Az idősek örömtáncot járnak, bokszterápián vesznek részt, és bölcsődésekkel játszanak a szegedi Rozália Házban

Híd a generációk között

Szaplonczay Miklós görögkatolikus parókus 2011-ben látta elérkezettnek az időt, hogy a szegedi parókia közelében házi segítségnyújtó szolgálatot alapítson. „Az egyháznak nem alapfeladata a szegények és rászorulók segítése, de ezzel a szolgálattal próbáljuk hitelesebbé tenni a tanításunkat” – vallja tettre készen. A lehetőségeket a Jóisten megadta, és társakat is küldött hozzá, akik szakszerű módon látják el a rászorulókat. A gondozással párhuzamosan felvetődött a szociális étkeztetés igénye is. Ahová Isten báránykát ad, legelőt is ad hozzá, tartja a mondás, és ezt 2016 óta a Szent Rozália Szolgálatban nap mint nap megtapasztalják. 
2017-ben egy hároméves projektbe kapcsolódtak be, amelyen keresztül több mint száz szépkorút szólítottak meg. „Láttuk, hogy a fiataloktól mennyire távol állnak az idősek, és hidat próbáltunk teremteni a generációk között. 

Rájöttünk, hogy a családtagok hiába adtak okostelefont a ráncos kezekbe, senkinek sem maradt ideje arra, hogy elmagyarázza a működését. 

Helyettük a középiskolások ültek le a mamák és papák mellé, hogy megtanítsák használni az eszközöket” – meséli Kondé Ágnes intézményvezető. Annyira sikeresnek érezték a két szélsőérték találkozását az élet spektrumán, hogy szerették volna valamilyen formában megtartani. A 2023. szeptember 16-án felszentelt Rozália Házban helyet kaptak az aktív idősek a nappali ellátás keretein belül, a munkahelyi bölcsődével pedig vidám – és olykor sírós – gyerekzsivaj költözött az épületbe. De ez nem egyik pillanatról a másikra történt.

Nem mindennapi adomány: egy családi ház!

A Szolgálat az első pillanattól kezdve álmodott egy közösségi térről, amely az aktív időseknek nyújt hasznos és örömteli elfoglaltságot. „Szeretnénk minél inkább elodázni azt a pillanatot, amikor átkényszerülnek a házi segítségnyújtásba. Az aktív közösségi élet és a szeretet a testre is jótékony hatással van, valamint lassítja az öregedés folyamatát” – állítja Ágnes. Ehhez viszont bővíteni kellett a tizenkét négyzetméteres irodát. Miklós atya egy kétszintes házat szemelt ki a célra a parókia közelében. Sikerült birtokba venni az ingatlant, de másnap telefonált a katasztrófavédelem. Huszonöt menekült befogadására kellett igent mondani, akik tavaly áprilisban költöztek be, és azóta is ott élnek. 

A nappali ellátás helyszíne így továbbra is a levegőben, pontosabban a Jóisten kezében maradt, de nem sokáig váratott magára. 

Egyik nap egy hölgy kopogott be az iroda ajtaján, aki felajánlotta a parókiának régi családi házát. Annyi volt a kérése, hogy a társadalom és a szegediek számára legyen hasznos, viszont a kilétét nem fedte fel a nyilvánosság előtt. 

Kiderült, hogy az adományozó édesanyját Rozáliának hívják, ami szépen összecsengett a Szolgálat nevével. Ezek után nem volt kérdés, hogy az épület a Rozália Ház nevet fogja viselni.  
A munkahelyi bölcsőde jelenléte az egész ház életét felpezsdítette, emellett segíti a kollégák visszaállását a munkába. „Még újszülöttkorban van a bölcsink – jegyzi meg Ágnes mosolyogva. – Az első kis fecskénk februárban érkezett, de azóta feltöltődött a csoport. Nyolc főre kaptunk működési engedélyt, és a jogszabály a külsősök fogadását is lehetővé teszi. Olyan találkozási lehetőségek adódnak, amelyek által mindannyian gazdagodunk. Az egyik néni zöldségeket és gyümölcsöket horgol a piciknek, mások az udvaron kávét főzetnek maguknak a rögtönzött játékkonyhában, vagy nótákat énekelnek. A síró kisgyermekeket mi is kézbe vesszük, ha szükség van ránk. Ez a különleges élmény mindenkit nyitottabbá tesz, és a legkisebbek beilleszkedését is segíti.” 

Kép

A szegedi Rozália Ház épülete – Forrás: Szent Rozália Szolgálat

Laci betyár és más szerepjátékok

„A házi segítségnyújtás nem a leghálásabb terület” – mondja őszintén Horváth Anita, aki napi szinten koordinálja 40 kollégáját. A zömében szociális gondozói vagy ápolói végzettséggel rendelkező szakemberek otthonaikban látják el a rászorulókat, naponta átlagosan 170 órán osztozva. „Mi heti szinten találkozunk a halállal, és nagyon nehéz az elengedés. Előfordul, hogy a gondozó találja meg az elhunytat, de a drámai történetek mellett vicces helyzetek is adódnak. Az első hónapjaim egyikén történt, hogy nem lehetett bejutni egy lakásba, ezért Miklós atyával vittünk létrát. 

Az ablak alatt tanakodtunk, hogy én menjek rövid szoknyában, vagy inkább bakot tartsak az atyának. Végül belöktük az ablakot, és életet mentettünk. 

Olykor a munkatársaink életét is megvédjük. Egy 160 centis gondozónőnk kétségbeesve hívott minket, amikor a magas, erős testalkatú női ellátott bezárta egy szobába. Egy klausztrofóbiás kollégánk a liftbe szorult, és telefonon bátorítottuk, amíg ki nem szabadították.” 

A szakmaiság mellett fontos a lélekjelenlét is, mert egyre több a demens ápolt, akiknél a feledékenység akár agresszióba is torkollhat. Az egyik gondozotthoz mindig az elvárt szerepben kellett megérkezni: doktornőként, takarítónőként vagy épp barátnőként. Egyszer nem sikerült megfelelni a várakozásnak, és bántalmazással zárult a találkozás. Egy másik demens néni csak azt a kollégát fogadta el, akiről beugrott egy emléke, és Laci betyárnak nevezte el. Van olyan bácsi, aki ünnepekkor öltönyben, virággal várja a segítőjét, és nótát is énekel neki. 

„Csodafontos megtalálni, kinek mi az erőssége, milyen a habitusa. Van, aki lelkileg tud ráhangolódni az idősekre, és van, aki úgy pelenkáz, hogy egy évig nincs felfekvése a gondozottnak – összegzi Kondé Ágnes a tapasztalatokat. – Csak egységben tudunk működni. Aki a hajó kormányánál áll, annak irányítania kell; az őrszemnek nézni a távlatot, a zátonyokat; aki az evezőt húzza, annak mindent bele kell adnia. A nővérek a jól felszerelt kórházakban fürdetnek, pelenkáznak, a gondozók pedig ugyanezt házi körülmények között, adott esetben egy kanapén végzik. Aggódom amiatt, hogy a munkatársaink meddig bírják a fizikai terhelést.”

Bokszterápia és örömtánc

A sikerélmények szempontjából látványosabb övezet a nappali ellátás, amelynek koordinátora Tóthné Csompilla Márta. A bölcsődéhez hasonlóan ez is új, idei arca a Szolgálatnak. 9 és 16 óra között órarendszerű eseménysorozattal várják az érdeklődőket, amelyeken célirányosan vehetnek részt. 
A lelki és kulturális programok, egészségmegőrző előadások mellett mozgásos tevékenységeket is kínálnak, mint szenior torna, egyensúly tréning, örömtánc foglalkozás, intim torna és bokszterápia.
„A boksz nem csupán egy jópofa ötlet, hanem a kutatások alapján jó hatással van a Parkinson- és Alzheimer-kóros betegekre, lassítja a folyamatokat – magyarázza Márta. – Az is fontos, hogy az öregedés során elért nyereségek és veszteségek balanszban maradjanak. Az egyik klubtagunk nagy táncos volt, de egy stroke miatt kihullottak a lépések az emlékezetéből. Az egyszerűbb táncokat élvezte, de a bonyolultabb formáknál lefagyott és sírt. Napokig biztattuk, hogy számít rá a csapat, és egyszer csak elhalványult benne a rossz emlék. Kivirult, és azóta a bonyolultabb táncokat is eljárja.”

Kép

Fotó: Szent Rozália Szolgálat

Egy-egy találkozás, beszélgetés, téma könnyen összekapcsolja a résztvevőket, például a kisállattartás vagy egyszerűen csak az, hogy akik nemrégiben költöztek a városba, még nem ismerik Szegedet. Nyáron, amikor sokaknál felbukkantak az unokák, közös élményekre hívták őket: hajókirándulásra, ördöglakat-kiállításra vagy természettudományi tárlatvezetésre. „Fontosnak tartjuk, hogy pozitív gondolkodásmódot és attitűdöt alakítsunk ki, mert ez befolyásolja a fizikai és érzelmi jóllétet” – hangsúlyozza Márta a beszélgetésünk végén.