A gyermekek életmódját jelentősen befolyásolja a szülői minta. Legtöbb esetben a családon belül halmozottan előforduló elhízás oka nem a testalkat vagy a hízásra való hajlam öröklődése, hanem a helytelen életmód és szokások átvétele.

A gyerekkori elhízást nem szabad egy „Majd kinövi!” legyintéssel a szőnyeg alá söpörni, ugyanis már fiatal felnőttkorban kialakulhatnak szövődmények: 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, a későbbiekben pedig szív- és érrendszeri megbetegedések.

Nem fogyókúra!

Kórházunkban a diétás tanácsadást megelőzi egy endokrinológiai kivizsgálás, de az esetek nagy részében az elhízásért nem hormonális eltérés, hanem a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás tehető felelőssé.

A problémát életmódváltással tudjuk kezelni, amelynek részei a rendszeres testmozgás, valamint egy megfelelően összeállított étrend. Fontos hangsúlyozni, hogy gyermekek esetében nem fogyókúráról beszélünk!

Semmi szükség kalóriaszámolgatásra és drasztikus diétázásra! A cél csupán egy egészséges táplálkozási ajánlásoknak megfelelő étrend követése. Egy szigorú diéta egyrészt betarthatatlan, másrészt a még fejlődő szervezetnél hiánybetegség kialakulásához vezethet.

Egészséges alternatívák

Étkezzen a gyermek naponta ötször! A rendszeresség, a megfelelő táplálkozási ritmus kialakítása és a teljes értékű reggeli elfogyasztása segít a nassolás elkerülésében.

Az étrend alapját a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zöldségek, gyümölcsök jelentsék, amelyet sovány húsokkal, húskészítményekkel és tejtermékekkel egészítsünk ki. Az ételek elkészítési módjának is fontos szerepe van, a bő zsiradékban sült húsételek (pl. rántott hús) helyett a zsírszegényen elkészített, egészséges változatok ajánlottak. Ilyenek a grillezett húsok, az alufóliában, sütőben sült húsok, halak, rakott, töltött ételek.

A gyermekek táplálkozási naplójának elemzésekor gyakran kiderül, hogy a nassolásokkal, cukros üdítőkkel bevitt felesleges cukorbevitel okolható a pluszkilókért. Sokszor csupán már azzal megakadályozhatjuk a további súlygyarapodást, ha ezeket az étrendből kiiktatjuk. A magas zsír- és cukortartalmú nassolnivalókat érdemes alacsony kalóriatartalmú, de magas rosttartalmú, tehát laktató falatokra cserélni. Ezzel kiküszöbölhetjük a főétkezések között kialakuló farkaséhséget és a következő étkezésnél a túlevést. A rostban gazdag élelmiszerek jóllakottságérzetet okoznak, és késleltetik a gyomorürülést.

A rostdús táplálkozás mellé bőséges folyadékbevitel is szükséges. A cukros üdítők helyett adjunk ásványvizet vagy ízesített vizet gyermekünknek! A vizet ízesíthetjük citrusfélékkel, uborkakarikával, gyömbérrel, gyümölcsökkel (málna, csipkebogyó stb.), aszalt gyümölcsökkel vagy 100%-os gyümölcslével (szörp helyett).

A diabetikus édességekkel kapcsolatban gyakori tévhit, hogy nem hizlalnak. Bár cukormentesek, de nem kalóriaszegények, így nem ajánlottak. Az otthon elkészített édességeket (pl. joghurt vagy túrókrém, zabkása, köleskása) célszerű cukor helyett friss (pl. alma, banán, málna, őszibarack) vagy aszalt gyümölcsökkel édesíteni. Készíthetünk gyermekünknek teljes kiőrlésű, magvas kekszet vagy zabkekszet, muffint vagy korpás pogácsát, így kontrollálni tudjuk a felhasznált só és cukor mennyiségét, valamint a liszt minőségét. A fehér liszt egy részét (legfeljebb felét) helyettesítsük teljes őrlésű liszttel, dúsítsuk a tésztaféléket zabpehellyel vagy korpával. Ezzel is hozzá tudunk járulni a rostbevitel megemeléséhez.

Az életmódváltás másik fontos alappillére a rendszeres testmozgás, a sportolás. Amennyiben van rá lehetőség, a család akár együtt is végezheti, így szabadidős programokkal bővülhet a közös tevékenységek palettája is. Ajánlott lenne naponta, de minimum heti ötször legalább fél óra sportolást beiktatni.  

A megszokott nassolnivalók helyett

A Szilágyi Erzsébet életét feldolgozó műben korabeli szemtanuk mesélnek, egyéni nézőpontokból a Hunyadiak felemelkedéséről. A történet nemcsak egy rendkívüli asszony életéről szól, kiderül, hogy sokszor vér, veríték sem elegendő a dinasztia-építéshez, és az is, vajon miért bujkál a boldogság az elszántak elől.

A művet színpadra alkalmazták: Ugron Zsolna és Seres Tamás

Rendező: Seres Tamás

Játsszák:
Hámori Gabriella, Farkas Franciska, Lukáts Andor, Trill Zsolt

Narrátor: Ugron Zsolna

Időpont: szeptember 22.

Várjuk azokat a 20-30 év közötti fiatalokat (lányokat és fiúkat is), akik arra vágynak, hogy másokkal közösen keressék életük értelmét, lelkük nyugalmát, a helyes célokat és utat. A műhely tagjai keddenként 18 és 21 óra között találkoznak Budapest belvárosában.

A műhely időpontjai:
szeptember 19., 26.
október 10., 24.
november 7., 14., 28.
december 12.

Helyszín: Párbeszéd Háza, 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
A műhely kísérői: Heim Katalin RSCJ és Mariola Pietrzak RSCJ

Jelentkezés: szeptember 15-ig a következő e-mail címen: [email protected]. A részvétel ingyenes.

Mivel a műhely témái egymásra épülnek, csak olyanok jelentkezzenek, akik mind a nyolc alkalmon részt szándékoznak venni. Mivel a csoport létszáma korlátozott, érdemes időben jelentkezni! Bővebb infó: www.hivatasrscj.blogspot.hu

Katolikus szexuális erkölcsi ellenvetések

A katolikus egyház hivatalos erkölcsi útmutatása szerint a nemi aktus kizárólag a hüvelyben helyénvaló, tehát az utódnemzésre alkalmas természetes körülmények között. A közéleti vitában az egyházi megszólalók erre csak fátyolos szavakkal utaltak, pedig nagyon lényeges: ebből következik, hogy a katolikus egyház csak olyan megtermékenyülést segítő módszert fogad el, amely az anyai szervezeten belüli foganásra „segít rá”, és amelynek során nem kell önkielégítéssel vagy megszakított közösüléssel kinyerni a hímivarsejtet (mivel az önkielégítés és minden hüvelyen kívüli aktus tiltott), nem kell térben és időben függetleníteni egymástól a nemi aktust és az életadást. Ezt jelentik a püspök úrnak ezek a szavai: „A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet”. Nem véletlenül nem magyarázzák ezt különösebben: egyrészt a szemérem miatt, másrészt mert a társadalom többsége, sőt, a katolikusok többsége számára ez idejétmúlt kifogás. Akkor, amikor a pszichológia a szexuális fejlődés első, természetes állomásának tartja a gyerekkori önkielégítést és a spontán magömlést; amikor már tudjuk, hogy a sperma hímivarsejtjei nem önálló emberkezdemények (szemben a középkorban és újkorban vélt hiedelemmel), akkor nagyon furcsa lenne kerülni orvosi célból a spermiumok ilyen módszerű kinyerését. Abban a korban, amikor egyes szívműtétek során a szívet kiemelik a szervezetből, gépekkel tartják fenn a vérkeringést, majd visszaoperálják, bagatellnek hat az embrió beültetése a méhbe. (Igaz, az előbbi célja az élet megtartása, nem új élet létrehozása – bár bizonyos nézőpontból egy ilyen szívműtét után is új életet kap az eredetileg halálra ítélt beteg.) Ezt az érvet tehát nehezen értik a kívülállók, és azok a hívek sem fogadják el, akik a szexualitást elsősorban ajándéknak tartják, nem bűnforrásnak.

A másik aggály, amely sokkal nyomósabb érv lehet a nem katolikus, ám józan erkölcsi érzékkel bíró többség számára is: a fölös számú embriók (blasztulák) sorsa. Mind elpusztításuk, mind eladásuk, mind orvosi kísérletekhez felhasználásuk (bármennyire is az emberiség jólétét szolgálnák) kiváltja a jó érzésű emberek rosszallását. Egy kisebb körnek persze el lehet hallgattatni azzal a lelkiismeretét, hogy hát az az embrió csak egy „sejtcsomó” – de a többség nem vitatja, hogy a lombikbébi-technika egyre szélesebb körű alkalmazása szükségessé teszi a jogi környezet szigorítását: hány embriót szabad létrehozni, beültetni, mit kell tenni a megmaradó embriókkal. A magyar jogrendszer ebből a szempontból teljesen elmaradott, példát kell venni pl. a német jogrendszerről, és sürgősen pótolni kell a lemaradást. Nem várható el a társadalom nem hívő tagjaitól, hogy megértsék és elfogadják a katolikus álláspontot, de az embriók védelmének igénye reális. Annál is inkább, mert a többi keresztény felekezet állásfoglalásaiban is ez a kapcsolódási pont a katolikuséval.

A tudomány és technika lehetőségei: embergyár kontra NaPro

A tudományos fejlődés tíz-húsz éven belül lehetővé fogja tenni a gyerekek tömeggyártását: már fejlesztik a műméhet, ami azt jelenti, hogy nem lesz szükség hús-vér anyára a gyermek kihordásához. Vajon az emberiség morális érzékével (ha van olyan) és még inkább közös érdekével összeegyeztethető-e az embergyártás? Ebből a szempontból a morális fékek behúzása és még a túlzó tiltakozás is teljesen jogos és helyénvaló magatartásnak látszik.

Létezik ugyanakkor egy ezzel ellentétes irányba ható tudományos fejlődés is: a Creighton Model FertilityCare Módszer és a vele összefüggő NaPro Technológia a „természetre épít”, vagyis a meddőségi okok felszámolásával és a természetes állapotok helyreállításával kiváló eredményeket produkál a vágyott gyermekek megszületése terén. Egyre többen veszik igénybe, olyan emberek, akiket elborzasztanak a természetes folyamatoktól egyre jobban elrugaszkodó orvosi módszerek. És a katolikus egyháznak sincs ellenvetése, ha hívei ehhez folyamodnak.

Végül, de nem utolsó sorban rövid idő és kevés esetszám áll még rendelkezésünkre ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessük: a lombikbébik tömegei és az ő utódaik az átlagnak megfelelően egészséges felnőttekké válnak, és nem gyakoribb körükben a genetikai betegségek kockázata. A lombiktechnika ugyanis mindennek nevezhető, csak kíméletes technológiának nem – sem a kihordó anya, sem az így fogantatott ember szempontjából. Tudom, ezeket a sorokat olvasva felszisszennek, sőt, talán meg is haragszanak rám azok a szülők, akik úgy vélik, hogy az így fogant gyönyörű, aranyos kisgyermekük minden ellenérvet és fanyalgást már önmagában lesöpör az asztalról.

A lombikbébik szülei

Ők az az embercsoport, akik rengeteg lelki gyötrelmen, reménykedésen, kétségbeesésen, fizikai fájdalmon, megalázó szituáción mentek át. Tiszteletet és együttérzést érdemelnek (és követelnek is) emiatt – ugyanakkor be kell látnunk (és nekik is be kellene látniuk), hogy soha nem lesznek képesek objektív véleményt mondani ebben a témában. Aki nap mint nap dédelgetheti régóta vágyott gyermekét, soha nem fogja azt mondani, hogy bármi aggályos lehet a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban (akár erkölcsileg, akár tudományosan). Soha nem fogja beismerni, hogy esetleges rossz hozzáállása („nekem jár a gyerek”) erkölcsileg aggályos lehet, ehelyett arra fog hivatkozni, hogy bolond lett volna nem kihasználni a tudomány kínálta lehetőségeket. (Az önző birtoklásvágy egyébként személyiség- és nem helyzetfüggő, a természetes szülőkre is jellemző lehet.) Az átélt szörnyűségeket, saját testében a hormon- és egyéb kezelések okozta (esetleg tartós) károsodásokat bagatellizálni fogja a megnyert eredmény fényében. Mindvégig reménykedni fog, hogy ez a természetestől drasztikusan eltérő megtermékenyítési módszer semmilyen kárt nem okoz gyermekének, ha mégis erre utaló jeleket tapasztal, hajlamos lesz azokat bármi másnak tulajdonítani. Ilyenek vagyunk mi, emberek: a végsőkig ragaszkodunk és mentjük saját tetteinket, véleményünket. Fontosnak tartom, hogy az egyház döntéshozói meghallgassák azokat a szülőket, akik gyakorló hívőként megküzdöttek erkölcsi aggályaikkal, és a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. Érveiket érdemes mérlegre tenni, nem pedig egyszerűen lesöpörni az asztalról.

Rossz stílusban, rosszkor – és magyarázat nélkül

Veres András püspök úr szavai ráirányították a figyelmet erre a fontos kérdéskörre, és ez hasznos; mégis sokat ártott az egyház érdeke és feladata szempontjából. A megfogalmazás durvasága még olyan katolikus anyák szívét is összeszorította, felháborodásukat kiváltotta, akiknek saját, természetes úton fogant gyermekeik vannak, és maguk is fenntartásokkal tekintenek a mesterséges megtermékenyítésre. Nem is szólva arról, hogy megvilágosító indoklás nélkül az egész elítélés értelmetlen azok szemében, akik nem ismerik az egyház ezzel kapcsolatos aggályait, és így nem is fogják megérteni, csak ostobaságnak tartják. Ide sorolhatók a más felekezetű keresztények is, akik az embrió élethez való jogát fontosnak tartják, de a többi aggályt nem osztják. Úgy tűnik, a helyzet nyertesei a lombikprogram kiterjesztői, akik iránt éppen ez a püspöki megnyilatkozás generál most növekvő szimpátiát.

A látványos kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli sarkvidéki tájra érkeznek, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve kincskereső kaland részesei lehetnek.

Fagyos fuvallat ostromolja a Jégtorony zordon falait, didergő csúcsa kék ködfelhőbe vész. Roppant jégtábla koccan, marcona hótigris fürkészi a hófödte tájat éberen. Borzong a szikrázó láthatár, fényes zsákmányát őrzi a jég, a fürge szánkó halk suhanással célba ér. Vajon mit rejt az ismeretlen jégvilág? Csalóka káprázat vagy ősi kincs vár az út végén? Fedezd fel a Jég és Fagy titokzatos birodalmát, de jól vigyázz, az utazás meglepő kalandokat tartogat!

A Vajdahunyadvárban nyíló, új őszi kiállítás és játék egy képzeletbeli sarkvidéki utazásra, izgalmas kincskeresésre hívja a látogatókat, akik egy mesebeli kaland résztvevőjeként megismerhetik a káprázatos jégvilágot, miközben megtévesztő feladványok és agyafúrt akadályok teszik próbára bátorságukat és ügyességüket.

A fagyos tájakon átívelő kaland során a látogatóknak fel kell kutatniuk a hajdani jégóriások elveszett aranykincsét, melyet megkaparintott egy fondorlatos Kincsvadász. A kapzsi tolvaj sarkvidéki Jégtornyába zárkózva, hét lakat alatt őrzi értékes zsákmányát. Az expedíció bátor tagjai azonban eljuthatnak a Kincsvadász búvóhelyére, és visszaszerezhetik az elbitorolt kincset. A képzeletbeli tájakon barangolva a kincskeresők váratlan akadályokba ütköznek, miközben a torony leleményes ura lépten-nyomon váratlan trükkökkel zavarja össze az elméjüket és az érzékeiket. A feladványok megfejtéséhez bátor szívre, éles szemre, biztos fülre és jó szimatra is szükség lesz. Ám ha minden titkot kifürkésznek, a jutalom sem marad el!

A Jégtorony titka kiállítást járva a látogatók kideríthetik, képesek-e próbatételek közepette is rálelni a kincsre, át tudnak-e kelni a jeges vízen egy bumfordi rozmár révésszel, el tudják-e navigálni a sarkvidéki jegesmedvejáratot, elboldogulnak-e egy játékos kisfókával, és vajon megbirkóznak-e a kincseskamra trükkös zárjával. Ha elég szerencsések, találkozhatnak a Jégtorony rejtőzködő urával és az örök hó birodalmának különös lakóival is.

Belépéskor a látogatók szöveges játékfüzetet kapnak, mellyel lépésről lépésre kerülhetnek egyre közelebb a kincshez. A több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló, izgalmas kiállítás és kincskereső játék új látványvilággal, rengeteg felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat.

A JÉGTORONY TITKA című kiállítás és kincskereső játék 2017. szeptember 23-tól november 5-ig látogatható a Vajdahunyadvárban.

A kiállítás az f exhibition szervezésében valósul meg.

Helyszín: Vajdahunyadvár, Mezőgazdasági Múzeum

Nyitvatartás: H zárva, K–V 10–17 óráig (november 1-jén nyitva)

Korosztályi ajánlás: 4–99

A kiállítás és játék bejárása min. 1-1,5 órát vesz igénybe.

Bővebb információ: www.mmgm.hu, www.facebook.com/F.Exhibition

Borsos Miklós képzőművészetünk 20. századi történetének egyik  legkiemelkedőbb személyisége. Tudását nem iskolákban vagy képzőművészeti akadémiákon szerezte, hanem az évszázadokkal ezelőtti gyakorlatot folytatva az idősebb mesterek munkamódszereit, művészi megoldásait tanulmányozva sajátította el, miként kell az anyaggal szakszerűen bánni. Pályáját festőként kezdte, de hamar áttért a szobrászatra:  utolsó festményét 1933-ban készítette – feleségéről –, majd ezt követően végleg a szobrászművészet mellett kötelezte el magát, hogy az 1930-as évek közepétől márványszobraival, rézdomborításaival és érmeivel új, önálló plasztikai világot teremtsen.

„A festészettel minden izmust végigpróbáltam, míg nagyon rövid idő alatt eljutottam odáig, hogy két fekete vonal és egy pont volt a képfelületen. Ekkor valami reménytelenség ült meg. Addig mindég örömmel rajzoltam, festettem.

Rájöttem a kis domborított reliefek kalapálása közben, hogy Picasso és Braque mért hagyták el oly rövid idő alatt a kubista festést. Statikus kép nem fejleszthető. A képzőművészet egy élő folyamat, ha statikussá válik, mint a bizánci, fejlődésképtelenné vált. ... Ennek a megismerése következtében abbahagytam a festést és elkezdtem köveket faragni.“

Szobrainak tiszta formavilága, zárt szerkezete az egyiptomi és az ókori görög szobrászatot, illetve az itáliai reneszánsz mesterek munkáit idézi, de határozott körvonalak közé szorított plasztikái szervesen kapcsolódnak saját korának hasonló jellegű törekvéseihez is. Fő témáit az ember, a természet és e kettő elválaszthatatlan egységének vizsgálata adja.

Szobrászi munkáinak egy jelentős csoportját 1947-től folyamatosan készített érmei alkotják. Ennél a műfajnál is egészen a gyökerekig nyúlt vissza, és mintának a görög-római pénzeket, illetve Pisanello éremművészetét tekintette.

A kiállítás anyagát tematikus elrendezésben mutatják be: a korai, archaikus szemléletű daraboktól az organikus absztrakciót képviselő érett korszakáig ívelő fő vonulat mentén külön szekciót képviselnek a festőművészi pályakezdés emlékei, művésztársaihoz, családtagjaihoz kötődő portrészobrai, zenei témájú alkotásai, a mitológiai témakör, valamint a természet világa.

Információ a jegyárakról és a nyitvatartásról ITT.

Sürgős és fontos teendők

Ha megtörtént a baj, a legfontosabb, hogy először a helyszínt tegyük biztonságossá, a saját magunk veszélyeztetése nélkül: a gyermeket távolítsuk el a sérülésforrástól (oltsuk el a tüzet, kapcsoljuk le a biztosítékot…).

Értesítsük a mentőszolgálatot! Ők eldöntik, hogy a sérülés mechanizmusa és kiterjedése alapján a gyermeket szükséges-e égési centrumba szállítani, illetve milyen első ellátást igényel.

A sérülés mélységének megítélése még szakemberek számára is sokszor kihívást jelenthet. A baleset jellege alapján azt mondhatjuk, hogy a napégések általában felületesek, azonban forró folyadékok és zsiradékok, elektromos égések, lángégések esetén mélyebb sérülésekre számíthatunk.

Ezek után a sérült területről minden ruhát, ékszert távolítsunk el, és szobahőmérsékletű folyó vízzel hűtsük a beteget 5–20 percig. Fontos, hogy a kisgyermekek kihűlésre hajlamosak, ezért a hűtést maximum egy végtagnyi területen végezzük! Ne hűtsük túl, hanem meleg takaróval fedjük a gyermeket, a vizes ruhákat távolítsuk el róla!

Minél nagyobb felületre terjed ki egy égés, annál fájdalmasabb, így az azonnali fájdalomcsillapítás kiemelkedő jelentőségű. Kis kiterjedésű sérüléseknél az otthon található fájdalomcsillapítók (pl. Nurofen szirup, Cataflam csepp a gyerekorvos utasításai szerint) megfelelőek.

Kiterjedtebb égések esetén valószínűleg erősebb fájdalomcsillapításra is szükség lesz. Minden égéssérült gyermeket a legközelebbi égési osztályra, ambulanciára kell vinni. Mivel elképzelhető, hogy a kórházban első ellátását altatásban kell végezni, amíg a kórházba be nem érünk, ne adjunk neki enni, inni. Nagyban megkönnyíti mielőbbi ellátását, ha nem kell még órákat várnia, hogy kiürüljön a gyomrából a táplálék.

Amennyiben mi látjuk el sérülését először, azt száraz, steril gézlappal vagy tiszta lepedővel fedjük, ne piszkáljuk! Végtagsérülés esetén a sérült kéz vagy láb polcolása, kímélete javasolt, így csökkentve az égés miatt amúgy is kialakuló duzzanatot.

Hogyan előzhetjük meg?

Az égési sérülésnél legfontosabb a prevenció, a megelőzés, hogy a baleset ne történjen meg. A háztartási balesetek leggyakrabban a konyhában és fürdőszobában történnek.

Az esetek többségében a sérülés véletlen, a gyerek magára húzza a lábast, hozzáér a sütőhőz. Leggyakrabban érintett a 3 év alattiak korosztálya, hiszen esetükben a menekülési lehetőség korlátozott, veszélyfelismerésük még nem megfelelő.

Kisgyermekeknél a forrázások és a kontaktégések a leggyakoribbak, nagyobbaknál már lángégések és elektromos égések is előfordulnak. Kisgyermeket ne engedjünk a tűzhely, áramforrás, forró folyadékok, tárgyak közelébe!

Amennyiben mi foglalatoskodunk ilyen dolgokkal, a gyermek másik helyiségben, felügyelet alatt legyen! A súlyosabb égés hosszan, sokszor maradandó hegekkel, számos műtétet követően gyógyul. Ne tegyük ki gyermekünket ennek, figyeljünk rá!

Az érthető, hogy a zárvatartásra kötelezett multik, üzletláncok, plázák üzleti érdekeik sérelmét látva tiltakozással fogadták a döntést, és dolgozóik egy részének feleslegessé válását, jövedelmének csökkenését, ellátási zavarokat helyeztek kilátásba. Ám náluk is hangosabb volt a politikai és ideológiai orákulumok kórusa, amelyek az emberek magánéletébe való beavatkozást, jogfosztást, önkényt, a legmerészebbek pedig a klerikalizmus rémének visszatértét vizionálták.

Érvelésük szerint a vasárnapi vásárlás nem csupán emberek tömegeinek létszükséglete, szokása, pihenése, szórakozása, de személyes szabadságuk fokmérője is. Ehhez képest eltörpül azoknak a keveseknek, az üzletekben dolgozóknak az érdeke, akik a többiek kedvéért, anyagi ellenszolgáltatás fejében „önként” kényszerülnek vasárnap is a pultok mögé.

Ők nagyvonalúan megfeledkeztek arról, hogy a vasárnapi nyitvatartásnak a szükségesnél jóval általánosabb engedélyezése az elmúlt negyedszázad újítása, amely nem a vásárlók, hanem a multik, kereskedelmi vállalkozások érdekeit szolgálja, és az emberek életformáját a maga javára alakítani akaró vadkapitalizmus sikere.

A vasárnapi boltzár elrendelése így nem volt más, mint a korábbi, hagyományos állapot visszaállításának apró lépése. A rendelkezés hatálybalépése sem tömeges és valódi vásárlói tiltakozáshoz, sem az érintett kereskedelmi egységek csődjéhez, sem pedig ellátási zavarokhoz nem vezetett. Mindössze annyi történt, hogy lehetetlenné vált egy, a korábbi megszokott életritmus kárára felkínált és természetesen sokak által gondolkodás és habozás nélkül elfogadott időtöltési mód. Ezt a változást a társadalom zöme zokszó nélkül elfogadta, hozzá idomította már elfeledett vásárlási és szabadidős szokásait, és az élet egy kis területén helyreállt az ünnepnapoknak a sivár hétköznapoktól megkülönböztető ritmusa – az éhhalál pedig emiatt, úgy tűnik, nem követelt áldozatokat.

Sokadszor is bebizonyosodott, hogy tömegeket lehet ugyan életük átrendezésére szoktatni felesleges vagy egyenesen káros pótcselekvések felkínálásával, azonban a természetes emberi értelem és érzék az ilyen kísértések megszűnésének pillanatában visszaáll a hagyomány keretei közé.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy a boltzár elrendelésének mennyire volt elegendő indoka a rendelkezés alól mentesülő családi kisvállalkozások támogatása, a kereskedelmi dolgozók szabad vasárnapjának biztosítása vagy az az érv, hogy a mohó költekezés és a bolti tülekedés helyét a családi együttlétek, a közös pihenés és szórakozás ünnepi pillanatai vegyék át. Azt viszont a boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés körüli közjáték is igazolja, hogy ha a pihenés, az ünneplés, a hagyomány és az életrend kérdései pártpolitikai és ideológiai üggyé válnak, az szánalmas, méltatlan, és senkinek sem használ. Az ellenzéki oldal azonnali és olcsó népszerűséget remélve rástartolt az ügyre, a kormány pedig a „nekünk van igazunk, de meghajlunk a népakarat előtt” nem túl elegáns érvelésével ugyancsak az érdeket helyezte az érték elébe, és visszavonta korábbi intézkedését. Ám ha csak a dolog jogi oldalát nézzük is, érthetetlen, miképpen lehet népszavazásra engedni, közakarat kénye-kedvére bízni olyan kérdést, amelyben alapvető emberi és alkotmányos jog forog kockán. Hiszen az amúgy is kizsigerelt és alulfizetett kereskedelmi dolgozókat is megillető vasárnapi pihenés kérdése a tét, akiknek munkaszüneti napon is végzendő munkája aligha tartozik a társadalom zavartalan működését biztosító, nélkülözhetetlen tevékenységek körébe.

A vasárnapi nyitvatartás vitájának napirenden tartása mögött azonban feltehetően nem csak a mindenkori kormány és ellenzéke közötti ellenségeskedés, nem a vásárolni akaró emberek érdekei feletti aggodalom, de talán nem is csak a családi együttlétek, a pihenés és a szórakozás különféle lehetőségei közötti vetélkedés szempontjai állnak.

A mélyben a keresztény-polgári hagyomány és értékrend, valamint a liberális hagyománytalanság és az individuális, önző, gátlástalan és korlátlan szabadságeszmény vitája is meghúzódik.

A vasárnap, az ünnepek becsületének megőrzése még akkor is a keresztény értékrend elismerése, ha kezdeményezőit közvetlenül nem ez a szándék vezette. Az ellentábort pedig – a kezdetben elhangzott néhány egyház- és vallásellenes elszólás is igazolja – valójában a keresztény hagyomány és életforma egy újabb elemének felszámolása, kiszorítása motiválta.

A vasárnapi nyitvatartás hívei és követelői között, magukat jogvédőnek és vásárlónak álcázva, ott vannak azok, akik az embereket vasárnaponként Isten háza, a családi otthon, a nívós szórakozás vagy a természet helyett a plázák katedrálisaiban látják szívesen. 

Az Isten „képmására teremtett embereknek

elegendő pihenőidővel, szabadidővel

kell rendelkezniük, amely megengedi,

hogy családi, kulturális, társadalmi

és vallási életükkel foglalkozzanak”.

(II. Vatikáni Zsinat)

Egy-kétszáz évvel ezelőtt, amikor az európai ember még az ártalmatlan siklókat is tűzzel-vassal irtani igyekezett, nemhogy a viperát, még senki nem gondolta volna, hogy a 21. század elejére egy mérgeskígyó lesz Magyarország egyik legféltettebb élő természeti kincse. A rákosi vipera Európa egyik legritkább gerinces állata, amely az egész világon kizárólag a Kárpát-medencében fordul elő. Egykor gyakori volt a Rákos mezején is, amely Arany János Toldija szerint még csak tőszomszédos volt Pesttel, időközben azonban részévé vált a fővárosnak, és ennek megfelelően nem maradt hely többé arra, hogy ott viperák lábatlankodjanak. Egy időre még a „rákosi” nevet is megvonták tőle, mivel az elmúlt rendszer személyi kultusza idején kínos lett volna, hogy a legfőbb állami vezető nevét éppen egy kígyó viselje. Az Alföldön ezt a hüllőt homoki viperaként is ismerik, a természettudományban azonban ez egy másik faj neve.

Parlagon nem él

A rákosi vipera tehát jó darabig parlagi vipera álnéven rejtőzködött, ami azonban cseppet sem találó, mert szemben a parlagfűvel, amely a feltört, majd művelésből kivont területeket (ezt jelenti a „parlag” szó) azonnal elfoglalja, ez a kígyó éppenséggel a parlagon soha nem fordul elő. Magyarországon két helyen találkozhatunk vele: a Hanságban a nedves rétek, lápok nyújtanak neki élőhelyet, az alföldi állomány viszont a Kiskunság száraz sztyeppéin, kaszálóin él. Mindkét területen komoly veszélyt jelent az állatokra az emberi beavatkozás: a Hanság lecsapolása az ottani élővilág egészének komoly veszteséget okozott, így a viperáknak is, az Alföldön pedig a gyepek gépi kaszálása és a tarlók felégetése tizedeli meg a hüllőket, amelyek a madaraktól eltérően képtelenek elmenekülni a környezetátalakítás elől. Mint igazi kuriózum, a rákosi vipera keresett cikk az illegális állatpiacon is.

Ötszázan, ha lehetnek

A rákosi vipera teljes hazai népessége nem tesz ki többet 500 példánynál, és ezek több kisebb állományban, elszórtan élnek. Ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy az állatok elszigetelődnek egymástól, ami a genetikai változatosság mellett akár a párok egymásra találásának, tehát magának a szaporodási sikernek az esélyét is csökkenti. A viperák elevenszülők, ami a hüllőknél annyit jelent, hogy az utódok a nőstény testén belül fejlődnek, bár a köldökzsinór az emlősöktől eltérően nem az anya vérkeringésével, hanem a héj nélküli tojás szikanyagával köti össze őket. Ez a szaporodási stratégia olyan helyeken előnyös egy hüllő számára, ahol a változékony környezeti viszonyok (pl. időszakos vízborítás, nagy hőingadozás) miatt a magára hagyott fészekalj könnyen megsemmisülhet. Az újszülött, vékonyka viperák viszont igen védtelenek, akár egy fácán is könnyen felkapkodhatja őket.

Kígyóóvoda

Mindezek miatt a rákosi vipera védelme szempontjából kulcsfontosságú szerepe van a zárttéri tenyésztésnek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület létesítette a kunpeszéri központot, ahol a befogott nőstények által világra hozott kicsinyeket természetszerű körülmények közt, de a ragadozóktól és környezeti veszélyektől védve, folyamatos táplálékellátás mellett, biztonságban, veszteség nélkül tudják felnevelni, majd megerősödve szabadon engedni, amitől a vadon élő állomány létszámának megsokszorozódása várható. A tenyésztési, illetve a hozzá kapcsolódó kutatási és ismeretterjesztési munkában a Fővárosi Állat- és Növénykert is részt vesz. Fontos a gyepterületek helyreállítása, a legelők, kaszálók hagyományos hasznosítása és a helyi lakosság, illetve a turisták felvilágosítása, szemléletformálása.

Mérges, de nem veszélyes

A rákosi vipera ugyanis, noha mérgeskígyó, nem veszélyes az emberre. Ennek oka részben az állat kis méretében rejlik: testhossza ritkán haladja meg a fél métert, méregfogai kicsik. Másrészt igencsak rejtőzködő életmódot folytat: még aki keresi, az sem könnyen találja meg, és az ember útjából, ha csak lehet, kitér. Emellett azonban érdemes tudni azt is, hogy a méreggel vadászó állatok mérgének összetétele, hatásspektruma általában a táplálékukat képező állatcsoporthoz igazodik. A kifejlett rákosi vipera zsákmányol ugyan rágcsálókat, de fő táplálékát nem emlősök, hanem rovarok (főként újszülött korban), illetve gyíkok képezik, így mérge is ezekre hat inkább, és nem a melegvérű állatokra. Marása a felnőtt emberre nézve nem fejt ki nagyobb hatást, mint egy komolyabb méhcsípés. Ha valakit baleset ér, az esetleges allergiás reakció miatt mindenképp érdemes orvoshoz fordulnia, de félelemből az állat életére törni indokolatlan.

Homokbuckák között

A legtöbb rákosi viperának otthont adó Kiskunságot nem csak a védett hüllők miatt érdemes felkeresni. Egyéb látványosságokat is találunk itt, mint például a bugaci ősborókást, amelynek nagy része néhány évvel ezelőtt tűzvész áldozata lett, valamint a fülöpházi vándorló homokbuckákat, amelyek ezt a tájat valóságos sivataghoz teszik hasonlóvá: a szél mozgatja a homokot, és hol itt, hol ott épít belőle buckát. A növények közül a szárazságtűrők tudnak itt megtelepedni, mint például a kékvirágú szamárkenyér, a homoki vértő vagy a naprózsa. A tűző napon homoki gyíkok vadásznak a rovarokra, és a csillogó, kék tollú szalakóta mindegyikükre. Meg a vipera – de arra van a legkisebb esély, hogy őt a terepen megpillantsuk. A rákosi vipera ma a legkiemeltebben védett állatok közé tartozik Magyarországon: természetvédelmi eszmei értéke egymillió forint.

– A vipera név a vivipara, azaz „elevenszülő” szóból származik. A hazai viperákat a hátukon végigfutó cikcakkos csíkról lehet felismerni.

– A rákosi vipera hazánk egyetlen endemikus, vagyis a világon kizárólag itt előforduló gerinces állata.

– A rákosi viperát 1893-ban írta le először Méhely Lajos, akkor még a keresztes vipera alfajaként.

– A másik hazai mérgeskígyófaj, a keresztes vipera a Zemplénben, a Tiszaháton és Somogyban fordul elő.

A dán nemesember, Tycho Brahe olyan mérhetetlenül gazdag volt, hogy élete legsikeresebb szakaszában, az 1580-as években a teljes dán nemzeti vagyon egy százalékát birtokolta. Szokatlan módon azonban ezt a döbbenetes pénzt nemcsak nőkre és lakomákra költötte, hanem a csillagászat iránti tudásszomját is kielégítette vele.

Mivel szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel és a legmagasabbra vezető politikai kapcsolatokkal rendelkezett, nyugodt körülmények között tudta kialakítani a munkastílusát. Távcső még nem állt rendelkezésére, mert azt csak közvetlenül az ő ideje után kezdték el a csillagászatban is használni. Ő volt az utolsó nagy európai csillagász, aki szabad szemmel és egy hatalmas, kvadránsnak nevezett szögmérő segítségével vizsgálta az égitesteket, de ezzel együtt is olyan pontos megfigyeléseket végzett, mint addig senki.

Az életmentő nagybácsi

A dán király, II. Frigyes mindenben támogatta, és ebben talán az is szerepet játszott, hogy Tycho nagybátyja, Jörg Brahe korábban az életét adta érte. Frigyes ugyanis 1565-ben majdnem vízbe fulladt, és Jörg Brahe mentette meg, aki emiatt meghalt tüdőgyulladásban. A király mindenesetre annyira el volt ragadtatva Tycho Brahe csillagászati és asztrológiai megfigyeléseitől, hogy ajándékba adta neki a Hven nevű szigetet. Brahe itt igazi diktátor módjára uralkodott, mulatozott, lakomákat rendezett, emberek százait dolgoztatta, miközben felépíttette az Uraniborgnak nevezett csillagvizsgálót. A távcső előtti idők legfejlettebb eszközeit használta, és még egy papírmalmot is működtetett csak azért, hogy legyen mire kinyomtatni az eredményeit. Mint minden kortársa, ő is fenntartások nélkül keverte össze a tudományt, a vallást, a csillagjóslást és az alkímiát. Asztrológiai táblázatokat készített, jóslatokat, sorselemzést és időjárási előrejelzéseket gyártott, miközben fáradságot nem kímélve gyűjtötte az égitestek mozgásának adatait. Fontos csillagászati adatokat jegyzett le például az 1572-ben fellángoló szupernóváról és egy 1577-ben feltűnt üstökösről.

Szponzorok és tévhitek

Amikor Frigyes király a 16. század legvégén meghalt, Tycho magánkirályságának befellegzett. Nem is maradt tovább Dániában, hanem kétéves hamburgi kitérő után Prágába költözött, ahová II. Rudolf német-római császár hívta meg. Itt a császár és gazdag arisztokraták szponzorálásával tovább folytatta az asztrológiai elemzéseket, a világ és az égbolt jelenségeinek misztikus értelmezését.

Tycho Brahe kialakította a világmindenségről a saját elképzelését, amely átmenetet képezett a korábbi, Föld-központú nézetek és az akkoriban modern, heliocentrikus kopernikuszi tanok között. Tycho alapelvei szerint a Föld túl súlyos és „lusta” ahhoz, hogy a Nap körül keringjen, arról nem is beszélve, hogy ez szerinte alapvetően ellenkezne a Szentírással. Azt állította, hogy a Nap, a Hold és a csillagok a Föld körül keringenek, míg az akkor ismert bolygók – a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz – a Nap körül.

Méltatlan halál, méltó segéd

Akármilyen nagy tudós, neves alkimista és híres csillagjós volt, sokan nem erről beszéltek vele kapcsolatban. Hírhedtté tette, hogy egy matematikai vita miatt kardpárbajt vívott egy rokonával, aki lemetszette az orrát. Tycho ettől kezdve műorral élt, amit rézből készíttetett el. Állítólag több is volt neki, különböző alkalmakra mindig a megfelelő műorrot viselte. Kalandos volt a halála is. 1601-ben nagy lakomán vett részt Prágában, ahol az egész politikai elit jelen volt. Brahe bőségesen fogyasztott mindenből, és a sok ital nagyon kikívánkozott belőle. Ő azonban nem tartotta úri dolognak, hogy otthagyja a nemesi társaságot, ezért óriási akaraterővel visszatartotta vizelési ingerét. Olyan súlyossá vált a helyzet, hogy megrepedt a hólyagja, tönkrement a veséje, és néhány nappal később belehalt a szövődményekbe.

Hatalmas mennyiségű feljegyzést hagyott hátra, amelyek alapvető fontosságúvá váltak a csillagászat történetében. Az utolsó évben ugyanis Johannes Kepler, a későbbi híres asztronómus volt a segédje. A nagy pontosságú adatok birtokában Kepler megalkotta a Naprendszer pontos modelljét, meghatározta, milyen törvények alapján keringenek a bolygók a Nap körül. Tycho Brahe, a vérbő, késő reneszánsz kiskirály és alkimista végül nem a jóslataival, hanem fáradhatatlan eltökéltségével, módszeres megfigyeléseivel reformálta meg a tudományt.