Köztudott, hogy a férfiak és nők kommunikációs szokásai mások, erről árulkodik a régi vicc is, amelyben az addig néma fiú megszólal az ebédnél: „Anyám, sós a leves.” Az anya lelkendezve felkiált: „Fiam, hát te tudsz beszélni? Miért nem szólaltál meg eddig?” „Eddig nem volt sós!” – feleli a fiú.

Ha belegondolok, a szűkszavúság tematikájú székely viccek között sincs egyetlen női szereplős darab sem, ezek szerint a nemi jelleg még a nemzeti karaktert is felülírja.

Nemrég öcsémnél voltunk vendégségben, aki felháborodva mesélte, hogy egyesek nem tudják, mire való a telefon. Férjem és fiam helyeslése közepette el is magyarázta, hogy nem cseverészésre, hanem információközlésre. És kiakasztó, hogy egyesek öt perc múlva újrahívják, miután egyértelműen jelzi a telefon fel nem vételével, hogy éppen nem kíván beszélgetni. A jelenlévő nők néhány bátortalan közbevetést tettek, hogy nyilván azért hívja újra, mert az előbb nem vette föl és honnan lehet tudni, hogy valaki nem épp apokaliptikus híreket akar közölni vele.

Persze a kommunikációs eltérés nem merül ki a mennyiségi különbségekben. A férfiak agyába például egy életre bevésődött a felkiáltó, az óhajtó és a felszólító mód közötti markáns különbség, míg a nőknél ez meglehetősen elmosódott. A nők szerint azért, mert ők számos metakommunikációs segédeszközt is bevetnek az árnyaláshoz, a férfiak szerint pedig azért, mert akkor is épp beszélgettek, amikor az általánosban ezt elmagyarázta a tanítónő.

Tegyük föl, hogy a férfi ül a számítógép előtt. Kint süt a nap. A nő: „De szépen süt a nap!” Ez ugye egy felkiáltó mondat, amely azonban ábrándozó pillantással és mély sóhajtással kísérve női nyelven minimum óhajtó, vagyis jelentése: „Jó lenne, ha nem a számítógép előtt ülnél, hanem kimennénk sétálni!" A férfi ezzel szemben érzékeli a felkiáltó mondatot, felnéz, konstatálja, hogy nem tűz ütött ki, nem kell senkit menteni, csupán az asszonynép hangosan gyönyörködik, ezért hát nyugodtan folytathatja az olvasást.

Ekkor jön a második fokozat, a nő így szól: „De szeretnék egyet sétálni!” Ez ugye, modalitását tekintve egy óhajtó mondat, azonban hangsúlyát tekintve közelebb áll a felkiáltóhoz és a csípőre tett kézben sincs semmi, ami szerény óhajtásra utalna. A férfi ingerküszöbén azonban a de szeretnék kezdetű mondatok eleve nemigen jutnak túl, maximum megállapítja, hogy a nő hangosan vacillál, elmenjen-e sétálni vagy ne. Semmiképp nem akarja zavarni a kérdés eldöntésében, hát tovább olvas.

Ekkor jönne az igazi férfimozgósító felkiáltó mondat, amely talán el is érné célját, vagyis, hogy az egyszeri ember fölkeljen és megsétáltassa szíve hölgyét. Azonban ekkor a nő már megelégeli, hogy harmadszorra szól – hiába. Ezért a hangerő és az igemód szempontjából ugyan felszólító, de valójában nem is egészen felszólító mondatba elegyít némi szemrehányást:

„Nem hiszem el, hogy hiába könyörgök neked, hogy legalább egyszer egy hónapban gyere el velem sétálni!”

Erre már talán reagálna is a férfiember, de ettől kezdve már nem nagyon jut szóhoz, mert a tárgyhoz szorosan kapcsolódva előkerül a tegnap esti focimeccs, a koszos söröspohár, a szennyes mellé dobott zokni és még pár tucat felkiáltójellel záruló mondat – nyelvész legyen a talpán, aki ezeket egyértelműen be tudja sorolni bármelyik kategóriába.

Talán a férfi is ezen dilemmázik épp, azért nem szól egyetlen szót sem, de az is lehet, hogy csak szeretné végre végigolvasni a cikket.

Bár az elmúlt években magam is egyre gyakrabban hívom „Maminak”, valamikor csakis Anyu volt az édesanyám. Ez volt, és talán ez is maradt a legfőbb hivatása. Hiszen, amikor a lányaimat szereti, engem szeret, miattam olyan fontosak a számára. Rám néz néha, és azt mondja: „El sem hiszem, hogy anya vagy. Hogy már két lányod van. Két ilyen lányod!” És olyankor én sem nagyon hiszem, mert pont úgy néz rám újból, mint gyerekkoromban.

Hányféle tekintet az övé… Az aggódó, amikor éjjelente paplanba gyömöszölve ziháltam a nyitott erkélyajtónál, ő virrasztott velem. S amikor a kórházba kísért, nemcsak az asztmás kisebbért szakadt meg a szíve, hanem a nagyobbért is, aki otthon megint arra ébred, hogy a szomszéd néni vigyáz rá. A büszke – amikor felvettek a nyolcosztályos gimnáziumba, amikor érettségiztem, diplomáztam, csupa-csupa büszkeség áradt belőle. A szorongó, tanácstalan, amikor végigjárta velem a kamaszkor minden szülőknek tartogatott bugyrát: az elutasítást, a lázadást, aminek sokszor éppen az látta kárát, ami a legfontosabb volt számára: a saját gyermeke.

Amikor az első lakásomat megvettem, együtt sikáltuk ki, rendeztük be. Elmentünk, és bevásároltunk minden szükséges holmit, ami egy háztartásban kell. Este volt, mire visszaértünk, lekísértem, és elköszöntünk. Ki-ki ment immár a saját otthonába. Néztem utána az egyedül kullogó anyámnak, és sírtam. Éveken át cipelte a szülői terheket, félelmeket, szorongásokat, felelősséget egyedül. Mégis elégedett az életével, nem bán semmit.

Nincs hiányérzete, mert „neki a jó Isten megadta a legfontosabbakat, minket és az unokákat, és még hivatásában is szép karriert futhatott”.

Nem morog az öregség miatt, sem azért, hogy a fél életét társ nélkül élte le, sem azért, ha önző gyerek módjára a mai napig elvárnánk, hogy mindent mögénk helyezzen újra és újra.

Ezzel azonban még nem fogytunk ki az ünneplendőkből. Ma már a gyermekeim szemén keresztül látok sok mindent. Például a másik Nagymamát. Akinek a hangja mélyen beleivódik a lányaim emlékeibe, mert soha nem fogy ki a szép dalokból, a talányos mondókákból. Nem fárad bele a folytonos mesélésbe, a pont-pont-vesszőcske rajzokba, a közös játékba. Végtelen türelemmel tanítgatja őket, szépen, precízen, derűsen. Épp úgy, ahogy segítséget is nyújt, amikor kérem.

Sohasem összeszorított foggal vagy áldozati szerepben tetszelegve. Soha nem tanácsokat osztogatva, kritizálva, okoskodva.

Olyan Anyós és Nagymama – tessék jól figyelni –, aki mielőtt bármit adna vagy engedne a gyerekeimnek, egyeztet velem. Aki először is világra hozott egy öt kiló nyolcvan dekás óriásbébit, azután fölnevelte, hogy a párom lehessen jóban-rosszban. Soha nem érezte úgy, hogy elraboltam a fiát, boldog volt, ha együtt voltunk, és szomorú, ha összevesztünk. Aki, bár a hagyományos konyha megrögzött követője volt, amikor megszültem az első unokáját, literszám hordta nekem a rizstejből készített madártejet, mert az én ételallergiámat és járulékos nyavalyáimat kezdettől számon tartotta. Megtanult reformsüteményeket és mentes finomságokat készíteni, és hordta őket hozzánk szorgosan a gyermekágy idején a Papával.

Mindennek tetejébe a Mami és a Mama jóban vannak.

Sokszor együtt vigyáznak az unokákra, szilveszterkor gyerekházibulit szerveznek, mi pedig kimenőt kapunk. Vasárnaponként, amikor egyikük meghívja magához a családot, nem felejti el a másik nagymamát sem elhívni. Ünnepekkor nem kell hosszú és kínos vitákba bonyolódnunk, hogy kinek az anyjához megyünk előbb, mert itt vagy ott, együtt ülünk az asztalhoz. Lehet irigykedni. Vagy – és ez édesanyaként immár komoly kihívás nekem – követni a példát!

Az esemény hagyományosan az a cappella, azaz a hangszeres kíséret nélküli, kizárólag énekelt zene könnyed oldalát mutatja be. A harmadik alkalommal jelentkező fesztivál fellépői tehát idén is bebizonyítják, hogy az énekhang milyen nagyszerű hangszer, hiszen mindig kéznél van, könnyű szállítani, mégis a hangszeres zene gazdagságát képes nyújtani.

A Corou de Berra Franciaország déli térségének többszólamúságát hozza el a budapesti nyári éjszakába. Provence, Nizza, Liguria és a trubadúrok dallamvilága keveredik kortárs szerzeményekkel a több évtizede aktív együttes előadásában.

A Michel Bianco vezette formációt hasonlították Kodályhoz és Ligetihez: a hagyományból ritka kincseket emelnek ki és értelmeznek újra.

A zimbabwei iskolai kórusból összeállt Insingizi ötvözi a hagyományos a cappellát, a zimbabwei dallamokat és olyan különlegességeket, mint a kizsákmányolt dél-afrikai bányászok Gumicsiszma Tánca (Gumboot Dance) vagy az afrikai ima. Nem árt a fesztivál előtt nyújtani és beénekelni, Vusa Mkhaya csapatának koncertjein garantált a közös éneklés és tánc.

A szlovén Kreativo a játékos kreativitás, lazaság és az a cappellára mindig jellemző stílusérzék tökéletes megtestesítője. Ahogy jelmondatuk: “Igramo na glas” (azaz “vad és hangos”) is elárulja, talpraesett banda a Kreativo.

A hat énekest pályájuk felfelé ívelő szakaszában hallhatja Budapesten a közönség: az együttes az a cappella műfaj egyik legrangosabb versenyén, a grazi Vokal Totalon 2015-ben és tavaly is több díjat zsebelt be.

A Yellow Sistersben megvan minden, amiért a cseheket szeretjük: kreatívak, viccesek és tehetségesek. Terveztek már társasjátékot, családi workshopok-at tartanak, ki-ki a saját területén éli ki kreativitását, de mindig a zenéé a főszerep.

A fekete zene hatása, a bevállalós ritmusjátékok, a zsonglőrködés a műfajokkal csak ráadás a négy elbűvölő női hang mellett. A repertoárból természetesen nem hiányozhat egy kisvakondos szám sem.

Újdonság a fesztivál életében, hogy idén először a gyerekekre is kiemelten gondoltak a szervezők. Amíg a szülők a nyáresti dallamokat hallgatják, a kicsik és nagyobbak délután négytől a koncertek végéig tematikus programokon vehetnek részt: készíthetnek saját koronát és különböző hangszereket újrahasznosított anyagokból, gyárthatnak 3D-s képeslapot, kipróbálhatják, hogy milyen a dallamokra festeni, illetve az egész család összedughatja a fejét egy kvízjáték keretében.

Helyszín: Várkert Bazár, Öntőház udvar
Időpont: június 10-11. A belépés ingyenes!

További információ: budapestacappella.hu

Az eseményt támogaja: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros, Papageno, Fidelio, Magyar Nemzet, Central Médiacsoport

A történet

Adaline Bowman (Blake Lively) az 1900-as évek elején született San Fransiscóban, és mit sem sejtve élte mindennapjait, amibe bőven jutott öröm, ugyanakkor bánat és tragédia is. Életének huszonkilencedik évében váratlan és különös balesetet szenvedett, amelynek következtében attól kezdve egyetlen napot sem öregedett.

Eme különös képesség még a mai világban is csodabogárrá tenne egy embert, nem beszélve a médiacirkuszról, amit generálna – az akkori korban pedig még nagyobb szenzáció kerekedett volna belőle.

Mindezt fontolóra véve Adaline megfogadja, hogy tízévente odébb áll, és új néven, új személyiséggel másik életet kezd. Csupán csak egyetlen ember, a lánya (Ellen Burstyn) ismeri titkát, ő marad Adaline legbensőségesebb és leghosszabb kapcsolata. Az évtizedek során folyamatosan veszti el maga körül a fontos személyeket. Emlékeit megsárgult fotográfiák és elrongyolódott filmes kópiák őrzik, az élmények lajstroma és a magány pedig egyre nagyobb súllyal nyomják a vállait. Ám megjelenik egy karizmatikus férfi (Michiel Huisman), akinek hatására megszegi önmagának tett fogadalmát, élete még jobban összekuszálódik, elfeledett hibák kerülnek a felszínre, régi titkokra derül fény…

Tanítsuk őket a helyes közlekedésre!

Dr. Krivácsy Péter, az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza szerint a nyári balesetek többsége kellő szülői körültekintéssel megelőzhető. „A gyermekeket érő baleseti kockázatok egy része az utazással jár. Fontos az autó biztonságossá tétele, gyermekülés biztosítása, megfelelő rögzítése, öv bekapcsolása és persze a biztonságos vezetés.

Nyáron előkerülnek a kerékpárok, gördeszkák, rollerek. Jellemzően a nagyobb gyermekeknél, kamaszoknál fordul elő gyakrabban ezekből fakadó baleset, ahol már nincs szülői felügyelet.

Fontos a megfelelő védőfelszerelés viselete, ebből is a legnagyobb jelentősége a bukósisaknak van. A súlyosabb gyermekbalesetek 75 százaléka koponya-, illetve agysérülés.

Nemcsak kerékpárhoz kell ezt viselni, hanem minden járműhöz, sporteszközhöz, amivel a gyermek (és persze a felnőtt) közlekedik.” Kamaszkortól, amikor elkezdődik az önálló közlekedés, ugrásszerűen megnő a közlekedési balesetek száma, főleg a fiúk körében. Idetartozik az autóvezetés is, miután megszerzik a jogosítványt. Nagyon fontos, hogy kiskortól lássák és eltanulják tőlünk a megfelelő közlekedési mintát! Ezt elsősorban nem szóbeli közlés útján érhetjük el, hanem példamutatással, illetve a megfelelő rutin kialakításával.

A vízbefulladástól megóvhatjuk!

A vízbefulladás veszélye nyáron növekszik, kisebbeknél elsősorban a kerti medence jelent veszélyt. Ha egy kisded elmerül a víz alatt, az csendes folyamat, nem tud segítségért kiáltani. Az otthoni medencénél a körbekerítés az egyetlen biztonságos megoldás, a földből kiemelkedő medence biztonsága sem garancia. Amerikában és Ausztráliában a kerti medencék körbekerítése már szabvány. A kicsiket medence mellett ne hagyjuk felügyelet nélkül! Nagyobbakra főleg az élő vizek jelentenek veszélyt, elsősorban az úszni nem vagy rosszul tudó gyermekekre. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának alapítója és elnöke szerint:

„Vidéken, nagyszülőknél is vannak tipikus vízibalesetek. Gyakori a kerti locsoláshoz az esővízgyűjtés. A százliteres hordóhoz odahúzza a kisgyermek a sámlit, kisautót, és már el is merült fejjel lefelé a hordóban, ahonnan semmi esélye sincs kijutni egyedül. Ugyanez érvényes a kútra.”

Ezekben az esetekben alaposan végig kell gondolni, hogyan lehet megakadályozni, hogy a gyerek a közelébe férhessen a víztartálynak, kútnak. Az állandó felügyelet nem is kérdés, de önmagában még nem elég. Ha gondoskodó szülők vagyunk, akkor a vízparton sem lehetünk hanyagok. A babák, kicsi gyermekek még magatehetetlenek a vízben, kivéve azon elenyésző százalékukat, akik a babaúszás reflexeit kihasználva és azt továbbfejlesztve már kiskorban megtanulják az úszás alapjait a különböző tanfolyamokon, amik egyébként ebből a szempontból igen hasznosak.

„Nem győzzük eleget hangsúlyozni a szülőknek, gyermeket kísérő, felügyelő felnőttnek, hogy az úszást segítő eszközök, de még inkább az életet óvó mentőmellény viselése olyan evidencia kéne legyen, mint az, hogy reggel ráadjuk a gyermekre a cipőt.

Persze, a gyermek utálja, de a sálat, sapkát is utálja, télen mégis ráadjuk. Van már Hello Kittys, Pókemberes, mindenféle tarka-barka mentőmellény, tehát játékosan rá lehet venni a kisgyermeket a viselésére, aminek pavlovi reflexként kéne működnie. Amikor nyaralni megyünk, pihenni is szeretnénk, ez természetes. Ilyenkor meg kell kérni valakit, hogy figyeljen helyettünk, ez nagyon fontos! Mi se legyünk közömbösek a szülőtársaink felé! Ha látjuk, hogy más gyereke veszélyben van, egyedül van, lépjünk közbe!

A prevenciós eszköz kiválasztásánál azt is figyelembe kell venni, milyen tevékenységet folytatunk. Hajózáshoz például mindenképpen galléros mentőmellény ajánlott, amely a felszín felett tartja a gyermek fejét, bárhogy esik is a vízbe, tehát megóvja attól, hogy víz kerüljön a légutakba. Partközeli pancsoláshoz, felügyelettel már elég lehet valamilyen egyéb úszást segítő eszköz, például karúszó. Önmagában a felügyelet nem elég, hisz a felnőtt is megcsúszhat, ráléphet valamire, automatikus reflex, hogy ilyen esetben elengedi a gyereket.

Ha elmerül a gyerek

Ha a gyermekem elmerül a víz alatt kartávolságon kívülre, bármilyen furcsa, nem mozdulok el a helyemről, hanem biztosítom a helyszínt: vagy én megtartom a helyemet, vagy mást odarántok, és a lelkére kötöm, hogy onnan el nem mozdulhat, mert ez az a pont, amihez képest tudom, hogy hol merült el a gyermek. Azonnal szólok a környezetemben lévőknek, vagyis külső segítséget kérek, és láncban megy tovább a segítségkérés, keresés. Ez érvényes akkor is, ha más gyermekét látom elmerülni, először azonnal külső segítséget kérek. Persze ez csak akkor lehetséges, ha vannak mások is körülöttem.

Ha pedig kiemeltünk egy eszméletét vesztett gyermeket a vízből, és még nincs ott a mentős szakember, akkor a klasszikus újraélesztést alkalmazzuk. Ennek lépéseivel minden szülőnek (és nem csak nekik) tisztában kéne lennie.”

Mindezekhez hasznos segítséget és további információkat nyújthat a következő oldalak felkeresése: www.vizimentok.hu és http://www.reanimatio.com

Ha eltűnik a gyerek

Tipikus szituáció, hogy eltűnik a strandon a gyermekünk. Minden esetben nagyon fontos, hogy higgadtak próbáljunk maradni. A kapkodás csak nagyobb káoszhoz vezet, így értékes perceket veszíthetünk. Nem azonnal cselekszünk! 1. Megállok. 2. Mély levegőt veszek. Ezzel oxigént juttatok az agyamba, ami a megfelelő gondolkodáshoz kell. 3. Felmérem a helyzetet. 4. Cselekszem.

A gyerek ösztönös lény, legritkább esetben indul csak a veszély, vagyis a víz felé. Általában olyan helyre megy, ami kedves neki, esetleg amin előtte megsértődött, hogy nem szabad, nem kapta meg. Játékbolthoz, fagyishoz, vagy ha indulás előtt otthon összevesztünk, hazafelé vagy az autóhoz.

Mindenkit értesítsünk a környezetünkben, hogy eltűnt a gyermekünk! Ne szégyenkezzünk, ne hezitáljunk, hanem szóljunk mindenkinek: először a közvetlen környezetnek, azután a strandfelügyelőségnek, a vízimentősnek, mindenkinek, aki elérhető. Ezeknek az eseteknek a 99 százalékában a gyermek gond nélkül megkerül. Egyedül azonban, pánikba esve, semmire sem megy egyikünk sem. A segítségkérés, a kommunikáció a legfontosabb.

Allergiás roham

Dr. Bognár Zsolt, a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi osztályának osztályvezető főorvosa más típusú veszélyekre is felhívja a figyelmünket. Ez az időszak kedvez a különböző allergiáknak is. Legyen az rovarcsípés, növényi anyag, por vagy levél, ami kiváltja, az allergiának különböző szintjei alakulhatnak ki. Kezdve az egyszerű bőrpírtól, a különböző vizenyőkön keresztül, amelyek már nemcsak a bőrt érinthetik, hanem a légutakat, nyelőcsövet is, egészen az anafilaxiás sokkig, amikor a beteg keringése összeomlik.

Annak, aki természetbe megy, kirándulni készül, vagy valaha volt már allergiás reakciója, mindenképpen javasolt, hogy tartson magánál valamilyen antihisztamin-készítményt.

Azok számára, akiknek ismert allergiájuk van, és fellépett már náluk súlyosabb reakció is, gyárilag előre töltött fecskendőben kapható epinefrin beszerzése javasolt. Ebből létezik gyermek és felnőtt kiszerelés is, és bármilyen szabadon hagyott bőrfelületen beadható, ezzel pedig az anafilaxiás sokk kialakulása megelőzhető. A nálunk elterjedt szokás, hogy allergiára kalciumos pezsgőtablettát adunk, egyrészt „hungarikum”, másrészt városi legenda. Semmilyen megalapozott érvet nem találni sem a magyar, sem a nemzetközi szakirodalomban, amely bizonyítaná a kalcium antiallergiás hatását. 

Amit nyaralás előtt mindenképpen megtehetünk, hogy ellenőrizzük, van-e az autóban amúgy is kötelező elsősegélytáska. Ebben például megtalálható a háromszögletű kendő, ami a különböző törések rögzítésére kiváló, a rögzítéssel pedig már a fájdalmat is jelentősen csillapítjuk.

Nem árt, ha van nálunk sebfertőtlenítő oldat, ragtapasz, illetve valamilyen fedőkötszer, fájdalomcsillapító. Kirándulóknak, természetjáróknak legyen kéznél gél csípésekre, szúrásokra, illetve legyen náluk a már említett antihisztamin.

Fontos: ismeretlen mély vízben csak az kezdjen el menteni, aki jártas benne és az adott napon is megfelelő fizikai és szellemi állapotban van!

Egyéb esetben szinte esélytelen a művelet, de egészen biztosan veszélybe sodorja a segíteni akarót. A kimentett gyereket, felnőttet azonban mindenképpen el kell kezdeni újraéleszteni!

Ó, csak még egyszer azt az éjszakát! S az éjszakára a táncos nappalokat!

Nem aludt Barranquillában azon a héten senki. Aki nem táncolt, az pihent, hogy aztán újra beálljon a többiek közé. A zenekarok az utcasarkokon táboroztak le, bevették magukat az áruházak lépcsőire, a piac közepére, a színpadokra, és zenéltek, zenéltek.

Néztem a tömegben Fernandót és Mireillát. A fiú indián mintákkal szőtt kalapjával finoman maga elé legyezett, eltitkolt pajzán mozdulat volt ez, udvarlás… Aztán táncosa háta mögé fordult kígyózón, úgy, hogy a következő pillanatban már elébe simult, válla nem rezdült, fejét nem tekergette, mégis mindig szembenéztek egymással. Mosolyogtak.

Mireilla úgy fogta fodros szoknyáját, mint egy királynő, aki semmit nem árul el, de minden mozdulata nőt ígér, boldogságra termett, odaadó, mégis büszke lányt.

Aprókat lép, kezében szorosan összekötözött, csokornyi gyertya. Éjszaka így táncolnak cumbiát, lángoló gyertyákkal, oly finoman mozdulva, hogy nem csöppen viasz a lányok kezére.

És cumbiát táncolnak drága öreg asszonyok vidám, heves vérű öreg emberekkel, szállnak a vágyakozás szárnyán, aprókat csosszanva, mosolyogva. És táncolnak az édes gyerekek, mert már úgy születnek, zenével a fülükben és ritmussal a lábukban.

És nem hagyják el, nem felejtik el. Mosolyognak errefelé az emberek, mert tudják, hogy az élet, ez a keserves, nehéz élet nem más, mint egy tánc. A vágyakozás tánca…

Abban az éjszakai kocsmában senki nem ült az asztaloknál. Minden teremtett lélek táncolt.

Latinok, feketék, spanyolok, indiánok utódai táncoltak a kocsma előtt, odabent és kint az utcán. Párban, szorosan. Csak a lábuk mozgott s a csípőjük, az se nagyon. Fejüket összetámasztották, nem látták egymást, érezték. Sokuknak csukva volt a szeme.

Ez volt az első kolumbiai éjszaka, amikor táncolni kezdtem. Feszes lett a bőröm, és hevesebben vert a szívem. És nincs vége. Hallom ma is…

Si, senora, csak a csípőt… Nem, a válla nem mozog… Egyenes a dereka… A szeme, a szeme elárul mindent… Csak finoman… Bueno! Bueno, senora! Érzi, érzi a cumbiát…?!

2017. május 19-20-án kerül megrendezésre első alkalommal Óbudán a Magyar Népzeneoktatás Ünnepe, hagyományéltető országos művészeti fesztivál, a népzenei műhelyek, Mesterek és Tanítványok országos találkozója. A rendezvény azzal a szándékkal jött létre, hogy megérdemelt és kiemelt figyelmet kapjon a világon egyedülálló kulturális örökségünk, a magyar népzeneoktatás.

A programsorozat május 19-én 17.30 órától az ország legnagyobb múlttal rendelkező, népzenét oktató házigazda intézményében, az Óbudai Népzene Iskolában veszi kezdetét. A megnyitón a Kobzos Kiss Tamás emlékhelyet átadja Professor Emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Az emlékhely átadása után 19 órai kezdettel Ünnepi Koncerttel várják a szervezők a közönséget az Óbudai Társaskörbe. A koncerten a néhai Kossuth-díjas előadóművész pályatársai, a Kobzos Kiss Tamás Vándordíj díjazottjai és az Óbudai Népzene Iskola tanárai adnak műsort. Köszöntőt mond Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

Az Ünnepi programok május 20-án folytatódnak Óbudán a Fő téren és a Kobuci kertben.

A Magyarországon működő népzenei műhelyek és intézmények óriási összefogásával közel 40 népzenét és hagyományőrző mesterségeket oktató művészeti iskola mutatkozik be az ország minden tájáról.  A népzenei műhelyek Mesterek és Tanítványok koncertjei mellett május 20-án, a Fő tér nagyszínpadán egy különleges hangszeravatásra kerül sor a CIMBALOM ÜNNEPEN. A hangszert a nagyközönség előtt első alkalommal 16.30 órától a Balogh Kálmán Trió koncertjén hallhatjuk. A nagyszínpadon kora délutántól késő estig a magyar népzene és világzene jeles muzsikusai váltják egymást. 18.30-tól Nikola Parov Quartet és Herczku Ágnes fergeteges koncertjére vigadhatunk, majd Virágvölgyi Márta és a „Hölgykoszorú”, azaz csupa női népzenész muzsikál. A napot fergeteges táncházi mulatsággal zárjuk.

A fesztiválon szakmai programok és versenyek, továbbképzések is várják az érdeklődőket.  A Tuka Zsigmond Citeraverseny az Óbudai Népzenei Iskolában zajlik egész nap. Az Esernyős Kulturális Pontban várják az óvónőket, tanítókat a „Néphagyományok az óvodában” - szakmai programsorozat bemutatására, amely ebben a tanévben Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával valósult meg.

A fesztivált az egész napos szabadtéri családi programok teszik teljessé. Az ÖrömZeneTéren egész nap aprók tánca és közösségi muzsika, az Élő műhelyekben kézműves iskolák, mesterség és könyvbemutatók, a Magyar Hangszermíves Céh, a Nádudvari Szakiskola és a Tündérkert Muzsikás mesetér várja a közönséget. A Míves VásárTéren népművészeti, iparművészeti portékák vására, gasztronómiai csemegék tárháza, Népi játékok játszótere és kosaras körhinta várja a nagyérdemű publikumot.

PROGRAM:

A rendezvény fővédnöke: dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár

Fő  tér - nagyszínpad

MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK

10.00 – 15.00

Művészeti iskolák, szakgimnáziumok és felsőoktatási intézmények országos találkozója

Házigazda: Óbudai Népzene Iskola

Az ünnep porondmestere: Zugmann Zoltán

Cimbalom-ünnep

15.30 Hurdy-Gang

16.15 Az új koncertcimbalom avatása

átadja: Tamás Ilona az Észak-Budapesti Tankerületi Központ igazgatója

16.30 Balogh Kálmán Trió

17.15 Az Országos Tuka Zsigmond Citeraverseny eredményhirdetése

18.30 Nikola Parov Quartet és Herczku Ágnes

20.00 Virágvölgyi Márta és a „Hölgykoszorú”

21.00 TÁNCHÁZ

Esernyős Óbudai Kulturális Pont

11.00 és 13.00 Néphagyományok az óvodában

Pedagógiai műhely óvónőknek: Szakmai találkozó az Óbudai népzenei program bemutatására

A műhelymunkát vezetik a programban résztvevő óvódapedagógusok

és az Óbudai Népzene Iskola tanárai

Óbudai Népzene Iskola

10.00 – 14.00 Országos Tuka Zsigmond Citeraverseny
 

Fő tér - nagyszínpad

MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK

10.00 Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium

10.45 Kodály Zoltán Művészeti Iskola. Csík János és tanítványai (Kecskemét)

11.30 Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium (Debrecen)

12.30 Piliscsabai Páduai Szent Antal Iskola

13.15 József Nádor Művészeti Iskola (Üröm)

13.30 Zsobada Banda

14.15 Óbudai Népzene Iskola
 

Kobuci kert

MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK

10.30 Magonc Együttes (Óbudai Waldorf Iskola)

11.30 Óbudai Népzene Iskola

12.30 Forráskúti Általános Iskola és AMI

12.45 Ádám Jenő Általános Iskola és AMI (Bordány)

13.30 Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola (Budafok)

14.00 Rácz Aladár Zeneiskola

14.20 Harmónia Művészeti Iskola (Győr)

14.30 Család Általános Iskola és AMI (Keszthely)

15.00 Dunántúli Bourdon Zenei tábor (Tihany)

15.15 Búzaszem Iskola (Göd)

16.00 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék

16.45 II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

17.30 Vuicsics Tihamér Zeneiskola (Szentendre)

EGÉSZ NAPOS CSALÁDI PROGRAMOK 10.00 -20.00

ÖrömZeneTér - aprók tánca, közösségi muzsika és táncház

Élő műhelyek, kézműves iskolák, mesterség és könyvbemutatók

TÜNDÉRKERT Muzsikáló Mesetér

Magyar Hangszermíves Céh - Nádudvari Szakiskola – Best - Budai Kézművesek

Míves VásárTér

Népművészek, iparművészek, kézműves vására

Gasztronómiai csemegék tárháza

Népi játékok mezeje – Kosaras körhinta – Napra forgó mese és mulatság

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával valósul meg.
Szervező: Magyar Hangszermíves Céh; Századok Öröksége Produkció

www.festumrendezveny.hu
https://www.facebook.com/SzazadokOroksege/

Ezen a napon felfedezhetik az Arany által használt kifejezések, szavak kincsestárát.

Lesz:
- versfaragó műhely, ahol ki-ki elkészítheti saját örökbecsű költeményét,
- Arany Kávéház, ahol színészek egy aranyért Aranyat mondanak
- fellép Szalóki Ági, a Kolompos Együttes, Sebő Ferenc és zenekara
- Mácsai Pál vezetésével az Örkény Színház színészei és még sokan mások
- gyerektáncház, térzene, Arany vetélkedő, könyvjutalom minden játékos családnak
- Arany kedvenc ételei, Marca-fánk és minden irodalmi és kulináris élvezet, mi szem-szájnak ingere.

Májusban csak egyszer van Aranyvasárnap, ne hagyja ki, öröm lesz az egész családnak!

Kert színpadi programok:

10 óra Fúvószenekari térzene - Lehár Ferenc fúvószenekar
10:15 A szó kincs - Arany vetélkedő családoknak. Játékmester Zugmann Zoltán
10:30 Arany 200 pályázat - Díjátadó ünnepség
10:45 Családi kör rajzpályázat - Díjátadó ünnepség
11 óra Versfaragó Műhely - Varró Dániel költővel
11:15 Szalóki Ági official- Körforgás - gyerekkoncert
12 óra Fúvószenekari térzene
12:15 A szó kincs - Arany vetélkedő családoknak
12:30 Gyerek táncház - Nagyszalontai táncok
13 óra Fúvószenekari térzene
13:15 A szó kincs - Arany vetélkedő családoknak
13:30 Versfaragó Műhely - Tóth Krisztina költővel
14 óra Kolompos Együttes koncertje
14:45 A nap verse - A fülemile - Nagy Ervin előadásában
15 óra Versfaragó Műhely - Kemény Zsófi és Kristóf Horvath-Szinész Bob slammer költőkkel
15:15 # Arany vers átirat pályázat eredményhirdetése
15:30 Langaléta Garabonciások - gólyalábas költemények
16 óra Örkény Színház - Arany versek - Mácsai Pál és a társulat
16:30 Fúvószenekari térzene
16:45 A szó kincs - Arany vetélkedő családoknak
17 óra Sebő-együttes koncertje

Díszterem:

10:30 Maszk Bábszínház: Pázmán lovag és Bajusz - marionett előadás
12:30 Maszk Bábszínház: Pázmán lovag és Bajusz - marionett előadás
14:45 A vándormuzsikus meséje - Gulyás László

Egész napos program:

10 óra Szókincs-kereső irodalmi kalandtúra az életre kelt Arany versekben

Az egész napos rendezvény ingyenes, a termekben zajló programokra helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Facebook esemény >>>

A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.

Megváltozhatok?

„Bármit elérhetsz, ha igazán akarod!” – tartja korunk jelmondata, amellyel vitázni felelőtlen tett, ha nem akarjuk, hogy akaratgyengének, lustának és erőtlennek tartsanak bennünket, olyan embernek, aki képtelen a kezébe venni az élete irányítását, így végeredményben saját maga felelős minden kudarcáért. Ebben az állításban van némi igazság, de korántsem fedi a valóságot. Az ikerkutatások, valamint az örökbe fogadott gyermekekkel kapcsolatos kutatások alapján a tudósok megállapították, hogy a legtöbb személyiségvonás valamivel 50 százalék alatti értékben örökletes, így vannak olyan területek, amelyeken nem változtathatunk. Ugyanakkor a maradék 50 százalék azt jelenti, hogy vannak olyan területek, ahol igenis fejlődhetünk.

Martin Seligman, a pozitív pszichológia atyja szerint, ha azokat a területeket helyezzük a középpontba, amelyeken valójában nincs lehetőségünk változtatni, akkor éppen ellenkező hatást érünk el, mint amit szerettünk volna, és megágyazunk a frusztráció, az önvád és a bűntudat érzésének, amely még inkább súlyosbítja a helyzetet.

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy felismerjük saját korlátainkat is. Mély nyomot hagyott bennem, amikor egyetemista koromban találkoztam a Newsweek magazinban megjelent cikkel, amelyet a „Lélek betegségei” c. tankönyv oldalain is közöltek, éppen azért, hogy illusztrálják, hogy az a meggyőződés, hogy mi magunk teremtjük a világunkat, súlyos károkat is okozhat. A cikk 1988-ban jelent meg, de a ma embere számára is rendkívül fontos üzenetet hordoz. Az esszé szerzője arról számol be, hogy lelkileg mennyire megnyomorító érzés, amikor egy-egy súlyos betegségben szenvedő ember azzal a nézettel találkozik, hogy azért nem épült még fel, mert nem akarja igazán a gyógyulást. A pozitív gondolatok teremtő erejének ilyen mértékű elterjedése valóban káros jelenség, hiszen éppen ellenkező hatást érünk el vele, mint amit szerettünk volna, hiszen a pozitív gondolkodás célja éppen az lett volna, hogy a saját jólétünkért való felelősségvállalás által kiegyensúlyozottabbá váljunk.

„Megváltozom!”

Bár sokszor úgy gondoljuk, hogy a változáshoz elég az elhatározás, illetve a döntés melletti elköteleződés, valójában ez nem feltétlenül, és nem minden esetben elegendő a sikerhez. Sőt, vannak területek, ahol a tapasztalat azt mutatja, hogy minél inkább szeretnénk elérni a változást, és minél jobban ráfeszülünk a témára, paradox módon annál kevésbé sikerül.

Elhatározzuk, hogy lefogyunk, ezért kevesebbet eszünk, mint amennyire szükségünk lenne. A legtöbb fogyókúrázó tapasztalta már, hogy ilyenkor szinte csak az étel körül járnak a gondolatai, ami igencsak megnehezíti az elhatározás melletti kitartást. Amikor végképp nem bírja tovább, teletömi magát a kedvenc ételeivel, a kínszenvedéssel leadott kilók pedig rövid idő alatt visszakúsznak. Nem csoda, ha a fogyókúrázókon ilyenkor elhatalmasodik a saját magukkal szembeni elégedetlenség és a tehetetlenség érzése, majd levonják a következtetést, hogy képtelenek lefogyni. A kutatók szerint sokkal célravezetőbb, ha a drasztikusan lecsökkentett kalóriabevitel helyett a testmozgás és az egészséges étkezés mellett tesszük le a voksunkat.

Ugyanígy járhatunk, ha rossz alvók vagyunk, és úgy döntünk, megváltozunk, holnaptól bizony nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban alszunk. Amikor viszont este álomra hajtjuk a fejünket, minden valószínűség szerint azt fogjuk tapasztalni, hogy korántsem volt elegendő az elhatározás, sőt, már maga a döntésünk miatti izgalom következtében sem tudunk ellazulni és elaludni.

Ahogy telnek a percek, órák, egyre idegesebbé válunk, majd elkezdjük számolni, hogy mennyi idő van még hátra a pihenésre szánt időből. Minél kevesebb, annál frusztráltabbak leszünk, a pihenésnek pedig lőttek. Az alvásproblémával küzdők számára tehát korántsem elég, ha fejükbe veszik a változást, érdemes olyan technikákat elsajátítaniuk, amik segítenek nekik ellazulni és pihenő üzemmódba kapcsolni.

Néhányan hasonlóan vannak a hétköznapi (nem klinikai) levertséggel, „depivel” is. Egyesek megpróbálnak a dolgok mélyére ásni, és azt boncolgatják, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen sötét színben látják a világot. Ez viszont éppen a tépelődést fokozza, és ezáltal a negatív gondolkodást, végeredményben pedig a lehangoltságot növeli.

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Mások magától a döntéstől várják, hogy jobban fogják érezni magukat, de ha mindeközben nem kérdőjelezik meg a saját pesszimista gondolataik létjogosultságát, akkor ez sem fog sikerre vezetni, sőt, még inkább a mélybe taszítja őket, hiszen a sikertelenség éppen a búskomorság mögött meghúzódó gondolatokat fogja igazolni („Nekem soha semmi sem sikerül.” „Én mindenben ilyen béna vagyok.” „Lám, lám, még az sem megy, hogy kicsit vidámabban éljem az életet.”).

Sokkal előrébb vivő, ha feltérképezik a rossz hangulat jelentkezésekor automatikusan felbukkanó pesszimista gondolatokat (amelyek többnyire állandóak: „örökké, soha, mindig”, áthatóak: „minden összeomlik”, és személyesek: „én tehetek mindenről”), majd a tények alapján megkérdőjelezik ezek igazságát, és új, működőképesebb gondolatokkal helyettesítik azokat.

Támogathatja a változást az is, ha tudatosan elkezdjük megkeresni azokat a dolgokat, helyzeteket, amelyekért hálásak lehetünk. Ilyen a „Három áldás”-gyakorlat is, amelyet Seligman az „Élj boldogan” c. könyvében ismertet. A gyakorlat lényege, hogy mindennap számba vesszük azt a három dolgot, ami aznap jó volt, illetve azt is, hogy miért történtek ezek. (Például: „Ma megdicsért a főnököm.” „Azért, mert nagyon rátermetten végeztem el a munkát.”) A gyakorlat instrukciója azt kéri, hogy vessük papírra ezeket az élményeket, ugyanakkor azt gondolom, az is nagyon hasznos lehet, ha a számunkra fontos emberekkel megosztjuk ezeket. Mi például a családommal a gyerekek esti fektetése részeként gyakoroljuk ezt a játékot, és még a nehéz napokon is segít abban, hogy pozitívabban zárjuk le a napot, és optimistábban tekintsünk előre. Ennek a verziónak további előnye a közösség támogató ereje, illetve egymás meghallgatása is számos pozitív érzelmet mozgósít.

Veszélyes dolog azt hirdetni, hogy bármit elérhetünk, csak akarnunk kell, hiszen vannak olyan területek, ahol nemcsak akarni kell a változást, hanem ismerni kell a változás technikáját (pl. depresszió, fóbiák, pánikbetegség, súlyos szorongások, alvászavarok, súlyos függőségek), amelyhez érdemes lehet szakember segítségét kérni.

Ugyanakkor vannak olyan területek, amelyek esetében elfogadásra van szükség, és arra, hogy megtanuljuk kezelni a helyzetet. A negatív érzelmekre is szükségünk van, nem iktathatjuk ki őket az életünkből és személyiségünkből, sokkal inkább azt kell megtanulnunk, hogy miként tudunk hatékonyan megküzdeni velük, vagy miként tudunk talpon maradni a nehéz szituációkban is.

Tehát képesek vagyunk változni, de vannak korlátaink, és nincs hatalmunk arra, hogy teljes mértékben mi irányítsuk az életünket. A változás és a fejlődés kulcsa, hogy felelősséget vállaljunk a cselekedeteinkért, és elköteleződjünk a céljaink mellett, ami nem csupán egy döntés, hanem az ezzel járó, olykor kemény munka felvállalását is jelenti.

Mintha egy terapeuta díványára huppantam volna. És nemcsak, mert a Lengyel Intézet furcsa színpada nem hagyta, hogy otthonosan belehelyezkedhessek a sötétség leplével és színpadi függönnyel védett néző szerepbe. Az előadás nem elkezdődött, hanem már zajlott, amikor nézőként, illedelmes távolságtartással helyet kerestünk a körben, de még így is néha arrébb kellett húznunk a lábunkat egy porszívó vagy egy lerakott váza elől, hogy jelezzük: mi itt csak a nézők vagyunk, kérem! Aztán mégiscsak felültettek minket – a hintába.

Lackfi János Hinták című drámája nem csupán egy anya-lány kapcsolatban röpít fel és merít alá a sebeket és reményeket hordozó szeretet végleteinek ábrázolásával. Anya és lánya maga is láthatatlan láncon függ, amely hol fölrántja őket az égi teljesség ígéretébe vagy a repülés szabadságába, hol visszahúzza őket a félelem, az aggodalom vagy a fizikai törékenység kötelével.

Galgóczy Judit rendező láthatatlan szelídséggel és finom utalásokkal keretezi Peremartoni Krisztina és Soltész Bözse szemérmetlenül hiteles alakítását, amely olyan közelségbe hozta a történetet, hogy a bemutató utáni este nem tudtam értelmezési távolságba kerülni tőle – a fájdalom száműzte a gondolatot. Másnap aztán kezdtek kirajzolódni a részletek, s velük visszatérni belém a hit, hogy e tragédiákkal körbevett anya-lánya kapcsolatban is rejlenek lehetőségek. A szereplők sorsa a boldogság és üdvösség tengelye között halad, a koordinátarendszerben más-más talentumokkal és életeseményekkel araszolnak előre születéstől halálig (vagy tovább), ahogy mindannyian.

A kerti gyermekjáték jól terhelhető szimbóluma a hétköznapi örömöknek és tragédiáknak, hisz a befogadás és elengedés visszatérő emberi feladat mindenféle kapcsolatban.

És miért citálja elő a szerző a két többszáz éves Szent Terézt? Nyilván nem csupán dramaturgiai ürügyként, hogy anya és lánya végre együtt repülőre szálljon, hogy meglátogassa a hozzájuk kötődő szent helyeket. Nem csupán azért, hogy végre legalább mi megértsük, miért nem érthetik ők egymást, hisz egyikük a repülőn éli át a halálfélelmet és a templomban a repülést, a másik pedig épp fordítva. Ahogy a két Teréz is tökéletesen ellentétes karakter. Az egyikük XIX. századi Lisieux-i (kis) Szent Teréz, aki a „lelki szárazsággal és az egyedülléttel” harcol, amely lehetetlenné tette számára, hogy másokkal közelebbi kapcsolatot alakítson ki, de minden szenvedést természetfeletti örömmel fogadott, mint lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljön Krisztus áldozatához. A másik a XVI. században élt vidám és szeretetre kész, azonban örökké nyughatatlan, az emberek helyett az ég angyalai közé vágyó Avilai (nagy) Szent Teréz, aki kortársai szerint, (ha nem is légikisasszony volt), de a padló felett lebegett, és azt vallotta: ,,Isten őrizzen a szomorú arcú szentektől!''

Anya és lánya épp ennyire különbözik egymástól. Elszakadni nem tudnak, ahogy Avilai Szent Teréz írta, aki elszökött otthonról: ,,Nem hiszem, hogy a halál fájdalmasabb lesz a szívemnek, mint az a perc, amikor elhagytam a szülői házat. Úgy éreztem, hogy ízekre szakadok.'' A darab hősei mégis csak ritka pillanatokban találkoznak igazán, mert más-más magaslatokba, mélységekbe és ritmusra hintáztatja őket az élet, más-más arcát mutatja nekik a világ, a szeretet, az Isten.

A Zsámbéki Színházi Bázis előadása nem egy estére szóló időtöltés, mert, ha engedjük, hallhatóvá teszi a saját hintánk nyikorgását is, amelyről személy szerint hiszem, hogy nem egy Mekk Mester tákolta össze – ahogy a darabbeli kerti hintát a nagypapa, ezért érdemes keresni, ki és hogyan mozgatja.

Következő előadások:

időpont: 2017. május 18-19., 19.30 óra
helyszín: Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár, 2072, Zsámbék, Etyeki u. 2.