„A hit az értelmet is jelenti számomra” – Interjú Balogh Tiborral
Balogh Tibor elsőgenerációs roma értelmiségiként feladatának tartja, hogy segítsen cigány sorstársain. A politológusként végzett, mindössze huszonhat éves fiatalemberrel beszélgettünk a pályakezdésről és a roma értelmiség helyzetéről.
– Mesélj kicsit a családodról, a gyerekkorodról!
– Miskolc mellett, egy kis faluban, Arnóton születtem, és a gyerekkoromat is ott töltöttem. Cigány származású vagyok, az első értelmiségi a családban. Édesanyám nyolc általánost végzett, édesapám pedig négy általánost. Ennek ellenére nem mondanám, hogy szegénységben nőttem fel, bár igaz, hogy egyszerű körülmények között éltünk, de szerencsére nem szegregáltan. A szüleim a mai napig dolgoznak, nálunk magától értetődő volt a munka. Kezdetben focista vagy kőműves szerettem volna lenni. Mivel a középiskolai tanulmányaimat egy vendéglátóipari szakközépiskolában végeztem, az is felmerült, hogy ahhoz kötődő munkát választok majd. Vámügyintézőként is dolgoztam, viszont lassan rájöttem, hogy egyiket sem érzem a sajátomnak. Végül a politológia mellett kötöttem ki.
– Miért éppen a politológiát választottad?
– Akkoriban az egyik barátom jelentkezett a bölcsészkarra, s ez engem is bátorított. Az első benyomások alapján megtetszett a politológia szak, jelentkeztem, és hála Istennek felvettek. Bár előtte nem foglalkoztam mélyrehatóan politikával, de mindig érdekelt, illetve igyekeztem az újságokból tájékozódni, naprakész lenni a közéleti dolgokban.
– A család hogyan fogadta a választásod? Nem kétlem, hogy nagyon meglepődtek.
– A politológia szót tőlem hallották először. Meglepetés volt számukra, hogy felvettek, mert abban a hiszemben éltek, hogy cigány származásúaknak szörnyen nehéz bejutni az egyetemre. Én is féltem ettől. Az egyetemen befogadásra, támogatásra találtam, sehol nem tapasztaltam ellenérzést a származásom miatt.
– Hogy érzed, az ilyen típusú előítéletek mennyire többoldalúak? A nem cigányokkal szemben éreztetett cigány előítéletekre gondolok, amelyekkel kevesebben foglalkoznak, a médiában pedig szinte egyáltalán nincs szó erről.
– Sajnos a probléma valós. A nem cigányok előítéletessége a cigányok iránt és ennek fordítottja is elzárja a felzárkózás útját. Könnyű kijelenteni, hogy cigány vagyok, és ezért nem sikerül semmi. Meglátásom szerint ezzel egy olyan falat húzunk magunk köré, ami gátol abban, hogy észrevegyük a lehetőségeinket.
– Mentorként is tevékenykedsz, cigány fiatalokkal foglalkozol.
– Szülőfalumban az egykori kisebbségi elnök segítségével utánajártam a tehetséges, segítségre szoruló, továbbtanulásban gondolkodó gyerekeknek. Korrepetáltam őket, segítettem nekik az adminisztratív dolgokban, a tanulásban. Papírral bizonyítható a foglalkozások eredményessége, egyiküket például felvették az egyetemre, míg egy másik diák sikeres érettségi vizsgát tett.
– Gyakran előfordul, hogy akik kiemelkednek a közösségből, idővel elszigetelődnek a többiektől, megtagadják származásukat. Nálad pont az ellenkezője történik. Kötelességednek érzed a segítségnyújtást?
– Kötelességtudattal élem meg. Mind az egyetemi tanáraimtól, mind a Cigány Szakkollégiumtól annyi segítséget kaptam – a Felzárkózásért Felelős Államtitkárságtól szintén –, hogy feladatomnak érzem a segítségnyújtást másoknak. Másképp nem tudnám viszonozni a sok-sok támogatást.
– Az, hogy viszonylag hátrányos helyzetbe születtél, milyen egyéb ismereteket, képességeket erősített benned? Kialakult-e egy egyéni látásmód, a szokottnál mélyebb érzékenység?
– A szociális érzékenység adott az én helyzetemben. Fontos számomra, hogy a hozzám hasonló helyzetűek ugyanolyan esélyt kapjanak, mint én. Nem bánom, hogy lépésről lépésre kellett haladnom, mert kialakult bennem egyfajta szívósság, igény a tudásra.
– Szerinted létrejöhet Magyarországon idővel egy jelentős cigány értelmiségi réteg?
– A köztudatban a cigány értelmiségit elsősorban a zenészekkel azonosítják. A rendszerváltás után ugyan kifejlődött egy cigány értelmiségi réteg, viszont sajnálatos módon inkább széthúznak, mint erősítenék egymást, tehát nincs egy erős, érdekérvényesítő képességgel rendelkező közösség. A roma szakkollégiumoknak köszönhetően a mostani helyzet jó irányba változhat. Minden évben emelkedik a cigányok száma az egyetemeken. Tisztában vagyunk azzal, hogy komolyak a lemaradásaink. Néhány évtizeden belül látok arra esélyt, hogy létrejön egy erősebb közösség, s idővel talán cégek élén is lehet találkozni hiteles roma vezetőkkel, akik a nem romáknak is példaképet jelenthetnek.
– Már te is példakép lehetsz. Az értelmiségi létet szerepként éled meg, vagy már a sajátodnak érzed?
– Nem érzem szerepnek, viszont korábban sejtelmem sem volt arról, hogy értelmiségi is válhat belőlem, és hogy ez mennyire csodálatos érzés. Az egyetemen minden óra után többnek éreztem magam a tudástól.
– A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium egyik fontos állomása a pályádnak. Milyen szerepet töltött be az életedben?
– A szakkollégium támogatása nélkül nem lettem volna ennyire eredményes. Anyagi segítséget kaptam, nyugalmat, barátokat, a problémáimban támaszt, szellemi mentsvárat, biztos utat a tudáshoz.
– A vallásosság mennyire jelentett erőt ebben a hosszú folyamatban?
– Nagyon! Hívő ember vagyok, az életemben jóban-rosszban ott volt Isten. Ha valamilyen úton-módon kiderülne, hogy az egész csak egy kitaláció, és a Biblia nem több, mint fantasy, elég nagy törésként élném meg. Értelmét vesztené az életem, beleértve az ebben a világban töltött időszakot, a megszerzett tudást, az emberi kapcsolatokat, tehát mindent. A hit az értelmet is jelenti számomra. Értelmet ad az életemnek és a munkámnak.
– Megkörnyékezett valaha a kétely?
A bizonytalanság hozzátartozik a hithez, én sem vagyok kivétel. De hadd mondjak egy hétköznapi példát: egy szerelmi szakításnál szinte fizikai fájdalmat él át az ember, és olyankor megérezheti, hogy nem pusztán hús és vér. Megtapasztalhatja, hogy mindenképp lennie kell egy magasabb rendű dolognak.
