellemiségű családmagazinért ujjongani fognak a papok. Pár nap múlva ingerülten telefonáltak a postáról, hogy mikor visszük már el a zsákokat. Hirtelen azt sem tudtam, miről beszélnek. Kiderült, hogy több zsáknyi visszaküldés volt. Sokat hibáztunk, a kiküldést nem előzte meg semmilyen piackutatás, kérés nélkül postáztuk ki a templomokba a lapokat.

Azt hiszem, ha felmérjük az igényeket, sosem vágunk bele.

– Mit szóltál, amikor megláttad az első Képmást? Hasonlított az olasz mintára?

– Hát, gondolhatod… ahhoz képest olyan volt, mint egy pár lapos, szerény kis füzet. Ezután azzal próbálkoztunk, hogy a Lapkernek adtunk át egy nagyobb mennyiséget. Lassan építkeztünk, kezdetben 300 előfizetőnk volt a plébániákon keresztül, van köztük, aki máig előfizetőnk. Nagyon sok energiát fektettem a lap fennmaradásába, kevesen voltunk a cégben, és az évek folyamán, menet közben kellett megtanulnunk a szakma rejtelmeit. Sok önkéntesünk volt, akik nem kértek honoráriumot, nem volt, csak egy számítógépünk, arra vártunk, ki ülhet oda...

– Ez a terület ráadásul egy igazi gyorsítósáv, már én is a Képmásnál dolgoztam, amikor beszereztetek egy profi Heidelberg szkennert, de mire megérkezett, már szinte elavult volt.

– Igen, de ugyanilyen nagy esemény volt az első digitális szerkesztőségi fényképezőgép beszerzése is. Ezek nekünk óriási beruházások voltak.

Emellett hatalmas erőfeszítésbe került, hogy minden területen szakmaivá tudjon válni a szerkesztőség.

– Apaként hogy élted meg a cég iránti felelősséget ebben a bizonytalan időszakban?

– A Képmás 20 éve alatt két gyermekünk született, összesen öt gyermeket kaptunk ajándékba és felelősséget a felnevelésükre. Tisztában vagyok vele, hogy túl sok időt vettem el a családomtól, de nem tudtam másképp megoldani. Ma sem tudnék másként tenni! A Jóistentől ehhez csodálatos feleséget és nagyszerű nagycsaládot kaptam, akik mindenben támogattak minket. A gyermekeim tevékenyen is nagyon sokat segítettek a munkámban, például ők osztogatták a megmaradt lapszámokat a rendezvényeken az embereknek, hogy megismerjék a lapot.

Kép

Urbán András - Kép: Páczai Tamás

– Egy idő után már a szaporodó szakmabeli munkatársak megélhetése is a cég sikerén múlt. Fizetni kellett a nyomdát, a szerzőket, a fotósokat, a grafikust, a terjesztést…

– Nagy segítség volt a nehéz időszakban, hogy Beer Miklós püspök fontosnak tartotta ezt a küldetést, és többször is kisegített a bajból, nélküle ma nem lenne Képmás. Matyi pár év múlva kiszállt, mint egy jó atya, aki látja, hogy a gyermeke már önállóan is boldogul. Ő igazi karizmatikus ember lévén, jó papként mindenkinek segít, ezért nem mindig értette meg, hogy a nyomdát ki kell fizetni, és egy havilap nem jelenhet meg az egyik hónapban elsején, a másikban huszadikán, hogy nem lehet az utolsó pillanatban teljesen új anyagokat betenni. De az alapítás ténye és a Képmás név az ő érdeme. Hálával tartozunk a sok hűséges előfizetőnek is, vannak köztük, akik húsz éve vásárolják a lapot, és másoknak is előfizetnek. Például nagymamák, akik az egész családjuknak, több unokának is megrendelték hosszú éveken keresztül. A támogatói előfizetést választóknak, az első hirdetőinknek, a támogató cégeknek, egyházi személyeknek.

– Neked mi adott erőt?

– Úgy éreztem, hogy a Képmás fontos küldetés, mert segít az embereknek, és ez nagyon hajtott.

Bántott, ha ezt valaki másképp gondolta, sőt indulatot is kiváltott bennem. Jellemző rám, hogy valahogy mindig visszatérek a kiindulóponthoz, és újrakezdem.

– Makacs vagy?

– Ez biztos összefügg a hitemmel és a lelki életemmel. Úgy érzem, ezt kell csinálni, hogy Istentől kapok erre indíttatást. Én ezt érzem a fontos döntéseknél. Amikor a feleségemet, Sárát megismertem, aznap is a Jóisten dobott ki az ágyból: „Ha most nem mész, úgy maradsz, ahogy vagy.” Ezekbe az indításokba kapaszkodok, ezekhez nyúlok vissza, amikor valami bizonytalan vagy nehéz. Fiatalkoromban a vendéglátóiparban dolgoztam, minden hátrányával együtt. Egyszer éjjel részegen mentem haza, tél volt, és én elaludtam valahol az utcán a hóban. Amikor felébredtem, lángokat láttam és meleget éreztem. Hirtelen az jutott eszembe: most ez a pokol vagy a tisztítótűz? Egy pékműhelyben voltam a kemence mellett. A pék, aki hajnalban ment dolgozni, megtalált és bevitt, hogy ne fagyjak meg. Ezek a szelíd kis lökdösések számomra az isteni gondviselésről szólnak és egy életre erőt adnak.

– Amikor elterveztétek a keresztény Nők Lapját, volt egy nagy ívű álmotok, gondolom, nagyobb példányszámokkal, mint ami mára megvalósult. Mi az, ami esetleg mégis felülmúlta a tervet?

– A szépsége. A 2012-es brandváltáskor változott meg a lap külseje. Persze voltak nagy ívű elképzeléseink. Annak idején azt is terveztük, hogy lesznek országszerte Képmás-központok a családoknak, tanácsadással, pszichológussal, kultúrteremmel.

De a Képmás-estek, a mostani kepmas.hu, a podcastok, a Média a Családért-díjunk nem voltak a tervben, és valójában ezek hasonló küldetést teljesítenek.

– Mit hagytál volna ki szívesen ebből a 20 évből?

– Az anyagi problémákat.

– És amit szívesen újraélnél?

– A hatvanadik szülinapomra a kollégáim készítettek nekem egy Képmást, amelynek én voltam a címlapján. Jó volt megtapasztalni, hogy fontos vagyok.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Ez a cikk a Képmás magazin alapításának 20. évfordulója kapcsán készült. A sorozat többi cikkét ide kattintva olvashatja el.

A keresztény felekezeteken belül is találunk olyan embereket, akik hajlamosak a nárcizmusra. Lehetnek papok vagy lelkészek is, szerzetesrendek vagy laikus mozgalmak tagjai, de a legjellemzőbb mégis az, hogy olyan szellemi vezetői szerepeket választanak maguknak, mint a kis gyülekezetek, imacsoportok vezetése, laikus pasztorációs szolgálat, imaszolgálatok, gyógyító közösségek irányítása. A nárcisztikus vonásokat hordozó ember számára a csodáltság igénye és a megdicsőülés vágya egy furcsa és jellegzetes viselkedési képet hoz létre, amelyben a manipuláció keveredik a vallási fanatizmussal. A létrejött magatartási egyveleg könnyen összetéveszthető a kiválasztottsággal vagy a célra törő magabiztossággal.

Mivel a hétköznapi ember vágyik a hősökre, így a nárcisztikus ember felbukkanása a közösségben akár olyan élmény is lehet, mint egy üstökös megjelenése a sötét égbolton.

A nárcisztikus személyiségvonás lényege, hogy az ezzel a viselkedési mintával rendelkező ember a saját egyéniségét mindenki fölé helyezi, és hatalmát manipulatív eszköztárral igyekszik biztosítani. Ő a vágyott sikerének és elismertségének érdekében jogosultnak érzi magát arra, hogy szélsőséges viselkedését más mércével mérjék, és különleges módon kezeljék allűrjeit, izgalmasnak tűnő meglátásait. A nárcisztikus személyiség önmagát, saját egóját végtelenül fontosnak tartja, „imádja” magát felsőbbrendűként feltüntetni, s ha külsőségekben szerénynek is mutatkozik, de valójában folyamatosan sikerről és elismertségről ábrándozik. Nagysága megélésének helyszínéül gyakran a spirituális teret választja. Sokszor kifejezetten intelligens, csillogó, elbűvölő személyiség, legalábbis kezdetben. A hit és a nárcizmus metszéspontján fogalmazva: magával ragadó.

Ők önjelölt vezérek, akik szeretik magukat kezdeményező, ihlető, lelkesítő szerepekben feltüntetni, és olyan pozíciókra törekszenek a közösségben, ahonnan irányítani tudnak. Az irányítás és a manipuláció közötti határvonal egy meglehetősen vékony sáv, különösen olyan szerepben, amit a nárcisztikus elme alakít ki magának a közösségen belül. Ha nincs olyan státusz, amit legálisan megszerezhet az egyházban, csinál magának. Sokszor ilyen igény áll a létrejövő kisebb és még kisebb szervezetek, szervezetecskék létrejötte mögött, amelyek végül már nem az egység szolgálatában állnak, jóval inkább a kívülállást erősítik.

A saját nárcisztikus képre formált kis közösségek valójában nem beolvadni szeretnének az Egyházba és ott Isten dicsőségét hirdetni, sokkal inkább a vezető szeretné a saját dicsőségét megélni kreált közössége által.

Az egyházi élet perifériáján valósulhat ez meg, elszakadva az egyházközségtől, mint a nap nélkül keringő exobolygók: egyetlen mérgező elme saját univerzumai.

A szürke szamarat, amelynek a hátán Jézus bejutott Jeruzsálembe, senki nem magasztalja, és senki nem emlékezik meg róla. A szürke szamár láthatatlan maradt, pátosszal teli dalt nem írtak róla, és nem kapott aznap külön abrakot sem. Eszköz volt csupán Isten kezében, és egy sovány szamárnyi helyet töltött be a történetben. A nárcisztikus személyiségvonásokat hordozó ember számára ez nem a megfelelő ajánlat. Ő nem Jézust akarja bevinni a hátán a kapukon túlra, és pálmaágat sem szeretne lengetni, nem hírhozó és nem is helykészítő. Számára a hit hatalmi eszköz, kontroll, amelyet mások fölött gyakorolhat, és ami által már itt a földön „mennybe mehet”. Valójában az egójából csinál hitet, bálványt, magát akarja bevinni a közössége hátán. Ő vágyik a pálmaágakra is.

A keresztény hívő ember szívének kedves a kép, amelyben magát a bégető nyáj részeként látja egy olyan pásztor oltalma alatt, aki irányító, gyógyító és védelmező. Igényünk és szükségünk is van a lelki vezetésre, bizalmunk van a vezetettségre. A nárcisztikus személyiség gyakran elbűvölő, dinamikus egyéniség, aki karizmatikus vezetőnek, kiválasztottnak tűnhet, ám az érzés csalóka. A személyes varázs nem Isten visszfénye ezeken az embereken. Jézus mindig szívesebben választott maga köré egyszerű halászembereket, mint fényes metaforákat röpítő cirkuszi zsonglőrt.

Sok hívő ember vonzódik a hit megélésének látványos elemeihez, a csodás gyógyulásokhoz, csodatételekhez, teátrális mutatványokhoz, de ha ilyenekkel találkozunk, legyünk résen.

A spirituális nárcisztikus önjelölt vezetők forgatókönyve kis tanulmányozás után felismerhető. A mélyen hívő ember békességre, egységre igyekvő, lojális, tisztességes. Aki ezzel vagy a Bibliában lefektetett célokkal szembe megy, nem lesz jó kalauzunk a szűk ösvényen. A nárcisztikusok gyorsan kiismerik, hogy mire lehet használni a közösség egyes tagjait. A manipuláció célja sok esetben a tagok elszigetelése egymástól, hogy csak a vezető látásmódja érvényesüljön. Gyakori technika náluk a hittételek felhasználása megalázásra, megszégyenítésre, az elkövetett hiba nyilvános ránk olvasása (holott maga Jézus is a tanítványai lábát mosta meg, nem a fejüket). Mindig gyanakodjunk, ha valaki önmagát tekinti minden igazságok letéteményesének, míg másokat könnyen nevez démontól megszállottnak vagy tudatlannak. Ne felejtsük el, hogy „a szél ott fúj, ahol akar” (Jn 3: 8), és nem ott, ahová Isten egy teremtménye rendeli…

A kevéssé grandiózus, inkább kevert típusú nárcisztikus személy vallásos közegben inkább alázatoskodó, mártírt játszó típus. Őt azért nehéz felismerni, mert az alacsony önértékelését összekeverhetjük az alázattal. Ők sem Jézus lényét, hanem csak saját magukat hordozzák, és bár gyakorta kerülnek segítői szerepbe, ez a megmentő, jótékonykodó tevékenység csak figyelemvadászat.

Az igazi segítségnek nincs szüksége közönségre, díjazásra, még elismerésre sem.

Ha a közösségi alkalmat kényszernek érezzük, amelyek masszívan rátelepedtek az életünkre, gondolkozzunk el azon, hogy vezetőnk jó irányba visz-e minket. Fogjunk gyanút, ha ő mindenben egyedül próbál dönteni, vagy ha azt érezzük, hogy a szabályai felülírják a szeretetet, és a tulajdonainak tekint minket. Gyanús, ha valaki a tagokat állandóan versenyhelyzetbe hozza, vagy ha azzal fegyverezi le őket, hogy csak neki egyedül van igaz látása Istenről, csakis ő ismeri Isten valódi szándékát, és ez a tudás feljogosítja őt arra, hogy döntéseket hozzon a csoport vagy az emberek feje felett.

Érzékeny kérdés ebben a témában a csodavárás, prófétálás, gyógyítás vélt vagy valós képessége. Isten ezeket ajándékba adta nekünk, azonban nem mutatványként, nem a hatalom eszközeként, és nem a lelki dominancia kimutatására. Ha a hitbéli felsőbbrendűség megjelenik a beszélgetésben, legyünk óvatosak: ez a szeretet parancsával ellentétes viselkedés.

A nárcisztikus személyiségvonásokat mutató hívő ember vezetői pozícióban felér egy tömény mérgezéssel.

Jellemző, hogy nem dialógusban, hanem monológban gondolkozik, nem megbeszél, hanem kinyilatkoztat, nem kérdez, hanem felkiált, szükségtelenül tekervényes kifejezéseket használ, és képes csak azért leértékelni az egész csoportot, hogy ő tündökölhessen.

Ha egy nárcisztikus vezető kerül a csoport élére, az kezdetben lelkesítőnek tűnhet, de hosszabb távon szenvedés a közösségnek. Ez a szenvedés azonban sajnos nem gyümölcsözik, csak felzaklat, kétségeket ébreszt, és a legnagyobb veszélye az, hogy a vezetőben való csalatkozást összekeverjük a hitben és Istenben való csalatkozással. Vezetőnk lelket megérintő frázisokban papol szeretetről és üdvösségről, miközben valójában vetélkedést és ellentéteket szít, nagy érzelmi töltettel festi falra az ördögöt, miközben az már teljes valójában az ajtóban áll.

Feszült csend. Lehetne sorolni az okokat, amelyekből fakadóan a peluscsere elkerülhetetlenné vált, de mindenki félti a délutáni tervét, amit egy esetleges dühroham könnyen dugába dönthet. A feleségem hajat akar mosni. Én szeretnék dolgozni egy kicsit. A nagymama pedig örömmel elmenne a játszótérre imádott unokájával. De a fiam mint egy sértődött tábornok, aki nem hajlandó figyelembe venni, hogy körbezárták, és az egyetlen út a kapituláció, még mindig azt a kekszet követeli tőlünk, ami már rég ott van a kezében.

– Nem! – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, pedig az utóbbi egy percben nem is kértük meg semmire.

– De hát tiszta kaki vagy! – próbálkozik a nagymama. Egy újabb észérv. A fiam rá se hederít.
– Utána kocsizok veled! – próbálom megvesztegetni. 
A kocsi szóra felcsillan a szeme, de csak egy pillanatra. Végül még egy „nem”-re se méltat, csak elismétli, hogy: kekszet!
– Nézd, hogy füstöl ott egy kémény! – kiált fel a feleségem, aki egyébként a figyelemelterelés nagymestere.
– Füstöl! Kémény! – kiált fel a fiam is.
– Kicseréljük a pelusodat, és utána megnézzük együtt közelebbről, mit szólsz?
A fiam a füstölő kéményt bámulja üres tekintettel. Lélegzetvisszafojtva várjuk a választ.
– Nem peluscsere! Kekszet!
A feleségem reményvesztetten maga elé mered. A nagymama épp arra gondol, hogyan kezelték az ilyesmit az ő idejében, de inkább nem mond semmit. A fiam meg csak ül, és fogja a kekszét, mint akinek nincs mit vesztenie. És valljuk be: neki tényleg nincs. Vesztenivalója a felnőtteknek van.
Ülünk, várunk, nézünk magunk elé. Egyetlen reményünk az idő múlása: ahogy az adóhatóság is megjelenik a cégvezető irodájában, és a hadvezérre is rátörik az ajtót az ellenséges katonák, úgy a kakiszag és a viszkető popsi is megteszi a hatását előbb-utóbb. 
A nagymama kitölt két keresztrejtvényt. A feleségem fejben megtervezi az előttünk álló hetet. Én megpróbálok elmenni a mosdóba, de az ellentmondást nem tűrő „apa visszajön” kijelentésre meggondolom magam. Míg végül eljön a csodálatos pillanat, amiért megérte ennyit dolgozni:
– Pelust cserélünk! – jelenti ki a főnök.
Úgy ugrok fel, mint a rab, ki letépte láncát, hogy eleget tegyek a kérésnek. A pelenkázón aztán persze végig dumál, nevetgél. Mintha egy könnyed peluscserénél mi sem volna természetesebb. 

Az írás Véssey Miklós „Apa, kezdődik!” című sorozatának része. A sorozat további részei itt érhetőek el.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Petrának csupán a harmadik tábora lesz az idén – először gólyaként, másodszor szervezőként vett részt –, de máris ő az egyik mozgatórugója. Akik egyszer jártak a HEGY-en, máskor is visszavágynak, ezért találunk sok 20–24 éves fiatalt a szervezői csapatban.   

„Az elején tele voltam kételyekkel, hogy egyáltalán elmenjek-e, mert nem tudtam, mire számítsak. A gimis osztálytársaimmal úgy döntöttünk, hogy belevágunk, mert nincs vesztenivalónk, öt napot bárhol kibír az ember. Ha többen összefogunk, úgyis jól érezzük magunkat. Az utolsó pillanatban jelentkeztünk, és állítom, hogy a nyaram legjobb napjait töltöttem a táborban. Olyan értékes és hasonló értékrendű fiatalokkal kerültem egy közösségbe, akik a mai napig barátaim.

A társaság többségét nem ismertem, mégis olyan érzésem volt az első perctől kezdve, mintha évek óta összejárnánk.

Ez a közösség az egyetemi éveim alatt is elkísér.”

Először is le kell szögeznünk, hogy nem lelkigyakorlatról van szó. A gólyák többek között hasznos információkat kapnak az egyetemről, ahová készülnek. Hogy lehetséges ez kétszáz fiatal esetében? Úgy, hogy maguk a szervezők is különböző egyetemeken tanulnak, a korábbi gólyák szintén, és még nem említettük az ismerősöket és barátokat. Kiterjedt hálóról van szó, ezért mindenki személyesen tud beszélgetni a leendő egyeteméről vagy szakjáról, a Neptun rendszerről, a tantárgyak felvételéről, a tanárokról és az órákról.

„Az elmúlt pár évben a bodajki falutáborban kapott helyet a HEGY, de idén Szolnokon rendezik meg. Ez egy új helyszín, amelyből megpróbáljuk kihozni a maximumot, annál is inkább, mert a tábor kinőtte magát. 30–40 résztvevővel indult, idén pedig több mint 200 gólyára számítunk” – tájékoztat a rendezvény marketingreferense. „Ez egy önszerveződő tábor, támogatásokból építjük fel magunkat, és próbáljuk működtetni. Hogy jó, az abból is látszik, hogy 80 szervező önkéntesként dolgozik a táborért, szívét-lelkét beleadva.

Nem tudok elég hálás lenni sem a Jóistennek, sem az akkori szervezőknek, hogy megtapasztalhattam ezt az élményt.

Szeretném, ha minél többen megéreznék, hogy a kezdeti »talán el sem akarok menni« aggódások után mekkora katarzis, amikor nem akarom, hogy vége legyen. A legtöbb szervezőt ez a szándék motiválja: amit áldásként megkaptunk, tovább szeretnénk adni.”

Minden napnak megvan a ritmusa és a nagy programja: sport, tábortűz, városi vetélkedő, előadások, kiscsoportos beszélgetések, lelki délután, fakultatív ima. A lelki programokon lehet gyónni vagy református lelkésszel beszélgetni, tehát a tábor ökumenikus. Tavaly Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató is sokakat vonzott előadóként. A tábor hagyományos bállal zárul, amelyre majdnem mindennap gyakorolnak. A kezdeti félelmeket a közös élmények olyannyira feloldják, hogy a gólyák inkább ragaszkodnak a hagyományos báli hangulathoz, minthogy buliba csapjon át a mulatság. Petrának a sportnap és a tábortűz a kedvenc programelemei.

„Egy sportnapba nehéz különlegességet vinni, viszont millióféle más lehetőség is adódik. Aki kevésbé szeret a tűző napon futkározni, igényelheti a meditációt, a masszázst vagy a pihenést.

Itt mindenki megtalálja a helyét. Abban vesz részt és olyan mértékben, amiben és amennyire szeretne. Senkire nem erőltetnek semmit, tiéd a döntés.

Ezenkívül a tábortüzet szeretem leginkább, mert összehozza a közösséget. Csoportokban készülünk rá, lehetőleg vicces előadással. Az elején mindenki izgul egy kicsit, de ez a program sosem sül el rosszul, mert nem látunk olyan arcot, amelyik ne mosolyogná végig az egészet. A Jóisten létét is lehet érezni abban, hogy esőt jósolnak, mégsem mossa el a tüzet. Elég hosszúak az esték, mégis ritka, ha valaki a pihenést választja a programokon való részvétel helyett, annyira erős a közösség vonzereje. A tábor színfoltja még a szabadtéri borkóstolás az augusztusi naplementében. Neves borászok kínálják a termékeiket, és előadást tartanak, amit egy kvízest követ. Első este kiváló alkalom ez a gátlásosság feloldására. Tavaly az egyik támogatónk kézzel készített sajtokat is hozott a borokhoz. Próbálunk autentikus környezetet teremteni és minőségi programokat nyújtani.”

A táborban budapesti és vidéki közösségek is bemutatkoznak. Petra így talált a Műegyetemi Katolikus Közösségre, ahol rengeteg HEGY-en megismert barátjával találkozhatott újra. „Úgy éreztük, nemcsak a hétköznapokban vagy az egyetemen szeretnénk összefutni, hanem egy közösséghez is tartozni, amely befogad és megtart. Nemcsak katolikus, hanem más keresztény felekezeteket is hívunk a táborba, hogy mindenki megtalálhassa a számára kedves helyet. Azt szoktuk mondani, hogy aki HEGY-es, örökre HEGY-es marad, hiszen a tábor után is szervezünk különböző programokat: kirándulást, sütögetést, társasozást. Igyekszünk jelen lenni a nagyobb eseményeken, mint a Balakat, illetve a Soli Deo Gloriával is elkezdtünk együtt dolgozni. Nagy kihívás, hogy minél több fiatalhoz eljussunk.”

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki nyitott az új élményekre. A keresztény közösség erénye éppen az, hogy minden érdeklődőt szívesen fogad. A fiatalok többsége keresi az utat, és többen beszámolnak arról, hogy erősödött az istenkapcsolatuk. „Tavaly volt olyan gólyánk, aki meg volt keresztelve, de nem gyakorolta a vallását. Ettől függetlenül az értékrendje egyezhet ezzel.

A mai világban nem ciki kereszténynek lenni. Boldogan és büszkén felvállalom, hogy ezzel a lelkülettel megyek az egyetemre.

»Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost« – mondja a bibliai idézet, és ez számunkra fontos.”

A tábort a pénzbeli és természetbeni támogatások éltetik. A felajánlásoknak köszönhetően a leendő egyetemisták gólyacsomaggal térhetnek haza: tollal, kuponokkal, kedvezményekkel, ajándéktárgyakkal. Tavaly különlegességnek számított, hogy a gólyák két Tesla-modellt is elvihettek tesztvezetésre, de az is előfordult már, hogy az egyik gimnázium átvállalta az érettségizők tábori költségeinek a felét. „Mindenért hálával tartozunk támogatóinknak és a Jóistennek” – összegzi a HEGY marketingreferense az élménybeszámolót.

Időpont: 2022. augusztus 8-13.
Helyszín: Szolnok
Jelentkezés: https://www.hittelazegyetemen.hu/jelentkezes/
Bővebb információ:
Facebook: https://www.facebook.com/HittelAzEgyetemen / HittelAzEgyetemen
Instagram: https://www.instagram.com/hegygolyatabor/ / @hegygolyatabor
honlap: https://www.hittelazegyetemen.hu / hittelazegyetemen.hu
e-mail: [email protected]

1. Caterina Fake – a Flickr képmegosztó fejlesztője

Ki ne hallott volna már a Flickr domainnév alatt futó oldalról? A jól ismert közösségimédia-oldal Caterina Fake nevéhez köthető. Caterina gyermekkora szinte a technológiától elzárva telt, szülei nem engedték sem televíziót nézni, sem rádiót hallgatni. Fake 2002-ben mégis megalapította technológiai profilú cégét, majd elkezdte fejleszteni a képmegosztó oldalt, amelyet 2004-ben közzétettek az internetes közösség számára.

Az oldal hihetetlen sikereket ért el, a mai napig nagyjából 100 millió felhasználó használja aktívan havonta.

Fake egy másik projektet is elindított, ez volt a Hunch, amelyet az eBay vásárolt fel közel 80 millió dollárért.

2. Arianna Huffington – a Huffington Post alapítója

A világ egyik legbefolyásosabb médiaszemélyisége és a világ legjobbjának választott blog alapítója: Arianna Huffington. 2005-ben indította az Egyesült Államok vitathatatlanul legolvasottabb politikai magazinját, a Huffington Postot, amelytől olyan neves oldalak is tanulnak, mint a The New York Times vagy a Forbes. A Huffington Post havonta közel 130 millió látogatót regisztrál, és minden hónapban egymillió új hozzászólást írnak a cikkeihez. A médium számos díjat elnyert, köztük a Pulitzer-díjat is, és vitathatatlanul az egyik legbefolyásosabb sajtóorgánum a világon.

Kép

Arianna Huffington - Kép: Wikipedia

3. Susan Wojcicki – a Google társalapítója

A világ egyik legbefolyásosabb cége, a Google alapítójának neve sem maradhat ki a listából.

Susan Diane Wojcicki már több mint 20 éve dolgozik a technológia világában, és ma az egyik legsikeresebb cégvezető Amerikában.

Társalapítója volt az 1999-ben született Google-nek, majd a cég első marketingmenedzserévé is kinevezték. Sikeres szakemberként foglalkozott a cég online hirdetési területével, de ő felelt a Google videószolgáltatásáért is. Emiatt Susan alaposan tanulmányozta az akkor még konkurenciának számító YouTube-ot, majd látva a sikerét, javasolta a Google-nak a népszerű videómegosztó felvásárlását. 2014 óta ő az egyik legismertebb és legnépszerűbb közösségimédia-felület vezérigazgatója.

4. Marie Forleo – a business coaching üzletasszonya

Marie Forleo az egyik legismertebb amerikai vállalkozónő és tanácsadó, egyúttal a The New York Times bestsellerírója. A pénzügyi tanácsadó szak elvégzése után Marie 2001-ben létrehozott egy hírlevelet, és hamar számos előfizetőre tett szert abból az ügyfélköréből, amelyet még fitnesz- és táncoktatóként alakított ki. 2010-ben megalapította a Marie Forleo International nevű cégét, majd elindította saját online üzleti iskoláját is, B-School néven.

Kép

Marie Forleo - Kép: Wikipedia

E program kapcsán 148 országban közel 55 ezer emberrel dolgozott együtt, akiknek a kisvállalkozását segítette business-tanácsadóként.

Azóta is számos projekten dolgozik, a MarieTV-ben sztárok házigazdája, de a híres videómegosztón is megtalálhatók a The Marie Forleo Podcast adásai.

Online karrier – első lépés a tanulás

Manapság az internet világa végtelen lehetőséget kínál bárki számára a sikeres online karrier beindításához, csupán meg kell találni a legmegfelelőbb eszközt, és azt, ami számukra a leginkább fontos. A digitális tér ráadásul nemcsak a karrierút kiépítésében lehet segítségünkre, hanem megszámlálhatatlan online képzést és oktatóanyagot találhatunk akár ingyenesen. Számos rövid, 8–10 órás online kurzus érhető el a Hubspot vagy a Coursera oldalán is.

Forrás: Rackhost.hu

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat évek óta segíti programokkal és kiadványokkal a szenvedélybetegeket és szeretteiket a gyógyulás útján. „Nagyon sokáig nem igazán tudtam megfogalmazni magamnak, hogy milyen is volt ez az egész. Aztán egyszer egy könyvben olvastam egy jó metaforát: egy dinoszaurusz ott ül a nappali közepén, és tilos tudomást venni a létezéséről. És tényleg: tökéletesen visszaadja az érzést. Ott az a behemót valami, egyáltalán nem illik oda, csattogtatja a fogait, kapkod a körmeivel. A gyerek legszívesebben sírna és menekülne, de megbénítja a tapasztalat, hogy a felnőttek úgy viselkednek, mintha minden rendben lenne. Pontosan ilyen érzés egy alkoholista szülő mellett felnőni” – így emlékszik vissza gyermekkorára Mattik Dóra, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által kiadott Dinoszaurusz a nappaliban című könyvében mutatja be, hogyan befolyásolja az alkoholfüggőség a család életét. 
Bár az alkoholizmusról sokaknak a leépült, szerencsétlen sorsú, magányosan dülöngélő fedél nélküliek jutnak eszébe, Magyarországon becslések szerint minden tizedik felnőtt ember küzd alkoholproblémával, a szenvedélybetegek többsége pedig családban él, így függőségük erősen befolyásolja hozzátartozóik életét is.

Szakértők szerint mintegy négyszázezer gyermek élhet hazánkban, akinek az egyik vagy mindkét szülője alkoholbeteg.

Ez olyan nagy szám, hogyha a gyerekek élőláncot alkotnának, Budapesttől Pécsig tartana a sor. Ráadásul, ha az érintettek körét kibővítjük azokra, akik alkoholfüggők közelében nőttek fel, akkor még magasabb az arány.

Szeretem a bort, alkoholfüggő vagyok?

„Pálinkás jó reggelt!” „Borban az igazság.” „A sör nem alkohol.” Ezek a mondatok minden magyar fülében ismerősen csengenek, ami jól mutatja, hogy hazánkban az alkoholfogyasztás mélyen beágyazódott a kultúrába, sőt a társadalom olyannyira támogatja a fogyasztását, hogy sokan számolnak be arról, hogy ha nem isznak, akkor magyarázkodniuk kell a társaságban. A kulturált alkoholfogyasztás nem összetévesztendő az alkoholizmussal, de éppen a társadalmi beágyazottság miatt olyan nehéz éles határt húzni a kettő között. „Ha valaki egy kicsit többet iszik a kelleténél, akkor általában nem nézik ki, nem szólják meg, mert az emberek nem gondolják, hogy ez probléma, hiszen »csak részeg« és »ez belefér«, ezért azt is nehezebb látni, hogy mikor beszélhetünk függőségről. A függésnek több ismérve van, de azt szoktuk mondani, hogy amikor már az alkoholfogyasztás az életvitelemre is befolyással van, vagy amikor a környezet jelzi, hogy gond van, akkor mindenképpen érdemes elgondolkodni!” – hangsúlyozza Kormos Piroska szociálpedagógus, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Apa anya pia (AAP) programjának koordinátora. 

Apa, anya, pia 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Apa, anya, pia programját Waltraut Barnowski-Geiser azonos című könyvéből kiindulva indította útjára, amelyet a szervezet 2018-ban adott ki Magyarországon. A könyv segít megérteni a szenvedélybeteg családban felnőtt gyermekekben zajló folyamatokat, a tabusított érzéseket, a gyermekkorban szerzett sebeket, amelyek akadályozhatják az egészséges felnőtt személyiség kialakulását. A kiadvány segíthet az érintetteknek a traumafeldolgozásban és abban, hogy annak ellenére, hogy rossz dolgok történtek velük, mégis megtalálhassák a boldogságot. Azok a gyerekek ugyanis, akik alkoholfüggővel élnek, nagyon nehéz helyzetben vannak kiszolgáltatottságuk miatt.

Kormos Piroska rávilágít arra, hogy míg normális esetben a család működését elsősorban a gyerekek igényei határozzák meg (főleg amíg kicsik), mégis, ha szerfüggő van a közvetlen környezetben, akkor minden körülötte forog: ha ő jól érzi magát, akkor mindenki boldog, ha viszont rosszul, akkor az is hatással van a családra.

A statisztika szerint az alkoholfüggők gyermekei hatszor nagyobb eséllyel küzdhetnek később hasonló problémákkal, és nagyobb sebezhetőséget mutatnak a mentális sérülékenységek terén is. A szakemberek ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a függők gyermekei ne szorongjanak ezektől a számoktól, hiszen a folyamat nem törvényszerű.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Ne beszélj! Ne bízz! Ne érezz!

Az alkoholfüggők gyerekei sokszor alacsony önbecsüléssel küzdenek, mert nem kapják meg azt a szeretetet, értő figyelmet, gondoskodást, elfogadást, ami járna nekik. Minél kisebb egy gyerek, annál inkább gondolkodik énközpontúan. Ebből kifolyólag, ha az alkoholbeteg körül szenvedélybetegsége miatt összeomlik minden, beindulhat egy önhibáztatási folyamat. Ilyenkor úgy gondolhatják a gyerekek, hogy ők okozzák a bajt, mert ha jobban viselkednének, teljesítenének, nem fordult volna minden rosszra.

„Gyerekként rendszeresen imádkoztam, hogy Isten bocsássa meg nekem azokat a bűnöket, amiket apám ellen elkövettem, és ami miatt ő olyan szomorú, hogy innia kell” – írja Mattik Dóra a könyvében.

„Ezekben a gyerekekben hármas szabály működik: ne beszélj, ne bízz, ne érezz! Utóbbi úgy alakul ki, hogy a gyerek nem kap az érzéseire adekvát választ, visszacsatolást a családban, mert nem ez lesz a fontos, hanem az, hogy a szenvedélybeteg józan vagy részeg, és az, hogy a családtagok valahogyan túléljék azt a napot. A gyermek gyakran választja azt a megküzdési stratégiát, hogy lefagyasztja az érzéseit, mert az a legbiztonságosabb. Csakhogy nem lehet kizárólag a rosszakat elnyomni! Felnőttkorukban emiatt gyakran előfordulhat, hogy például nem tudnak megfelelően kötődni a párkapcsolatukban” – fűzi hozzá Kormos Piroska. 
A szakember azt tapasztalja, hogy bár sokat számít, ha valaki gyerekként kap segítséget, sosem késő elkezdeni a traumafeldolgozást, hiszen felnőttként is korrigálhatjuk, ami bennünk történt. Van, akinek segít például a pszichodráma, a zene- vagy irodalomterápia és egyéb csoportos foglalkozások, mások számára az egyéni alkalmak (pszichológussal, mentálhigiénés szakemberrel, addiktológiai konzultánssal való beszélgetés) nyújtanak valós támogatást.

Sajnos az alkoholfüggőség egyik jellemző kísérőtünete az önáltatás és a tagadás, ami megnehezíti a gyógyulást, hiszen csak annak lehet érdemben segíteni, aki belátja, hogy problémája van.

Emiatt azok a hozzátartozók, akik látják a bajt, egy idő után csapdában érezhetik magukat, és azért térnek be a Máltai Szeretetszolgálat Fogadójába, hogy tanácsot kérjenek, hogyan segíthetnének szenvedélybeteg családtagjukon. 
Kormos Piroska hangsúlyozta, hogy az alkoholfüggő belátása nélkül csak úgy segíthetünk, ha folyamatosan visszatükrözzük, hogy a helyzet nincs rendben. Hozzátartozóként nem tudunk nem inni vagy terápiára menni, vagyis helyette dönteni. Amit megtehetünk, az az, hogy határokat szabunk, hitelesek maradunk, felelősséget vállalunk magunkért (és a gyerekekért), ugyanakkor nem vesszük el a függőségben szenvedőtől a felelősséget, és rávilágítunk arra, hogy a tetteknek következménye van. „Ha azt mondja valaki a szenvedélybetegnek, hogy ha még egyszer részegen jön haza, akkor elválik, akkor vagy tényleg váljon el, vagy ne mondjon ilyet! A következetesség fontos, különben a szavak elveszítik a súlyukat, a másik pedig elveszíti a tettei következményeit. Ez azért is nehéz, mert egy családban minden mindenkire hat. Ha nem megy be az alkoholfüggő dolgozni, és a másik szülőnek nincs bevétele, mert otthon van három kicsi gyerekkel, akkor érthető, hogy falaz neki, és betelefonál a munkahelyére, hogy beteg. Ezzel persze a felelősséget is leveszi róla, ugyanakkor saját magát is menti, mert ha a másikat kirúgják, az egész család bajba kerül. Sokszor jön hozzánk hozzátartozó, hogy a családtagjának segítségre van szüksége, de mi nem tudunk a szenvedélybetegnek segíteni úgy, ha a hozzátartozó van itt. De neki tudunk segíteni abban, hogyan érezze magát jobban” – magyarázta Kormos Piroska. A szociálpedagógus szerint sokszor úgy vagyunk érintettek az alkoholfüggők gyerekeinek életében, hogy távolról figyeljük a helyzetet, például nagynéniként vagy szomszédként látunk rá a problémára. A szakember szerint ilyenkor nincs szükség varázslatra, csak jelenlétre.

„Persze nem szabad túlvállalni sem ezt a szerepet, de azzal tudok a legtöbbet segíteni a gyereknek, ha elérhető vagyok számára, ha biztonságos pont tudok lenni az életében, valaki, akire számíthat, ha baj van.”

Szakértők szerint az alkoholfüggőség tabusítása nagy károkat okoz, mert ezekben a helyzetekben gyakran marad egyedül a gyerek az érzéseivel. Vagy azért, mert a szülők úgy próbálják védeni őket, hogy bagatellizálják a problémát, vagy ők maguk is teljes tagadásban élnek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tabudöntő szándékkal indította el a www.kimondhato.hu (A szenvedélybetegség kimondható) címen elérhető oldalt, amelyen további hasznos információk érhetők el a témában. 

Ide fordulhat segítségért, ha a környezetében alkoholfüggő él: 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pszichoszociális szolgálata elérhető a 06 1 201 1045-ös és 
a 06 1 355 0337-es telefonszámon, hétköznap 9–17 óra között, a [email protected] email címen és az El-fogadó Facebook-oldalon is. Mind az egyéni, mind a csoportos alkalmaknál lehetőség van online konzultációra. Emellett felkereshetik a www.kimondhato.hu oldalt, és írhatnak a [email protected] címre.

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. januári számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>