Egy féléves színészkaland

„Nincs tapasztalatom, nincs egy ruhám se, de bármit megtennék a színházért” – egy alig 19 éves fiatal, Istók ezekkel a szavakkal jelentkezik színésznek egy debreceni színtársulathoz, 1836-ot írunk. 

Arról álmodozik, hogy színész lesz, így hátat fordít a tanulásnak, és otthagyva a neves Debreceni Kollégiumot csatlakozik egy vándorszíntársulathoz. Kezdetben csak színfalak mögötti munkákat kap, de igyekszik elérni, hogy a világot jelentő deszkákra léphessen, ráadásul ezt a vágyát még inkább felkorbácsolja a társulathoz kalandos úton csatlakozó ifjú színésznő, a rejtélyes múltú Sári, akibe beleszeret. A lány sem közömbös iránta, de a kapcsolatukat olyan viharok kísérik, amelyek Istók reményeit és szándékait a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt próbára teszik. Nehéz döntések várnak rá, amik az egész életére hatással lesznek.

A fiatalember nem más, mint Arany János, de ha mindenféle előzetes tudás nélkül ültünk volna be a moziba, akkor az, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője a címszereplőnk, csak a film utolsó képkockáin vált volna nyilvánvalóvá. Ez tudatos rendezői döntés volt, és működik is. Az alkotók célja ugyanis nem az volt, hogy hőstörténetet forgassanak. 

A Bolond Istók egy road movie-val kevert felnövéstörténet, amelynek elején egy naív, a színészetért bármire képes tinédzsert látunk, míg a film végén egy érett, kudarcokat megélt fiatalt, aki már költőként bontogatja szárnyait. 

A film Arany János életének sokáig féltve takargatott, szégyellt – és ezért titokban maradt – zsákutcáját, féléves színészkalandját mutatja be, amely őt művésszé és emberré formálta, egyúttal azzá az Arany Jánossá tette, akit mindannyian ismerünk. Van benne valami furcsa, valami humoros, ami fáj – így emlékezett vissza Arany élete ezen időszakára, amiről bár évtizedekkel később, de ő maga is írt. 

A Bolond Istók ugyanis Arany János elbeszélő költeménye. (Azonos címmel egyébként Petőfi Sándor is írt egy művet.) Arany saját magát nevezi Bolond Istóknak. Az első ének, amelyet néhány hónappal a világosi fegyverletétel után írt, tele van keserűséggel. A második énekben viszont a már ötvenen túli költő saját ifjúsága történetét meséli el, ekkor vetette először papírra féléves színészkalandját. A két ének megírása között húsz év telt el, és Arany sosem fejezte be a művet.

Kép

Képkocka a filmből – Fotó: Gordon Eszter/Filmsquad

Valóság vagy fikció?

Arany 1836 februárjában Debrecenben a Fáncsy Lajos és László József igazgatása alatt működő színtársulathoz szegődött egy évre. Azonban pár hónap múlva feloszlottak, így a fiatal színészpalánta egy Hubay nevű színész által toborzott és részben a feloszlott társulat romjaiból szervezett vándorszínész-csapathoz csatlakozott.

Vándorlásuk során Nagykároly, majd Szatmár, végül Máramarossziget lett a célállomás. Arany a néhány hónapig tartó hányattatás során megtapasztalta az egyre érezhetőbb nyomort, végül kialudt a színészet iránti rajongása.

Egy éjszaka állítólag álmában halottnak látta édesanyját, ezért elhagyta a társulatot, és gyalog hazaindult. 

Ezt a Hubay Emmánuel Színi Társulatával töltött féléves színészkalandot mutatja be a film. A kiindulópont valós tehát, viszont maga a történet fikció.

Hegedűs Georgina forgatókönyvíró, társrendező részletes kutatómunkát végzett Arany János életének eddig titkolt, kevéssé ismert fejezetéről, azonban nagyon kevés forrás van arról az időszakról. Arany János maga úgy nyilatkozott róla, hogy fordulópontot képezett az életében, de szeretné, ha erről senki nem beszélne.

Akkoriban az irodalomtörténészek körében – Gyulai Pál irodalomtörténész, műkritikus révén – elterjedt, hogy Arany Petőfihez hasonlóan csapnivaló színész volt. Ezt megcáfolni sem merték abban a korban, viszont napjainkban megjelentek új szempontok, amik szerint egyáltalán nem biztos, hogy ők olyan tehetségtelenek lettek volna a színpadon. 

Az 1800-as évek közepén ugyanis harsány, nagy gesztusokra épülő színészi előadásokat láthatott a közönség, de feltehetően Arany és Petőfi is egy másik irányt hozhattak be, amit később Egressy Gábor honosított meg itthon. Ő alapított erre iskolát, amely a beleélésen, átélésen alapult. Feltehetően Arany is ezt követte, mint drámaszerető és -értő ember. 

Kép

Képkocka a filmből – Fotó: Gordon Eszter/Filmsquad

Pályakezdő színészek a főbb szerepekben 

Nemcsak Bolond Istók, vagyis Arany János karaktere, hanem például Hubay, Szákfy és Hegedűs is létező személyek voltak. Szákfy József társigazgatója is volt annak a színháznak, ahová Arany először felvételt nyert. 

Ő volt az első színházigazgató, aki fix bért fizetett a színészeinek, sőt színész-szakszervezet – akkori nevén Színészölelde – megalapításában is részt vett. 

Hubayról – aki a filmben egy darabig Istók mentoraként jelenik meg – annyit lehet tudni, hogy a valóságban a Debreceni Színház színész-rendezőjeként működött. Érdekes adalék, hogy később, amikor Arany már Nagykőrösön élt, megjelent a városban Hubay a későbbi társulatával. Ám hiába hívták, Arany nem ment el az előadásra, nem akart a rendezővel találkozni. 

Hegedűs a filmben Istókhoz hasonlóan a társulat kezdő színésze. Hegedűs Lajos is létező személy, kicsit fiatalabb volt Aranynál, szintén otthagyta a kollégiumot, hogy színésznek álljon. Viszont ő nem hagyta el a színészi pályát, hanem sok nélkülözés után felvételt nyert a Nemzeti Színházba, ahol később mint drámaíró és igazgató dolgozott, nagy karriert futott be. Nyughelye a Fiumei úti sírkertben található. 

Pályakezdő színészek 

A címszerepben, Istókként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben végzett Liber Ágoston látható. Mellette Gellért Dorottya (Sári), továbbá Jordán Adél (Anna, Hubay felesége), Hajdu Steve (Szákfy József, színész), Pál András (Hubay) és Puskás Balázs (Hegedűs, kezdő színész) tűnik fel a vásznon. Liber Ágoston második nagyjátékfilmjében – Kárpáti György Mór 2022-ben megjelent Jövő nyár című filmjében már főszerepet játszott – bizonyíthat, de ki kell emelni a szintén pályakezdő Gellért Dorottya és Puskás Balázs játékát is. A Bolond Istók tévéfilmnek készült, idén a Legjobb tévéfilmnek járó díjat hozta el a Magyar Mozgókép Fesztiválról. Október 3-ától a mozikban is vetítik majd. 

Miért nem írt szerelmes verseket Arany?

A tévéfilm romantikus történetszála Istók és Sári szerelmét mutatja be. Sári egy kitalált karakter, akit a költő életének nőalakjaiból gyúrtak össze az alkotók. Arany nővérét és anyját is Sárának hívták, illetve a Bolond Istók című elbeszélő költeményben is van egy Klárcsi nevű, könnyűvérű színésznő, akivel Istók szöveget tanult.

Írj egy verset vagy szerenádot!

A Filmsquad Kft. Vers- és szerenádíró pályázatot hirdetett a film közösségi oldalán. „Írj egy legfeljebb 12 soros szerelmes verset vagy egy legfeljebb 1 perc hosszúságú zenés szerenádot, amit előadsz és videóra veszel, és oszd meg a poszt alatt kommentben!” – kérik. A legjobbnak ítélt verset Liber Ágoston főszereplő szavalja el egy videóban a film közösségimédia-oldalain. A legjobb szerenád szerzőjét, egyben előadóját egy látogatással jutalmazzák a Fóti Filmgyárban. A győztes beleshet a kulisszák mögé, megnézheti a díszletet, körbevezetik a jelmeztárban, sőt még jelmezeket is felpróbálhat. Beküldési határidő: szeptember 29. vasárnap éjfél.

Mint a forgatókönyvíró hangsúlyozta, Arany Jánosnak markáns nőalakok voltak az életében, viszont nincs klasszikus szerelmi költészete. Mi lehetett az az első szerelem, amely után ő nem írt több szerelmes verset? Erre is magyarázatot adhat a Bolond Istók című film. 

A film producere Major István, az ő nevéhez a kötődik az Aurora Borealis, a Szia, Életem!, a Liza, a rókatündér. Rohonyi Gábor (Brazilok, Szia, Életem!) rendező mellett társrendezőként közreműködött Hegedűs Georgina, a Bolond Istók forgatókönyvírója. A film képi világáért Gosztola-Schenker Ábris (Mellékhatás, A Király, A tanár) operatőr felelt, míg a látvány Valcz Gábor, a jelmezek Kemenesi Tünde munkáját dicsérik. A Bolond Istók vágója Czakó Judit, a zeneszerzője pedig Csengery Dániel (Liza, a rókatündér, A nemzet aranyai, Ida regénye) volt. A Bolond Istók című filmet a Filmsquad gyártotta és forgalmazza.

Dénes: Amikor először találkoztunk, egyetemista voltam, Judit pedig még kislány, tizenkét-tizenhárom éves. Akkoriban együtt dolgoztam az édesapjával, Szekeres Ferenccel, aki az egyik próbán elküldött egy otthon felejtett Haydn-kottáért. Elsiettem a Villányi úti lakásukhoz, és bekopogtam az ajtón. A rácsos ablakon egy pufók, szeplős lány nézett ki, két copffal. Kiadta a kottát, és gyorsan be is csapta az ablakot. Hat évvel később találkoztunk újra, amikor én Bartók Cantata profanájának felvételén dolgoztam a Magyar Televízióban.

Judit: Kamasz lányként gyakran estem szerelembe, de nem voltam fiúzós típus. Dénest is nagyon jóképűnek találtam, aki mindehhez még tehetséges is volt. Rajtam kívül még sok nőnek tetszett – el sem tudtam képzelni, hogy engem választ. Ráadásul úgy tudtam, házas, de akkor már válófélben volt.

Dénes: Amikor a tévéfelvétel szünetében megpillantottam, egyből felfigyeltem rá az aranyszőke hajával, a tengerzöld szemével. 

Ezek csak a látható dolgok, de a lényeg abban rejlik, ami szemmel nem érzékelhető, csak érezhető.

Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy plakátkiállításon sétáltam, és egy kisebb terembe tévedve valami azt súgta, hogy nézzek oldalra, ahol egy Picasso-kép függött a falon. Judit halk szavú volt, és decensen tartózkodó, a szemében némi riadtsággal, amely előhozta belőlem a lovagot. 

Juditnak tizenkilenc éves lányként addig nem volt komoly kapcsolata, míg Dénes, befutott énekesként már túl volt egy házasságon. Hogyan csiszolódtak össze?

Judit: Dénes hihetetlenül érzékeny és lobbanékony természet – biztos vagyok abban, hogy amiatt is, mert a művészeknek más az idegrendszerük. Ezzel persze nem olyan könnyű együtt élni, de rengeteget változtunk az évek során. Másrészt úgy működhet jól hosszú távon egy kapcsolat, ha az ember nagyon szereti a másikat.

Dénes: Szerintem minden nőben lakozik egy „boszorkány”, a szó pozitív értelmében. A férfin múlik, melyik énjét hozza ki belőle, az angyalszárnyút vagy a tüzesebbet. Gyakran mondogattam tréfásan, hogy engem nem az olcsó találós kérdések érdekelnek, amelyeket azonnal meg tudok válaszolni, hanem amelyek feneketlen titkokat rejtenek, nehezen feltérképezhetők, akár álmatlan éjszakákat is okoznak és megizzasztanak. 

Tehát egymás közt is előfordultak talányok, titkok?

Judit: Kórosan őszinte emberek vagyunk, nem rejtegettünk egymás előtt semmit, mert az nagyon veszélyes tud lenni. Persze elakadások voltak a mi kapcsolatunkban is, negyvennégy év alatt háromszor, ami viszont elég jó arány. Vannak helyzetek, amiket túl kell élni, ki kell beszélni és orvosolni. Nekünk a párterápia segített, ahol kontroll mellett tudtuk megvitatni a problémákat. 

A köztünk lévő kapocs titok, amelynek feltérképezéséhez négy évtized is kevésnek bizonyult.

Az mennyire volt nehéz, hogy Dénest gyakran szólította külföldre a munkája?

Judit: A külföldi útjaira én is gyakran vele tartottam. Ilyenkor rengeteget segített az édesanyám, illetve egy szomszédasszonyra, Ilakra is számíthattunk, aki gyakorlatilag nagymamaként funkcionált a családunkban. Később néha a gyerekeket is vittük magunkkal a külföldi utakra, Amerikába úgy utaztunk ki, hogy egyéves volt a fiunk, és már vártuk a testvérét – a rémálmaimban néha megjelenik ez a repülőút. 

Dénes: Amerikában egyszer több mint fél évet töltöttem egyedül, ahol több produkcióban is felléptem különböző városokban. Gergő, a legnagyobb gyermekünk akkor volt két és fél éves. Amikor hét hónap után hazajöttem, és meglátott, azt mondta, „Bácsi!”. Akkor feltettem magamban a kérdést, vajon mennyit kell még szenvednem és fizetnem azért, hogy énekelek. Hiszen hiába a tengerentúli sikerek, a taps, mindent felülírt a gondolat, hogy ilyen hosszú ideig nem volt a fiamnak apja, ez pedig később ki fog hatni az életére. Ez mostanában szinte naponta eszembe jut. Ami segít könnyebbé tenni a terhet, az az unokánk, Marci érkezése – igyekszem neki megadni mindent, amit akkor Gergőnek nem tudtam.

Judit: Eleinte még nem volt telefonunk, Dénes pedig minden követ megmozgatott, még az akkori kulturális minisztert is megkereste, de nem tudtak segíteni. Végül szállodákból, drága pénzért tárcsáztuk egymást. Amikor pedig először töltött külföldön hosszabb időt, mindennap írt levelet, igaz, csak tőmondatokat – megesett ugyanis, hogy azzal a felirattal érkezett meg a boríték, „nemzetbiztonsági okokból egy százados felbontotta”.

A közös utazások viszont kellemes élményeket is tartogattak. 

Dénes: Montrealban dolgoztam 1989-ben, ahol a Faustot énekeltem. Az előadás előtt elkezdtem köhögni, valami ledöntött a lábamról. Telefonon Juditnak is elpanaszoltam, aki elhatározta, hogy repülőre ül, és elutazik hozzám, hogy ápoljon, de nekem nem mondta el, nehogy lebeszéljem róla. Az előadás előtt az ágyamban feküdtem, amikor kopogtak az ajtón. 

Kiszóltam, hogy nem kérek takarítást, mire Judit hangja válaszolt. Az érkezése megszépítette az ott töltött időt. 

Aztán ketten repültünk tovább Japánba, ahol újabb fellépés várt. 

Kép

Fotó: Éder Vera

Mindketten elvált szülők gyerekeként nőttek fel. Ez hogyan formálta a házasságról alkotott képüket? 

Dénes: Bennem a negyvenes éveimet taposva tudatosult, mekkora hiány, hogy már nem létezik a családi fészek a jól ismert ajtóval és kilinccsel, amelyet gyerekkoromban érintett a kezem. Rossz érzés, hogy a saját otthonunkon kívül nincs még egy hely, ahová hazatérhetek – mintha az ember gyökereiből kihúztak volna egyet a földből.  

Mindig fontosnak érezték, hogy kövessék az idősebb generáció tanításait? 

Judit: Én fiatal feleségként a már említett idős szomszédasszonytól, Ilaktól tanultam el mindent: a háziasszonyi feladatoktól kezdve a gyereknevelésig. A férjével együtt rengeteget segített. Amikor Dénes huzamosabb ideig volt távol, minden este átjöttek, amit nem éreztek kényszernek, és a jelenlétük sosem vált terhessé. 

Három gyermekük született, akiknek a zenei nevelésére is nagy hangsúlyt fektettek. Miért tartották ezt lényegesnek? 

Dénes: Egy évig igazgattam Nagykovácsiban egy alapfokú művészeti iskolát, és akik nálunk tanultak zenét, azoknak egy jeggyel jobb volt az osztályzata az iskolai tantárgyakból, mint a többi diáknak. A művészetek emellett rengeteg értékre is megtanítanak, kórusban énekelve például képessé válnak egymásra figyelni – olyan dolog ez, ami nélkül nehezen létezhet az ember. 

Dénes életében nagy próbatételt jelentett, amikor asztmás lett. Judit, hogyan tudta támogatni? 

Dénes: A betegség miatt három évig nem énekelhettem. 

Ha nincs Judit, már jó eséllyel nem a szakmámban dolgoznék. Nagyon sok múlik azon, hogy a Jóisten milyen segítőket, családot, barátokat tesz az ember mellé. 

Rengeteg művész képtelen feldolgozni, ha már nem tud úgy teljesíteni, mint korábban. Amikor néhány éve Pécsen A denevér című előadásban szerepet kaptam, reggelente feszülten gondoltam az esti előadásokra. Nem lubickoltam benne, hanem feladatot végeztem. Ekkor azt mondtam Juditnak, akinek nagyon jó füle van: „Figyelj ide, ha az éneklésem közben úgy érzed, ezt már abba kéne hagynom, biccents a fejeddel, amikor jövök le a színpadról!” A denevér után mindketten ezt éreztük. Nem szabad megvárni azt a pillanatot, amikor a közönség már csak szeretetből hallgat meg. 

Judit: Hatalmas dolog, hogy ezt Dénes fel tudta dolgozni, hiszen az éneklés volt az élete negyvennyolc évig. 

Három unokájuk is született. Hogyan élik meg a nagyszülői szerepet? 

Judit: Ugyan még van két évem a nyugdíjig, befejeztem a munkámat, hogy Orsi lányunknak tudjak segíteni. Fontosabb volt, hogy ő vissza tudjon menni dolgozni.  

Aggódós nagymama vagyok, jobban féltem az unokákat, mint annak idején a saját gyerekeinket, még nagyobb a felelősség. De a hasonló korú nagyszülő barátnőim megnyugtattak, ők is ugyanígy vannak ezzel. 

Dénes: Amikor mi vigyázunk rájuk, igyekszünk mindent úgy csinálni, ahogy a szüleik kérik. Ezt néha nehéz betartani, de számunkra szent, hiszen az ő gyerekeik, akiket ők ismernek a legjobban. Vannak nagyszülők, akik ezt nem veszik figyelembe, és mindennel elkényeztetik az unokákat, ez azonban súlyos konfliktusok melegágya lehet, emellett a gyereket is kínos helyzetbe hozzák, ha le kell tagadnia, hogy például fagyit evett a nagypapánál. 

Kép

Fotó: Éder Vera

Judit: Marci unokánk nagy kihívást jelent nekünk, mivel elképesztő szókinccsel rendelkezik – olyan dolgokat mond, amikről életemben nem hallottam! 

Egyébként azt vallom, hogy nem szabad leereszkedni a gyerekekhez, és halandzsanyelven beszélni hozzájuk, hanem úgy, mintha felnőttek volnának. 

Sokat mesélünk, olvasunk és énekelünk nekik, én például nagyapám nótáit, amelyeket aztán a két és fél éves Emma is elénekelt a bölcsiben.

Minden nagy művész művészete egyetemes harmóniát hordoz, ami katarzist ad a közönségnek, vallja Dénes. A házasságukban mi jelentette a legnagyobb katarzist? 

Judit: Nekem egyértelműen a három gyerekünk születésének a pillanata. Bevallom őszintén, nagyon sajnálom a férfiakat, amiért a szülés élményét, amely semmihez sem fogható, nem tapasztalhatják meg. Hasonlóan felfoghatatlan a köztünk lévő kötelék is. Annyi mindent megéltünk együtt, jót is, rosszat is, hogy úgy érzem, már a levegővételéből tudom, hogy mit akar mondani. 

Dénes: A katarzist az ember nem tapasztalja nap mint nap, hanem egyhuzamban negyven éven keresztül. Azt érzi, hogy az arányok a helyükön vannak, és megnyugvást ad neki, amikor hazatérve otthon van a másik mellett, biztonságban. Ma egy pár kapcsolatát sajnos az teszi figyelemre méltóvá és kívánatossá a tömegek szemében, ha minél több zűrrel, problémával van tele, míg az kevésbé érdekes, ami jól működik a rendszerben. Én viszont azt gondolom, hogy ha van két ember, aki leél egymás mellett fél évszázadot, a problémákat megoldva, ez az igazi szenzáció, és valójában mindenki erre vágyik.  

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Az interjú eredetileg a Képmás magazin 2024. áprilisi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
 

Jakab Viktória egy éven át tartó levelezés után nagy levegőt vett, igent mondott Sarjan Thade nepáli túravezető meghívására, és elutazott Nepálba. Amikor leszállt a repülője, már az első pillanatban megtapasztalhatta a helyiek segítőkészségét. „A túravezetőm késve érkezett, ezért kétségbeesve álltam a repülőtéren a csomagommal. Egy nepáli házaspár odajött hozzám, csokival üdvözöltek az országban, és felhívták Sarjant. Bárhová mentem, szeretettel, megértéssel fordultak felém” – lelkendezik Viki.

„Mintha egy mesekönyvbe huppantam volna”

A kulturális sokk után a nógrádi pedagógus egy csodálatos, letűnt világban találta magát, ami a gyerekkorára emlékeztette, mintha egy mesekönyvbe huppant volna. „Nyugalom és béke vett körül. Fehér bőrű voltam barna bőrűek között, szőke a fekete hajú emberek között, európai az ázsiaiak között, de senki sem éreztette velem. Amikor helyi ruhát vásároltam, és felvettem, kiabáltak utánam: »european nepali, bravo«” – emlékszik vissza. 

Viki mindenhová elkísérte Sarjant, együtt intézték a hivatalos ügyeket, alkudoztak a piacon, ahol utcán varrogató idős bácsival és himalájai sót áruló nénivel is találkozott. Az élet Nepálban egyszerű, mégis mozgalmas, nagy a forgalom, folyamatosan dudálnak az autósok, motorosok, és sok a zaj meg a por. A helyiek a piacon kis asztalkák körül ülnek, együtt teáznak és beszélgetnek, egy másik asztalnál kártyáznak. 

Vidáman eleveníti fel, hogy ha Nepálban rámosolyogsz valakire, öten mosolyognak vissza, ami nagyon otthonossá tette számára ezt a vidéket.  

A festői szépségű környezet és a kulturális gazdagság ellenére Nepál a világ egyik legszegényebb országa. Arra a kérdésre válaszolva, hogy elégedettek-e az itt élők a sorsukkal, Viki elismeri, hogy a megélhetés nehéz: általában a férfi a családfenntartó, a nők ritkán dolgoznak. Az alacsony bérek miatt sokan külföldre mennek, vagy üzletet próbálnak nyitni, és a külföldi turistákra számítanak. 

„Ennek ellenére mindennel elégedettek, belenyugodnak a sorsukba. Úgy tartják, hogy a jó szándék és a jó cselekedet következménye a jó karma, ezért vigyáznak, hogy ne okozzanak rosszat. Hitből fakadnak a tetteik, és a hitet nem szűkítik le egy napra, hanem a mindennapjaik része. Úton-útfélen pici hindu szentélyek állnak, és ha valaki vásárolni megy vagy az ügyeit intézni, megáll a szentély előtt, imádkozik, és úgy megy tovább. Egyik reggel a szálloda tetejéről néztem a napkeltét, és a városban hajnali ötkor már pici csengők szóltak az erkélyen, gyulladtak a füstölők, mindenki imádkozott” – mondja az utazó. 

Kép

Férjükért imádkozó nők – Fotó: Jakab Viktória

Majmok a templomban

Nepálban ősszel és télen van a legtöbb vallási ünnep. Viki augusztusban járt ott, amikor a nők minden hétfőn színes ruhákba öltözve mennek Siva templomába, hogy imádkozzanak a férjükért. Megfordult a Monkey Temple-ben is, ahol a vadon élő majmok szabadon járnak-kelnek, esznek-isznak a sztúpa tetején, senki sem zavarja őket.

A Bagmati folyó partján kétoldalt helyezkedik el a Pashupatinath templom, a világ második legnagyobb hindu temploma, amely a világörökség része. Több mint ötszáz hindu szentély és buddhista sztúpa együttese. A főtemplomába csak hinduk léphetnek be, külső és belső megtisztulás után, a másik részébe bárki. 

„Ott tanúja voltam egy hindu halottégetésnek. Nepálban nincsenek temetők, ezért a halottakat a folyó partján, máglyán égetik el, miután háromszor megmosták az arcukat a vízben” – magyarázza. 

Majd azt is hozzáteszi, hogy általában a halott fia vagy más férfi helyezi a szájába a lángoló fadarabot, és a hamvakat a Bagmati folyó a Gangesz felé viszi. 

A lakosság nyolcvan százaléka hindu, tizenegy százaléka buddhista, a maradék pedig keresztény, iszlám vagy ősi vallású. Arra a kérdésre, hogy ez nem okoz-e vallási feszültséget a társadalomban, az utazó elmondja, hogy a szentélyekben együtt láthatók a hindu és buddhista szimbólumok, a hívők pedig együtt imádkoznak. „Ebbe a békébe születnek, és mindenki mélyen gyakorolja a saját hitét, tisztelve a másikat. A kasztrendszer még erősen működik, mindenki meghatározott társadalmi osztályhoz tartozik, de elfogadják. Ez alapján házasodnak, illetve jórészt a szülők választanak házastársat a gyermeküknek” – hívja fel a figyelmet a kulturális különbségekre Viki. 

Ugyanaz a lélek van bennünk 

„Namaste, vagyis ugyanaz a lélek van bennem, mint benned – így köszönnek a szívük előtt összetett kézzel, meghajolva. Mennyivel másabb ez, mint a Cső vagy a Csá! Külön kifejezést használnak a fiatalabb és idősebb hölgy, a fiatalabb és idősebb úr megszólítására. 

Mindent két kézzel, tisztelettel adnak át. A szállodában a kulcsot a jobb kezével nyújtotta a recepciós, a ballal pedig alátámasztotta a könyökét és meghajolt. 

Bhaktapur városában találkoztunk egy nagyon idős nénivel, akinek dédunokái és ükunokái voltak. A túravezetőm ősanyának nevezte őt, megtisztelve az anyaságát. A férfiak oltalmazzák a nőket. Sarjan a nagy forgalomban hátratette a kezét, hogy védelmezzen. A dubaji átszállásnál is megtapasztaltam a gondoskodást” – sorolja a nógrádi tanárnő.

Viki arra is jól emlékszik, amikor a reptéren derült ki, hogy nem közlekedik a busz, ezért taxival kellett átmenni a másik terminálhoz. Dubajban város nagyságú a repülőtér, és mindössze háromezer forintja maradt, ezért a sírás kerülgette. Aztán egy nepáli férfi, aki ugyanazzal a géppel jött, megkérdezte, mi a baj, aztán beültette egy taxiba, és elszállította a megfelelő terminálhoz. „Az ilyen embert úgy hívják, hogy férfi” – hangsúlyozza Viki, majd arról mesél, milyen egzotikus élmény volt számára a közlekedés.

A buszon szól a zene, és egy fiatal fiú minden megállónál kikiabálja, hogy merre megy. Az utcán közlekedők meghallják, és elindulnak a jármű felé. Amikor felszállnak az utasok, a fiú jelzésként ráüt a buszra, és röptében ő is felugrik. Leszálláskor kell neki fizetni. A kezében egy köteg rúpia van, de senki sem veszi el tőle. 

„Egy alkalommal még nem érkezett meg a buszsofőr, de szólt a zene. Nagy csoportban ültek bent a nők és mulatoztak. Én is bekapcsolódtam, mire az egyik nő maguk közé húzott, és engem is bevont a közös táncba. Amint megérkezett a sofőr, mindenki leült a helyére, és fegyelmezetten elindultunk. 

„Ha Magyarországon késik a busz, az utasok kiabálnak, szitkozódnak. Itt örülnek egymásnak, és türelmesen várnak. A fegyelmezettségük belülről fakad, a hitükből és a családi nevelésből” – számol be úti élményeiről Viktória. 

Fotó: Jakab Viktória

Sarjan, a kiváló  túravezető

Derű és pozitív gondolkodás

A nepáliak sok zöldséget, gyümölcsöt, tojást fogyasztanak, húst is esznek, és kedvelik a hüvelyesekből készült szószokat. Tipikus newari nemzeti étel – a newari a Katmandu-völgy első népcsoportja – a momo, ami bivalyhússal vagy zöldségekkel töltött gőzölt tésztaféle. Viki szerint Nepál legfinomabb joghurtját Bhaktapurban árulják a piacon, kis cserépedényekben. A város a fazekasságról híres, ezért annyi cserépedényük van, hogy evés után eldobják. 

A nepáli kenyér rizslisztből készül, az édes fánkhoz hasonlít. Kedvelik a teát, amit chiának hívnak, cukorral és tejjel isszák. „A limonádémba a túravezető citromot és himálajai sót tetetett, hogy frissítsen. Utolsó este egy előkelő étterembe mentünk, ahol nemzeti viseletben táncosok léptek fel a színpadon. Itt egy ünnepi nepáli menüt ettem végig. Egy nagy kerek tálcán kis edényekben húsokat, párolt zöldségeket, édes joghurtot és szószokat hoztak” – mondja. 

A monszun időszakban nagy szerencsének számít, ha Katmanduból látni lehet az Everestet. Amikor szétnyíltak a felhők, és kivillant az Everest csúcsa, Viktória azt érezte, hogy ez a hegy nőnemű, egy királynő, amelyik fenségesen nyújtózik az ég felé. 

A helyiek Szágarmanthának, az ég homlokának nevezik. 

A Himálaját, amely a szanszkrit hima (hó) és az alaja (haza, otthon) összeolvadása, tévesen ejtik a magyarok Himalájának. A tibetiek és a nepáliak úgy gondolják, hogy a hegyeknek nemcsak lelkük van, hanem istennőjük is, és szerintük akkor történnek a hegymászóbalesetek, ha valaki magára haragítja. A hegyhez nem csúcstámadással és hódítással közelednek, hanem alázattal. 

„Derűt és pozitív életszemléletet” – ezt válaszolja az utazó arra a kérdésre, hogy az emléktárgyak mellett mit hozott haza magával Nepálból. Zárásként Viktória egy angol feliratot elevenít fel a busz belsejéből, ami akár egy nepáli jelmondat is lehetne: „Az élet csodálatos. Egy nap, egy óra, egy perc sem jön vissza többet. Ezért felejtsd el minden problémádat, és légy boldog!”

Olyan szakember, aki megtanulja sportolói sportágát, hogy minél többet tehessen értük. Ágota nemcsak a sport világában mozog otthonosan, hiszen pilótaápolói engedéllyel is rendelkezik, és Európa egyetlen mentőrepülőgépét, egy Dornier 328-ast is vezetett bevetés közben.

A beszélgetésben mesél arról, mit tanult a sportlövészetből, mit jelent a sportolók mozaikos fejlődése, milyen egyedi módszereket alkalmaz a szorongás kezelésére, és miért más a paralimpikonokkal dolgozni. Szó esik a Gyurta Dániellel való tízéves közös munkájáról, valamint egy sérülésről és műtétről, amelyből sikeresen felépült. Őszintén beszél arról is, milyen konfliktusok adódhatnak a sportpszichológus és az edzők együttműködése során. Megtudjuk, mi is az a kettőskarrier-program, valamint a Szülők Akadémiája, amely a szülőket abban segíti, hogy a jól sportoló gyerekeiket megfelelően támogathassák.

Végül feltesszük a kérdést: lehet-e a pszichológus önmagának is pszichológusa?

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

Ki vagy te? Mi határoz meg? Mi akadályoz? Mi segít tovább? Honnan van az erőd? Hogyan tudod kimondani: mégis? – teszi fel kérdéseit a Mégis podcastban vendégeinek Süveges Gergő. Emberek, akik nem nulláról indultak, hanem mínuszból. És – mégis – példaképekké váltak. Parasportolókról és a segítőikről szól a Mégis harmadik évada.

A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság szakmai támogatását a 3. évad elkészítéséhez.

Az eredetileg 1978-ban indult, Magyarországon pedig 1990-től vetített Dallas-sorozat jelentős részben a két testvér eltérő személyiségének ellentmondásaira épült, szereplőit pedig ma is töretlen érdeklődés övezi minden olyan országban, ahol a szériát vetítették, illetve vetítik. Bobby Ewing, azaz Patrick Duffy pedig még ebből a mezőnyből is kimagasodik: az eltelt évek és az ősz hajszálak semmit sem változtattak színészi karizmáján.

30 évvel ezelőtt a MOL emblematikus reklámfilmje Jockey karakterét állította a középpontba. A mai, hangsúlyozottan nem kereskedelmi célú, a három évtizedes sztorit inkább a nosztalgia és a humor oldaláról megközelítő folytatás kettejük rivalizálást eleveníti fel, utalva az előzményekre is: Bobby nem hittel el Jockey reklámbeli állítását – miszerint a magyar olaj kiváló –, de most a saját szemével győződik meg róla Budapesten a térség legnagyobb olajvállalatánál. Bár ízig-vérig magyar alkotásról van szó, az alkotók ügyeltek az autentikus részletekre: Bobby méretpontos kalapját például a texasi Dallasból szerezték be.

Patrick Duffy magyar hangja ezúttal is a Dallasban őt szinkronizáló Csankó Zoltán volt. Patrick Duffy kedves, együttműködő személyiségét és professzionalizmusát jó illusztrálja, hogy a minél hitelesebb végeredmény érdekében a magyar szájszinkront is bevállalta – ennél a technikánál a színész az előre megírt magyar szöveghez igazítja a szájmozgását.

A videó, mely Topolánszky Tamás Yvan ötlete alapján és rendezésében készült, nemcsak azok számára lehet izgalmas, akiket annak idején a képernyő elé ültetett a Dallas, de a későbbi generációk azon tagjainak is, akik már csak szüleik elmondásából ismerik, vagy későbbi filmjeiben követték a színész pályafutását. 

Patrick Duffy a Lepattanó című romantikus, gombfocis sportvígjáték premierjére érkezett hazánkba, és szerzőnk is találkozott vele. A színész a film egyik kulcsfiguráját alakítja – ez adta a MOL számára a lehetőséget a közös forgatásra. A film, amely kampányának egyik fő támogatója a MOL, szeptember 26-tól kerül országszerte a mozikba a JUNO11 Distribution forgalmazásában. 

A múltkor ki is számoltam, hogy összesen körülbelül két órát egy nap. Bevallom, hogy bár író létemre nagyon szeretek történeteket olvasni, ennyit azért nem tudok gyerekmesékből koncentráltan, ráadásul felolvasva befogadni. Úgyhogy észrevétlenül, magától kifejlődött egy képességem: a robotpilóta-olvasás. 

A jeleket befogadom, az agyam továbbítja őket a beszédközpont felé, kimondom a mondatokat, de közben gőzöm sincs arról, hogy mit olvasok. 

Ennek köszönhetően a hangsúlyokkal, hangszínekkel sem játszom, ami az élvezhető ­felolvasás lényege volna. Talán ezért is fanyalodnak rám ritkábban a gyerekek, általában akkor, amikor az anyjuk nincs jelen, vagy nem ér rá valamiért. Na jó, mondják lehangoltan, akkor olvasson apa. Az infót legalább át tudja adni. Mint egy mesterséges intelligenciát működtető felolvasóprogam.  

Közben viszont végig tudok gondolni egy csomó mindent. Számtalan problémát oldottam már meg, miközben Bogyó és Babóca egy faágon egyensúlyozott, vagy Annipanni győzködte Boribont, hogy menjen el vele kirándulni. Egyszer még egy regényötlet is eszembe jutott, de egyáltalán nem az olvasott mesével kapcsolatban. Persze van, hogy ilyenkor megállok, elrévedek, anélkül, hogy észrevenném. A kicsik persze rögtön rám szólnak, és én készségesen folytatom, nem egyszer teljesen máshonnan, mint ahol abbahagytam.  

A gyerekek sokszor más helyzetekben is rákérdeznek, felhozzák az egyes történeteket. Apa, Anna, Peti és Gergő is így járt az apukájával, ugye? Üres tekintettel, szégyenkezve nézek magam elé. Kutatok az emlékeimben, de halványlila gőzöm sincs, miről lehet szó, pedig egy órája olvastam. 

Ha visszakérdezek, elmondják, mire gondoltak, de látszik rajtuk a csalódottság. Mert a mese számukra valóság, amely átszövi az életet. Nem értik, hogy bennem miért van határ a kettő között.  

Mindenesetre a tudatalattimba azért úgy tűnik, beférkőznek a történetek. A minap ugyanis érdekes álmom volt: Tádé voltam Manócska ölében. Aztán belépett a szobába Babóca, és meghívott magához, aminek nagyon örültem. Felkerekedtünk. Útközben szembejött Annipanni és Boribon, integettek nekünk, és mintha Anna, Peti és Gergő hangját is hallottam volna az egyik házból: „Anya, süssünk szilvás sütit!” Kiabálták torkuk szakadtából.  

Amikor reggel elmeséltem ezt a gyerekeknek, a történet osztatlan sikert aratott. Azóta így kell mesélnem, hasonló módon keverve ezeket a világokat. Természetesen fejből. Ez lett a jutalmam a figyelmetlenségemért. Azt hiszem, megérdemlem. És egy kicsit sem bántam meg. Amikor a vigyorgó arcukat látom, most már úgysem tudok másra gondolni, mint hogy örömet szerezzek nekik.  

Az írás eredetileg Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának része. A sorozat további cikkei itt érhetők el.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Az első epizódok témái között szerepel az evészavar Dr. Lukács Lizával, ahol betekinthetünk abba, hogy a társadalmi elvárás hogyan formálja testképünket, és milyen lépéseket tehetünk belső jóllétünk érdekében. A második adásban a háláról beszélgetünk Rátonyi Kriszta Junior Príma díjas műsorvezetővel, akinek a balesete utáni hosszas felépülése alapjaiban változtatta meg a saját magához fűződő viszonyát és a boldogságról alkotott korábbi elképzelését is.

A következő adásokban a tehetség fogalmát járjuk körül Sándor-Kovács Dórával, az érzelmi intelligenciáról beszélgetünk Dr. Kádár Annamáriával, foglalkozunk a szülő-felnőtt gyerek konfliktusokkal és a sorozat végén egy mindannyiunk számára fontos téma, a megbocsátás is terítékre kerül.

„A Spiritusz szinte egyidős a kisfiammal, hiszen épphogy megtudtam, hogy várandós vagyok vele, jött a felkérés, hogy legyek szerkesztő-műsorvezetője az adásnak. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy ennek a podcastnak a cseperedését is végig követhettem. A beszélgetések nekem is komoly fogódzót jelentenek az önismereti utamon, és hatalmas inspirációt adnak” – fogalmazta meg Németh Szilvia.

„A Spiritusz az évek alatt egyfajta biztonságérzetet adott. Nagy vigasz számomra, hogy sosem késő változtatni a mintákon. Rengeteg tudást és gyakorlati segítséget kaptam a mindennapokra, miközben a munkámmal segíthetek másoknak” – mondja Bóna Judit.

A Spiritusz podcast nem csupán szórakoztat, hanem támogatja hallgatóit az önismereti utazásukban, miközben erőt ad a mindennapi kihívásokhoz.

Kövessék a Spirituszt, és legyenek részesei egy közösségnek, amely elkötelezett a lelki egészség és a boldogulás iránt!

Az adások elérhetőek itt:
kepmas.hu
Spotify
YouTube

A szakértő előadók és szeminárium-vezetők segítenek azonosítani a korlátozó gondolkodási és viselkedési mintázatainkat, hogy hatékonyan kezeljük érzelmeinket és kapcsolatainkat.
 
ELŐADÁSOK:
Vágyi Petra: Az ismétlődő életcsapdák, azaz a sémáink nyomában
Kozma-Vízkeleti Dániel: Kinek segít a „Kinek lesz igaza?" verseny – eltérő valóságok a párkapcsolatban 
Reimer Márta: A megbocsátás ajándékával élni
Tolner-Pozsonyi Gabriella: Mi a titka a valódi szinergia megvalósításának?

SZEMINÁRIUMOK:
Budai Evódia: Rejtett mozgatórugóink a segítő szakmában, a keresztény szolgálatban
Kézdi-Kovács Bernát: Megérkeztem. Itthon vagyok!
Lenkey Klára: Ébredj, királylány! – Meseterápiás workshop
Nagy Ernő: Borsószem királykisasszony időutazáson: ha a múlt felfalja a jelent. A fejlődési trauma hatása életünkre és a gyógyulás irányvonalai
Oláh Dorottya: Szülői eszközök szétszórt és impulzív gyerekek nevelésében
Ötvös Ágnes: Ki vagyok én, mi határoz meg engem? A környezetem, az elvárások, a megfelelés?
Rátkay János: „A válások száz százaléka házassággal kezdődik!" – a jól működő házasság 7 alapelve
Révész Zsófia: Életcsapdáink
Schindler Zsófia: Mitől leszünk jó emberek? Előadás a megfelelési kényszerről, keresztény szemmel
Selmeczi Ottilia: Csak ami kell
Varjú Katalin és Lajos: Múltbéli fájó pontjaink hatása a párkapcsolatunkra

A kepmas.hu olvasóinak a részvételi díj Hvitamin (Hála vitamin) kedvezménnyel most 1.500 forinttal kevesebb. A kedvezmény érvényesítéséhez írja be a HVITAMIN KEDVEZMÉNY kuponkódot a jelentkezési adatlapon, a pénztár oldalon. (Az adatlapon felül kattintson a kuponkód megadásához).

Időpont:    2024. október 5. 09:00
Helyszín:   Szent Margit Gimnázium – 1114 Budapest, Villányi út 5-7.

Bővebb infó és jelentkezés itt:  Lelki egészségünkre | H vitamin

A Minőségét megőrzi! mottóval megrendezett és egészen november 10-ig tartó országos programsorozat ebben az évben a az időben folyamatosan alakuló gasztronómiai kultúrát, illetve ennek múzeumi vonatkozásait állítja a figyelem középpontjába. A muzeális intézmények szórakoztató és „könnyen fogyasztható” módon mutatják be a témával kapcsolatos gyűjteményüket, műtárgyaikat, kutatási eredményeiket, múzeumpedagógiai, illetve múzeumandragógiai fejlesztéseiket. Másfél hónapon keresztül több mint 140 múzeum (50 fővárosi és 91 vidéki) részvételével közel 550 féle program várja az érdeklődőket.  A rendezvénysorozat amellett, hogy múzeumok és a gasztronómia változatos kapcsolódási pontjait elénk tárja, a fenntarthatóságot és az egészséges életmódot támogató gasztronómiai tudást is népszerűsíti múzeumi keretek között. 

Az étkezési kultúrához első látásra kevésbé kapcsolódó múzeumok számára is széleskörű bemutatási lehetőség kínálkozik, hiszen a gasztronómia a zenében, irodalomban vagy képzőművészetben is hangsúlyosan megjelenik.

A Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozó intézmények kilenc különböző tematika mentén szervezik meg ebben az évben a programjaikat.

A Falatnyi Múzeum címet kapta, és a gasztronómiát sokrétűen megközelítő programokat foglal magában ezévi kiemelt tematika. Ismeretterjesztő előadások mellett időszaki kiállítások, sztárséfek vagy gasztro-influenszerek bevonásával zajló szubjektív tárlatvezetések, elődeink gasztronómiához fűződő hagyományainak bemutatása, és még sok más érdekesség várható. Közel 160 féle, igen változatos programmal készülnek a múzeumok.

Alább falatnyi ízelítőt kínálunk a teljesség igénye nélkül, épp hogy csak mazsolázva a múzeumi étlapról:
Ókori római gasztrokalandokban lehet része az iskolai osztályoknak a Paksi Városi Múzeumban. A reneszánsz konyha rejtelmeibe nyerhetünk beavatást régészeti előadással és ételbemutatóval a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban. A hagyományos népi ételkészítési technikákat, elsősorban a zöldség- és gyümölcstartósítási módszereket ismerhetjük meg a Szennai Skanzenben októberben két szombati alkalommal. A gabonákra és a kása-ételekre fókuszálva az Őrleményes ételek című gasztro workshopra vár minket a szentendrei Skanzen. Köles, kukorica, hajdina, árpa és zab felhasználásával készíthetünk levest, kemencében készült főételt, reggeli kását, süteményt. Egészség, gasztronómia, fenntarthatóság! jelszóval a tatai Német Nemzetiségi Múzeum szuperzöld kalandozásra hív a kertjében található gyógy-és fűszernövény közé, akár mentabalzsamot és gyógynövényes cukorkát is készíthetünk.

Kép

Budapesten a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban fitoterapeuta vezetésével fedezhetjük fel a múzeum kertjének növényeit, és ismerkedhetünk az őszi kert és rét vadon termő ehető növényeivel.
Miseborokról és miseruhákról lesz szó a zalaegerszegi Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpontban, ahol szubjektív tárlatvezetés keretében kurátor és borász kalauzol majd a Mindszenty életút-kiállításban.

Az Óbudai Múzeumban Hüttl Tivadar óbudai porcelángyárából származó csodás szépségű étkészletekben gyönyörködhetünk. 
 

A fesztivál kampányarca a város- és kávéháztörténet mellett egyre inkább gasztronómiatörténettel, régi magyar szakácskönyvekkel foglalkozó művelődéstörténész, Saly Noémi. A fesztiválra hangoló videófilmen kívül személyesen is találkozhatunk majd vele több, a Falatnyi Múzeum tematikához kapcsolt programon. A fúziós magyar konyháról tart előadást és vezet cukrászdai sétát a MNM KK Iparművészeti Múzeum Ráth György-villában, a színészvilág ínyenc történeteiből válogat a Bajor Gizi Színészmúzeumban, a magyar és a zsidó gasztronómia kölcsönhatását mutatja be előadásán a Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériájában. További ismeretterjesztő és szakmai előadásokon is közreműködik majd Martfűn és a Múzeumi ízfokozó című 16. Országos Múzeumpedagógiai Konferencián, Miskolcon.

Továbbra is a fesztivál étlapján marad a korábbi évek több sikeres programtematikája is.

A Múzeumi kulisszatitkok a látogatók által máskor elzárt múzeumi terekbe és munkafolyamatokba enged bepillantást. A Fittmúzeum ebben az évben a mozgás mellett az egészséges táplálkozás fontosságára hívja fel a figyelmet. Idén is terítékre kerül a kedvelt őszi jeles napjainkhoz, így például a Márton naphoz kötődő múzeumi programokat felölelő Múzeumi őszbúcsúztató is. Ebben az évben is a hátrányos helyzetű látogatók kultúrához való hozzáférésének ösztönzi a Hozzáférhető múzeum tematika, melynek keretében a múzeumokba nem vagy nehezen eljutó iskolákba kitelepülő bőröndmúzeumi programok is megvalósulnak.

A fiatalokat a 16+ Íz Feszt - Kóstolj bele!  tematikához kapcsolt programokkal szólítják meg a múzeumok, és támogatják változatos módon a gasztronómiához kapcsolódva a középiskolás diákok szórakoztatva edukálását, készségfejlesztését, akár pályaválasztását. Az iskolai őszi szünet idejére időzített Múzeumi őszi szünetelő programjaival a kisebbekre is gondolva a gyermekek és a családok számára kínálnak tartalmas kikapcsolódási lehetőséget és minőségi szabadidőt a múzeumok.

A Pedagógusok napja keretében a tanárok és óvodapedagógusok kulturális étvágyának csillapítására szerveznek majd különleges programokat a múzeumok. 

A kulturális területen dolgozó szakembereknek szól a Szakmai programok olyan szakmai rendezvényekkel (kerekasztal-beszélgetések, konferenciák, könyvbemutatók és workshopok), amelyek akár a fesztivál kiemelt témájához, a gasztronómiához is kapcsolódnak.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja teljes programkínálatában ide kattintva böngészhetünk helyszín, időpont és tematika alapján.

A 19. alkalommal megrendezésre kerülő Múzeumok Őszi Fesztiválja szervezője és koordinálója ezúttal is a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK). A programsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.

Éppen a kertészkedés mentett meg.

Talán azt gondolod, nincs ilyesmire időd, de meglásd, lesz. És nagyon fogod szeretni, ebben biztos vagyok. Sokféle munkát meg lehet kérdőjelezni, de ezt szinte lehetetlen. Ha csinálod, nemcsak magaddal teszel jót, hanem a Földdel is. Ha elég sokan vagyunk, hihetetlenül sok élettel teli zöldfelület nő ki a betonrengetegből, a városi, agglomerációs vagy vidéki kertekből. 

A veteményes lehet nagyobb láda a balkonon, teraszon, gangon. Magaságyás a társasház közös udvarán; ágyás a közösségi kertben vagy a saját kertedben, az egészen kicsiktől a nagyokig. 

A lényeg, hogy ehető zöldség, gyümölcs, fűszer- és gyógynövények legyenek benne védő, riasztó, beporzókat vonzó virágokkal, növényekkel keverve. 

Képzeld el, hogy a városi vagy vidéki kertedben a fű-tuja páros helyett egy fajtagazdag, egymást erősítő és támogató élővilág keletkezik, amelyből egészségeset és finomat is tudsz, tudtok majd enni! Nincs ízletesebb a napérlelte paradicsomnál, a saját frissen szedett bazsalikommal! De lesz majd ott sok minden más is, mert szépen, lépésről lépésre fogsz haladni, tudásban, tapasztalatban. Ígérem, nem kell állandóan a kertedben görnyedned, sőt, ha rajtam múlik, még kapát sem veszel! 

Nem értesz hozzá? Majd fogsz. A lényeg a hozzáállásodban van, hidd el. Nem szépségversenyre készülünk. A gyomnak nevezett élőlénytárs például nem mindig gond, sőt gyakran épp az ellenkezője, segít nekünk. Ugyanis milliárdnyi hasznos, aprócska élettel gazdagítja a talajt. Az élő talaj pedig hizlalja a növényt. Persze néha egyes növények föld feletti részét gyérítjük, hogy az ehető növénykéid napfényhez jussanak. De a talajlakókat nem bántjuk, meghagyjuk nekik a gyökérzónát menedékül, a levágott részekkel meg mulcsolunk, takarunk, védjük a kiszáradástól. Látod, egyetlen mozdulattal két feladatot is elvégzel! Tudom, mert így csinálom. 

Pedig nekem is azt mondták, hogy a munka a földdel végnélküli szenvedés, és hogy állandóan irtani kell, ami – szerintünk – nem odavaló. Sokszor olyan okosnak gondoljuk magunkat, hogy mi jobban tudjuk, minek kellene nőnie és élnie. 

Azt tanuljuk meg, hogy élőlénytársainktól félni és undorodni kell, hogy a steril, gyomirtózott gyep biztonságosabb, mint a permakultúrás, élettel teli sarok a kertben. Amelyben a gyerek immunrendszere kifejlődhetne. Irtunk és félünk, ahelyett, hogy rácsodálkoznánk, és együtt megélnénk az élet nevezetű csodát.  

Kép

Kép: Freepik

Az ősz és a tél a bemelegítéssel fog telni. Havonta jelentkezem majd felkészítő cikkekkel, igyekszem a miértekre válaszolni: 

Miért egészségesebb az, amit te magadnak megtermelsz, mint az, amit az ipari mezőgazdaság tud adni? Miért hasznos a szervezetednek még az a kicsi is, amit a leglehetetlenebb helyeken nevelgetsz majd?  Miért jó a lelkednek és az önbizalmadnak, ha az időd egy részét nem a virtuális élmények keresésével, hanem a fizikai valósággal töltöd? Miért van szükséged milliárdnyi élőlénytársadra, hogy mint ember, életben maradj? Miért tévhit, hogy csakis a hatékonyság az egyedüli mozgatórugó a világban, amikor a természetben sokkal több az együttműködés, mint a verseny?

Aztán a „Hogyan csináljam?” típus kérdésekre válaszolok a gyakorlatban is. Akkor válik igazán izgalmassá ez az egész. Tapasztalom ezt, minden egyes nap, héten, hónapban, évben. Ez végnélküli történet, amely a jelenben játszódik. Minden, amit eddig csináltam az életben – és az nem volt sem kevés, sem unalmas –, ide vezetett. A helyemre, a kertbe. 

Sok mindent meg fogsz érteni a világból, és hirtelen jó néhány – nem is szorosan a kertészkedéshez köthető – dolog a helyére kerül. 

Ezt a tudást a kultúrával együtt örökölted. Csak sajnos jó mélyre nyomta az elmúlt körülbelül ötven-hetven év, amely alatt sok területen elveszett a józan gondolkodás, a felelős gondoskodás és a kétkezi munka egyszerű öröme. 

Nem te tehetsz róla, de tehetsz ellene. Gyere, csináljuk együtt! A te veteményesed is számít.  

Rendszeresen követheted Márta tanácsait és felteheted kérdéseidet A te veteményesed is számít Facebook-csoportban. 

A cikk Tkacsik Márta A te veteményesed is számít! című sorozatának része. A sorozat további részei itt érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra itt lehet előfizetni.