Egy kis kávézóban találkoztunk. Keze ügyébe készítette telefonját, mert a kislánya, Lenke nyűgösen aludt el – hátha szükség lesz arra, hogy hazaugorjon hozzá. De teljesen megbízik a nagymamában, férje édesanyjában, aki most vigyáz rá – tette hozzá. Örömmel és elismeréssel lapozott bele a Képmás két, legutóbbi számába. Néhány perc beszélgetés után nagyon-nagyon kék szemeiből már teljes figyelme sugárzott felém.

 – Családi indíttatást kaptál a színpadi énekléshez?

 – Egyszerű, csepeli munkáscsaládból származom, és a szüleim szerencsére soha nem féltettek az énekesi pályától. Számukra ez egy ismeretlen, csillogó-villogó világ volt, büszkeséggel töltötte el őket, hogy a kislányuk ebben részt vehet, ezért mindig támogattak. Kiskorom óta szerettem énekelni, szerepelni, és az iskoláimban mindig volt egy-egy tanár, aki meg is erősítette, hogy ebbe az irányba érdemes haladnom. Kötelességtudó és céltudatos gyerek voltam, én választottam ki, hol akarok tanulni, a szüleim pedig elfogadták. Sok zenész kollégám otthonról csak ellenzést kapott, mivel az ő szüleik tudták, hogy ez egy bizonytalan megélhetést adó pálya – ezért hozzájuk képest nagy az érzelmi előnyöm. Apukám szinte minden koncertemre eljött, és kezdetben elégedetlen volt azzal, hogy csak kis bárokban, kávézókban énekelek, izgatottan várta a nagy „berobbanást”. Sajnos ő éppen az előtt halt meg, hogy az igazán nagy sikereimet megérhette volna. Ott lehetett viszont még 2011 októberében a Jazzy Dalverseny grandiózus díjátadóján, a Művészetek Palotájában, ahol „Japánkert” című dalom szakmai különdíjat kapott. Ott megnyugodott, elengedte az aggodalmait, mert látta, hogy a szakma elismer. Utána egy hónappal távozott közülünk. Sajnálom, hogy kimaradt abból a hihetetlenül sok jó dologból, ami az utóbbi öt-hat évben történt velem.

 – Elmeséled a Parfüm-sztorit?

 – Amióta megalapítottam a zenekarom, szerettem volna egy olyan produkciót, ami megállja a helyét külföldön is. Bennem gyerekkoromtól élt a vágy, hogy sok embernek énekelhessek, nemzetközi szinten is. Ennek jegyében választottam a Boggie művésznevet, és ezért is koncertezem olyan gyakran külföldön, ezért írom a dalaimat idegen nyelven is. Az első albumom egy modernkori mecénásnak köszönhető, aki rendszeresen járt a koncertjeimre, és egyszer csak felhívott: kifizetett nekünk száz óra stúdiót, hogy fölvehessük a lemez anyagát. Elképesztő ez a sztori, de az egész életemre jellemzőek a segítő emberek. Nélküle valószínűleg ma nem tartanék itt. Ehhez az első albumhoz készült a „Parfüm” című dal, aminek én írtam a dallamát és a francia szövegét. Sok helyen házaltam az elkészült albummal, végül a Tom-Tom Recordsnál Dorozsmai Péter szavazott bizalmat. Neki annyira megtetszett a „Parfüm” demója, hogy meg is támogatta egy szimfonikus kísérettel, utána persze klipet is szerettünk volna hozzá forgatni. Nagyon sokat agyaltunk a rendezőkkel, hogy mivel rukkoljunk elő, körülbelül az ötödik ötlet volt a photoshopos, amelyik végül megvalósult. A projekt nagyságához viszonyítva jóformán fillérekért dolgozott a klip minden résztvevője. Az utómunkacsapat tagjai három hónapon át egymást felváltva dolgoztak a megvalósításon, leginkább lelkesedésből. Nem voltak a barátaim, nem azért tették, hanem mert azt érezték, hogy ez egy kreatív dolog, egy igazi kihívás, amibe beleadhatják a tehetségüket.
Miután elkészült a klip, sokáig nem volt nagy visszhangja. Izgatottan vártuk a visszajelzéseket, de lassan növekedett a megtekintések száma. A fordulatot az hozta, hogy a Gizmodo nevű nemzetközi sajtóóriás megosztotta a klipet a főoldalán. Ezután már gyakorlatilag a világ minden fontosabb sajtóorgánuma közzétette.

 – A „Parfüm” mondanivalója is nagyon fontos: légy természetes, légy önmagad, mert a szépségipar hamis, és tönkretesz, ha hiszel neki. Mítoszromboló videó, a szó legjobb értelmében.

 – Igen, pontosan erről szól ez a dal. A vizuális világa pedig olyan erős lett, hogy lerombolta a nyelvi korlátokat, és ezért tudott végigsöpörni az internetes világon. 2014 decemberében a világ egyik legnézettebb videója lett. Nem kellett érteni se magyarul, se franciául, mégis átment az üzenete.

Addig azt hittem, csak a mesében van olyan, hogy sok jó szándékú ember kreatív energiája találkozik, és meghozza a gyümölcsét. Ha jobban belegondolok, elég sok mesei elem van az életemben.

Kép

– Miért neveztél be az Euróvíziós Dalfesztivál magyar előválogatójába, a Dalba?

 – A „Dal” című vetélkedő ma az egyetlen olyan műsor, amelyben egy előadó főműsoridőben saját számmal bemutatkozhat. Több dallal is jelentkeztünk az akkor készülő második nagylemezemről (All is one is all), és igazából még ma is hihetetlen számomra, hogy bekerültem a műsorba, és nyertem a „Wars for Nothing” című lassú, angol nyelvű, egy szál gitárkíséretes dallal. A közönségszavazatok több mint a felét ez a dal kapta… A szerkesztők utólag úgy magyarázták, hogy egy olyan „rejtőzködő” réteget érintett meg a dalom, akik amúgy nem szoktak ilyen műsorokban szavazni, ezért nem is lehetett őket „mérni”.

 – Mi az első szó, ami eszedbe jut arról, hogy „színpad”?

 – Emberek.

 – „Család?”

 – A kislányom és a férjem.

 – „Szerelem?”

 – Béke.

 – Szinte gyerekek lehettetek még, amikor összejöttetek.

 – A gimnázium első osztálya óta ismerem, és második óta jártunk együtt. 2014-ben házasodtunk össze.

Mindkettőnknek megvan a saját világa és a szabadsága azon belül, hogy egymást támogatjuk. Egy hosszú kapcsolatban persze mindig vannak jó kihívások és nehezebb időszakok.

 – Hogyan jutott eszetekbe, hogy éppen Vietnamba menjetek nászútra?

 – Vietnam nagyon megfelelt nekünk: nem futottunk össze úton-útfélen turistákkal, ezért az egész ország az igazi arcát mutatta felénk; a közbiztonsága nagyon jó, és kedvesek az ott lakók: nem szállnak rád, nem belőled akarnak meggazdagodni, viszont nagyon szorgalmasak. Tisztelem a vietnamiakat. Csak az utóbbi évtizedekben élnek békében, de máris gazdasági „kis tigrisnek” számítanak az ázsiai országok között.

 – Tartottál a gyerekvállalástól? A családod és a kollégák hogyan álltak ehhez? Sokan vélik úgy, hogy a művészi karriernek gátja a gyerek.

 – Mindenki támogatott, még a zenésztársaim is, pedig tőlük tartottam a legjobban, hiszen, ha én terhes vagyok, az fél év leállást jelent a produkció számára. Úgy gondoltuk a férjemmel, hogy itt az idő családot alapítani. Én egyáltalán nem tartottam ettől, a szakmám nagyon rugalmas, megtehetem, hogy egésznap babázom, és csak este megyek el dolgozni. Logisztikai zsonglőrködés egy programokkal teli nap, de én ezt nagyon élvezem. Sokkal nehezebb az élete annak, aki reggel 8-ra jár, és csak estére ér haza.

 – Nagyon kevesen értékelik ilyen praktikusan és pozitívan az előadóművészi pályát a család szempontjából! Nem mondták még neked, milyen idejétmúlt dolog, hogy összeházasodtál a férjeddel, és még férjednek is nevezed?

 – El kellett telnie egy kis időnek, mire ráállt a szám. (Nevet.) Szerintem jelenkori társadalmi probléma, hogy sok ember fél elköteleződni, felelősséget vállalni. Sokan attól tartanak, hogy ha családjuk lesz, akkor véget ér az addigi életük. Pedig, ha tudnák, hogy milyen jó érzés családba tartozni! Én ezt az érzést mindenkinek kívánom. Lenkével kitágult a világ, és valahogy a dalszerzésre is több időt fordítok, amióta velünk van. Nagyon inspirál.

 – Úgy tapasztalom, hogy a gyerek születése megerősítheti a férfi és nő kapcsolatát, de problémákat is okozhat. A gyerek sokszor akkora „szerelem” egy anya életében, hogy az apára már nem nagyon marad érzelmi energiája.

 – A férjem modern apuka, részt vesz a babázásban, és nagyon kötődik Lenkéhez. A gyermekágyi időszakot hármasban töltöttük, és ő mindenben a segítségemre volt. Szerencsére sok időt tud velünk tölteni, mivel szabadúszó ő is. Teljesen megosztjuk a szülői teendőket egymás között, így kiegyensúlyozottak tudunk lenni mindketten, ezért is vagyok ennyire jól.

 – A közösségi médiában ügyesen tartod a mértéket a személyes és a közérdekű megosztások között. Bepillantást engedsz az életedbe, de csak annyira, ami még nem magamutogatás, sem túlzott kitárulkozás.

 – Jólesik, hogy ezt mondod.

A lányunk egyszer fel fog nőni, lesz saját egyénisége és véleménye, személyiségi jogai. Csak olyan dolgokat oszthatok meg róla, amire nem mondaná később, hogy nem kellett volna.

Neked viszont megmutatom itt a telefonomon, hogy Lenke milyen aranyos baba!

Sötét hajú csöppség néz rám a telefonról. Ahogy Boggie a kezében tartja a képét, érezni, hogy ő a szeme fénye. A másik nagy vonzerő, az éneklés és a színpad viszont csak elcsitul a babázás idején, de ugyanúgy meghatározza az életét, mint az anyaság.

 – Sokféle zenei képzésben vettél részt, de emellett franciatanári képesítést is szereztél. Mit jelent számodra a francia kultúra?

 – Azért végeztem el az egri főiskolán a francia szakot, hogy legyen egy diplomám, egy biztos polgári foglalkozásom. Évekig franciatanítással kerestem a kenyeremet, és sokáig bébiszitterkedtem francia családoknál. Amikor egy évig Párizsban éltem, azzal szórakoztattam magamat minden este, hogy az internetről leszedtem francia dalokat. Kinyomtattam a szövegüket, és hallgattam, hogyan ejti ki a szavakat Edith Piaf, Jacques Brel… A „leszedés” azt jelenti a zenész szlengben, hogy hűen lemásolom hangról hangra az eredeti dallamot, kiejtést, vibrátót, ahogyan éppen Edith Piaf énekel. A sanzonok stílusa része lett az életemnek.

Az idegen nyelvű énekléstől sokan tartanak amiatt, hogy majd kinevetik őket a rossz kiejtésük miatt. Egyáltalán nem így van.

Nyilván mindenkinek van egy akcentusa, aki nem anyanyelvű, de az legtöbbször bájos az angolok és a franciák számára. Amikor franciául énekelek francia közönségnek, odavannak, hogy hol tanultam meg ilyen jól a nyelvüket. Egyébként nagyon izgalmasnak tartom a francia popzenét, kár, hogy hozzánk kevésbé jut el.

Kép

– Sok dicséretet kaptál már, de a szeretet mellett meg­jele­nik a rosszakarat is. Hogyan birkózol meg ezzel?

 – Sok negativitással találkoztam a Dal kapcsán. A „Wars for nothing” rengeteg tévénézőhöz eljutott, és nagyon megosztónak bizonyult: nem illeszkedett a trendekhez, és a tartalma megértéséhez is kellett egy bizonyos fokú lelki érzékenység. Voltak, akik nagyon szerették, mások azonban unalmasnak, kevéssé látványosnak találták, ami csak elveszi a győzelmi esélyt. Ezt akkoriban nehezen viseltem, és bántott. Be kellett látnom, hogy akármilyen jók a szándékaim, akármennyire is lelkiismeretes vagyok, nem tudok mindenkinek tetszeni, és nem is kell, mert nem mindenki rezonál ugyanarra. Ezt be kell látnom, el kell engednem.

 – Interjúidban gyakran használod magadra az „outsider” fogalmat. Én inkább műfaji határokat feszegető művésznek neveznélek. Úgy érzed, hogy egy kicsit kívülálló vagy?

 – Persze.

Járatlan út az, amin haladok, és minden egyes sikerre csodaként tekintek.

Soha nem énekeltem olyan dalt, ami megfelelt volna a trendeknek, pedig ma az előadók többsége és a zenecsatornák is a tutira mennek: csináljunk olyan dalt, ami hasonlít a már beváltakhoz, ne egyénieskedjünk, ne újítsunk! Részben ez áll a retródivat mögött is. Hallgatom a rádiót, és nem ismerem föl, ki énekel, mert ömlenek a karakter nélküli zenék, és ez engem elszomorít. Nem tudom megérteni azokat, akik csak másokéhoz hasonló, „jól bevált” zenéket akarnak játszani.

 – Második, 2014-es lemezed óta eltelt három év, és idén új albumon dolgozol.

 – Ez lesz az első, teljesen szerzői lemezem: minden dalt és dalszöveget én írok, az angolok kivételével. Nem kapkodok, nem szorítanak a határidők, júniusban felvesszük, augusztusban zajlanak majd a gyártási folyamatok, és 2017. szeptember 23-án lesz a lemezbemutató koncertem az Akvárium Klubban. Most értem el abba korba, amikor már sok mindent el tudok engedni, ami korábban fontosnak tűnt, de valójában nem vitt előre – így az „elengedés” mint számomra fontos életérzés is megjelenik a zenémben. Már nem görcsölök annyit, sokkal kevesebb bennem a megfelelés, és kevésbé tartok a megítéléstől is. Hosszú út vezetett idáig, de nagyon megérte. A tavalyi évem egyik legszebb szakmai felismerése pedig az volt, hogy mennyire jól tudunk egymásért, együtt dolgozni a zenekarommal. Ez rendkívül ritka, és én nagyon meg is becsülöm! Ez az album közös próbatermi hangszerelés eredménye, a dalok pedig a producerek keze alatt nyerik el végleges formájukat.
Az utóbbi években sokat fejlődtem a dalszerzésben, sokat képeztem magam.

Határtalan öröm, hogy ezekben az új dalokban teljesen önmagam, vagyis egészen „Boggie-s” lehetek, és hogy ebben a hozzám közel álló emberek támogatnak és megerősítenek.  

1964-ben járunk. A bronxi St. Nicholas Egyházi Iskolát a legnagyobb szigorral igazgatja Aloysius nővér, aki szerint egyáltalán nem baj, ha a diákok rettegnek tőle, sőt, ez fontos eszköze a nevelésnek.

Az irodájába hívatja az egyik fiatal és lelkes nővért, megrója a diákokkal szembeni közvetlensége és naivsága miatt, majd kifaggatja az új tanítóval, Flynn atyával kapcsolatban.

A nővér elmeséli, hogy a gyerekek valósággal rajonganak az atyáért, aki kosarazni is tanítja őket, és hogy az atya különös figyelmet szentel az egyik diáknak, akinek szüksége is van az egyedi bánásmódra: az iskola egyetlen latin-amerikai diákjaként társaitól csak kiközösítésre számíthat. Aloysius nővér azonban gyanakvással tekint a modern gondolkodású papra, és azzal vádolja, hogy molesztálta a gyereket.

A darab sok fontos kérdést vet fel: Milyen módszerrel érdemes tanítani a gyerekeket?

Jól tesszük, ha a jót keressük és látjuk az emberekben, vagy legyünk óvatosabbak, gyanakvóbbak?

Jól tesszük, ha gyanakvók vagyunk, vagy legyünk nagyobb bizalommal az emberek felé? Az előadás súlyos témákról beszél, és még arra is figyel, hogy legyen időnk megpihenni néha a sok gondolkodnivaló között: ezt a célt szolgálja a humor, és a közönség fel is kacag a frappáns mondatok után.

Az előadást négy színész játssza: Udvaros Dorottya, Fekete Ernő, Kéri Kitty és Simkó Katalin.

Nem tudom kiemelni senkinek a játékát, mindenki remek volt, mindenkinek egy kicsit igaza volt, pontosabban minden színész hitelesen tolmácsolta saját karakterének az igazát.

Amikor azon gondolkodtam, hogy kinek higgyek, érdekes dolgokat tudtam meg magamról. Kívánom ezt az élményt mindenkinek!

A ma esti budapesti premierre már nincs jegy, de az előadást még kétszer játsszák szeptemberben, és a weboldalon már az októberi előadások időpontjai is elérhetőek.

Leonyid Ivanovics Rogozov olyan hamisítatlan szovjet hős volt, akinél jobbat a legalaposabban kidolgozott propaganda is csak nehezen képes produkálni. Jó belépőt biztosított neki a rendszerbe, hogy az apja elesett a második világháborúban, és az is, hogy a családja Kelet-Szibériából származott. Leonyid 1934-ben, egy eldugott kis faluban született a mongol és a kínai határ közelében, de felvételt nyert a leningrádi orvosi egyetemre, amelyet 1959-re el is végzett. Fiatal orvosként éppen a gyakorlatát töltötte, amikor a fülébe jutott egy közelgő déli-sarkvidéki expedíció híre. Nem sokat gondolkodott, hanem megszakította a tanulmányait, és friss diplomájával elszegődött az expedíció orvosának.

Vakbélgyulladás az Antarktiszon

Tizenhárman dolgoztak odalent, a Novolazarevszka nevű kutatóállomáson, amely a Schirmacher-oázis nevű területen, az Antarktika legszélén található. Amint a neve is mutatja, ez a vidék nem a szélsőséges klímájáról híres: nem borítja jég, és a legfőbb nevezetességei azok az édesvízi tavak, amelyek a felszín alatt összeköttetésben állnak a tengerrel. A hőmérséklet is szinte balzsamosnak mondható, mivel a napi átlaghőmérséklet az év leghidegebb időszakában sem száll mínusz húsz fok alá.

A kutatók élete csendesen és dolgosan telt mindaddig, amíg 1961. április 29-én reggel Rogozov arra nem ébredt, hogy nagyon rosszul érzi magát. Olyan gyenge lett, hogy lábra állni is nehezére esett, miközben folyamatosan erősödő hányingere volt. Nemsokára belázasodott, majd alattomosan, egyre jobban fájni kezdett a hasa. Ijedten diagnosztizálta magán a hashártyagyulladás tüneteit, majd amikor ezek egyre csak súlyosbodtak, rájött, hogy valószínűleg vakbélgyulladása van. (Az elnevezés a valóságban nem a teljes vakbélre, hanem csak annak az elvékonyodó végére, a féregnyúlványra utal.)

Önműtét vagy biztos halál

Mivel a megfelelően gyors beavatkozás ilyenkor élet vagy halál kérdése, Rogozov tudta, hogy haladéktalanul meg kell operálni. Sajnos azonban ő volt az egyetlen orvos az egész csapatban, és a legközelebbi emberi település az 1600 kilométernyi távolságban lévő Mirnij állomás volt. Helikopterek és repülőgépek nem álltak a rendelkezésükre, de a viharos idő miatt amúgy is használhatatlanok lettek volna. A huszonhét éves medikusnak tehát el kellett döntenie, hogy szeretne-e életben maradni. Az igenlő válasz azt jelentette, hogy saját magán kell végrehajtania a vakbélműtétet.

Előkészítette a műtőt, kipakolta a műszereket, és hozatott egy nagy tükröt. Ez utóbbit a csapat sofőrje tartotta, a meteorológus pedig a szükséges eszközöket adogatta a kezébe. Rogozov igyekezett a lehető legkényelmesebb, fekvő pozíciót felvenni, félig a bal oldalára fordult, Novocainnal érzéstelenítette a hasfalát, majd megejtette az első bemetszést.

Műtét a tükörben

Annak rendje és módja szerint felnyitotta a hasát, alatta a hashártyát, de sajnos véletlenül belevágott a saját vakbelébe. Nem volt más hátra, össze kellett varrnia, csak ezután kezdhette meg magát a féregnyúlvány-műtétet. Minden mozdulatát a tükörből figyelte, így fordított felállásban kellett gondolkodnia. Aki már próbált bármilyen, figyelmet igénylő munkát így elvégezni, az tapasztalhatta, micsoda koncentrációt igényel, ha tükörből akarunk dolgozni. A feszültségtől és a vérveszteségtől többször is elgyengült, megszédült, ilyenkor néhány perces szüneteket tartott.

Végül sikeresen végrehajtotta az operációt, és megállapította, hogy a féregnyúlványa borzasztó állapotban volt. Néhány órán belül szinte szétrobbant volna, ami nagy valószínűséggel a halálát jelentette volna. A hashártyát és a hasfalat összevarrta, és várta az eredményt.

A Munka Hőse

Szerencsére nagyon hamar jobban lett. A láza öt nap múlva teljesen lement, a fájdalmai elmúltak. Egy héttel a műtét után eltávolította a varratokat, és két hétre rá, mintha mi sem történt volna, újra munkába állt. Végigszolgálta az expedíció teljes időtartamát, majd hazatért a többiekkel. A szovjet propaganda persze azonnal rájött, hogy hatalmas kincs van a kezükben. Rogozov megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, és hamarosan világhírű lett.

Az élete hátralévő része ehhez a kalandhoz képest nagyon csendesen telt el. Visszatért Leningrádba, megérte, amint újra Szentpétervárnak nevezik, és több kórházban is dolgozott orvosként. 2000-ben, hatvanhat évesen halt meg tüdőrákban. A vakbele élete végéig kiválóan működött.

Az áruhitel arra jó, hogy egy-egy terméket megvásároljunk vele, másra nem. Jellemzően kis hitelösszegről van szó, ha pedig tényleg nullaszázalékos a THM, akkor egy 100 ezer forintos termékért tízszer 10 ezer forintot kell fizetni. Ilyenkor a hitel mögött álló banknak a kereskedő fizeti a hitel díját. De azért a pénzügyi szolgáltatók is próbálkoznak.

„Több áruhitelező pénzintézetnek is az a gyakorlata, hogy az ügyféllel hitelkártyát is igényeltet az áruhitelek egy részénél. Nem feltétlen az áruhitel kihelyezésekor, hanem később: várnak párhavi törlesztést, megnézik, rendesen törleszt-e az ügyfél.

Ha igen, akkor kiküldenek egy hitelkártyát” – mondja Gergely Péter, a BankRáció hitelszakértője. Hozzáteszi: „ez semmit nem jelent, azt ugyanis az ügyfélnek aktiváltatnia is kell, az éves díja csak akkor kezd el ketyegni. Ekkor az ügyfelet telefonon fel is hívják, győzködik. Ha ezt követően aktiválja a kártyát, már indul is az éves díj, akkor is, ha a kártyát nem használja. Ha használja is, akkor az arról leemelt összeget jellemzően 30-45 napon belül kell visszafizetni, különben vége a kamatmentességnek, indul a nagyon magas kamat.

Folytatás a Képmás magazin szeptemberi számában.

„A nők ugyanis, mivel napjainkban mindinkább tudatában vannak emberi méltóságuknak, nem tűrik el, hogy vagy élettelen tárgyaknak vagy eszközöknek tartsák őket, sőt mindinkább követelik, hogy az emberi személyhez méltó jogok és kötelezettségek őket is megillessék, mind az otthon falai között, mind az államban.” (XXIII. János Pacem in terris körlevele, 1963. 41.)

A genderideológia radikális hívei szerint, akik a biológia törvényeire és a nemek közötti természetes szerep- és munkamegosztásra fittyet hánynak, a nem, a nemi identitás és a nemi szerep alapjában társadalmi és kulturális konstrukció, tanult, elsajátított emberi helyzet és viselkedési mód. Nem több és nem más, mint „férfiként és nőként végzett tevékenység”, amit a patriarchális férfidominancia jegyében a bibliai hagyomány és a belőle táplálkozó keresztény közgondolkodás, házasság- és családeszmény csak megerősít és konzervál. Ha e vita gyökeréig megyünk vissza, nyugodtan idézhetjük a közelmúlt jeles dogmatikusának, Karl Barthnak aligha vitatható megfogalmazását.

Lakonikus megállapítása szerint „az emberek egyszerűen férfiak és nők”, ami annyit jelent, hogy nem ők teszik azzá magukat, nem ők döntenek felette, hanem biológiai adottságként, a teremtés, a természet rendje szerint születnek bele férfi és női mivoltukba.

Ez az emberi erővel felül nem írható adottság a történelem folyamán a nemek közötti társadalmi szerepek, munkamegosztási kényszerek, hatalmi viszonyok szövevényes, sok vonatkozásban a nők hátrányára formálódó rendszerét szülte. A női méltóság és egyenjogúság követelése ezeknek a hátrányoknak a felszámolása érdekében jogos és időszerű, és a közhiedelemmel ellentétben éppen a kereszténység volt az, amely – miközben foglya is maradt a mindenkori társadalmi realitásoknak – sokat tett a nő méltóságának elismerése érdekében, ezt II. János Pálnak „A nő méltósága” kezdetű körlevele is megerősít.

A hiteles keresztény álláspont szerint a férfi és a nő egyenlő méltóság birtokosa, akik nemi különbözőségükben a lét teljességét elosztva és egymást kiegészítő módon birtokolják.

Ezt a kettősséget és megosztottságot a természet biológiai törvényeként adják tovább utódaiknak, hogy képesek legyenek teremteni és uralkodni, az életet, az egymásra utalt társiasságot és a szeretetet megélni és továbbadni. Ám az is világos, hogy ez a felfogás nem érthet egyet a feminizmus és a genderteória olyan radikális nézeteivel, amelyek a férfi és a nő közötti társadalmi különbségek megszüntetéséhez a nemi szerepek teljes átírását, viszonylagossá tételét, a biológiai adottságok és különbségek megkérdőjelezését követelik. Nem vitás, hogy a bibliai hagyomány és a kereszténység arra épülő két évezredes gyakorlata erősen férfiközpontú szemléletet tükröz, és ennek a női méltóság teljes elismerése érdekében való újragondolása hosszú feladat a teológiában, az egyházban, a keresztény családokban, a hívő emberek fejében is. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a férfi és a nő megbecsültsége közötti aszimmetriának nem a nők felé mindig szeretettel és megbecsüléssel forduló Jézus, nem is a nőkkel szemben is harcias Pál apostol az oka.

A nők alárendelt helyzetének forrása nem a keresztény férfisovinizmus, hanem éppen a régebbi korok patriarchális szemlélete, könyörtelen történelmi realitása volt.

Ez persze hatott az egyház szellemére, szemléletére, formálva és deformálva azt. Ettől csak az utóbbi évszázadban sikerül fokozatosan megszabadulni.

Ám van, amin a posztmodern gondolkodás női méltóságot követelő harcosai fennakadnak, pedig a nőről, a nőiségről alkotott keresztény felfogásnak a nemek egyenértékűségét kétségbe nem vonó, természet rendjén alapuló eleme.

Így szilárdan állítanunk kell, hogy a nő legnagyobb adománya, legfontosabb rendeltetése az, hogy anyaként új emberi életek forrása legyen, ezzel pedig nem állhat ellentétben, hogy módot kell kapnia arra is, hogy tehetsége szerint tudósként, művészként, üzletemberként, politikusként, kétkezi munkásként, a társadalom teljes jogú és megbecsült tagjaként bontakoztassa ki személyiségét. Szó sincs arról, hogy a nőnek csak a konyhában a helye. Hiszen nem lehet másként ez a férfiak esetében sem: ők létük lényege szerint arra vannak rendelve, hogy apák és a szeretet kötelékében a nők társai legyenek, amihez a hivatás, a munka, a sikerek világa számukra is csak szükséges ráadásként társul. Ebből az is következik, hogy a női méltóság nem állítható szembe a férfi méltóságával, a nő jogai és kötelességei a férfi kötelességeivel.

Akkor sem, ha a méltóságok egyenlősége soha nem lesz, nem lehet azonossággá vagy egyformasággá, hiszen a két nem eltérő, mesterségesen fel nem cserélhető testi és lelki adottságai, fizikai, szellemi, érzelmi képességei olyan természetes különbséget jelentenek, amelynek tagadása vagy a felszámolására tett kísérletek nem a nők emancipációját szolgálják, hanem az emberi élet rendjébe való durva – és csak remélhetjük, hogy sikertelen –, önpusztító beavatkozások volnának.  

„Közeledik az óra, sőt, már itt is van, amelyben a nő hivatása teljesen feltárul, az óra, amelyben a nő a társadalomban eddig soha el nem ért befolyásra, kisugárzásra tesz szert. Ezért abban az időben, amelyben az emberiség mélyreható változáson megy át, az evangélium szellemétől áthatott nők hatékonyan segíthetnek az emberiségnek, hogy a széthullást elkerülje.” (A II. Vatikáni Zsinat üzenete a nőknek, 1965. december 8.)

A legújabb lidérces ügy a Magyarországon is jelen lévő áruházlánc, a LIDL kapcsán került terítékre. Az történt, hogy egy görög termékcsalád csomagolásán lévő ortodox templom fotóját manipulálták: kereszt nélkül került rá az élelmiszerek csomagolására. A dologból botrány lett, például egy cseh és egy német püspök is tiltakozott, az áruházlánc pedig magyarázkodik.

Ha a botrány esetleg fel tudja ébreszteni bénultságukból a keresztényeket, nyilvánvalóan egy vásárlási bojkott a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb válasz a történtekre. Hiszen mindenki maga dönti el, hol vásárol, nem kell hozzá püspöki körlevél, akár már holnaptól el lehet pártolni a LIDL áruházlánctól. De ne legyünk túlzottan naívak, tudjuk, hogy egy-egy ilyen bojkott hatása csak rövidtávon érvényesül.

A kereskedő cég szakemberei bizonyosan jó előre belekalkulálták az üzleti tervbe ezt a bojkottot mint eshetőséget, s ennek ellenére dobták piacra a manipulált fotójú görög termékeket.

Tavaly a németországi Ravensburgban már volt példa arra, hogy vallási okból kerüljön bojkott alá egy áruházlánc. A Müller drogériaüzlet megtiltotta a dolgozóinak a kereszt alakú medál viselését, miszerint az vallási jelkép. A dologból botrány kerekedett, de – mivel minden csoda három napig tart – a bojkott nem tartott sokáig.

A kereszt hordásának tiltása egyébként nem újdonság Európában, gondoljunk a 2004-ben elfogadott francia közoktatási törvényre, amely megtiltja vallási jelképek viselését állami fenntartású közoktatási intézményekben, és több katolikus szerzetesnőt érint például, akik állami iskolában tanítanak, de nem viselhetik a szerzetesi viselethez tartozó keresztjüket. De eszünkbe juthat a viszonylag friss Real Madrid-ügy is: szponzori kérésre eltávolították a focicsapat logójából a keresztet.

A LIDL-ügyön gondolkodva elmerengtem azon, miért nem egy olyan görög jelkép került a csomagolásra (pl. Akropolisz), amit nem kell manipulálni? Miért egy templom?

Elkezdtem keresgélni a LIDL netes képanyagai között, s igen érdekes felfedezést tettem.

A német LIDL utazási irodaként is működik, s katalógusaikat átböngészve látható, hogy nem most kezdődött a kereszt „szemérmetes” mellőzése.

Vagy olyan képeket választottak a reklámokhoz, amelyek nem vallási épületet (=keresztény templomot) mutatnak, vagy lemaradt a kereszt, esetleg el van takarva a reklámszöveggel. Több katalógust átböngészve pusztán egyetlen képet találtam, ahol a helyén hagyták a keresztet. Így megértettem, hogy a grafikai anyag manipulálása nem most kezdődött a LIDL cégnél.

Az eset után ki-ki eldöntheti, hogy felébred-e a bénító álomból, s valamilyen módon tiltakozik a sértő eset ellen, hiszen a „vallási semlegesség” soha nem jelentheti a valóság manipulálását.

Kétségbeesésre viszont semmi ok. Meg lehet ugyan próbálkozni azzal, hogy még az Istenre mutató jelek is eltűnjenek (a már régen nem keresztény) Európából, de Istent magát nem lehet „kiphotosoppolni”. Ő egy élő, szerető Valóság. S ha mi, keresztények esetleg még a bénító álmunkat alusszuk, „a kövek fognak megszólalni.”(Lk. 19,40) Ha kell.

Hogy kialakul-e a betegség, és ha igen, akkor a gyógyulás vagy a súlyos következmények irányába halad-e a folyamat, több tényező befolyásolja. Először is a kiváltó ok leggyakrabban valamilyen baktérium vagy vírus. Előbbiek a gennyes, utóbbiak az ún. savós agyhártyagyulladást okozzák.

Fontos tényező a „befogadó” szervezet állapota, „esendősége” – ezt befolyásolja az életkor, az immunrendszer állapota.

A harmadik a kezelés hatékonysága – ebből a szempontból nagyon fontos, hogy időben felismerjük a betegséget, és minél előbb elkezdődhessen a terápia. A legjobb persze a megelőzés: több, agyhártyagyulladásért felelős kórokozó ellen van már védőoltás.

Többféleképpen juthatnak el a kórokozók az agyhártyákhoz: például légúti fertőzést okozó baktériumok a nyálkahártyán át a véráram segítségével vagy egy közeli fertőzött helyről (például középfülgyulladás esetén), de egy sérülés, például nyílt koponyatörés is szolgálhat kapuként. Fertőzött kullancsok csípése is vezethet agyhártyagyulladáshoz. Újszülöttek, illetve fiatal csecsemők esetében leginkább a szülőcsatornában vagy annak közvetlen környezetében található baktériumok okozzák.

Tünetek

Az agyhártyagyulladás kezdeti tünetei hasonlóak lehetnek az influenza tüneteihez, nem mindig lehet azonnal felismerni. Legfontosabb a láz, a fejfájás, a fáradtság, a bágyadtság, az aluszékonyság, a hányás, a fényérzékenység. További jel lehet a tarkó, a nyak merevsége – ennek vizsgálatát, értékelését bízzuk orvosra! Súlyosabb esetekben komoly tudatzavar, kóma léphet fel. Nem mindig észlelhető az összes tünet, a legjobb, ha gyanú esetén azonnal orvoshoz fordulunk.

A járványos agyhártyagyulladást okozó baktérium, a Meningococcus nagyon súlyos, rendkívül gyors lefolyású, az egész szervezetet érintő, gyakorlatilag órák alatt halálos kimenetelű fertőzést okozhat.

Jellegzetes tünete, hogy a bőrön bevérzések láthatók, amelyeket élénk színű, nyomásra el nem halványuló, szederjes, lilás „kiütésként“ észlelhetünk, miközben a gyermek állapota nagyon gyorsan romlik. Ilyenkor azonnal orvosi segítséget kell kérnünk, ne várjunk a rendelési időre!

Újszülötteknél, kisebb csecsemőknél (nagyjából három hónapos korig) kevésbé specifikusak, szembeötlőek a tünetek, ami megnehezítheti a betegség korai felismerését. Ezért a pici csecsemőket akkor is azonnal gyermekorvoshoz kell vinni, ha nem tudjuk pontosan megfogalmazni, mi a gond, csak „nem tetszik a gyermek, valami nem stimmel vele”. Az első tünetek egyike lehet például, hogy nem akar enni, gyenge, sápadt. Lehet lázas, de az is előfordulhat, hogy a megszokottnál alacsonyabb a gyermek testhőmérséklete. Ingerlékenyebbé, érzékenyebbé válhat, megváltozhat a sírási hangja (általában „élesebb” lesz). Felléphet hányás, nehezített légzés vagy légzéskimaradás, epilepsziás görcsroham, feszülő, pulzáló kutacs, tudatzavar. A tarkómerevség gyakran hiányzik. Bőrelváltozások (pl. apró bevérzések), sárgaság, hasmenés szintén lehetnek tünetek ebben az életkorban.

Ha fennáll a gyanú, az orvosi vizsgálathoz a vérvétel mellett hozzátartozik az agyvíz (likvor) vizsgálata is – az agyhártyagyulladás meglétét csak így lehet megerősíteni vagy kizárni, emellett a likvorvizsgálat segít annak eldöntésében, hogy milyen típusú agyhártyagyulladással állunk szemben, és sokszor kideríti, hogy melyik kórokozó okozta a betegséget.

Az agyhártyagyulladás mindenképp kórházi kezelést igényel, szükség lehet intenzív osztályos ellátásra is.

Védőoltások

Fontos említést tenni a védőoltásokról, amelyek – még ha nem is garantálnak százszázalékos védelmet – jelentősen csökkentik a betegség kialakulásának esélyét. Az agyhártyagyulladásért felelős kórokozók közül a Pneumococcus és a Haemophilus influenzae elleni oltások Magyarországon kötelezőek, benne vannak az oltási naptárban. A Meningococcus elleni oltások szabadon választhatók. Ez a baktérium legkönnyebben a csecsemőket, illetve a kisgyermekeket támadja meg, a másik, fokozottan veszélyeztetett korcsoport pedig a kamaszkor.

A baktériumnak öt altípusa (ún. szerocsoportja) okozhat súlyos betegséget (A, B, C, W és Y), ma már mind az öt szerocsoport ellen létezik oltás. Magyarországon a B és a C szerocsoportok előfordulása a leggyakoribb, de már felbukkant az Y is.

Az oltóanyagok ártámogatása nagyon eltérő: a C típus elleni oltás ettől az évtől ingyenes a két évnél fiatalabb gyermekek számára, a nálunk 2014 óta forgalomban lévő, B szerocsoportú Meningococcus elleni oltás ára egyelőre nagyon magas. Tekintettel azonban arra, hogy egy nagyon súlyos betegségről van szó, ha tehetjük, oltassuk be gyermekeinket – életkortól függetlenül. Forduljunk bizalommal a házi gyermekorvoshoz, akivel nemcsak az oltás részleteit beszélhetjük meg, de talán ismer ártámogatási lehetőségeket is (például önkormányzat).

Egyes élelmiszerek sótartalma elérheti a 4–5 százalékot is, holott a konyhasó túlzott fogyasztása bizonyítottan fokozza a magas vérnyomás és a vesebetegség kialakulásának kockázatát, ezeknél a problémáknál használatát mindenképpen korlátozni kell. A só mégsem kap annyi kritikát, mint a sokkal kisebb dózisban alkalmazott tartósítószerek. Ezeket szintén azért adják az élelmiszerekhez, hogy meggátolják a mikroorganizmusok – élesztők, penészek és baktériumok – okozta romlást, meghosszabbítsák az ételek eltarthatóságát. Az olyan alapélelmiszerek, mint a liszt, a kenyér, a hús, a tej és a vaj általában nem tartalmaznak tartósítószereket, a kisgyermekek részére készített élelmiszerekbe pedig eleve nem is kerülhet ilyesmi.

Színes és tartós

A húskészítményekkel már nem ez a helyzet, azokat gyakran tartósítják nátrium-nitrittel, ami a salétromsav nátriumsója. Ez a tartósítószer kizárólag nitrites pácsó formájában használható, szerepe a szín kialakításában is van: a hemoglobinhoz kötődve ezek az anyagok biztosítják a pácolt húsok jellegzetes, pirosas színét.

A nitrit önmagában súlyos méreg, és bár az élelmiszerekbe nagyon kis mennyiségbe kerül be, így közvetlen káros hatása nincs, felhasználását igyekeznek csökkenteni.

Elfogadható napi beviteli mennyisége nitrit ionra vonatkoztatva 0,06 milligramm/kilogramm, akut mérgezést 0,5 gramm feletti mennyiségben okoz. Teljesen kiszorítani azért nem lehet, mert nagyon jó tartósítószer, olyan baktériumok ellen is alkalmazható, amelyekkel szemben más konzerválóanyagok kevésbé hatásosak. Nitrit nélkül például megugrana a botulizmus (kolbászmérgezés) és a baktériumos romlás gyakorisága.

Kényes egyensúly a szükséges és ártalmas között

Azt, hogy a húskészítményekben minimális mennyiségben van nitrit, szó szerint kell érteni: azokban a levélzöldségekben, amelyeket intenzíven termesztenek, jelentős mennyiségű nitrát van, abból pedig több nitrit keletkezhet, mint amennyi a húskészítményekben van.

Hiába tartósítják tehát a húskészítményeket nitrites pácsóval, a szervezet más forrásokból több nitrithez jut.

A legveszélyesebb a nitrátos víz, különösen a csecsemőkre nézve. Ennek oka, hogy a hat hónaposnál kisebb gyermekek vérében még nincs jelen az az enzim, amely a nitrit által átalakított hemoglobin oxigén-szállítóképességét helyreállítja.

A nitrittől sokan azért is félnek, mert előanyaga lehet a rákkeltő nitrozaminoknak, amelyek akkor keletkeznek, amikor ez a tartósítószer reakcióba lép a húsban lévő nitrogéntartalmú anyagokkal (szekunder aminokkal). Ez a folyamat viszont nem feltétlenül megy végbe, redukálószerekkel és természetes antioxidánsokkal, így például C-vitaminnal és E-vitaminnal vissza lehet szorítani. Tény az is, hogy a pácolt húsok fogyasztása és a rákos megbetegedések között ezidáig nem sikerült összefüggést kimutatni.

Azt azért ettől függetlenül sem árt tudni, hogy a nitrozaminok mennyisége erősen összefügg a húsok tárolási idejével: minél tovább tárolják a nyers húst, annál nagyobb lesz a szabad amintartalmuk, ami kedvez a nitrozamin képződésének.

A legtöbb ilyen anyag sütés közben képződik, bár az igaz, hogy többségében el is párolog. Kevesebb keletkezik belőle, ha a húsokat alacsonyabb hőmérsékleten és hosszabb ideig sütjük. Aki végképp nem akar kockáztatni, az megteheti, hogy pácolt húsokat egyáltalán nem süt és nem grillez.

Hústól a kekszen át a tengeri étkekig

Egyebek mellett halhúskészítményeket, kekszeket, chipseket és aszalt gyümölcsöket tartósítanak kén-dioxiddal. Ez az anyag gátolja bizonyos enzimek működését, hatásos gombák, élesztők és baktériumok ellen, enzimblokkolással pedig gátolja az élelmiszerek nem kívánt barnulását is. Mivel a kénvegyületek bontják a B1-vitamint, a kén-dioxid nem adható alapvető élelmiszerekhez, illetve olyan termékekhez, amelyek fontos szerepet játszanak az E-vitaminnal való ellátottságban. Ilyenek például a gabona- és tejkészítmények, a gyümölcslevek és a húskészítmények. A kén-dioxid a legtöbb ember számára veszélytelen, gyors lebontásáról gondoskodik a szervezetünk egyik enzime.

Gond egyedül azoknál lehet, akiknek ebből az enzimből kevés áll rendelkezésre: náluk émelygést, hányást, hasmenést és fejfájást okozhat ez a tartósítószer, emiatt kerülniük kell az ezzel tartósított élelmiszereket.

Ismert tartósítószerek a benzoesav és annak származékai (egyebek mellett a nátrium-benzoát és a kálium-benzoát), amelyeket általában csökkentett cukortartalmú dzsemekhez és zselékhez adnak, de gyakran kerülnek mártásokba, szószokba, aszpikokba és édesített italokba is. Szorbinsavval kombinálva halkonzerveknek és halkészítményeknek, kandírozott gyümölcsöknek is gyakori tartósítószerei. Ezzel a kombinációval – tehát a szorbinsav és a benzoesav sóival – száraz húskészítmények felületét is kezelik, így alapesetben nem esszük meg őket. Maga a benzoesav egy olyan szerves sav, amely az áfonyában és más gyümölcsökben, emellett a mézben és a joghurtban természetes formában is előfordul, ám az élelmiszeripar kémiai úton állítja elő.

Sokan allergiásak rá, bár a panaszok általában nem az élelmiszerek miatt, hanem a kozmetikumok és orvosi krémek benzoesav-tartalma miatt jelentkeznek, amelyekben szintén alkalmazzák.

Egzotikus vidékeken olyan tartósítószerekkel is kezelhetnek tengeri étkeket, amelyek formaldehiddé bomlanak. Nálunk ezek nem engedélyezettek, de nyaralások során érdemes erre is figyelni.

A rettegett ízfokozó

A legismertebb ízfokozó a nátrium-glutamát, amelynek igen rossz a sajtója, függetlenül attól, hogy máig semmilyen tudományos kutatás nem mutatta ki káros hatását. Maga az anyag egy természetben is előforduló aminosav nátriummal alkotott sója, önmagában íztelen, azonban más ízeket képes felerősíteni, ezért már régóta ismert adalékanyag. Korábban bonyolult eljárással, tengeri hínárokból és moszatokból állították elő, de ma már üzemi körülmények között gyártják. Az élelmiszeripar széleskörűen használja, megtalálható egyebek mellett fűszerkeverékekben, leveskockákban és porokban, készételekben, chipsekben és salátákban. A keleti konyhákban rendkívül sokat használják, gyakorlatilag só helyett. Innen ered az elnevezése annak a nyak- és fejfájással, tarkó- és hátfájással, gyengeséggel járó tünetegyüttesnek, amelyet hozzá kötnek, pedig semmi nem bizonyítja, hogy a kínaiétterem-szindrómának nevezett jelenség ezzel az összetevővel van konkrét összefüggésben.

Az viszont kiderült a vizsgálatokból, hogy a tünetek a magas só- és zsírfogyasztással, valamint a keleti konyha néhány jellemző alapanyagával és fűszerével, a mogyoróval és a rákkal is kapcsolatba hozhatók.