„Egy jó szülésélmény olyan önbecsülést adhat egy nőnek, amely semmi máshoz nem fogható”

Ön eredetileg közgazdász, dolgozott pár évig a külkereskedelemben is. Hogyan lett bába?

A ’80-as években dolgoztam a külkereskedelemben, utána születtek a gyerekeim. Az első kisbabát elvesztettük, mert koraszülött volt, utána született még három gyermekem. Tizenöt évig voltam velük otthon. Addigra már lezajlott a rendszerváltás, a külkereskedelem már rég nem az volt, mint amilyennek én ismertem. Diákkorom óta vonzott a szülésznői és az orvosi pálya, de abban az időben az egyetemi felvételihez nálam nem voltak adottak a feltételek, például fizikából kellett volna felvételiznem, amit lehetetlennek tartottam. Amikor a gyerekeim nagyobbak lettek, akkor kerültem kapcsolatba a dúlasággal, a Magyarországi Dúlák Egyesületének alapító tagja voltam. 2002-ben a Debreceni Egyetem elindított egy olyan szülésznőképzést, amelyhez nem kellett előképzettség, eljött hát az én időm, hogy felsőfokú szülésznői képesítést szerezzek. Ezzel egyidőben Geréb Ágnes bábatanodájába jártam, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy rendszeresen összejártunk és megbeszéltük a szüléseket, illetve Ágnessel tartottunk az otthonszülések kísérésében, amiből sokat tanultam. A bábaság mint hivatás 2011-ben tudott kiteljesedni, ekkor született meg az a hazai rendelet, amely szabályozta az intézeten kívüli szülést. Akkor váltottuk ki az engedélyt, és saját praxist alapítottunk.

A saját szülésélményei mennyire befolyásolták a pályaválasztását?

Én minden gyermekemet kórházban szültem, de csak az első született Magyarországon. Az ő elvesztése rettenetesen nagy megrázkódtatás volt, és alapjaiban határozta meg a továbbiakat.

Annál a szülésnél az orvosok elkövettek egy rakat hibát. Ezek után nem tudtam volna még egyszer Magyarországon szülni. Hat évet töltöttünk utána az Egyesült Államokban, ott születtek a gyerekeim.

Ott biztonságban éreztem magam, szakmailag és emberileg is a helyükön voltak. Akkora kórházban szültem, ahol évente hétezer szülést vezettek le. Mindig tudtam, hogy a kórház szakmai szempontból nem nekem való terep, az elejétől fogva az volt az elképzelésem, hogy otthonszüléseknél fogok segédkezni, nem pedig kórházban, csak eleinte ennek az útja-módja még nem látszott.

Miért fontos, hogy hogyan szülünk? Mennyire határozza meg a szülésélmény a gyermekünkhöz fűződő kapcsolatot, a saját testünkhöz, nőiségünkhöz való viszonyt?

Meggyőződésem, hogy nagyon fontos. Egyrészt egy jó szülésélmény olyan önbecsülést tud adni egy nőnek, amely semmi máshoz nem fogható. A nő megtapasztalja, hogy a teste milyen fantasztikusan működik, és ebből sok erőt tud meríteni a későbbiekben is. Másrészt fontos, hogy a szülés során a babával való kapcsolat ne szakadjon meg, ne válasszák el őket egy pillanatra sem, hanem anya és baba végig együtt tudjon maradni. A kórházakban mindennapos gyakorlat, hogy elviszik a babát az édesanyától, az otthonszülésnél – ha minden rendben van, azaz az esetek 90 százalékában – viszont végig háborítatlanul együtt vannak. A baba életében pedig azért nagyon fontos a kapcsolat folytonossága, mert így tud töretlen maradni benne az ősbizalom. Így tudnak egymásra hangolódni, és a kapcsolatuk megalapozódni.

Ön az egyik első hazai bábapraxis alapítója. Hogyan látja, az elmúlt tíz évben, amióta legális, hogyan változott az otthonszülés megítélése?

Egyrészt bekerült a szélesebb köztudatba, hogy ez egy legális lehetőség, bár néha még mindig találkozunk olyannal, aki rácsodálkozik erre. Az otthonszülés iránti igény folyamatosan növekszik, a Covid ezt még nagyságrendekkel meg is növelte olyannyira, hogy jelenleg kétszer annyian jelentkeznek a mi praxisunkba otthonszülésre, mint ahány édesanyát ki tudunk szolgálni. Vagyis minden második megkeresést el kell utasítanunk. A kórházba szállításokkor is érzékeljük, hogy az otthonszülés egyre elfogadottabb a kórházi személyzet részéről, sok helyen már kompetens szakemberként tekintenek ránk, bábákra. Ugyanakkor sajnos még mindig vannak olyan kórházak, ahol átnéznek rajtunk. A javuló szakmai megítélés egyik oka, hogy a Semmelweis Egyetem szülésznőképzése magába foglal egy félévnyi otthonszülés tantárgyat, így a szülésznők megismerik az elveinket és a gyakorlatainkat.

A statisztikákat nézve azt látjuk, hogy az otthonszülések egyharmada először szülő nőknél történik, kétharmaduk már szült korábban. Levonhatjuk ebből azt a következtetést, hogy az otthonszülések jelentős része mögött a korábbi szüléseknél tapasztalt kórházi trauma húzódik meg?

Nagyon fontos faktor a kórházi trauma, mi naponta hallunk ilyen történeteket.

Másrészt az otthonszülést választók családi körben akarnak szülni, ez is fontos motiváció, illetve nem akarnak felesleges beavatkozásokat. Kontrollt szeretnének a saját szülésük felett, vagyis, hogy legyen beleszólásuk abba, hogy mi történik velük, tájékoztassák őket mindenről.

Motiváció továbbá számukra, hogy nem akarnak császármetszést. A császármetszés országos aránya közelíti az 50 százalékot, a mi statisztikánk 2 százalékot mutat. A két mintát nyilván nem lehet teljesen összehasonlítani, mivel akik nálunk szülnek, ők mind egészséges, komplikációmentes nők, de a különbség így is szembetűnő.

Mennyire erős az otthonszülés lobbiereje? Milyen messze vagyunk attól, hogy a társadalombiztosítás finanszírozza az otthonszülést?

Ettől még nagyon messze vagyunk. Pár éve benne voltam egy lobbicsoportban, ahol azon dolgoztunk, hogy az otthonszülést finanszírozza a TB. Akkor azt a választ kaptuk, hogy amíg az otthonszülés nem tömeges, addig ne is gondoljunk ilyesmire. Jelenleg messze vagyunk a tömegestől, a rendelkezésre álló (2016-17-es – a szerk.) statisztika szerint évente kb. ezer otthonszülés történik hazánkban, ez az összes szülésnek kb. az 1 százaléka. Ráadásul a statisztika a véletlen otthonszüléseket is magába foglalja, ami az összes otthonszülésnek nagyjából a fele.

Kép

Kép: Freepik

Még mindig vannak olyan kórházak, ahol a szülő nő nem választhatja meg a pozíciót, amelyben szül, ezekben az intézményekben kötelező az ágyon, háton fekve szülés. Ha megnézzük az otthonszülések statisztikáit, akkor azt látjuk, hogy az ágyon fekvést kevesen választják, legnépszerűbb a guggolva vagy állva szülés. Mi az oka annak, hogy sok kórházban olyan pozíciót kényszerítenek a nőkre, amit csak kis részük preferál?

Ezekben a kórházakban szokásjogok vannak, vagyis azért csinálják így, mert ezt szokták meg. Másrészt tartanak attól, hogy egy másik testhelyzetben milyen buktatók lehetnek. Például egy négykézlábas helyzetben a háton fekvéshez képest pont fordítva jön a kisbaba. Harmadrészt a személyzetnek az a legkényelmesebb, ha egy emelt ágyon fekszik a nő, a hátán. Ha guggol vagy szülőszéken ül, akkor térdre kell ereszkedni vagy le kell hajolni, és ott kell dolgozni, ami nem kényelmes, alázatot követelő.

Felmérésekből kiderül, hogy vannak olyan nők, akik képesek fájdalom nélkül szülni, sőt olyanok is, akik szexuális örömöt éltek át szülés közben. Utóbbiak arányát 0,3 és 21 százalék közé teszik. Sem a közoktatásban, sem a közbeszédben, de még az intézményesített szülés körül sem hallani erről. Ön szerint mi ennek az oka?

Én még nem tapasztaltam ilyet, ezért azt gondolom, hogy ez marginális jelenség. Elképzelhető, hogy a szülés egy pontján, a kitolásnál megél a nő szexuális örömöt, orgazmust, de hogy az egész szülés fájdalommentes vagy élvezetes legyen, azt nehezen tudom elképzelni.

Ha van valakinek egy fantasztikusan jó szülésélménye, amelybe nem szólt bele senki, úgy vajúdott, ahogy ő akart, olyan testhelyzetet vett fel, amilyet a teste diktált, és tudott befelé figyelni, az tud egy hihetetlen katartikus, felszabadító érzést okozni, ez abszolút létezik.

Pont ma látogattam egy ilyen édesanyát, aki arról számolt be, hogy milyen fantasztikus szülésélménye volt, miközben nagyon fájt neki. A tabusítás oka talán az, hogy Magyarországon szeretünk mindent a rossz oldaláról megközelíteni, ebben az esetben a fájdalom oldaláról. Hogy mit gondolunk a szülésről, abban nagyon benne van az, hogy mit hallunk a szüleinktől, nagyszüleinktől, mit látunk a filmekben. Másrészt a szülést nem tekintjük szexuális eseménynek, mert a szexuális részét tabusítjuk.

Az otthonszülést nem lehet időzíteni, így – gondolom – állandóan készenlétben áll. Hogyan lehet ezt a családi élettel összeegyeztetni?

Amikor elkezdtem egyetemre járni, akkor a legkisebb gyerekem is már kilencéves volt. Mára a gyerekek kirepültek, két unokám van. Szerencsére van mellettem egy támogató és házias férj, aki átveszi az otthoni feladatokat, amikor nekem mennem kell. Értelemszerűen nem esik jól, amikor szenteste tíz órakor el kell mennem itthonról, vagy lemaradok összejövetelekről, színházról, és ez sokszor terhes. A kollégáimmal beosztjuk az ünnepeket, karácsonykor például mindenkinek van egy szabadnapja, amit háborítatlanul a családjával tölthet.