Előadását magyarul kezdte, de az angolhoz szokott és nagy utat megtett Csíkszentmihályinak ez már láthatóan nehezére esett, így végül angolra váltott. Ha valaki a sokat ígérő cím kapcsán a jövőkutatás érdekességeibe vagy a pozitív pszichológia jóslataiba és megoldási javaslataiba kívánt betekintés nyerni, csalódnia kellett. A professzor összefoglalta mindazt, amit az emberiség fejlődéséről gondol. Őszinte, emberi és egyszerű megfogalmazása magával ragadó volt, humora most is többször megcsillant. Saját tapasztalataival kezdte:

Gyerekként érte utol a második világháború, amiből nem sokat értett. Érdeklődéssel figyelte ugyanakkor, milyen különbségek vannak az egyes felnőttek borzalmakra, veszteségekre és nélkülözésre adott válaszaiban.

Míg egyesek összeomlottak a súlyok alatt, feladták, mások képesek voltak a nehézségek közepette is valami megfoghatatlan erővel és reménnyel tovább élni, méghozzá látszólag teljes, örömteli életet. „A life worth living”, ahogy ő fogalmazott, vagyis olyan életet, amelyet érdemes élni. Vajon mi tesz képessé egyeseket erre még az olyan szélsőségesen nehéz körülmények között is, mint a háború? És minek a hiányától szenvednek azok, akik erre képtelenek? Csíkszentmihályi munkásságának egyik fő válasza a „flow”, vagyis az áramlat. Ezalatt az alkotás örömét, illetve egy tevékenységbe való teljes bevonódást érti. Azt a folyamatot, amikor minden figyelmünk egyetlen célra összpontosul, és e cél felé vezető útban teljesen fel tudunk oldódni. Ilyen a művészi alkotás, a sport, egy dal eléneklése, de akár még a gyári futószalagon végzett munka is, amennyiben a személy képes a teljes bevonódásra, a tevékenység kizárólagos, önfeledt megélésére. Csíkszentmihályi szerint tehát a boldogság egyik alapvető feltétele ennek az élménynek a minél gyakoribb megélése. Legutóbbi budapesti előadásában azonban nem ezt fejtette ki részletesen.

Az emberiség történelmét tekintette át nagy lépésekben, az őskortól kezdve nagyjából a jelenünkig, azon belül is azt, hogy milyen fejlődési pontok milyen szabadságot adtak az embernek, és milyen új szintre helyezték az emberi létet.

A kommunikáció, a kódolt információ eljuttatta az embert az egyéni, elkülönült élményektől a közösségi élményekig. A vallások felszabadítottak a végességtől, a haláltól való félelem alól, és az élet új értelemmel telhetett meg. Annak a kimondása, hogy az ember descartes-i értelemben vett értelmes, racionális lény, úrrá tette őt a föld felett, képessé az irányításra. Aztán ezt a hegemóniát, amelyből egyébként sok visszaélés származott (elsősorban a természet kizsákmányolása), megtörték a 19. században és a 20. század elején megfogalmazott elméletek, például Darwin evolúciós elmélete, amely a majmoktól származtat minket, vagy Freud teóriája arról, mennyivel inkább az ösztöneink, mintsem a racionalitásunk vezérelnek minket. 

Az ember tehát hirtelen elveszítette addigi feljebbvaló státuszát, most viszont a nihilizmus veszélyének van kitéve.

Csíkszentmihályi egy szintén kint élő magyar tudóst idézett, aki szerint az ember alábecsülése még a túlértékelésénél is jóval veszélyesebb. Mindezek után a záró diákon a nagy világvallások alapértékeit vetítették ki, olyanokat, mint a „hit, remény és szeretet” a kereszténységben, de konfuciuszi és buddhista alapigazságok is megjelentek.

Csíkszentmihályi szerint tehát nem eddig ismeretlen, új elméletek jelentik az ember számára a megoldást, sokkal inkább a régi alapigazságok újrafelfedezése, amelyeket azonban a jövőben sokkal hatékonyabban terjeszthetünk és érvényesíthetünk a technika új eszközei által.

Az egyik közönségkérdésre adott válaszában megfogalmazta, hogy az áramlat élményén kívül mi az, ami szerinte még élhetővé, örömtelivé teszi az életünket: „Ha a szomszédom szükséget szenved, segítek neki. Legközelebb, amikor én szorulok rá, ő segít nekem. Rá kell jönnünk, hogy együtt sokkal többre megyünk, mint külön-külön.” Nem zsákmányolhatjuk ki egymást és a természetet sem.

Az előadó egyéni megfigyelései és kutatásai azt is alátámasztják, hogy az anyagi javak és a diplomák száma nem befolyásolja azt, hogy az ember mennyire képes a boldog életre. 

Anya mindjárt vissza is akarta küldeni átöltözni, mire ő kiverte a nagyhisztit, hogy ha most felmegy, akkor nem elég, hogy a tízórairól, de még a melegszendvicsről is lemarad. Így aztán Anya megengedte, hogy előbb egyen.

Ágó pedig nekifogott, hogy megmozgassa a sok olvasásban elgémberedett száját: elvett pár répát, és arról kezdett beszélni, hogy a titkosügynökök meg az akcióhősök mind karatéznak vagy kungfuznak, egyik se dzsúdózik. Akkor neki miért kell?

– Mert te nem vagy akcióhős – mondtam.

– Egyed a szendvicset! – mondta Anya.

– Mi az az akcióhős? – kérdezte Dani.

Ágó elhúzta a száját, és csak Anyát volt hajlandó meghallani.

– Érdekes – mondta –, régen mindig a zöldséget tukmáltad, most, hogy zöldséget eszem, most szendvicset kéne ennem…

– Úgy értettem: szendvicset is. Mindig azt kínálgatom, amit épp hanyagolsz – válaszolt türelmesen Anya.

– A ciánt is hanyagolom…

Erre Anya azt mondta, hogy szerencsére az nincs is az étlapon, aztán válaszolt Daninak, aki már tizedszer kérdezte, hogy mi az a cián:

– Méreg. Mérget pedig nem teszek elétek az asztalra – mondta Anya, és már nem volt olyan türelmes.

De Ágó nem hagyta magát lerázni. Felhúzta az orrát, és becsukta a szemét. Aztán kinyitotta, és szétnézett az asztalon.

– Hát, szerintem, ha azt a virágot megenném, az biztos mérgező lenne…

Anya sóhajtott.

– Nem kínálok nektek enni olyasmit, ami mérgező – javította ki magát.

Ágó elégedetten kivett egy szendvicset. Azt hittük, befejezte.

– A múltkor arról beszéltél, hogy szinte bármilyen étel mérgező lehet, ha túlzásba visszük… – mondta vigyorogva.

– Sőt, még a beszéd is – válaszolt erre Anya.

Dani újra megkérdezte, mi az az akcióhős, Apa és Lenke meg csak olvasták az újságot.

Ágó beleharapott végre a kenyérbe. Mindenki örült a csöndnek. Vagyis majdnem mindenki.

– Ez a szendvics már nem olyan élvezetes, mint elsőre látszott. Hideg. – A fejünket fogtuk. – Anya, jövőre járhatnék inkább karatéra?

Végül Anya megelégelte:

– Ágó, miért nem tetszik a dzsúdó?

– Mert nincsenek barátaim. És ne mondd, hogy nem próbálkozom eléggé, mert én annyit beszélgetek velük, de ők csak vágják a pofákat. Ráadásul olyan durvák a nagy fiúk... mindig úgy földhöz vágnak, hogy csak úgy nyekkenek a szőnyegen.

– Tényleg? – nézett körbe Anya.

– Engem nem – vontam meg a vállam.

– Engem sem – bizonygatta Dani.

– Ki érti ezt…? – szólalt meg az újság mögött Apa.

Az elköteleződés előszobája

Dr. Perczel -Forintos Dóra klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta szerint a fogalom tudatos választást és ennek megfelelő életmagatartást jelent, kialakulásához azonban már ezelőtt szükség van bizonyos képességek kifejlődésére, „arra a képességre, hogy a gyerek ki tudjon tartani olyan tevékenységben is, amelyben elfárad, például sportban, kiránduláskor. Várni, türelmesnek lenni, erőfeszítést tenni valamiért fontos motívum a nevelésben. A kiskamaszoknál már előfordul, hogy konfliktusba kerülnek otthon, mert számukra fontosabb egy baráti program, mint egy családi esemény. Jó, ha a szülő érti annak a jelentőségét, hogy ebben a korban elsődleges referenciaponttá válik a kortárs csoport, de a családnak is vannak értékei. Ilyenkor megegyezhetnek, hogy két vasárnap a családé, kettő a barátoké.”.

Szűcs István karrier‑ és szervezetfejlesztési tanácsadó úgy látja, egy kamasz életében mindennapos a sokféle csábítás, és ezek kezelése meghatározó lehet. „Amikor hazaér, egyszerűbb leülni a gép elé, mint egyből megcsinálni a házi feladatot. Hajnalban könnyebb aludni, mint elmenni edzésre. Minél több élményt szereznek a fiatalok azzal kapcsolatban, hogy egy nagyobb cél elérése érdekében olyan dolgokat is meg kell csinálni, amihez nincsen kedvük, annál könnyebb dolguk lesz a munkaerőpiacon.”

Az oldás vagy a kötés boldogít?

A párkapcsolati elköteleződésről, hűségről, házasságról elsősorban a szülői példa adhat igazodási pontot, de manapság egyre kevesebb a valódi minta az elköteleződésre, ma már nem az ép családok a jellemzők, sok helyen élettársi kapcsolatban élnek a szülők, vagy elváltak és új párjuk van. Perczel-Forintos Dóra figyelmeztet rá, hogy „a fogyasztói szemlélet kapcsolati szinten is megnyilvánul, s ha nehézség adódik, nem a megbeszélés irányába mozdulnak el a dolgok. A nézeteltérést vagy konfliktust gyakran érzelmi alapon kezelik, a személyt hibáztatják, a helyzetre kimondják, hogy rossz, ott kell hagyni. Ha a szülők képesek meg- és feloldani a felmerülő érdekellentéteket, az mintát adhat a fiatalnak, hogy a kapcsolat iránti elkötelezettség fontosabb, mint az egyéni érdek. Ugyanez igaz a munkahelyi kapcsolatokra is: itt kimondottan az az uralkodó vélemény, hogy ha nehézség van, akkor el kell menni. Ez nem hatékony konfliktuskezelési stratégia.”

Juhász Dániel pszichológus, aki maga is a fiatalabb generáció tagja, azon a véleményen van, hogy az elköteleződés fogalma egyre nehezebben helyezhető el a negatív–pozitív dimenzióban, és ezt nemcsak az határozza meg, hogy milyen családban nő fel valaki, hanem a társadalmi környezet is a politikától, a médián át az iskola értékrendjéig. „Maga a családfogalom is mást jelent egy apa-anya-gyerek relációban, mást, ha már a nagyszülőket is beleszámítjuk, és különbözik ettől például a roma kultúrában, ahol sokkal átjárhatóbbak a szerepek. Az egyén felől nézve emellett nagyobb tere van a személyes szabadságnak, az önmegvalósításnak.” Szerinte a házasság és az elköteleződés ma már nem azonos fogalom a társadalmi konszenzus szerint, elsősorban vallási meggyőződés és szokás kérdése, hogy valaki azonosítja-e a kettőt. Úgy látja, az Y generációtól kezdve egyre gyakoribb, hogy stabil kötődés jön létre, de ezt nem szentesítik házassággal. „Egyre több olyan példát látok, hogy az esküvőt helyettesítő egyéni szertartásokat vezetnek be a párok, például nagyobb hangsúlyt fektetnek egy-egy évforduló megünneplésére.” Ugyanakkor a pszichológus azt is elmondja, hogy a fiatalok talajtalanok a jóléti társadalmakban. „Olvastam egy kutatást, hogy az angliai fiatalok jó körülmények között élnek, mégis elveszettek a kapcsolatteremtésben, a családalapításban.” Szerinte a megoldás az, hogy az egyén az önismeretnek olyan szintjét legyen képes kialakítani, hogy különösebb veszteségélmény nélkül meg tudja hozni a fontos döntéseket, például, hogy karrier vagy család, házasság vagy együttélés.

Több felmérés szerint az elköteleződött párkapcsolatban élők, valamint azok, akiket a munkahelyükön megbecsülnek, és maguk is elköteleződtek a hivatásuk mellett, lelkileg egészségesebbek. „A kutatások ellenére sem könnyű a korszellemmel szembemenő magatartást megvalósítani – mondja Perczel-Forintos Dóra. – Ha valaki megtalálja a párját vagy a hivatását, és kitart mellette, sokkal inkább a szerencsének tulajdonítják, nem annak, hogy az illető erőfeszítést tesz értük. A nagyobb cégek már tudatosan alkalmaznak tréningeket, hogy egymással hosszú távon együttműködő közösséget hozzanak létre, mert egy ilyen sokkal hatékonyabban, gyorsabban oldja meg a feladatokat”

Értékekről kamaszfejjel

Bár e cikk írójának szándéka az volt, hogy feltérképezi a fiatalok elköteleződésének akadályait, menet közben szembetalálkozott a ténnyel, hogy a fiatalok többsége az elköteleződés hiányát éli meg családjában. Ezért a fogalmat érdemes lehet mérlegre tenni egy felkészült pedagógussal, értékközpontú szemlélettel moderált kortárscsoport-beszélgetésben. Ehhez néhány vitaindító észrevétel:

Perczel-Forintos Dóra szerint, „ha evolúciós perspektívába helyezzük a párkapcsolati elköteleződés kérdését, azt is látnunk kell, hogy régen, de még száz évvel ezelőtt is, nehéz volt túlélni egyedül. Ma azonban az egyéni teljesítmény felértékelődött, úgy is fogalmazhatunk, a férfiak megvannak nő nélkül, ott a mosógép, a nők meg férfiak nélkül, hisz ott a költöztető vállalat. Generációs szinten elveszett a bizalom abban, hogy hosszú távon két ember vagy egy család képes jól együttműködni és boldogulni. Továbbá az értékrendszerben a kimagasló egyéni teljesítmény áll elől – a mai kor kihívása, hogy újra meg kell tanulni kompromisszumot kötni. Például egy kisgyerekes anyuka esetében nagy kihívás lehet, hogy egyéni igényeit és a család iránti elköteleződését egyensúlyban tartsa, és hogy tudjon késleltetni.”

Juhász Dániel szerint a mai fiatalok szülei megélték a rendszerváltás negatív élményeit, a legtöbben megtapasztalták, hogy le kell mondani az álmaikról. „Ma azonban az az elvárás, hogy a családdal és a karrierrel kapcsolatos álmaid megvalósítsd. Régen az volt az életpályamodell, hogy elvégezzük az egyetemet, vagy szakmát tanulunk, másnap elkezdünk dolgozni egy munkahelyen, megházasodunk, gyerekeink lesznek. Ha valaki nem így tett, akkor azzal a közvélekedés szerint valami gond volt. Ma már egészen más a helyzet. A régit lehetetlen ráerőltetni az új generációra.”

Az elköteleződés nehézségét növeli a rengeteg választási lehetőség is, amely a kutatások szerint a legtöbbször nem jár elégedettséggel (ld. erről pl. Barry Schwartz: A választás paradoxona. Győr, 2006.). „Az egyetemeken sokszor a bőség zavara miatt maradnak hosszú ideig hallgatói státuszban a fiatalok. Sok időt elvesztegetnek azzal, vajon jól döntöttek-e, nem kellene-e még valami mást tanulni. De ugyanígy sok fiatal tanácstalan, hogy megházasodjon-e, hiszen akkor mást már nem választhat. A döntéspszichológusok szerint arra kell koncentrálni, hogy mindent nem lehet megtanulni, megszerezni – amit aktuálisan helyesnek tart a személy, az a jó döntés. Nem láthatunk a jövőbe, hogy 20 év múlva mi lenne jobb, viszont ha arra várunk, eltelik az életünk a mérlegeléssel” – figyelmeztet Perczel-Forintos Dóra.

Felvételi előtt

Lehet egyáltalán pályát választani a felnőtté válás előtt? Szűcs István úgy látja, a fiatalok manapság különösen nehéz helyzetben vannak. Ennek az egyik oka, hogy a munkakörök, amelyeket ma egy álláskereső portálon láthatunk, 15–20 évvel ezelőtt még nem is léteztek. „Egy érettségi előtt álló tizenéves keveset tud arról, hogy egy- egy végzettség megszerzésével milyen munkakör betöltésére lesz lehetősége, milyen napi tevékenységeket kell majd csinálnia. Sok esetben sem a tanárai, sem a szülei nem tudnak segíteni, így az alapján döntenek, melyik tantárgyból jók. Ez viszont legtöbbször köszönőviszonyban sincs a munkahelyi feladatokkal. Az internetről beszerezhetők a valós munkaerőpiaci információk, de nagy segítség, ha felnőttként, kapcsolataink révén lehetőséget teremtünk az adott területen dolgozókkal való találkozásra, vagy ha közösen keresünk konkrét álláshirdetéseket, együtt értelmezzük azokat. Segítsünk megérteni a fogalmakat, pl. proaktivitás, problémamegoldó gondolkodás.”

Amiben még nagy hiányban szenvednek a pályaorientációs döntés előtt álló serdülők, az az önismeret – véli a szakember. – Sajnos a közoktatásban és a felsőoktatásban kevés a kapaszkodó ahhoz, hogy reális énképük legyen, illetve hogy készségeik (pl. prezentáció, kapcsoltteremtés, konfliktuskezelés, együttműködés, problémamegoldó gondolkozás) megfelelően fejlődjenek.

Állhatatlanok és állástalanok?

Az idősebb generáció sokszor úgy érzékeli, a mai fiatalok nehezebben maradnak meg egy munkahelyen. „A gazdaság és a munkaerőpiac teljesen másként néz ki, mint 20–30 évvel ezelőtt. Az Y generáció tagjaira jellemző, hogy akkor érzik igazán jól magukat egy munkahelyen, ha kíváncsiak a véleményükre, megoldási javaslataikra, partnerként kezelik őket, autonómiát adnak (legyen az bármennyire is kicsi), ha nem így történik, elkezdenek gondolkozni a munkahelyváltáson. A jelen munkaerőpiaci helyzetben az is kedvez a munkahelyváltásnak, hogy szinte bármilyen pozícióban dolgozik ma egy fiatal, egy-két hónap vagy akár egy-két hét alatt talál új helyet” – jellemzi a helyzetet Szűcs István. Sok fiatalban viszont már a pályaválasztáskor benne van a szorongás, vajon talál-e majd munkát. A szakértő úgy látja, hogy ha 2017-ben egy pályakezdő, legyen diplomás, szakképzettséggel vagy érettségivel rendelkező, hónapokon keresztül nem talál munkát, annak a legtöbb esetben lelki tényezői vannak. Ezek sokrétűek lehetnek, attól a gondolattól kiindulva, hogy elég jó-e abban, amit tanult, azon keresztül, hogy fél a kudarcélményektől, egészen addig, hogy próbálja kitolni a felnőtt felelősségvállaló élet megkezdését.

Végül, hogyan néz ki egy álláskeresést segítő tanácsadás Szűcs Istvánnál? „Amikor megkérem a fiatalt, meséljen, eddig mit tett meg az elhelyezkedése érdekében, ez már általában egyértelművé teszi, hol van elakadás. Többnyire önismereti fejlesztéssel folytatódik a munka, közösen megkeressük az erősségeket, hogy milyen munkakörök lehetnek megfelelőek, majd egy 3–5 éves karrierterv kialakítása következik, és álláskeresési stratégiát dolgozunk ki. Hogyan tud álláslehetőségeket feltárni, milyen pályázati anyagot készítsen, és az állásinterjút is gyakoroljuk.” A szakember az idén október 4–5-én megrendezett HVG Állásbörzét is ajánlja, ahol több mint 200 cég fog kiállítani. Lehet érdeklődni munkakörökről, felvételi követelményekről, munkakörülményekről, 20 előadás lesz karriertémában, és sokféle egyéni tanácsadáson is részt lehet venni (önéletrajzírás, próbainterjú).

– Béres József mellszobra ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épületében áll, híres orvosok emlékeinek szomszédságában. Mit éreznek, amikor erre gondolnak?

Béres József: Édesapámnak a hetvenes években nagyon sok igazságtalanságot kellett elszenvednie, újszerű nézeteit értetlenül fogadták, támadta őt a szakma is, a politika is. Főnöke féltékenységével is meg kellett küzdenie, aki kuruzslás vádjával feljelentette őt. Ma is csodálattal gondolok atyámra, hogy abban a mérhetetlen ellenszélben volt ereje kitartani az igaza mellett. Amikor a Béres Csepp 2000-ben hivatalosan gyógyszerré lett, azt mondtuk, rehabilitálták az egykor kuruzslószernek kikiáltott találmányát; amikor 2002-ben az ország legrangosabb tudományos elismerésével, a Széchenyi-díjjal tűntették ki, akkor a tudóst ismerték el; s amikor szobra legnagyobb gyógyítóink sorába került, a kuruzslóból mindenki előtt gyógyító emberré lett. Igen, mindez szép elégtétel az elszenvedett igazságtalanságokért, és a legszebb, hogy atyám még megélhette igazának elismerését.

– Vajon csodálkozna és örülne ma Béres József, hogy az ő találmánya köré egy nemzetközi rangú cégcsoport épült, számos új termékkel?

Béres Klára: Biztos, hogy apósom nagyon büszke lenne ránk, mint ahogy életében is mindig az volt. Szép sorsajándék számomra, hogy ismerhettem őt, élhettem mellette. Közvetlenül tanultam tőle a kitartást, a tudás erejét, amely a legjobb támasz, hogy az ember biztos lehessen magában. Emellé csodálatos emberszeretet társult, végtelenül tisztelte embertársait, és egész életében az értük való munkálkodás, segítő szándék vezérelte. Hatalmas példa előttünk az élete. Ilyen szellemi és erkölcsi örökség mellett nem lehet másként, minthogy ma is az ő nyomdokain haladunk előre.

– Hogyan tudnak folyamatosan lépést tartani a fogyasztók igényeivel, ugyanakkor megfelelni a magas minőségi elvárásoknak is?

Béres József: Magasra tettük a mércét, a Béres-minőség ma egyet jelent a kiváló és megbízható termékekkel. Nem könnyű kiérdemelni egy ilyen imázst. Számunkra nem alternatíva olcsóságért beáldozni a minőséget, gyógyító szereknél a minőség nem lehet alku tárgya. Hogy így nem könnyű versenyben maradni? Igaz, de a fogyasztók többsége nagyra értékeli a megbízhatóságot.

– A felnőtt gyerekek általában igyekeznek a szüleiktől „minél távolabb” megvalósítani önmagukat. Az önök családjában viszont már a harmadik nemzedék tagjai építik munkájukkal a családi tulajdonú vállalkozást. Hogyan működnek együtt a gyermekeikkel?

Béres Klára: A legnagyobb büszkeségeink a gyermekeink, s az, hogy ők örömmel, szeretettel a Béresben gondolkodnak, az egyik legszebb visszaigazolása munkánk értelmének. Soha nem vártuk el tőlük, hogy a vállalatban találják meg az életük értelmét, de persze látták, mi mit és hogyan teszünk. Maguktól ismerték fel, hogy nekik is nagyszerű hivatás lesz nagyapjuk nyomdokain haladni. A háromból ketten mint közgazdászok már a Béres-csapatot erősítik. A harmadik gyermekünk még tanul, de ő is közénk készül. Az elvárások irányukban jóval magasabbak, mint a többi dolgozó felé, de kiválóan állják a sarat. Nagy boldogság.

– A „Béres” név nemcsak megbízható minőségű gyógyszereket és táplálék-kiegészítőket idéz fel, hanem jó ügyek támogatását is. Mely értékek alapján döntik el, hogy milyen kezdeményezéseket indítanak vagy támogatnak?

Béres Klára: Jövőre lesz 25 éves a Béres Alapítvány. Alapítványunk támogatásaiban ugyanaz az értékrend tükröződik, amely mentén a vállalat kezdetektől munkálkodik. Karitatív munkánk fókuszában az egészség szerepel, termékeinkkel, tudásunkkal az emberek egészségének védelmét és gyógyulásukat igyekszünk segíteni. De sokat teszünk a hagyományaink, kultúránk ápolása érdekében, hitünk védelmében.

– Hogyan ünnepel karácsonykor a Béres család?

Béres Klára: A karácsony a legszebb családi ünnepeink egyike. Szenteste az egész család együtt köszönti az Úr születését, és nagyon örülünk egymásnak. Énekelünk a csodálatos ünnepi díszben pompázó „érős” fa (mennyezetig ér) alatt, felolvassuk az odavágó részt a Bibliából, és egyenként felköszöntjük egymást. A gyerekeknek kötelező a saját kezű ajándék. Csodálatos dolgokat szoktunk kapni tőlük, remekül szórakozunk a színi előadásukon vagy a fantáziadús játékokon, amiket kitaláltak, az utóbbi években pedig Melinda lányunk kápráztat el és serkent hahotára írásaival, amelyben kedvesen, ám igencsak őszintén tart görbe tükröt elénk a mögöttünk álló évről. Tavaly már vejünk szüleit is köztünk tudhattuk, a mostani év csodái pedig júliusban született ikerunokáink lesznek. Az ő szemük csillogása a legfénylőbb gyertyalángon is túlragyog! Az estét záró éjféli szentmisén elsősorban őket köszönjük meg a Teremtőnek.

(x)

Ahogy szinte az összes emberi kapcsolatokhoz fűződő készséget, a konfliktuskezelést is jórész szüleinktől lessük el. Sokszor megfogalmazzák a kamaszok, szüleiken megütközve, hogy „na, ilyen nem leszek”, de szorult helyzetben – amilyen egy érzelmekkel nehezített fontos vita is lehet – a mélyen berögződött minták aktiválódnak, nehéz tudatosan felülírni ezeket. Fontos, hogy a gyerekek lássák vitázni a szüleiket, de még jobb, ha látják őket jól vitázni. De milyen a jó vita?

„Termékeny, értelmes, előremutató – mondja Gyombolai Zsolt pszichológus, tréner –, de mindenekelőtt kulturált, meghatározott keretek között marad, például a tisztelet és a szeretet egy pillanatra sem hiányzik belőle. És ezeket ne patetikus, megfoghatatlan, üres fogalomként értsük, hanem nagyon is konkrétan: megtiszteljük egymást azzal, hogy nem vágunk egymás szavába, minden résztvevő hozzászólhat és figyelmet kap, tartózkodunk a vitapartner kényelmesnek tűnő címkézésétől, bírálatától – így kerülve el a vita veszekedéssé válását."

Miről és mikor vitatkozzunk?

A vitatkozás már az egész kicsi gyerek viselkedésének fontos része, de vajon mikor és milyen témában érdemes vitába szállni? Gyombolai-Kocsis Fruzsina, a pszichológus-házaspár másik tagja szerint is nehéz kérdés a vitába való bevonás alsó korhatára. „A kulcskérdés az előzetes megegyezés: mikor jön el az az idő, amikor hallhat egy adott témájú vitát a gyerek, mikor mondhatja el benne a véleményét, és mikor vehet részt egyenrangú félként a párbeszédben. Természetesen mindezt erősen meghatározza, mennyire tartozik a gyermekre, mennyire érinti, de legfőképpen: használ-e neki, épülését, fejlődését szolgálja-e. Ez igazán komoly, felelős, megbeszélést igénylő döntés a szülők részéről. A kezdetektől figyelni kell arra, hogy amennyiben látja a gyermek a szüleit vitatkozni, a megoldást is lássa. Ha csak azt tapasztalja, hogy gond, nézeteltérés van a szülei között, az erős bizonytalanságot jelent számára, hiszen a biztonságot jelentő két személy meginog, ebben a helyzetben egy gyerek nagyon tud szorongani. Semmiképp nem jó a gyermekre ráterhelni gondjaink súlyát, de gyakran előnyös, ha tudja, miről tanakodnak a szülei. Még a kiskamasz korban is kerülendő témák az egzisztenciális és pénzügyi problémák, a tágabb családi-rokoni viszonyok átbeszélése – ezek felnőttes szempontjai nem tudnak egy gyermek javára válni, csak indokolatlan, megoldási lehetőség nélküli aggódást okoznak. Sokszor az ezekkel kapcsolatos félelmeit magának értelmezgeti, amely leggyakrabban irracionálissá válik.”

Nem harc, csak vita

A mintán túl mit tehetünk gyermekeink vitakultúrájának fejlesztéséért? A szakemberek szerint a közös szerepjátékok, más személyek szerepébe helyezkedés hatékony eszköz. Például, ha egy tanár nem szeretne javítási lehetőséget adni, hogyan próbálnád meggyőzni – érdekes lehet a szerepcserével a másik oldal kipróbálása is. Ezekben a játékos helyzetekben se bíráljuk a másik felet, inkább a saját szándékainkról és érzéseinkről beszéljünk, keressük közösen a megoldást. „Mindig szem előtt kell tartani, hogy egy vitában nem a másik legyőzése a cél, hanem a közös, mindenkinek elfogadható megoldás. Ezek a szempontok és készségek akkor is jól jönnek, amikor kamaszkorban rendszerint megcsúszik kissé az ész érvek rendszere és az önállósághoz, saját akarathoz kapcsolódó érzelmek kerülnek túlsúlyba.”

Érdemes belemenni?

Felnőttként sem egyszerű eldönteni, mikor érdemes egyáltalán belevágni egy vitába, mikor egyszerűbb csak ráhagyni a másikra a dolgot. „Számtalan olyan élethelyzet, pillanat lehet, amikor nincsen esély érdemi, hasznos, előremutató vita lefolytatására. Például erősebben megszoríthatjuk gyermekünk kezét, amikor két emelt hangú figyelmeztetés után a harmadik gyalogátkelőre is lelépett körbenézés nélkül, a helyszínen nem akarunk vitázni – de később, nyugodt körülmények között visszatérünk rá. Ha például azt látjuk, hogy gyerekünk fáradt, éhes, érzelmileg felzaklatott, legtöbbször nem alkalmas a helyzet az érdemi érvek átadására, ne ilyenkor neveljük! – javasolja Gyombolai‑Kocsis Fruzsina. – Fontos a visszacsatolás is a vita végén, vagy kicsit később, amikor mindenkiben leülepedtek az elhangzottak. Ki mit gondol most, elfogadhatónak tartja-e a döntést – ez azonban nem a vita folytatását vagy újraindítását jelenti, hanem az érzelmi lezárást és a következő vitahelyzet sikerének előkészítését.”

Kamaszkorban a fiatalok sokkal kritikusabban szemlélik szüleiket és „fejlett igazságérzetük” miatt valójában nem mindig igazságosak.

Ez az életszakasz az önállósodás, az érzelmi leválás, az erőpróbálgatás, az értékek megkérdőjelezésének és megerősítésének időszaka, amelynek célja, hogy erős felnőttek, értékrendjük szerinti „jó emberek” legyenek, akár jobbak nálunk is. Ez pedig igazán tiszteletreméltó igyekezet, érdemes ezt a viták során is szem előtt tartani.

A tanárnak mindig igaza van?

1. A főnöknek mindig igaza van. 2. Ha még sincs, automatikusan az 1. pont lép életbe. A vicc, amely sokak számára (különösen, ha a szocializmusban nőttek föl) nem is volt vicc, véleményünk magunkban tartására ösztönöz, kétségbe vonva a vita értelmét. A felnőtté válás során önmagukat újradefiniáló kamaszok azonban mindig is feszegették határaikat, próbára téve a pedagógusokat. Ma már a tanárnak is nagyobb szabadsága van, hogy a helyes vitakultúrát meghonosíthassa az iskolában. Dr. Aczél Petra nyelvész és kommunikációkutató szerint a vita és az érvelés ma az oktatás egyik legnagyobb kihívása.

A jó vita boldoggá és sikeressé tesz

 „Kutatások bizonyítják, hogy közvetlen, pozitív összefüggés van a bizalom, az elégedettségérzés, a közösségi részvételi kedv, a vezetői képességek, a konfliktuskezelés és a kommunikációs készségek között. Ezért közvetett kapcsolatot találhatunk a vitakultúra gazdagsága, fejlettsége és a hazai versenyképességi vagy elégedettségi adatok között.

Nyilvánvaló, hogy a posztszocialista országokban a vitakészség fejlesztését 1990 után kellett újragondolni, olyan oktatókkal, akik maguk soha nem tanulták, és olyan tananyagokkal, amelyek csak részben voltak összhangban az akkori legkorszerűbb ismeretekkel. 27 év alatt még egy gyerekből sem lesz egészen felnőtt, ez a fiatalok vitakultúrájával is így van, bár a fiatalok 1993 óta disputaversenyeken, 2011 óta hazai és nemzetközi vitaversenyeken indulhatnak. Valami azért biztosan változott: a vitával érinthető témák köre, területi érvényessége és bizonyos értelemben a viták súlya, eredménye.”

Aczél Petra a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanáraként a vita és az érvelés elméleti és gyakorlati oldalával is sokat foglalkozik, s nemcsak kutatóként vagy pedagógusként, hanem szülőként is úgy látja, leginkább arra van szükség, hogy az ember előbb partner legyen és csak utána vitapartner. „Tisztelje a más véleményen lévőt legalább annyira, mint magát, a téma legyen fontos és valóban döntésre váró, a vitázó bírja a kockázatot és a változást, fogadja el, hogy a vita nem monológok párhuzamosságát, hanem gondolatok keresztezését jelenti, amelyből valami új bontakozhat ki. A vita tanulható és tanulandó készségcsomag, ez kulturált együttélésünk egyik legkifinomultabb magatartása, a felelősségvállalás fontos mérőfoka. Nem szabad a vitától félni és félteni, mert ez tudásunk és értékrendünk fejlődni képes immunrendszerét adja. Aki csak homogén véleménykörben hajlandó saját, hasonló véleményét hangoztatni, sérülékenyebb, mint aki más véleményeket a magáéval összevetve vitára kész tud maradni, egész életében.”

Újra divat a bölcsesség

Arra a kérdésre, hogy miben kellene változnia a felső tagozatos, illetve középiskolai oktatásnak, hogy termékeny környezetet teremtsen az érdemi vitához, Aczél Petra azt válaszolja, elsősorban a tudáshoz való viszonyt kell újragondolni. „Egy olyan korban, ahol a most iskolapadban ülőknek munkába álláskor olyat kell majd tudniuk, amit soha nem tanultak, és olyan képességekkel kell bírniuk, amire semmi nem képesíthette őket, már nem információra, hanem bölcsességre van szükség, ez a szó újra divatba jött a szakirodalomban is. Márpedig a bölcsességhez a gondolkozás kohója kell – jó kérdések, belső és másokkal folytatott viták, felfedezések, felelős reflexiók. És ez nem csak a humán tantárgyakra igaz. Eric Mazur fizikaprofesszor például az elsőéves egyetemi bevezető fizikatárgy sikertelenségéből okulva alapozta meg a dialóguson és vitán alapuló interaktív oktatási módszert. A változáshoz elengedhetetlen a pedagógus megújulásra való lendülete, kíváncsisága, vitázásra való kedve. Ezt a családban, magunkon kell elkezdeni, azután az óvodában folytatni, ahol a mese, az ének, a beszélgetések is tartalmazhatnak érvelési feladatokat.

Az iskolai vitázás kezdete mindig az, hogy a szabályokat előzetesen lefektetjük. Ezek a megegyezéssel kialakított irányító elvek mindenkit érdekeltté tesznek abban, hogy termékenyen és ne rombolóan folyjon a vita. Fontosak az időkeretek is, és az, hogy már a vita előtt leszögezzük, a vita eredménye hogyan fog hasznosulni. Ne berobbanjunk a vitaszituációba, először figyelni (koncentrálni), majd gondolkodni tanuljunk: egy vitatárgyból (pl. nyári szünidő) előbb témát (pl. hosszabb lesz a nyári szünidő) aztán állítást (pl. nem jó, hogy hosszabb lesz a szünidő), majd ellenőrző kérdéseket (az állításom javaslat vagy tényállítás, ha az előbbi, van-e ezzel versenyző javaslat, ha az utóbbi, igaz-e stb.), aztán indokokat tudjunk sorolni. Sokszor mi magunk is csak úgy belezuhanunk kijelentésekbe, amelyek a főáramú vélemény elemei, anélkül, hogy végiggondolnánk. A saját tapasztalataim szerint a figyelem és a logiko-etikus gondolkodás oktatása a legnehezebb feladatok egyike.

Babits szavai iránymutatóak, miszerint a diákokat az általános és középiskolában gondolkodni és beszélni tanítjuk, nem tudományokra.”

Tanuljuk és tanítsuk!

Nagyon nagy szükség van a pedagógusképzésben is a vita-ösztönző készségek elsajátítására. Attól, hogy valaki tanár, még nem profi vitázó, és a vitahelyzet az órán szerepsérüléssel is járhat, olyan helyzetekkel, amelyeket a tanár tekintély vagy autonómia-vesztésként él meg. „Az érvelést Magyarországon nem tanítjuk elég gyakorlatiasan, szerkezeteket tanítunk, magatartás helyett – figyelmeztet a szakember –, pedig az érvelés bizony a kíváncsiság, a vállalkozó kedv, a bátorság és a másik iránti nyitottság különleges elegye, ajándéka. Kevés az érvelés oktatására a gyakorlatorientált hazai szakirodalom, és nagyon kevés a könnyen hozzáférhető nem politikai vagy bulvárpélda, amelyen meg lehetne mutatni egy-egy érvelési hibát vagy sikert. Ez pedig sok pedagógus számára komoly visszatartó erőt jelent.” Aczél Petra gyakorlásnak ajánlja a disputaversenyeket, akár ezek iskolai megrendezését is, a Szóműhely tréningjeit (www.szomuhely.hu), illetve az alábbi könyvekből és online felületekről való tájékozódást:

• Aczél Petra: Neked van igazad?

Érvelés és meggyőzés a gyakorlatban.

Budapest: Tinta, 2017;

• Adamikné Jászó Anna:

Klasszikus magyar retorika.

Budapest: Holnap, 2013.

• Szálkáné Gyapay Márta: Gyakorlati retorika.

Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999.

• Zentai István: Meggyőzéstechnika és a kritikai

gondolkodás a mindennapi gyakorlatban.

Budapest: Medicina, 2006.

• Kutrovátz Gábor: Bevezetés a logikába és

az érveléselméletbe, 2013.

• http://hps.elte.hu/~kutrovatz/logjegyz.pdf,

• http://schrodingersdawg.blog.hu/2011/11/07/

ervelesi_hibak, http://a.te.ervelesi.hibad.hu/

Hányás és hasmenés okai gyerekeknél

A tünetek okozója leggyakrabban vírusos (Rota-, Adeno-, Calici-), ritkábban bakteriális fertőzés. Kezünkkel naponta több százszor arcunkhoz nyúlunk, amivel hozzájárulunk a kórokozók terjedéséhez. Sokan különösebb tünetek nélkül átvészelnek egy-egy betegséget, mégis hosszan terjeszthetik.

A csecsemőknél Campylobacter esetén, nagyobbaknál Salmonella-fertőzésben véres széklet is előfordulhat. A gyakori, hirtelen hányás és hasmenés amiatt is lehet véres, hogy az emésztőrendszer nyálkahártyája megsérül.

Az is okozhat hányásos tüneteket, ha a kisdedek idegentestet (LEGO-darab, pénzérme, szotyihéj) nyelnek, üdítőnek hitt tisztítószert vagy garázsban fagyállót kóstolnak.

A nagyobbak hányhatnak erőteljes koponyatraumától (ha bicikliről, fáról leesnek, fociban összefejelnek), migréntől vagy napszúrástól is. Lázzal, tudatzavarral, bőrbevérzéssel és esetleges hányással járhat az agyhártyagyulladás.

Hányás és hasmenés esetén azonban a legvalószínűbb ok a vírusos fertőzés, emiatt a tüneti kezelést mielőbb és helyesen meg kell kezdeni, így növelhetjük az otthoni ápolás sikerét, és elkerülhetjük a kórházi felvételt.

Hogyan pótoljuk a folyadékot és a tápanyagokat?

A hányással és hasmenéssel elsősorban folyadékot, de fontos ionokat is veszítünk. A bélflóra egyensúlya felborul, a fokozott bélmozgás, illetve gázképződés kellemetlen vagy fájdalmas lehet. A folyadékhiányra a száraz, lepedékes nyelv, a ráncolható bőr, a ritkább, kevesebb és koncentrált vizelet hívja fel a figyelmet.

A hányást követően ne adjunk hirtelen nagy mennyiségű folyadékot a gyermeknek!

Nehéz megállni a jóhiszemű, bőséges itatást vagy akár etetést, de az otthoni gyógyulás csak a fokozatos folyadékpótlással érhető el. Eszerint a legutolsó hányást követően, körülbelül húsz perc várakozás után lehetőleg hűvös, pár korty folyadékot adjunk (tiszta vizet vagy elektrolit-oldatot). Siker esetén pár percenként ismételhető a kortyonkénti itatás. A folyadékpótlás az elsődleges.

Először vízzel, majd különböző ionokat és cukrot tartalmazó oldattal próbálkozzunk, amit vény nélkül kaphatunk patikában vagy akár háztartási boltban is. Ennek hiánya esetén cukros, késhegynyi sóval „ízesített” teát otthon is készíthetünk.

Egyénenként változó a kedvelt és bevált folyadék minősége (víz, tea, szűrt almalé), illetve a folyadékpótlás üteme. Előfordulhat, hogy valaki csak a hideg, szénsavmentes kólát vagy az alkoholmentes sört fogadja el.

Általános hiba a szénsavas üdítő itatása, a zsíros, erősen fűszeres gyorsételek és a bélmozgást csökkentő gyógyszerek adása.

Megbízható folyadékfogyasztást követően jó néhány óra különbséggel kekszet, sós pálcikát kínálhatunk. Ezután ízlés és étvágy szerint, józan meggondolással és mértékkel próbálkozhatunk könnyen emészthető, kis mennyiségű étel kínálásával. Laktózérzékenység felléphet a laktáz enzim átmeneti hiánya miatt, ezért a laktóztartalmú élelmiszerek és tejtermékek fogyasztása haspuffadást, laza székletet okozhat. A felborult bélbaktérium-egyensúly miatt a gyermek a hasában bizonytalan és kényelmetlen érzetet, de akár fájdalmat is tapasztalhat, ilyenkor a betegtájékoztatóban előírt terápiás időtartamig probiotikumot adhatunk neki.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Vannak riadóztató jelek, amelyek esetén az ügyeletet vagy a háziorvost szükséges megkeresni, esetleg a mentőszolgálatot kell értesíteni: ha a fokozatos rehidrálás sikertelen, vagyis a szervezet víztartalmát néhány órán át nem sikerül visszaállítani; vagy ha gyermekünk folyamatos, általános állapotromlását tapasztaljuk (például a tudata zavart, vagy 6–10 órája nincs vizelete).

A rendszeres, szappanos kézmosás, a mosdó higiénikus használata, a húsételek alapos főzése-sütése, a gyümölcsök, zöldségek megmosása elengedhetetlen a megelőzésben. Figyeljünk arra, hogy Európán kívüli utazás esetén a járványos megbetegedések megelőzésére javasolt oltásokat tervezetten, időben kapjuk meg. A kezünk, az ételek (gyümölcsök), eszközök fertőtlenítésére használható a klórtablettás oldat (Neomagnol). Gyors megoldás a nedves törlőkendők használata. A civilizációs fejlődésben elmaradt térségekben a higiéniás körülmények, a tiszta ivóvíz, az oltások és az egészségügyi hálózat hiánya miatt a hányás-hasmenés okozta kiszáradás a gyermekek egyik vezető halálozási oka. 

A fesztivál nyitófilmje a Have a Nice Day című kínai egész estés animáció, amely az Anilogue előtt a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be, s mely a későbbiekben a Cirko Film forgalmazásában fut majd a magyar mozikban. A fesztivál öt napja alatt több mint 200 új rövidfilmet és 15 egészestés mozit láthat a közönség, köztük a tavalyi Anilogue nyertesét, a Pszichonauták – Az elveszett gyerekek című szürreális, antiutópisztikus fantasy-t. A csúnya rossz róka című francia gyerekfilmben az Oscar-díjra jelölt animátor és képregényrajzoló, Benjamin Renner (Ernest & Celestine) a vicces állati történeteket bemutató, saját képregényét viszi vászonra. A vad bolygó című klasszikus egy távoli bolygón játszódik, ahol óriások uralkodnak és a kicsi embereknek folyamatosan harcolniuk kell a túlélésért. A népszerű "Ted Sieger's Molly Monster" TV-sorozat alapján készült Szörnyeteg Molly-t pedig a legfiatalabb fesztiválozóknak ajánljuk. A Hilda néni! című alkotás – melyet Cannes, Annecy és Locarno fesztiváljai egyaránt műsorukra tűztek – a zseniális francia művész, Jacques-Rémy Girerd munkája. A kenyérkereső (The Breadwinner) – melynek társproducere Angelina Jolie – a Tenger dala Oscar-jelölt alkotóinak új animációja. Az idei Anilogue zárófilmje a legendás Makoto Shinkai új alkotása, a Mi a neved? lesz, mely Japánban minden idők legnézettebb animációs filmje.

Idén öt egész estés animáció lesz versenyben:

A japán Sunao Katabuchi 2016-ban készített díjnyertes alkotása, A világ innenső végén (In This Corner of the World), Ali Soozandeh Teheráni tabuk (Tehran Taboo) című rajzfilmje, mely a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában mutatkozott be, a jeruzsálemi filmfesztiválon pedig Fipresci-díjat kapott, Xuan Liang és Chun Zhang kínai művészek lélegzetelállítóan szép munkája, a Hegyek és vizek könyve (Big Fish & Begonia), a japán Ito Naoyuki A saját hangod (Your Voice) című alkotása és a belga Arthur de Pins és a francia Alexis Ducord Zombillenium (Zombillénium) című társadalmi szatírája. Az egészestés filmek versenyében Jacques-Rémy Girerd, Kimmo Sillanmikko, Vassilis Konstandopoulos  és Shelley Page, a DreamWorks Animation nemzetközi igazgatója - aki alkotóként a Roger nyúl a pácban, a Madagaszkár és a Shrek készítésében is részt vett - döntik majd el, hogy melyik filmnek ítélik oda a fődíjat.

Harminc rövidfilm lesz majd versenyben.

Köztük Orosz Tina Bye-Bye, Mom című rövidfilmje, Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget és Csáki László Néhány szó című alkotása is. A rövidfilmek versenyében pedig a Nancy Phelps amerikai filmkritikus, Javier Mrad argentin filmrendező, Katariina Lillqvist finn animációs rendező és Patrovits Tamás, magyar rajzfilmes és fesztiváligazgató alkotta zsűri dönti majd el, ki kapja a 2000 eurós fődíjat.

Az Anilogue idei vendége Finnország lesz.

Így az új finn animáció legizgalmasabb alkotásaival ismerkedhetnek az érdeklődők: eljön a Pink Twins stúdió két világhírű alkotója, Vesa Vehviläinen és Juha Vehviläinen is. Igazi csemegének ígérkezik a Google Spotlight Stories nevű műhely bemutatkozása, mely a virtuális valóságban megtekinthető animációs filmeket készít, melyek egyikét – a Pearl című filmet – az idén Oscar‐díjra is jelölték. Az Anilogue vendége a stúdió egyik produkciós vezetője, Sara Diamond, aki bepillantást nyújt a művészi igényű VR‐filmek sajátos alkotási folyamataiba, és bemutatja legújabb és készülőben levő filmjeiket is.

Az Anilogue számos gyerekprogramot is kínál.

A Makám együttes és a Metropolitan Egyetem animáció szakos hallgatói közös, animált látványkoncerttel készülnek, a Bölcs Kavics alkotócsoport videójáték-készítő workshopot tart, és több program várja a látogatókat a Magvető Caféban, a Francia Intézetben, a Budapest Schoolban, az újonnan nyíló Három Holló kávéházban és a Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtárban is.

A film Rodin érett korának egy nagyobb időszeletét fogja át. Negyvenéves a film kezdetén, éppen első igazán nagy állami megrendelésén, a Dante Isteni színjátéka alapján készülő Pokol-kapun, pontosabban annak egyes figuráin dolgozik. Tanítványai, alkalmazottai segítik a hatalmas munkában, közöttük ott van Camille Claudel, aki rajongással tekint mesterére. Hamarosan szeretője és életének fontos szereplője lesz. Szerelme? Nehéz ezt a szót használni egy alaptermészete szerint önző, leginkább csak művészi önmegvalósításával foglalkozó ember esetében, aki sem gyermekei anyjával (egy egyszerű lelkületű cselédlánnyal), sem számos szeretőjével nem tudott mélyebb emberi viszonyt kialakítani. Kapcsolatainak sorában kétségtelenül kiemelkedő helyet foglal el Camille, akivel nemcsak a testi vonzalom, hanem még sokkal inkább a rokonlelkűség, a hasonló művészi látásmód, a kölcsönös művészi inspiráció kötötte össze. Camille nagy szobrászi tehetségével, vibráló, „életet faló” egyéniségével sokáig vonzotta Rodint. A művészettörténészek véleménye megoszlik arról, melyikük köszönhet többet a másiknak. Kettejük rajongó, majd gyűlölködő kapcsolatának nyolc éve a film egyik nagy és szépen kibontott témaíve.

Művészéletrajzi film nem létezhet a nagy művek alkotói folyamatainak ábrázolása nélkül. Ez a film részben teljesíti ezt az elvárást, de inkább a művész lélektani megismertetésére, egy nagy egyéniség színészi ábrázolására helyezi a hangsúlyt, bár fel-felvillant készülő, nagy alkotásokat is, például a „Calais-i polgárok”-szoborkompozíciónak vagy Victor Hugo szobrának születését. Jól ábrázolja a művész felé áradó kortárs lelkesedést és csodálatot, ugyanakkor az értetlenséget és az elutasítást is. A film központi motívuma pedig a Balzac-szobor, vagyis a birkózás a hosszú ideig, sok művészi gyötrelemmel formált – és saját fő művének tartott – alkotással. Végigkísérhetjük alakváltozásait, látjuk a kortársakban kiváltott döbbenetet, és a szobor a film legvégén is visszatér egy nagyon disszonáns környezetben.

A Rodin-t minden művészetszerető embernek ajánlom, és azoknak is, akiket érdekel a nagy géniuszok egyszerre taszító és vonzó, kicsinyes és lenyűgözően hatalmas lelki világa.

Rodin – Az alkotó. Francia-belga-amerikai életrajzi dráma, 119 perc, 2017. Rendező és forgatókönyvíró: Jacques Doillon. Szereplők: Vincent Lindon (Rodin), Izia Higelin (Camille Claudel), Séverine Caneele (Rose Beuret).

A kép forrása: http://eiga-review.jp

A racionalizmus, az empirizmus, a pozitivizmus hívei egyaránt úgy vélekedtek, hogy az ember a biztos tudás megszerzésére született lény, akinek határtalanul gyarapodó tudománya előbb-utóbb a teljes valóság megismerésére is módot ad. E gondolat jegyében a hitről mint a tudás hiányáról az a vélemény alakult ki, hogy az nem más, mint az emberi butaság, hiszékenység, tudatlanság szülötte, amely szellemi sötétséget teremt, és csak lefegyverzi az elmét. Az azóta eltelt századokban ateista ideológiák, hétköznapi istentelenségek, a tudomány és technika mindenhatóságának mítoszai épültek erre a véleményre.

Szükség volt ehhez a hit fogalmának a hamis hiedelmekkel, babonákkal, tévedésekkel, megalapozatlan vágyakkal való azonosítására is, így a végkövetkeztetés az volt, hogy az embernek a hitet tudásra kell felcserélnie ahhoz, hogy szellemi értelemben felnőtté, önállóvá és szabaddá váljon.

A hit így a közgondolkodás mértékadó áramlatai szerint gyermeteg lelkek és a félrevezetett, csalódott emberek privilégiuma, amely ellen a tudás, a tudomány fegyverével kell felvenni a harcot.

Uralkodó meggyőződéssé vált széles körben, hogy a tudósok, a szellem emberei állnak legtávolabb attól – különösen, ha érdeklődésük tárgya az anyagi világ, a természeti folyamatok rendje –, hogy a hit bizonytalan homályában keressenek támaszt megválaszolatlan kérdéseikre. Szociológusok még azzal is próbálkoztak, hogy bizonyítsák: a hit és a tudás, a vallásosság és a vallástalanság közötti döntés az iskolázottság, műveltség függvénye, hiszen minél többet tudunk, minél okosabbak vagyunk, annál kevésbé vagyunk ráutalva arra, hogy a hit eszközeivel próbáljuk tágítani fogyatékos tudásunkat, csillapítani az ismeretlennel, a még nem tudottal szembeni bizonytalanságainkat, félelmeinket.

A valóság azonban rácáfol ezekre a leegyszerűsítésekre, hiszen időről időre vezető tudósok, fizikusok, csillagászok, orvosok, a kémia és a biológia tudorai, Einsteinek, Heisenbergek tesznek tanúbizonyságot arról, hogy számukra nem a hit vagy tudás az alternatíva,hanem a hit és tudás harmóniájának bizonyossága az a hajtóerő, amely kérdéseket fogalmaz és válaszokat kínál, az értelem használatára serkenti őket.

Kép

Ha csak ezt és a hit utáni sóvárgás és vágy minden emberben ott élő, bár gyakran elfojtott késztetését tekintjük, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a hit nem a tudás ellenfele, a tudás fogyatékossága. A hit nem hamis bizonyosság, nem ábránd, soha be nem teljesülő vágyak és remények kifejezési módja, hanem az ember eredendő viszonyulása az őt körülvevő, részben ismeretlen, bizonytalan, értelemmel talán soha be sem látható valósághoz. Főképpen pedig az ebben a valóságban minket körülvevő emberekhez. 

A hit nem más, mint az ember bizonyossága arról –  bár a tudományára hagyatkozva aligha tudja igazolni –, hogy a valóságnak és benne a saját életének van értelme és célja, a tudás megszerzése pedig, amely létezésünk alapvető feltétele, lehetséges és értelmes vállalkozás.

A hit magáról az emberi személyről, az ő teljes valóságba ágyazottságáról mond valamit. Ezért megszívlelendő az, amit a keresztény hagyomány alapján a teológia mond erről: „A szó legáltalánosabb értelmében hinni annyi, mint szabadon igaznak elfogadni egy személy kijelentéseit, a belé vetett feltétlen bizalom alapján. Ebben benne van már az is, hogy a hitnél mindig személyek közötti viszonyról van szó, amely azon áll vagy bukik, hogy hitelre méltó-e az a személy, akinek hisznek.” Ennek a hitnek éppen az a lényege, hogy nem merül el a részletekben, de arra serkent, hogy minél jobban ismerjük meg magunkat, másokat, világunkat. Az a hit, amely nélkül ember nem élhet a földön, nem más, mint a teljes kitárulkozás nyitottsága, a be- és elfogadás készsége és képessége, az a lelki motor, amely arra késztet minden embert, hogy bizalommal forduljon a világ és annak személyei, dolgai, tárgyai felé.

Megszívlelendő, a nem vallásos ember számára is útmutatást adó lehet ezzel kapcsolatban II. János Pál pápa némileg kiegészített megfogalmazása, amely szerint „a hit kapu, amelyen keresztül Istennel – vagy ha elutasítjuk Őt, a teljes valósággal – való életközösségre léphetünk, amely mindig nyitva áll előttünk. A hit a szív döntése, amely enged a kegyelem formáló erejének. A hit egyre fokozódó ráhagyatkozás egy olyan szeretet kezére, amely mindig nagyobbnak bizonyul, mert Istentől – vagy ha valakinek úgy tetszik, a létezés csodájából –  ered.”

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Mennyi az annyi?

A mennyiség behatárolását segíti, ha tudjuk, hogy a szénhidrátok ideális esetben a napi energiabevitel 50–55 százalékát adják. Utóbbiban az ételekhez adott cukrok is benne vannak, amelyeknek mennyisége jó esetben nem lépi túl az összes szénhidrátbevitel 10 százalékát. Ez egy napi 2000 kilokalóriás étrend esetében azt jelenti, hogy annak fele, vagyis 1000 kilokalória származik szénhidrátból, azon belül pedig 200 kilokalória kerül be a szervezetbe az ételekhez hozzáadott cukorból. Így a hozzáadott cukor mennyisége naponta körülbelül 50 gramm lehetne, ami nagyjából 10 darab kockacukornak felel meg. Utóbbinak alapanyaga az étkezési cukorként emlegetett szacharóz.

A cukorpótlók közül – itt a cukor kifejezés már nem a kémiai elnevezést, hanem a köznyelvi értelemben vett étkezési cukrot jelenti, amelyet különféle anyagokkal helyettesítenek – a legfontosabb a fruktóz, amely a szacharóznál 30 százalékkal édesebb, így kisebb mennyiség is elegendő belőle ugyanazon édes íz eléréséhez.

Az ipar a fruktózt elsősorban a szacharóz elbontásával állítja elő, naponta maximum 50 gramm fogyasztható belőle. Ugyancsak cukorpótló a szorbit, amelynek édesítő ereje csupán a répacukor 30–50 százaléka, napi maximális adagja pedig 30–50 gramm. Túlzott fogyasztása haspuffadást és hasmenést okozhat. Szintén cukorhelyettesítőnek számít a xilit, amely az előbbihez hasonlóan egy cukoralkohol. Édesítő ereje a cukoréval azonos, viszont előnye, hogy energiatartalma csupán kétharmada. A szorbithoz és a xilithez hasonlóan energiát adó cukorhelyettesítő a mannit, az izomalt, a maltit és a laktit is. Ezekkel a cukorpótlókkal a cukorbetegeknek is számolniuk kell, a belőlük elfogyasztott mennyiséget figyelembe kell venniük diétájuknál, tisztában kell lenniük azok cukor-, illetve szénhidráttartalmával, energiaértékével.

Közel a nullához

Annak, aki a cukorpótlókat is kerülné, de ragaszkodik az édes ízhez, érdemes édesítőszerekkel helyettesítenie azokat. Ezek nem befolyásolják a vércukorszintet sem, így jól alkalmazhatóak cukorbeteg-diétában is. Vannak köztük olyanok, amelyek csekély energiatartalmúak, és olyanok is, amelyek energiamentesek. Energia­tartalmuk a grammonkénti nullától a négy kilokalóriáig terjed, de mivel csak minimális mennyiségben kell ezeket alkalmazni, ez az érték gyakorlatilag elhanyagolható.

A legelső mesterséges édesítőszer a szacharin volt, amelyet először 1879-ben állítottak elő, és édesítő hatása háromszázszor nagyobb a répacukorénál.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság által javasolt napi beviteli maximuma 5 milligramm/testtömegkilogramm. Mellette ma a legismertebb mesterséges édesítőszer a ciklamát, az aszpartám és az aceszulfám-K. A ciklamátot 1940-ben fedezték fel, harmincszor édesebb a répacukornál, napi javasolt beviteli maximuma pedig 11 milligramm/testtömegkilogramm. Az aszpartám édesítő ereje kétszázszor nagyobb a répacukorénál, maximális napi mennyisége 40 milligramm/testtömegkilogramm. Az aceszulfám-K édes íz szempontjából hasonló az aszpartámhoz, napi maximális beviteli mennyisége pedig 15 milligramm/testtömegkilogramm. Jellemzően az előbbi négy édesítőszerből állnak azok a boltokban kapható termékek, amelyeket tabletta, folyadék vagy por formájában lehet megvásárolni.

Az előbbieken kívül az édesítőszerek csoportjába sorolható még a kevésbé ismert taumatin, a neoheszperidin DC, a szukralóz és az aszpartám-aceszulfám só. A taumatin természetes anyag, egy Nyugat-Afrikában honos cserje gyümölcséből vonják ki, míg a neoheszperidin DC-t a narancshéj keserű anyagának lúgos kezelésével és hidrogénezésével állítják elő. A szukralóz kémiai szerkezete hasonlít a kristálycukoréhoz, azzal a különbséggel, hogy molekulájában néhány klóratom is található, a cukornál pedig hatszázszor édesebb. Az aszpartám-aceszulfám só 64 százalékban aszpartámból, 36 százalékban aceszulfámból áll, íze nagyon hasonló a cukorhoz.  

Tudta?

A cukor, a cukorpótló és az édesítőszer kifejezés a pontos definíciók, utóbbi kettő is két külön fogalmat takar. A cukor kifejezést kizárólag a vízben jól oldódó, gyors felszívódású, többé-kevésbé édes ízű egyszerű szénhidrátokra használják. Legismertebb képviselőjük az egy egységből álló szőlőcukor (glükóz), a gyümölcscukor (fruktóz) és a galaktóz (a tejcukor egyik alkotórésze). A két cukoregység összekapcsolódásából felépülő cukrok, más néven diszacharidok közül a legismertebb a répa- vagy nádcukor (ez a szacharóz, amely egy szőlőcukor és egy gyümölcscukor egységből áll), a tejcukor (ez a laktóz, amely egy szőlőcukor és egy galaktóz egységből áll) és a malátacukor (ez a maltóz, amely két szőlőcukor egységből áll).

A cukrot, legyen az akármilyen, energiatartalma miatt kilószámra enni nem szerencsés, viszont azok a paranoid vélemények sem helyesek, amelyek teljes tiltólistára helyezik őket.

Cukrokra ugyanis szükségünk van, mert megannyi sejtünknek létfontosságú, egyedüli energiaforrását jelentik. Egyik első számú felhasználójuk az agy, amely a szervezet teljes glükózfelhasználásának negyedét égeti el.

Száműzni tehát nem kell az étrendből, csak figyelni a mennyiségére. Aki egészséges, az a táplálkozási ajánlások szerint még édességet, süteményt is minden további nélkül fogyaszthat heti egy-két alkalommal, gondot egyedül az okozhat, ha valaki napi szinten cukrozott finomságokat nassol. 

Hidegen vagy melegen?

Az édesítőszerek hőérzékenysége különböző, a szacharin például hő hatására kesernyés, fémes utóízű lesz, de hőérzékeny az aszpartám is. A ciklamátok jók sütéshez és főzéshez is, ugyanúgy, ahogyan az aceszulfám-K. A sztévia az elmúlt pár évben terjedt el, ez szintén bírja a meleget: ezt az édesítőszert a Közép- és Dél-Amerikában őshonos jázminpakóca leveleiből vonják ki, energiatartalma alacsony, a cukornál viszont háromszázszor édesebb. Kivonatait szinte mindenhez lehet használni: süteményekhez és főzéshez, italokhoz és salátákhoz.

Rettegett hatások

Már több édesítőszert is összefüggésbe hoztak daganatokkal, de egyik vád sem állta meg a helyét. Az állatkísérletekben a szacharin kizárólag extrém nagy dózisban okozott hólyagrákot, de emberben, az élelmiszerekben előforduló mennyiséget fogyasztva nem növelte e betegség gyakoriságát. Az aszpartámnál az állatkísérletek során sem tapasztaltak kóros elváltozást még akkora mennyiségnél sem, amely az emberi fogyasztásra maximálisan ajánlott adag százszorosa. Az aszpartám idegrendszerre, tanulási szokásokra és a viselkedésre gyakorolt hatását vizsgálva úgyszintén nem találtak kapcsolatot a kutatók.