„Nem sérteni, hanem védeni kell a szülés folyamatát” – A világ egyik legismertebb szülésze kiáll a babákért és a bábákért
Nyugodt szobában, meghitt, intim légkörben hozza világra csecsemőjét az édesanya, a sarokban ülő bába közben kötöget, csupán szükség esetén segédkezik a folyamatnál. Az orvos pedig, aki az esetek többségében férfi, végképp csak akkor jelenik meg, amikor az újszülöttnek legalább a feje már kint van. Ezt az idilli képet őrzi a múltból, s képzeli a jövőbe a 91 éves francia születésspecialista orvos, Michel Odent. A világszerte népszerű szülész-nőgyógyász az Anyacsak1 fesztivál keretében látogatott Budapestre, ahol a Mit tesz az orvostudomány az emberiséggel? című könyve kapcsán tartott előadást.
„1953 óta, azaz közel 70 éve foglalkozom a szakterülettel, akkoriban még nagyon kockázatosnak tartották a császármetszést” – kanyarodik vissza a gyökerekhez a kilencedik iksz felett is irigylésre méltóan fitt szakember. – „Nem volt még szintetikus oxitocin, sem fehér fény, és nem is monitorozták a magzatot. Azt tartották fontosnak, hogy minél természetesebb legyen a szülés. A vajúdó nő mellett csupán a bába tartózkodott, az orvos is csak a végén lépett a képbe, a legtöbb szülés mégis gyorsan, könnyedén zajlott. Próbáltam megérteni, s a könyvemben is igyekszem elmagyarázni, hogy miért. A folyamat a bábának rutinszerű volt, ami az anya felé is egyfajta rutinszerűséget sugallt, ez kevesebb adrenalinnal járt, márpedig az emlősök akkor bocsátanak ki adrenalint, ha veszélyben vannak, félnek vagy fáznak. Az adrenalinnal pedig a szülés fő hormonja, az oxitocin nem kompatibilis. Újra kellene tehát értelmeznünk a nők alapigényeit a szülés kapcsán, új perspektívából vizsgálva a vajúdást is.”
A korábban otthonszüléseknél is dolgozó orvos szerint ma nem értjük meg tökéletesen, hogyan működik a szülés-születés. Nem a jó kérdésből indulunk ki, amikor arra keressük a választ, miért nehéz a 21. században szülni. Az anya és a baba csontozatát vizsgálva mechanikai szempontokat kutatunk, pedig a hasznos kérdés az volna: alkalmanként mégis miért zökkenőmentes a folyamat? Hallunk történeteket, amikor nők fel sem ismerik, hogy már vajúdnak, és egyszer csak szülnek. Más nőknek pedig hasonló testi adottságokkal császármetszésre van szükségük 48 óra kemény vajúdás után. Odent szerint ma túlbecsüljük a szülés mechanikai oldalát, s alulmérjük az emberi aspektust, holott a születés fiziológiáját sokkal érdemesebb volna az agyunk működésén át szemlélni. Könyve francia címe a magyarnál is beszédesebb: Hogyan éli túl az emberiség a modern orvostudományt?
„A címben nem is a szavak a fontosak, hanem a kérdőjel – vallja Odent. – Mert ma a kérdőjelek korában élünk. Meg kell tanulnunk jó kérdéseket feltenni a bábákról is, akik nagy része most egy-egy orvosi team tagjaként dolgozik. A modern bába technikai szakember, akinek muszáj követnie a szülés szigorú protokollját, nem vállalhat kezdeményező szerepet. Pedig a legtöbben maguk is anyák, a saját tapasztalataik alapján szívesen túlnyúlnának a protokollon, de nem lehetnek autentikus bábák. A provokatív kérdés így hangzana: akkor minek nevezzük őket? Én azt mondom, értékeljük újra a szerepüket! Figyelemmel kell kísérnünk a szülő nőket, de új megközelítésben, védve őket a gátló tényezőktől, ám azt sem feledve, hogy a rendben zajló természetes folyamatokba nem szükséges beavatkoznunk.”
A doktor éles különbséget tesz a tervezett, tehát a még meg nem indult vajúdás előtti és a vajúdást követő császármetszés között. Vallja, hogy mindenekelőtt a baba nézőpontját kell figyelni, noha az sokszor más, mint a többieké, akiknek a tervezett császármetszés esetenként jóval kényelmesebb. A vajúdás megindulása előtti császárnál azonban a baba még nem küldött jelet, hogy kész megszületni, vagyis a tüdeje még nem feltétlenül áll készen idekint lélegezni. Nem kapott meg bizonyos anyai és magzati hormonokat, amelyeknek pedig fontos szerepük van: nincs kitéve sem a saját, sem az anyai stresszhormonoknak például, noha ezek tanítják, fejlesztik többek között a szaglóérzékét. Egy svéd tanulmány szerint az újszülötteknek pár nappal a születésük után illatokat mutattak, és amelyikük tervezett császárral született, az nem ismerte fel azokat, mert nem találkozott velük a szülés során. Arról nem beszélve, hogy amikor tervezetten indítják be a szülést, s lerövidül a prenatális, felkészítő szakasz, a gyermek szocializációért felelős agyrészei is másképp fejlődnek, mutat rá Odent doktor.
„Látszólag ma globális szinten nem értjük, miért fontos a szülés során az anya által kibocsátott természetes hormonok koktélja, sokszor inkább az olcsón elérhető szintetikus oxitocint használjuk. Pedig a nő által kibocsátott hormonegyüttes egy szeretethormon-keverék. Ráadásul a legtöbb baba teljes életét meghatározza az őt körülvevő mikrobiom-közeg, mert ugyanazok az antitestjei fejlődnek ki, mint az édesanyjának. A szülés tehát bakterológiai szempontból is igen fontos, általa alakul ki az egészségünk. Itt megint csak fel kell tennünk a jó kérdést: hogyan szeretnénk, ha fejlődne az ember és az immunrendszere a jövőben? Tervezett császárral, teljesen steril környezetbe szülessen a baba, vagy már születésekor megismerje, örökölje azt a flórát, amely az egészégére egész életében kihat?”
Az orvoslegenda azt is elárulja, miért tűnik mégis optimistának a szülés és az azt segítő bábák jövőjével kapcsolatban. „Egyrészt nem vagyok sem pesszimista, sem optimista, de mivel a pesszimizmus okai nyilvánvalók, én inkább az optimista érvekről beszélnék. Ígérem, legközelebb, ha marad idő, a pesszimizmussal is foglalkozom majd – nevet. – Azt látom, hogy még a jelenlegi tudományos kontextusban sem lehetetlen megváltoztatni a gondolkodást. Meg kell értetni, hogy egy magától működő folyamatba beleszólni káros, a fő szempont a védelem kell, hogy legyen! A nőnek úgy kell éreznie, hogy minden rendben, mert védve van a gátló tényezőktől. Ez az érzés ad okot az optimizmusra. Ne vezessük, ne irányítsuk őt, hanem védjük! Úgy vélem, ennek kapcsán – némileg váratlanul – megjelent egy új tudatosság. Talán kulturális szinten is magunkévá tudjuk tenni az új koncepciót, amely szerint nem sérteni, hanem védeni kell a szülés folyamatát.”
Michel Odent
1930-ban született, az 1950-es években Párizsban lett sebész. Szülészeti osztályra kerülve hamar vizsgálni kezdte a születési folyamatot befolyásoló környezeti tényezőket.
Bevezette a szülőszobák, a szülőmedencék és a várandós nők énekóráinak fogalmát.
Az elsők egyike, aki publikált arról, hogy a szülést követő órában meg kell kezdeni a szoptatást, illetve elsőként alkalmazta a fájdalom-kapukontroll elméletet a szülésre.
Ő alapította meg a londoni Magzati Egészség Kutatóközpontot.
14 könyve jelent meg, 22 nyelven.
Magyarul is kedvelt kötetei: A szeretet tudományosítása, Születés és evolúció, Császármetszés, Mindannyian a víz gyermekei vagyunk (Jessica Johnsonnal közös).
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Egy jó szülésélmény olyan önbecsülést adhat egy nőnek, amely semmi máshoz nem fogható”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
