A naplemente szépsége – lelkészek az öregedésről

Sitku Tibor, pünkösdi teológus, gyülekezetvezető:

„Az öregség úgy szép, hogy csúnya” – írja frappáns humorral egyik blogbejegyzésében, amelyet az öregedés témájának szentelt. Ma, amikor a vitalitásnak nagyon fontos szerepe van, és minden módon próbálják az emberek fiatalítani magukat, a megöregedésben semmiféle értéket nem szoktak felfedezni. A Biblia azonban az „öreg” és „bölcs” szavakat szinte szinonimaként alkalmazza. Ahogy Jób könyve írja: „Az öreg emberek bölcsek, a hosszú életűek megfontoltak” (Jób 12:12).

Az ókori rómaiak úgy tartották, hogy „Senectus ipse morbus”, vagyis „az öregség betegség”. Jól mutatja ez a pogány római és a keresztény világlátás különbségét, de Sitku Tibor felhívja a figyelmet arra, hogy a keresztények gyakran túlidealizálják az idős kort, mintha az csupa áldás és bőség lenne, egyfajta lelki kiteljesedés. „Sőt, olyat is hallottam már, aki érvként emlegette: Isten »igaz emberei« sokáig élnek. Kétségtelen, hogy a Bibliában a magas kor azt fejezte ki, hogy az embert Isten jóindulata kíséri. Mégis, maga a Szentírás ír ragyogó képekben arról, milyen küzdelmekkel jár az öregség." (Prédikátor 12:3-7)”

Sebők Sándor, római katolikus pap:

„Azt szoktam mondani az időseknek, például az 50. házassági évfordulójukat ünneplőknek, hogy a naplemente is nagyon szép, nem csupán a napkelte" – osztja meg tapasztalatait. Szerinte a nőknek általában nagyobb gondot jelent az évek múlása, mint a férfiaknak: a termékenység megszűnése részint fizikai kellemetlenségekkel jár, részint önértékelési válságot okoz sok esetben. Azok a nők, akik ötvenes éveikben nagyszülőkké válnak, könnyebben viselik az évek múlását, nemcsak érzelmileg, hanem fizikailag is. A férfiak általában jobban elhagyják magukat, mint a nők, és ez fizikai és lelki megterhelést jelent a környezetnek, főleg a feleségnek. Ha a férfiak nyugdíjasként megtalálják a hobbijukat, akkor vidám, lelkiekben is gazdag öregséget élhetnek meg. Persze az ilyen férfiak jó része már aktív korában is foglalkozott valamivel a napi munkája mellett.

Sebők Sándor arra is felhívja a figyelmet, milyen szomorú gyakorlati következményei is lehetnek az öregedésnek, a nemzedékek közötti szakadéknak. Amikor egyedül marad egy férfi vagy egy nő, de akár egy idős házaspár is, és a gyerekeik vagy az unokák rábeszélik őket, hogy adják el a házukat, lakásukat, és költözzenek össze, „mindig igyekszem lebeszélni őket, mert sok esetben kiszolgáltatottá válnak, és a kezdeti ígérgetések helyett – hogy milyen jó lesz, nem élnek egyedül – a megtűrt ember keserű magánya vár rájuk.

Fekete Ágnes, református lelkész:

„Nagyon jellemző helyzet az, hogy középkorú emberek így sorolják be magukat: »Egy magamfajta öregember már nem érti ezt.« Magány, szerepkeresés, dezorientáltság érződik számomra az ilyen mondatokban. Nem tudjuk felvenni a tempót, és még jobban szétszakadnak a nemzedékek, mint korábban.A hit felszínességétől vagy mélységétől függ, hogy az emberek mennyire viselik természetesen az öregedést? A lelkésznő szerint „létezik egy olyan maszk a hívők körében, hogy én egy »szentasszony« vagyok, aki nem törődik a külsejével, csak állandóan serénykedik a gyülekezetben. Az álarctalanság álarca éppen a két végletben erős: a nudistáknál és a „szenteknél”. A hit, azt hiszem, inkább erőforrás arra nézve, hogy ezt a nagyon egyéni küzdelmet elviseljük, meg tudjuk vívni. De akár keresztyén valaki, akár nem, ugyanabban a társadalomban él, amely szinte végtelen mennyiségű maszkot tesz ránk.”

A hajfestés problematikája az az iskolapélda, amin le lehet mérni a nemzedékek és a kultúrák közötti különbségeket is. „Én egy puritán erkölcsi értékeket hordozó családban születtem. Harmincéves korom körül elgondolkodtam rajta, hogy talán befesteném a hajam. Emlékszem, mekkora lelki furdalást okozott, napokig tépelődtem rajta: Szabad? Mit szólnak hozzá? Keresztényi dolog? Illik ez egy lelkészhez? Aztán rájöttem, hogy nem jó ez a gyötrődés, valami el akarja venni a szabadságomat. És befestettem a hajamat. Nemrég Kanadában, a tévében láttam egy bemondónőt, akinek a haján már lenőtt a festett rész, és így egy fehér csík éktelenkedett a feje búbján. Ilyen Magyarországon nem történhet meg. Sokkal erősebbek az elvárások, hogy neked, nőnek, »jól kell kinézned«, fiatalabbnak kell látszanod, mint ahány éves vagy. Erre a helyzetre rátesz az, hogy manapság örökké mosolyogni kell. Nincs az a kép, amely a vidámság jele nélkül elfogadható lenne. De mi van akkor, ha az életünk éppen nem fölfelé ível?”

Spirituális öregedés

Az idős ember múltjának eseményei alakítják személyiségét és módosítják veleszületett adottságait, sőt, meghatározóak lesznek. Legtöbben az 50. életévük után, de különösen 65-70 éves koruk táján áttekintik, összegzik és értékelik ezeket, és megpróbálják megfogalmazni, elmondani másoknak (családtagjaiknak, de idegeneknek is). Identitásuk felépítésében nagyon fontosak ezek az életmesélések. „Nem vagyok jó már semmire, / Csak arra, hogy magamat tisztán lássam” – írta Csoóri Sándor „Várom az őszi esőket” című versében. Mélyebb gondolkodású embernél az életút végiggondolása az élet globális értelmének megsejtéséhez is elvezethet. Mások ugyanakkor az életüket értelmezhetik úgy, mint külső történések kavalkádját, amelynek során igazi bensőjük mindig fiatal marad. Az öregség számukra maszk, amely elfedi a valódi identitásukat: a gyermeket vagy ifjút. „A szívem fiatal maradt, szerepet játszom, a hetvenéves szerepét” – írta André Gide.