„Mostohává tett a férjem” – avagy élet egy mozaikcsaládban

Isten hozott a mostohák klubjában!

Ül a lány az autóban, felnőtt létére tele feszültséggel, mintha az élete lenne a tét. Pedig „csak” egy alig nyolcéves kisgyerekről van szó, aki előtt ma megmérettetik. Hány nő és férfi megy át hasonló próbán, amikor pár hónap együttjárás után elérkezettnek látszik az idő, hogy végre megismerje párja gyermekét!

Ez a szituáció az én esetemben 14 évvel ezelőtt játszódott le, és igazából bárhogy elsülhetett volna, akár rosszul is, és akkor az a lány valószínűleg most valaki másnak a felesége lenne. Mert bizony létezik olyan, hogy az új választott nem kompatibilis a párja gyermekével. Nekem szerencsém volt, mert bár akadtak nehéz pillanatok és mélypontok a mi kis „patchwork” életünkben is, de jóvátehetetlen dolgok soha nem történtek.

Igaz, kislánykoromban a fehér lovon közeledő királyfi mögé nem képzeltem egy kukucskáló gyerekfejet, de ha most kellene döntenem, hogy akarom-e ezt az egészet, minden nehézsége ellenére újra belevágnék.

Pedig volt, hogy azt éreztem, egy gyerekkel kell „versenyeznem”, és voltam féltékeny is mind az exre, mind a gyermekükre. Néha pokolian nehéz volt, néha könnyű. Egyszer azt gondoltam, megéri, máskor azt, hogy elegem van. Előfordul, hogy egy szépen induló kapcsolat megtörik, amikor megjelennek a problémák, az exek vagy a másik fél gyermekei, pedig megéri alakulni és fejlődni, mert a kirakósból harmonikus egység születhet.

Megbélyegezve

Ha körbenézünk, azt láthatjuk, hogy tele van a környezetünk „patchwork-családokkal”, és a számuk egyre csak nő. A gyakoriság ellenére úgy gondolkodunk ezekről a családokról, mint valamilyen eltérésről, extrém kihágásról a normális családmodellhez képest. A normáktól eltérés a többség számára negatív üzenetet hordoz, valamiféle hibásság érzetét kelti, és ettől a szereplők eleve vesztes helyzetből indulnak. Úgy érzik, már csak rossz megoldásokkal élhetnek, és erős bűntudatuk lesz, hogy valamit elhibáztak.

Számtalan tanulmányt, cikket, nyilatkozatot olvashatunk a válás gyermekek fejlődésére gyakorolt káros hatásairól, de arról nagyon ritkán, hogy van élet a váláson túl is, és ha már bekövetkezett a törés az adott kapcsolatban, muszáj továbblépni, a konfliktushelyzeteket megoldani és nyitni a mozaikcsalád-lét felé. Mert annak is vannak előnyei.

A mozaikcsalád kifejezés sajnos a mai napig negatív sztereotípiákat hív elő, pedig maga a szó is sok pozitívumot rejt magában. A mozaik azt jelenti, hogy különböző apró, külön-külön nem egységet alkotó részecskékből valamilyen új értéket képviselő alkotás születik. Ez az alkotás csak akkor lesz szemet gyönyörködtető, ha a részek pontosan illeszkednek egymáshoz. Ezt az aprólékos illesztési munkát kell elvégezni egy új család születésekor is. Össze kell csiszolni az eredeti részeket, meg kell találni az új összhangot, és türelemmel ki kell várni, amíg a tagok megtalálják új helyüket.

Mit tanultam meg édes mostohaként?

Türelmesnek kell lenni!

A mozaikcsaládok életében az egyik legfontosabb szerepe a türelemnek van. Az ideális az lenne, ha csak akkor kezdődne új kapcsolat, ha a régiben már lecsillapodtak az indulatok, és már erősen negatív érzelmeket sem táplálnak egymás iránt a volt partnerek. Ám ez nagyon ritka esetben történik így. A legnagyobb feszültséget legtöbbször az okozza, ha az egyik fél már továbblépett, a másik viszont még nem képes rá.

Igaz, a felnőttek még így is jobb helyzetben vannak, hiszen hosszabb ideje készülnek egy döntés meghozatalára, ám a gyerekek eleve hátrányból indulnak, hiszen őket nem avatják be mindaddig, amíg végérvényessé nem válik, ezért a kicsiket felkészületlenül éri az új helyzet. Nem csoda, hogy minden és mindenki ellen tiltakoznak, aki az édesapjuk, édesanyjuk új életéhez tartozik. Ilyenkor a felbomlott család romjaihoz érkező új személynek nagyon türelmesnek kell lennie. Főként a gyerekekkel.

Kép

Nem születnek jó testvérnek, azzá kell válniuk!

Ne gondoljuk, hogy a születendő közös gyermeket eleve kitörő örömmel fogja fogadni a párunk gyermeke. Sőt, általában éppen az ellenkezője igaz: eleve negatív érzelmekkel viszonyul az egész szituációhoz, amelybe önszántán kívül kényszerítették őt. Nálunk is volt ebből feszültség, és a párom szeretetét sokszor próba elé állította a kisfia, hogy megbizonyosodhasson róla, valóban fontos-e még ő is. Nagyon résen kell lenni és odafigyelni, hogy fel tudja tankolni a szeretet-tartályait apai szeretetből, és akkor képes lesz szép lassan megszeretni a kistestót is, akiben egyre inkább lehetőséget és nem fenyegetést fog látni.

Nem akarnak új szülőket

A válás nem szünteti meg a kapcsolatot az eredeti szülő és a gyermek között. Érdemes ezért a mostohának új szerepet kialakítania maga számára, ami sokkal jobban hasonlít egy idősebb barát, mint az eredeti szülő szerepére.

A nevelés felelőssége és a szabályok lefektetése, betartatása továbbra is maradjon az eredeti szülők kezében. Ha sikerül tiszteletben tartanunk ezt a kapcsolati hálót és megőrizni a megfelelő távolságot, jó esély van arra, hogy előbb-utóbb pozitív viszony alakul ki köztünk és a gyermek között, de ehhez mindenkinek a saját szerepét kell játszania.

Ha nem szeret, hát nem szeret

Az új családban a legtöbb, ami elvárható a gyerekektől, hogy megadják minden családtagnak az alapvető tiszteletet. Szeretetre viszont senkit sem lehet erővel rávenni. Az külön adomány, ha idővel erős érzelmi kötelék is kialakul – mint ahogy a mi esetünkben is történt –, de a vér szerinti szülő előjogait elvitatni nem érdemes. Mindez vonatkozik párunk gyermekére is. Szeretni valakit nem döntés kérdése, de elfogadni egy helyzetet és dolgozni rajta, hogy mindenki számára jobb legyen, már tudatosan kell.

Nem felnőtt, csak gyerek!

Az elhagyott fél sokszor a gyereket használja érzelmi zsarolásra. Erre a másik fél bűntudata miatt úgy reagál, hogy megpróbál túlkompenzálni a gyerekénél, ezzel veszélybe sodorva a párkapcsolatát és az új család egyensúlyát. A gyerekek pedig ugyancsak szenvednek az ilyen feszültséggel teli szituációktól, érzik, hogy valami nagyon nincsen rendben. Főként, ha az elhagyott fél még a gyerekre is ráteszi a terhet: ha a gyerek véletlenül jobban érzi magát az új családjában, mert jobb a hangulat, és inkább lehet ott gyerek, az bűnnek számít a szemében. Erre persze a gyerek is rájön, és részt vesz a színjátékban. Attól kezdve nem mesél az új családos élményeiről. Pedig a gyereknek az életkorának és a személyiségének megfelelő nevelésre lenne szüksége, és legfőképpen arra, hogy szülei megtalálják új, felnőtt társukat, és ne őt használják érzelmi támasznak. Ezért soha ne hozzuk olyan helyzetbe, hogy választania kelljen a szülei között.

Kommunikáció okos felnőttek módjára

Ha egy kapcsolat megszakad, amelyben gyerekek is vannak, tudomásul kell venni, hogy csak a férfi–nő viszonyt lehet megszakítani, a szülőtársi kapcsolat egy életen át tart, ezért, még ha nagyon nehéz is, a kommunikációt fenn kell tartani a szülők között.

Persze ez azért is iszonyúan nehéz, mert éppen a váláshoz vezető egyik ok lehet a kommunikáció hiánya vagy megromlása. A gyermekeknek viszont érdeke, hogy ne velük üzengessenek a szülők. A szülők feladata, hogy ebben a nehéz élethelyzetben is megpróbálják gyermekük biztonságérzetét fenntartani, védőhálót nyújtsanak neki, és a vitás kérdéseket mindig közvetlenül egymással beszéljék meg.

Versengés, számonkérés: ki a jobb szülő?

A gyermeknevelés sokszor még azokban a családokban is vitatéma, ahol a szülők együtt vannak, ám extra feszültségforrás, ha elváltak. Természetes szülői aggodalom, amikor azt érezzük, csődöt mondtunk. Mozaikcsaládban pedig különösen kézenfekvő megoldás ilyenkor a másik felet elővenni, és őt hibáztatni mindenért. Ne kezdjünk kölcsönös vádaskodásba azzal kapcsolatban, hogy ki a jobb szülő, ki neveli jobban a gyereket, vagy kinek a nevelési elvei érvényesüljenek. Érdemes őszintének lenni, ha gond van, és közösen megkeresni a probléma okát és forrását.

Nem minden baj forrása a mozaikcsalád

A sok konfliktus még a legolajozottabban működő kapcsolatokat is kikezdi, és bizony elhangozhat az a mondat, hogy „bárcsak ne kezdtünk volna bele”. Ilyenkor jó, ha tudatosítjuk, hogy problémák minden családban előfordulnak, még azokban is, amelyek nem mozaikokból lettek „összetapasztva”. Mindenütt vannak nehéz nevelési korszakok: a dackorszak, az iskolakezdés vagy iskolaváltás, a kistestvér érkezése, a kamaszkor.

És hogy mi az én személyes tanácsom, mint édes mostohának mindazoknak, akik párjukkal egy „csomagot” is kaptak?

Ne rágódjunk azon, hogy társunk életében ott van előző kapcsolatából született csemetéje, inkább próbáljuk ezt elfogadni és semleges pozícióban maradni. Gondoljunk csak bele, hogy nekünk sokkal könnyebb, mint párunk gyermekének, aki a végsőkig abban reménykedik, hogy szüleit újra összehozhatja, ezért egy új kapcsolat és pláne egy baba maga a katasztrófa számára. Hiszen a kicsiket mindenki szereti. A konkurencia már egy ötéves számára is nyilvánvaló, aki rossz érzéseit, féltékenységét ránk is kivetíti.

Senki sem mondta, hogy mostohaként, mozaikcsaládban élni könnyű, mint ahogy az sem egyszerű, ha több ember igényeit szeretnénk közös nevezőre hozni, de ésszerű kompromisszumokkal, kreativitással nagyon izgalmas és tartalmas lehet benne az élet.

Az ilyen családban felnövő gyerekek nagyon jól megtanulhatnak alkalmazkodni, rugalmasan szabályozni kapcsolataikat. Ráadásul olyan tapasztalattal indulhatnak az életnek, hogy mindig van esély az újrakezdésre, semmi sem végleges.