Öt nap helyett – Compressed hours

A munkavállaló a munkaidőt kevesebb munkanap alatt dolgozza le (például heti 35 óra munkaidőt nem öt, hanem négy munkanap alatt). Ez a modell lehetővé teszi, hogy hetente egy teljes napja felszabaduljon a munkavállalónak.

Rugalmasan – Flexi time

A munkavállaló bizonyos határok között maga dönti el, mikor kezdi és mikor fejezi be a munkát, mikor tölti a munkaközi szünetet. A regisztrált munkaórák összeadódnak egy meghatározott időszak végén. Ez a fajta munkavégzés sokat segíthet a gyereket nevelő szülőknek, hiszen az iskolakezdéshez, vagy az óvodazáráshoz könnyebb alkalmazkodni vele.

Ketten az egyben – Job-sharing

Egy teljes munkaidős állást két munkavállaló lát el úgy, hogy egymással megegyezve állapítják meg a munkavégzést. Ezt be lehet osztani úgy, hogy mindkét munkavállaló fél napot dolgozik. Így lehetőség van arra, hogy a délelőtti órákban (amikor a gyermek óvodában/iskolában van) egy kisgyermekes nő dolgozzon, délután pedig (iskolai órái után) egy egyetemista munkavállaló végezze a munkát.

Választás elsőbbséggel – Self rostering

A több műszakos munka egy formája, melynél a munkavállaló kiválaszthatja a számára legkedvezőbb időszakot. Ilyenkor is a munkáltató határozza meg végső soron a beosztást, (nincsen garancia arra, hogy a munkavállaló az általa meghatározott munkaidőben kerül beosztásra), de előnyben lehet részesíteni bizonyos munkavállalói csoportokat (például kisgyermekes nőket, időseket, ápolásra szoruló felnőttet gondozókat).

Késés helyett – Staggered hours

A munkavállalók egy-egy csoportja kisebb mértékben eltérő időben kezdi és fejezi be a munkát. Például a munkáltató reggel 7 és 9 órakor határoz meg munkakezdési lehetőséget, délután 4 és 6 órakor pedig befejezési lehetőséget. Így lehetővé válik az időponthoz kötött rendszeres elfoglaltság, például a gyerekek hazaszállítása.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Hamar kiderült, hogy kisfiamnak sokkal izgalmasabb a ruhaüzlet a babakocsiban való almarágcsálásnál, úgyhogy egyre erősödő hangjelzésekbe kezdett. Kitartásának és a terem ritka akusztikájának köszönhetően a belépésünkkor barátságosan mosolygó biztonsági őr vonásai kezdtek megkeményedni. Amikor idegesen az adóvevője után nyúlt, jobbnak láttam szabadon engedni a kis rendbontót.

Közben a középső gyerek érdeklődése – aki miatt elindultunk–, lankadni látszott. Már egyáltalán nem érdekelték a nadrágok, fogó-bújócskába kezdtek kisöccsével, majd nővérével párosító versenyt rendeztek a gyerek zokni részlegen. (Ez nevelési szabadalmam előre nem tervezett eredménye volt, amely a Házimunka és játék a nevelésben nevet viselhetné, és amelyet otthon eddig sikerrel alkalmaztam.) A zoknitartó ládát a kicsi nem érte föl, ezért meg kellett elégednie azzal, hogy almacsutkáját belepottyantja, majd sértődötten betekeredik a próbafülke függönyébe.

Felnyaláboltam egy köteg nadrágot, és betereltem a lányokat próbálni. Mivel öcsikéjük rádöbbent, hogy senki sem keresi őt a függönyben, offenzívába kezdett és húzogatni kezdte a lányok függönyét, akik a „tervnek megfelelően” sikítozni kezdtek, hogy belátnak. Ölbe vettem öcsit. Egy ideig nyugalom volt, de ez csak annak volt köszönhető, hogy a mellettünk lévő próbafülkében öltöző hölgy sokkal kevésbé volt ingerelhető lányaimnál. Ugyanis amikor kicsi fiammal a kezemben be-bekukkantottam a fülkébe, hogy szemrevételezzem az ott történő eseményeket, a szülői mintakövetés szép példájaként a karomból kihajolva ő ugyanezt tette a szomszédos fülkével, ahol a hölgy öltözött.

Elmentem egy újabb adag nadrágért. Visszatérve – okulva az előbbi sipítozásból – óvatosan bedugtam a függönynyíláson, de a hangomban érződött már némi ingerültség: „Vedd fel gyorsan, egy hangot sem akarok hallani.” Egy engedelmes kéz elvette a fogasokat, diszkrét köhintéssel. De nem a megszokott „kuc-kuc”, inkább olyan bariton… pillantásom lesiklott a függöny aljára. A két férfizoknis láb megerősítette gyanúmat. 

Miután sűrű elnézéskérés közepette visszakaptam a nadrágokat az úriembertől, meg kellett keresnem a lányok fülkéjét. 

Ezért azt kellett tennem, amiért kisfiamnak pár perce illemtanórát tartottam: lehajolva végigpásztáztam a fülkéket… de a két pár ismerős láb sehol. Kisfiam segítségére szorultam, aki diadalmasan gördítette szét a függönyt: a lányok a padon ültek fölhúzott lábakkal. Zoknikat próbáltak.

Amikor egy nadrággal elhagytuk a tett színhelyét, a kicsiny fülke – a lányok gyűjtőmunkájának eredményeképpen – csupa olyasmivel volt tele, amit nem szándékoztam megvásárolni. Az időközben körénk gyűlt alkalmazottak készségesen biztosítottak arról, hogy szívesen elpakolnak, sőt külön pénztárt is nyitnak nekünk. (Ha még pár percig ott vagyunk, talán kedvezményt is adnak.)

A biztonsági őr kitüntető figyelme által övezve végre elhagytuk az üzletet, és hazaindultunk. Épp csak egy percre ugrottunk volna vissza, hogy a kisfiam csuklójára tekert tangabugyit visszavigyem, de amikor a biztonsági őr meglátott minket az üvegen át, akcióhősöket meghazudtoló mozdulattal megfordította a táblát: „Zárva”

Szám Kati Családi karikatúra című sorozatának további részei elérhetőek itt.

Rukkola

A mediterrán konyha kedvenc fűszere, de már nálunk is kezd elterjedni. A rukkola (borsmustár) a pitypang nemesített változata, apró fehér virágai vannak. B- és C-vitaminban kifejezetten gazdag. Friss levelei salátának, magja fűszerként, az egész növény pedig gyógynövényként használatos. A borsos, enyhén csípős ízű zöldséget virágzás előtt kell szedni.

Sötétzöld, erősen szeldelt leveleit saláták, levesek és tészták ízesítésére használhatjuk, tehetjük pizza tetejére, de önmagában is lehet salátaalap natúr salátáknál. Feldobhatjuk vele a vékony csíkokra vágott rántott húst, vagy lisztben megforgatott, sült csirkemell csíkokat. Markáns íze miatt kisebb mennyiséget használjunk.

Kép

Rukkolasaláta csirkemájjal – Forrás: Freepik

Zsázsa

A nálunk alig fogyasztott saláta- és fűszernövény valószínűleg Iránból származik. A különleges csípős ízét csak akkor őrzi meg, ha frissen szedve és készítve fogyasztjuk. C-vitaminban különösen gazdag, de B-vitaminokat, továbbá vasat, kalciumot tartalmaz, és baktériumölő hatású. A zsázsa 5-6 cm-es hajtásait, tehát a szikleveleit illetve a legelőször megjelenő 2-3 levélkéjét fogyasztjuk. A teljesen kifejlődött növény levelei már élvezhetetlenek.

Szendvicsek, párolt húsok ízesítője, de salátákhoz is keverhető, pikáns ízt adva azoknak. Hús mellé adott mártásokat is ízesíthetünk vele, de főzni ezt sem szabad, a kész mártásba apróra vágva vagy turmixolva keverjük. Szárítva fűszerként használható. Ide kattintva mutatunk öt receptet.

A népi gyógyászatban vértisztító, gyulladáscsökkentő, emésztést elősegítő hatást tulajdonítottak neki.

Kép

Zsázsa – Forrás: Pixabay

Madársaláta

A legfinomabb, legösszetettebb zamatú saláta, amely mezei vagy galambbegy saláta néven is ismert. Sötétzöld levélrózsáiban található illóolajok mogyoróra vagy dióra emlékeztető ízt kölcsönöznek neki. Energiatartalma alacsony, vastartalma magas, sok vitamint és ásványi sót raktároz. Fóliatasakban 3-4 napig is eláll a hűtőben.

Magában és más salátákkal együtt is nagyon sokféleképpen elkészíthető. A ledarált galambbegy salátát vajhoz keverve kenyérre kenhetjük, de készíthetünk belőle galambbegyes túrót hidegtálra, szendvicsre. Bébiételhez is felhasználható. Felhasználás előtt alaposan mossuk meg.

Ha kevés az időnk, akkor is érdemes összedobni vacsorára a szendvics mellé vagy akár magában fogyasztva egy gyors, egészséges salátát.

Fél perces saláta  – a legegyszerűbb recept
Ha kevés az időnk, akkor is érdemes összedobni vacsorára a szendvics mellé vagy akár magában fogyasztva egy gyors, egészséges salátát.
Hozzávalók:
4 maréknyi madársaláta
1 citrom reszelt héja és leve
só, kevés cukor
3 dl joghurt
A salátát alaposan megmossuk, és ráöntjük a hozzávalókból készített öntetet.

Hozzávalók:

30 dkg eper

fél dl sűrű bodzavirág szörp vagy 3 bodzavirág-tányér

1 tojás fehérje

20 dkg porcukor

Az epret megtisztítjuk, lecsöpögtetjük és villával összetörjük. Hozzáadjuk a bodzát és a cukrot. A tojást alaposan megmossuk és a fehérjét az eperre öntjük. Habverővel gyors fordulatszámon legalább 10 percig verjük. Könnyű, kemény gyümölcshabot kapunk, amit legjobb azonnal elfogyasztani, de néhány órán át eláll a hűtőben. Piskótával, csokoládéval kínáljuk, díszíthetjük citromfű levelekkel.

Honnan – hová?

A pubertáskor két részre osztható és eközben alapvetően megváltozik a fiatal világhoz való viszonyulása. Fontos kérdés, hogy miért folytat a serdülő küzdelmet gyakran olyan családokban is, ahol az önállósodás nem ütközik akadályba, a szülők rugalmasak és nyitottak?

Az első szakaszt az ún. autoritáskrízis, a tekintély elleni lázadás időszakának nevezhetjük. Ez nagyjából 17-18 éves korig (érettségiig) tart, a serdülő magatartása a „honnan?” kérdés mentén értelmezhető. Ilyenkor az a legfontosabb számára, hogy elszakadjon a szülőktől: mindegy, hova, csak elfele az otthoni értékektől. Egyfajta küzdelem ez a gyermekkorban belsővé vált szülői értékek ellen, hiszen a korábbi idealizált és mindig tökéletes szülő képe helyett már elkezdi reálisabban értékelni őket, fokozottan érzékeny a hibáikra és ez nagy indulatokat válthat ki belőle. Nem feltétlenül a szülő ellen küzd, hanem azért, hogy megtalálja és kialakítsa saját értékrendjét. 

Éppen ezért, mivel e gyermekkorban belsővé vált értékek felülbírálása a cél, a serdülő még az olyan családokban is küzdelmet folytat az autonómiáért, amelyek amúgy rendben működnek és nincs akadálya az önálló életvezetésnek. 

Ha a szülő nem érti ezt meg, vagy bünteti, akkor állandósulhat a lázadás és a serdülő fejlődésében itt megakadva, kialakulhat az „örök lázadó”, aki mindig minden ellen lázad, mivel nem találta meg saját értékrendjét, amivel azonosulni tudna.

A korszak második szakasza az ún. identitáskrízis időszaka, ekkor a serdülő számára önmaga megtalálása és a „hova?” kérdés kerül előtérbe. Ilyenkor már a jövő felé fordul, az érdekli, hogy hová tart, mivé válik. A pályaválasztás és az újraközeledés fázisa is ez: a szétzilált családi kapcsolatok helyreállítása és egy mindkét oldalról megértőbb, egyenrangúbb kapcsolat kialakítása a feladat. Azok a normák és értékek, amelyek túlélték a serdülőkori kritikát, immár magasabb szinten épülnek be és a fiatal azonosulva azokkal, sajátjaként kezeli őket. Felállítja magatartása saját, önként vállalt korlátait, valamint kialakítja szabadon választott, felelős értékrendjét is.

Mítoszok – szülői félelmek

Sokunkban él az elképzelés, hogy a szülő felelős azért, hogy gyermekéből hasznos és teljes életet élő felnőtt legyen. Noha a nevelésnek nagy hatása van a gyermek életútjára, de ezzel együtt a fiatal felelőssége, hogy kialakítsa saját felnőtt életét. Szülőként egészséges körülményeket, biztonságot és lehetőséget kell adni, de senki, még a legjobb szülő sem élheti gyermeke életét, mindenkinek el kell követnie saját hibáit, hogy megtapasztalhassa saját határait és lehetőségeit.

A serdülőkor elején és a nehezebb időszakokban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a szülőnek mindig kézben kell tartania gyermeke irányítását. Amellett azonban, hogy a serdülőkornak egyik célja épp az eddigi irányítóelvek felülvizsgálata, vegyük észre, hogy az irányítás tulajdonképpen a saját képünkre formálást, annak akarását jelenti. Szülőként és felnőttként irányítsuk inkább saját magunkat és hagyjuk, hogy ez például szolgáljon gyermekünknek. 

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a gyermeket úgy tanítjuk a legjobban, ha megakadályozzuk, vagy büntetjük rossz szokásait. A különböző életkorok eltérő hozzáállást igényelnek; ami működhetett kicsi korban, az nem biztos, hogy hasznos tizenévesen. Egy kisgyereknél természetes, ha nem engedjük, hogy belenyúljon a konnektorba. A serdülőnél azonban a büntetésnél és megakadályozásnál sokkal hatékonyabb az, ha megpróbáljuk megérteni, mit fejez ki a lázadása: nem evése, indulata, rendetlensége stb. Persze az állandó megértés sem helyes; támogassuk gyermekünket, de támasszunk elvárásokat vele szemben, illetve várjuk el, hogy támasszon elvárásokat magával szemben. Egy korlátnak mindig két oldala van: meggátolja, hogy az egyén kimenjen a szakadék szélére, de meg is védi attól, hogy lezuhanjon.

Kép

Illusztráció forrása: Unplash

Konfliktusmegoldás

Nézzünk egy gyakori kérdést: elengedjem-e a 16 éves lányomat egy éjszakai buliba és hagyjam, hogy ott aludjon? Nem egyszerű kérdés, hiszen kényelmesebb talán mindkettőnknek, ha ott alszik. De veszélyeket is rejthet magában mind az alkohol, mind a szexuális kapcsolatok szempontjából. A konfliktuskerülők feláldozzák céljaikat, holott azok jogosak és fontosak lehetnek. Ez nem oldja meg a problémát, hanem „szőnyeg alá söpri”, és egyben azt tanítja meg a serdülőnek, hogy a feszültség és a nézeteltérés veszélyes és rossz dolog, amit el kell kerülni.

A szabályozó, kontrolláló megoldásnál a szülő a serdülő kárára ér célt és gyakran a legyőzés illetve a hatalom érvényesítésének szándéka vezérli a háttérben.

 Ez szintén nem valódi megoldás, mivel figyelmen kívül hagyja a másik szempontjait: pl. amikor a fiatalnak állandó tiltásokkal kell szembenéznie és például rendszeresen nem engedik el otthonról.

Kép

Illusztráció forrása: Unplash

A kiegyező, kompromisszumra törekvő megoldási módnál mindkét fél enged, és bizonyos mértékig eléri azt, amit szeretne, de egyes dolgokat azonban feláldoz ennek érdekében. Itt mindkét fél nézőpontja megjelenik és ennyiben előremutató. Nem egymás ellenében, hanem együtt oldják meg a problémát, pl. a serdülő és a szülő megegyeznek abban, hogy éjjel egykor a szülő hazaviszi a fiatalt.
Az együttműködő megoldási stílus azt jelenti, hogy egymás szempontjait megértve mindkét fél számára nyerő és közösen elfogadható megoldást alakítunk ki, képesek vagyunk megérteni egymás igényeit. Ez inkább a jól működő párkapcsolatokra jellemző, kamaszkorban a fiatal nagyon nehezen veszi figyelembe szülei szempontjait, épp az identitásválság miatt.

Mindezek a személyiségfejlődésnek sokszor labilis, ám természetes és fontos részei, amelynek lefolyásáért mind a szülő, mind a kamasz felelős. Időnként azonban olyan súlyos serdülőkori válság alakulhat ki, ami veszélyeztetheti a további fejlődést és amelyet hacsak lehet, feltétlenül el kell kerülni.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2011. májusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
 

– Érdemes onnan kezdeni, hogy a párok hogyan válnak el, mert ott dől el, hogy tudnak‑e valami újat létrehozni. A válás a legtöbb esetben a szülők döntése. Az ő felelősségük, hogy mi lesz aztán a gyerekekkel. Aki el akar válni, az régóta készülődik erre, és úgy tesz, mintha a másik fél és a gyerekek is készültek volna erre, holott ez nem így van. Időt kell tehát hagynia nekik arra, hogy fölkészüljenek. Arra is idő kell, hogy az apa vagy anya új kapcsolatát elfogadják. A válást nem bíróság mondja ki, hanem belül történik meg, amikor valóban eloldottuk a kötelékeket. Vannak pozitív kötelékek, és van a harag, ami lehet ugyanolyan, vagy még erősebb kötelék is. Akkor vagyunk igazán szabadok, amikor már nem érzünk haragot, gyűlöletet, nem akarjuk sakkban tartani a másikat és nem akarunk bűntudatot kelteni a másikban. Csak akkor tudok értelmes új kapcsolatot létrehozni, ha elhiszem, hogy a másik ugyanolyan jót akar a gyerekünknek, mint én. Ha nem, akkor bekövetkezhet, hogy új apát keresek a gyerekemnek azért, hogy a régi társamat helyettesítse, vagy – és a nők gyakran így gondolják – majd ő megnevelje a gyerekemet, akit nekem nem sikerült megnevelnem. 

Ez őrült csapdahelyzet a gyereknek is, hisz van, aki őt megnevelje, másrészt az új társamra is indokolatlanul nagy terhet ró, hiszen ha kibújik alóla, akkor úgy tűnik, mintha a kapcsolatot utasítaná el.  

– Valahogy mégiscsak viszonyulnunk kell a velünk lévő gyerekekhez, akár a miénk, akár nem…

– Fontos tudni, hogy az én gyerekem nevelése akkor is az én feladatom, ha új házasságot kötök. Ugyanakkor nem lehetek más gyerekének apja vagy anyja, nem is kell megpróbálnom, untig elég, ha a sajátomé vagyok! Ha mozaikcsalád jön létre, akkor világosan tisztázni kell, hogy ez nem lesz olyan, mintha eredeti „mag‑család” lenne. Ne akarjunk olyan családot létrehozni, mintha nem lenne mindegyikünknek előtörténete. Amikor együtt növekszik a család a gyerekekkel, akkor kialakulnak a szabályok. Itt azonban kész helyzet van, és le kell fektetni az együttélésünk peremfeltételeit, méghozzá jó lenne azelőtt, mielőtt összeköltöznénk. A kudarc‑ és konfliktustűrésünket kell nagyon jól felmérnünk, amikor ilyen kapcsolatba lépünk. 

– A mozaikcsaládokban talán többször hangzik el, hogy „ne szólj rám, semmi közöd hozzám, nem vagy az apám/ anyám!” Hogyan lehet mégis elfogadó, szeretetteljes viszonyt kialakítani?

– Az elfogadás és a szeretet két különböző dolog. Az elfogadás attitűd, a szeretet pedig érzés. Érzéseket nem lehet akarni: se gyerektől, se felnőttől nem lehet elvárni, hogy bármilyen érzést létrehozzon magában. Elfogadni, és megfelelő kommunikációs stílust használni, az más dolog. Nagyon fontos, hogy a gyerekemnek nem kell szeretnie a társamat, a gyerekeknek nem kell szeretniük egymást – ez vagy kialakul, vagy nem. Ha egy kamasz gyerek azt mondja, hogy „nincs közöd hozzám”, az nem a válás terméke, hanem természetes dolog, hiszen az ő identitása úgy fejlődik, hogy a mi szabályainkat próbálja magáról lerázni. Igaz, nagyon nehéz megtenni, hogy na, most nem reagálok rögtön, és nem söprök be mindent a „persze, mert nem az én gyerekem, és ez biztos a válás miatt van”‑dobozba, hanem megvizsgálom, hogy vajon ez most a normális kamaszkori reakció, vagy esetleg arról van szó, hogy átléptem az ő határait. Fontos alapelv, hogy nagyobb  határokat kell tartani, nagyobb személyes teret kell hagyni egymásnak a mozaikcsaládban, fizikailag is. Az érintés és közeledés sokkal finomabb módjait kell használni. Nem simogatjuk meg, nem ültetjük az ölünkbe, nem megyünk be a szobájába egy gyereknek csak azért, mert az édesanyjával vagy édesapjával házasságot kötöttünk. Persze ha a gyerek kifejezetten ellenségesen áll az új társamhoz, akkor még időben föl kell mérnem, hogy el tudom‑e viselni, ha otthon áll a bál. 

Különben ez nem csak a mozaikcsaládokban nehézség: egy „átlag” családban is lehet, hogy egy gyerek és valamelyik szülő között tartósan vagy átmenetileg nagyon feszült a kapcsolat. 

– Várhatjuk‑e, hogy a gyerekek „testvérként” viszonyuljanak egymáshoz?

– Én azt mondom, ne várjuk! Ha kialakul a testvérihez hasonló viszony, akkor legyünk nagyon boldogok, de ne akarjunk feltétlenül testvért „csinálni” belőlük. Fogadjuk el, hogy mindegyikük független, önálló személyiség igen eltérő gyökerekkel, s ezek nagyon meghatározóak. Egyébként nagyon jó kapcsolatok tudnak kialakulni köztük, leginkább már felnőttkorban.  

– Jobb, ha úgy szervezzük, hogy egyik hétvégén az egyikünk gyerekei vannak velünk, a másikon a másikunkéi, vagy igyekezzünk‑e a gyerekeket „összehozni”, hogy legalább karácsonykor vagy más családi ünnepen legyünk „egy nagy család”?

– Itt a kulcsszó a „legalább”. Legalább ne! Ha az a célunk, hogy legalább ekkor tegyünk úgy, mint ha család lennénk, az biztos hogy nem jó. Ez is olyan dolog, amire föl kellene készülni. Megérett‑e a kapcsolatunk arra, hogy együtt legyünk? Mindenkinek igénye‑e ez? Vannak olyan alapkapcsolatok és ‑rituálék, amiket a szülők tartanak fönn egy átlag családban is. A kamaszok gyakran tiltakoznak a szeretetteljes ünnepek ellen, nehéz megélniük az áhítatot, mondják is, hogy „utálom a karácsonyt”, ennek ellenére fontos, hogy a rituálék fönnmaradjanak és túléljék ezeket az időszakokat. Ám egy mozaikcsaládban ez sokkal nagyobb óvatosságot kíván. Figyelni kell arra, hogy hol tart a családunk, a gyerekünk. Nem érdemes előre kitűzni, hogy márpedig ekkor együtt leszünk! A „most azonnal mondd meg, hogy eljössz‑e vagy sem” helyett hagyjunk időt, hogy megérlelődjön benne, mi szól az együttlét ellen és mi szól mellette. Persze, hogy jó, ha össze tud jönni a család, erre valók az ünnepek. De ha ez csak látszat, ha ezen a néhány napon úgy teszünk, mintha minden rendben volna, az nem szokott jót tenni. Engedjünk el inkább valamit az álmainkból, hogy valami megmaradhasson belőlük!  

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2010 februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.

Ha arról kezdenek szólni a mindennapok, hogy miért nem hozol haza több pénzt, mikor csinálsz már rendet, legyen vasalt ing a szekrényben, hallgattasd már el azt a gyereket, miért nem vagyunk többet együtt, bezzeg más férjek, bezzeg más feleségek – az a kapcsolat lassú halálát jelenti. Az elvárásokkal ugyanis együtt jár a követelőzés, elégedetlenség vagy akár a becsapottság érzése az egyik oldalon, a feszültség, harag vagy az értéktelenség érzése és az értékesség bizonyításának kényszere a másikon.

Sokszor nem is a párunk elvárásai okozzák a problémát, hanem a saját elvárások magunkkal szemben.

Él bennünk egy kép arról, hogy milyennek kellene lennünk, mint jó feleségnek, jó férjnek: elégedettek lehetünk-e magunkkal és megfelelünk-e a magunkkal? Tudom-e hozni a mindig fiatalos, hatékony, sikeres férfit? Az a vonzó és „tüchtig” asszonyka vagyok-e, mint amilyennek szeretném látni magam?

Nem létezik kapcsolat elvárások nélkül. Személyiségünk rejtett zugaiban mindig megbújhat egy főkönyvelő, aki hegyezgeti a ceruzát, és figyeli az egyenleget: követel – tartozik. Majd váratlanul benyújtja a számlát, például egy veszekedés vagy egy érzelmi zavar képében. Ne próbáljuk meg teljesen száműzni az elvárásainkat, mert úgysem sikerül.

Néha fontos lehet, hogy egyértelművé tegyük, mit várunk a másiktól. Segít, ha jól tudjuk kifejezni a másik felé az igényeinket. Úgy, hogy az valódi kérés legyen, ami meghagyja a másik számára a döntés szabadságát, és ne követelés, zsarolás vagy ultimátum. Ettől azonban még legfeljebb csak „korrekt” lesz a kapcsolatunk.

Elvárásaink kordában tartásának legjobb módja, ha felismerjük, mik is a valódi igényeink, és beszélgetünk ezekről a párunkkal. Így felfedezhetjük, hogy miben hasonlítunk egymásra, miben vagyunk mások, mit tudunk adni egymásnak és mit nem. A valódi, nem elvárásokon, hanem kölcsönösségen és bizalmon alapuló kapcsolatban megkapunk és megadunk sok mindent, amire szükségünk van.

Nem követelünk, nem tartozunk, mégis egyensúlyba kerül a legfontosabb belső „nyilvántartás”.

A kisgyermek tányérján lehet valamilyen mesefigura, így ha megette az ebédjét, a jutalma, hogy felbukkan a kedves motívum. Kicsit nagyobbaknál az ételek díszítésével is próbálkozhatunk.

Amikor egy nagy tányér ételt teszünk a rosszevő gyerek elé, frusztrációt okozhatunk bennük. Kis adagokban kínáljuk!

Gyakran ott követjük el a hibát, hogy hagyjuk az asztalnál játszani vagy tv-t nézni. Ha már hozzászokott, nehéz leszoktatni. Az asztalra helyezhető ilyenkor a kedvenc játéka, de ne játsszon, csak nézegesse, ha megette, újra folytatódhat a játék.

Érdemes a gyermeket bevonni a vásárlásba, közben pedig megbeszélni vele, mit is enne szívesen.

Fontos, hogy sose mutassuk ki, hogy idegesek vagyunk amiatt, hogy nem akar enni. Ezzel csak fokoznánk a problémát, mivel úgy érezné, minden az ő étkezése körül forog.

A rostdús táplálkozás is eredményhez vezethet, főleg ha székrekedés is fennáll.

Csak azután érdemes orvoshoz fordulni, ha már minden trükköt bevetettünk. Egy teljes vérkép felfedheti a valódi problémát. Vitaminhiány esetén általában megoldja az étvágytalanságot, ha napjában többször kínáljuk gyermekünket zöldséggel és gyümölccsel. A C-vitamin, és a B-vitamin család étvágyfokozó hatásúak, de a vashiány megszüntetése is segíthet.

Orvosi javaslatra kipróbálhatók a keserű gyógyteák, melyek hatására az emésztőenzimek működése fokozódik, de ezeket nem szabad hosszú ideig fogyasztani.

Egyre gyakoribb probléma manapság az ételallergia és az ételintolerancia, mindkettő okozhat étvágytalanságot. Kisgyermekkorban a tejfehérje allergia okozza a legtöbb problémát. A lisztérzékenység és a tejcukor érzékenység a táplálék intolerancia csoportba tartozik. Előbbi esetében a glutén a bűnös, utóbbinál pedig egy hiányzó enzim, a tünetek az étvágytalanság mellett leggyakrabban hasfájás és hasmenés. Ilyenkor bőrteszt, hidrogén kilégzési teszt vagy vérvizsgálat segíti a diagnózis felállítását.

Vannak gyermekek, akik lelki okok miatt utasítják vissza az ételt, ilyenkor pszichológus segíthet. A főként kamaszkorban kialakuló anorexia és a bulímia is lelki eredetű.

Kenyérlepény, fűszeres olaj fokhagymával, majoránnával, rozmaringgal, kakukkfűvel ízesítve és a közeli erdőben szedett medvehagyma, kakaskukorékolás. Ez a fenséges reggeli várta a budapesti életből kizökkent újságírót a visnyeszéplaki Bódis család asztalán.
21 éve kezdődött meg a városiak kivándorlása a kies Zselic déli lankáira. A budapesti Bariska Gábor megunta a végtelen kocsmai beszélgetéseket fenntartható fejlődésről, ökogazdálkodásról, és a tettek mezejére lépett. Pár kéziszerszámmal felvértezve találta meg az akkor még elhanyagolt Széplakot, és hosszú évek munkájával a semmiből építette fel házát és gazdaságát. Mára önellátó, a 20 évvel ezelőtt még pusztuló falurész pedig virágzik. 

Gábort ugyanis sokan követték, a tavalyi népszámlálás adatai szerint 150-en laknak Széplakon, ebből 61 gyerek.

„Domán fiam nem egészen egyéves volt, amikor párom nagyszüleinél eltöltöttünk pár napot. Az élmények hatására elhatároztuk, hogy a közös jövőt nem városban képzeljük el, és rá két hétre már egy tanyán éltünk. Ez 13 éve történt, addig egy ceglédi panelban laktunk. Később aztán a tanyát is elhagytuk, és ideköltöztünk Széplakra” – meséli Bódisné Gál Éva lepénysütés közben. „Az átállás azonban nehéz volt, ugyanis mi nem tanultuk sehol, hogyan kell megélni falun, hiszen városban nőttünk fel. Évtizedek alatt eltűnt az a vidéki kultúra, ami egykor több száz évig természetes volt. Csak a nagyszülők emlékeztek arra, hogyan kell villany nélkül élni, milyen ehető növényeket találunk a természetben, hogyan kopasszuk a tyúkot, azonban az én generációmban is szerencsés az, aki megkaphatta ezeket a tapasztalatokat az ősöktől. Így most nincs más lehetőség, mint a megérzéseinkre hagyatkozni.” 

Kép

Bódisné Gál Éva, kép: Páczai Tamás

Bódisné elsőszülött fia több hónapos vándorlás után döntött úgy, hogy szintén Széplakon kezdi el életét. Rackákat fog tartani, ottjártamkor a karám alapját ásta ki, Éva pedig mesélt: „Amikor az ember egy munkahelyen dolgozik és pénzt keres, abból valamit vásárolnia kell. Nem azon gondolkodik, hogyan lehet megépíteni pénz nélkül egy Árpád-korihoz hasonló veremházat, mint amit mi kezdtünk el idén tavasszal. Ez is csak egy rendszer, de a várositól eltérő alkotóelemekkel. 

Érthető, ha egyes kiköltözők átesnek a ló túloldalára. Sokan évtizedeket töltenek el egy környezetben, amikor rájönnek, hogy nem arra van szükségük. Ilyenkor természetes, hogy túlzott vehemenciával vetik bele magukat az új életbe. Csak ezután lehet középre rendeződni.” Évának a gyerekek oktatásáról az a véleménye, hogy van helye a mesternek, a tanítónak a gyerek életében, de sokkal később, mint mostanság. 

„Egy 3-4 éves gyereknek nem egy idegen nénivel, bácsival kell töltenie az egész napját, hanem az édesanyja ölében” – véli határozottan.

Béla egy tapasztalt kútásótól „leste el” a mesterséget évekkel ezelőtt. Azóta őt hívják hasonló munkákhoz a környéken. A kút alján egyedül dolgozik, azonban négy ember segít, amikor az 550 kilogrammos kútgyűrűket emelik be. Éva is így volt a kenyérsütéssel. Három évig Széplakon is „a hetente egyszer végigszáguldó »mozgó üzletben« vásároltam a kenyeret, aztán egyszer döntöttem, és azóta itthon sütöm.”
Az asszonyi szerep is átértékelődik a falusi környezetben, ami a „tyúkanyóság” romantikus oldalát leszámítva abból áll, hogy reggeltől estig lehet takarítani, mosni, főzni, gyerekekkel foglalkozni, párja lelkét ápolni, és csak a nap végén kerül sorra az asszony baja. „Elég városias nő voltam külsőségekben, amikor ideköltöztünk. Kezdetben csak azért öltöztem szoknyába, mert úgy éreztem, hogy nem rondíthatok bele ebbe az idilli környezetbe. Aztán észrevettem, hogy a ruha és egyéb külsőségek a lelki életünkre is hatással vannak. Ma már nem gondolom, hogy egy nőnek nadrág kéne, mert abban a férjem jár. Mint ahogyan övé az asztalfő, és minden este csak ő kezdheti az asztali áldást. Gyönyörűséggel tapasztalom a páromon, hogy ezek az apró hétköznapi szabályok is megerősítik és tartást adnak neki.”

Isten hozott! Réka vagyok Boldogszerről. Kedvesemmel, Nimróddal és öt gyermekemmel (Virág Tünde, Kende Buda, Csillag Csenge, Tündér Ilona, Kincső Enikő) élek boldogan. A kerttel és írással foglalkozom, meg gyermekek képzésével családi élet-iskolánkban. (Részlet Tihanyi Andrea Réka blogjáról; boldogszer.blogspot.com)

Kép

Tihanyi Andrea Réka és Nimród, kép: Páczai Tamás

A Bódis családhoz hasonlóan szinte mindenki azért költözött Visnyeszéplakra, hogy a gyerekeiknek nyugodt és természetes környezetet biztosítsanak. Legtöbbjük azt vallja, hogy szülőnek és gyereknek egyaránt az a legjobb, ha az időt együtt töltik el. A 37 éves, ötgyermekes Tihanyi Andrea Réka is azért költözött családjával Széplakra, mert „szimpatikus volt, hogy itt a szülők közösen okítják a csemetéket. A gyerekek magántanulóként be vannak íratva az iskolába, ahol a kötelező felmérőkön számot adnak tudásukról, de a hétköznapokban mi foglalkozunk velük. A mienk például a keddi nap, régi magyar mondákról, mesékről tanulunk, éneklünk és zenélünk sokat.” Réka szerint az iskola által előírt kritériumokat rendre sikeresen teljesítik a gyerekek, sőt a nemzeti alaptanterv elvárásai olyan minimálisak, hogy mellette bőven jut idejük mással is foglalkozni. „Szerintünk az iskola nem csak arról szól, hogy a kicsiket a családjuktól elválasztva teletömik ésszel idegen emberek egy otthontól távoli épületben. 

Ennél sokkal fontosabb, hogy a gyerekek egymás közötti kapcsolatai erősödjenek, mi szülők pedig a nap minden percében figyelemmel követhetjük, hogyan fejlődnek, milyen irányba mozdul tehetségük. Egy szülőnek nem lehet ennél nagyobb ajándék az életében. 

Ezért tekintjük a mi nevelési módszerünket hagyományosnak, mert valahogy így csinálhatták ükszüleink is hajdanán. A mi családunk a gyerekekre fogja bízni, hogy hol és milyen formában szeretnének továbbtanulni. Ha a gimnázium helyett valamilyen szakmát választanak, akkor ebben fogjuk őket támogatni. Elküldjük a mesterhez, vagy a mestert próbáljuk meg idehozni a faluba.” 
Füszfás Balázs polgármester szerint ezt a falut az tartja meg, hogy nincs lehetőségük magukba fordulni. „Az, hogy a gyerekeket mi tanítjuk, intellektuális kihívás és mindennapos elfoglaltság, ami kizökkent minket a falusi élet mókuskerekéből. Iskolánk rendszere nagyjából úgy működik, mint egy állami iskola: órák vannak, feleltetünk, dolgozatot írnak, jegyeket kapnak a gyerekek. Az a különbség, hogy nem egy külön épületben tanulnak, hanem családról családra vándorolnak.”

Kép

A Füszfás család imádkozik, kép: Páczai Tamás

S hogy hogyan képzelik el a jövőjüket a visnyeszéplaki fiatalok? A 18 éves Sápi Anna osztja meg velünk álmát, aki a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulója. „Szeretnék tisztes jószomszédi távolságba költözni a szüleimtől. Az érettségi után elvégzek egy tanfolyamot, közben diákmunkából szerzem meg azt a pénzt, amiből tudok venni egy legalább hathektáros földterületet. Szükséges, hogy elhagyatott helyen legyen, mert szeretnék két tehenet, két lovat, és dogokat fogok tenyészteni.”

Ez a cikk a Képmás magazin 2012. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Alapterületének még a törpenyulak esetében is legalább fél négyzetméternek kell lennie. Fontos a megfelelő almozás, mert a nedves, szennyezett alom a talpak kisebesedését okozhatja.

A nyúl ugyan a zöldtakarmányból sok nedvességhez jut, de azért szüksége van ivóvízre, amit legjobb önitatóból kínálni neki, mert így nem szennyeződik be. Emellett szemestakarmányt és szénát is fogyaszt, de szívesen elrágcsálja a keményre száradt kenyérvéget is.

Állandóan növekvő metszőfogait folyamatosan koptatnia kell, s mivel a ketrecben nem tud eleget mozogni, a karmai is vágásra szorulnak időnként.

A lakásba vagy az udvarba, kertbe felügyelet mellett ki lehet engedni időnként, hogy futkosson egy kicsit. Az idegen helyen (pl. parkban) való sétáltatás viszont több stresszt és egészségügyi, baleseti kockázatot jelent, mint amennyi hasznot hoz.

A kisgyerekekkel pedig fontos megértetni: a nyuszi nem játékszer, hanem élőlény!

Tudtad?

A házinyúl őse az üregi nyúl. Ez a faj a jégkorszak idején eltűnt a Kárpát-medencéből, és később a rómaiak telepítették be újra. Állítólag a mai Margitszigeten is ők tenyésztettek nyulakat egykor, ezért hívták Nyulak szigetének.

A nyúl köztudottan szereti a sárgarépát, méghozzá nemcsak a gyökerét, hanem a zöldjét is. A zöldség és gabona mellett fontos számára a sok rostot tartalmazó széna.

Egyes vitaminokhoz a nyúl szervezete csak úgy tud hozzájutni, ha a saját vakbelében termelődő lágy bélsarat elfogyasztja. Ez nem olyan, mint a szokványos „nyúlbogyó”, hanem szőlőfürt alakú.

A házinyúlnak számtalan fajtája létezik, amelyek méretükben, színükben és szőrzetük jellegében különböznek egymástól. A legkisebb nincs egy kiló sem, a legnagyobb viszont 12 kg is lehet.