A különleges helyszín lehetővé teszi, hogy a néző egy maga által választott szemszögből, vagyis a másik oldalról is megnézhesse a darabot. Az előadás, mint a Másik Oldal első munkája, jól tükrözi tehát a társulat filozófiáját is: minden és mindenki sok szempontból, sokféle aspektusból is megtekinthető. 

A regény filmes adaptációját sokan ismerik, hiszen a nyolcvanas évek végén bemutatott Alan Parker film Nicolas Cage-dzsel és Matthew Modine-nal többek számára kultikus mozi élménnyé vált. Azóta Angliában jónéhány színházi változat került bemutatásra. Magyarországon a kilencvenes évek elején Tasnádi Csaba rendezte meg a Madárkát vizsgadarabként a József Attila Színház Aluljárójában.

A Másik Oldal színházi társulat előadása bár Wharton regénye alapján készült, mégis a dramaturgiát tekintve másképpen, más oldalról szeretné bemutatni a főszereplő két fiú barátságának történetét. A főszerepeket alakító két fiatal színész a valóságban is barátok (Al: Varga Ádám, Madárka: Tóth János Gergely), mely a rendező, Gyulay Eszter számára meghatározó szempont volt a színpadra állításkor.

A darab elsősorban a szabadság határaira kérdez rá a háború által eltérő módon traumatizált fiúk barátságán keresztül. A fókuszban az egyén törékeny, a társadalom, a külvilág által erősen meghatározott szabadsága áll.

A Budapest Folk Fest hagyomámányosan a Fonó Szerda táncház különkiadásával indul május 23-án: A fesztivál nyitónapján Melegföldvár és a szomszédos Buza falu különlegesen szép és erőteljes hangú énekesei és táncosai lesznek a mezőségi népzenét játszó Eszterlánc zenekar vendégei. A koncertet táncház követi, a több mint két évtizede működő Fonó Szerda táncház szabályai szerint: hajnalig!

Május 24., csütörtöktől a Várkert Bazár Öntőház Udvarát lakja be a Budapest Folk Fest. A nagyszínpad fölött a Vár magasodik, a Borteraszról rálátni a Dunára, csodás helyszínen különleges zenei élményekben lehet részünk estéről estére.

Fitos Dezső Tarsulat

24-én a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes műsorával nyitunk: előadásuk válogatás a Kárpát-medence végtelenül színes és gazdag tánchagyományaiból Erdélytől Csallóközig. A nagyszínpadon kiemelt vendégünk lesz a török Cigdem Aslan: az Isztambulban született kurd származású, jelenleg Londonban élő énekesnő a „görög bluesnak” is nevezett rebetiko talán a legjobb kortárs, világhírű előadója. Késő esti koncerten lép fel a Góbé, akik együtt muzsikálnak a Muzsikás együttes prímásával, Porteleki Lászlóval. A napot a Folkkocsma zárja – vagy a következőt nyitja – 23.00 órától a Borteraszon. Itt a város legvagányabb és legjobb bulizenekara, a Csángálló szolgáltatja. Az autentikus csángó népzenétől, az erdélyi vonószenekarok hangzásán át a sűrű és titokzatos balkáni zenéig ível a repertoárjuk.

25-én a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes Esszencia indítja az estét: Az 2014-es Fölszállott a Páva tehetségkutatón is sikeres csoport Eszencia című műsorában Erdély nagy tánchagyománnyal rendelkező településeinek és táncos egyéniségeinek motívumaiból építkezik. Ezen a napon kiemelt külföldi vendégünk a francia Sergent Garcia. A kolumbiai cumbiából, a Puerto Ricó-i bombából, a jamaikai reggae-ből és a sokszínű kubai zenei hagyományból gazdagon merítő, mindezt a kortárs tánczenével elegyítő együttes művésznevét a Zorro című sorozat antihőse, Sergent Garcia után választotta. A „salsamuffin” műfaj megteremtője 20. jubileumi koncertturnéja keretében érkezik a világ legjobb bulizenekarával a Budapest Folk Festre. A bulizene után Kalotaszegre kalandozunk zenében. Erdély talán legszínesebb, leggazdagabb zene, tánc és tárgyi örökségével rendelkező tájegysége elevenedik meg zenében és táncban a színpadon a Pompás Kalotaszeg című produkcióban. Ritka az ilyen alkalom, amikor ennyi kiváló zenész muzsikál együtt: Navratil Andrea, Koncz Gergely, Vizeli Balázs, Major Levente, Soós Csaba, Gombai Tamás, Varga István „Kiscsipás”, Mohácsy Albert, Nagy Zsolt, Havasréti Pál, Papp Endre, Éri Márton és az Ordasok Táncegyüttes. Az estére ezen a napon is a folkkocsma teszi fel a koronát. Muzsikál a gazdag repertoárral rendelkező, fiatal népzenészekből álló Üver zenekar.

Az együttes ars poeticája: „Zenélünk, mert jól esik!”. Mi pedig azt tesszük hozzá: „Táncoljunk is, mert jól esik!”

Folk Fest Fono

26-án a legendás Fitos Dezső Társulat Falusi Színek című műsora nyitja a napot. A néptánc nyelvén, tánc- és látványszínházi formában, a Kárpát-medence gazdag és változatos tánckultúrájával teremt színházat. A nagyszínpadon a Dresch Double Quartet feat. Borbély Mihály, vagyis Dresch Mihály két formációja, a Quartet és a Vonós Quartet együtt lép fel Borbély Mihály közreműködésével. Dresch kompozíciók, ahogy még soha nem hallottad! Ez a produkció valóban igazi jelentést és tartalmat ad az „egyszeri és megismételhetetlen” kifejezésnek. Ennek a gondolatnak a jegyében folytatódik az este: Lajkó Félix és a lengyel VOLOSI lesz a vendégünk. Az improvizáció magasfoka, remek zenészek közreműködésével, akik élvezik a közös játékot!

„Arra jön rá az ember, ha találkozik a VOŁOSIval, hogy jó zenészekkel kell játszani. A kelet-európaiságukban pedig van valami plusz, nem kell magyarázkodni egymásnak, hogy miről van szó.” (Lajkó Félix)

A Borteraszon a Folkkocsmában a Bazseva népzene őserejét közvetítő muzsikája már magában elég garancia arra, hogy hajnalig tartó táncházban végződjön a fesztivál negyedik napja (is).

Vasárnap ingyenes családi programokra várjuk a kicsiket és nagyobbakat 15.00 órától: A BaHorKa Társulat improvizációs folklórszínháza, Szalóki Ági gyerekkoncertje, az Újbudai Babszem Táncegyüttes előadása és a Gatyamadzag zenekar koncertje és táncháza tölti be a Várkert Öntőház Udvarát.

Bővebb információk: www.budapestfolkfest.hu

A filmet gyártó legendás Pannónia Filmstúdió − amelyet a magyar animáció aranykorában a világ öt legjobb rajzfilmstúdiója között tartottak számon − küldetésének tekintette, hogy az ifjúságnak szóló magyar irodalom remekműveit animálja. Az első egész estés magyar rajzfilm Jankovics Marcell János vitéze volt 1973-ban, amit olyan alkotások követtek, mint Dargay Attila nagysikerű Lúdas Matyija vagy Gémes József Toldi-adaptációja, a festői ihletettségű Daliás idők.

Ebbe a sorba tartozik a Jókai Mór A cigánybáró című kisregényéből készült, 1984-ben bemutatott SZAFFI is, amely máig az egyetlen Jókai- animációs film. Rendezője a magyar rajzfilmművészet legendás alakja, Dargay Attila, akinek a Lúdas Matyi, a Vuk és a Szaffi mellett olyan szintén felejthetetlen alkotások fűződnek a nevéhez, mint Az erdő kapitánya, a Gusztáv-sorozat, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-horgász.  

Elásott kincs, családjuktól elszakított fiatalok, szerelem, intrika, izgalmas történelmi háttér – a SZAFFI, a cigány-török macskalány kalandos és romantikus története a Dargayra jellemző emberi állatfigurákkal, vicces párbeszédekkel generációk számára jelentett alapvető filmélményt. Dargay Attila klasszikus rajzfilmje több mint három évtized elteltével is bizton számíthat a legifjabb generációk tetszésére.

A film digitális felújítása a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban készült, a Filmalap Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Programjának keretében. Mintegy 30 ember dolgozott a filmszalag digitális restaurálásán.  A filmfelújítások kulcsfontosságú munkafázisa, az eredeti színek felújítása Dargay Attila felesége és állandó alkotótársa, Henrik Irén operatőr irányításával készült.  A digitális felújításnak köszönhetően a május 3-tól újra mozikba kerülő film nézői nemcsak Dargay Attila utánozhatatlan humorú rajzait élvezhetik tökéletes minőségben, de a ma már kultikus szinkronalakításokat is. A SZAFFI szereplőinek olyan legendás színészek kölcsönözték hangjukat, mint a címszereplő Pogány Judit, valamint Kern András, Bárdy György, Csákányi László, Gálvölgyi János, Gobbi Hilda, Hernádi Judit, Maros Gábor vagy Zenthe Ferenc.     

A FILMRŐL

SZAFFI ‒ MAGYAR ANIMÁCIÓS FILM ‒ DARGAY ATTILA, 1984 (’76)

Digitális felújítás (2017) Henrik Irén operatőr közreműködésével

A török hódoltság végnapjaiban járunk. A magyar várúr Botsinkay Gáspár és Ahmed Pasa jó barátok. Gyermekeik, Jónás és Sophie kiskoruk óta szeretik egymást, és jegyesek. Amikor Ahmednek kislányával menekülnie kell, barátja birtokán ássa el kincsét. A menekülés közben Sophie vízbe esik, és eltűnik, Ahmed meghal. A háború során Jónás is árvaságra jut. A fiút vándorcigányok nevelik fel, Sophie-t pedig egy furcsa öregasszony, aki fekete macskájáról Szaffinak nevezi el a kislányt. Felnőve Jónás visszatér apja birtokára, és elhatározza, hogy megkeresi a kincset. Az elásott ládikóra azonban másoknak is fáj a foga… Vajon sikerül-e a csalás és ármánykodás ellenére rátalálni a kincsre? Beteljesedik-e a két apa álma, s egybekel-e a két fiatal? Rátalálnak-e a boldogságra?

Rendező: Dargay Attila

Író: Jókai Mór

Forgatókönyvíró: Dargay Attila, Nepp József, Romhányi József

Operatőr: Henrik Irén, Losonczy Árpád

Zene: ifj. Johann Strauss, Daróczi Bárdos Tamás

Hangmérnök: Bársony Péter

Látványtervező: Buda László

Vágó: Hap Magda, Czipauer János

Szinkronszereplők: Kern András (Jónás), Pogány Judit (Szaffi), Gobbi Hilda (Cafrinka), Bárdy György (Feuerstein), Maros Gábor (Puzzola), Zenthe Ferenc (Botsinkay ), Képessy József (Ahmed), Hernádi Judit (Arzéna), Csákányi László (Loncsár), Gálvölgyi János (Menyus),

Gyártó: Pannónia Filmstúdió

Forgalmazó: KEDD Stúdió

Korhatár nélkül megtekinthető

DARGAY ATTILA (1927-2009)

Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, képregény rajzoló, illusztrátor.  Az első felnőtteknek szóló magyar rajzfilmsorozat, a Gusztáv (1964–1968) társalkotója Jankovics Marcellel és Nepp Józseffel közösen. A Pannónia Filmstúdió több egész estés rajzfilmjének −  Lúdas Matyi (1976),  Vuk (1981), Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1988) −  rendezője. A Vili, a veréb (1989) dramaturgja. Számos képes- és mesekönyv szerzője, illusztrátora. Rajzai, képregényei ifjúsági és gyermeklapokban − Pajtás, Kajla kutya, Dörmögő Dömötör – és a Fülesben jelentek meg.

KEDD Animációs Stúdió

A2002-ben M. Tóth Géza filmrendező, producer által alapított stúdió elsősorban magas művészi és szakmai színvonalú egyedi animációs  filmek és gyereksorozatok gyártásával és minőségi gyerektartalmak forgalmazásával foglalkozik.

A KEDD eddigi működése során több száz alkotóval és több tucat alkotóműhellyel együttműködésben hozta létre a produkcióit. Egyedi animációs filmjeik több mint 200 rangos nemzetközi és hazai filmfesztiválon vettek részt, és közel 100 díjat nyertek, köztük az Amerikai Filmakadémia jelölését a Legjobb Animációs Rövidfilm Oscar-díjára (Maestro,2007). Ugyancsak a KEDD Stúdióban készült az egyik legnépszerűbb magyar gyerekfilmsorozat, a Bogyó és Babóca, valamint az Egy kupac kufli sorozat is. 

ITT nézhetik meg, hol és mikor játsszák a mozikban a Szaffit. >>>

A szentendrei Skanzenben nemcsak pünkösdi népszokásokkal ismerkedhetnek a látogatók pünkösdvasárnap és hétfőn. Harminc szellemi kulturális örökségét őrző közösség több száz képviselője mutatkozik be és enged bepillantást az elődeitől örökölt és megőrzött szokásokba. Két napon át színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, felvonulás, zenei és táncos programok várják a látogatókat.

A Skanzenben felfedezhetik az érdeklődők a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe került magyarországi hagyományokat, de találkozhatnak a V4 országok közös örökségét képviselő dudásokkal is. A színes, változatos forgatagban itt lesznek a selmeci diákhagyományokat őrző soproni és miskolci egyetemisták, a hajdúdorogi Krisztus-katonák, a mezőtúri és magyarszombatfai fazekasok. Megismerhetjük a farsangi szokások magyarországi változatait: a mohácsi busójárást, a novaji remélést, a rábavidéki szlovének rönkhúzását és a mohai tikverőzést. Kísérletezhetünk kalocsai pingálással, tápéi gyékényszövéssel és balatonendrédi csipkekészítéssel, de a hagyományos eszközöket készítő halászok életébe is bepillanthatunk. A bátrabbak beállhatnak a nagyecsedi és a sárközi táncosok közé, vagy felpróbálhatják a matyó népviseletet. A gasztronómia iránt érdeklődők pedig a karcagi birkapörkölt, a borsodnádasdi molnárkalács és a szatmár-beregi szilvalekvár készítésének fortélyaiba kóstolhatnak bele a Skanzenben. 

A pünkösdi királynéjárás és a pünkösdi királyválasztás szokását a Gyermek Örökség Népművészeti Egyesület több száz gyermek táncosa hozza el a múzeumba. A rendezvény az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség védnöksége alatt áll és része a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 nemzetközi programsorozatnak.

Részletes program itt olvasható.

– A feleséged geológus és barlangász. Ez a sport nem érdekelt?
– Az a helyzet, hogy lusta vagyok. A futáshoz már hozzászoktam, húszéves korom óta futok. A gimi vége felé egyik barátom kitalálta, hogy fussunk le egy maratont. Kilenc hónapig készültünk rá, Monspart Sarolta terveit használtuk. 5 óra 14 perc alatt teljesítettük. Most 2 óra 43 perc a legjobb időm.

– Hány maratont futottál eddig?
– Pontosan nem tudom. Versenyen 20 körül. Amióta ultrafutó vagyok, egy szombati edzésen lefutok egy vagy két maratont, de nem vagyok nagy versenygyűjtögető.

– Miért futsz ilyen sokat?
– Jólesik. Amikor a maraton után az első huszonnégy órás versenyeken indultunk a barátommal, kérdezgettük a tapasztalt ultrafutókat, akik már túl voltak az ötvenediken is, hogy ebben mi a jó. „Tudjátok, fiúk – mondták –, a legjobb az, amikor vége van, megállunk, visszanézünk, és megveregetjük a vállunkat: jó mulatság, férfimunka volt.” Egy jó pár éve velem is így van már. Minél hosszabb a verseny, annál több jó és rossz van benne. A jó nem tart végig, de a rossz sem. Illetve tarthat, de akkor nem csináltad jól a felkészülést.

Molnár Péter – Kép: Páczai Tamás

– Adtál már föl versenyt?
– Igen. Egyszer egy Kinizsi 100-ast, egy Ultrabalatont és egy Spartathlont a nagyobb versenyek közül. Nem viseltem valami jól, hogy feladtam. Amikor eltöprengtem, hogy mit csináltam rosszul, általában az derül ki, hogy nem futottam eleget, vagy nem voltam elég tudatos.

– Van mögötted támogató?
– A feleségem. Szívvel, lélekkel. Eljött a hatnapos futóversenyre is, a 24 óráson rendezőként is részt vett. Nemcsak nekem segített, hanem mindenkinek, akinek tudott. Ott volt, és drukkolt. Annak ellenére, hogy pár évvel ezelőtt azt mondta, nem jön el, mert nem akarja látni, hogy szenvedek, de ma már tudja, hogy nem szenvedek.

– Hányszor versenyzel évente? És hány cipőt fogyasztasz?
– Ha valaki igazán nagyot akar futni, akkor azt mondják, hogy hosszútávon egyet, legfeljebb kettőt fusson „maximumon”. Ahogy nő a táv, a regenerációs idő is egyre hosszabb lesz. A hatnapos verseny után kellett jó másfél hónap, hogy újra intenzíven nekiálljak futni, de negyedévvel később is éreztem mentálisan a hatását. Egy futócipő 1500–2000 kilométert bír, ha csúcsra járatom, akkor 2500-at. Egy cipő negyed év, ha nincs felkészülés.

– Bár azt mondják, a hosszútávfutók magányosak, Orbán Csabával többször futottál.
– Igen, együtt készültünk a paralimpiára. Csaba aliglátó, az egyik szemén még van egy kis ablak – ahogy ő mondja –, így fényfoltokat még érzékel. Tömegben ügyesen fut, a frissítéseknél segítettem neki. 2 óra 54-et futottunk Bécsben. Az a legjobbja volt, de ennél több kellett volna az olimpiához.

– Te nem akartál indulni?
– Szerettem volna, de a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség szabályzatában az szerepel, hogy a sérült karon az izomzatnak is sérültnek kell lenni, azaz nem lehet benne komoly izommunka. A vizsgálatok alapján az enyémben van. Gyerekkorom óta erősítettem, mozgattam mindig, és ebben a szüleim is támogattak.

– Végtaghiányosan születtél?
– Az orvosok szerint tízezerből egy ilyen eset lehet. Az ő elmondásuk szerint az történt, hogy ahogy növekedett a végtag, rátapadt a méhfalra, és megállt a fejlődésben.

– Gyerekkorodban is szerettél sportolni?
– Azt mesélték, hogy hároméves koromban fölmentünk a Kékestetőre, és nem engedtem, hogy fölvegyenek. Fel voltam mentve tesiből, de megkértem a tanárt, hogy ne tegye, legalább ebben legyek jó, ha már másban nem annyira. Testnevelésből és rajzból is ötös voltam. A humán tárgyakat annyira nem szerettem, szívesebben bringáztam a barátaimmal. 15 és fél éves koromban baleset ért. A barátaimmal bicikliztünk, amikor egy autó áttért a menetiránnyal szembe, és négyből kettőnket elütött. A sofőr ittas volt. Elvesztettem az eszméletem. Egy vérömleny keletkezett a koponyámban, négy hétig voltam kómában, a dokik azt mondták a szüleimnek, hogy egy lyukas garast sem adnának értem. A szüleim viszont kitartottak mellettem, felváltva vigyáztak rám, mesét olvastak nekem. Egy évig tartott a felépülés, és ma sem emlékszem a baleset előtti életemre. Újra meg kellett tanulnom járni, beszélni, és meg kellett ismernem a családom.

– A versenyeken ugyanúgy versenyzel, mint az egészségesek?
– Igen. Nagyon kevés paraversenyen indultam. Edzéseken protézissel futok, másfél-két kiló a hiányzó kar, a lapockának pedig a lendületmegtartáshoz is szüksége lenne rá. De hosszú versenyeken nem használok protézist, mert 70 km-nél már kényelmetlen. A barátaim, akik jobban ismernek, szoktak a protézisemmel viccelődni. Egyik például kispárnának használta, de volt olyan, hogy egy lány elvitte magával az erdőbe, hogy ne féljen, és meg tudja magát védeni.

– Mi alapján választod ki, hogy melyik futóversenyen indulsz?
– Megnézem, hogyan alakult az elmúlt féléves felkészülésem, ez alapján megpróbálom kikövetkeztetni, hogyan fog alakulni a következő, a családi és munkahelyi dolgok mennyire szólnak bele ezekbe a tervekbe. Kinézek egy versenyt, és megkezdem a felkészülést. Egyszer például egy Spartathlon-futás közben jött egy ötlet: milyen jó lenne végigfutni a Duna mellett! A terv végül meg is valósult: én futottam, apám és unokatestvérem felváltva biciklizett, vagy vezette a lakóbuszt. Nem volt könnyű, meg kellett teremteni az anyagi hátterét, ki kellett találni az útvonalat, fölvettük a kapcsolatot a konzulátusokkal, satöbbi. 2680 kilométert futottam 42 nap alatt a folyó mentén. Hálás voltam apukámnak, aki végigkísérte az utam. Ő már 65 éves, de bármikor itt van mellettem.

– Van példaképed?
– Sok futóra felnézek. Sipos Istvánt kiemelném, aki 2000-ben felállította a leghosszabb pihenőnap nélküli futás világrekordját. Magyarország összes településén végigfutott pihenőnap nélkül. Ha jól emlékszem, körülbelül 20 200 kilométert teljesített. Háromnegyed évig mindennap fölkelt, futott 70 kilométert, aludt, majd másnap folytatta. (20 203,95 km 264 nap 4:40:20 alatt, a világ leghosszabb pihenőnap nélküli futása. Guinness-rekord – A szerk.)

– Te is mindig futnál, vagy csinálsz mást is? Mi tölt fel a futáson kívül?
– Egy számítástechnikai zálogházban vagyok becsüs, eladó, szervizes, szekundáns, a főnököm helyettese… Értek ahhoz, amit csinálok, értékesnek érzem az ott töltött nyolcórás munkaidőt. A munkahelyemre futva közlekedem. Gabival, a feleségemmel járunk színházba, operába, ő abszolút kultúrlény. Bérleteket vásárol, nincs menekülési útvonal. Az elején úgy éreztem, hogy ez egy kicsit terhes, de a második-harmadik alkalom után már jó volt.

– Mindig a magad csúcsát akarod megdönteni? Meddig lehet ezt csinálni?
– Csak magunkkal szabad versenyezni! Ahogy fáradsz testben, egyre fontosabb, hogy fejben rendben legyél. Egy 24 órás futásnál is ez a lényeg: 70% fej, 30% test. Higgy magadban, biztos legyél a dolgodban! Már a felkészülés elején úgy kell nekiállni, hogy ezt végigcsinálom. Az is nagy eredmény, ha el tudsz indulni a versenyen, mert az is szerencse, hogy a felkészülés alatt nem sérülsz le. Bozó Pali bácsi idén is volt a hatnaposon, ő 78 éves. A hosszútávfutásra – azt mondják – 40 év felett érünk meg testben is, lélekben is.

Az interjú az „Egy elfogadóbb világért: 9 teljes élet – egy nehezített pályán” című Képmás-füzetben jelent meg. A füzet támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Mi tehát a KONFESZT?

Egy olyan közéleti kollégium, amely ezt a támogató közösséget szeretné megvalósítani.

Védnöke Bogárdi Szabó István püspök, az Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A programot szervezi és a megvalósulást támogatja a Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány.

2017 őszén indult, azóta minden hónapban egy teljes hétvégén keresztül tartanak a programok. Ezek között vannak áhítatok, az éppen aktuális témához kapcsolódóan meghívott szaktekintélyek előadásai, illetve közösségformáló tréning is.

Kinek szól?

Olyan 18–35 év közötti református fiataloknak, akik érdeklődnek a hazánkat meghatározó közéleti és kulturális kérdések iránt. A jelentkezéshez – ami folyamatosan zajlik – nem kell mást tenned, mint két ajánlást kérni: egy lelkipásztortól és egy neves személytől (lehet tanár, oktató, közéleti személy).

A legfontosabb kérdés pedig: mit ad Neked?

A legszükségesebb információk a honlapon is fent vannak, így ahhoz, hogy valaki személyes indíttatást érezzen, bizonyosan többre van szükség. Ezt a plusz tartalmat a februári és áprilisi alkalmakról szerzett tapasztalataim adják és a beszélgetéseim a két ötletadóval és főszervezővel: Gér András zsinati tanácsossal és Szabó Márton projektmenedzserrel.

„2011 és 2013 között működött a Ravasz László–Ordass Lajos Közéleti Kollégium, ezt a Keresztény Demokrata Fórum nevű civil szervezet égisze alatt szervezték, többek között Csaholczi László barátom – emlékszik vissza Szabó Márton a KONFESZT indulását megelőző időkre. –  Kb. 40–50 fős, egyetemista fiataloknak szóló kollégium volt, ahol gyakorlatilag ugyanilyen tematikában zajlottak a hétvégék Lakitelken. Neves előadókat, közéleti, kormányzati, társadalmi szereplőket hívtak meg. Miután ez véget ért, elkezdtünk gondolkodni Illés Boglárkával – aki az elmúlt években ifjúságpolitikáért felelős államtitkár lett –, hogy kéne egy ilyet szerveznünk, szükség lenne rá. A református fiatalság ugyanis nem épít kapcsolatot egymással közéleti kérdésekben, szinte nem is ismerjük egymás véleményét, nincs egy közös tér.

Így felmerült az igény, hogy ezeket a fiatalokat kössük össze, szervezzünk hálózatot, közösséget.

Meghívunk olyan embereket, akik betekintést adnak a kulisszák mögé, a politika, közélet, közigazgatás területén egyaránt. A másik cél pedig, hogy az ilyen előadások során rengeteg motivációt, inspirációt nyerjen az ember, és olyan gondolatokat vigyen haza, amelyek aztán hatással lesznek rá, az életére. Engem ez a kettős cél inspirált, a mozgatórugó pedig Gér András lett.”

Gér András elmesélte, hogy amikor egyházi szolgálatba került, Szabó püspök úr megkérte rá, hogy segítsen összehozni a fiatal református értelmiségieket. Legyenek újra vitaestek, beszélgetések, Reformátusok Szárszói Konferenciája. Majd kiderült, hogy többen ugyanazt szerették volna megvalósítani. „Az egyház adja a hivatalos kereteket, támogatást biztosít, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány pedig a megvalósításban vesz részt. Mi pedig önkéntesként dolgozunk.”

Kép: Némedi-Varga Dávid

Amikor elkezdtek gondolkodni a felépítésen, arra jutottak, hogy a meghirdetésnél mindenképp figyelniük kell bizonyos szűrőkre, emiatt is kérnek lelkészi ajánlást.

„A lelkészi ajánlással érkezők valódi kapcsolatban vannak az egyházzal, a reformátusággal. Minden jelentkező esetében egyéni döntést hozunk, hogy részt vehet-e a programban. Pontosan ez adja a garanciát adott esetben az előadóknak is, hiszen sokan elmondanak olyan információkat is, amiket nem szívesen hallanának vissza" – mondja Szabó Márton. „Fontos, hogy a résztvevők identitásában jelenjen meg az, hogy református. Itt mégiscsak a magunk körében vagyunk” – teszi hozzá Gér András.

Amikor pedig kezdett kikristályosodni a tematika, sok egyéb ötletet társították még mellé, akár vezetőképzőt, akár egy fesztivált. Gér András pedig azt találta ki, hogy egy cégér alatt fusson minden: ez a Református Oktatási Program. „Ez egy munkanév jelenleg. Teszteljük, melyek azok a témák, amelyek foglalkoztatják a fiatalokat, mi az, amit egy nyilvános vitában, konferencián is elő lehet hozni. Itt kapcsolódik össze az egész” – avat be a szándékaikba.

Mindketten a református fiatal értelmiségi generáció aktivizálását tartják a legfőbb szempontnak, mert sokaknak van véleménye, de nincsenek megszólítva. Ezért fontos létrehozni egy ilyen platformot, mert inspirációt, kapcsolatokat szolgáltat.

„Ez eddig tesztüzem volt, a modell megvan – most tartunk ott, hogy sokkal szélesebb körben kellene terjeszteni. Szeretnénk több párhuzamosan futó évfolyamot is, egymásra építve, kiegészítve. Sőt, akár erdélyi, vajdasági kapcsolatokat is. Saját élményeim alapján a tesztüzem sikeres volt. Az egyetlen problémát abban láttam, hogy talán túl kevés emberhez jut el a hír, de ahogyan a fiúk mondták, a folyamat elkezdődött" – összegzi tapasztalatait Szabó Márton.

Milyen tehát egy hétvége?

A tematika lényeges eleme, hogy mindennap áhítattal kezdődik, és így is ér véget. Vasárnap délelőtt külön program már nincs, a helyi istentiszteletre látogatunk el. Az előző két napon több előadást is meghallgathatunk. A februári hétvége témái például a közösségek és hálózatok voltak, itt többek között Köntös László lelkész, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, dr. Thuróczy György, a Háló Egyesület elnöke és dr. Grúber Károly nagykövet beszélt, illetve a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor Programba is betekintést nyertünk. Áprilisban őszintén beszélgettünk a választásokról – a választások után. Meghívott vendég volt Gulyás Gergely és Kövér László, illetve Bogárdi Szabó István, akik a politika és az egyház szerepéről, kapcsolatáról beszélgettek Ablonczy Bálint közreműködésével. Emellett Lukácsi Katalin és a Jobbik képviseletében Magyar Zoltán ismertette saját álláspontját, később pedig politikai elemzőkkel beszélgethettünk.

Gér András szerint ilyen témáknál, különösen az utóbbinál az a fő szempont, hogy a meghívottak keresztény szempontból mondják el véleményüket. Arra pedig egy ilyen beszélgetés során rá is lehet kérdezni, hogy az, amit ő képvisel, hogyan függ össze keresztény elhívásával. Mivel iszonyatos mennyiségű és mélységű információ hangzik el, ezért jó, ha van egy kötetlenebb, lazább vonala is az eseményeknek, az esti beszélgetéseket például erre találták ki.

Folyamatosan nyitva van a webes jelentkezési felület, a szervezők kidolgozták a következő félévre szóló tematikát.

A munka hosszútávú célja pedig az, hogy mire a 20-as 30-as nemzedék elkezd dolgozni, családot alapít, meghatározó szerepet tölt be a társadalomban, emlékezzen arra, hogy ő református, és milyen alapelvek járnak ezzel együtt. Ismerjék meg a többi szereplőt, és alakuljon ki egy bizalmi légkör, hiszen ez a társadalomépítés alapja – hangzik az összegzés a szervezőktől.

Kép: Némedi-Varga Dávid​​​​​​​

Vonakodva indultam a KONFESZT-re, bevallom. Mivel azonban egy nagyon kedves barátnőm ajánlotta, kipróbáltam. Az a két alkalom, amin részt vettem, Győrben volt, én viszont Budapest vonzáskörzetében lakom. Na de hát péntek délután leutazni? Az ember annyi mindent csinál egyszerre. Rohanás reggel, az öcsém után viszem a tornazsákot, aztán futás a vonathoz. Sietnem kell konzultálni, de a laptop-töltőmet bent felejtettem a szakmai gyakorlatom helyén, így az úti cél kényszerűen változik… Valami ennivaló is kéne, de nincs idő, teljes káosz, és még be sem csomagoltam. Mi kell három napra? Szinte semmi, mégis késésben vagyok. Végre az állomás felé veszem az irányt, de előtte még berohanok egy patikába gyógyszerért, mert előjött az allergiám.

Aztán felülök a vonatra, jobbra-balra cikáznak a gondolataim. Szakdolgozat, határidők, konfliktusok, megoldatlan problémák. Győrig még zakatolok én is. A KONFESZT viszont érdekes témákat, nagyon jó embereket, kapcsolatokat és értékrendbeli megnyugvást ad. Ott nyugalom van, és úgy jövök haza, hogy bennem is. Átrendeződtek a dolgok.

,,Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed.” (Példabeszédek 4,13)

Ha kedvet kaptál, itt jelentkezhetsz!​​​​​​​

A rendezvényt, amelynek védnökei: Erdő Péter bíboros, prímás; Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Steinbach József református püspök, ezúttal is kellemes szabadtéri családi-közösségi együttlétnek szánjuk, ahol ugyanakkor komoly, gondolatébresztő beszélgetéseket is meghallgathatnak a résztvevők. Jelen lesz a Keresztény Sziget létrejöttét támogató csaknem harminc vállalkozás, és bemutatkozik számtalan keresztény civil szervezet.

Fő témánk idén tehát az ismeretszerzés jövője és kihívásai az internet világában, a generációk közötti kapcsolatok. Megmutatjuk, hogy a keresztényeknek az egyházi iskolákon túl is van mondanivalójuk az ismeretszerzésről. A mai, digitális világban nem az ismeretek elérése a fő kihívás, hanem ezek rendszerezése, amelyhez legnagyobb segítséget kinek-kinek a saját értékrendje adja.

Mi keresztény értékrend szerinti közös kincskeresésre hívjuk az érdeklődőket, hogy az információk tengerében megtaláljuk a drágagyöngyöket. Felkért szakértőink – többek között Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, az MTA tagja; Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezős, Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékesvívó-szövetség (IWAS) elnöke és Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal főigazgatója – négy izgalmas témájú pódiumbeszélgetésre várják a Margit-szigeti napközis táborba kilátogatókat.

A programokról részletesen:

Hat generáció – jelenlétünk jövője
A világra hosszú évszázadokon keresztül az volt a jellemző, hogy három generáció élt párhuzamosan együtt – mára azonban ez megduplázódott. Hogy mivel jár ez a generációs robbanás, arról Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, az MTA levelező tagja; Horváth Bálint, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatója; Nemes Orsolya generációkutató és Schumicky Júlia klinikai szakpszichológusjelölt osztja meg a gondolatait fiatalokkal és idősekkel egyaránt.

Ép lélekkel, ép testben!
A jövőben is fontos lesz, hogy ép lélekkel legyünk jelen a testünkben, akár ép az, akár nem teljesen. Az erről szóló pódiumbeszélgetés résztvevői: Dabóczi Andrea táplálkozásterápiával foglalkozó orvos; Dejcsics Konrád, a pannonhalmi bencések iskola vívóprogramjának vezetője; Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezős, illetve Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékesvívó-szövetség (IWAS) elnöke, az egyetlen ember, aki az olimpiai és a paralimpiai játékokon is érmet szerzett.

Egyensúly a hivatásban, nevelésben, oktatásban
A nevelés és az oktatás jövőbeni egyensúlyáról is szó lesz a Keresztény Szigeten – nem csak pedagógusoknak. A beszélgetők viszont mindannyian hivatásuknak tartják, hogy a gyermekek tudásban és lélekben is növekedjenek. A reáltárgyakat tanító Bártfay Katalin M. Zsuzsanna az előző rendszerben is működő Svetits katolikus iskola képviseletében lesz jelen. Dejcsics Konrád a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanáraként is megszólal. Lázár László, a piarista rend oktatási igazgatója és Szakál Ferenc Pál, a Nemzeti Pedagógus Kar Országos Elnökségének tagja lesznek még a közbeszédben rejlő témákon túlmutató, karcosnak szánt beszélgetés résztvevői.

Keresztények (keresztény értelmiség) a mesterséges intelligencia és a robotok korában
A legtöbb erkölcsi dilemmát felvető kérdés minden bizonnyal az utolsó pódiumbeszélgetésen kerül elő, amely a mesterséges intelligencia és a robotika, illetve a keresztény értékrend viszonyát fogja boncolgatni. Velünk lesz az egyik első magyar keresztény blogger, Bella Péter; Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal főigazgatója; a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának két docense, Cserey György és Horváth András; az önvezető járművekkel foglalkozó kutató, Németh Balázs és Szani Ferenc digitális pedagógiai szakértő.

A húsba vágó témákat felvonultató pódiumbeszélgetéseket Süveges Gergő moderálja. A felnőtteknek szóló eszmecserék alatt a gyermekeket egész napos programok, koncert és interaktív bábelőadás várják. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt lesz sportolási lehetőség, és mintegy harminc partnerszervezettel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

További információk találhatók a rendezvény honlapján (www.keresztenysziget.hu) és Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/keresztenysziget/)

Biztonsággal a víz felett, a kapitány karjaiban a kislány könnyekből kitörve kiáltott az apjáért.

Honnét ismerte fel a kapitány – 15 méteres távolságból – amit az apja és az anyja nem vett észre csupán háromról?

Valójában a fuldoklás nem egy heves, a víz csapkodásával és segítséghívással járó jelenet, amit sok ember gondol. A kapitány sok éves tapasztalatának és vízimentő tanulmányainak köszönhetően megtanulta felismerni a baj jeleit. Ellentétben az apukával, aki csupán a tévéből ismeri.

Ha sok időt töltünk vízen, víz környékén, tisztában kell lennünk azzal, hogy mivel jár az, ha valaki vízbe megy. Amíg a kislány a kapitány karjaiban nem sírt fel, addig egy hangot sem adott ki.

A fuldoklás majdnem mindig egy megtévesztően csendes esemény. Ellentétben a tévében látott hangos, drámai helyzettel.

Egy fuldokló nem csapkod, kiabál vagy kér segítséget. Hogy elképzeljük, milyen halk és drámamentes lehet egy fuldoklás, nézzünk meg egy amerikai felmérést. Az Egyesült Államokban a 15 év alatti gyermekeknél a véletlen balesetek között a fulladás a második leggyakoribb haláleset – a közúti balesetek mögött. Abból a 750 gyermekből, akik ez évben valószínűsíthetően vízbe fognak fulladni, 375 csupán 25 méteren belül lesz a szüleitől vagy más felnőttől. Az esetek 10 százalékában a felnőtt igazából végignézi az egészet, de nem tudja pontosan, mit is lát.

Néhány ritka helyzeten kívül a fuldokló emberek képtelenek segítséget hívni.

A légzőrendszer elsődleges szerepe a légzés, a beszéd csak másodlagos. Ha lélegezni alig képes, beszélni még kevésbé fog tudni.

A fuldokló szája hol a vízfelszín felett, hol alatta van. Legfeljebb kapkodni tudja a levegőt, de mivel nincs tartósan a víz felett, így nem tud megfelelően be- és kilélegezni és segítséget hívni.

A fuldokló ember nem integet segítségért. Az ösztönök miatt próbálja a testét és a fejét a vízfelszínen tartani a karok oldal irányba nyújtásával és evezésével. Nem tudja kontrollálni a kézmozdulatait: nem tud segítségért inteni, hadonászni, a mentésére siető ember felé vagy esetleg egy mentőeszközért nyúlni.

Az ösztönös fuldoklási reakció alatt az ember teste az elejétől a végéig függőleges marad. Körülbelül 20–60 másodpercig tud a fuldokló a felszínen küzdeni, mielőtt még elmerülne.

Ez persze nem azt jelenti, hogy aki segítségért kiált, és csapkodja a vizet, az nincs bajban. Nagy valószínűséggel víziszonya van. Ez nem mindig jelenik meg az ösztönös reakciókban, de ha mégis, nem tart sokáig, és ellentétben a valódi fuldoklókkal, ők tudnak a mentésben segíteni (közreműködésre képesek): meg tudják fogni a mentőkötelet, mentőgyűrűt, stb.

Ha valaki igazán fuldoklik, ezek a jelek árulkodnak róla:

• a fej víz alatt vagy a száj a vízfelszín környékén
• a fej hátradöntve, nyitott szájjal
• üres és üveges tekintet, nem képes fókuszálni
• csukott szemek
• a haja az arcára vagy a szemébe lóg
• nem használja a lábait
• hiperventillál vagy zihál
• próbál valamelyik irányba úszni, de nem igazán halad semerre
• próbál a hátára fordulni
• úgy mozog, mintha egy láthatatlan létrára próbálna felmászni

Szóval, ha a hajónk legénységének egy tagja a vízbe esik, és látszólag minden rendben, ne legyünk benne olyan biztosak! Néha a legáltalánosabb jelek sem mutatják azt, hogy valaki fuldoklik. Néha csak úgy néz ki, hogy tapossa a vizet, miközben a fedélzetet nézi. Biztosra akarsz menni? Kérdezd meg: „Minden rendben?” Ha tud válaszolni, valószínűleg igen. Ha üres, merev tekintettel „válaszol”, talán kevesebb, mint 30 másodperced van kimenteni.

Kedves szülők! A gyerekek a vízben hangosan játszanak. Ha elcsendesednek, ellenőrizni kell őket, mi is történt.

Eredeti cikk
Fordítás: Bagyó Nóri, szakmai lektor: Bagyó Sándor

A sztereotípia a megismerés egy módja, amikor valamit, valakit kevés – és sokszor leegyszerűsített – jellemzővel azonosítunk. A déli emberek jókedélyűek, mondjuk ki könnyedén, úgy, hogy milliókról beszélünk egyetlen jelzővel. A kevés bizonyíték inkább segít, mint árt a sztereotípiáknak, amelyek akár pozitívak, akár negatívak, inkább lezárják, mint ösztönzik a kíváncsiságot. Ezzel sokat spórolnak a gondolkodásnak: nem kell minden egyes részletet, minden egyedi vonást figyelembe venni, hiszen könnyen alkalmazható döntési mintákat kínálnak, amelyek igen kényelmesek, és szokássá válnak a mindennapi életben.

A 2017 tavaszán elkezdett, a Budapesti Corvinus Egyetemen alakult kutatócsoport (Kovács Gábor, Bokor Tamás, Aczél Petra és kutatóasszisztensek) által végzett kutatás az idősekkel kapcsolatos sztereotípiákra volt kíváncsi.

És arra, hogy a hírekben megjelennek-e időskorúak, ha pedig igen, akkor ezek a megjelenések mennyire sztereotipikusak. A központi fogalom tehát az előítélet volt: az emberben és a médiában megjelenő.

A vizsgálat egyik pillére a fiatal felnőttek idősekkel kapcsolatos sztereotípiáit tárta fel. Azt feltételezve, hogy ezek a megismerési keretek összhangban lesznek majd a nemzetközi kutatások megfigyeléseivel, várható volt, hogy előkerülnek a szokványos negatív felvetések: a betegesség, lassúság vagy feledékenység. Az ageism vagy age-izmus elnevezés éppen az ilyen jellegű, sztereotípiává váló negatív jelzők kapcsán mutatott rá az időskorral kapcsolatos hozzáállásunk bajára.

Arra, hogy a fogyasztói, illetve médiakultúra az öregedést, öregséget mint valami különösen szomorú és magányos időszakot mutatja. Egy olyan korban, amikor a jóléti társadalmakban az egyén egyre tovább él, egyre kevésbé szeretjük az életünk második felét.

Ugyanakkor pozitív jellemzőket is azonosítottak az előítéletek között: a kedvességet, áldozatkészséget – még akkor is, ha ezek sok esetben az inkompetenciával, a hozzá nem értéssel együtt kerültek elő.

Tudjuk, hogy a sztereotípia veszélyessé válhat, akár úgy is, hogy önmagát beteljesíti. Kínában, ahol a legpozitívabb az idősekkel kapcsolatos társadalmi-kulturális megítélés, sokkal kevésbé mutatkozik a generációk között különbség az emlékezeti teljesítmény terén, míg az Egyesült Államokban az öregebbek sokkal inkább számolnak be emlékezetromlásról, akkor is, ha ennek semmilyen biológiai jele nincs. Elhiszik, hogy romlik a memóriájuk – a sztereotípiáknak köszönhetően, amelyeket sokszor hallhatnak, maguk is vallanak, és amelyekkel végül azonosulnak.

A Corvinuson elvégzett, magyar egyetemi hallgatók idősekkel kapcsolatos előítéleteit felmérő kérdőív eredményeihez 20 olyan általános témakört használtunk, amelyekre a sztereotípiatartalmak vonatkozhatnak. Így az idős nők és férfiak megjelenése, beszédmódja és -témái; érdeklődésük, képességeik, vagy azok hiánya, tevékenységük, kedélyük, örömeik és céljaik, hogy ezúttal csak néhányat említsek. A válaszokban megjelenő tartalmakat kódoltuk és a 10 százalékos küszöbérték felett tekintettük sztereotipikusnak.

Az eredményekből az derül ki, hogy a sok, világszerte mért előítélet mellett megjelennek újabb elemek is (pozitívak és negatívak egyaránt).

Az idősekre leginkább jellemző témának például a politikát, s közvetlenül utána a nosztalgiázást, majd a családot tartják a huszonéves egyetemisták. És nem az egészséget – bár az is megjelenik ötödikként a sorban.

A beszédmódot leginkább lassúnak, kissé régiesnek, de választékosnak gondolják. Megrázóan egyértelmű az, amit az idősek céljairól feltételeznek: a családdal lenni (családdal való együttlét, unoka, segíteni a családnak – ez áll a három első helyen). Miközben az öregek élethelyzetét leginkább úgy ítélik meg, hogy kiszolgáltatottság, egyedüllét, segítségre szorulás jellemzi. E két téma sztereotípiáinak összevetése szomorú tendenciákra figyelmeztethetnek minket. Az idősek legnagyobb félelmének a magányt jelölik meg, és a fiatalok úgy vélik, az öregek leginkább a magányról, a halálról és a régi időkről gondolkodnak.

Fontos észrevenni, hogy amikor az idősek helyét jelölik meg a világban, akkor leginkább az otthon, a rendelő vagy a tömegközlekedés jelenik meg, a közélet vagy a média nem.

A legfontosabb képességeikre vonatkozó sztereotípiák is összecsengenek ezzel: az idősek főzni, varrni és sütni tudnak leginkább, bár itt, 10 százalék alatt ugyan, de megjelent a bölcsesség és a türelem is. A legkevésbé pedig a technológiához értenek. Televíziónézés – ezt tekintik a legfontosabb időskori tevékenységnek. Úgy látják, az öregek nincsenek jó véleménnyel róluk, vagyis, az idősek fiatalokról alkotott képe – a fiatalok szerint – negatív.

Sok-sok belátást és kilátást ígér egy ilyen vizsgálat, amelynek csak néhány eredményét villantottam fel ezúttal. Azt mindenképp nyújtja, hogy a kutatás második pillérét jelentő, médiára vonatkozó elemzésben felhasználjuk a megtalált sztereotípiákat és megnézzük, milyen a hazai hírműsorokban megrajzolt ’időskép’ négy hazai televíziócsatorna hírműsorai alapján.

Nemsokára egyéves lesz. Úgyhogy idén nemcsak karácsonyra, hanem már Lenke születésnapjára kidíszítjük a házat.

Ágó több hete készíti a díszeket: az ajtóra, az ablakokra meg ahova kell. Mindennap egyet megcsinál, mert Anya azt mondta, hogy nem engedi őt a számítógép elé, amíg nem látja, hogy értelmes dologgal is el tudja foglalni magát. Ő meg ezt találta ki.

És néha mi is segítünk neki.

– Emlékeztek, hogy kezdődött? Milyen vicces volt, amikor láttuk, hogy ott bukfencezik Anya hasában egy baba? – kérdezte Ágó, amíg a fehér virágokat ragasztotta.

– Tényleg? Én nem is emlékszem… – vágta a pofákat Dani, aki a madzagokat intézte –, csak arra, hogy elmondtam mindenkinek az iskolában, és irigykedtek, hogy de jó nekem. Meg arra, hogy egyszer hazajöttek Anyáék, és Boldizsár sírt, mert a baba nagyon beteg volt, és azt mondta a doktor, hogy mégsem fog megszületni. De azt nem akartam elmesélni az iskolában.

– Igen – mondtam, és megint szomorú lettem egy kicsit. – Az nagyon rossz volt. Ennyi piros virág elég lesz?

– ...és utána Anya mindig ment, hogy meghallgassa, hogy ver-e még a szíve…

– Ja igen! És mindig vert! Húúú, nézd, Ágó, mennyi virágot vágott már a Boldi!

– És arra emlékeztek, amikor a nagymamáéknál Apa olyan későn jött meg a kórházból, és mi a nagypapával aludtunk? Ó, az lehet, hogy két ablakra is elég lesz!

– Igen! Aztán felébredtünk, és Apa azt mondta, hogy a baba teljesen meggyógyult, és mégis lesz kistestvérünk!!! Az de jó volt…! Hány levelet vágjak? – kérdeztem.

– Nem tudom. Sokat. De ne csak nagyokat, kicsiket is.

– Ja, és akkor egy óriási tűt akartak szúrni Anya hasába, hogy megnézzék, nem Down-szindrómás-e a baba – mesélte tovább Ágó.

– Mi?? Nem emlékszem. – És majdnem kettőbe vágtam egy levelet.

– Egy tűűűűt? – szörnyülködött Dani is.

– Igen. Apa mesélte. De ők nem engedték, nehogy baj legyen. Mert ha ezt a babát megmentette nekünk az Úristen, már nem akarnak semmilyen veszélyes vizsgálatot.

– Én annyira nem is féltem, hogy az – vontam meg a vállam.

– Én nagyon. Akkor még – mondta Ágó, és meghimbálta az egyik kész virágdíszt.

Szép volt.

– Emlékeztek, a karácsonyra? Amikor Apáék hazahozták a kórházból? Csillogott a fa, ő meg olyan aranyosan aludt a bébihordozóban.

– Ó, igen…! – mosolyogtam, és szerettem volna megint ott lenni.

– És akkor mondták Anyáék, hogy Down-szindrómás. De akkor már nem féltem.

– Ő a legszebb baba a világon! – mondta Dani.

Aztán felmentünk Anyáék szobájába és felraktuk a díszeket Lenke ablakára.