A fiatal jazzgeneráció egyik legtehetségesebb basszusgitárosa, a Washington D.C.-ben született Ben Williams saját együttese élén mutatkozik be Magyarországon, melyben vele egyívású, élvonalbeli amerikai sztárjelöltek szerepelnek.

Új programjának, egyben második szerzői lemezének nem is lehetne találóbb címe: Coming of Age, vagyis “öregedés”, hirdeti a harmincat éppen csak betöltött muzsikus ironikusan, egyben jó alappal utal rá, hogy korát meghazudtolóan érett és sikeres. Pályájának óriási kezdőlökést adott, hogy megnyerte a legnagyobb hírű versenyt, a Monk Intézet által szervezetett 8 évvel ezelőtt, ekkor már ugyanis nem csak tehetséges bőgősként tekintettek rá, hanem a díjjal beteljesíthette élete első zenekarvezetői lemezét is, amin a basszusgitár mellett szerzőként is brillírozik. Már első lemeze is igen jó visszhangban részesült a szaksajtó részéről, és felkérései száma is egyre gyarapodott: bekerült Pat Metheny Unity nevű zenekarába. Az együttes új lemezének hála 2012-ben Williams is megkapta első Grammy-díját – nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy számítani lehet a folytatásra. Harminc éves korára Ben Williamst Methenyn kívül olyan híres zenekarvezetők hívták meg, mint Herbie Hancock, Wynton Marsalis, George Benson, Terence Blanchard, Roy Hargrove és Benny Golson. 2013-ban pedig ő lett a Downbeat folyóirat kritikusi szavazásán a legtehetségesebb bőgős.

Saját együttese, a Sound Effect élén felvett második lemeze, a Coming of Age szinte mindent képes magába ötvözni, amitől a 2010-es években egy jazzlemez figyelemre érdemes: a dúdolható, de átgondolt melódiákat, a nagy mainstream elődök tiszteletét, a hip-hop és a Rhythm and Blues ritmusokat. A szaxofon szólista Marcus Strickland ugyancsak a fiatal amerikai élvonalat képviseli, a soul-együttesekben rutint szerzett, Berklee-n végzett Alex Wintz a régóta Williams kvartettjében játszó zseniális dobossal, John Davisszel együtt pedig ellenállhatatlan groove-ról gondoskodnak.

A koncertje jegyek válthatók a Get Closer Concerts weboldalán: https://www.getcloserconcerts.com/koncert/ben-williams-sound-effect/

Időpont: 2017. június 9.

Helyszín: MoMKult

Marcus Strickland - szaxofon

John Davis - dob

Ben Williams - basszusgitár

Alex Wintz - gitár

Bőgős a Capitoliumból

Ben Williams életét a véletlenek, a tehetség és a szorgalom jellemzik és az is vitathatatlan tény, hogy a harminc esztendős zenész a kortárs jazz egyik legjobb zeneszerzője és bőgőse.

Már az első találkozása a hangszerrel sem mindennapi történet. Édesanyja éveken át a jazz rajongó michigani John Conyers demokrata párti képviselő titkárságán dolgozott a Capitoliumban. Az iskolai nyári szünetre bevitte magával fiát a munkahelyére, ahol a hat éves, élénk gyerek a zegzugos hivatal egyik szobájában felfedezett egy nagy „fényes, fából készült dolgot”, amilyet akkor látott életében először. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni, megpengette a négy vastag húrt és képzeletét megragadták az „alacsony frekvenciájú, dörmögő hangok”.

Ben Williams családjában táncosok, énekesek, zenészek, festők találhatók. A szülői házban vagy közös zenélés folyt, vagy egész nap a 60-as és 70-es évek jazz, soul, gospel, R & B és hip-hop zenéit hallgatták. Bár zongorázni tanult, tinédzserkorának hősei, Prince és Michael Jackson hatására rock gitáros szeretett volna lenni, de a sors közbeszólt. A középiskolában túljelentkezés miatt nem vették fel a gitár osztályba, így jobb híján bőgőzni tanult. Már ekkor számtalan funky, R&B és gospel zenekarban játszott, de ismét történt valami, ami végleg megváltoztatta életét.  Valaki a kezébe nyomott egy kazettát, rajta Miles Davis Kind of Blue és Charles Mingus Blues & Roots lemezének felvételeivel.

Egy teljesen új és végzetesen izgalmas világ nyílt meg számára és egy életre elköteleződött a jazz és Miles Davis Quintet bőgősének, Paul Chambers játékának hallatán az akusztikus és elektromos basszusgitár mellett. „Ha játszom, akkor olyan rezgést érzek, mintha egy szellem lenne jelen, vagy egy másik ember érintését érezném. Ez olyan, mint táncolni valakivel. Ez a hangszer vonz. Ez meleg és mély hang, amely rezonál velem.”.

A mindig nyitott, szorgalmas és alázatos zenész 2009-ben már magabiztosan lépett színpadra az életét alapvetően meghatározó Thelonious Monk Intézet nemzetközi jazz versenyén. Ott olyan bírákat győzött meg vitathatatlan tehetségéről, mint Ron Carter, Dave Holland, Charlie Haden, John Patitucci, Christian McBride és Robert Hurst. „Ez volt az egyik legcsodálatosabb élmény az életemben. Azt mondanám, az egész életem ennek az előkészítése volt.” – nyilatkozta a For Bass Player Only magazinnak.

Az ezt követő évek már az elismertség jegyében telnek, szinte mindenkivel játszott, aki fontos és inspiráló ebben a szcénában, Pat Metheny zenekarával Grammy-díjas lesz, majd a rangos Concorde Jazz-nél, immár saját zenekarával a Sound Effecttel, két önálló albuma jelenik meg. „Kifinomult”, „korszerű”, „nyitott”, „bátor” jelzőket lehet olvasni leginkább lemezei kritikáiban, amelyeken szinte minden jelen van, ami hatást gyakorolt rá. A gospel, a hip-hop, James Brown, Miles Davis, Prince és a fúziós jazz hatását gyúrja egybe vonzó virtuozitással, élvezetesen, szellemesen, bevonva a zenébe a múltat, a jelent és hallgatókat.

„Az a legjobb, ha valaki odajön hozzám, aki hallgatta a zenémet, és elénekli valamelyik dallamot. Brummogja a dallamot! Amikor a dallamok beragadnak az emberek fejébe, az a legjobb érzés a világon.”

(Török Ferenc)

Június 30. és július 2. között esténként ismét fényárba borul Pécs belvárosa. A  második Zsolnay Fényfesztiválon az ország legjobb fényfestő csapatai 10 ezer négyzetméteren keltenek elbűvölő látványt. A mesterséges fényalkotások mellett feltűnnek majd a természetes napfényt alkalmazó művészeti projektek is.

A fesztivál nyitókoncertje a Kodály Központban lesz. Ezután kezdődik a látványos fényfelvonulás, a közönség fényjelmezekbe öltözik és fényjárgányokra száll. A Fény Útja a város legismertebb épületei mellett halad, húsznál is több állomást érintve. A Székesegyház épülete a gigantikus fényinstallációval idén is varázslatos élményt kínál.

A szabadtéri színpadon fellép Lajkó Félix, a japán Matsumoto Zoku és „Afrika arany hangja”, Pat Thomas. Újcirkuszi, tüzes és színházi produkciók is színesítik a fesztivált.

A Baleár-szigetekről érkező Circ Bover díjnyertes előadásában hatméteres bambuszrudakból épül különleges mozgó díszlet, a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára pedig barcelonai fodrászok fognak világító hajkölteményeket alkotni.

A nyitókoncert kivételével valamennyi program ingyenes. További információk a www.zsolnayfesztival.hu oldalon.

Frenák Pál a Magyar Nemzeti Balett számára készített koreográfiája és az első fennmaradt magyar nyelvű opera bemutatója is szerepel a 200 éves magyar operajátszás és a magyar balettirodalom rövid keresztmetszetét nyújtó MagyarFeszt műsorán. A május 10-én kezdődő, egy hónapos eseménysorozat René Pape, a berlini Staatsoper, Bayreuth és a Metropolitan Opera ünnepelt basszistájának áriaestjével zárul.

Az Opera hagyományos májusünnepe Bartók A fából faragott királyfi című táncjátéka ősbemutatójának 100. és Kodály halálának 50. évfordulója alkalmából válogat a magyar operajátszás legjavából, valamint több kiemelkedő magyar koreográfus munkájából. A fesztivál zárókoncertjén első alkalommal lép színpadra Magyarországon René Pape. A világszerte népszerű, német születésű basszista maga válogatta a július 10-i áriaestjének programját, melynek keretében népszerű Verdi és Wagner művek mellett magyar kötődésű darabokra is számítani lehet. A Magyar Állami Operaház Zenekarát az esten az ugyancsak nagy ívű pályát befutó német karmester, Jonas Alber dirigálja.

1917. május 12-én mutatta be a Magyar Állami Operaház A fából faragott királyfit, amelynek centenáriuma alkalmából Frenák Pál a Magyar Nemzeti Balett művészeivel és saját társulatával koprodukcióban készített koreográfiát.

A darab május 28-tól a három egyfelvonásost tartalmazó Bartók TáncTriptichon részeként lesz látható az Operaházban, ami Frenák Pál alkotása mellett Seregi László A csodálatos mandarin és Juhász Zsolt Táncszvit koreográfiáját gyűjti egybe, utóbbiban a Duna Művészegyüttes táncosai is fellépnek. 

Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójáról megemlékezve a korszakos zeneszerző mindhárom daljátékát műsorára tűzi a MagyarFeszt. Míg a Háry János és a Székely fonó színpadi adaptációban, a Czinka Panna, a Canticum Rákóczianum program keretei közt, hangversenyszerű változatban lesz hallható.

Valódi operatörténeti kuriózumnak ígérkezik annak a két darabnak a bemutatója, ami a magyar operajátszás kezdeteit eleveníti fel. Ruzitska József 1822-ben bemutatott operája, a Béla futása a legrégebbi, teljes terjedelmében fennmaradt zenés magyar színpadi mű. A zenetörténet emellett számon tartja Chudy József Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi című, 1793-as alkotását is, amelynek azonban zenei anyaga elveszett. Az eredeti librettóból szerzett inspirációk nyomán Orbán György komponált új művet Pikkó hertzeg címen, amit a Béla futásával együtt a Kolozsvári Magyar Operával együttműködésben, Anger Ferenc rendezésében mutat be május 19-én az Erkel Színház.

 

Az évad premierjei közül visszatér Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról, valamint Mezei Gábor Péter A ravatallal szemben és Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című darabja.

A repertoáron lévő darabok közül újra látható lesz Goldmark Sába királynője és Dohányi A tenor című operája, valamint Bartók A kékszakállú herceg vára és Vajda János: Mario és a varázsló című egyfelvonásosa, míg a balettprodukciók közül a Space Fantasy – Barta Dóra Megbolydult bolygó, valamint Földi Béla a Solaris zenéjére készült Marsbéli krónikák című koreográfiája – szerepel ismét a műsoron.

A gyerekeknek Tallér Zsófia, Szilágyi Andor és Szöllősi Barnabás meseoperája, a Leánder és Lenszirom, továbbá ifj. Harangozó Gyula és Kocsák Tibor Hófehérke és a 7 törpe című balettje szerezhet örömet.

Több neves magyar zeneszerző művét koncertszerű előadásban hallgathatják meg az érdeklődők . A műsoron szerepelnek Ligeti György, Szokolay Sándor, Szőnyi Erzsébet, Selmeczi György, Ránki György és Petrovics Emil darabjai, így a Le grande macabre, a Vérnász, A makrancos királylány, a Spiritiszták, a Pomádé király új ruhája, a C’est la guerre és a Lysistrate is. Az előadásokban az Opera szólistái és együttesei mellett rangos fővárosi és vidéki szimfonikus zenekarok is közreműködnek.

A MagyarFeszt minden napjának délutánján beavató előadásokkal is várja a közönséget: az Operaház harmadik emeleti cukrászdájában a magyar opera- és balettirodalom népszerű és kevésbé ismert műveinek keletkezését, fontosabb részleteit és kulisszatitkait ismerhetik meg az érdeklődők, avatott művészek és zenetörténészek tolmácsolásában.

A Flamenco Táncmelodikák előadás többféle zenei stílus és a flamenco tánc fúziója, amelyben Pirók Zsófia és a Melodika Project kiváló zenészei egyedi műfajt teremtenek. A Melodika Project klasszikus szerzők közismert darabjait szólaltatja meg Bachtól Bartókon át Piazzolláig egyéni hangszerelésben (gitár, zongora, melodika, ütőhangszerek). Olyan stílusok élednek újjá, mint a jazz, a reggae vagy a tangó ismert dallamai, és mai értelmezést nyernek a flamenco gyökerű koreográfiákban. Előadás a Nemzeti Táncszínház szervezésében. 

A Melodika Project fiatalos, lendületes csapata olyan összefüggéseket kíván megmutatni a klasszikus zene és az egyéb zenei műfajok között, amelyek célja a hagyományos értékek közvetítése, ugyanakkor a zenei szabadságban való kiteljesedés is. Pirók Zsófia egyetlen nem spanyolként végezte el a nagy múltú sevillai Conservatorio Profesional de Danza intézmény képzését, és kísérleteivel új szemléletet hozott a hazai táncéletbe. Munkáját 2016-ban „Az év pályakezdő táncművésze” díjjal ismerték el.

HELYSZÍN: Várkert Bazár
IDŐPONT: 2017. május 17., 19:00

Bővebb információ ITT.

„Az első szerelmek általában nem az élethossziglani tartósság szándékával és esélyével születnek, inkább a másik nemmel való ismerkedést szolgálják. Mivel ennek az életszakasznak a legfőbb fejlődéslélektani kihívása az önálló identitás megtalálása, a kamaszkori szerelem fontos feladata a tükörtartás. A másik tükrében tisztább képet nyerek arról, hogy ki is vagyok én, ki vagyok mint nemiséggel megáldott lény. Az eddigi válaszok inkább a szülőkhöz képest határoztak meg bennünket, ez azonban már férfiként/nőként definiál” – jellemzi dr. Mihalec Gábor család- és párterapeuta a kamaszszerelmeket. A szülő bátorítsa vagy intse óvatosságra gyermekét? Vagy inkább ne zavarja meg aggodalmaival a serdülő érzelmi életét?

A család- és párterapeuta szerint az a fontos, hogy a szülő biztonságos kereteket adjon gyermeke útkereséséhez. „A gyermeknek fontos a kísérletezés, az önfelfedezés, de természetesen meg akarjuk óvni a sérülésektől és extrém félresiklásoktól. A szerelem állapotában ugyanakkor a gyermeknek korlátozott a befogadóképessége a szülő irányában. Tiltással, erős ellenállással ilyenkor nem megyünk sokra, csak ellenséggé válunk, és pontosan az ellenkezőjét érjük el, mint amit szeretnénk. Ez esetben a gyermek az őt esetleg kihasználó vagy rossz irányba befolyásoló partnert tartja szövetségesének. Ha azonban azt érezheti, hogy mi vagyunk a szövetségesei, akkor nem kell velünk szemben megvédenie szerelmét, és szabad lesz arra, hogy kicsit tárgyilagosabban lássa őt, és magától felismerje azokat a dolgokat, amelyek bennünk, szülőkben is ellenérzést keltenek. Ez hosszabb és fájdalmasabb út, de lehetőséget ad a gyermek számára fontos leckék megtanulására.

A kapcsolatnak különböző fejlődési állomásai vannak: a plátói szerelem még általában nem jár együtt a szerelem kifejezésével, amikor viszont megvallásra kerül és viszonzásra talál, az az együttjárás. Ez valamikor csak egyszerű vonzódás „majd meglátjuk, mi lesz” alapon, érettebb helyzetben pedig azt szolgálja, hogy kiderüljön, ő-e az igazi. Megfigyelem, hogyan reagál a másik különböző élethelyzetekre, és eldöntöm, tudom-e őt szeretni, elfogadni így. Aztán lassan megérik az elhatározás az elköteleződésre.”

Digitális szerelem

Az online tér – ahogy Mihalec Gábor fogalmaz – könnyített meg nehezített terep is. „Egyrészt leomlottak a földrajzi és időbeli korlátok, könnyebben lehet ismerkedni, barátkozni, ugyanakkor nehezebb is, mivel az online térben bárki „arctalanul és arcátlanul” odamondhat bármit, ezzel sérüléseket is okozhat. A legjobb, ha a fiatalok nem veszik túl komolyan az online ismeretségeket, inkább játéknak fogják fel, semmint valós kapcsolatnak.” Bár az online ismerkedés a kamasznak felszabadító lehet, a hosszúra nyúlt kizárólagos online kapcsolat nemcsak azt jelezheti, hogy a fiatal még nem érett rá, hanem azt is, hogy a csalódástól vagy a visszautasítástól való félelem miatt halogatja a személyes találkozást.

A gyerek szerelme és mi

A család számára is új kihívást jelent, ha a gyerek járni kezd valakivel. Hogyan tudja a család jól követni a párkapcsolat elmélyülését? Mi a szülők számára javasolt ideális közelség– távolság a gyerek partneréhez és a párkapcsolathoz? Tőrösné Fehér Ildikó gyermekpszichológus szerint sok empátia szükséges ezekhez a helyzetekhez. „Korábban adottak voltak a különböző helyzetekre vonatkozó etikai szabályok: a kapcsolat melyik szakaszában kit, hogyan kell bemutatni a családnak, mikor lehet a tágabb családi körbe is bevezetni őt. Ma már nem ilyen egyértelműek a szituációk. Kínos helyzet abból adódik, ha a feleknek egészen más elképzelésük van erről. Előfordulhat, hogy kamasz leánykánk minden fellángolásának tárgyát mint egyetlen igazit hazacipeli bemutatni, és mélyen megbántódik, ha nem tudjuk követni érzelmei csapongását. Ugyanakkor gyakori szülői panasz az is, hogy hosszú ideig semmit sem tudhatnak a választottról. Ha már megismertük a partnert, tegeződjünk? Érdeklődjünk? Minden formára lehet jó és kevésbé jó tapasztalatokat idézni.

Amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni: ez elsősorban a fiatalok kapcsolata! Nekik és úgy kell építeniük, ahogyan azt az érzelmeik diktálják. Ne nekünk akarjanak megfelelni! Nehezebb a szakítás, ha már egy egész családtól kell elválni, nem „csak” az első szerelemtől. A mai szétesett családok gyermekeiben, amikor olyan partner mellé kerülnek, aki mögött egy harmonikus család áll, különböző érzelmi igények keveredhetnek, például a teljes család utáni vágy, nemritkán jókora káoszt okozva ezzel minden szereplőben. Családi eseményre elvinni valakit, aki nem tartozik a famíliához, régebben az elköteleződés nyílt vállalását jelentette, ma viszont sokkal kevesebb a jelentősége. Ideális, ha a„jövevényt” a többiek támogató rokonszenvvel, de bizonyos távolságból figyelik, ha a két ember kapcsolatában mindig van egy belső mag, ami csak kettőjükre tartozik.”

Szerelmek a suliban

Vajon van-e joga beleszólni egy pedagógusnak a fiatalok párkapcsolati életébe, választásába? Vagy egyenesen kötelessége egy tanárnak jelezni, ha úgy érzi, egy-egy partner vagy párkapcsolati attitűd veszélyes a kamaszra? Németh-Barna Petronella klinikai szakpszichológus és neuropszichológus ezzel kapcsolatban úgy vélekedik, hogy más szemmel érdemes nézni ezt az időszakot. „Ebbe a csalódások, a kudarcok, a csatározások és esetleg a gyakori partnerváltás is beletartozhat eleinte anélkül, hogy feltétlenül problémára kellene gondolni. Amennyiben több más tényező is arra mutat, hogy a serdülő komolyabb nehézségekkel küzd – hangulati labilitás, lehangoltság, túlzott érzékenység, tanulmányi eredmények romlása, dühkitörések –, és mindez hosszabb ideig megfigyelhető, érdemes beszélgetni vele és szakemberhez irányítani, továbbá jelezni a helyzetet a szülőnek.”

A folytatás a Képmás 2017. májusi számában olvasható. 

Könyörtelen gyerekek

Bizonyára mindnyájunknak vannak tapasztalatai az iskolai szekálás, piszkálódás, basáskodás, csicskáztatás, bántalmazás, zaklatás, megfélemlítés, idegen szóval bullying témakörével kapcsolatban: amikor az osztályból valaki kipécézi a pszichésen vagy fizikálisan gyengébb társát, majd egyre durvább, egyre kegyetlenebb bántalmazásokat eszel ki, hogy megalázza, gyötörje az áldozatát, ezzel bizonyítva hatalmát.

A zaklatás nem egyenlő azzal, amikor a gyerekek között egyenlő erőviszonyok mentén alakul ki konfliktus. Míg az utóbbi esetek jó esetben még pozitív hatással is lehetnek a gyerekek fejlődésére, a bullying megkeseríti az áldozat mindennapjait, és hosszú távon károsan befolyásolja az elkövető, valamint a bántalmazást figyelemmel kísérő közösség életét, pszichés egészégét. Olyan sérelemokozás, amely szándékosan és ismétlődően történik, egyenlőtlen (fizikai vagy pszichikai) erőviszonyok mellett, így az áldozat nem képes védekezni. A folyamat kulcsmozzanata a megalázás, illetve az ezen keresztüli hatalomszerzés.

Coloroso a „Zaklatók, szemlélők, áldozatok: az iskolai erőszak” című könyvében részletesen elemzi a folyamat alakulásának lépcsőit, amelynek kapcsán azt is megfogalmazza, hogy „háromszereplős tragédiáról” van szó. Az elkövető és a célpont nem légüres térben vannak, hanem megjelenik a szemlélő közönség is, akik előtt zajlik az áldozat megalázása. Az áldozat tehetetlennek érzi magát, nem tud védekezni, sőt, valószínűleg önmagát okolja a támadásért, haragszik magára, illetve a körülötte lévő felnőttekre is, hogy nem védik meg. A szemlélők csoportja nem egységes, de mivel tartanak attól, hogy ők is az áldozat sorsára jutnak, többnyire nem kelnek az áldozat védelmére: egyesek közülük elfordítják a fejüket, ami miatt lelkiismeretfurdalással küzdenek, mások élvezik az áldozat tehetetlen szenvedését, és vannak közöttük olyanok is, akik csatlakoznak a kipécézett társuk bántalmazásához. Azzal, hogy az áldozatot szerencsétlen alaknak címkézik, morálisan felmentik magukat, hiszen meggyőzik magukat arról, hogy rászolgált a sorsára. A szemlélők között vannak olyanok is, akik szeretnének segíteni, de nem tudják, miként. Ők azok, akik jó eséllyel megállíthatják a fenti folyamatot.

Az OFI 5–8 osztályosok között mért kutatási adatai alapján hazánkban 15% a heti rendszerességgel áldozattá váló diákok aránya. A HBSC kutatás eredményei szerint a tanulók közel 40%-a érintett. Ezeket az adatokat megerősíti a TALIS tanári kutatás eredménye is, amely szerint a magyar tanárok a nemzetközi mintához képest kétszeres arányban nyilatkoztak úgy, hogy zavarja őket a tanításban a rongálás, illetve a diákok verbális agressziója.

Az óvodai bullyingról hazai adat nem áll rendelkezésünkre, de tapasztaljuk, hogy már ebben az életkorban is gyakoriak az agresszív megnyilvánulások: a rombolás, a tárgyak elvétele, a fizikai agresszió, a csúfolás és a kiközösítés.

Ovisokra hangolva

Sok gyermek az óvodában válik először egy nagyobb közösség tagjává, és itt sajátítja el elsőként a társas együttélés szabályait. Itt az agresszív viselkedés bizonyos mértékben az életkori sajátosságokból is fakad, ám a közösség és a felnőttek reakcióján is múlik, hogy az agresszív vagy a békés megoldási stratégiák rögzülnek-e a gyermek viselkedésében, hogy a bántásból kifejlődik-e a bántalmazás. Ha eredményesnek tapasztalja és célt ér a gyermek az erőszakos viselkedéssel, az megerősítést jelent számára. Ha a szemlélők is azt látják, hogy a bántalmazó van nyerő pozícióban, sajnos ők is magukévá tehetik ezt a magatartást. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a felnőttek észrevegyék a bántást, beavatkozzanak, és határozottan leállítsák azt.

Hazánkban 2015-ben a „Kora-gyermekkori program a megfélemlítés megelőzésére” pályázat (TÁMOP-5.2.10-15/1-2015-0001) keretében készült el a NyugiOvi prevenciós program, amely az óvodás korosztály számára az ő szintjükön képes közvetíteni a konfliktusok megoldásának békés útját, az együttműködés, a segítségnyújtás és a vigasztalás értékét. Ezáltal olyan biztonságos légkört lehet kialakítani, amelyben az erőszakos cselekmények előfordulása csökken.

A tematikus foglalkozások 5 héten, 10 játékos foglalkozáson és 21 változatos tevékenységen keresztül tanítják meg a gyerekeknek azokat a – kéz ujjaihoz kapcsolódó – csoportszabályokat, amelyek segítenek a bántalmazás megelőzésében.

A program egyik nagy értéke a kerettörténetben rejlik, amelynek főszereplője a csoportba érkező űrlény, Szepi, aki meg van szeppenve, és csak akkor mer előbújni az űrhajójából, ha biztonságban érzi magát. Az ő beilleszkedését segíti Zille, a tündérlény, aki kívül hordja a szívét, így megérzi, ha valaki szomorú, bánatos, esetleg fél, illetve Timo, a tündérlovag, aki varázspajzsa segítségével képes kitalálni, hogy miként tudja a bajba jutottakat megvédeni. Szepi levélben kommunikál a gyerekekkel, amelyet a foglalkozások elején az óvó néni olvas fel. A program arra épít, hogy a gyerekek megkedvelik a védelemre szoruló űrlényt, ami támogatja a két segítő tündérrel való azonosulást. Az összes tevékenység ehhez a kedves történethez kapcsolódik.

A foglalkozások során a gyerekek öt csoportszabályt sajátítanak el, amelyek megalapozzák a biztonságos társas légkört.

1. szabály: „Mindenkit befogadunk a csoportba.”
2. szabály: „Elmondjuk, amit érzünk.”
3. szabály: „Nem bántjuk egymást!”
4. szabály: „Megvédjük, ha valakit bántanak!”
5. szabály: „Szólunk, ha valakit bántanak!”

A tematikus foglalkozások során a pedagógusok hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre és egymás elfogadásra. Segítik a beszélgetést az érzelmekről, illetve a különböző érzések felismerését és kifejezését. Indulatkezelési technikákat tanítanak, amelyek elősegítik a félelmek legyűrését, ezáltal is csökkentve a bántalmazás, illetve az áldozattá válás esélyét. A játékos foglalkozáson a gyerekek eljutnak oda, hogy elutasítsák a bántalmazás formáit (csúfolás, tárgy tönkretétele, fenyegetés, verés, főnökösködés, kiközösítés), és megtanulják, hogy a bocsánatkérés nem elegendő, a kapcsolat helyreállításához szükséges a jóvátétel, a másik megvigasztalása. A gyerekek a foglalkozás során megtapasztalhatják, hogy bennük is megvannak a képességek ahhoz, hogy a gyengék védelmére keljenek, és akkor tudják megvédeni egymást, ha egyesítik az erejüket. A program szlogenje, hogy az erő nem a bántásban, hanem a védelemben van. Megtanulják, hogy a jelzés nem egyenlő az árulkodással, és hogy melyek azok az esetek, amikor valaki bajban van, és szólni kell a felnőtteknek.

A NyugiOvi olyan eszköztárat kínál az óvodapedagógusoknak, amelyeket nap mint nap hasznosítani tudnak a csoportban a konfliktusok kezelésére, és alkalmat biztosítanak a gyerekeknek a kapcsolat helyreállítására, a jóvátételre és a vigasztalásra.

Tapasztalatok

Gyömrőn a tanév első felében két óvoda három csoportjában a NyugiOvi csoportfoglalkozásokat beépítették az óvodai foglalkozásokba, és a pozitív tapasztalatok talaján további hat csoport kezdte el a bántalmazást megelőző tematikus foglalkozásokat alkalmazni a mindennapjaiban. A tapasztalatok rendkívül pozitívak.

„A gyerekek Szepin keresztül megtanulták, hogy egymást megvédjék, hogy mindenkit elfogadjanak és befogadjanak és felismerjék, ha valakit bántanak, és azt jelezzék – mondja Tarsoly Éva óvodapedagógus, a Bóbita Óvoda Őzike csoportjának óvónénije. – A szülők is jelezték, hogy megváltozott a gyerek viselkedése. Jobb lett a kapcsolata a testvérével, csak nagyon ritkán árulkodik, udvariasabb, figyelmesebb lett.” Legnagyobb sikerként azt könyvelték el, hogy a konfliktusok és agresszív viselkedések száma észrevehetően csökkent. Hasonló élményekről számoltak be a Mesevár Óvoda Micimackó csoportjának óvó nénijei, Németh-Matyó Gabriella és Szitárné Csontos Marietta: „A gyermekközösségünkre roppant jó hatást gyakorolt a program, az esetlegesen kialakuló konfliktushelyzetekben már rutinosan alkalmazzák a Csillagkapu alatti megbeszélést és jóvátételi lehetőséget. A közösségépítő játékok hatására olyan gyermekek is együtt játszanak, akik előtte nem keresték egymás társaságát.”

Az alternatív konfliktusrendezés, a jóvátétel alkalmazása a Bóbita Óvoda Nyuszi csoportjában is meghatározó, ahogy arról Bechlerné Tarsoly Anikó beszámolt: „A gyerekek befogadóbbak, jobban figyelnek egymásra, türelmesebbek. Figyelmeztetik, aki nem a csoportszabályok szerint viselkedik. Törekednek a kibékülésre, kibékítésre. Gyakorolják a jóvátételt, keresik, hogy mivel, hogyan tudják megbékíteni társukat. Fontos, hogy a mindennapi élet részévé vált az öt szabály.”

„Az erő nem a bántásban, hanem a védelemben van!”

Talán régi emlékek képei peregnek előttük? Nem tudom levenni a szememet az arcukról, amelyeken csibészes, elszánt, cinikus vonásokká keményedett a reménytelenség. József Attila mondata visszhangzik bennem: „hiányod átjár, mint huzat a házon”.

Szabó István Az ajtó című filmjének képsorai felidézik bennem a forgatókönyv alapjául szolgáló regény gyermektelen írónőjét, aki kutyák, macskák, madarak között élte utolsó éveit. Szabó Magda a hiány vésőjével formálta az anyaság szobrát. Két főhősének gesztusaiban, ahogy kiskutyát dédelgetnek, éjjel is asztalt terítenek, vagy múltbeli árnyakon osztoznak, ahogyan aggódnak, gondoskodnak, és a maguk módján adni akarnak – adni úgy, hogy nem kapnak érte viszonzást.

Amikor elveszítjük azt, aki földi gyermekségünk napi, élő bizonyítéka, és már hiába kapnánk föl reflexből a telefont, nincs kitől tanácsot kérnünk, olyan élesen rajzolja meg alakját a hiány, ahogy a gyerekeink kéznyoma nyomot hagy az anyák napjára készített sókerámia-lapocskákon.

Nőnek születtünk. Mindannyiunkban ott a lenyomat Anyáról és Gyermekről. Akkor is, ha nem ölelhettünk anyát és nem ringathattunk gyermeket.

Azt mondják, anyaként minden bonyolultabb lesz.

Már nem a magánügyed, hogy egészségesen élsz-e, hogy szereted-e az életet, hogy jó ember vagy-e. Nem nyugtathatsz meg egy nyűgös csecsemőt görcsbe ránduló kezekkel, nem lesz elég ebédre egy csomag keksz és egy ütős kávé. Elfogadó-odaadó nyílt tekintet kíséri minden mozdulatod, amely – úgy tíz–tizenkét év múlva – kétkedő-kritikus tekintetté szűkül, de a lényege ugyanaz: te vagy a minta és az ellenpróba. Biztos pontnak kell lenned, amin meg lehet állni és körülkémlelni, ahonnan kitérőket lehet tenni, el lehet rugaszkodni és olykor visszatérni, tudva, hogy most is ott van, és úgy van ott, ahogy mindig. És persze mindemellett embernek és esendőnek kell maradni, akinek néha mégis megremeg a keze, és egyszer-egyszer csak egy csomag kekszre van ereje, még ha meg is keresi belőle a legegészségesebb verziót.

Mégis, attól a pillanattól kezdve, ahogy megkapjuk az „anyaszemüveget”, minden egyértelműbb. Hogy mi a fontos, mi a sürgős. Mikor kell becsukni az ajtót, tálalni egy meleg levest, ölelésbe fogadni, elmesélni egy történetet, és mikor érdemes kitárni az ablakot, beengedni a fényt, bátorítani az otthonról elkívánkozót. Hogy mikor kell kiállni ügyekért és elgondolkodni addig igaznak vélt állításokon.

Anyaként minden egyszerűbb lesz. Mert csak az élet és a jövő mellett dönthetünk.

Egy nagyjából hároméves kislány és anyukája társaságában nézhettem a Lengemeséket az egyik művész moziban. A lány minden állatnak külön megörült, a vízisiklótól a szürke gémig valamennyi élőlény egyformán lelkesítette. Szemlélődését szerencsére nem zavarta meg hárompercenként egy harsány, ezerszínű és számára szinte követhetetlen akciójelenet – ez nem egy amerikai animáció.

A lengék a Nádtenger apró, zöldbőrű őrei. A gyerekeket csak akkor avatják őrzővé, amikor bebarnul a hajuk, addig viszont tilos vízre szállniuk, nádirigón repkedniük, sőt, még a békaderbin sem vehetnek részt. Füttyös Vilkó türelmetlenül várja, hogy őrző lehessen.

Amikor a Nádtenger ellenségei, a harácsok a hattyúkkal szövetkeznek, az egész tó veszélybe kerül, Vilkó pedig kockázatos tervet eszel ki, hogy megmentse otthonát.

A film a József Attila-díjas Berg Judit népszerű Lengemesék-sorozata alapján készült. A főhőssel a legtöbb gyerek könnyen azonosulhat: Vilkó kíváncsi, vakmerő, ezer ötlete van, és nagyon unja már, hogy „ő még kicsi” a legtöbb izgalmas dologhoz. A felnőttek által támasztott szabályokat rendre megszegi, és alig várja, hogy valami nagy dolgot vigyen véghez. Szinte ellenpontja a megfontolt és türelmes Nagyapónak, akivel Vilkónak – példaértékű módon – aktív a kapcsolata: mindig hozzá megy tanácsért.

Az állatos mese eleve hálás téma, a gyerekek kedvence, itt pedig – köszönhetően a remek hangoknak is – minden élőlény egyedi karakter.

A mese a hollywoodi produkciókhoz képest kevésbé akciódús, cselekménye egyszerűbb és lassabban halad, és ez pozitívum.

Az amerikai animációk nagy része több generációt kíván megszólítani, tele van felnőtteknek szánt poénokkal, a Lengemesék vállaltan a bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak szól.

A film pozitív szereplői a szorgos, dolgos Lengék, antihősei a lusta harácsok.

A történet követi a klasszikus dramaturgiát: a jó végül legyőzi a rosszat, a hős elnyeri jutalmát.

A gonosz szereplők csak gonoszak, nem árnyaltak, ez a jókból és rosszakból álló világ azonban éppen megfelel az ovisok fejlődési szintjének. Azon pedig ne lepődjünk meg, ha a gyerkőc a balatoni nyaraláson, a nádas mellett ülve türelmetlenül várja majd, hogy előbukkanjon a Nádtenger valamelyik lakója.

Mi jellemzi a haldokló szülő gyermekének haláltudatát, halálfélelmét?

Először fontos feltérképeznünk azt a kontextust, amelyben a gyermek a halál lehetőségével találkozik. Olyan vidéken él, ahol esetleg még élő hagyománya maradt fenn a súlyos beteg körüli rítusoknak, meghatározott keretek segítik a beteglátogatást, betegápolást, a beteg kísérését és esetleges felkészítését a nagy útra? Vannak minden tekintetben támogatói a családnak? Tartoznak-e valamilyen közösséghez, egyházhoz? Hívő emberek, akik képesek a halált az életútba integrálni? Ha megtörténik a legrosszabb, milyen sors vár a gyermekre? Halt meg korábban rokona, szerette? Esetleg veszített el számára fontos kisállatot? Látott már a gyermek halottat? Részt vett-e temetési szertartáson? Milyen korú, mennyire képes felfogni a halál visszafordíthatatlanságának tényét?

A gyermek kisiskolás korára (kb. 8 év) válik elég éretté a halál tényének fokozatos megértésére: lassan megvilágosodik előtte az élet végessége, amely egyetlen élőlény esetében – beleértve szeretteit és saját magát – sem elkerülhető. Másrészt ráébred a halál visszafordíthatatlanságára.

Bár a haláltudat korábban kialakulatlan, egészen apró gyermekek is képesek a halálfélelem megélésére, igaz, másképpen, mint a felnőttek. Ez egyfajta diffúz szorongásos állapot, amelynek része a szeparációs szorongás, vagyis az elsődleges gondozótól való elválás, elszakítottság miatti rettegés. Ugyanígy megjelenik az anya elvesztésétől való félelem, amely a gyászolásra való képesség első mérföldköve. Megnyilvánulhat a szorongás látható és érzékelhető jeleiben (nyugtalanság, feszültség, remegés, izzadás, vérnyomás, ill. pulzusszám emelkedés, stb.), de sírásban, túlfűtöttségben, túlmozgásosságban, a tevékenység állandó váltogatásában vagy éppen inaktivitásban, valamint dührohamokban (hisztiben) egyaránt. Gyakran megváltozik az étvágy: falásrohamok, szinte állandó étvágy, vagy éppen az étel elutasítása jellemezheti.

Miként reagálnak a gyerekek a veszteség élményére?

A kisgyermekek veszteségre adott reakciója megfelel a hospitalizációnak. Ez a válasz nem feltétlenül csak a szülő elvesztésére adott reakció lehet, hiszen a kicsi ugyanúgy gyászol, amikor a szülei elválnak, vagy ha sokáig egyedül marad idegen helyen, és megéli az elszakítottságot (pl. betegség esetén kórházban), vagy ha nagyon messzire kell költöznie a megszokott közegétől. Sőt, akkor is súlyos veszteséget élhet meg, amikor a beteg szülő már nem képes számára nyújtani mindazt, amit korábban: egy életteli, vidám, érdeklődő és együttérző szülő élményét, a közös játékot, kirándulást, mozgást a szabadban, szoros testkontaktust, önfeledt jókedvet, mókázást. Amennyire lehet, fontos ezekből mindazt fenntartani, amit csak lehetséges. Még a súlyos állapotban lévő szülő is képes lehet magához ölelni gyermekét, összebújva mesélni, énekelni neki, beszélgetni vele, meghallgatni élményeit. Ha mégsem, lényeges erre egy támogató családtagnak odafigyelnie.

A kisgyermekkori gyász szakaszai a következők: eleinte a tagadás, tiltakozás, harag jeleit tapasztalhatjuk, melyet a kétségbeesés követ. Ilyenkor a gyermek végeláthatatlanul sírhat, vagy ismételgetheti fájdalmát: „Apa elment.” vagy „Anyát akarom.”stb. A kisgyermek visszacsúszhat korábbi fejlettségi szintjére: igényelheti az öltöztetést, etetést, annak ellenére, hogy korábban képes volt rá, várhatja a gyakoribb ölbe vételt, ringatást, visszabújhat a szülő ágyába, képtelenné válhat az önálló elalvásra, akár bepisilhet, bekakilhat a szobatisztaság kialakulása után. Kisbabásan viselkedhet, kiprovokálva a gondozó törődését. Nem célszerű rászólni és figyelmeztetni, hogy nem csecsemő már. Érdemes kicsit belemenni a szerepbe, kiszolgálni a vágyait, és úgy gondoskodni róla, mint egy kisebb gyerekről, de közben kifejezni, hogy most babásat játszunk. Fontos tudni: mindezen szükségszerű túljutnia az elszakadáshoz, másik fontos személyhez való kötődés kialakításához.

Minél nagyobb a gyermek, annál hasonlóbb nála a gyászfeldolgozás a felnőtt mintához. Jellemző a koncentrációs készség megváltozása, az elrévedés, magába mélyedés, amely együtt jár a teljesítmény romlásával. A gyászoló viselkedése kívülről zavartságnak látszódhat, pl. nem köszön ismerősöknek, olyan, mintha beszéd közben nem figyelne a másikra, keresztülnézne a többieken. Társalgás közben elkalandozik, rosszkor szól közbe, nem követi a beszélgetés menetét, érdektelennek, udvariatlannak, társaságképtelennek tűnhet.

Milyen segítséget nyújthat a pedagógus a haldokló szülő gyermekének?

A támogató attitűdnek azonos kritériumai vannak a súlyos beteg vagy haldokló szülővel együtt élő, ill. a szülőt gyászoló gyermekkel szemben. Mindenképpen kísérést jelent: őszinte, nyílt, az életkornak megfelelő kommunikációt és az érzelmek kifejezésének lehetőségét, a meghallgatást, az együttérzés kinyilvánítását.

Az óvodapedagógus vagy a tanító legjobban teszi, ha valamilyen nem verbális technika (rajzolás, festés, gyurmázás) vagy meseolvasás, ill. mesedramatizálás alkalmazásával segíti az érzelem kifejezését a kisgyermeknél (számos népmese foglalkozik a veszteség vagy halál témájával). A figyelmes óvó vagy tanító néni észreveheti a veszteségélmény szimbolikus kifejeződését az alkotásokban ill. játéktevékenységben, és ezek nyomán finoman beszélgetést kezdeményezhet a gyermekkel. A szimbolikus kifejeződés önmagában, beszélgetés nélkül is indulatlevezető hatással bír.

A tanár részéről a legfontosabb a kommunikációra való nyitottság kifejezése a gyermek felé. Egy rövid négyszemközti beszélgetés során jelezheti számára, hogy tisztában van a helyzetével, és felajánlhatja a beszélgetés lehetőségét, amennyiben a tanítvány arra igényt tart. Fontos az egyszerű, természetes, nyílt kommunikáció. A pedagógus hitelessége az őszinte érzelemkifejezésben és a gyermek érzelmeinek elfogadásában nyilvánulhat meg. A felnőtt esetleg élt már meg hasonló fájdalmat, ilyenkor tapasztalatai segíthetnek a megértésben, azonban nem tanácsos saját élményekkel elárasztani a másikat, csupán felhasználni saját megküzdésünk tanulságait a kommunikációban. A hiteles jelenlét feltétele, hogy azt mondjuk, amit gondolunk, és ennek megfelelően cselekszünk. Fontos azonban a másfajta megélés, más hiedelmek elfogadása.

Mit NE tegyünk?

Ne hagyjuk egyedül a gyermeket saját maga számára is kusza érzéseivel! Ha igénye van rá, teremtsük meg számára érzelmei kifejezésének lehetőségét. Fontos a biztonságos, intim közeg, a zavartalanság: pl. ne a folyosón, osztályteremben, tanáriban kezdjünk ilyen beszélgetésekbe, ahová bármikor bárki beléphet!

Nem szabad hamis felülemelkedésre buzdítani: „Előbb-utóbb túl leszel rajta.” „Az idő majd mindent megold. ” „Ne szomorkodj, majd csak lesz valahogy!” „Most neked kell erősnek lenned, segíteni anyának!” „Ne okozz bánatot apának, mutasd meg, milyen rátermett vagy!” közhelyeket ismételgetve. Ezzel csak lassítjuk a veszteségélmény feldolgozását, ami nem tud a megfelelő módon végbemenni. A gyermek azt hiheti, hogy gyorsan túl kell lennie az egészen, erősnek kell lennie, nem szabad bánkódnia, felnőttként kell viselkednie, neki kell megoldania a helyzetet, ami eleve lehetetlen. Így sikertelensége miatt még bűntudatot is keltünk benne, tetézve rossz állapotát.

Tilos az érzelmek érvénytelenítése! Lényeges a gyermek érzései érvényességének elismerése, legyen az bármilyen nyugtalanító a felnőtt számára. A gyerek érezhet haragot a beteg szülő iránt, de akár viszolygást is megélhet. Súlyos károkat okozhatunk, ha emiatt elmarasztaljuk őt. Ezek az érzések természetesek, nem esnek erkölcsi megítélés alá. Ha utat engedünk az indulatoknak, talán a legnagyobb segítséget nyújtjuk a családnak, hiszen a gyermeket megóvhatjuk attól, hogy egy hirtelen indulatkitöréssel megbántsa a szenvedő szülőt, rokont.

A betegséggel, halállal való szembesülés még egy felnőtt számára is megterhelő, nemhogy egy kiszolgáltatott gyermeknek, akinek a léte függhet az éppen haldokló szülőtől. Teljesen rendjén való a rémület, a félelem, a rettegés, a düh, a szomorúság, az undor, a viszolygás, a depresszió, ill. a halálfélelem mindenféle kombinációja, akár ezek kifejeződésének váltakozása.

Ne beszéljünk a haldoklás vagy halál naturális részleteiről a gyermeknek! A család nyilván igyekszik megóvni a szörnyűségek látványától őt, ám valamilyen szinten bizonyára szemtanújává válik az eseményeknek. Minden gyereknek vannak hiedelmei arról, mi történik a testünkkel a halál után. Ha beszélgetést kezdeményez erről, érdemes meggyőződni arról, milyen szinten van tisztában a tényekkel. Ha reálisak az elképzelései, de hiányosak, többel nem érdemes terhelni, mert fokozhatjuk vele halálfélelmét. Ha a vélekedései torzítottak, ijesztőek, akkor finoman lehet módosítani azokat a megnyugtatás érdekében. A halálról, halálfélelemről való beszélgetés ugyanakkor lényeges, de bízzuk a gyermekre, mit és miként él meg mindebből.

Ne patologizáljunk, ne tekintsük betegségnek a gyermek tüneteit! Jobb megoldás, ha a segítő felnőtt nem azonnal pszichológus, mert így a gyermekben sem merül fel annak lehetősége, hogy vele valami baj van, amiért nehézségekbe ütközik egy súlyos helyzetben. A hétköznapokban való megküzdést a hozzáértő pedagógus remekül szolgálhatja. Amennyiben a gyermek őszintén megnyílik tanárának, az diszkrécióval köteles kezelni az elmondottakat. Ha úgy érzi, tanítványa állapota meghaladja segítő képessége és ereje határait, igyekezzék őt szakemberhez irányítani. Nem érdemes azonban betegségnek feltüntetnie a tüneteket, hiszen az adott élethelyzetben ezek adekvátak, éppen a negatív érzelmek elfojtása vezethet később súlyos patológiákhoz!

A szülő elhalálozásának esetén a súlyos, látványos érzelmi tünetek lecsengésének, valamint a normális cselekvésképesség visszaszerzésének hozzávetőleges ideje 2-3 hónap. A tünetek azonban akár egy évig is fennmaradhatnak változó intenzitással. Súlyosbodásra számíthatunk az évfordulók, ünnepek, különösen karácsony idején. Az egyéves gyászidőszak letelte után fennmaradó tartós negatív hangulat esetén számolni kell kórós vagy elakadt gyászreakcióval, aminek kezelésére szakember hivatott.

Ne adjunk tanácsot! Nem létezik jó tanács a tragédia kellős közepén. Minden okoskodás csak egyre mélyebb bűntudatot kelt, egyre súlyosabb depressziót idéz elő. A gyermek alkalmatlanságérzését erősíti, míg megküzdési kapacitását gyengíti, ha a másik a „mindent tudó” pozíciójából kommunikál. Sokkal jobb elismerni, mennyire nehéz helyzetben van, ami még egy felnőtt számára is nagy megpróbáltatás, kihívás. Célunk ilyenkor az erőforrások mobilizálása, a gyermek belső tartalékainak facilitálása.

Ne hivatkozzunk a vallásosságra! Ne használjuk az alkalmat hittérítésre, pláne ne hivatkozzunk arra, miként kellene éreznie egy jó kereszténynek! Nagyon rosszul sülhet el akkor, ha csupán hiteltelen szózatokkal traktáljuk a szenvedőt. Az egyetlen helyes reakció egy hívő ember részéről, ha a másik megkérdezi, vajon volt-e már hasonló helyzetben, és hogyan jutott túl rajta: az őszinte tanúságtétel.

Semmit se erőltessünk! Vannak olyan gyerekek, akik könnyebben megbirkóznak a nehéz helyzetekkel, ha rájuk bízzuk, miként szeretnék ezt tenni. Nem kötelező beszélgetni, csak lehetőség. Olykor annak tudata is elég, hogy mások mellettünk állnak, nem maradunk egyedül a bajban, és amikor szükségét érezzük, van kitől segítséget kérnünk.

Mit tehetünk?

Legyünk hitelesen jelen, amikor a gyermeknek szüksége van rá! Feltétel nélkül fogadjuk el, figyeljünk rá, fejezzük ki együttérzésünket, kommunikáljunk őszintén!

Fogadjuk el a gyermek érzelmeit! Nincs más dolgunk, mint megnyugtatni, hogy amit érez, az természetes, feloldani a bűntudatát, bíztatni, hogy fejezze ki, ami benne lejátszódik. Hallgassuk meg értékeléstől, helytelenítéstől, erkölcsi megítéléstől mentesen.

Segítsük őt a hétköznapi megküzdésben! Lényeges tudni, hogy a nehéz helyzetben lévő vagy gyászoló gyermek könnyen iskolai bántalmazás áldozatává válhat eltérő viselkedése, sebezhetősége következtében. Ezért különleges odafigyelést, támogatást igényel, és amennyiben a tanár az osztályközösség tagjai részéről ellenséges megnyilvánulásokat tapasztal, időben közbe kell avatkoznia. Ebben az állapotban a gyermek képtelen megvédeni saját magát, korábban jól alkalmazott megküzdési stratégiái is csődöt mondhatnak.

A tanár mint villámhárító. A gyászoló haragja, negatív indulatai olykor éppen a jelenlévő felnőtt felé irányulhatnak, rajta vezetődhetnek le. Ebben az esetben a tanárnak tudatában kell lennie annak, hogy nem ő a célpont, csupán villámhárítóként terelődik le rajta keresztül a másképp kifejezhetetlen indulat. Ettől persze még nem könnyű ennek elviselése, és ilyenkor érdemes szakember (pl. iskolapszichológus) segítségét kérni a helyzet kezelésére.

Végül, de elsősorban: nézzünk szembe saját halálhoz, testi-lelki szenvedéshez való viszonyunkkal, hiszen megértő, támogató szerepet ennyire súlyos helyzetben csak érzelmileg stabil személy vállalhat felelősséggel!