KILÁTÓ - segítség a fogyatékkal élőknek

Hová fordulhat az a szülő, aki szeretné, ha fogyatékkal élő vagy sajátos nevelési igényű gyermeke a képességeinek megfelelően dolgozzon? 2019 közepétől a KILÁTÓ-hoz, azaz a KILÁTÓ Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központhoz. A felújított váci ferences kolostor épületében helyet kapó intézmény már 2018 őszétől elérhetővé teszi egyes szolgáltatásait.

Vác, ferences kolostor
Vác, ferences kolostor

A Kilátó célja, hogy elsősorban fogyatékos és sajátos nevelési igényű gyerekeknek, fiataloknak segítsen életpályájuk megtervezésében, mellettük álljon és kísérje őket a munkaerőpiaci beilleszkedéshez fontos fordulópontoknál. (A Központ indulása után elsősorban az enyhén értelmi fogyatékos, nagyothalló, siket, gyengénlátó, vak, mozgásszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral élő fiataloknak tud érdemben segítséget nyújtani.) Ehhez a Kilátó különböző munkadiagnosztikai, pályaorientációs, munkaerőpiaci és mentor szolgáltatásokat kínál, és egyben módszertani, mentorképzési központként működik.

A módszertani kutató-fejlesztő munka elősegíti, hogy a fogyatékos gyermekek és fiatalok a leghatékonyabb, hiánypótló szolgáltatásokban részesüljenek. 

A széleskörűen biztosított szolgáltatások pedig folyamatos visszacsatolást jelentenek majd a Kilátóban folyó szakmai, módszertani feladatok ellátásához.
2018. augusztusig befejeződik a Kilátó működését megalapozó kutató- fejlesztő szakmai munka, 2018 decemberéig pedig a szolgáltatások pilot jellegű kipróbálása. Ennek keretében kialakítják a Kilátó teljes szolgáltatási rendszerét, ebben a fejlesztési időszakban erősíti meg és építi ki a rend kapcsolatait a helyi köznevelési, munkaügyi, szociális partnerekkel. Augusztusra elkészül az egyéni és csoportos tanácsadások pontos tartalma, eljárásrendje, a Kilátó munkadiagnosztikai vizsgálatainak protokollja, a mentorálás és mentorképzés teljes módszertana.

A Központ létrehozását Magyarország Kormánya támogatta, a kolostor felújításához és a szakmai koncepció kidolgozásához a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosított forrást. A Kilátó Központ szakmai partnere a Fogyatékos Személyek sélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és a térségben működő piarista oktatási intézmények.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti