Kedves barátaim, figyelmes rokonaim és jóakaróim egyből figyelmeztettek, lehetséges, hogy a testem így üzen nekem: pihenésre van szüksége. Mondjuk üzenhetett volna finomabban, de ha már így alakult, akkor egy kiadós reggelivel, majd olvasással és netezéssel, végül a plafon megnyugtató bámulásával ütöttem el az időt, aztán szundítottam egy nagyot. A délután zárásaként pedig úgy döntöttem, megfogalmazom a történtek tanulságait, illetve néhány munkával, munkahelyi elégedettséggel és teljesítménnyel kapcsolatos gondolatomat.

Pénz beszél?

„Micsoda kérdésfelvetés, egyértelmű, hogy minél magasabb a fizetésem, annál nagyobb kedvvel dolgozom” – gondolják sokan, és valószínűleg a többség ábrándozott már arról, hogy ha megnyerné a lottó ötöst, többé a lábát sem tenné be a munkahelyére. Ugyanakkor legalább ennyi ellenpéldát tudunk felsorolni, amikor emberek a hivatásukat választva lemondanak egy nagyobb anyagi juttatással járó munkáról, hogy azt csinálhassák, amit szeretnek. A fizetésünk és a motiváltságunk közé nem tehetünk egyenlőségjelet, bár a pénz kétségkívül fontos.

Maslow szükségletpiramisa szerint amíg az alapvető létszükségleteink, azaz deficitmotívumaink (fiziológiai, biztonsági, szeretet, megbecsülés) nincsenek legalább részben kielégítve, nem tudunk a magasabb rendű, úgynevezett növekedési szükségletekre (kognitív, esztétikai, önmegvalósítási) fókuszálni.

Ugyanakkor a deficitmotívumok célja csupán a feszültség megszüntetése, kielégülésük után nem hatnak tovább. Ezért zsákutca csupán az anyagi ösztönzőkre építeni. Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha beteljesül a vágyunk, például megkapjuk a hőn áhított fizetésemelést, akkor életünkbe beköszönt a boldog és nyugalmas aranykor, ez azonban nem következik be, mert a motivációs szükségletek kielégülése nem nyugalmi állapotot eredményez, hanem utat nyit egy magasabb szükséglet irányába. Ez a folyamatos vágyakozás, kívánás és akarás a fejlődésünk, illetve a képességeink kibontakoztatásának záloga.

A motiváció vitorlása

A magasabb szükségletek megjelenéséhez elegendő, ha az alsóbb szinteken megjelenő igények legalább minimális szinten teljesülnek. Alderfer szerint egyszerre több szükséglet is motiválhatja a viselkedésünket, így a munkáért kapott anyagi juttatás, az elismerés és a megvalósítás során megélt személyes fejlődés egyidejűleg szerepet játszhat abban, hogy élvezzük, amit csinálunk.

Az elmélet lényeges pontja, hogy a frusztráció regresszióhoz vezet, vagyis, ha a munkánk nem elégíti ki a magasabb rendű szükségleteinket, például nem ismernek el, vagy nem érezzük, hogy fejlődünk általa, akkor eltúlozzuk az alacsonyabb rendű szükségletek fontosságát, és a fizetés maximalizálása válik a központi célunkká.

Bánhidi Brigitta coach az anyagi és a nem anyagi ösztönzőket nagyon találóan egy vitorlás hajó segítségével szemlélteti. A hajó teste a különböző anyagi juttatásokból épül fel (fizetés, cafeteria, céges laptop stb.), viszont a vitorlabeli szelet a különféle nem anyagi ösztönzők jelentik, és a hajónk ezek segítségével tudja szelni a habokat. Alderfer szerint a hajó építéséhez három alapanyagra van szükség, azaz a viselkedésünket három szükséglet motiválja: létezés, kapcsolatok és fejlődés. A létezéshez, vagyis az egzisztenciális szükségletek betöltéséhez tartozik a fizetés, a munkafeltételek, illetve a munkavégzés biztonságának kérdése.

Kép: Pixabay

Értékelés nélkül

A kapcsolatok, vagyis a társas szükségletek szintjén meghatározó szerepet játszik a vezető–beosztott kapcsolat, a jó csoportlégkör és a csapatmunka minősége, valamint az, hogy mennyire érezzük, hogy a munkahelyünkön bevonnak a tervezésbe, a célmeghatározásba, illetve a problémamegoldásba. Ennek szerves része, hogy megbecsüljenek minket, értékeljék a teljesítményünket.

Dan Ariely zseniális TED-es előadásában meggyőzően érvel amellett, hogy a visszacsatolás hiánya lélektanilag olyan hatást kelt, mintha megsemmisítenék az elvégzett munkánkat.

Kísérletében arra volt kíváncsi, hogy az emberek meddig hajlandóak fokozatosan csökkenő pénzért egy papíron megtalálni az egymás mellett álló ugyanolyan betűket. Három kísérleti csoporttal dolgozott. Az első csoport résztvevői felírták a papírra a nevüket, elvégezték a feladatot, odaadták a kísérletvezetőnek, aki áttekintette a megoldásaikat, bólintott, helyeslően hümmögött egyet, és átadta nekik az új feladatlapot. A második csoport tagjai név nélkül dolgoztak, és a kísérletvezető nem nézte át az elvégzett feladatlapok megoldásait, hanem a többiek feladatlapjaival együtt maga mellé helyezte az asztalra, majd átadta nekik az újabb feladatot. A harmadik csoport tagjainak elvégzett feladatlapjait pedig a megoldások áttekintése nélkül azonnal az iratmegsemmisítőbe helyezte, és ezek után kérte őket az újabb feladatlap elvégzésére. Az utóbbi két csoport hasonló motivációval, jobban mondva motiváció nélkül dolgozott, sokkal kevesebb feladatlapot oldva meg, mint az első csoport, ami bizonyította, hogy az egészen apró visszajelzés is drámaian megnöveli a motivációt, a visszajelzés hiánya pedig olyan, mintha kukába dobnánk a másik erőfeszítéseit.

Különösen igaz ez a most felnövekvő generáció esetében, akik fokozottan igénylik a visszajelzést, hiszen ebben nőttek fel, már a szüleik és a tanáraik is odafigyeltek, hogy sokat dicsérjék őket,

majd a közösségi média különböző felületein is azt tapasztalták, hogy tetteikért extra megerősítés jár, ennek hiányában pedig hamar elveszítik a motivációjukat.

A fontosság tudata

A fejlődés és az önmegvalósítás szükséglete egyre nagyobb teret kap. Talán mert az alapvető szükségleteink sokkal inkább ki vannak elégítve, mint a régi idők embereinek, akiknek gyakran a mindennapi betevő falatért kellett küzdeniük. Vagy azért, mert hozzá vagyunk szokva, hogy teljesítményünket és eredményeinket folyamatosan megmutassuk, prezentáljuk, frissítsük az önéletrajzunkat, építsük a személyes márkánkat.

Az Y-generáció tagjainak a pálya- és karriertervezés már sokkal fontosabb, mint hosszú ideig megtartani egy állást, így a szakmai továbbképzések, a készségek gyarapítása, az önismeret fejlesztése és az előrelépés lehetősége meghatározóvá vált a munkával való elégedettség tekintetében.

A szakmai fejlődés mellett fokozottan megjelenik a vágy, hogy értékes munkát végezzünk. Dan Ariely egy nagyon egyszerű, de szemléletes kísérlet segítségével mutatott rá, hogy miként hat a teljesítményünkre, hogy jelentőségteljesnek vagy sziszifuszinak érezzük-e a munkánkat. Legó-robotfigurák építéséért fizetett a kísérletben részt vevő személyeknek fokozatosan csökkenő összeget. Míg az egyik csoportnak azt mondta, hogy a kísérlet végén szétszedi a robotokat, hogy felhasználhassa a következő résztvevőnél, majd az elkészült alkotásokat betette az asztal alá, addig a másik csoport esetében a szemük láttára szedte szét a megépített figurákat, amíg ők a második roboton dolgoztak, és legközelebb ugyanazt kapták vissza, hogy újra építsék meg. Bár egyik szituáció sem nevezhető valódi jelentőségteljes feladatnak,

mégis az az apró jelentőség, amit az első csoport résztvevői megtapasztaltak, akkora motivációt jelentett számukra, hogy átlagosan négy figurával többet építettek meg.

Kép: Pixabay

Az IKEA-effektus

Az önmegvalósítás és a fejlődés megtapasztalásának másik kulcsa, hogy azt érezzük, a munkánk valódi kihívást jelent számunkra. Minél keményebben kell dolgoznunk a siker elérése érdekében, annál jobban megszeretjük, amit csinálunk, és annál értékesebbnek látjuk a végeredményt. A kutatók ezt a jelenséget nevezik IKEA-effektusnak, a népszerű bútorbolt összeszerelhetetlennek tűnő bútorai, zavaros összeszerelési útmutatói, majd a mégis elkészült bútorokhoz fűződő viszonyunk megfigyelése kapcsán. Később origamifigurák hajtogatásával is alátámasztották hipotézisüket: a készítők sokkal szebbnek és értékesebbnek látták a saját munkájukat, mint a kívülállók.

Ráadásul, amikor bizonyos lépéseket kihagytak a hajtogatási útmutatóból, és ezáltal nehezebb volt elkészíteni a figurákat, azok sokkal rondábbra sikerültek, a készítőiknek mégis jobban tetszettek, és értékesebbnek tartották a nagyobb erőfeszítés árán elkészült munkákat, mint a részletes útmutató alapján hajtogatottakat.

A motivációt nem lehet egy általános képlettel leírni, egyéni céljaink, értékeink, tapasztalataink, szeretetnyelvünk, hozott mintáink és hiedelmeink tükrében alakul. Ennek fényében kikerülhetetlen a jó vezető–beosztott kapcsolat, a kommunikáció, valamint annak igénye, hogy megismerjük a másik ember belső mozgatórugóit, és egyénre szabjuk a motiválás eszközeit.

„Csak az tud kiégni, aki egyszer nagyon erősen lángolt.”

Nem elég, hogy most lelkesnek, elégedettnek és hatékonynak érezzük magunkat. Határaink tudatosítása, kijelölése, tiszteletben tartása és tiszteletben tartatása a feltétele, hogy hosszú távon megőrizzük motivációnkat. Így most bármennyire is azt érzem, szaladnom kéne, elvégezni a feladataimat, mégis elfogadom, hogy a legtöbb, amit tehetek, hogy megadom magamnak az időt a regenerálódásra.

Most pedig, ahogy hallom a családom zajos hazaérkezését, lecsukom a laptopot, és az estét csak rájuk figyelve töltöm, elfogadva a kislányaimtól és a férjemtől érkező segítséget, őszinte aggódást és gondoskodást, mert néha még a motivált, munkájában elkötelezett édesanyáknak is jár egy kis kényeztetés.

„Ott mered hagyni a gyereket az apjával?” Ártalmatlannak tűnő kérdés, ami viszont mélységében mutatja azt a gondolkodást, ami az utóbbi bő egy évszázadban meghatározta s napjainkban is kijelölni igyekszik az apává váló férfiak helyét a társadalomban. Miközben a modern apa nem hogy alkalmas a gyermek szakszerű gondozására, de képes akár állást, karriert is váltani a családi élet érdekében.

Minden élethelyzetre igaz, hogy szerencsés helyzetben az ember nem csak felismeri szorongató élethelyzetét, de ezzel együtt a változtatás szándéka is megjelenik benne. Ugyanakkor a változás az esetek többségében még tiszta célok mentén is járhat fájdalommal, és különösen igaz lehet ez az „úttörökre”.

A magyar apák különböző okok miatt fáziskésésben vannak az örök mintaként hozott skandináv társaikhoz képest, az viszont tagadhatatlan, hogy egyre kevésbé fogadják el a kora kapitalizmus és napjaink társadalma által a számukra kijelölt egyre kényelmetlenebb szerepkört.

Nincsen szó hangos lázadásról, csendes forradalomról annál inkább. Az utóbbi évek „apás mozgolódásai” mögött az a szándék húzódik meg, hogy a gyakran még mindig előemberi tulajdonságokkal társított férfiak-apák az anyával egyenrangú félként visszakerüljenek a család belső életébe, illetve érzelmi hálózatába, a pénzkereső- és a nyers erő birtokosa szerepkörét levetkőzve egy új minőségben jelenhessenek meg.

S noha igen trendi s lassan közhelyszerű a „modern apaság” kérdése – amikor is apa nemcsak pénzt keres, hanem aktívan részt vesz a család életében is –, egy eleddig senki által nem járt útról, konfliktusokkal terhelt történetről van szó. Ha a türelem erény, akkor most duplán az: az anya-gyerek centrikus világképet családközpontú gondolkodásnak kellene váltania, amihez viszont legalább egy generáció úttörő – külső és belső – munkájára van szükség. Az UNICEF logója, a százával fellelhető „baba-mama” könyvek mellett alig látható apairodalom; a modern férfiak-apák helyzetének alacsony kutatottsága pedig súlyos aránytalanságot és a figyelem hiányát is mutatja.

Kép: Danielle MacInnes on Unsplash

Elvárás van, minta nincs

„Az apává váló férfi időstruktúrája és életmódja is megváltozik, s ezzel együtt válik hangsúlyossá a munka és a családi élet összeegyeztethetősége” – állítja Andrek Andrea. A pszichológus szerint fontos kérdés, hogy a társadalmi elvárások-berögződések megadják-e a lehetőséget az apák számára ahhoz, hogy a megváltozott prioritások mentén rendezzék be az új életüket. Számos, apákkal folytatott beszélgetésből az szűrhető le, hogy csak egészen kivételes munkahelyi körülmények, illetve vállalati kultúra ad lehetőséget úgy megélni az apai szerepeket, hogy közben ne sérüljön az egyedül viselt egzisztenciális-családfenntartó szerep sem.

Ugyanakkor a modern apaság megélése nehézségeinek ez csupán az első szintje, hiszen a kollektív társadalmi tudat alapvetően az egyén tapasztalatainak, értékeinek összességéből áll, így a magyar apák helyzetének megértéséhez az ő személyes élettörténetükön keresztül vezethet az út.

Andrek Andrea szerint a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy miközben jól kitapinthatóan megjelent egy újfajta igény az apákkal szemben, addig számukra nem állnak rendelkezésre használható minták.

Saját édesapjuk szerepfelfogása ritkán ad követendő példát, viszont annak elutasítása csak az első lépés egy új szerepfelfogás felé. Olyan hétköznapi hősökről beszélünk, akik máshogyan képzelik el a családon belüli szerepüket, de minták híján komoly kihívások előtt állnak – fogalmaz a szakember.

Ezt a speciális identitásválságot táplálja az apák rossz sajtója, vagy éppen (gyerek)irodalmi megjelenése is, hiszen ők és a fiatalok legtöbbször a tutyimutyi és döntésképtelen vagy az erőszakos apaképpel találkoznak, ami kedvezőtlenül alakíthatja saját, illetve a másik nemről való gondolkodásukat. Ficza János apablogger éppen azért indította el olykor már tudományos igényű Apu-kalipszis nevű blogját, hogy a saját életén keresztül mutassa meg az apaság újraértelmezését.

A férfiakra aggatott toposzok: másodlagos szülők, akiknek hároméves koráig lövésük sincs a gyerekekről, érzelmeiket megélni és kimutatni sem tudják.

Ficza János szerint nagy előrelépés lenne, ha a társadalom – és főleg a férfiak! – megértenék végre: a régi s mélyen kódolt klasszikus férfiszerepek egyfajta elutasítása nem a férfiasság feladását jelenti.

Viszont kérdés, hogy a férfiak felismerik-e a választási lehetőséget, majd kapnak-e támogatást a korábbi működéstől való eltéréshez. Az új szerepfelfogás sikerét döntően meghatározza a párkapcsolati és a nagycsaládi pszichodinamika, tehát az új család szülőtagjainak viszonya a saját és egymás szüleihez. A korábbi generáció férfi tagjai által mutatott példák – hogy az anyagi kérdéseken túl mennyire vettek részt a szociális és a családi élettel kapcsolatos döntésekben – nagyban meghatározzák az apák mozgásterét saját családjukban. E viszonyrendszer minősége, a szülőkről való késői leválás és a felnőtté válás nehézségei döntően kihatnak a párkapcsoltra és a családi életre is.

Andrek Andrea arra hívja föl a figyelmet, hogy súlyos konfliktusok melegágya lehet, ha a felnőtté válás egybeesik az első gyerek születésével, s ha korábban nem sikerült a pár tagjainak egyértelműsíteni felnőtt mivoltukat és önállóságukat szüleik felé, valamint létrehozni egy egészséges szülő-gyerek távolságot. Márpedig ez gyakori jelenség.

Válás helyett a határok kijelölése

Az apák – és az anyák – számára a szülővé válás normatív krízise mellett a „rokonmenedzsment” is gyakran súlyosan terhelő kihívást jelent. Az egész család számára tragikus, ha az apák emiatt kisodródnak gyerekeik mellől: sérülhet az apa-gyerek kötődés, az anyák pedig rendkívül magányossá válnak, hiszen konfliktusban állnak a szüleikkel, nehezen mernek segítséget elfogadni. A szülők szorító vagy elárasztó „figyelme” pedig még inkább az elbizonytalanodást táplálja.

Szélsőséges esetben a rokonok vagy a nagymama-anyós jelenléte olyan erős lehet, hogy az apa gyakorlatilag fizikailag sem fér hozzá a gyerekéhez.

A harmincas éveinek végén járó Csaba válásának egyik markáns oka éppen a kudarcot vallott rokonmenedzsment volt a gyerekük születése után, s mivel feleségével sem találtak közös nevezőt a probléma kezelésére, a krízis néhány év alatt felőrölte.

Andrek Andrea pszichológus éppen ezért felhívja arra a figyelmet, hogy a párok önállóságának, felnőtt mivoltának tudatosítása, illetve a kettejük közötti gyógyító kötődés megerősítése megakadályozhatja a családok széthullását. A jó párválasztás az alapja mindennek. Az ön- és egymásba vetett bizalom, a kölcsönösen felelősségteljes gondolkodás létre tud hozni egy olyan pszichodinamikát, ami lehetővé teszi, hogy a tágabb családi élet is támogató közeggé változzon. S persze az is igaz: komoly feladata van a férfiaknak is, hiszen érdemes lenne többet lejárni a játszóterekre, bátran és őszintén szólni egymáshoz. A nyitott és őszinte kommunikáció az első lépés ahhoz a megismeréshez és tehermentesítéshez, amelyre szükségük van, hogy minél komfortosabban érezzék magukat életük legfontosabb szerepében.

– A történet egy kiadvánnyal kezdődött. Honnan jött az ötlet?
– Naponta szembesülünk azzal, hogy zúdulnak ránk a rossz hírek az egészségüggyel kapcsolatban. Az emberek sajnos jobban felfigyelnek a negatív hírekre, miközben nagyon sok ellenpéldáról is tudunk: sokan meggyógyulnak a legborzalmasabb helyzetekből is, akár egyéni, akár csapatteljesítményeknek köszönhetően. Ezt az aggodalmamat megosztottam a Hungaropharma kommunikációs vezetőjével. Elmondtam neki, hogy rengeteg komoly és elhivatott, egészséggel foglalkozó szakemberrel találkozom munkám során, akik sokszor heroikus munkával teljesítik a feladataikat, és közben újabb és újabb ötletekkel jönnek elő azzal a céllal, hogy a magyar lakosság egészségi állapotán javítsanak. Milyen kár, hogy az emberek nem ismerik őket közelebbről – többek között azért sem, mert mi, újságírók sem keresünk alkalmat arra, hogy őket bemutassuk. Csehi Marianna ezt az ötletet nagyon jónak tartotta.

– Kinek szántátok a 21 nő az egészségügyért című kiadványt, és milyen szempont alapján választottátok ki a szereplőit?
– Amikor a Hungaropharma a kezdeményezés mögé állt, megállapodtunk, hogy az egészségügynek nem a teljes spektrumát mutatjuk be – nem is tudnánk –, csak a gyógyszerágazatra koncentráltunk. Belső használatra készült tehát, a gyógyszerágazat szereplői számára.

Akiket ebben a kiadványban bemutattunk, komoly hazai és nemzetközi szakmai karriert futottak be, és a gyógyszerszakma jövőjét is kijelölik. Kutatók, orvosok, farmakológusok, gyógyszergyártókat összefogó szövetségek és szervezetek vezetői.

– Miért mind nők? És miért éppen huszonegy?
– Habár a gyógyszerágazatban sokkal több nő dolgozik, mint férfi, a vezetők között mégis sokkal kevesebben vannak. Olyan nőket mutatunk be, akiknek egy főként férfiak vezette gazdaságban, társadalomban kell érvényesülniük. A velük dolgozó férfiak szerint a nőkkel könnyebb kompromisszumokat kötni, sikeresebben lehet a megoldás felé terelni a nyitott kérdéseket, szóval a nyitottságuk és rugalmasságuk nagyon komoly hasznot hoz. A szám pedig dr. Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatójának fejéből pattant ki. Az emberek szeretnek kerek számokban gondolkodni, mi viszont valami izgalmasabbat szerettünk volna. A magyar kultúrában nagy szerepet játszik a hármas és a hetes szám, amelynek a 21 a szorzata, és természetesen benne van a XXI. század is. Sokan jelezték már egyébként – különösen az alapítvány létrejötte után –, hogy szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez. Mi ezt a lehetőséget megadjuk, munkatársként és támogatóként szeretettel várjuk a jelentkezőket. Viszont a nevet és a taglétszámot nem változtatjuk, tehát a szimbolikus szám is marad.

21 Nő az Egészségügyért Alapítvány - csoportkép

– Nagyon mély interjúkat olvashatunk ebben a kiadványban.
– Valóban meglepően mély mondatok hangzottak el ezeknek a hölgyeknek a jelenéről, múltjáról és jövőképéről.

Nagyon őszintén tárták fel gondolataikat magukról és a szakmájukról.

Vezetőnek lenni magas szintű felelősség, és nemcsak a rájuk bízott cégek, hanem a társadalom tekintetében is. Személyes és szakmai történetük másokat is inspirálhat, hasonló feladatok vállalására.

– A kötet megjelenése után fogalmazódott meg a „maradjunk együtt” gondolata?
– A huszonegy különleges ember találkozása maradandó élmény volt mindenki számára. Korábban többen nem ismerték egymást személyesen, de akkor kiderült, rengeteg mondanivalójuk van egymás és a világ számára. Az általuk végzett napi 8–10–12 óra munka is hatalmas teljesítmény, de az egésznek ad egy különleges spirituszt, ha együtt is dolgoznak konkrét projekteken – kiadványokon, pályázatokon, kutatásokon –, és a tagokat meghívják különböző szakmai konferenciákra, vállalati eseményekre, ahol elmondják tapasztalataikat.

Ők a tagsággal járó feladatokat mind társadalmi munkában végzik. Annak a lehetőségeit keresik, hogyan lehet a magyar lakosság egészségi állapotán javítani. Az alapítvány jelszava és törekvése: Maradj egészséges!

Hiszen úgy jár jól az egyén, a család, a közvetett és a közvetlen környezet, tehát az ország is, ha az egyén egészséges. Ennek feltétele, hogy a megfelelő forrásból jussunk információhoz, és probléma esetén a megfelelő szakemberhez jussunk el. Folyamatosan emelkedik a születéskor várható átlagéletkor, de nem mindegy, hogy ezalatt milyenné válik az életminőségünk. Tudatosítani kell az emberekben, hogy az egészségünkkel való foglalkozás folyamatos tevékenység. Nem elég egy fájdalom vagy betegség esetén bevenni néhány tablettát, elvégeztetni a műtétet. Ahogy az sem elég, hogy mindenféle internetes oldalon elolvasom a számomra szimpatikus, gyors megoldást ígérő terápiákat. Korszerű és naprakész tudás kell a saját egészségünkről. Ma már nem dőlhetünk hátra azzal, hogy majd az orvos megmondja. A végső célunk az egyéni felelősség kialakítása, és ez rengeteg feladatot ad a számunkra a következő jó pár évtizedre.

– Mit tudtok tenni ennek érdekében?
– Missziónk népszerűsíteni az egészségfejlesztő programokat és eljuttatni a legérzékenyebb csoportokhoz, azaz a diákokhoz és a gyógyszertárba járó felnőttekhez.

Az iskolai nevelésbe nagyon könnyen be lehet illeszteni az egészségnevelést, a gyógyszertárba járók pedig azért kulcsszereplők, mert tudatosan keresik a számukra megfelelő gyógyszert. Ezt a két fő célirányt szabtuk meg, és eszerint választjuk ki azt a hat egészségügyi projektet, amit évente támogatunk. Létrehoztunk egy jelképes a díjat, a 21 Nő védjegyet. Azokat a programokat díjazzuk ezzel, amelyek esetén meggyőződtünk arról, hogy fontosak, hitelesek, a lakosság számára hiánypótolóak, és szakmaiságuk megkérdőjelezhetetlen. A támogatás számukra az, hogy hitelesíti őket a védjegyünk, amely erős minőségi garanciát jelent az iskolák és a gyógyszertárak számára. Terveink szerint minden évben hat új programot fogunk választani.

– Az egészségügy mellett az oktatáshoz kapcsolódik a legtöbb negatív társadalmi hír. Ezt akarja ellensúlyozni a 21 Pedagógus az Egészségért 2018 pályázat?

– Nagyon fontosnak tartjuk az iskolákban zajló egészségnevelő munkát. A pedagógusok egy része figyelemreméltó munkát végez ezen a téren, mi közülük szeretnénk jutalmazni és népszerűsíteni a 21 legjobbat. Hidat építünk az edukáció és az egészség között.

Az alapítvány által 2018-ban támogatott egészségügyi projektek:

A HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportja készítette el azokat a hiánypótoló oktatási anyagokat, amelyek segítségével a pedagógusok felvilágosító foglalkozást tudnak tartani a hamis gyógyszerek veszélyeiről.
Az Okosdoboz korszerű, digitális oktatási anyag általános iskolások számára, amely 6600 feladattal, kognitív játékokkal, egészségnevelési témájú videókkal teszi élvezetessé az alsós és felsős diákok tanulását.
A Kórházsuli egyetemisták és középiskolás diákok bevonásával segít a tartósan kórházi ápolásra szoruló gyermekeknek, hogy lépést tudjanak tartani az iskolai tananyaggal és az őket visszaváró osztálytársaikkal.
A GYERE (Gyermekek egészsége program) célja a gyermekkori elhízás visszaszorítása az óvodákon és iskolákon keresztül, a szülők, a helyi egészségügy és általában a település közösségének bevonásával.
Kérdezz gyógyszerészedtől! a középiskolásokat szólítja meg interaktív tananyaggal, amely a korosztály számára láthatóvá teszi a gyógyszertárak feladatkörét, valamint azt, hogy mit érdemes kérdezni a szakembertől.
Mérföldkövek néven fut a gyógyszertárakban a felnőtt élet két szakaszában segítséget nyújtó program, amelynek hasznos tanácsadó kiadványai az Apa-füzet és a Kapaszkodók – Gyakorlati tanácsok a demencia útvesztőjében.
 

– Ti, az alapítvány tagjai vesztek részt a Hobbink az egészség programban. Tehát nem csak beszéltek róla…?

– Nemcsak beszélünk az egészséges életmódról, hanem csináljuk is – és nemcsak az íróasztal mellett, hanem a magánéletünkben is. Meggyőződésünk, hogy a mozgást és az egészséges életmódot elkezdeni soha nem késő, ezért hoztuk létre a futócsapatunkat. Futottunk áprilisban a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, májusban a 23. Női Futógálán. Ilyenkor nemcsak futunk, hanem a standunknál szakértőink (például dietetikus) ingyenes tanácsadást végeznek.

Legutóbb pedig a Budapest Sportirodával összefogva elindítottunk egy kutatást a nők és a futás kapcsolatáról. A kérdőívet június végéig lehet online kitölteni, az eredményt még az őszi futószezon előtt megosztjuk. Példát szeretnénk mutatni, hogy egészségtudatosan mit és hogyan érdemes tenni.

Gábor: Gyerekkoromban a szüleim szoktattak rá a komolyzenére. Hallgattuk otthon, jártunk koncertekre és az Operába. Szerettem, bár előfordult, hogy unatkoztam. Ilyenkor a bátyámmal számolgattuk az orgonasípokat a Zeneakadémián… Zongorázni is tanítottak hat és fél évig, és – bár nem kerültem szoros kapcsolatba ezzel a hangszerrel – büszkén mondhatom, hogy Schumann Hazatérő vidám földművesét a világ nagy előadótermeiben már eljátszottam, a Metropolitantől a Covent Gardenen keresztül a Müpáig mindenhol, ahol a próbák alatt pár percre egyedül hagytak a zongorával.

– A nézőtérről hogy kerültél a színpadra?
Gábor: Hosszú és görbe úton. Érettségi után jogra felvételiztem, de nem vettek fel. Bő egy évre Amerikába mentem, hogy megtanuljak angolul. Egy ottani magyar baptista gyülekezetben találkoztam az akkor már idős operaénekessel, Czövek Istvánnal. Pici kórus, pici szóló, így figyelt fel rám, el is kezdett tanítani. 1994-ben jöttem vissza, és mivel nem volt jobb ötletem, beiratkoztam a Kereskedelmi Főiskolára. Bernadettet is ebben az évben ismertem meg.

Amikor 1996-ban Pista bácsi hazajött, és kiderült, hogy semmit nem haladtam az operaénekesi pályával, amin ő elindított, elvitt egy itthoni kollégájához, Antalffy Zsíros Alberthez, aki a tanárom lett. Főiskolásként elkezdtem a Bartók Konzervatóriumot, majd a Zeneakadémiára jártam.

– Az ember azt gondolná, hogy innen már egyenes út vezet bármelyik színpadig.
Gábor: Ha elvégzed a Zeneakadémiát, akkor sem tudhatod, lesz-e belőled operaénekes. Antalffy támogatott abban is, hogy elvégezzem a Kereskedelmi Főiskolát, mert tudta, hogy a pálya bizonytalansága miatt kell egy B-terv. 2004-ben diplomáztam, ott álltam 30 évesen, már három gyerekkel, és nem volt szinte semmi munkám.

– Ilyenkor nem mondja azt egy feleség, hogy akkor legyél kedves elmenni dolgozni?
Bernadett: Sokat beszélgettünk annak idején arról, hogy mi legyen a továbbiakban. Akkor még a szüleim házában laktunk, bár külön szinten, de nagyjából egy háztartásban. Apósomék is támogattak minket, így én is arra biztattam Gábort, hogy járjon csak versenyekre meg előéneklésekre, és majd meglátjuk, mi lesz.

A nagycsalád eleinte úgy tartotta számon, hogy Gáborka hobbiból énekelget, aztán ők is látták, hogy ennek van értelme.

– Tehát diploma már volt, de munka még mindig nem.
Gábor: Előéneklésekre és énekversenyekre jártam.

Volt sikerélményem is, de ezt úgy kell érteni, hogy mondjuk hetven előéneklésből húsz sikerült jól. Ötvenen viszont azt hallottam, hogy „köszönjük, kérjük a következőt”.

Előfordult, hogy egy versenyt megnyertem, a következőn rögtön a középdöntőben indulhattam, de ott azt mondták, hogy „nem kérjük”. Ez a furcsasága és szépsége is az énekesi pályának: az egyik ember számára ez a világ legszebb hangja, a másiknak meg hallgathatatlan. Végül egy osztrák és egy francia menedzser kezdett el foglalkozni velem, jó pár éve pedig már a londoni IMG-vel futok. A Kékszakállút 2006-ban énekeltem először, de talán 2007 volt az első év, amikor éreztem, hogy fut a szekér: Rennes-ben volt egy Nabucco-koncert, utána a Salome, majd a Jenufa a Scala-ban, aztán Salzburgban a Figaro házassága, Klagenfurtban az Ariadné Naxoszban és a Rigoletto...

Kép: Páczai Tamás

– Az előéneklés, ha a szomszéd utcában van, nem olyan nagy ügy, de gondolom, ennél messzebbre kell elutazni azért, hogy megmutasd magad.
Gábor: Előfordult, hogy összesen tíz órát autóztam egy meghallgatásért, de amint beléptem, láttam, hogy csalódást okoztam. Nem ilyen karaktert kerestek. De olyan is volt, hogy elhívtak Párizsba Luc Bondy francia rendezőhöz, aki engem szeretett volna Sparafucilének. Ő akkor kezd gondolkodni egy karakterben, amikor személyesen megismeri. Reggel indult a gépem, délben becsöngettem hozzá. Szegény épp nagyon beteg volt, felült az ágyában, teázgattunk, ismerkedtünk. Fél óra múlva annyit mondott, hogy akkor két év múlva találkozunk Bécsben. Enyém volt a szerep!

– Sokáig semmi, aztán egyszerre túl sok, túl messze. Bernadett, te mit szóltál ehhez?
Bernadett: Gábor nagyon szerette volna ezt a pályát, ezért támogattam. Húszévesen összekerültünk, attól kezdve sülve-főve együtt voltunk, így a távolléte nagy váltásnak számított, főleg, hogy 2007-ben már öt gyerekünk volt.

Eleinte úgy működött az életünk, hogy Gábor ment, a család maradt. Aztán úgy döntöttünk, hogy inkább mi is megyünk, így Klagenfurtban és Milánóban hosszabb időt töltöttünk együtt. Az iskolások miatt azonban inkább többször mentünk rövidebb időre, ilyenkor hetekre kivettük őket a suliból. Ausztráliába öt gyerekkel utaztunk három hónapra.

Pont nyáron, így nem kellett hiányozniuk az iskolából. New Yorkba nyolc hónapra költöztünk, Franciaországba és Spanyolországba mindig csak pár hétre. Gábor sokat lesz külföldön jövőre, annyi biztos, hogy Palermóba és Salzburgba megyünk vele, mert az ottani fellépései iskolai szünet idejére esnek.

– Nem tudok nem arra gondolni közben, hogy csak az utazás mennyibe kerülhetett például Ausztráliába…
Bernadett: Sokba! Gábor business jegye helyett kértünk inkább hat turistát. Japánba is így vittünk néhány gyereket. Fontosabb a családnak együtt lenni, mint jó sok pénzt félretenni.

– A férj álma tehát megvalósult, most jön a feleségé…
Bernadett: Egy saját csokoládémanufaktúra. Hatéves korom óta minden édességet én készítettem otthon, de a nagy fordulat 2013-ban jött, ekkor már hat gyerekkel. Gábor Franciaországban, Aix-en-Provance-ben énekelt két hónapig, ahova szintén elkísértük.

A környéken találtunk egy pici csokoládégyárat – Chocolaterie de Puyricard –, ahol mindketten beiratkoztunk egy egynapos gyorstalpalóra. Nagyon élveztük! Hazatérve elkezdtem utánajárni, hogyan tanulhatnám ki a szakmát. Végül megtaláltam a legjobb iskolát, ahol elvégeztem a kezdő és a haladó tanfolyamot.

Milánóban többször ünnepeltük valamelyik gyerekünk szülinapját, és mivel ott sütni nem tudtam, egy közeli cukrászdából hoztunk mousse-tortát. Bele is szerettünk, úgyhogy a boltban a csoki mellett erre szakosodtunk. Tavaly szeptemberben nyitottuk az üzletünket. Gábor megmarad az éneklésnél, de másodállásban ő a fő minőségellenőrünk. Amit én nem veszek észre, mert abban élek mindennap, ő azonnal kiszúrja.

Gábor: A munkaköri leírásomban az ipari kémkedés is szerepel! Ha külföldön járok, nézem az üzleteket, a sütiket, a bolti dekorációkat. Mindent lefotózok, aztán itthon kielemezzük. És a főellenőr valóban én vagyok. A mélyhűtő tetejére például létra nélkül is prímán fellátok. A pultot is rendszeresen végigkóstolom… Hetente két-háromszor igyekszem vásárlói szemmel körülnézni. Mondok egy példát. Az üzletet úgy alakítottuk ki, hogy a járókelők beláthassanak a műhelybe a kirakatüvegen keresztül. A formákat nem mossuk el, mert a víz nem tesz jót a csokinak. Ezt a látogató nem tudja, csak azt látja, hogy egy összecsokizott forma hever a kirakatban. Ezeket most már inkább elpakoljuk, nehogy azt higgye bárki, hogy ez egy koszos üzlet.

– A kontroll visszafelé is működik? Bernadett, te kritizálod Gábort?
Bernadett: Persze, én is adok neki visszajelzést. Bölcsészként végeztem, nincs avatott fülem, csak jó hallásom, és a hangját kiválóan ismerem.

Gábor: A pályán nagyon fontos a külső kontroll. Ez 2013-ig meg is volt Antalffyn keresztül, aki haláláig minden előadásomra eljött Európa-szerte. Ez megnyugtatott. Bernadett is sokszor eljön a főpróbára, és szól, hogy ennél vagy annál a résznél ne oldalra énekeljek, hanem előre. Ilyen apróságokra nem minden rendező figyel.

Bretz Bernadett: Rögtön kiszúrom, ha valami furcsán néz ki, például, ha Gábor dülöngélve megy, lóbálja a kezét, vagy nem húzza ki magát eléggé. Apróságok, de számítanak.

– Egy-egy ölelkezős jelenetnél feleségként nehéz lehet például azt mondani, hogy nagyobb átéléssel…
Gábor: Lehet, hogy a színpadon nagy hévvel belemarkol az egyik a másikba, de közben a karmester integet a monitorokba, van egy tempó, amit tartani kell, szóval az egész nem olyan romantikus, mint amilyennek látszik. De visszatérve a kritikára, nagyon nehéz a szakmában olyat találni, aki ért hozzá, jót akar neked, és úgy is mondja a véleményét, hogy el tudd fogadni.

Bernadett: Az én szakmámban is. Néha Gábor is úgy önti rám az észrevételeit, hogy muszáj rászólnom, ne így zúdítsa a fejemre, mert dacos leszek!

Gábor: Bernadett kecsesebben intézi a véleménynyilvánítást, tudja, hogy a művészlelkek nem veszik egyszerűen a bírálatot! A feleségem, az apukám és az anyukám a fő kritikusaim. Anyukám részletekbe menően, apukám célirányosan, lényegre törőn mondja a véleményét. Bernadett a kettő közötti átmenet. A gyerekek viszont nem kritizálnak.

Laura, amikor előadásra menet elbúcsúztam tőle, annyit kért, hogy „Papa, menőn énekelj!”. Ez azóta is ott van a fülemben. Bár igazán nem is tudom, mire gondolhatott, milyen a menő éneklés. Laza? Görcs nélküli? Egyszer meg is kérdezem tőle…

– Egy operaénekes is lehet olyan menő a gyerekei szemében, mint egy popsztár?
Bernadett: Persze! Amerikában Árpi és Bundi gimnáziumba jártak, és ott történt, hogy az igazgató lejátszotta Gábor egyik felvételét az iskolarádión. Nagyon büszkék voltak a papájukra!

Nemrég épp Árpi spanyol haverjai mondták: „Azta! Milyen menő a papád, rajta van a Spotify-on!” Vagy amikor Sydney-ben a taxik hátulján ott volt Gábor fényképe, az is tetszett nekik. Egyébként sok komolyzenét hallgatnak, és hangszeren is kötelező tanulniuk legalább pár évig.

– A közösségi média korában folyamatosan ömlenek a vélemények. Hogy dolgozzátok ezt föl?

Gábor: A kommenteket nem figyelem, mert a családi szűrőn keresztül úgyis eljutnak hozzám. Meg kell tanulnunk szétválasztani a lényegest a lényegtelentől, az építő kritikát a rombolótól. A profi énekes, ha a körülmények nagyon ellene vannak, akkor is legalább 70 százalékot tud adni. Sőt, meghalás közben is, ha a darab épp úgy kívánja! De a viccet félretéve, sok minden befolyásol: legyél egészséges, passzoljon a szerep, magánélet, bármi. Nagyon fontos egy művészi pályán, hogy tisztán lássuk, hol tartunk. Ha már huhogok, és borzalom a hangom, muszáj abbahagyni. Na, ez nagyon nehéz! De remélem, lesz majd erőm hozzá. Ehhez kell egy másik láb. A csokoládé!

Ajándék koncert ajándékokkal és meglepetésekkel!

Ingyenes nyitókoncerttel várnak Mindenkit a Margitszigeti Nagyrétre június 9.-én, szombaton este 7 órakor.

A „MEZITLÁB A RÉTEN” ünnepi koncerten a klasszikus zeneirodalom legnépszerűbb tánczenéit szólaltatja meg a Magyar Állami Operaház Zenekara Héja Domonkos vezényletével.

Jöjjön el családjával, párjával vagy barátjával az eseményre, ahol csodálatos dallamokkal hívnak táncra mindenkit, hogy részese lehessen egy igazán kellemes élménynek.

A kivetítőn, a koncert előtt részleteket láthatnak a Margitszigeti nagyszínpad nyári bemutatóiból és üzeneteket a sztárfellépőktől. 

Az est házigazdái: Bán Teodóra és Takács Bence

Mindenkit vár a Szabad Tér Színház és a 80 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad! Érkezés 18 órától.

A helyszín megközelíthető 26-os busszal vagy színházi hajójárattal. 

További információ az eseményről és a közlekedésről: www.szabadter.hu

Hetente párszor biztosan átugrunk a szerkesztőségből a Déli 12-be, és nem csak a Vérmezőn átvezető séta csábít vagy a retro hangulatú önkiszolgáló éttermek nosztalgiája! Ha többen megyünk, biztos, hogy mindenki talál diétájának, étvágyának és ízlésének megfelelő harapnivalót, ha pedig néha egyedül ugrok be, kifejezetten szórakoztat, hányféle vendég ül az asztaloknál. Vonatra váró kiskosztümös nő, a játszótérről érkező kisgyerekes anyuka, akinek a gyereke átkurjongat az etetőszékből a hasonló korú csöppséghez, aztán lassan az anyukák is szóba elegyednek. Idős pár eszeget az előre becsomagoltatott vacsora mellett, egyetemista társaság jegyzeteket és desszerteket cserélgetve, apa három gyerekkel és kis telefonos segítséggel, hogy melyik gyerek nem eszi a rizst. Nagymama, anya, kislány – talán egy csajos délelőtt után. Elnézem a pultnál tálcával sorakozó éhes vendégeket is. Miután kiválasztották az ebédjüket, még hátravan egy döntés: melyik pénztárhoz állnak be? A nevetős, csillogó szemű, közvetlen Gabihoz vagy a fiatal lányokat és férfiakat is udvariasan magázó, mosolygós Antihoz?

Kép: Páczai Tamás

Gabi és Anti testvérek, és egy évtizede dolgoznak itt együtt. Nagy Antal 30 éve vendéglátós, 2007-ben vette át a Krisztina Pláza aljában működő étterem üzemeltetését. Kérdezem tőle, mi kell ahhoz, hogy az ember belevágjon egy ilyen vállalkozásba. „Tapasztalat, rutin, merészség. Két évtizedig gyűjtöttem ezeket, mire belevágtam. Azt gondoltam, hogy a becsületes munka biztosan megtérül. Ez egy osztrák tulajdonú bérlemény, amikor átvettük az üzletet, nem igazán prosperált. Gazdaságilag vezetem elsősorban, de a szakácsokkal együtt találjuk ki az étlapot, és mindenhol figyelem a jó ötleteket, ha tehetem, járom az éttermeket, hogy tapasztalatot gyűjtsek. Mindennap meg kell újulni, de épp ez benne az izgalmas.”

„A kicsi gyerekeim mellett a testvéremnél tudtam úgy elhelyezkedni, hogy rugalmas legyen a munkaidőm, és bár nem ez az eredeti szakmám, az évek során megszerettem, megtanultam, és itt ragadtam – meséli Gabi. – Persze, ma is mindennap tanulni kell, hiszen ismernem kell az új recepteket, melyik ételben mi van. Ismerem a vendégeket, tudom, kinek ment férjhez az unokája, kinek született gyereke.”

A kasszánál ülni amolyan őrszemposztnak is tűnik: miközben a testvérpár kiszolgálja a pénztárnál a vendégeket, látom, hogy rajta tartják a szemüket az egész termen. Gabi úgy fogalmaz, „a pénztárban, a végén csattan minden, a problémákat általában mi orvosoljuk.”

Kép: Páczai Tamás

Tizenöten dolgoznak az étteremben, köztük öt szakács – egyikük Gabi férje – és egy cukrász.

Anti szerint nagyon fontos, hogy jó szakemberek legyenek a munkatársak, és azt is megtanulta 20 év alatt, hogy akkor válhat rémálommá egy ilyen üzlet vezetése, ha nem egy kézben összpontosul az irányítás. „Velem mindig azért szerettek dolgozni, mert kicsit mindig a magaménak tekintettem a helyet – de azért ez nagy felelősség, hiszen a 15 embernek családja is van. Nem szeretem játszani a keménykezű főnököt, jó a hangulat, de mindenki tudja is a dolgát. Nemcsak a testvéremet ismerem jól, egy gyerekkori osztálytársam is velem dolgozik és egy régi kollégámat is visszacsábítottam Svájcból a kézműves hamburgerezőnkbe, amelyet pár hónapja nyitottunk meg az épülevt túlsó felében.”

Kép: Páczai Tamás

Régebben Anti az éjszakában dolgozott, de ahogy mondja, az az idő elmúlt. „Ennek a típusú vendéglátásnak az az előnye, hogy az ünnepek szabadok, csak szombaton vagyunk 3-ig nyitva. Viszont a forgalmat az ebédidő alatt kell lebonyolítani. A nap pörgősen telik, a beszállítóink naponta hozzák a friss húst, a zöldséget; nem is nagyon tudunk tárolni, mert kicsi a konyhánk. De ha lehet, magam veszem meg a piacon, ma is ott kezdtem a napot a lányommal.” Az említett hölgy épp kémiafeladatokat old meg az egyik asztalnál. „Most készül a felvételire – folytatja a büszke apa –, fogorvos szeretne lenni, de sokszor besegít. Mind a négy gyerekem szívesen vesz részt az étterem életében, akár munkával, akár az ötleteivel, még a 12 éves kislányom is, és a feleségem is beugrik néha, ha kevesen vagyunk.”

„Reggel 7-kor kezdődik a főzés. Az étlapot persze nagyon rugalmasan kell kezelni, ma például baconbe csavart csirkemáj lett volna, de nem hozták meg a friss csirkemájat, fagyasztottból pedig nem szívesen dolgozunk. De mindig van B-tervünk. Megfőzik az első nagy mennyiséget, kirakják a tálalópultba, aztán 11 óra után van egy második körös főzés, ahogy fogynak az ételek. 600–800 fő eszik itt egy nap. Az a taktikánk, hogy sokfajtát készítünk, de egyből nem túl sokat, így nem sok a maradék. 4-ig tartunk nyitva, akkor lezárjuk a kasszát, megcsináljuk az elszámolást, kitakarítunk, és vége a munkanapnak.”

Kép: Páczai Tamás

Gabi gyerekei is dolgoztak már a vendéglátásban nyári munkán. Arról kérdezem, mit szólna, ha ezt a hivatást választanák. „Akkor ajánlanám, ha nagyon jól tudnák kezelni az emberek jó és rossz indulatait is” – válaszolja. Anti pedig hozzáteszi: „Ha a lányom megtalálja, amit csinálni szeretne, akkor abban biztosan jó is lesz.”

Anti úgy saccolja, hogy a vendégek 70 százaléka visszatérő vevő. „A családias hangulat nem feltétlenül egy étterem méretén múlik – mondja –, ugyanúgy lehetünk kedvesek a betérőkkel, mint egy kisvendéglőben. Van olyan étel, amelyet vendégről neveztetünk el. Jönnek, hogy készítsük el az édesanyjuk vagy a nagymamájuk receptjét. Sok vendéget tudunk a nevén szólítani, és büszkék vagyunk arra, hogy hány gyerek született már a vendégek körében a 11 év alatt. Mottónk az, hogy »mintha otthon főznénk«, persze a házival nem lehet versenyezni, de megtesszük, amit tudunk.”

Gabi is tisztában van vele, hogy sokan nem elsősorban az ételért térnek be mindennap. „A szombat a családosok és az idősek napja, sokáig csak én dolgoztam ezen a napon, később már meg tudtuk osztani. Amikor először hiányoztam, néhány idős vendégünk szólt, hogy szombaton ők hozzám vannak szokva, és így nem fognak járni. Olyan is akad, aki csak Zsuzsitól, a szakácsnőtől hajlandó kérni az ételt, ezért inkább kivárja az előtte sorakozó hat embert. Sok kisnyugdíjas eszik egy levest vagy egy főzeléket, és mondja is, hogy ő igazából a mosolyért jön be.” 

Kép: Páczai Tamás

A Képmás szerkesztősége kilenc napra kitelepül a kapolcsi Művészetek Völgyébe, hogy az itthon maradóknak napi hírekkel, a fesztiválozóknak pedig Képmás-estekkel szolgálhasson.

Várunk mindenkit szeretettel!

07. 20. péntek
Bolyki Balázs és Bolyki László - Öröklött szerepek, vágyott minták

07. 21. szombat
Tóth Ildikó  és Domokos László - Párként egy szakmában 1.

07. 22. vasárnap
Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos - Testvérek a családban, testvérek a színpadon

07. 23.  hétfő
Berecz István és ifj. Csoóri Sándor (Sündi) - A népi kultúra férfi- és nőképe

07. 24. kedd
Tompos Kátya és Hrutka Róbert - Férfi és nő mint alkotópáros

07. 25. szerda
Szabó Borbála és Nényei Pál - Létezik-e férfi és női irodalom?

07. 26. csütörtök
Herczku Ágnes és Nikola Parov - Párként egy szakmában 2.

07. 27. péntek
Szabó T. Anna és Dragomán György - Párként egy szakmában 3.

07. 28. szombat
Györgyi Anna és Kiss Csaba - Párként egy szakmában 4.
 

A Művészetek Völgye - programösszefoglaló

A program a Média a Családért Alapítvány megrendelésére, a Családok éve 2018 támogatásával készült.

Idén a fesztiválon fellép többek között Babiczky Tibor, Boldizsár Ildikó, Dragomán György, Garaczi László, Kemény István, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Marno János, Szilasi László, Szvoren Edina, Térey János, Tisza Kata és Tolnai Ottó.

Az irodalmi programokon túl számos más kulturális esemény is tarkítja a Margó Irodalmi Fesztivál kínálatát: fellép a Jónás Vera Experiment és az Esti Kornél is, lesznek gyerekprogramok Rutkai Bori koncerttel, valamint két színházi előadást is bemutatnak. A Radnóti Színház Esterházy Péter publicisztikai kötete, Az olvasó országa alapján készített előadást, illetve látható lesz a Nyáry Krisztián történetein alapuló Így viszik át című előadás is.  

Irodalmi programok

A Margó Irodalmi Fesztivál Romsics Ignác és Szvoren Edina köteteinek bemutatójával indul, majd Garaczi László új regényében folytatja a lemur-vallomásokat: a Hasítás önéletrajzi elemeket felhasználó elbeszélője ismét a közelmúltba tekint: kérdezőbiztosként dolgozik, és a nagy dobásra készül. Dragomán Györgyöt sci-firől, technológiai változásokról és a digitális jövőről kérdezik. 

A fesztiválon mutatják be egy korábbi Aegon-díjas, Térey János Káli holtak című, első prózaregényét, amely csípős szatíra és kíméletlen kritika, Budapesten, a Káli-medencében, Rómában, Isztambulban, Szentpéterváron és Kolozsváron játszódik. Boldizsár Ildikó különleges történeteket mesél, Babiczky Tibor Félbehagyott költemények című kötete kerül sorra, gitáron kíséri Apey.

Az első novelláskötetével Margó-díjra jelölt Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című regényét mutatja be: a főszereplő szociológus hazaköltözik New Yorkból Budapestre, hogy nagyszabású kutatásba fogjon, és megírja „A magyarok nyomorúsága” című könyvét. New Yorkban még úgy érzi, tökéletesen átlátja a magyar társadalmat, de miután hazatér, egyre jobban belebonyolódik a kutatásba. A Német Könyvdíjjal kitüntetett Terézia Mora A szerelem a földönkívüliek között című elbeszéléskötetével érkezik a Margóra, amivel elnyerte a Brémai Irodalmi Díjat. 

Krusovszky Dénes, a harmincas generáció egyik legjelentősebb költőjének első regénye, az Akik már nem leszünk sosem is bemutatkozik a fesztiválon. Tisza Katával az új verseskötetéhez kapcsolódva (Legjobb hely a városban te vagy) Szabó T. Anna beszélget házasságról, válásról, traumafeldolgozásról, felelősségről, női szerepekről, az önmagunkkal való szembenézés jelentőségéről, az irodalom terápiás hatásáról. Láthatóak lesznek a Bookline olvasásnépszerűsítő kisfilmjei, amik Örkény István egyperceseiből készültek.

A Margó-díjas Milbacher Róbert második kötete, Léleknyavalyák avagy az öngyilkolás és egyéb elveszejtő szerek természetéről kerül terítékre. A mű egyszerre izgalmas krimi és irodalmi nyomozás, az első magyar bűnregény fiktív „rekonstrukciója”. Itt lesz a bemutatója az 50 elszánt nő című kortárs portrékötetnek. Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit. A Hol vagy? egy olyan kaput tár ki, amely egy drámai élethelyzetben lévő férfi és nő olyan intim tartományaiba vezet, amelyekről nem szoktunk beszélni. A fesztivál zárónapján, vasárnap este Kemény István új verseskötetét értelmezik át a költőtársak, és itt kerül sor felolvasószínházi keretek között a Litera irodalmi portál Magyar ballada egyfelvonásos pályázatának díjátadására is.

Gyerekprogramok

A gyerekeseket is izgalmas programokkal várják az ötnapos ingyenes fesztivál hétvégéjén a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Június 9-én, szombaton a Margó irodalom- és olvasásnépszerűsítő gyerekprogramjain mutatja be Rutkai Bori és zenekara az Űrdöngölők című új lemezüket, ami űrbéli tájakra kalauzolja a gyerekeket. Az érdeklődők az univerzum titkait fürkészhetik Farkas Róbert mesehősével, Eszes Rókával, e mellett gyerekfoglalkozásokon vehetnek részt a kisebbek és irodalmi időutazáson az Időfutárral a nagyobbak. 

Színházi élmény

A Radnóti Színház Szövegséták Esterházyval című darabját június 6-án este lehet megnézni Bálint András, Gazsó György, Porogi Ádám és Sodró Eliza szereplésével, Dés András zenei kíséretében. Az Így viszik át című előadás Nyáry Krisztián közösségi médiát is felforgató Így szerettek ők köteteiből merít, Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa és Mohai Tamás adják elő.

A 11. Margó Irodalmi Fesztivál 5 napon keresztül 60 programmal várja az érdeklődőket a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

További információk az esemény weboldalán és Facebook-oldalán.

Az Élet útja ösvény 18 állomása a házasság sorsfordító eseményeit mutatja be egy-egy versidézet segítségével, visszatükrözve az életreszóló kapcsolat változásait és ráirányítja a figyelmet mindazokra a kérdésekre, amelyekkel a családi élet adott pillanataiban szükséges szembenézni.

 „Hirdettem: van utam külön/a világ zavarában s örömében,/de gyöngeségem most elárult,/s nem élhetek, csak arcod közelében” (Csoóri Sándor).

Az idézetek /költők, versrészletek megidézik a születést, társra találást, a házasságra lépés pillanatát, a családalapítást, gyermek születését, a munka szerepét, a szülők jelenlétét, az időskort.

Magyar klasszikusok és kortárs szerzők szavaival járjuk körbe életünk különös fontosságú érzelmeit: megbocsátás, szenvedés, szívjóság, hála, szeretet:

„Csak azért/az egyetlen napért/érdemes volt megszületnem, /amikor szeretni tudtam, /és szeretnek-e, nem kérdeztem.” (Weöres Sándor)

Az ünnepség keretében városunk keresztény felekezeteinek papjai és lelkészei megáldják az összegyűlt szentendrei házaspárokat.

-----------------------------------------------------------------------------------------

Családok éve Szentendre:

Az élet útja ösvény a Családok éve Szentendre kiemelt eseménye.

A Szentendre Barátai Egyesület, a Családok Éve Munkacsoport  Szentendre Város és intézményei támogatásával összefogtak, hogy  2018 Szentendrén is a Családok Éve legyen. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a családra, mert családban élni jó, anyának, apának, nagyszülőnek, testvérnek lenni jó.  

Az események főtámogatója az EMMI Családügyi Államtitkársága és a Családok Éve.

További támogatók: Szentendre és Vidéke, Képmás Magazin.