Az osztrák fővárosba úgy keveredtem, hogy megtisztelő felkérésre örömmel nyitottam meg a Magyar Kultúra Napját, utánam Novák Jancsi zenekara és a Kaláka együttes zenélt, sok bécsi magyar pedig egész kótyagosan köszöngette az élményt, rég hallottak ilyen sok szép magyar szöveget, mondták.

Az idős hölgyet két falat pörkölt és egy tálka csokihab közt kénytelen voltam kiábrándítani, közölve vele, hogy a most hallott sok szép vers alkotói is nagyon komoly matematikai kombinatorikát végeztek, az írás mindig ezzel jár, enélkül nincs semmi, csak parttalan ömlengés, furcsa katyvasz, amelyben a hatáselemek lerontják egymást, mindenfele lődöznek vaktában, akár egy megvadult petárda.

Bizony, egy szöveg mindig indul valamerről, épül valameddig, és bezárul valahogy. Kiszámított rendszer szerint.

Ottlik Géza, aki matematikát tanult, és bridzs-tankönyvet is írt, így fogalmazott: „Matematika nélkül ma már nincs filozófia; filozófia nélkül nincs költészet, irodalom.”

Bach, Babits, Rilke és Mozart persze nyilván nem az ujjain számolgatta, hogy kijöjjön a szótagszám vagy a kontrapunkt, valószínűbb, hogy a rengeteg művészeti gyakorlástól az agyukba épített szoftver szinte önkéntelenül tette helyére az arányokat. Más kérdés, hogy Weöres Sándor vagy Tóth Krisztina végig bukdácsolt matekból, hiszen a művészeté másfajta matematika.

A minapi Lyukasóra Klub-esten Györgyi Anna színésznő barátunk hasonlóról számolt be a saját szakmáját illetőleg.

Fiatal titánként ő is mindig tízezer fokon akart égni, és vállat vont a nagy öregek bölcselkedésére, miszerint pontosan kell adagolni, érdemes takarékoskodni, ki kell számolni a hatást, szinte patikamérlegen.

Idővel Anna is rájött, hogy bizony, akár egy gépezetet, úgy kell mozgatni a nézői figyelmet, használni az alkotói eszközöket, különben nem jöhet létre minden este az eleven mű. Lator László Weörest idézte, aki szerint profi alkotó megtanulja úgy kapcsolgatni az ihletet, mint a zseblámpát. Azzal a sajnálatos kiegészítéssel, tettem hozzá, hogy ez a zseblámpa időnként érintkezési hibás, és akkor aztán bukfencezni, trükközni kell szaktudásunkat felhasználva, hogy ki ne derüljön: a király meztelen.

Egy kalandos életút, ha rosszul van megírva, hatásvadász komédiázásnak tűnik. Másfelől viszont olyan emberek, mint Joyce vagy Proust, akikkel lényegében nemigen történt más, mint hogy élték a földön átlagos életüket, egészen elképesztő emberi mélységekig hatolnak. A kukások, a baleseti sebészek, a tömeggyilkosok, az idegenlégiósok lennének a legjobb írók, ha minden a megélt anyagon múlna.

Ezzel szemben a legjobb írók a legjobb írók, mert ők tudnak a legjobban írni. Jobban megfogalmazzák mások sorsát, mint az események tanúi maguk.

A kereskedők nem csak jókedvből követték az egri jelzőfényeket. Az érsekség területe Hatvantól Munkácsig ért, az ezen található szőlőterületekről származó borok tizedét, az egyházi dézsmát a városba kellett szállítani minden évben. Ezért kezdte a török kiűzése után visszatérő Fenessy György püspök pincevágással a püspöki palota építését, mert az évente befolyó 10–12 millió liter bort tárolni kellett valahol. Szerencséjük volt az építőknek, a város alatti több száz méter vastag vulkáni eredetű riolittufa porózus, könnyen munkálható kőzet. Az érseki pincerendszer fénykorában négy kilométer hosszú volt, széles járatokkal, szekérfordulókkal. Az egyházfik a bort nem megitták, hanem kereskedtek vele, az így keletkező bevételből pedig folyamatosan építették Eger belvárosát. „Szó szerint mondhatjuk tehát, hogy Eger a borra épült, azonban majdnem ez okozta vesztét – summázza idegenvezetőnk az érseki pincerendszer történetét. – Évszázadokon át összesen 147 pincét vágtak Eger belvárosa alá, mintegy 147 kilométer hosszan. Ezeket egészen a második világháborúig használták, utána az állami tervgazdálkodás miatt kiüresedtek, föléjük panelnegyedeket építettek. A könnyű riolittufa nem bírta a terhelést, az 1970‑es évektől kezdve több épület életveszélyesen megroggyant. Félő volt, hogy a pincék elnyelik a várost, ezért több ezer köbméter betonnal kellett megerősíteni vagy feltölteni a járatokat”. A beton megváltoztatta az érsekségi pince mikroklímáját, így borászatra már nem alkalmas, vezetett túrán viszont megcsodálhatjuk a Magyarország hét építészeti csodája közé választott létesítményt. www.varosavarosalatt.hu.

Rendezvényközpont a szeméttelep helyén

Ahol gazdag a múlt, ott virágzik a jelen is: Eger egyre magabiztosabban fogalmazza meg önmagát mind borban, mind turizmusban. Borban az egri bikavér a zászlóshajó, amely nemzetközi hírnevet is szerzett a régiónak. Bár voltak rossz évtizedei – a kommunizmus időszakában rendre „megerőszakolták” az azóta már hungarikumként jegyzett házasítást –, a 2000-es évektől kezd magára találni, köszönhetően a borászok összefogásának és a megfelelő szabályozásnak.

Bolyki János évekig 14 féle vörösbort termelt, ezekkel 2006-tól kezdve rendre nyert érmeket a rangos Challenge International du Vin bordeaux-i versenyen, 2015-től azonban az egri bikavérre fókuszál. A 28 hektáron gazdálkodó első generációs borász mára a 180 ezer palackos termelés 35 százalékát exportra készíti, az angol, lengyel és tajvani piacokon erős. „Valamint most bejön Svédország, a napokban küldtünk ki 1200 palackot kóstolni. Ha minden jól megy, karácsonyra minden svéd üzletben lesz Bolyki Egri Bikavér” – meséli a fiatal borász, miközben a kóstolósor első tételeként Ember a Holdon névre keresztelt kadarkáját tölti a poharamba.

János 23 évesen, vagány snowboardosként kapott szüleitől földterületeket, majd hitelek és pályázatok segítségével 11 hektáros telepítésbe kezdett. Úgy gondolta, hogy négy év termőre fordulás után semmi más dolga nem lesz októbertől márciusig, mint a francia Alpokban deszkázni. „Hát nem ez lett belőlem – mondja nevetve –, azóta is itt gazdálkodom télen-nyáron, kilenc dűlőn.” Évekig egyedül és kilátástalanul dolgozott a sötét pincében, és csak 2006-ban készült olyan mennyiségű és minőségű bora, hogy 2008-ban elindulhatott a nagyobb piacokon. Ez viszont rendkívül humoros marketingjének is köszönhetően annyira jól sikerült, hogy 2010-re minden adósságát visszafizette. „Azóta ezt építem, amit látsz itt, ha körbenézel.” Mert Jani szó szerint egy háromszintes borbirodalmat húzott fel látványpincével, koncertarénával és a rendezvényteremként üzemelő „A Világ Legnagyobb Buszmegállójával” azon a névtelen helyen, amit a Google-térkép ma már Bolyki-völgyként jegyez, és egykor a város szeméttelepe volt. A Bolyki Pincészet ősszel hétvégente este 10-ig várja a vendégeket.

www.bolykipinceszet.hu.

Vörös és fehér

Az egri borvidék fele-fele arányban fehér fajtákat is terem, azonban a testes egri bikavér háttérbe szorította ezeket, egészen eddig. 2010. február 10-én az egri borászok a Gál Tibor Pincészetben, a Borászok Éjszakáján a borvidék életének megújítása mellett döntve elhatározták, hogy a már jól ismert egri bikavér mellett egy fehér házasítást is megalkotnak. Így született meg 2011-ben az egri csillag, amely az ország első márkanévvel ellátott fehér házasítása. A cél az volt, hogy egy üde, intenzív virágillatokkal és gyümölcsízekkel rendelkező fehérbor készüljön, amelyben egyik alkotó szőlőfajta sem lehet uralkodó.

Gál Tiboréknál nem csak csillagot találunk. 2014 június végén 1400 négyzetméter alapterületen nyitották meg a Fúzió borbárt. A komplexum magába foglal egy 500 éves tufapincét, borbárt, borboltot, egy 120 fős kóstolóhelyiséget és a világ első Egri Bikavér Múzeumát. Hétvégente tartanak nyitva, komolyabb borkóstoláshoz jelentkezzünk be: www.galtibor.hu.

Az egri Tourinform‑irodában kaphatjuk meg az Egri Borút Kalauzt, amely remek „útlevél” a borvidék felfedezéséhez részletes leírásokkal és elérhetőségekkel, így ki-ki a maga ízlése és (bika)vérmérséklete szerint választhatja ki a látogatásra érdemes borászatokat. (Eger, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 9. Nyitva november­ben csak hétköznapokon, 9–16 óráig.)  

A Szépasszony-völgyön túl

Thermál: a Gyógyvizek Völgye Egerszalók, Szólát és Demjén településeket ­foglalja magába. Az egerszalóki sódomb, a falu felújított és berendezett barlanglakásai vagy a demjéni barlangfürdő mind-mind turistacsalogató látnivalók.

Belépő és infó: gyogyvizekvolgye.hu.

Történelem: Noszvaj önmagában is külön napot érdemel, itt a ma művésztelepként működő barlanglakások látogatását ajánljuk. Nyitva 10–18-ig, bejelentkezés szükséges: 06‑31 781‑2855.

Gyerek: A Dobó István Vármúzeum rendszeresen szervez kézműves‑foglalkozá­sokat kicsiknek, a novemberi időpontokról a www.egrivar.hu oldalon tájékozódjunk.

Gasztro: Kávé Csernus Imre ajánlásával, este Almagyar Lelkifröccsöt is kaphatunk itt: depresso.hu.

Az Egri Várban található 1552 étterem ár‑érték arányban verhetetlen, és nem csak a városban... Tökéletes konyha és dizájn, tisztaság, precíz kiszolgálás; www.1552.hu.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

A bakonybéli monostor szerzetesei páratlan dologra szánták el magukat: 2018 húsvétjáig betekintést engednek legfontosabb dilemmáikba és legintimebb döntéseikbe. A hét bencés testvér először beszél a Facebook nyilvánossága előtt arról, miért választották a szerzetesi hivatást, milyen reakciókat adott erre környezetük. Beavatnak a szerzetesi dolgos mindennapokba, és elárulják, mivel töltik szabadidejüket. Beszélnek nőtlenségről, csöndről, Istenről, halálról és a Trónok harcáról.

Habár elsődleges kommunikációs csatornájuk a szószék, tudják, hogy üzenetük bárhol értő fülekre találhat.

Izsák testvér szerint mindenkinek újra és újra fel kell tenni a kérdést, hogy miért érdemes úgy élni, ahogy él. „Az Isten engem úgy rakott össze, hogy a szerzetességben tudok a legboldogabban létezni, tehát azok a dolgok, amiket próbáltam korábban, vagy amiken azóta gondolkoztam, mindig azt erősítették meg, hogy itt az én helyem. Zajlik egy belső küzdelem az emberben, hiszen más huszonévesen lemondani a házasságról és gyerekekről, mint 35 évesen. Jönnek az évek, amikor hűnek kell maradni a döntéshez. Van nyolc keresztgyerekem, és rajtuk kívül is sok-sok gyerek, akikkel kapcsolatban vagyok. Ha nincs is biológiai gyerekem, de az életemből élet fakad mások életében.”

Ábel atya őszintén beszél a kommunizmus alatt átéltekről. A közösség vezetője 14 évesen került Pannonhalmára, és érettségi után rögtön szerzetesnek jelentkezett. „A szocializmus idején azonban az állam igyekezett letéríteni a papnak vagy szerzetesnek készülőket választott útjukról. Az átlag fiatalokat idősebben és rövidebb időre hívták be a seregbe, csak a mi ’megtiszteltetésünk’ volt, hogy 18 évesen két évre kerültünk a Magyar Néphadseregbe. Elhárító tisztek ’foglalkoztak’ velünk: sokunkat behívtak elbeszélgetni, akin érezték, hogy lehet fogást találni rajta, igyekeztek beszervezni.”

Anzelm testvér szerint a krízisek hozzásegítik az embert, hogy vágyai letisztuljanak, általuk válik felnőtt emberré. „A krízis az én életemben a szerzetességre jelentkezésnél és a jelentkezést követően is egy nagyon erős formáló tényező volt és lesz bizonyára az elkövetkező évtizedekben is. A kérdés az, hogy a krízisekre milyen választ adunk, elég alázatosak vagyunk-e, hogy segítséget kérjünk, vagy pedig azt gondoljuk, hogy egyedül meg tudunk birkózni a problémáinkkal.”

A kampány a Szent Mauríciusz Monostor Facebook-oldalán követhető. A fotókon Izsák atya, Ábel atya és Anzelm testvér láthatók.

– Ahogy átvette a díjat, olyan megelégedettséggel beszélt a pályájáról, mint amilyen kiegyensúlyozottság az Önnel készült interjúkból is árad. Honnan ez a derű?

– Ha az ember azt csinálja, amit szeret, az egy isteni áldás. Például amikor színészi játékot tanítottam a Balettintézetben, azt is azért tettem, mert tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. Ki is találtam egy módszert, hogy hogyan lehet oktatni ezt a szakmát, és 14 évig csináltam. Ez is meg a színészet is egy szerelem. Amikor az ember már zárogatja a kapukat, és visszanéz ezekre, akkor boldog. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladja a terveit, természetesen nekem is vannak terveim, de azok a koromnak és az alkatomnak megfelelőek.

Szerintem fontos, hogy az ember ismerje önmagát, azt, hogy mit akar, mit tud és mit bír. De egyébként sok úton indultam el, tanítottam is a színészet mellett, így most azt érzem, hogy minden megvolt.

– Az interjúkban szívesen beszél az unokáiról is. Gondolom, most az ünnepek alatt is sok időt tölt majd velük.

– Igazából mindennap találkozom velük. Van egy egyhónapos, egy öthónapos és két nyolcéves unokánk, az utóbbi kettőért sokszor megyek az iskolába. Tudok menni, mert most már csak a Szabó Magdáról szóló előadásban játszom (Piros Ildikó: Abigél titkai – Töredékek Szabó Magda írónő életművéből – a szerk.), ami egy szabadon repülés: egyedül csinálom, csak annyit vállalok el, amennyit bírok, és csak akkor, amikor tudom, hogy nincs más feladatom. 

Amikor az ember szülő lesz, az egy ajándék. Amikor unokát kap, az meg egy megváltás – így szoktam mondani, persze nem a szó bibliai értelmében.

Az életre váltanak meg minket az unokák, azt üzenik, hogy még szükség van ránk, hogy még gondolkodjunk és játsszunk.

Szabó Magda mondta, hogy „a játék a legkomolyabb dolog az életben”. Nagyon fontos, hogy be tudjuk lopni az életbe a játékot.

A cím hatására valószínűleg az veszi a kezébe ezt a könyvet, akit a nemzetiségi kérdések, a trianoni döntés következményei érdekelnek, érintenek, és nem szeretne ezeken túllépni anélkül, hogy mélyére nézne a problémakörnek. Könnyen esünk a „mélymagyarkodás” csapdájába, ha Erdély régi és 20. századi történelmét idézzük. A regény szerzője nem esik ebbe a hibába, pedig könyve egy székely család négy nemzedékének élettörténetét meséli el az első világháború éveitől a közelmúltig, háttérben a sorsfordító történelmi eseményekkel. Egy mai harmincas nő keresi-kutatja családjának múltját, ám ahhoz, hogy megértse a felmenői életében bekövetkező fordulatokat, vissza kell utaznia családi gyökereinek helyszínére, a Gyergyó-vidékre.

A jelenben zajló események modernebb, kissé puritánabb elbeszélői stílusától jól elkülöníthető a visszaemlékezések költői szófordulatokban gazdagabb, már-már mesemondást idéző stílusa. Az erdélyi múlt eseményei, a hagyományok fogékonnyá teszik a történetmondókat a mitikus látásmódra, és ez alól Bauer Barbara sem vonhatta ki magát. Maga a családtörténet is olyan szövevényes, tragédiákkal és szerelmekkel szabdalt, mint egy romantikus ballada vagy filmforgatókönyv – de talán éppen ez illik ahhoz a sok szenvedéssel teli történelmi háttérhez, amely az Erdélyben élő embereknek jutott osztályrészül az elmúlt évszázadban.

 

A regény nem kertel, nem akar „politikailag korrekt” lenni, amikor arról számol be, milyen nyomokat hagyott a székelyek lelkében a trianoni döntés, a román fennhatóság, a visszacsatolás, majd a magyar kisebbségi lét. Kendőzetlen bepillantást enged a román-magyar, sokszor erőszakossá vált ellentétekbe, ugyanakkor hitet tesz a kiengesztelődés lehetősége mellett.

Hiszen a megtörtént események igazságára emlékezni kell, de ennél többre nincs szükség – haragudni örökké nem lehet.

Bauer Barbara regénye a család meghatározó szerepéről, a szülés és az örökbefogadás reményt adó erejéről, a genetikai és a szellemi örökség fontosságáról szól, és minden új nemzedékre lehetőségként tekint, hogy a múlt hibáit jóvá lehessen tenni.

Ez az olvasmányos, érzelmes könyv kiváló eszköz lehet középiskolások és felnőttek számára egyaránt, hogy erről a tudatosan elhallgatott történelmi korszakról szépirodalmi mű közvetítésével szerezzenek valós, érzelmi élménnyel is kiegészített ismereteket.

Bauer Barbara: Porlik, mint a szikla. Jaffa Kiadó, 2017. 271 o.

Janikovszky Éva felnőtteknek íródott könyvéből Tollár Mónika rendezésében Kovács Patrícia és Kovács Vanda adják elő a rövid beszédeket – a kötet önmagában is szórakoztató, a színészek játéka pedig csak gazdagítja a szövegeket. A monológok mindegyike egy panaszáradat: feleség szidja a férjét, az anyósát, a barátait, a vejét, a menyét.

Felháborítónak tartja például, hogy a lánya, aki éppen várandós, az utolsó pillanatig dolgozni akar: hogy fog így nyugodtan készülni, és hát nem egy önző alak az a férj, aki ezt hagyja, és nem hordja a tenyerén a feleségét?

Ugyanez a nő nem sokkal később azon háborodik fel, hogy a menye, aki éppen várandós, abbahagyta a munkát, a baba érkezésére készül: miből fognak így megélni, és különben is, nem egy önző alak az a nő, aki a várandóssága idején elvárja, hogy a férje csináljon mindent?

Belefeledkezünk ebbe az élő hangoskönyvbe, közben felhangzik egy-egy kacaj, mi meg nem tudjuk, hogy az ismeretlen azért nevet, mert sokszor hallotta már az elhangzott mondatot, vagy azért, mert sokszor mondta.

Mi hányszor vagyunk ugyanígy igazságtalanok, ítélkezők, manipulatívak, hányszor zsaroljuk érzelmileg a társunkat, a családtagjainkat?

Hányszor fordul elő, hogy kritizáljuk a felnőtt gyerekeink (sokszor megfontolt) döntését, hányszor felejtjük el, hogy mi is voltunk gyerekpozícióban, és nehezményeztük a folyamatos bírálatot? Pszichológusok szokták mondani, hogy nem vagyunk elég empatikusak, nem tudjuk beleélni magunkat a másik ember helyzetébe – az előadás nemcsak a testi, hanem a lelki fogyatékosságaink tekintetében is érzékenyítő lehet.

A következő – ugyanígy jótékonysági – előadás december 28-án lesz, ajánlom mindenkinek, aki választ szeretne adni a fenti kérdésekre.

Pár hónapja szerkesztőségünket fölhívta egy olvasó, hogy interjúalanyt ajánljon, aki – ahogy ő fogalmazott – „minden szempontból megfelel a Képmás értékrendjének és fantasztikusan jó ember”. Meglepett, amikor kiderült, hogy nem ünnepelt médiasztárról, közkedvelt tanító néniről, kedves doktor bácsiról vagy lelkes szociális munkásról beszél, hanem (természetesen névtelenséget kérve) a főnökéről, a Richter Gedeon vezérigazgatójáról. Bogsch Eriket föl is kerestük.

A nagy tárgyalóteremben hárman árválkodunk, a vezérigazgatóval és a PR Iroda vezetőjével. A hatalmas ovális asztalnál, ahol az imént fontos döntések, megállapodások születtek, egy családi magazinba kellene személyes interjút készítenem, demonstrálva, íme, ilyen egy jó ember, egy szuper vállalatvezető. Lehetetlen küldetésnek látszik…

– Vegyészmérnök és közgazdász. A gyógyszeriparhoz való vonzódás hozta össze ezt a két szakmát?

– A természettudományos tárgyak érdekeltek, de rosszul rajzolok, és egyébként is a kémiát szerettem leginkább, ezért a vegyészmérnöki karra mentem. Kiderült, hogy nem leszek a legjobb kutatók között, viszont a nyelvtudásomat szerettem volna használni, s mivel magyar terepen a gyógyszeripar volt a legnemzetközibb ágazat, ez kezdett érdekelni. Emellett mindig volt bennem közgazdasági érdeklődés, de édesapám úgy gondolta, fontos egy megbízható, politikamentes természettudományos tudás megszerzése is. Ezért kezdtem a vegyészettel. A Kőbányai Gyógyszerárugyár Technológiai és Műszaki Fejlesztési Osztályához kerültem, és nemzetközi területen kezdtem dolgozni.

– Vezetőként elegendő volt a két diploma, hozzá pedig megfelelő kommunikációs készség és tapasztalat?

– A vegyipari ismereteim nagy segítséget jelentenek, hogy szakmai kérdésekben ne legyek tájékozatlan, a közgazdasági tanulmányok és az ehhez tartozó vezetési képzés adott döntéselméleti alapokat, a kommunikációt nem tanultam, arra megvannak a megfelelő munkatársaim.

– Nem a tömegkommunikációra gondolok, hanem a cégen belüli személyes kommunikációra.

– Ehhez elsősorban empátia kell. Egy vezetőben meg kell, hogy legyen, de ez belülről jön, szerintem nehéz megtanulni, ha eredendően hiányzik valakiből. És akiben megvan, az sem tud mindenkivel egyformán empatikus lenni.

– Sokszor hallunk, olvasunk a médiában összeesküvés elméleteket világmegváltó gyógymódok elsüllyesztéséről üzleti érdekek miatt. Emellett még mindig sokan nem váltják ki az orvos által felírt receptet vagy nem szedik be a kiváltott gyógyszert. Magyarországon mennyire gyógyszerellenes a társadalom?

– Nem tudom, hogy rosszabb-e a helyzet, mint másutt.

Bizonyos készítményekről vagy gyógymódokról valóban súlyos tévképzetek jelennek meg a médiában, ez elsősorban a betegeknek okoz kárt, és főként a legrosszabb anyagi helyzetben lévőknek, akik nem egyszer súlyos anyagi áldozatot is hoznak, hogy sok esetben teljesen hatástalan készítményekhez és módszerekhez hozzájussanak.

A gyógyszerek mögött megalapozott vizsgálatok vannak, sok-sok kipróbálás és tudományos megalapozottság. Nem véletlen, hogy olyan költséges és hosszadalmas egy-egy újabb készítmény bevezetése. Persze, nem hat minden gyógyszerkészítmény mindenkire ugyanúgy, ez természetes, de ilyenkor az orvos feladata, hogy újabbat próbáljon ki.

– A Nemzeti Agykutatási Program konzorciumi partnere a Richter Gedeon. Alkalmas a magyar gazdaság és a gyógyszeripar arra, hogy egy gyógyszert kikísérletezzen, kipróbáljon, legyártson?

– Magyarországon a Richter Gedeon az egyetlen magyarországi központú cég, a többi gyógyszergyár csak más multinationális cégek hazai leányvállalata. Ez azért fontos, mert a lényegi döntések mindig az anyacégnél, a központban vannak. A klinikai vizsgálatok korai fázisáig el tudunk jutni, ahhoz ötlet, kreativitás, és műszerek kellenek, de egy ponton túl olyan kényszerpályán van a folyamat, hogy 500 millió és másfél milliárd dollár között van az engedélyeztetéshez szükséges klinikai vizsgálatok ára, ezt csak amerikai partnerrel tudjuk megvalósítani.

– Befolyásolja a kutatásokat a politika, a nemzetközi kapcsolatok, konfliktusok alakulása?

– A Richter ’45 után elveszítette a leányvállalatait, beszűkült a piac, ami megmaradt, a KGST országokkal, az sem piaci elven működött. 2010-ben jutottunk el oda, hogy ne csak regionális, hanem európai vállalatot hozzunk létre, minden Európai Uniós országban saját leányvállalattal és orvoslátogatói hálózattal. Vegyes vállalatot alapítottunk Kínában és ezt próbáljuk folytatni Latin-Amerikában is.

– Nemrég a KETEG konferencián a keresztény alapokon nyugvó vállalkozásról tartott előadást. Ez valójában mit jelent?

– Azt, hogy a vállalat keresztény értékrenden alapszik. Azonban a politikát és az értékrendet mindenképen külön kell választani. Nagyon vigyázok rá, hogy a munkahely politikamentes maradjon, az ilyen nézeteit mindenkinek a falakon kívül kell hagynia. Ez létkérdés. A nyugati világ üzletemberei soha nem nyilatkoznak a tárgyalóasztalnál politikai kérdésekben. Az értékrend, az más.

Az európai kultúra alapja a keresztény értékrend, ha hívő valaki, ha nem. Egy vezető nem ítélheti meg az alapján a munkatársait, hogy vallásosak-e vagy ateisták, de alapvető igazodási pontok vannak, amelyeket mindenkinek követnie kell. Például ilyen a legegyszerűbb, ne lopj.

Ha ezen a vonalon kicsit továbblépünk: nem lehet megengedni azt sem, hogy a rövid távú teljesítménykényszer gátlástalansággal párosuljon. Ha, mondjuk, a teljesítményt mutató számokat manipuláljuk, az rövidtávon járhat előnyökkel, de hosszútávon, azon túl, hogy etikátlan, a cégnek is hátrányos.

– Ezek főként a gazdasági szereplőkre vonatkozó üzletetikai szabályok, de a gyógyszeriparban egyéb etikai kérdések is felmerülhetnek. A nőgyógyászat témakörben például, az abortusztabletta dilemmája…

–…amire nemet is mondtunk, amikor fölajánlották, hogy gyártsuk. Visszaléptünk. Ez morális szempontból is számos olyan kérdést vetett fel, amely miatt ezt láttuk jónak.

– Hány ember dolgozik a cégnél?

– Magyarországon 5000, külföldön további 6000.

– Sokszor gondol arra, hogy ennyi ember életét meghatározza egy-egy döntés?

– Nyilván vannak olyan döntések, például egy másik céggel való fúzió, amelyek konkrétan is meghatározhatják a dolgozók jövőjét.

Ilyenkor is az a legfontosabb cél, hogy Magyarországon megmaradjon a termelés, és a kutatás 90%-a itt történjen.

Előfordult, hogy gazdasági kényszer miatt bizonyos intermedierek gyártását Indiába tettük, mert ott ötödébe került a beruházás. De ezáltal a munkavállalók nem kifejezetten károsodtak, csupán nem kaptak új lehetőséget. De például a biotechnológiai üzem itthon épült fel – bár nehezebb volt, mert nem voltak meg a hagyományai – , mert azt mondtuk, hogy ahol a legtöbb a hozzáadott érték, az hazai legyen.

– Kell egy indiai vegyes vállalatnál követni az ottani kultúrát, a helyi viszonyokat?

– Teljesen a partnerre bízzuk, hogy a helyi viszonyokat felmérje, mi csak a pénzügyi és műszaki hátteret adjuk.

– Az a hír járja, hogy szinte családtagként kezeli a munkatársakat. Nem nehéz emellett a saját családjára is koncentrálni?

– Amikor erre a posztra kerültem, két gyerekem már egyetemista volt, a harmadik a középiskola utolsó éveiben. Felmértem, hogy az időm és energiám javát a Richterre fogom áldozni, szórakozásra és barátokra minimális idő marad. A hétvége a családé, de vasárnap délután is a munkával kapcsolatos dolgokat olvasom. Amit nehezebb megszokni, az az, hogy este, sőt éjjel is a munka jár a fejemben.

– És ezt az odaadást a dolgozóktól is elvárja? Például a nőktől vagy fiatalabb családosoktól?

– Nem. És nemcsak megértem a problémáikat, igyekszem is támogatni, hogy a családi életükre megfelelő időt és energiát szánjanak. Olyan lelkiismeretes emberekkel vagyok körülvéve, akik ezzel szemben tudják, mikor van a cégnek nagyobb szüksége rájuk, olykor rövid időre a családi élet rovására is. Viszont ha ennek az időszaknak vége, akkor a cégnek kell nagyvonalúnak lennie.

Mert ha a családi élete nincs rendben a munkatársaknak, akkor munkaerőként sem tudnak jól teljesíteni.

– Tényleg látja ezt egy vezető, hogy a két emelettel lejjebb vagy a laborban dolgozó embernek milyen a családi élete? Mert gondolom, nem álruhában közlekedik, mint Mátyás király.

– Mindenkin van teljesítménykényszer, nem vagyunk szociális intézmény, de alapvetően meghatározó a légkör. Akik ekörül az asztal körül ülnek, nem feltétlenül ismerik személyesen az itt dolgozók gondjait, de ha az emberek közösségként dolgoznak együtt, akkor, ha szükséges, átveszik egymástól a terheket. Alapvetően ütközőpont vagyok a munkavállalók és a részvényesek között, hiszen az igazgatóság azt várja, hogy  a cég első embereként a részvényeseknek a maximális teljesítményt nyújtsuk, az itt dolgozók pedig azt, hogy a tisztességes, kemény munkáért megfelelő anyagi és erkölcsi elismerést kapjanak.

– S ebben az örökös egyeztetésben van idő örülni a sikereknek?

– Ilyen szempontból kicsit rossz a természetem, mert rövid ideig örülök, egy-két nap után már csak a következő feladatot látom.

Az interjú végén Bogsch Erik lekísér a lépcsőn, s mire leérünk a bejáratig, elmesélteti velem, hány gyerekem van, és mekkorák. Az épület előtt kocsi vár sofőrrel. Meglepve szabadkozom, de a PR-vezető a fülembe súgja: Minden vendégnek kijár a figyelmesség, és a vezérigazgató úr mindenkit személyesen kísér le.

Hát mindössze ennyit tudtam lefülelni a titokból kívülállóként, kedves Olvasó. Talán, ha beálltam volna a céghez dolgozni…

A Richter Gedeon ma több mint 38 országban van jelen, a magyar cégek közül egyedülálló érdekeltségi piachálózata felöleli az Európai Unió országait, az Amerikai Egyesült Államokat, a FÁK tagállamait és Japánt, valamint a keleti térséget. Mintegy 1000 fős kutató-fejlesztő bázisával a közép-kelet-európai térség legjelentősebb gyógyszerkutatási központja, főként a központi idegrendszer, valamint a nőgyógyászati betegségek gyógyszereinek felfedezésére és fejlesztésére koncentrál.

Létezik egyáltalán abszolút szépség? És az állatoknak is van fogalmuk erről? Szebb a páva, mint a pulyka – szoktuk mondani, de azt azért biztosra vehetjük, hogy a pulykatojók nem cserélnének le egy szép, vörös fejű, kopasz, bibircsókos nyakú pulykakakast holmi fényes tollú, tollbóbitás piperkőcre. Vagyis a pulykának a pulyka a szebb.

Gácsérok és gúnárok

Kimondhatjuk, hogy az állatvilágban is van szerepe a küllemnek a párválasztásban? Azoknál az állatoknál, amelyeknél a látás döntő szerepet játszik az érzékelésben, mint amilyenek a madarak is, mindenképpen. Számos madár hímje visel színes nászruhát, amely nemcsak a mi szemünkben látványos, hanem pontosan az a célja, hogy a tojót elkápráztassa, figyelmét magára vonja. A legszebb nászruhákat azok a hímek viselik, amelyek nem kötnek tartós párkapcsolatot választottjukkal, és nemigen vesznek részt az ivadékgondozásban sem: míg a récék gácsérjai vagy a tyúkfélék kakasai sokkal színesebbek a tojónál, addig a ludaknál a gúnárokat, illetve a darvak vagy a gólyák hímjeit szinte meg sem lehet különböztetni a tojótól: egyszer kellett csak meghódítani, onnantól együtt maradnak, jó esetben életük végéig.

Ne legyen felemás

Akkor hát a tartós kapcsolatban élő madaraknál közömbös a külső? Nem, ezt azért nem lehet mondani. Számít például a szimmetria. A füsti fecskék párválasztási szokásait tanulmányozva a kutatók azt tapasztalták, hogy minél hosszabbak a hím farkának két oldalán a villát alkotó tollak, annál kapósabb lesz a fecskemenyecskéknél. Ámde az is kiderült, hogy ez csak addig igaz, amíg a két oldal hosszúsága egyezik. Ha viszont az egyik oldalon rövidebbre vágják a tollat, hosszabbíthatják bármeddig a másikon, a hím népszerűsége csökkenni fog. A szimmetria az egészség fokmérője a szarvasoknál is, és erről a bika évről évre számot ad: tél végén-kora tavasszal elhullatott agancsa helyett minden nyáron újat növeszt, nemcsak azért, hogy párbajozzon vele, hanem azért is, hogy a tehenek az agancs szimmetriája alapján ítélhessék meg örökítőképességét, egészségi állapotát.

Van, aki az orrával lát

A szépség persze nem minden: vannak olyan állatok, amelyek jobban hisznek a fülüknek vagy az orruknak, mint a szemüknek. Az énekesmadarak hímjei dalukkal próbálják belopni magukat választottjuk szívébe, amellett, hogy az ének területjelzésként is szolgál a többi hím irányába. Az emlősök pedig általában sokkal inkább a szaglásuk alapján döntenek: ha a kiszemelt partner illata elég vonzó, akkor az sem baj, ha a külleme nem olyan megnyerő. A híres főemlőskutató, Jane Goodall Afrikában, a csimpánzok terepi tanulmányozása közben figyelt fel arra, hogy az általa követett csimpánzcsapat egyik idős, viharvert, emberi szemmel szépnek semmiképp nem mondható nősténye milyen ellenállhatatlan vonzerővel bír a hímekre nézve, ami utódainak nagy számában is egyértelműen megnyilvánult.

És az ember?

Az állatvilágban általánosan elmondható, hogy ha valamelyik nem szebb, díszesebb, az szinte mindig a hím. Miért vagyunk mi, emberek, kivételek? Bármilyen meghökkentően hangzik is, a válasz az, hogy nem vagyunk azok. A szépség, amint láthattunk, viszonylagos, az viszont tény, hogy azok a küllemi sajátosságok, amelyek a hím állatokat feltűnőbbé teszik, mindig az ivarérettséggel állnak összefüggésben: megkülönböztetik a felnőtt hímet a nőstényektől és a hozzájuk nagyjából hasonló, mindkét nembeli növendékektől. Hogy a páva faroklegyezőjét emberi szemmel szebbnek látjuk, mint a pulyka bibircsókos nyakát, az ebből a szempontból mindegy: a célja mindkettőnek ugyanaz, és ugyanaz az oroszlán sörényének vagy a hím gorilla ezüstös hátának is: megkülönböztetni a felnőtt hímet a csapat többi tagjától.

A szebbik nem

Ha elfogulatlan, természettudományos megközelítésből nézzük a dolgot, az ember sem kivétel. A férfiaknak felnőttkorukra az arcuk, sőt, olykor a testük is szőrös lesz, a fejük viszont gyakran lekopaszodik. Ezek a tulajdonságok – a szakáll, a bajusz vagy akár a kopasz fej – pontosan ugyanazt a célt szolgálják, mint az állatvilágban ismert férfiúi díszek: felismerhetővé teszik a kifejlett hímet. Ezeket az ivarérettséggel járó megkülönböztető jegyeket az embernél is a hím viseli – csakhogy a szépség fogalmát, ideálját a kultúra évezredei során elsősorban férfiak határozták meg, akiknek viszont jobban tetszenek a hölgyek finomabb arcvonásai, sima bőre, arról nem beszélve, hogy a hajukból micsoda költeményeket tudnak varázsolni...  

A gyíkok életében is fontos szerep jut a díszes külsőnek: a legtöbb gyíkfaj hímje élénkebb színű, mint a nőstény, és egyes családoknál jellemzőek a különféle bőrfüggelékek: tarajok, lebernyegek is.

Az Ausztráliában élő lugasépítő madár tollazata csillogó kék. A hím által épített lugas kizárólag az udvarlás helyszínéül szolgál. A hím összehord bele mindenféle kék színű tárgyat, sőt, kék bogyók levével még ki is festheti.

Az a szabály, amely szerint a tartós kapcsolatban élő párok tagjai küllemre nem térnek el jelentősen egymástól, a patásoknál is érvényesnek látszik: a szarvasok, antilopok szarvat, agancsot viselő hímjei a párzási időszakban viaskodnak a nőstényekért, míg a lovaknál és zebráknál a csődör tartósan együtt él a kancákkal –

és nem visel megkülönböztető „jelvényt”.

Még egy bogár párválasztását is befolyásolhatja a partner külseje.

Egyes bogarak hímje látványos fejdíszével kápráztatja el a nőstényt.

 

 – Mesélj a kezdetekről! Mióta készítesz esőkabátokat?

 – 2009-ben kezdődött az egész. Nagyobb cégeknek dolgoztam, de a saját ruháimat már akkor is magamnak készítettem. Az egyik barátnőm kölcsönkért tőlem darabokat, hogy randira vagy erre-arra kell. Kicsit csodálkoztam, mert nem egyforma az alkatunk, de sokat nem gondolkodtam, odaadtam neki. A hátam mögött lezsűriztette a WAMP szervezőivel, és így a 30. születésnapomra egy asztalbérletet kaptam tőle a következő vásárra. Már az itt értékesített első darabok között volt esőkabát.

 – De hogy jött az ötlet, hogy esőkabátot is készíts?

 – Nálam a ruhatervezés nem egy művészi inspiráció, én mindig abból indulok ki, hogy én mit akarok felvenni. Az esőkabáttal is így kezdődött. Egyszerűen nem volt olyan, ami az igényeimnek megfelelt volna. Leggyakrabban most is a sportos, zsákos vagy pelerines megoldás a jellemző, ami nem annyira nőies. Én viszont a tipikus trenchcoat formát akartam, így a sziluetthez egy korábban készített ballonkabátomat vettem mintának.

 – Azóta rengeteg fejlesztésen ment át, és ma már hihetetlen választékot tudsz kínálni.

 – Igen, a színválaszték nagyon lényeges nálam. Hosszabb folyamat eredménye, mire megtaláltam azt a két anyagot, amivel most dolgozom. Ezekből már nagyon nagy színskála alapján tudok válogatni én is meg a vevőim is.

 – Mennyire könnyen kezelhető ez az anyag? Milyen sajátos szabási, varrási igényei vannak egy ilyen ruha­darabnak?

 – Speciális technikát igényel. Úgynevezett félfrancia, illetve francia varrásnak hívjuk ezt, ahol az anyagszél önmagába befelé van forgatva, mint a férfiingek ujja, csak míg arra van egy apparátus, itt rengeteg kézimunkával dolgozunk. Pödörjük, kívül-belül varrjuk, ami nemcsak növeli a vízállóságot és a tartósságot, de szerintem így sokkal szebb is.

 – Ezek szerint tartósak a ruháid. Vállalsz rá garanciát is?

 – Természetesen. Örök garanciát biztosítok. És nem csak az esőkabátokra.

 – Sok kezdő tervezőnek a baráti köréből alakul ki a vásárlói bázisa. Ez rád is igaz?

 – Egyáltalán nem. Sokkal inkább az ellenkezője, hogy odajönnek például a vásáron, mert tetszik nekik a kínálatom. Akinek a stílus bejön, annak be fogok jönni én is, hisz mindig magamnak tervezek. Több vásárlóm vált az évek alatt családi barátunkká.

– Apropó, család. Ha jól tudom, te csak a saját ruháidat viseled, szinte semmilyen más márkától nem vásárolsz. Működik ez az egész családban?

 – Így van, csak a pizsamám és az alsóruházatom az, amit nem magam terveztem. A férjemnek, Balázsnak is sok általam készített darabja van. A gyerekeknek csak most kezdtem el tervezni, mert hároméves korig nem nagyon éri meg. (Bori három-, Dávid hatéves). Túl gyorsan nőnek, és bőven elég, ha a családban, barátok között körbejáró ruhákat használjuk. Dávidnak pont most készítek egy darabot, mert nem jött rá a konfekció méret, meg a férfi kollekcióban van egy-két cipzáras pulcsi, azt megcsináltam gyerekméretben is.

– Esőkabátot fogsz nekik varrni?

 – Férfi esőkabát-kollekció már most is készült. Volt egy másfél éves kihagyás, amikor információkat gyűjtöttem a törzsvevőimtől, hogy a férfi irányt hogyan vigyem tovább. A nőinél ugyanis sokkal egyszerűbben lehet általánosítani, hogy pl. az A-vonal a legnépszerűbb. A férfiaknál jobban különböznek az igények, és nagyon fontos a funkcionalitás. Amíg például az én férjem simán bevállal akár egy sárga darabot is, a többség még mindig a klasszikus kék, fekete, szürke árnyalataiban gondolkodik. A gyerekeknek inkább csak 6, sőt 10–11 éves kortól tudok esőkabátot elképzelni, amikor már jobban érdekli, hogy néz ki, és nem is nő olyan gyorsan. Így lehet áldozni egy olyan darabra, amely aztán két-három évig jó lehet.

Kép: Páczai Tamás

„Szerintem minden embernek a saját lábára készített cipőt kellene viselnie, amiben a saját útját járja” – mondja Szilágyi Andrea, akinél ez a mondat nem csupán üzleti fogás. Igazán eredeti, filozofikus gondolatokat fogalmaz meg az életünkről, miközben a cipőkészítésről beszél.

A NES cipőmárkát Andrea 2004-ben alapította. A párizsi Studio Berçot-tanítvány sokéves nemzetközi tapasztalattal a háta mögött vágott bele a saját, kis szériás gyártásba. A lánya születése miatt beiktatott kis szünet után 2015-ben adott új lendületet a márkának, de már 2008-tól tudatosan figyel a környezetkímélő cipőkészítésre. A Párizsból hozott kifinomult stílusjegyek mind a mai napig felismerhetők munkáin.

Kép: Páczai Tamás

– Mesélj a kezdetekről! Miért éppen a cipők? Hol tanultál?

– Még hetedikes koromban jártunk egyszer Párizsban. Anyám mondta, hogy választhatok egy divatlapot, amit megvesz nekem, és én a Depeche Mode nevű lapot kértem. Igen, az ismert együttes is innen vette a nevét. A magazinból három tervező munkái fogtak meg, és mindhárman a Berçot-ban végeztek. Bár akkor megjegyeztem ezt a nevet, de azért hosszú út vezetett idáig.

– Romániában is tanultál, ha jól tudom.

– A barátnőm Franciaországba jelentkezett, én nem akartam olyan nagyot lépni, így csak Bukarestig mentem. Megtanultam románul, divatszakra jártam. Közben aztán megismerkedtem a későbbi férjemmel, és mégis Párizsban kötöttem ki.

Kép: Páczai Tamás

– És akkor jött a Berçot?

– Még mindig nem. A Sorbonne-ra felvételiztem, de itt az általános művészetoktatás annyira nem fogott meg. Untam, és ekkor jutott eszembe a Berçot. Találkoztam az igazgatónővel, Marie Ruckivel, beszélgettünk egyet, és felvett a második évre. Utólag sajnálom, hogy kimaradt az első év, mert abban az időszakban találsz igazán magadra. Ott volt több olyan tárgy és munka, ami segít a tanítványoknak a saját útjuk megtalálásában, meg ott Marie is többet tanított.

– Ott már cipőtervezést tanultál?

– Általános képzést kaptunk, cipőtervezést csak érintőlegesen tanultunk. Voltak alkalmi projektek, amiket élveztem, de akkor még nem gondoltam rá, hogy cipőket akarok tervezni. Aztán előbb Christian Lacroix-nál töltöttem gyakorlati időt, majd Venera Arapuhoz kerültem, ahol a cipők és kiegészítők már nagy szerepet kaptak. Másfél évig dolgoztam neki, együtt készítettük elő a kollekciókat, együtt terveztünk, és együtt felügyeltük a Bukarestben készülő prototípusok gyártását.

 Kép: Páczai Tamás

– Mesélj a saját márkáról! Honnan jött a név?

– 2004-ben alapítottam a NES-t. A Szilágyi nem éppen szerencsés más nyelvterületeken… Végül becsuktam a szemem, felütöttem az angol szótárt, és egy ceruzával böktem. Így találtam rá az n.e.s. betűsorra, amely egy tipikus angol, szótári rövidítés. Le sem fordították. Jelentése: not elsewhere specified, azaz máshol nincs pontosítva. Azt mondtam: ez jó lesz, akkor majd én pontosítom.

– Mikor kezdett érdekelni a fenntartható fejlődés szemlélete?

– Mindig is kis szériás, kézműves dolgokat akartam készíteni, nagyon fontos volt számomra az integritás, vagyis az, hogy ne csak a tárgyak legyenek szépek, hanem a keletkezésük is. Rettegtem attól, hogy elmenjek egy csapatba dolgozni, ahol olyasmit kell csinálnom, amit nem akarok. Olvastam például egyszer, hogy elégetik a Dior‑ruhát, hogy magasan tartsák az árát. Az első újrahasznosított kollekcióm 2008-ban tudott elkészülni. Hat széria után ott voltak a megmaradt bőrök, amiket fel akartam használni. Ezekből bevásárlószatyrokat készítettünk.

– Mi foglalkoztat mostanában?

– Keresem, hogy mi az a pont, amitől személyesnek érezzük a tárgyat. Amikor kiválasztod a színt? Amikor valami élmény kapcsolódik hozzá? Erre utal például a rajzzal díszített két, kiállított pár cipő. Onnantól jobban vigyázunk rá? Érdekes-e az emberek számára, hogy a tőlem vett cipőket én életük végéig javítom? Legyenek-e a javításnak látható nyomai? Ahogyan az életünkben szembesülünk problémákkal, megoldjuk, majd később az egy újabb formában, egy másik szinten visszatér, így képezi le a cipő használódása, javítása az élet morfológiáját is. Ahogy haladunk előre az utunkon.