„Elképesztő áttörés a rosszindulatú daganatoknál, többségüknél kemoterápiára sincs szükség!” – ezzel vagy ehhez hasonló címekkel nap mint nap jelennek meg cikkek, az egyszerű olvasó pedig nem győzi kapkodni a fejét. Most épp a daganatot valósággal elolvasztó mikrohullámú termoablációt kapta fel az ügyeletes álhírportál: mint írják, Olaszországban már végrehajtották az első olyan műtétet, amelynek keretében mikrohullámmal felfűtött tűvel pusztították el a másként nem operálható rosszindulatú, áttétes májrákot. Állításuk szerint a máj-, vese-, csontdaganatoknál és áttéteknél is alkalmazható módszer az esetek többségében a kemoterápiát is kiváltja, teljesen elpusztítja a tumoros sejteket. A hírrel viszont van két gond: egyrészt, hogy ebben a formában nem igaz, másrészt, hogy magát az eljárást már régóta alkalmazzák, egyáltalán nem újdonság.

„A termoabláció régóta használt helyi kezelés, mindig valamilyen fizikailag károsító módszer alkalmazását jelenti. Mikrohullámú változatánál arról van szó, hogy a mikrohullám által gerjesztett hőt vezetik a daganathoz, azt a részét pedig tönkre tudják vele tenni, amelyik a hő hatósugarában van” – magyarázza dr. Lövey József onkológus és sugárterápiás szakorvos.

Az Országos Onkológiai Intézet klinikai igazgatója kiemeli, hogy ugyanez a módszer működhet fagyasztással is, vagy éppen olyan szövetroncsoló anyag befecskendezésével, mint például az alkohol. Ezekkel a módszerekkel bizonyos tumorokat valóban el lehet pusztítani, ki lehet vele váltani sebészeti módszereket, ugyanúgy, ahogyan a sugárkezelés bizonyos formáival is.

Erre való az úgynevezett sztereotaxiás testbesugárzás is, amelynél kicsi pontra nagy sugárdózist adnak, a daganatsejteket pedig a sugárzás pusztítja el. Az onkológus kiemeli, hogy az ilyen és ehhez hasonló módszerek akkor jelenthetnek teljes megoldást, ha valakinek egyetlen, illetve nem túlzottan sok daganatos góc van a szervezetében – ilyenkor azokat valóban el lehet pusztítani ilyen eljárásokkal. A hővel roncsoló módszerek hátránya, hogy alkalmazásukkor a testbe bele kell szúrni valamilyen tűt műtéti körülmények között, vagy oly módon, hogy azt CT-vel vagy MR-el követik, illetve vezérlik. Korlát az is, hogy a nagy erek közelében – például amikor a májdaganat közel van a szerv valamelyik nagyobb eréhez – nem lehet ilyen eljárásokat használni, mert az erek károsodhatnak.

Ugyancsak egyre szélesebb körben alkalmazott eljárás a nagy energiájú fókuszált ultrahang, de az sem alkalmazható minden betegnél és minden daganattípusnál.

Miómánál például használható, alkalmazásához pedig műtétre sincs szükség: az ultrahangot egy testen kívül vezetett eszköz bocsátja ki, az adja le az energiát, méghozzá MR-vezérléssel, a daganatra fókuszáltan.

Csak a szike biztos

Az efféle módszereknek, tehát a fókuszált ultrahangnak, a mikrohullámú termoablációnak és a hasonló eljárásoknak komoly hátulütője, hogy ha a daganat ismeretlen, akkor nem lehet ezeket alkalmazni. „Ez igaz minden olyan esetre, amikor tudjuk, hogy van egy daganatos góc, de nem tudunk belőle mintát venni. Ilyenkor ugyanis nem tudjuk, mit kezelünk. Ha van minta, már lehet mérlegelni a helyi kezelés lehetőségét, de a legtöbb esetben, így például az emlődaganatoknál, ilyenkor is jobb megoldás a tumor eltávolítása” – magyarázza az onkológus.

Mint mondja, ennek oka az, hogy a sebészi beavatkozások után meg lehet arról győződni, hogy a daganatot sikerült-e teljesen kioperálni, hiszen ilyenkor a patológus mindig megnézi, hogy az ép szövetben történt-e a kimetszés, vagy esetleg maradtak vissza daganatos sejtek.

Elmelegítésnél ilyen ellenőrzésre nincs mód, csak remélni lehet, hogy elpusztult a teljes tumor. Ez az oka annak, hogy ilyenkor a betegeket képalkotó vizsgálatokkal, CT-vel, MRI-vel és PET-tel szorosan követni kell.

Fontos az is, hogy a helyi kezeléseket jól megtervezzék. Erre jó példa a már régóta használt sugárkezelés, amelynél az orvosok a képalkotó vizsgálaton, tehát CT-n, MRI-n vagy PET-en berajzolják a daganatot, majd azt kiindulási területnek tekintik. Minden daganattípusnál meg van határozva az is, hogy ezt a területet mennyire kell kiterjeszteni annak érdekében, hogy számoljanak a képalkotó vizsgálaton nem látható daganatterjedéssel és a kezelés geometriai bizonytalanságával. A kezelés mikéntjét számítógépes modellekkel tervezik meg, így pontosan tudható, hogy a sugárzás hova megy, mennyi nyelődik el belőle. A termoablációnál, illetve az ahhoz hasonló helyi daganatpusztító módszereknél ugyancsak használnak hasonló modelleket, bár ezek még nem annyira fejlettek, mint a sugárterápiánál alkalmazottak.

Kiegészítésre tökéletes

Utóbbiból következik, hogy a kiindulási tumorokat, ha csak lehet, műtétileg kell eltávolítani, vagy bizonyos esetekben sugárterápiával kell roncsolni.

„A korai daganatok nagy része jól kezelhető sebészileg, így addig nem szabad elhagyni a járt utat, amíg nincs elegendő adat arról, hogy más helyi megoldás legalább ugyanolyan jó” – emeli ki az onkológus.

Ennek módszere, hogy klinikai vizsgálatok során hasonló adottságú betegeket választanak ki, majd véletlenszerű besorolás után az egyik vagy a másik módszerrel kezelik őket. Jelen esetben a műtétet akkor válthatja ki az alternatív kezelés, ha legalább ugyanolyan hatékony, és nincs több mellékhatása.

Noha önállóan még nem, de kiegészítő kezelésként már régóta alkalmazzák a helyi eljárásokat. Például, ha a májban valakinek van öt áttétje egy vastagbéldaganatból, abból pedig kettőt sikerül kivenni, akkor a maradék hármat – amely sebészileg elérhetetelen helyen van – elmelegíthetik tűszúrásos módszerrel, mikrohullámú vagy rádiófrekvenciás ablációval. Utóbbinál olyan tűt szúrnak be, amely esernyőként kinyílik, az érintett területet azzal melegíti fel. Akárhogy is történjék, ez a megoldás csak kiegészítő helyi kezelést jelent, az áttétképződésből adódó problémát és a teljes szervezet kezelését nem oldja meg. Azaz a gyógyszeres kezelést – ami lehet kemoterápia, hormonterápia, célzott terápia és immunterápia is – nem váltja ki.

Árnyalatnyi különbség

Vannak az onkológiában olyan új eszközök is, amelyek forradalminak tűnnek, viszont daganatpusztító módszerük a korábbiaktól annyira nem különbözik. Ilyen például a „Cyberknife”, amely hamarosan az Országos Onkológiai Intézetben is elérhető lesz. „Ehhez hasonló, nagy erejű, röntgensugárzást kibocsátó részecskegyorsítóink eddig is voltak, ezek is át tudtak hatolni a szervezeten, mélyebb területeket is képesek voltunk velük elérni.

A Cyberknife is ezt tudja, de annak sugárzást kibocsátó gyorsítócsöve egy olyan robotkarra van rögzítve, amely azt minden irányba tudja mozgatni, illetve a beteg mozgását (például légzését) is tudja követni.

Fontos az is, hogy a kezelés alatt a beteg egy olyan robotikus asztalon fekszik, amelyet dönteni és forgatni is lehet, így a kezelést ez is rendkívül pontossá teszi. Bár az igaz, hogy a lefedett terület csak viszonylag korlátozott méretű lehet. Ebből az is következik, hogy az eljárás általában nem alkalmazható mezoteliómánál, azaz a mellhártya rosszindulatú daganatánál, ugyanis az jellemzően a mellhártya nagy területére terjed ki – ennek kezelésére így a Cyberknife sem alkalmas, annak ellenére sem, hogy egyes külföldi magánklinikák ezzel próbálnak betegeket csalogatni. Az eljárás viszont segíthet azon betegek kezelésében, akiknek kezdeti tüdődaganatuk van, de légzésfunkciójuk már nagyon rossz, ezért altatni, műteni nem lehet őket. Ha ilyenkor tüdődaganatukat fókuszáltan besugarazzák, akkor meggyógyulhatnak, mert a sugár elpusztítja a tumort.”

Az új, egyre modernebb eszközök tehát inkább jelentenek ilyen jellegű, apró lépéseket, mintsem nagy áttöréseket. A kemoterápiát pedig nem váltják ki, már csak azért sem, mert teljesen másra való: azok a teljes szervezetre vonatkozó terápiák, míg a daganatokat fizikai módszerekkel károsító eljárások helyi kezelést jelentenek. Ebből adódóan nem egymásnak versenytársai, hanem kiegészítik egymást.

Hová tűntek napjainkra eleink intelmei? Többek között erre a kérdésre keres választ és szembesít a megoldással a Médiaunió idei kampánya, ami a „4-ből 3” kijózanító címet viseli. Az elszomorító adat maga a valóság, hiszen a vezető halálokokból bekövetkezett halálesetek háromnegyede korai stádiumban felismerhető, így nagyrészt gyógyítható. Lenne!

Ehhez azonban mi is kellünk; férfiak és nők, teltek és vékonyak, fél- és egészségesek, idősek és fiatalok egyaránt. Meglepő, hogy ez utóbbi, felnövekvő generációk leginkább. Minél hamarabb tudatosítjuk a prevenció fontosságát, annál korábban lesz mindennapjaink része a felelős tudatosság önmagunkkal szemben.

Genetikai sajátosságok, vírusfertőzések, de a táplálkozás, a mozgásszegény életmód, különböző függőségeink is hozzájárulnak szervezetünk leépüléséhez.

Kevesen tudják, hogy a rendszeresen ajánlott szűrővizsgálatok általában ingyenesek, bizonyos típusaik az egészségügyi központok mellett patikákban is elérhetőek, ahol mindemellett a védőoltásokkal, gyógyszeres megelőzéssel kapcsolatos tanácsadással is rendelkezésre állnak.

A Médiaunió Alapítvány tagjai, a felkért civilek és más szervezetekből érkező szakértők, orvosok, egészségügyi dolgozók, kutatók, illetve nem utolsó sorban a Richter Gedeon Nyrt. mint szakmai partner összefogásával június 5-én országos méretű, többlépcsős médiakampány indult.

A 2017-es társadalmi célú reklámfilm koncepciója a Springer & Jacoby Budapest reklámügynökség kreatív ötlete, amit Spáh Dávid – több, korábbi kampányfilm rendezője – álmodott filmre. „Nagyon jó érzés, ha valaki azt mondja az embernek, hogy nyugodjon meg, még nem tette magát teljesen tönkre! A film arról szól, hogy milyen hirtelen tud egy egyébként szűrhető betegség véget vetni mindennek… Amikor egy egész család roppan bele a veszteségbe.”

Az ügynökség szövegírója, Szántó Dénes szerint a film komor hangulata ellentmondást nem tűrően szembesít a magunkkal és környezetünkkel szembeni felelősségünkkel.

A kezdeményezésben résztvevők mindegyikéhez hasonlóan a Kultúrpart Csoport is pro bono vállalta a közreműködést, mint PR és kommunikációs ügynökség. Hamarosan debütál kampányszerverük, ahol a szűrés témakörében folyamatosan frissülő tartalmakat érhetnek el a sajtó képviselői és a felhasználók. Emellett elindult egy microsite, mely a szűrések fontosságról és a vizsgálatokról nyújt információt. A honlap nem és kor szerinti bontásban ad eligazítást a javasolt szűrővizsgálatokról.

Ma Magyarországon az Európai Unió átlagához képest kétszer annyian halnak meg 65 éves koruk előtt olyan egészségügyi okok miatt, amelyek szűréssel, védőoltással megelőzhetők lennének.

A tudomány exponenciális fejlődése okán egészségügyeink előtt is új távlatok nyílhatnak hamarosan, amikor nanotechnológiai berendezések vizsgálják majd szervezetünket, s hívják fel a figyelmet okos telefonjainkon keresztül: eddig, és ne tovább!

De addig? Csak egy keveset tegyünk meg magunkért és szeretteinkért, hogy testünk lehessen a lélek temploma, amíg megadatott. Ehhez bizony kellenek az adatok, mint a számok a lottó ötöshöz…

Filmek: https://youtu.be/7hb7H8vwUwE és https://youtu.be/P0I_P_WMFZ4

(x)

Jean Etienne Fougerole egyetemi tanár Tárt karokkal című könyvében fejti ki, hogy milyen fontos segíteni a rászorulókon, illetve hogy a romák integrálása a francia társadalomba alapvető feladat. Egy tévévita során egy újságíró cselekvésre szólítja fel, azt kéri, ne csak szavakkal, tettekkel is mutasson példát. Fougerole erre a vita hevében kijelenti, hogy ha nézi rászoruló család ezt az adást, jöjjön el hozzá, szívesen befogadja őket. Az „invitáláson” felbuzdulva másnap egy roma család jelenik meg Fougerole villája előtt, az író pedig nem küldheti el őket.

A szituációk egy része attól lesz nagyon szórakoztató, hogy az értelmiségi család nem képes az előszeretettel hangoztatott nyitottságát és befogadó hozzáállását gyakorolni a roma családdal szemben – erre számos dialógus épül, amelyet a színészek jó érzékkel, a bohózatszerű jelenetek ritmusát szigorúan megtartva játszanak.

Poénforrás ezen kívül a főhős író hiúsága, illetve az a mindenek feletti és képmutató törekvés, hogy a média rózsaszínnek mutassa azt az együttélést, amely valójában konfliktusokkal teli. A vicces szituációk nagy része nem közönséges, a készítők igyekeznek inkább a fenti elemekből kihozni minél több helyzetkomikumot.

Sajnos vannak kivételek, nyilván az alpári poénokra vevő közönséget is ki akarták szolgálni – ennek érdekében még egy-két karakteridegen cselekményszálat is bevetettek. Az előzmények fényében például nehezen tudom elképzelni, hogy az elegáns, sznob francia feleség viszonyt kezdeményezzen az egyik beköltözővel.

Ne számítsunk arra, hogy a romák integrálásáról vagy a különböző kultúrák együttéléséről nagy tanulságot kapunk, de ez nem is feladata egy komédiának. Az biztos, hogy nem lesz belőle „évente egyszer meg kell nézni” típusú, klasszikus vígjáték, mint amilyen az Életrevalók lett, de egy fárasztó munkanap után kikapcsolódásnak jó lehet.

Itt a nyár. Az iskolába járó kamaszokra rázúdul a szabadság, hiszen az önállóságnak már olyan fokán állnak, amikor a határokat tiszteletben tartva – és persze feszegetve is – többé-kevésbé szabadon dönthetik el, mit kezdenek a vakációval. Csak az a fránya pénz ne lenne! Mert az azért erősen korlátozza az elképzeléseket. Hogyan lehet gyerekeinknek megtanítani, hogy jól bánjanak a pénzzel?

A gyerek és a családi kassza

A pénz nem küszöbölhető ki az életünkből, de nem a legfontosabb érték. Hogyan lehet ezt nemcsak elméletben, hanem a mindennapi gyakorlatban is megmutatni? Orsolics Zoltán Zénó ifjúsági és családi tanácsadó szerint – aki a kamaszszerviz.hu-n ad tanácsot szülőknek a fiatalokat érintő problémákkal kapcsolatban – „fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyerek velünk él, mindent hall és lát, a pénzügyeket is. Ehhez való viszonyát meghatározza, hogy hogy állunk ezzel mi, szülők: mire költünk és mennyit, vagy mit tekintünk fontosabbnak, a gyermekünk is látja, érzékeli.”

„Amikor a hároméves gyermeknek nem engedjük meg, hogy mindent, amit megkíván, belepakoljon a bevásárlókosárba, máris szembesült a pénzügyi korlátokkal” – mondja Németh Erzsébet szociálpszichológus. „Ha kikötjük, hogy csak egy édességet választhat, amit csak fizetés után bonthat ki, túl vagyunk az első, gyakran sírással kísért leckén. Később megismerkedik a család kiadásaival, bevételeivel, lehetőségeivel és azzal, hogy ő ennek a költségvetésnek része, nem csupán haszonélvezője. Minden botlás, túlzott követelés lehetőség a tanulásra. Beszélgetni kell a gyerekekkel ezekről a kérdésekről, segíteni nekik a reális célkitűzések és tervek kidolgozásában. Persze a kamasszal már nem könnyű beszélgetni, főleg a prédikációt nem szeretik, de ez ne tántorítson el minket! Jó, ha tudunk gyermekeink vágyairól, félelmeiről, miként gondolkodnak az életről, a boldogságról, a gazdagságról.”

A kamasszerviz.hu szakértője is figyelmeztet arra, hogy kamaszkorban a tinédzser reakciója felerősödik, miközben szeretné befolyásolni, hogy mi legyen a családi prioritás. „Van, hogy másokhoz, a kortársai szüleihez hasonlítja saját szüleit és azok anyagi helyzetét is. Emiatt néha lehet szüleivel szemben degradáló, szemtelen, de hosszú távon érvényes, hogy ahogy a szülő súlyoz, kalkulál, gondolkodik a pénzről, úgy fog gyermeke is.” A kamaszokat érdemes bevonni a család pénzügyeibe, de nem megterhelve őket. Fontos, hogy ne legyen tabu, és a pénzügyi korlátainkra ne csak a viták hevében hivatkozzunk. Orsolics Zénó úgy látja, amennyiben a fiatal tud a család aktuális anyagi helyzetéről, érzékenyítjük arra, hogy ne kérjen olyan dolgot, amit éppen nem kaphat meg. „A mai családok egyik nagy problémája, hogy mindent meg akarnak adni gyermeküknek, ami pénzen megvehető, és nem tanulja meg a gyermek a határokat, a »nem«-eket.”

Ajándék és zsebpénz

Adjunk-e pénzt ajándékba, és ha igen, mikor? Az ifjúsági tanácsadó szerint ezt próbáljuk időben kitolni, amíg lehet. Amikor már azt látjuk, hogy a tinédzser gyűjt valamire, akkor léphet be a pénz mint ajándék, tudva, hogy a pénz akkor okozhat örömöt, ha megvan a célja és helye az életben. A zsebpénzzel kapcsolatos kérdésemre pedig ezt válaszolja: „Szinte minden praktikus, kézzel fogható szükségletünk pénzhez kötődik valamilyen formában, ezért nem lehet elég korán elkezdeni. Annál is inkább, mert érdemes nem tabuként vagy valamiféle misztikus dologként kezelni, inkább egy egyszerű eszközként, amely sok mindent könnyebbé tehet. Éppen ezért óvodás vagy kisiskolás korban már adhatunk zsebpénzt. Sokkal kényesebb kérdés a zsebpénz mértéke. Minden család más-más anyagi lehetőségekkel és pénzköltési szokásokkal él. 100 Ft is zsebpénz lehet egy nagycsoportos ovisnak, de egy kisiskolás ne »rohangáljon« több tízezer forinttal, ez nem reális, sőt, veszélyes lehet. Ebben az életkorban néhány száz vagy ezer forint is lehetőséget ad a gyűjtésre, tervezésre, beosztásra, és ez a lényege a zsebpénznek, hogy ezeket a készségeket elsajátítsa.” Németh Erzsébet figyelmeztet arra, hogy kockázat nélkül nincs tanulás. „Fontos, hogy egy tizenévesnek legyen olyan pénze, amit szabadon felhasználhat. Lehet, hogy rosszul költi el, de ez is a tanulás része. Ha elköltötte a gyűjtögetett pénzét valami menő cuccra, és most itt áll egy fitying nélkül, legyünk megértők és segítőkészek, de ne pótoljuk a veszteséget! Viszont segíthetünk, hogy hamar összegyűljön a pénz, amit például egy nyári koncertre gyűjt, azzal, hogy megduplázzuk minden hónap végén azt, amit félretett, vagy valamilyen munkát ajánlunk, amivel pénzt kereshet.”

Kössük-e a zsebpénzt feltételhez, és meghatározhatjuk-e, hogy gyermekünk mire nem költheti: például szeszesitalra vagy cigarettára? A szülők gyakran panaszkodnak, hogy nincs mivel megfogni a kamasz gyermeküket – végső esetben a zsebpénz lehet motivációs kellék. „Viszonylag könnyű meghatározni, hogy melyik érdemjegyért, esetleg tevékenységért mennyi pénz jár, illetve mennyi vonódik le a zsebpénzből. Ilyenkor világos, egyértelmű keretek fogalmazódnak meg. És bár a kamasz nehezen viseli a következményeket, ettől még érdemes kitartani. Ha a szülő szeretné, hogy egészséges és hasznos dolgokat vásároljon gyermeke, viszont az édesapa minden hónapban nagyobb mennyiségű alkoholt vagy cigarettát vásárol magának, akkor nem tudja hitelesen kérni tinédzser gyermekét arra, hogy ne költsön ezekre.”

A cikk folytatása a 2017. júniusi Képmásban olvasható.

Június 25. és 27. között Győrben rendezik az idei Katolikus Társadalmi Napokat. Előadások, beszélgetések, koncertek várják a látogatókat, fellép a Ghymes együttes is. 

Részletes program:

2017. június 25. vasárnap

DUNAKAPU TÉR

Nagyszínpad

10.00-11.30 Integrált családi sportprogram egészséges és sérült gyermekeknek a győri Méhecske Alapítvány és a 72 Tanítvány Mozgalom sportkörének közreműködésével

10.00-18.00 Szociális intézmények sátrai nyitva állnak.

Beszélgetősátor

17.00 És mentek ketten együtt (Ter 22,6.8). Bibliai emlékek apák és fiak közös útjairól Dr. Martos Balázs Levente atya előadása

LOYOLAI SZENT IGNÁC BENCÉS TEMPLOM

12.00-13.00 Szentmise

Főcelebráns: Bíró László az MKPK családreferens püspöke. Szentbeszédet mond: Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke

Zenei szolgálat: Szent Imre Családi Schola

DUNAKAPU TÉR

Nagyszínpad

14.00-14.30 Hivatalos megnyitó

Ünnepi beszédet mond:

Dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard Magyarország szentszéki nagykövete

Borkai Zsolt Győr város polgármestere

14.30-15.00 Énekek Szent László királyról Pálmai Árpád előadásában

CZUCZOR GERGELY BENCÉS GIMNÁZIUM

15.00-18.30 Nemzetközi konferencia: Család légy az, ami vagy. (Familiaris Consortio III.17.)

Moderátor: Gőbel Ágoston, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófelelőse

14.30-15.00 Érkezés és regisztráció

15.00 Megnyitó: Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke

15.10 Bíró László, az MKPK családreferens püspöke Hazánkat érintő súlypontok az Amoris Laetitia apostoli buzdításban

15.30 Habsburg-Lotharingiai Eduard (Róma) Magyarország szentszéki nagykövete

Család és az Egyház

16.00 Gudrun Kugler (Bécs) jogász, Európai Keresztények Elleni Intolerancia és Diszkrimináció Megfigyelőközpont és a „kathTreff” katolikus online párközvetítő igazgatója. Család és társadalom

16.20 szünet

16.40 Paul Coleman (Bécs) a nemzetközi Alliance Defending Freedom, a valásszabadság-, valamint az élet, a család és a házasság szentségét védelmező) intézet igazgató-helyettese Család és jog

17.00 Szénégető István, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családreferens papja

17.20 Kerekasztalbeszélgetés: A család helyzete napjainkban

· Željka Markić (Horvátország) az In the name of the family mozgalom elnöke

· Jean-Yves Brachet OP (Sopron)

· Mirjam Kucherova, a CitizenGO közösség képviselője, amely az emberi élet, a család és a szabadság védelméért dolgoznak világszerte.

18.30-19.30 Műhelymunka: A tettekre váltott hit

· Gudrun Kugler (tolmácsolással)

· Frivaldszky Edit & Keresztes Ilona

· Željka Markić (tolmácsolással)

DUNAKAPU TÉR

Nagyszínpad

15.0-16.30 Családmozgalmak zenés, interaktív bemutatkozása

17.00-18.00 Benyus Testvérek kamaraegyüttese

18.30-19.30 Családmozgalmak bemutatkozása kerekasztal beszélgetésen

Résztvevők: Bíró László püspök, Papp Zoltán és Pappné Szerencsi Marietta. Moderátor: Süveges Gergő műsorvezető

20.30-22.00 Dicsőítő koncert Helyes_Beat Zenekar

2017. június 26. hétfő

DUNAKAPU TÉR

10.00-18.00 Szociális intézmények sátrai nyitva állnak.

Nagyszínpad

10.00 Nagyszülők áldása: A gyermek áldás

11.30 Tompeti és barátai gyerekkoncert

12.30 INDA - Interprofesszionális Demencia Alapprogram a Katolikus Szeretetszolgálat bemutatásában

14.00 Fábry Kornél atya előadása: A stand up egyházi műfaj

15.00 Szentségimádás az Emmánuel közösség vezetésével

18.30-19.00 Ünnepélyes vesperás (A Szent László-napok szervezésében)

20.00 Győri Filharmonikus Zenekar Koncert (A Szent László-napok szervezésében)

PÜSPÖKVÁR TORNYA

21.00 Rézfúvós és tárogatózene (A Szent László-napok szervezésében)

2017. június 27. kedd

DUNAKAPU TÉR

Nagyszínpad

10.00-13.00 Ünnepélyes szentmise és körmenet (A Szent László-napok szervezésében)

15.00-16.00 A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Kríziskamra Projekt bemutatása

16.30-17.30 Imperfectum együttes

19.30 Ghymes Koncert (A Szent László-napok szervezésében)

Jókai Anna Ne féljetek című regénye, a magyar irodalom egyik nagy alkotása, 1998-ban jelent meg. Csak ekkoriban, idős íróként kezdett érdekelni igazán, mert a szocializmus idején befutott írók előtt önkéntelenül is „lezárt” a tudatom, szívesebben olvastam a „megtűrt” vagy „underground” irodalmat. A Ne féljetek viszont valamiért átlépte az ingerküszöbömet, és tartalma, a négy öregedő ember sorsának esendő szépsége magával ragadott. Ettől kezdve eljártam egy-egy előadására, dedikálására. Úgy beszélt, mint egy bölcs tanár, és én szeretem a tanárokat. Előadásai azt az Isten formájú hiányt járták körül, amely mindegyikünk lelkében betöltésre vár. Ennek a hiánynak és a betöltés módozatainak Jókai Anna nagy ismerője volt. Persze szembesülnöm kellett azzal is, hogy mennyire megosztó személyiség a maga egyértelműen felvállalt értékrendjével. Rebesgették azt is, hogy írói sikereit a Kádár-éra nem adta ingyen. Én azonban a Ne féljetek szereplőit sem azért kedvelem, mert kiváló hősök – éppen ellenkezőleg: hétköznapi küzdelmeikben rejlik a nagyságuk.

Amikor 2002-ben megjelent első és eddig egyetlen szépirodalmi művem, a Jó veled című regény, úgy éreztem, bizalommal fordulhatok hozzá. Az én írásom afféle létösszegző és pikareszk regény: gyermekkorom és fiatal felnőttkorom élményeit összefoglaló, kissé költőies stílusú próza. Éjszakánként írtam, amikor a kicsi gyerekeimmel otthon voltam. Jókai Anna nem tolta félre postán neki elküldött könyvemet, hanem elolvasta, méghozzá figyelmesen – ez derült ki a néhány héttel később kapott képeslap szövegéből:

Kedves Lívia, különös szépségű, "életből életbe" álomszerűen léptető könyvét elolvastam. A zászló akkor is zászló, ha föltekeredett rúdjára a szélben – írja. Igen.
Szeretettel veszem, hogy gondolt rám.
Jókai Anna

 Ízig-vérig tanár volt, aki nem tudta figyelmen kívül hagyni egy hozzá forduló, kezdő „diák” próbálkozását. Áldja meg az Isten érte! Köszönöm.

– Óvakodjunk a házasságot úgy ábrázolni, mint egy lampionos kerti ünnepélyt! Amikor két ember összekerül, már súlyos sebeket hordoznak, amelyeket a házasságban szeretnének orvosolni. Sok mindent el kell tudni viselni és meg kell tudni bocsátani. A „Jákob” női főhőse, Hajnal bosszúból ment bele az esküvőbe, hogy valakinek megmutassa, „azért is boldog lesz”, de azt a másikat sohasem tudja kitörölni. A testi szerelem lelki, szellemi összetartozás híján semmit sem ér, de a test nem hazudik. Ha két ember testileg teljesen elhidegül, lelki, szellemi téren sincs már meg az összetartozás, s a kapcsolat legfeljebb mint barátság működik.

Sok házasságban elérkezik az a pillanat, 20-25 év elteltével, amikor úgy érzik, nincs perspektívája a kapcsolatuknak. Ilyenkor nagyon fontos a közös életszemlélet.

A válás nagyon nehéz kérdés. Amíg a szeretet és a legfontosabb közös célok megvannak két ember között, fönn kell tartani a kapcsolatot, de ha már a gyerekek megsínylik, lépni kell. Tudni kell azonban, hogy minden új kötődés hordozza az előző tapasztalatait, összehasonlítási alapok és lelkifurdalások keletkeznek.

– Sőt, ezt nemcsak magukban hordozzák. A regényben a szétszakadt pároknak dolguk van egymással, nem tudják lezárni a régi kapcsolatokat.

– Ez a második házasságok legkeservesebb tapasztalata, különösen, ha gyerek is van már. Aki kétfelé tartozik, széttépi az életét. Annál nincs szörnyűbb, mint amikor egy ünnepen két család várja az apát vagy az anyát.

Az ünnep a boldogtalan emberhez kegyetlenebb, mint a hétköznap, mert a munka lázában könnyebb elviselni, hogy mindenki más boldog.

Ilyenkor segít az ünnep igazi, szakrális jellegének átélése.

– Ugyanakkor a regény hőseit sokszor azok a szereplők segítik át a legnehezebb pillanatokon, akik „kéretlenül”, társuk múltjából csöppentek az életükbe. Hajnal segít Kornél kislányának a halállal való szembesülésben, Kornél ad támaszt Hajnal Kiscilijének az élet elfogadásában.

– Korai regényem, a Tartozik és követel egy szét nem bomlott házasság története. Ott is két jó szándékú, egymástól nagyon különböző ember találkozik, és nem tudnak egymással boldogulni. A „Jákobban” már az okokat, a szakrális hátteret is fel tudom mutatni.

Az embernek az a legrosszabb, ha valami rossz éri, és nem tudja megmagyarázni. A Jákob lajtorjájában mégiscsak úgy látszik, hogy az életünk eseményei okozatok és okok.

Megjelenik az emberi világ mellett a lényegi világ is. Sötét élettereken járok, de a remény soha nem marad el.

– A legutolsónak, a „Godot megjött”-nek a színtere az „európai tudatmező”, „napjaink mentálsíkja”. A figurák lecsupaszítva, kísértéseket és szélsőséges emberi hibákat megjelenítve, mégis férfi-nő párban jelennek meg benne. Ez a világ megértésének alapvető emberi konstellációja?

– Két ember szerelme is a lét értelmének és Isten megismerésének egyik lehetősége. Ebben a misztériumjátékban a jelenkori emberiség a főszereplő, amely képtelen arra, hogy a világban megjelenő igazat és jót a maga szintjén befogadja. Az eredeti – egyébként zseniális – Beckett-mű Vladimírja és Estragonja – ha úgy tetszik: a keleti és a nyugati ember – mindig irritált, mert a két szerencsétlenül tébláboló alak, aki a létezés színpadán őgyeleg, azt sugallta, hogy Godot, akire várnak, nincs is.

– De várták. A Godot megjött szereplőiről már ez sem mondható el.

– Nem, pedig van, akinek már meg is érkezett. De kopog, az egész emberiség kapuján, és csak rajtunk múlik, beengedjük-e. Igaz, a kulcs nehezen kerül elő, a jézus krisztusi „Fiúnál” találják meg, de az ajtót ő sem tudja kinyitni, azt mindenkinek magának kell.

Nem várhatunk a sült galambra, nem hagyatkozhatunk pusztán a kegyelemre.

– Az egyházat képviselő Paulus sem lát át mindent.

– Ő az, aki megpillanthatja Godot-t, de amikor a többiek meglátják rémült arcát, és kérdezik, mit látott, milyen, csak annyit mond: „más”. A gyerekcipőben járó emberiségnek tökéletlen istenfogalma van.

– Először sajnáltam, hogy a jókai annás „szagolható” élethelyzetek és tapintható jellemek hiányoznak a Godot-ból, de bőven kárpótolt a rengeteg nyelvi bravúr. Elferdített, elcsúsztatott közhelyek, irodalmi idézetek, bölcsességek, amelyek úgy folynak át a jeleneteken, mint a reklámszövegek a kontroll nélküli emberi tudaton.

– Meg kellett jeleníteni, hogy a különböző létezési szinten élő figurák milyen nyelven képesek kifejezni magukat, és másik végletként az angyalok nyelvét is ábrázolni szerettem volna. Azt a paradoxonnak tűnő tényt, hogy mindez ugyanabban a világban létezik, csak nyelvi leleménnyel lehetett megjeleníteni. Nem féltem az iróniától, hiszen annál nagyobb volt az ellentét a szakrális, költői nyelvvel szemben.

– Hihetetlenül pontos és részletes a színpad és a figurák leírása. Ha egyszer színdarab készül belőle, mint az eredeti Godot-ból, nem lesz könnyű dolga a rendezőnek.

– Már készül. Így 19 óra lenne, ha végig eljátszanák. Nekem a legfontosabb az, hogy a Közjáték megmaradjon, itt ugyanis a legalpáribb figuráknak is megadom a lehetőséget, hogy a jézusi érintésre a lelkük legmélyén lévő vágyakozást és kételyt kimondhassák.

Nem tudnám megtenni, hogy ne ábrázoljam kendőzetlenül az emberiség jelenlegi kétségbeejtő helyzetét, de azt sem, hogy ne mutassak reményt. Valójában ez a spirituális realizmus.

A legalacsonyabb közegben is meg lehet mutatni a legmagasabbat.

Vannak a műnek politikai vonatkozásai, de ez nem pamflet. Az alapkérdés nem politikai, hanem az: mi szolgálja az életet, és mi nem. Ennek érdekében elhatároztam, hogy a mögöttem álló életművet és az azt meghatározó életszemléletet élőszóban is meg fogom ismertetni az embertársaimmal, szerte az országban. Szeretném közel vinni, elfogadtatni, kibontani, képviselni. A Godot is könnyebben olvasható, ha használati utasítást is kapnak hozzá.

– Nemcsak az irodalmi művek, a saját életünk értelmezése is segítségre szorul néha.

– Sokszor kérdezi az ember, hogy vajon a saját sorsának kovácsa-e, vagy eleve elrendelt a sorsunk. A sorsunk meghatározott, mint egy szög két szára, de azon belül be kell járni, ki kell tölteni a szögtartományt. Ha azon felül akarok emelkedni, ahhoz kell a kegyelem.

Mielőtt 33 éves koromban megírtam az első épkézláb novellámat, nagyon kemény sorsot éltem meg. Sokat packáztak a személyemmel.

Ma már olyan helyzetben vagyok, hogy ezt nem tudják velem megtenni, de bennem van, hogy ami akkor nekem fájt, most másnak is fájhat.

Többen mondták, hogy a Jákobban ráismertek a saját élethelyzetükre, és a regény segítségével meg tudták fordítani. Sokak szerint ez nem feladata az irodalomnak. Én azt mondom, hogy nem kizárólagos dolga, de dolga. Nekem több irodalmi élményem adott mankót, néha csak egy-egy mondat, ami jókor jutott eszembe.

A jó könyv érdek nélkül segít szerelemben, életben, halálban. Nagy szükség van rá egy olyan világban, amikor a gyerekek nem őszinték a szüleikkel, a barátok elárulják a féltett titkokat.

– És újabb „centiket” ad az életünkhöz. A Godot-ban egy helyen azt olvashatjuk: aki csak egy centit lát a szövetből, nem sejti a mintát.

– Jákob lajtorjája jelképezi azt a lépcsőt, amit az ember bejárhat élete során, és ez nem azt jelenti, hogy csupán külső események segítségével. Ebben benne van az egyéni sorsod, az egyéni akaratod, és a dolgod a közösséggel. És ha az ember a hágcsót járja, ügyeljen arra, hogy bár a jobb kezével fölfelé kapaszkodik, a balkezével valakit húzzon maga után, és arra is ügyeljen, hogy a lábával senkit ne rúgjon le. Hamvas Béla úgy fogalmaz, hogy egyetlen ember sem lehet boldog a világteremtés folyamán, amíg egy másik ember boldogtalan. Ez magas mérce, de érdemes rajta elgondolkodni, és mindig naprakésznek lenni a jóakaratunkkal. Foglalkoztat egy memoár megírása, de nem tudom, megteheti-e az ember. Ha nem akar hazudni, sok embert bánt meg vele.

– Könnyű elengedni egy regényt? Húsz év után nem érzi úgy az író, hogy jó volna a mai tudásával belenyúlni? Például most a Jákobba?

– Azért nem, mert ami személyes tapasztalatot én azzal kapcsolatban meg tudtam szerezni, azt megírtam, és most már más érdekel. Ha egy bumerángot elhajítasz, és aztán nem lépsz el onnan – a következő lépcsőfokra –, jól orrba csap.

– Követik a művészt az olvasók a lajtorján?

– Sokan igen, másoknak vérzik az orruk a magaslati levegőn. Az ő kedvükért le kell jönni a hegyről a völgybe, mert közösségben akarunk élni, és szükségünk van a szeretetre. Sokszor kételkedem abban, hogy megérdemlem-e azt a figyelmet, szinte rajongást, amit kapok. Amikor március 15-én kiálltam a tömeg elé beszélni, fújt a szél, és a nap hátulról sütötte a tarkómat.

Magamban azért fohászkodtam, hogy azt tudjam mondani, ami igaz, és ugyanakkor mégis behatol a szívekbe. Ne mocskolódjak, de ne is beszéljek mellé.

Mielőtt elkezdtem beszélni, az emberek egyszer csak azt kezdték skandálni: Is-ten hoz-ta, Is-ten hoz-ta, Is-ten hoz-ta…

Nagyon hideg volt. Az egyik csángó falu lakói, a pusztinaiak mellé kerültünk. Akkor hallottam életemben először őket beszélni. „Jó regvelt!” – mondták, amikor virradni kezdett. Felnéztem az égre, és szinte egyszerre mondtuk: „Úristen! Magyar színek!”

A felkelő nap körül, mint egy kokárda, megjelent a piros-fehér-zöld trikolór.

Énekelték a Boldogasszony anyánkat, az istenhit és a hazaszeretet egybetartozásáról szóló egyházi éneket.

Akármennyire is igyekeztünk, a templomba már nem fértünk be, de nem is bántuk, mert így megcsodálhattuk az egymás után érkező falvak keresztaljait. Templomuk nyírfaágakkal díszített zászlaja alatt a papjuk vezetésével, gyalog érkeztek. A zászlóra a település neve is rá volt hímezve, így követni tudtuk, hogy mikor kik érkeznek. Népviseletben jöttek, egymás után, a menetet hagyományosan a gyergyóalfalusiak vezették, majd a többi gyergyói falu, őket követték a labarumot vivő diákok, majd a papok, utánuk következtek a többi falu zarándokai: Alcsík, Felcsík, Nyárádmente, Sóvidék, még a messzi Brassó képviselői is.

A menetet a gyimesi és moldvai csángók zárták. A csángóké volt a fehér keresztalja, mert a férfiak mind ünnepi fehér ruhában jöttek, derekukon a széles övekkel, asszonyaik pedig a gyönyörű katrincákban, hímzett ujjú ingekben. Minket, akik ott álltunk a fémvázas hátizsákunkkal, piros sportdzsekiben, lenyűgözött a gyönyörű, ünnepi viseletbe öltözött embertömeg, akik Mária-énekeket énekeltek.

Tudtam, hogy olyan eseménynek vagyok tanúja, amilyet otthon már nem élhetnék át.

Néztem az agyondolgozott kezű öregasszonyokat, és tudtam, hogy ők annak a paraszti életnek az utolsó sorsrészesei, amelyet már az unokáik sem fognak megélni. Néztem azt a rengeteg, életerős fiatalt, akik a menet élén mentek, és éreztem, hogy az ő gyökereik még mélyre nyúlnak, mert ők becsülik a múltat, értékelik a mát, és érdemesek lesznek a jövőre.

– Mikor érezted, hogy elkezdődik az igazi felnőtt életed?

– 24 éves koromban hoztam meg az első komoly döntésemet, amikor eljöttem a kaposvári színházból. Pedig jó volt nekem ott, már klassz szerepeket kaptam, mégis elvágyódtam. Addig szinte semmiben nem én döntöttem, még a színművészeti sem az én választásom, nem a saját kitaposott utam volt, a tanáraim javasolták, azt mondták, biztos jó lesz nekem. A főiskolán még mindig burokban éltem, koleszban laktam. Egy színművészetis különben is 0-24-ben dolgozik, és csak aludni jár haza. Nem éreztem se magányt, se azt, hogy nekem itt valamilyen nagy felnőtt életet kellene élnem. Aztán Kaposvár után, amikor Pestre költöztem, még nem nagyon várt engem itt semmi, munka után kellett néznem és elkezdtem kapni az első szakmai pofonokat. Nehéz, de fontos időszak volt, akkor éreztem először, hogy a kezembe kell vennem a sorsomat, hogy a dolgok nem maguktól történnek. Ez volt a közös életünk kezdete is Danival.

– Hogyan változott meg az életetek a gyerekek születése után?

– A felelősség eleinte szinte sokkolt, de hát fel kell nőni. A sokadik kruppnál már nincs halálfélelmed, már tudod, hogy mit kell csinálni. Egy teljesen más ember leszel. De az, hogy mellettem van egy társ, elmondhatatlanul sokat jelent, minden sokkal könnyebb. Mióta gyerekeink vannak minden, ami velük kapcsolatos, a terhességtől a születésen át, az egész gyerektéma az, amiről azt érzem, hogy igazán az enyém. Ha a gyerekeimre nézek, mérhetetlen büszkeség tölt el. Ők az én első és legigazibb produktumaim! Nekik akarok megfelelni, hozzájuk szeretnék felnőni, és ez annyira jó érzés! Szeretnék velük nagyon jóban lenni később is, azt szeretném, ha úgy éreznék és gondolnák, hogy milyen vagány és jó anyjuk van. És vannak pillanatok, amikor vissza lehet menni gyerekbe. Például amikor olyan darabokban játszom, ahol a közönség 7-től 10-ig visít a nevetéstől és hülyéskedünk a takarásban. Szerencsére tényleg olyan a hivatásom, ahol egy kicsit lehet gyereknek maradni.

– A pályádat, az ismertségedet a Moszkva tér indította el, mi van a filmezéssel?

– Időnként elhívnak castingokra, de nincsenek filmes munkáim. Régebben ez nagyon megviselt volna, korábban tényleg meghaltam attól, ha valami nem sikerült, amit nagyon szerettem volna. A depresszió mély bugyraiba tudtam kerülni, de ez mára teljesen megváltozott. Most, ha nem kapok meg egy szerepet, azt gondolom, legalább több időm lesz a gyerekekkel, majd jön a következő. A fontossági sorrend erősen megváltozott. Nagyon szerencsés, hogy nem én vagyok a pénzkereső a családban, megtehetem, hogy csak azt vállalom el a három gyerek mellett, ami optimális, ami kell ahhoz, hogy dolgozzam és jól érezzem magam, de közben oda tudjak figyelni a gyerekekre, velük tudjak lenni. Most iskolát kellett keresnem Emmának, ami egy iszonyú nagy kör. Már két éve foglalkozom ezzel, Adélnak óvoda kell, Palkó még otthon lesz velem jövőre. Ezeket mind ki kell találni és kézben kell tartani.

– Most már, hogy hárman vannak, hogy alakulnak az egyensúlyok közöttük?

– Ez hullámzó, volt egy pont, amikor mindegyik féltékeny volt az összes többire, de mintha ez már csillapulóban lenne. Palkó most nyolc hónapos, nemrég ő is elkezdte kinyitni a kis szemét, föleszmélni, és voltak időszakok, amikor nem viselt el rajtam kívül mást. Emma is érzékeny szakaszba ért és nagyon erősen reagált, ha mással foglalkoztam, Adélról nem is beszélve, mert ő borzasztó anyás, ő elvan azzal, ha egész nap simogatja az arcomat. Egyébként nagyon aktív kislány, de ilyenkor olyan, mintha a töltőre rácsatlakozna egy kicsit, aztán megy is tovább. Annyira csodálatos közeg, hogy belőled vannak és mindegyik teljesen más ember! Palkó érkezése bandázást indított el a lányok között, onnantól nagyon jóban lettek. Felfokozottan működnek együtt, ezt Adél generálta, de Emma nagyon élvezi, teljesen felpörög tőle. Palkó érkezésekor rettegtem Adél féltékenységétől, mert úgy gondoltam, hogy Emma már rutinos, de pont fordítva történt. Adél ugrált és sikítozott örömében, amikor az öccsét hazahoztuk a kórházból. Mindenki mondta, hogy három gyereknél egy mindig ki van közösítve és nehéz középsőnek lenni. Tudom, hogy ezek létező dolgok, de mindegyikükkel nagyon foglalkozom együtt is, külön is, ennél többet nem tehetek. Van egy nagyon szuper segítségem, egy bébiszitter, aki gyakran jön, nagyon szeretik a gyerekek és én is nagyon jól kijövök vele, remek csaj és a nagyszülők is sokat segítenek.

– Elkezdtél újra játszani, ez mennyire intenzív most?

– Igen, visszamentem dolgozni, elég jó munkákat kaptam, szabadúszó vagyok, de a régi darabjaimat is visszavettem a Madáchban. Nyáron lesz egy bemutatóm egy háromszereplős darabban Orlai Tibor felkérésére Szentendrén, ezt aztán bevisszük a Belvárosi Színházba.

– Milyen szakmai újdonságokat hozott ez az új időszak?

– Januárban egy Agatha Christie-darabot próbáltam, ami különösen azért nagyon izgalmas, mert az évek óta futó előadásokban mindig huszonéves fiatal lányokat játszom, és ez végre egy korombeli szerep, egy érett nő, aki már máshol tart az életében. A darabot Szente Vajk rendezte, aki egy biztos pont, nagyon jó vele dolgozni. Nem egy naiv, cserfes húszévest kell eljátszanom, és ez most annyira jólesik! Végre ugrottam egyet korban és nem is szeretnék már ilyen nagyon fiatal szerepeket játszani, nehezemre esik visszamenni az időben. Ez tényleg megvolt, szeretnék rajta már túllépni.

– Hogy sikerült iskolát találnod Emmának, mik voltak a fő szempontjaid?

– Emma egy speciális iskolába megy ősszel. A választásban sok más mellett az is fontos volt, hogy az iskola ne a világ másik végén legyen, de a mi esetünkben ez azért is nehéz, mert nagyon szűkített körben gondolkodhatunk. Ráadásul az óvoda is „feltette a lécet”, mert olyan szerencsénk van, hogy Emma egy támogató, figyelmes, nagyszerű közegbe, egy csodálatos óvodába járhat, amit nagyon szeret. Év végén, amikor odaadják a rajzokat, a gyurmaállatokat és sólisztfigurákat, mi már messziről felismerjük Emma senkiével nem összetéveszthető műveit.

Tudod, az az érdekes ebben az iskolakérdésben, hogy minél több információt szereztem, annál inkább elbizonytalanodtam. Mert igazából minden úgyis a gyakorlatban derül ki. Amikor rájöttem, hogy nem tudok mindent kontrollálni, nem görcsöltem rajta tovább. Megkerestük azt a helyet, ami optimális, amiről azt gondolom, és érzem, hogy jó lehet Emmának. A keresés kapcsán alkalmam volt több lehetőséget és intézményt is megnézni. Arra jutottam, hogy mindent nem lehet betenni egy nagy zsákba. Vannak, akik az integrált oktatásban hisznek, amiben tényleg nagyon sok előrelépés történt az elmúlt 20 évben, a rendszer mégis rengeteg hiányossággal küzd, de léteznek jó példák, mások a specializált iskola hívei. Mindezt úgyis a gyerek egyéni igényei szabják meg. Hatalmas döntés, óriási felelősség és túl nagy probléma ez minden szülőnek, nehéz belülről reálisan és tisztán látni és aztán a legjobban, a legfelelősebben dönteni. Mivel minden gyerek más, és másra van szüksége, mi Emma esetében egy speciális iskola mellett döntöttünk. Úgy látom, hogy a többségi iskolákban a fogyatékos gyerekekre többnyire nincs kapacitás, rájuk nincs felkészülve a rendszer. Ezért fordulhat elő olyan is, hogy a gyerek ugyan jelen van, de nem vonják be semmibe. Ami az integrációt illeti, azt gondolom, hogy mi, a családja integráljuk őt az életbe, vannak testvérei, akik egészségesek, mindenhová elmegyünk a bábszínháztól, a piacon át koncertekig, Emma az apjával moziba jár, barátokkal találkozunk, mindenben ugyanúgy részt vesz, mint a többiek. Fontos, hogy megtanuljon olvasni, írni, de ami még fontosabb, hogy jól érezze magát a világban.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a szári Keresztelő Szent János-templom 21. századi története: újjászületett a templom „ékszerdoboza”, a második világháborúban elpusztult orgona. A több mint fél évszázada üresen álló karzatra adományok és közösségi összefogás eredményeként építették történelmi minták alapján az új hangszert.

Templomtűz után mesés megújulás – előzmények

2007 októberében egy elektromos zárlat következtében tűzkárt szenvedett a szári templom. Óriási társadalmi összefogás és négy évnyi megfeszített munka után 2011 decemberére sikerült befejezni a templom teljes külső-belső felújítását. A felújítás utolsó lépcsőfoka volt a templomtorony megújítása, ami új rézsisakot kapott. Ennek anyagi forrását Frank Hasenfratz, szári születésű, Kanadában élő üzletember és az ő nagylelkű, 13,4 millió Ft-os adománya biztosította. A közösség ekkor még nem sejtette, hogy a felújítás után egy újabb álom válik valóra. 2015 februárjában Frank Hasenfratz testvérünktől ismét segítséget kaptunk: 15 millió forint adományt ajánlott fel egy új orgona építésére.

Generációkon átívelő összefogás – adománygyűjtés, kivitelezés

Az új orgona építéséhez szükséges önerő előteremtése érdekében a közösség gyűjtést szervezett. Az új hangszer érkezése sok előkészítő munkát és kiegészítő fejlesztést igényelt. A karzat, a fúvószoba és a templom hangrendszere teljesen megújult. A településen több mint 15 éve működő ifjúsági tánccsoport, a Saarer Tanzguppe fiatal, lelkes tagjaitól kezdve az idősebb, nyugdíjas generációkig bezárólag szinte mindenki kivette részét a munkából vallási hovatartozástól függetlenül. Külön öröm volt a közösség számára, hogy nemcsak a helyi közösség tagjai, hanem a falunkból elszármazott barátaink is segítségünkre voltak.

Őseink nyomában – német nemzetiségi vonatkozás

A projekt ötletgazdája, Homolya Dávid nemzetközi orgonaszakértő vezetésével és dr. Kormos Gyula orgonaszakértő segítségével olyan hangszert terveztek, amely a XVII. századi Magyarország legkiválóbb orgonaépítő mestereinek hagyományát követi. Fontos megjegyezni, hogy a korszakban a történelmi Magyarország, valamint az egész közép-európai régió orgonaépítői jellemzően a németség soraiból kerültek ki. Szintén német közösségek voltak a korszak legjelentősebb hangszereinek megrendelői. A szári orgona eredetije is a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb német városában, Lőcsén, az evangélikus templomban áll, amelynek egyházközsége egészen 1945-ig német ajkú maradt. A közösség szeretné az új orgonával Száron, ezen a magyarországi német nemzetiségű településen hazánk jellemzően német nemzetiségi mesterségének és a magyar történelmi orgonaépítésnek is emléket állítani.

Reneszánsz orgonahang a Vértes kapujában

A szári római katolikus templomban tehát nemsokára egy történelmi magyar orgonaritkaság kópiája lesz látható és hallható, amely a lőcsei evangélikus templomban álló XVII. századi hangszer mintájára a Paulus Orgonaépítő Műhelyben készült Budaörsön. Nyugat-európai mintára az utóbbi években hazánkban is egyre több ún. historizáló orgona (régi hangszerek mintájára tervezett új orgona) épül. Noha eddig is szép hangszerekkel gazdagodtunk, a szakma eddig távoli tájak (Olaszország, Franciaország, Németország, Spanyolország) történelmi hangszertípusait tekintette mintának, míg a magyarországi történelmi orgonatradíció sajnos látókörön kívül maradt. Így a szári orgonaprojekt legfőbb kulturális hozadéka, hogy hazai vonatkozású: a történelmi Magyarország orgonavilágát idézi. További érdekesség, hogy a szári hangszer és eredetije a szakma számára még alig felfedezett, napjainkban kutatott orgonatípus, amely a lengyel reneszánsz jegyeit hordozza. Az oszmán hódítást megelőzően a Magyar Királyságban, valamint a 150 éves oszmán fennhatóságon kívül eső Felvidék és Erdély orgonaépítészetében ez a stílusirányzat volt meghatározó.

A főként barokk mintájú historizáló hangszereink után újdonság, hogy a szári orgona leginkább reneszánsz és kora barokk irodalom megszólaltatására lesz alkalmas. Bár a repertóriumot lényegesen nem korlátozzák a hangszer adottságai – mind hazai, mind nemzetközi zeneirodalom előadása lehetséges lesz a középkortól a 19. századig – reményeink szerint az orgona mégis leginkább a hazai és a regionális régi irodalom kutatására és előadására, valamint a reneszánsz és kora barokk orgonazene felfedezésére inspirálja majd a szakmát.

Helybéli családi vállalkozás, többgenerációs szakértelem

A hangszer a Paulus Orgonaépítő Műhelyben készült Budaörsön, amely Magyarország egyik legrégebbi, ma is működő hangszerész vállalkozása, mely immár három generációra visszatekintve 1977 óta áll az egyházzene és az orgonaművészek szolgálatában.

Kulturális vonzerő

Szár lakói joggal remélik, hogy egyfajta kultúrmissziót is betölt majd a hangszer. Mind megnyerő, ódon hangzásával, mind pedig dekoratív, historizáló külsejével a templom és a falu igazi ékköve lesz. Ráadásul egy Budapesthez elég közel eső településen épült meg, így a fővárosból is biztos szívesen látogatnak majd a faluba, hogy megszólaltathassák vagy meghallgassák. Ez nemcsak a falu, hanem a régió kulturális életére is üdítő hatással lehet.

További információk:

Egyházközség részéről:

Laub János – okleveles építőmérnök, kántor

e-mail:[email protected]

Orgonaszakértő:

Homolya Dávid orgonaművész, nemzetközi orgonaszakértő MA

Tel.:06-30-263-5101

e-mail:[email protected]

Paulus Orgonaépítő Műhely részéről:

Paulus Frigyes orgonaépítő mester

Tel.:06-30-214-6072

e-mail:[email protected]