1. Kúria a 250 lelkes zsákfaluban

Nagymamám Zalán született, városi gyerekként itt morzsoltam először kukoricát, ástam krumplit a földből, gyűjtöttem be a tojásokat a tyúkólból, amikre boldog nosztalgiával gondolok vissza. Ugyanilyen mélyen beivódott emlékeimbe a parasztháztól alig 100 méterre elterülő birtok, ahol egy valódi csodavilág tárult elém. A kúria a Zichy-család tulajdona volt, Zichy Sándor és felesége, Eperjessy Julianna építtette, itt született 1823-ban Antal fiuk, 1827-ben pedig Mihály. Ők a nagynevű családnak a tekintélyes köznemesi ágából, és nem a főnemesi grófi ágából származtak. Mihály már fiatalon kilógott a sorból, amikor a szülői akarat és a jogi pálya helyett a rajzolást választotta.

Egy alkalommal édesapja elvitte magával a megyegyűlésre, akkor is azzal múlatta idejét, hogy sorban lerajzolta az embereket.

2. Bécs, Szentpétervár, Wales

Hihetetlen kalandozásai a nagyvilágban Bécsből indultak. Az orosz nagyhercegi család ugyanis éppen rajztanárt keresett Katalin hercegnőnek, Waldmüller mester pedig az egyik legtehetségesebb tanítványát, a fiatal Zichyt javasolta, így került ki Oroszországba. Húszéves korától – néhány éves párizsi és rövid hazai megszakítással – haláláig, negyvenkilenc évig, I. Miklós, II. Sándor, III. Sándor és II. Miklós cárok uralkodása alatt alkotott az udvarban. Köztudott, hogy az angol királyi család rokonságban volt a cári családdal.

 

A wales-i herceg látogatóba érkezett Oroszországba, és amikor meglátta Zichy rajzait, meghívta magához Skóciába egy vadászatra.

A festő állítólag annyira jóban volt a wales-i herceggel, hogy „amikor Párizsban volt, gyakran meghívta operapáholyába Zichyt” – meséli nekem Petrus Magdolna „Magdus néni”, aki évtizedek óta a múzeum munkatársa és amolyan mindentudója. Zichy Mihály egy egész sorozatot készített a skóciai vadászatról, amelyek Balmoralban ma is az angol királyi kastély ebédlőfalát díszítik. „Csicsery-Rónay István író-politikusnak, Zichy dédunokájának nagy szerepe volt a hagyaték gondozásában. Engedélyt is kért II. Erzsébet királynőtől, hogy szeretné megnézni a dédapja műveit, amit meg is kapott, elutazott Balmoralba, és meggyőződött róla, hogy a képek tényleg ott vannak” – teszi hozzá Magdus néni.

3. Zichy, a gyűjtő

Amikor az iskolában A walesi bárdokat tanultam, fellapoztam azt a hatalmas és gyönyörű könyvet, amelyben Arany János balladáit Zichy illusztrációi színesítik. A rajzokat összenézve a szöveggel, megelevenedett előttem Ágnes asszony bűnös alakja, a Hídavatás kétségbeesett lelkei, a Tengeri hántás ropogó tüze. Zichy utazásai során sok tárgyat, bútort vásárolt, gazdag gyűjteményét pedig 1866-ban hozta haza Zalára Oroszországból.

Ezek közül számos darabot rajzolt bele az illusztrációiba, például az Arany-balladákhoz, Madách Az ember tragédiájához, vagy a grúzok nemzeti eposzához, A tigrisbőrös lovag című verses elbeszélés-sorozathoz, amely miatt a grúzok nemzeti festőjükként tisztelik. Zichyt annyira lenyűgözte a grúz művészet, hogy az egyik szobába egy zalai mesterrel grúz mintás kazettás mennyezetet készíttetett. Magdus néni elmesélte nekem, hogy „a II. világháború alatt a gyűjtemény nagy részét ellopták. Zichy unokája elment a szomszédos Tabra az orosz parancsnokságra, és rábeszélte az oroszokat, hogy adják vissza, ami még náluk van, Zichy Oroszországgal való szoros kapcsolatára hivatkozva és azt kidomborítva. Így tudott megnyílni ez a kiállítás.”

4. A pálmalevél rejtélye

Zalán látható egy vázlat, amely az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című képhez készült. Deák temetésekor Erzsébet királyné is lerótta kegyeletét, és egy csendes imát is mondott. A következő nap az újságok közölték a hírt, és Trefort Ágoston miniszter felkérte Zichyt (aki Párizsban élt ekkoriban) a jelenet megfestésére.

 

A festő hazautazott, újra felépítették neki a ravatalt, kikérdezte a személyzetet, hogy ki mire emlékszik, Erzsébet királynéhoz is elment, megmutatták azt a gyászruhát, amelyet viselt, sőt, még modellt is ült neki.

Visszament Párizsba, megfestette a képet, amelyet mégsem állítottak ki Budapesten. Zichy azt írta haza a családjának Zalára, hogy azért nem engedték az osztrákok a képet kiállítani, mert ráfestette azt a pálmaágat, amelyet Kossuth Lajos küldött Deák sírjára. Ezután állítólag lefestette a pálmát róla. Magdus néni hozzáfűz egy érdekes adalékot, miközben nézem a vázlatot: „Pár évvel ezelőtt restaurálták ezt a képet, ami a háború alatt erősen sérült, és nem találtak semmi lefestést rajta, amely a pálma eltüntetését bizonyítaná. Valami biztos, hogy lehetett a történetben, mert Zichy nem írta volna a családjának, hogy átfestette… Ez egy rejtély a mai napig.” Az eredeti festmény a Gödöllői Királyi Kastélyban látható.

5. Modern erkölcsök

1880-ban jelent meg Émile Zola nagy felzúdulást kiváltó kötete, a korabeli erkölcsi viszonyokra utaló történet, a Nana. Zichy itt, a zalai műteremben festette meg a kurtizán alakját. A modern szirén című kép egy pénzéhes, kíméletlen, minden áldozatán keresztülgázoló, a kincsek és vagyon mámorát hajszoló kéjnő ábrázolása, akinek kegyeiért versengenek az őt körülvevő áldozatai. A festményről Zichy Mihály így nyilatkozott: „Ez a testileg és erkölcsileg tönkrement courtisane a valódi, tipikus bosszuló angyala minden igazán szép, szellemes és erényes asszonynak, akit férje elhanyagol, elhagy. Ha én ezt a nőt ellenállhatatlan, elbűvölő szépségnek festem meg, akkor a férfiak eredendő bűnét szépítgettem, mentegettem volna, a mi szándékom sohasem lehetett. Azért festettem ezt a nőt rútnak, visszataszítónak."

 

6. Meghiúsult világkiállítás

Zichynek nemcsak utazásai, de a festményei körüli botrányai is legendásak.

Élete főműve, A rombolás géniuszának diadala az 1878-as párizsi világkiállításra készült. Ez volt az a kiállítás, amin Munkácsy Mihály is részt vett Miltonjával, Benczúr Gyula pedig a Vajk megkeresztelése című képével. A zsűri megtiltotta Zichy festményének kiállítását, nem akartak ugyanis háborús képet, hiszen nemrég ért véget a francia-porosz háború. Ennél nagyobb gondjuk volt, hogy ráfestette azokat az alakokat, akiknek érdekei fűződtek a hatalom megszerzéséhez. Ortodox kereszttel a kezében áll II. Sándor cár, aki elindította az orosz-török-bolgár háborút, az orosz nagyherceg pisztolyt tart a kezében, ott van Vilmos német császár, előtte fekszik a legyőzött III. Napóleon. Ráadásul az egyháznak sem tetszett a kép, mert ráfestette az eretnekek koponyahegyén trónoló IX. Piuszt, utalva arra, hogy ő volt az a pápa, aki a főinkvizítort szentté avatta. A festő úgy gondolta, ha az ő képe nem jelenhet meg a Francia Köztársaságban, akkor átfesti a képen a pápa mögött álló francia nőt, aki a szabadságot jelképezte, így helyébe a békét szimbolizáló Krisztus alakja került.

Zichy a kizárás híre után külön műtermet bérelt Párizsban, ott mutatta be a festményt a közönségnek óriási sikerrel, hiszen mindenki látni akarta, mi az, amit nem engedtek be a világkiállításra.

Hiába, a negatív reklám sokszor a legjobb reklám. A kép ma a zalai múzeum utolsó termének falát díszíti. A festőt a feljegyzések szerint szerette a falu népe, műtermében megfordultak a parasztemberek, akiknek Zichy Mihály lelkesen magyarázta alkotásait. A falu kis templomának új harangot is készíttetett, a harangot a Rákóczi-induló hangjai kíséretében húzták fel a toronyba. Még Jókai Mór is meglátogatta Zalán, aki így írt róla: „Zichy kezében az ecset beszél, dalol, világít.”

 

A Zichy Múzeum címe: 8660 Zala, Zichy M. u. 20.

Felhasznált idézetek:

Bényi László és B. Supka Magdolna: Zichy Mihály. Művelt Nép, Budapest, 1953.
Berkovits Ilona: Zichy Mihály élete és munkássága (1827-1906). Akadémiai, Budapest, 1964.
Lázár Béla: Zichy Mihály élete és művészete. Athenaeum, Budapest, 1927.

Az ilyen impulzusok sokat segítenek, hogy ne égjek ki, és meglássam, van még mit fejlődnöm. Aztán egy idő után észhez térek, hogy csínján kell bánni az okos ötletekkel, mert a pedagógia bája éppen a változatosságban rejlik. Minden évtizedben megjelenik egy-egy divatos módszer, amit szinte kötelező alkalmazni, hiszen aki nem követi a trendet, az ósdivá, avíttá válik, akár ez a két melléknév. Különösen így van ez azóta, hogy a pedagógusokat elkezdték minősíteni, hiszen az eljárás során is meg kell felelni bizonyos szempontoknak.

Az egyik ilyen fontos és divatos szempont a differenciálás. Magyarra úgy lehetne fordítani, hogy a gyerekek egyéni igényeit figyelembe vevő tanári hozzáállás.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden diák más szinten tud elsajátítani egy tananyagot, ezért nem feltétlenül ugyanolyan mennyiséget tud feldolgozni, és nem feltétlenül ugyanazzal a módszerrel. A kollégám például tudta, hogy kik a vallásosabb tanulók az osztályban. Ők istenes verseket kaptak, hiszen ez passzol a világnézetükhöz, érdeklődésükhöz. Igen ám, de az egyikük jeles irodalomból, a másik pedig szorgalmasan bemagolt memoriterekkel alulról súrolja a hármast. Mit tegyünk ilyenkor? Rutinos tantársam úgy oldotta meg a helyzetet, hogy a gyengébb tanulónak elég volt bemutatnia, mely szavak gyakorolnak rá erős hatást, és meg kellett magyaráznia, miért. A jeles diák viszont ugyanezt a verset abból a szempontból vizsgálta, milyen a lírai én Istenhez fűződő viszonya. Az elemzendő mű ugyanaz, az értelmezési szint más.

Focis hasonlattal élve az egyik még a labdavezetést gyakorolja, a másik már a biciklis cselnél tart, az edző pedig figyelembe veszi a kettjük közti különbséget, és erre építve fejleszti őket.

Gondoljunk bele! Most csak két diákról volt szó, de két osztályom is van, amely 30 fölötti. A differelnciáláshoz előbb meg kell ismernem őket, fel kell mérnem a tudásukat, és utána kísérletezhetek a személyre szabott feladatokkal. Meg kell tanulnom, bíztattam magam, mert hallottam kollégáimtól, a minősítésen árgus szemekkel figyelik, hogyan differenciálok. Egy új tananyag tanításánál ez még nehezebb, hiszen ha azt adom a gyereknek, amiben jó, akkor az ő kiváló képességét fejlesztem szupererőssé. Ha egy rajztehetségnek a reneszánsz tanulása során a képzőművészettel kell foglalkoznia irodalomórán, akkor hogyan fog konyítani hitbéli kérdésekhez? Vagy abban fejlesszem őt, amiben nem lenne jó? Kötelezzem arra, hogy márpedig, te, zenész kispajtás, igenis a reformációval foglalkozol, mert a zenében ügyes vagy? Nehéz kérdés. Az elsőt lelkesen csinálja, hiszen érdekelt benne. A másodikat nyögve nyelősen fogja vállalni, mert távolabb áll tőle. Akkor inkább legyen az első, határoztam el magamban.

Aztán eljött a nagy elhatározás utáni hétvége, hogy mindenkinek személyre szabom a tananyagot. Martin ezt kapja, Martina azt. Gabi könnyebbet, Gábor nehezebbet.

Mire kisakkoztam a mindenkihez passzoló feladatot, eltelt a hétvége, és feleségem szólt, hogy a saját gyerekeimmel is beszélhetnék pár szót, hogy ne csak anyanyelvük legyen nekik, hanem apanyelvük is. Vagy ha már az nincs, akkor apaképük.

Szomorúan bementem, hogy én csak egyetlen osztálynál differenciáltam, és akkor a többiek kapják a hagyományos tanárt, az egypontnullásat.

Az első hét után rájöttem, hogy ezt így nem lehet csinálni, mert bár a diákoknak nagyon tetszik a feladat, hogy tudom a kedvenc együttesüket, de azért Petrarca sorait becsempészni a Follow The Flow dalszövegébe már nem olyan izgalmas, ha a kimerültségtől alszik közben a tanár. Így aztán át kellett alakítanom a módszert tanár- és családapakímélővé.

Így aki akart, az készítehetett Petrarca verseiből posztert, míg a többiek írhattak szonettet, vagy éppen megtanulhatták az egyiket memoriterként és előadhatták azt. De lehetett a vers soraiból videót készíteni, sőt az irodalomórák hagyományos eszköztárát sem feledve esszét is írhattak a „Nő vagy a természet?” címmel. Így mindenki maga választhatott a megközelítésmódok közül, ehhez pedig csak egy minimális önismeretre volt szükség.

Azért is szerencsés, hogy a diák válasszon a kínálatból, ne pedig mi erőltessük rá akaratunkat, mert így nem érzi magát megkülönböztetve.

Ha ugyanis a hármas tanuló Mariskát állandóan differenciálom gyengébb feladatokkal, azt ő is és más is könnyen megérzi. Így lesz a differenciálásból diszkrimináció, és utána jogosan sérelmezheti a diák, mások megbélyegzik lemaradása miatt. Ráadául van még egy illúzióromboló tény a sok munka végén: az érettségi.

Ilyenkor mindig megdöbbenek, hogy hiába differenciálgatunk mi éveken keresztül, ha a jeles és a hármas tanulónak ugyanazt a szövegértést és szövegalkotást kell megírnia.

Az érettségi vizsga sokkal kegyetlenebb nálunk, nem válogat, nem kérdezi, te miben vagy jó, hanem mindenkit kicsi irodalomtörténésznek, esszéistának tekint.

Pedig mennyire illene a tantárgyhoz, ha az érettségi projekt alapú lenne, akár a vizuális kultúra (régi nevén: rajz) tantárgyé. Például bemutathatná a diák az otthon készült József Attila-átiratát a vizsgabizottságnak, és elmagyarázná, hogyan született a mű, mire gondolt ő, amikor ihlett, amikor költötte érettségire a mestermunkáját.

Amíg az érettségi nem differenciál alaposabban, csak reménykedhetünk, hogy az utolsó év májusáig mindenki felzárkózott arra a szintre, amit elvárnak tőle. Utána szeretheti úgy az irodalmat, ahogy azt remélhetőleg hét és tizennyolc éves kora között megtanulta. Képpel, zenével, nádi hegedűvel – vagy csak úgy önmagában.

Az Állatsziget területén, amelyet a Rex Kutyaotthon Alapítvány működtet, az alapító, Király Péter doktor vezetett körbe. „Ez a színes, sokfunkciós létesítmény egyetlen célt szolgál: hogy az idelátogatók megértsék, az állat nem játék, hanem fontos része az életünknek. Állatok nélkül az életünk elképzelhetetlen lenne. Ők megosztják velünk a Földet, és ehhez tisztelettel kell igazodnunk, meg kell ismernünk az igényeiket.

„Ha ezeket megértik a gyerekek és a felnőttek, akkor az állatokat nem haszontárgynak vagy riasztóberendezésnek, hanem érezni és örülni képes lényeknek fogják tartani. Ez a missziónk”

 – így foglalta össze a küldetésüket. Előbb azonban büszke házigazdaként megmutatta az Állatsziget létesítményeit: a tiszta és fűthető kennelépületeket, ahol közel 250 kutya és macska és várja új, szerető gazdáját; a nagy udvar közepén álló nyitott színt, ahol a nyári gyerektáborokat és rendezvényeket tartják; a háztáji állatokat bemutató minifarmot; a kicsi vadudvart, ahol vadon élő mentett állatok laknak átmenetileg; valamint a 170 éves erdélyi faházat, amelyet Atyháról hoztak el és építették újra eredeti állapota szerint; a tavat, ahol a gyerekek a vízben élő állatokkal ismerkedhetnek.

 

Felmentünk a tó fölött fekvő, nagy, füves területre, ahol hétvégéken kutyaiskola működik, és itt állítják fel a színpadot is a nagyszabású rendezvények (pl. a víz, Föld, állatok és fák világnapja) alkalmából. A terület sarkában a karanténépület áll: a frissen bekerült állatok ott töltenek két hetet, hogy megfigyelhessék, nincs-e valami rejtett betegségük, és megkapják az alapellátást: féreghajtást, oltásokat, utána kerülnek a kennelekbe.

Szemetes mocsárból oázis

A rét széléről, mint egy teraszról, pompás kilátás nyílik a tóra és az Állatsziget létesítményeire. A terület mögött egy 25–30 hektáros mocsaras Duna-holtág terül el, gazdag élővilággal. Fújt a szél, de már tavaszi napsütés melengette az arcunkat. 29 évvel ezelőtt itt álmodta meg Király Péter az Állatszigetet. „1990-ben diplomáztam, és kezdő állatorvosként Budapest IV. kerületébe, a káposztásmegyeri lakótelepre kerültem. Egyszer ebédidőben elsétáltam erre a városszéli, erdős területre. Elképesztően elhanyagolt környezetben, eldobált cipőfelsőrészek és bőrgyári hulladékok között álltam, és arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne ebből a pokolból mennyországot csinálni.”

A megvalósítás persze sok nehézségen keresztül vezetett a mai, látványos és szerteágazó feladatokat ellátó élményparkig. Az állatorvos az Állatvédelmi Világszövetség képviselőjeként éveken át látogatott külföldi állatvédelmi központokat, ahol azt tapasztalta, hogy a modern intézmények a menhely funkció mellett szemléletformáló feladatokat is ellátnak. Ezek mintájára bővítette az egykori kutyaotthont Állatszigetté, és ma is minden gondolata a további fejlesztés.

Álma, hogy itt épüljön meg az ország első zoopedagógiai központja, a „Felelős Állattartás Háza”.

Itt szeretné berendezni Európa első kutyamúzeumát is, ahol a háziasítástól napjainkig mindent meg lehet tudni a kutyákról. „Meggyőződésem szerint Isten egyik legnagyobb ajándéka a kutya – mondja Király Péter. – Emberré válásunk legemberibb eseménye volt, amikor a farkast magunkhoz vettük. Embertelenné válásunk legszégyenletesebb megnyilvánulása pedig az, amikor a kutyát eltaszítjuk.”

A nádasban vízi tanösvény kialakítását tervezik, egy stégrendszert madárlesekkel. A minifarmot önfenntartó tanyagazdasággá szeretnék bővíteni, ahol végigkövethetik a kenyér útját a búzaszem elültetésétől a kenyérsütésig. Terápiás lovardát is elképzelt beteg gyerekek rehabilitációjához, istállóval, tanyamúzeummal. A tervek szerint a jelenlegi vadudvar a közeli patakig terjeszkedve vadasparkká bővülne. Ez a fejlesztés azért fontos, mert nemcsak a kutyák megismerése érzékenyíti a gyerekeket, hanem a háziállatok és a szelíd vadállatok is főszereplői a foglalkozásoknak. Ottjártamkor Stikli, a mosómedve épp szundikált, Vuk, a róka viszont éber volt és fürge, ő a gyerektáborok egyik sztárja. Kölyökként, komoly sérülésekkel került az alapítványhoz, és már annyira hozzászokott az emberekhez, hogy nem lehet visszavadítani.

 

„Ezek az álmok mind talán már nem az én életemben valósulnak meg, de remélem, hogy az elvetett mag szárba szökken” – mondja bizakodva.

Négy gyerek, három kutya

Nehéz elképzelni, hogy egy hivatása iránt ilyen elkötelezett ember életébe még a család is belefér. Király Péternek igen: négy gyermeke van, a legidősebb 22, a legkisebb kétéves. „Amióta az eszemet tudom, voltak és vannak is otthon állataink. Kutyáink létszáma változó, de három a minimum. A gyerekeim belenőttek az állatszeretetbe. Legkisebb gyermekem már egyéves korában befeküdt a kutyák ágyába.” – Ez minden bizonnyal megrökönyödést vált ki azokból, akik aggódnak a fertőzések miatt – szegeztem neki a kijelentést kérdésként, de Király Péter nem jött zavarba. – „Családapaként, kutyagazdiként és állatorvosként is látom ennek a kérdéskörnek az összetettségét. Természetesen felkészítem a gyerekeimet a lehetséges veszélyekre, és elmagyarázom nekik az állatok igényeit. Amíg értjük az állatok viselkedését, működését, és helyesen tudunk velük bánni, addig nem történhetnek balesetek, fertőzések. Az állataimat rendszeresen oltom, parazitamentesítem, fürdetem, jó minőségű tápot és rendszeres testi-lelki ellátmányt kapnak – így nem jelenthetnek veszélyt a gyermekeimre. Sokszor az emberek olyan dolgoktól ódzkodnak, amikről nem is tudnak semmit.”

„A legnagyobb hiba, ha fölösleges félelmeket, fóbiákat alakítunk ki a gyermekeinkben. Van olyan család, ahol már egy rovar felbukkanása is pánikot vált ki. Ezektől a félelmektől próbáljuk megszabadítani a gyerekeket a nyári táborainkban.”

Egyik táboruknak éppen a „nem-szeretem állatok” voltak a témái. Ugyanakkor vannak valóban veszélyesen viselkedő állatok, és sok felnőtt azért utálja például a kutyákat, mert korábban kutyatámadás elszenvedője volt. „Az ilyen emlékeket csak érzékenyítő programokkal lehet valamennyire felülírni – mondta Király Péter. Ő azonban sokkal gyakrabban találkozik a szülők túlféltő nevelésével, a »ne menj oda, kerüld el« típusú tiltásokkal az állatok iránt. – Ha ilyen félelemmel viszonyulnának minden máshoz is, mi lenne velük? Éppen ezért a gyerekeknek a tábor elején megmutatjuk, hogyan vannak az állatok »összerakva«, hogyan »működnek«, miként kommunikálnak és mit kell tennünk, ha »elromlanak«.”

Az állatok nem emberek, de lehetnek igazi társak

Sokan aggódnak, hogy az emberek túl sokat foglalkoznak az állataikkal, többet, mint az embertársaikkal, ráadásul rengeteg pénzt is költenek rájuk. Király Péter viszont úgy érzékeli, az emberek egy része irigykedik arra a szeretetkapcsolatra, amit egy állattal kialakíthatunk, mert azok sokszor őszintébbek, mint az ember–ember kapcsolatok. A kutya, a macska vagy más társállatok nem manipulálnak, nem hazudoznak, nem alakoskodnak, és soha nincs „rossz napjuk”. „A »szőrös szeretetkazánok« a nap 24 órájában állandó hőmérsékleten izzanak értünk, és ezt sokszor még családtagjainktól sem kapjuk meg” – állítja Király Péter.

 

„Ha egy idős ember elveszíti a párját, nem könnyű új párkapcsolatot létesítenie – ám egy kutyától megkaphatja azt a szeretetkapcsolatot, amely őszinte és direkt. Ebben az esetben egy kutya elvesztése ugyanolyan tragédia lehet, mint az élettárs elvesztése. Ha egy ilyen gazdi egy tetemes összeget áldoz a kutyája gerincműtétjére, úgy vélem, nem luxus, hiszen a társáról van szó. Ugyanakkor egy szűkösebb anyagiakkal bíró család életében más lehet a döntés. Az adott helyzettől függ, mi az a kiadás, amit megengedhetnek egy állat esetében. Én azt tapasztalom, hogy az emberek többsége megtalálja az egyensúlyt.”

Mi, emberek gyakran végletesen bánunk az állatainkkal. A kidobott állatok mellett gyakori a másik szélsőség is: az állatok túlkényeztetése, amikor a gazda nem mer határokat szabni nekik. Király Péter megmutatta a kutyaiskola területét. „Itt kemény vezényszavak hangzanak el. Ahogy mi igyekszünk megtanulni az állatok kommunikációját, úgy nekik is tanulniuk kell a mi nyelvünket, vagyis a kifejezéseink hanghordozását. A kutyák nem emberek, nem szabad úgy bánni velük, viszont természetes környezetük az ember.”

„Engem válassz, én vagyok a legaranyosabb!”

Átlagosan 120 kutya él a menhelyen, a szél mindenhová elviszi ugatásukat. „Ez most örömugatás, amit hallunk – örökbefogadó jár körbe közöttük, és mindegyik kutya izgatottan igyekszik fölhívni magára a figyelmet: »Engem válassz, én vagyok a legaranyosabb!« – fordít nekünk Király Péter. – Szeretnénk minden állatnak gazdát találni, és egészen biztosak vagyunk abban, hogy minden, innen örökbefogadott állat hozzájárul a gazdája boldogabb jövőjéhez.”

„Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: »Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!« – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.”
(Márai Sándor)

 

Hófehérke csak alapítványi lakásban tud élni

 

– Kik azok a „csibészek”, akiket támogat az alapítvány?
– Legtöbbjük nehéz sorsú, elhanyagolt vagy elhagyott gyermek. Sok szülő megy külföldre dolgozni, a gyerek pedig otthon marad a gyakran részeges másik szülővel. Tavaly például Forrófalváról elhoztunk egy ötéves kisfiút, aki annyira borzasztó körülmények között élt, hogy a román állami gondozás ki akarta emelni az édesanyja mellől. Sokszor a szülők nem hajlandók lemondani a gyerekeikről az utánuk járó pénz miatt, de a gyámhatóság támogatásával „elintézhető” a kiemelés a családból. Ez a fiú a Csángó Otthonunkba került, amelynek Zoli bácsi, egy szív-lélek ember a vezetője.

– A nevelők együtt élnek a gyerekekkel?
– Nem, nekik van saját családjuk, de folyamatos váltásban, több műszakban dolgoznak. Kemény munka ez, amit a kevés fizetés mellett segíteni akarásból végeznek. És ez nemcsak a szegény sorsból való kiemelésről, a tisztességes megélhetés biztosításáról szól, hanem a magyar nyelv és kultúra átadásáról is.

Az előbbi csángó kisfiútól nemrég megkérdezték: „Tudsz még románul?”, mire ő: „Amikor román voltam, tudtam, de amióta magyar vagyok, már nem.”

Tiszti sok esetben 18 éves koruk után is tartja a kapcsolatot a fiatalokkal és segíti őket. Az egyik lakásban él például Hófehérke, egy éjfekete bőrű, szellemi fogyatékos cigánylány. Vannak többen is, akik a fizetésükből nem tudnák eltartani magukat, de az alapítványi lakással már elboldogulnak.

– Milyen ingatlanok állnak a rendelkezésükre?
– A házakhoz és lakásokhoz általában úgy jut az Alapítvány, hogy valaki rájuk hagyja vagy megvásárolják. A Fodor házat például a marosvásárhelyi Fodor család kapta vissza a rendszerváltás után és adományozta az alapítványnak. Most ifjúsági szállóként működik, bevételük is van belőle. Tavalyelőtt ott ünnepelték az alapítvány 25 éves évfordulóját. Ezen kívül van három műhelyük – egy autószerelő, egy asztalos és egy varroda –, hogy a fiataloknak legyen szakmájuk és munkájuk. És van egy leányanyaközpont is, mert egyszer csak megjelent egy várandós asszonyka, hogy segítsenek neki…

– Böjte Csaba alapítványának tavaly volt a 25 éves születésnapja, hatalmas médiaérdeklődés keretében. A Csibészekről nemigen hallani...
– Csaba testvérnek sokfelé vannak házai, gyermekei és nevelői, Tiszti viszont azt szereti, ha minden a közelében van, mert mindenkivel személyes kapcsolatot szeret tartani. A mezőségi Vicén született, és amikor Csíksomlyóra került, a szülői házát felajánlotta az Alapítvány javára, csángó családok számára. Abból lett később a Bástya Egyesület, amelynek a vezetését átadta, mert ő a közelében lévő csibészekre akart koncentrálni. Ez a két megközelítés jól elfér egymás mellett, nincs köztük versengés.

 

Két magyar, akik Amerikában találkoztak

 

– Tiszti Erdélyben él, te Magyarországon, mégis Amerikában találkoztatok először. Hogy történt?
– Harmincnégy évvel ezelőtt a férjem egyévi kórházi munka után a rendszer és a szakmai fejlődés lehetősége miatt úgy döntött: elmegy Amerikába. Nagyon szerettünk volna nagycsaládot, de a Jóisten nem adott gyermeket. Fájdalmas volt, de azzal vigasztaltam magam: ezek szerint nekem más feladatom van. A munkám mellett sok önkéntes feladatot vállaltam a kinti magyar közösség számára. Tisztivel egy rendezvényen találkoztam 2007-ben. Nagyon meghatott, amit tőle hallottam, és szerettem volna segíteni. Létrehoztam egy alapítványt New Yorkban, ahol főként jótékonysági rendezvényeket szerveztünk.

Megtapasztaltam: ha van egy jó cél, a jó lelkű emberek összegyűlnek.

Amikor kereken harminc évvel később hazaköltöztünk – amiben Tisztinek is nagy szerepe volt, sokszor mondta a férjemnek, ideje lenne hazatérni –, jeleztem neki: szívesen segítenék innen is. Azt válaszolta: van egy 2003-ban bejegyzett magyar testvéralapítvány, szeretné, ha feléleszteném. Én a kinti évek alatt ugyanúgy próbáltam kapcsolatot tartani itthoni barátaimmal, mintha itt éltem volna, így azonnal volt, akikhez forduljak, és ugyanazt tapasztaltam meg Magyarországon, mint Amerikában.

– Vagyis itt is sokan segítenek. Pontosan mit csináltok?
– Van egy e-mail-listám 300 emberrel, mindenkit ismerek és tudom, ki miben tud segíteni. Legutóbb volt egy borkóstolónk Kaló Imre borásznak köszönhetően, előtte egy sörkóstoló a Csíki Sör felajánlásával. Tavaly Mikuláskor Miskolcon volt borkóstoló, Demeter Ervin kormánymegbízott meghívására.

Évente kétszer szervezünk magyarországi körutat az Alapítvány együttese, az Árvácska számára. Ahol fellépnek, mindig óriási sikert aratnak, mindenhol visszahívják őket.

Az együttes szakmai vezetője, Zsuzsi – aki az erdélyi alapítványi iroda vezetője is – fantasztikus tudással és pedagógiai érzékkel tanítja őket népzenére és néptáncra. A logisztikát a férje, Dani, egy svájci túravezető intézi, aki a Vöröskereszt önkénteseként érkezett annak idején Csíksomlyóra. Mindhárom gyermekük az együttesben táncol és zenél. Ebben eleinte csak a csibészek vettek részt, később a helyi családok is küldték gyermekeiket, hogy azok megismerjék kevésbé szerencsés sorsú kortársaikat is, akiket néha hazavisznek magukhoz hétvégére.

 

„DJ-k az Ámen klubban”

 

Gergely Istvánt, Tisztit szókimondó, a magyarság érdekében sokszor felszólaló emberként jellemzi Kammerer Ágnes. Csángóföldre járt misézni, amikor még tilos volt. Az egyház őt nem támogatja; mert „kényelmetlenné vált”, ezért papi tevékenységéből felfüggesztették. Amikor elhelyezték Csíksomlyóról Jegenyére, a helyiek „lázadást” szerveztek: hatalmas sziklatömböket helyeztek a háza elé, hogy ne mehessen el. Végül mégis elment, de egy év múlva visszatért. Élettársa, Adél mélyen vallásos családból származik, három gyermekük az Árvácska együttesen keresztül vesz részt az alapítvány munkájában.

Tisztinek erős karizmája, hatalmas történelmi tudása van és fantasztikus előadó. Megjelenése tiszteletet parancsoló, de ezt sosem fenyegetéssel, büntetéssel éri el, hanem a tartásával. Mindig rengetegen vannak körülötte, de amikor veled beszél, csak rád figyel. Mélyen hívő, lelki ember, aki hitében egyáltalán nem keseredett meg felfüggesztése után. Tőle tanultam: egy emberen nagyon gyorsan lehet látni, a helyén van-e.

Ő ilyen, „helyén lévő” ember, mindamellett, hogy nagyon nehezen élte meg a papi hivatás elveszítését. De a mellette élők, beleértve családját, paptársait és munkatársait is, nagy szeretettel támogatják.

– Milyen emlékeket őriz a csibészekről, és kikre a legbüszkébb?
– Még a régi, pionír-időkben négy legény befogadtam magamhoz. Mivel foglalkoztatni kellett őket, kettőt kineveztem harangozónak. Ők a toronyban laktak, s egy idő után, amikor bementek a városba, a diszkóba, a cimborák megkérdezték, mivel foglalkoznak. DJ-k lettünk – válaszolták. Hol? – kérdeztek vissza a haverok. Az Ámen klubban – válaszolták a csibészek. A harangozók egyébként jól végezték munkájukat: a harang mindig megszólalt, jobbára dél előtt vagy után pár perccel, néha pontosan is.

Kedvenc foglalkozásunk a kosárfonás lett. Volt egy sárga mikrobuszunk, azzal mentünk az Olt mentén fűzfavesszőt vágni bicskával. A csibészek által készített kosarak mind egy szálig elkeltek. Jöttek az emberek és dupláját adták érte. Sokszor megtapasztaltam: az emberek önként kínálták fel az adományaikat a csibészeknek. Egyszer valaki beállított egy zsák fröccsöntött műanyaggal, kis golyókkal, középen átfúrva, hogy ebből lehetne rózsafüzért készíteni. Édesanyámtól elcsentünk cérnát és elkészítettük. Táltos rózsafüzérnek hívtuk, mert vagy több, vagy kevesebb volt a szokásos tíz szemnél.

Nagyon büszke vagyok az egyik csángó fiunkra, aki Kolozsváron, az építészeti egyetemen tanul, nagyon tehetséges és szorgalmas. Egy másik kislányunk két egyetemet végez egyszerre Vásárhelyen.

 

– Miért fogott bele ebbe a hatalmas munkába?
– Amikor szembejött velem egy probléma vagy lehetőség, soha nem utasítottam el, hanem fogadtam. Az az árvaházi 400 gyerek az én hívem volt, nem engedték hozzám őket, de megtaláltuk a módját a kapcsolattartásnak, például egy pincében találkoztunk.

Miután megismertek és elfogadtak, elmesélték, hogy a rendőrök hogyan bánnak velük. Akkor a lelkemben erős indíttatást éreztem: a szép szó itt már nem elég, cselekedni kell! Meghívtam magamhoz őket, és ők hozzám költöztek.

Ha megtesszük az első lépést, a Gondviselés hozzáteszi a többi 99 százalékot. Ha a félelem uralkodik bennünk, nem vagyunk képesek semmire. Ha viszont a félelmet legyőzzük, akkor képesek leszünk megvalósítani azt, amiért a világra jöttünk. Nekem ez a feladat jutott. És ha visszanézek erre a több mint három évtizedre, csodálkozom, hogy mi minden valósult meg ennek az útnak a nyomán, mindannak ellenére, hogy nem ez volt a szakmám, és a hivatalosságok sem támogattak. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy mindezt nem én csináltam, én eszköz voltam, ami próbált megfelelni a célnak. Aki az eszközt használta, azé a dicsőség 99 százaléka!

– Milyennek látja a jövőt, vannak újabb feladatai?
– Húsz-harminc éve gondolkodás nélkül mindent elvállaltam, most már kétszer is meggondolom, mire mondok igent.

Az utóbbi esztendőkben már azt éreztem, lemerültem, fogytán az energiám, de az utóbbi hetekben, hónapokban olyan kihívások elé kerültem, hogy muszáj volt megelevenednem.

Most tervezünk befogadni tíz új gyermeket, és épp most jövök a tervezőtől, mert decemberben egy hatalmas táborhelyet – három hektárt, tíz épületet – kaptunk adományba, amit meg kell tölteni élettel: ifjúsági programokkal, táborokkal. Nemrég kaptunk egy nagyobb támogatást a műhelyekre, így azokat is fel kell újítani. A munkatársaim nélkül nem bírnám mindezt.

A Dunán jelenleg csak hagyományos vízimentő hajók járnak, amelyek a vízbe esettek kiemelésében, újjáélesztésében nyújtanak segítséget, de a folyón más jellegű szerencsétlenségek is előfordulhatnak. A sürgősségi betegellátásra szakosodott hajó ezekben az esetekben is bevethető, legyen az akár kardiológiai vagy traumatológiai vészhelyzet. „Nyílt koponyatörést szenvedhet, aki megbotlik egy utasszállítón és a vaslépcsőbe veri a fejét” – említ egy példát Bagyó Sándor.  Ilyenkor a sürgősségi mentőhajónak köszönhetően a segítségre szorulók már a vízen olyan ellátást kaphatnak, mintha egy szakszemélyzettel és minden eszközzel ellátott esetkocsi érkezne a helyszínre, és nem kell megvárni, míg a hajó a legközelebbi kikötőhelyre ér.

Állandó kikötője Budapesten, működési területe a Szentendrei-sziget és a Csepel-sziget közti területen lesz, innen indul a bajbajutottak mentésére, akiket állapotuk stabilizálása után, a szárazföldi mentőknek ad át. A hajó fedélzetén négyfős személyzet – egy hajóvezető, két ápolói vagy szakápolói képzettséggel rendelkező matróz és egy mentőtiszt vagy mentőorvos – veszi kezelésbe a pácienseket. Munkájukat korszerű felszerelés, radar, nyomkövető rendszer, hátsó kamera segíti, emellett éjszakai látó-és hőkamera is a tartozik a járműhöz, ami újdonság balatoni elődjéhez képest. Az esti fényeket közel 2000 wattnyi led biztosítja. 

A hajó üzembe lépését nemcsak a magyar állampolgárok épségének védelme, hanem a fejlődő turizmus is megköveteli: a fővárosba érkező turisták több ezer éjszakát töltenek dunai vendéghajókon, az ő biztonságukról való gondoskodás is fontos feladat. 

Barát vagy ellenség?

Munkahelyi sikereink csupán 25 százalékát jelzi előre az intelligenciánk, a maradék 75 százalékért az optimizmusunk, a társas támogatottságunk, illetve az a képességünk felelős, hogy a stresszt nem fenyegetésként, hanem kihívásként értékeljük – állítja Shawn Achor, a pozitív pszichológia egyik legismertebb kutatója. Ez a kutatási eredmény pedig felvet egy új szempontot: nem az a fontos, hogy mennyi stresszt élünk át, hanem hogy miként tekintünk rá.

Pontosan erről beszél Kelly Mcgonigal egészségpszichológus, „A stressz napos oldala” című könyv szerzője is, akinek a stresszel kapcsolatos véleményét egy tanulmány eredménye változtatta meg. A tudósok nyolc éven keresztül követtek nyomon harmincezer felnőttet az Egyesült Államokban, és a kutatás során feltérképezték, hogy a vizsgálati személyek mennyi stresszt éltek át az elmúlt évben, illetve azt is, hogy mi a véleményük a stressz egészségre gyakorolt hatásáról, majd megvizsgálták a halálozási statisztikákat. Az eredmények szerint az elmúlt évben átélt magas stressz 43 százalékkal megnövelte az elhalálozás kockázatát, de kizárólag abban az esetben, ha a vizsgálati személy úgy vélte, hogy a stressz ártalmas az egészségre. Ugyanakkor a magas stresszt átélőknek volt egy csoportja, akiknek mindenkinél alacsonyabb volt a halálozási kockázata, lekörözték még azokat is, akik kevés stresszt éltek át. A titkuk abban rejlett, hogy ők nem hittek abban, hogy a stressz károsan befolyásolná az egészségüket.

A kutatások eredményei szerint a stresszről alkotott véleményünk megreformálásával képesek vagyunk a testünk stresszre adott válaszát is megváltoztatni.

A stressz hatására a pulzusunk felgyorsul, a légzésünk szapora lesz, elkezdünk izzadni. Ezeket a reakciókat többnyire szorongásnak címkézzük, és úgy gondoljuk, hogy ez biztos jele annak, hogy képtelenek vagyunk megbirkózni a nyomással. Beindul egy ördögi kör, a lelkesedésünk és energiánk szertefoszlik, amit hosszú távon a kapcsolataink is megsínylenek, és lassanként elveszítjük az önbizalmunk utolsó morzsáit is. A fenti forgatókönyv azonban tudatosan átírható, a testünk reakciót értelmezhetjük egyfajta segítségként is: a szapora légzés, a magas pulzus ugyanis annak a jele, hogy a testünk felkészít minket, hogy megbirkózzunk a kihívással. Amennyiben így viszonyulunk a stresszes helyzetekhez, bár a légzésünk ugyanúgy felgyorsul, és a szívünk is gyorsan ver, de a véredényeink a tipikus stresszválasztól eltérően ellazultak maradnak, pontosan úgy, mint amikor boldognak és bátornak érezzük magunkat.

Egy tanulmány szerint azok, akik tudatosították magukban, hogy a testi reakcióik valójában segítik őket, hogy kibontakoztassák a tudásukat, képességeiket, és mozgósítsák az energiáikat, nyugodtabbak, illetve magabiztosabbak voltak stressz esetén, mint azok, akik nem.

Ismert tény, hogy kismértékű stressz esetén felszabaduló adrenalinlöket segít a stresszes helyzetek megoldásában. Mindezek alapján azonban úgy tűnik, hogy a stressz pozitív hatásai nem csupán a stressz mértékével vannak összefüggésben, hanem azzal is, hogy az agyunk miként értékeli a stresszhelyzetet. Amikor a stresszhelyzetet kihívásként értelmezzük, kilépünk a passzív szerepünkből, visszaszerezzük a kontrollt, úgy érezzük, van befolyásunk a végkimenetelre, ezáltal pedig csökken a helyzettel járó belső konfliktus.

A stressz akkor válik károssá, amikor feladjuk, amikor azt érezzük, hogy összecsaptak a fejünk felett a hullámok, és már elvesztettük a kontrollt a történések felett. Amíg lelkesek, pozitívak, aktívak tudunk maradni, addig a stressz segít, hogy versenyt fussunk, megküzdjünk, harcoljunk, célba érjünk és győzzünk.

Nagy Tamás, aki a negatív érzelmekkel járó distressz, illetve a pozitív érzelmekkel járó eustressz pszichofiziológiáját és szervezetre gyakorolt hatásait vizsgálta, arra jutott, hogy a pozitív érzelmekkel járó fokozott izgalmi állapot során (tipikusan ilyen a videojáték), a játékosok (a nyertesek és a vesztesek egyaránt) a stresszhelyzetre jellemző felfokozott érzelmi állapotba kerülnek, de mindeközben a kortizol (stresszhormon) szintjük nem növekszik, hanem csökken. Ez azért lényeges, mert ennek a hormonnak a termelődése gátolja az immunrendszer egy részének a működését, így a pozitív stressz kortizolcsökkentő hatása fontos tényező.

A szapora légzés, a magas pulzus annak a jele, hogy a testünk felkészít minket, hogy megbirkózzunk a kihívással.

Stresszcsökkentés a munkahelyen

A stresszt lehetetlen kiiktatni az életünkből, és ez nem is cél. A munka világában, ahol fokozott teljesítményhelyzettel, határidőkkel és elvárásokkal kell szembenézni, mindemellett pedig a kollégákkal vagy ügyfelekkel is meg kell találni a közös hangot, megszokott, hogy olykor úgy érezzük, a feszültségtől mindjárt felrobbanunk. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a negatív életesemények, hanem a pozitív történések is stresszorként hatnak ránk, tehát egy előléptetés vagy pozitív irányú munkahelyváltás is változással és ezzel együtt stresszel jár.

Bár a fent leírt szemléletmóddal hatékonyan csökkenthetők a stressz szervezetre gyakorolt negatív hatásai, ez nem ad felmentést a vezetőnek, hogy ne próbálja meg minimalizálni a felesleges stresszfaktorokat a munkahelyen.

Annál is inkább, mert a munkatársak frusztráltsága, feszültsége és lehangoltsága együtt jár a motiváció csökkenésével, a hibázások, tévedések előfordulásával, a betegségek kockázatával, illetve a felmondások és a fluktuáció növekedésével is.

Melyek azok a helyzetek, amelyek a legnagyobb stresszt okozzák a munkavállalóknak? Például zaj, túl kis tér, túl sok/túl kevés fény, túlzott elvárások, fokozott érzelmi megterhelés – első körben ezeket érdemes felmérni.

A szükséges változtatásokat nem érdemes egyik pillanatról a másikra, előzetes egyeztetés nélkül bevezetni. Legyenek bármilyen nehezek is, a már megszokott körülmények jelentik a biztonságot, ezért érdemes átbeszélni a munkatársakkal a változások okát és folyamatát, ezzel megnyerve az együttműködésüket.

Az atipikus foglalkoztatási formák bevezetése fontos szempont lehet: a részmunkaidő, illetve az otthonról végezhető munka lehetősége segít a munkavállalóknak, hogy rugalmasabban szervezzék a mindennapjaikat, és megkönnyíti a család és a munka összehangolását, ezáltal csökkentve a kimerültség, az ingerültség és stressz szintjét. Az előzetes vélekedésekkel ellentétben ez a munkáltatónak is megéri, ugyanis a munkavállaló olyannyira értékeli ezt a lehetőséget, hogy lojálisabb a munkáltatójához, szívesebben és nagyobb odaadással dolgozik.

A stressz enyhítésében sokat segíthet egy olyan helyiség kialakítása, ahol lehetőség nyílik a pihenésre, egy kis szünetre, elvonulásra. Szerencsés, ha a munkáltató anyagilag vagy a munkarend rugalmas szervezésével támogatja a munkatársakat abban, hogy sportoljanak. A rendszeres mozgás ugyanis kiválóan véd a stressz káros hatásaitól, aminek a hátterében többek között az áll, hogy az önirányítás megtapasztalása pozitívan hat a pszichés egészségre.

Lényeges, hogy a munkatársaknak legyen lehetőségük elmondani az aggályaikat, megosztani azt, ami feszültséggel tölti el őket. Ugyanis a megküzdést nagymértékben támogatja, ha nem vagyunk magunkra hagyva a problémáinkkal. Ez egyrészt a vezető felelőssége, aki meghallgatja a munkatársakat és visszajelzést ad nekik, másrészt a szervezet alkalmazhat szakembert is erre a feladatra. Amikor stresszes helyzetben megoszthatjuk a félelmeinket, aggodalmainkat valakivel, aki meghallgat, esetleg segít egy másfajta nézőpontból rátekintenünk a történetre, akkor csökken a feszültségszintünk és megnő a teljesítményünk, hatékonyságunk.

Az őszinte, nyílt légkör hozzájárul, hogy kérdések, nehézség esetén segítséget merjünk kérni, ami szintén enyhíti a stressz káros mellékhatásait. Stressz esetén ugyanis nemcsak adrenalin és kortizol termelődik a szervezetünkben, hanem oxitocin is, ami arra késztet, hogy társas támogatást, segítséget keressünk. „Az emberi érintkezés stresszreakciónk veleszületett eszköze a stresszből való felépülésre” – állítja Kelly Mcgonigal. Az oxitocin stressz esetén megóvja a szív- és érrendszerünket, természetes gyulladáscsökkentő, így a társas támogatás egészségesebb stresszreakcióval és gyorsabb felépüléssel jár együtt.

Tegyünk aktívan a lelki egyensúlyért!

Természetesen nemcsak a munkáltató felelőssége, hogy megbarátkozunk-e a stresszel, nekünk magunknak is tenni kell ez ügyben.

1. Próbáljuk átállítani a stresszről való gondolkodásmódunkat! Ezzel sokat tehetünk a lelki egészségünkért.

2. Mozogjunk! A mozgás az egyik legjobb módszer arra, hogy levezessük a mindennapokban felgyülemlett feszültséget, oldjuk a szorongást, és felvegyük a kesztyűt a rossz hangulattal szemben.

3. Legyen hobbink! A hobbitevékenységek segítenek, hogy egyre inkább megismerjük önmagunkat, és rejtett képességeinket kibontakoztassuk. Strukturálja az időnket, jobban szervezzük a munkahelyi tevékenységeinket, hiszen nem szeretnénk túlórázni, amikor a kedvenc hobbink vár minket munka után. A tevékenység közben átélt öröm és elmélyülés pedig segít eltávolodni a munkahelyi stressztől.

4. Kérjünk segítséget! Ne tartsuk magunkban a problémáinkat, osszuk meg másokkal, bátran kérjük a segítségüket. Nem kell mindent egyedül megoldanunk, kölcsönösen segíthetjük egymást a problémák megoldásában. Már az elmesélés által is megkönnyebbülést fogunk érezni, de vigyázzunk, hogy ez ne torkolljon parttalan panaszkodásba.

5. Segítsünk másokon! Nemcsak a segítségkérés, hanem a segítségnyújtás is csökkenti a stressz káros hatásait. Egy 1000 felnőttel végzett kutatásban a tudósok megvizsgálták, hogy a résztvevők mennyi stresszt éltek át az elmúlt évben, illetve azt is, hogy mennyi időt szántak a másokon való segítésre, majd öt éven keresztül követték nyomon a halálozási statisztikákat.

Az eredmény szerint minden nagyobb stresszes tapasztalat 30 százalékkal növelte az elhalálozás kockázatát, de csak azok esetében, akik nem gondoskodtak másokról – mert a gondoskodók körében a stressz és a halálozási kockázat közötti összefüggés egyáltalán nem jelent meg!  

Stressz esetén érdemes egy pillanatra megállni és átgondolni, miért tölt el ekkora feszültséggel az adott helyzet. Lehet, hogy a határokat nem tudom jól kezelni, vagy a saját magammal szembeni túlzott elvárások miatt vagyok stresszes? Esetleg azért, mert a környezetem állít túlzott elvárások elé, amit meg kellene tanulnom hatékonyan kivédeni? A korábbi élettörténetemben gyökerezik, hogy megbénít ez a helyzet, és ahelyett, hogy kihívásként tekintenék rá, letaglóz a félelem? Miként tudnék ezen változtatni?

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethetsz itt.

András: Ő volt a város legszebb lánya, én sosem láttam nála szebbet. Még most is emlékszem a hosszú szőke hajára, az élénkzöld szemeire, arra a bájos arcra, amire mindig öröm volt ránézni. Az idő elment és sok mindent elvett tőlünk, a külsőnk már korántsem olyan, mint akkor, amikor egymásba szerettünk. De tudod, ez fel sem tűnik nekünk.

Amikor két ember egymás mellett öregszik meg, hozzászoknak egymás külsejéhez, átalakulásához, hiszen ez egy természetes folyamat, amiben van valami szomorúan szép és érdekes.

Én még most is szépnek látom őt, persze másképp, mint a kezdetekkor. Mivel szeretem, nekem örökre szép marad.

Éva: Te sem néztél ki rosszul! (nevet) Szembe hulló laza szőke haj, ami alól titokzatosan pislogtál az apró barna szemeiddel, és az a félmosoly, amivel azt üzented a világnak, hogy tudod, hogy fiatal vagy, jóképű, és bármit-bárkit megszerezhetsz. Kivéve engem. Legalábbis szerettelek volna abba a tudatba ringatni, hogy kár minden erőfeszítésért, én nem leszek a tiéd.

András: 1964 nyarán meg voltam őrülve Mick Jaggerért, ezért varrattam magamnak – anyukám nagy „örömére” – egy csíkos Rolling Stones-os pulcsit, ez volt rajtam és egy trapéz nadrág, amikor Éva először meglátott. Egy klubban találkoztunk, ahol én a fellépő zenekar gitárosa voltam.

Éva: Mentünk hazafelé a barátnőmmel tornaedzésről (tornászlányok voltunk), és meghallottuk, hogy milyen jó kis zene szól abban a klubban. Nagyon szerettünk táncolni, úgyhogy bementünk.

András: Láttam a kis színpadról, ahogy elkezdenek nyüzsögni körülötte a fiúk. Sorban szerették volna felkérni őt. Amikor elindultak a lányok hazafelé, követtük őket.

Éva úgy nézett ki, mint a Hungária együttes egyik háttértáncosa, imádnivaló, bő, pöttyös szoknya volt rajta. Azóta többször is meglátogattuk ezt a helyet, ahol először megláttuk egymást.

Éva: Még ma is mosolygok azon, hogyan lengett a bokád körül az a bőszárú nadrág. (nevet)

András: Évának rengetegen udvaroltak, sok riválisom volt, úgy éreztem, hogy állandó „veszélyben” vagyok, de annyira szép volt a számomra, hogy eszembe sem jutott, hogy esetleg nincs esélyem.

 

Éva: Sokáig nem értettem, miért tetszem annyira a fiúknak, de állítólag babaarcom volt, emiatt el is neveztek Babinak, ez lett a becenevem. 14 éves koromban kezdtek felfigyelni rám a fiúk – ekkor már majdnem mindennap kaptam egy meghívást, hol moziba, presszókba, hol sétálni hívtak – de visszautasító voltam. András persze egyből a strandra hívott, na oda meg aztán pláne nem mentem el. (nevet)

András: „Velem eljött Babi sétálni!” „Velem meg moziba!” – hallottam a fiúktól. Nagyon rosszul esett, hogy egyedül engem utasított vissza.

Éva: Ez persze nem volt igaz, de ezt ő nem tudhatta. Eltűnt, nem is hallottam róla egy darabig, de mivel közel laktunk egymáshoz, figyeltem, hogy mikor futunk majd újra össze… 1965 augusztusában elmentem egy ifjúsági táborba, ahonnan küldtem neki egy képeslapot.

András: Nem értettem az egészet, nagyon meglepődtem, úgy éreztem, hogy provokál, mert zavarja, hogy feladtam. Ennek a bizonyos képeslapnak az alján volt öt betű: ABACS. Napokat gondolkodtam rajta, hogy ez mit jelenthet, majd a válaszlevelemben megkérdeztem. „Ahány betű, annyi csók.” (mosolyog) Innentől kezdve nem volt megállás. Én 17, Babi pedig mindössze 14 éves volt, amikor a kapcsolatunk elkezdődött. Levelekben szerettünk egymásba. Levélben mertünk bátrak lenni.

Éva:

Szégyenlősek voltunk, amikor találkoztunk, még közel menni sem mertünk egymáshoz. Levélben viszont közvetlenek és szabadok voltunk.

Búcsúzásnál mindig átadtuk az egymásnak írt levelünket, és alig vártuk, hogy otthon elolvashassuk. Amit nem mertünk elmondani szóban, elmondtuk írásban. Nem haladtunk gyorsan, egy év telt el az első csókunkig. Majd rájöttünk, hogy anyukámék olvassák a leveleinket, emiatt kitaláltunk egy titkosírást, amit csak mi értettünk. Nehéz volt és időigényes, de ekkor már nagyon szerelmesek voltunk egymásba.

 

András: Sokat matekoztunk Babival, mert engem közben felvettek az egyetemre, ahol mérnök szakot végeztem. 19 évesen írtam egy okmányt, amelyben vérszerződést kötöttünk és megfogadtuk, hogy szeretni fogjuk egymást. Így visszatekintve nagyokat tudunk nevetni azon, hogy miket csináltunk. (mosolyog)

 

Éva: Örülök, hogy eltettük emlékbe ezeket a leveleket, jó érzés elővenni; így kézzel fogható bizonyítékom van, mennyire szerettél. (nevet)

András: 21 éves egyetemista voltam, amikor az esküvőnkre sor került, Babi pedig már állapotos volt, és egy ékszerész szakközépiskolába járt. Eredetileg fodrász akart lenni, de végül ötvös ékszerész lett. A szüleink, a testvéreink mind nagyon mellettünk voltak. Szeretettel fogadták a fiunkat.

Éva:

A fiunk születése után kezdődtek az első problémák. A szüleink annyira a gyerekkel akartak lenni, hogy úgy éreztük, mindent helyettünk döntenek el.

Nem engedték – persze nem tudatosan –, hogy mi neveljük a gyerekünket úgy, ahogyan mi szeretnénk. Sokáig nem mertünk nekik szólni, hogy ez így rossz, hagyják, hadd csináljuk mi. Nagy tisztelettel voltunk a szüleink felé, nem mertünk nekik ellent mondani, csak sodródtunk. Biztos sokan ismerik azt a szituációt, amikor a nagyszülők inkább szülők akarnak lenni, és nehezen hiszik el, hogy mi is készen állunk a gyereknevelésre.

András: Fiatalok voltunk, nem tudtuk, hogyan kezeljük ezt a helyzetet. Viszont ebből is szövetségesekként jöttünk ki. Sosem hibáztattuk egymás szüleit, szerintünk azt nem szabad, és nem is vezet sehová. Mi mindig szövetségesekként tekintettünk egymásra, akik sosem voltak egymás ellen; tudtuk, hogy akármi is történik, egymásnak mindig a cinkostársai maradunk. (mosolyog)

 

Éva: 50 éve vagyunk házasok, de nem tudjuk elmondani a házasságunk titkát. Nincs. Házasságkötésnél kimondtuk, hogy „veled megelégszem” és ez tényleg így van, pedig korántsem tökéletes egyikünk sem. A mi időnkben nem tévéztünk, nem telefonoztunk, helyette olvastunk, kirándultunk, esténként, lefekvés előtt egymás felé fordultunk és beszélgettünk. Minden áldott nap figyeltünk egymásra, így tudtunk egy irányba változni az évek alatt.

András: Lepergett ez az 50 év. Rengeteget dolgoztunk, utaztunk, tájfutottunk, megmutattuk a fiunknak a világot. Fontosak a közös programok, az együtt megélt élmények – ezek mind összehoztak és összetartanak minket. Az emberben idővel kialakul a ragaszkodás, a kötődés a másik iránt.

Sokan mondják, hogy a megszokás a kapcsolat halála – de ugyan hogyan ne szoknád meg azt, akivel ötven éve nap mint nap felkelsz, lefekszel? Nem értem, hogy ezt miért tartják egyesek rossznak.

A megszokás elkerülhetetlen. Akár 5–10–15–20 éve élsz együtt valakivel, azt az embert megszokod, megismered, így lesz számodra otthona-társa az életednek. Szerintem nagyszerű érzés úgy ismerni a kedvesedet, ahogyan senki mást. Megismerni a gondolatait, a mozdulatait, hogy mit szeret és mit nem, szavak nélkül is érteni őt…

Éva: Nem is olyan régen volt egy súlyos betegségem, mellrákot diagnosztizáltak nálam. Teljesen váratlanul ért a dolog, nem éreztem rosszul magam, nem volt semmilyen előjele. Csontritkulás miatt mentem orvoshoz, majd úgy jöttem ki, hogy hát igen, baj van. András talán jobban megijedt, mint én. Mindent elolvasott, mindennek utánajárt, mindent megkérdezett. Szó szerint harcolt értem, szinte pánikolt, hogy elveszíthet.

András: Bele sem merek gondolni, hogy nélküle maradjak… Ha valakivel együtt élsz 50 éve, utána mi lesz veled nélküle?  

A cserét követően olyan tüzelőberendezések kerülnek majd a családok otthonába, amelyek gazdaságosabb működésűek és környezetkímélők. Az ilyen modern kazánok esetében a szénmonoxid mérgezéstől sem kell tartani. 

Olyan családok jelentkezését várják, akik számára önerőből nem lenne lehetséges egy ilyen csere. Az új kazán bekötésével járó engedélyek beszerzését is vállalja a cég. 

A pályázatra jelentkező családok közül a FICSAK és az InnovaBau Kft. vezetői választják ki azokat, akik részesülnek a támogatásban. Bővebb információ a FICSAK oldalán.

A nők elleni erőszak megfékezése és a nők helyzetének, életkörülményeinek javítása érdekében tárgyaló nemzetek minden évben összefognak és lépéseket tesznek többek között a gyermekházasságok visszaszorítása, a rituális csonkítások megszüntetése vagy a nők és férfiak közötti bérkülönbségek csökkentése érdekében. Ezekben a kérdésekben többnyire egyet is értenek a delegációk az ENSZ New York-i székházában minden márciusban megrendezett ülésszakon.

A család társadalomban betöltött szerepe és az abortusz kérdése körül viszont olyan éles vita alakult ki az utóbbi években, hogy idén már a saját szabályait kellett felrúgnia a bizottság elnökének, hogy célt érjenek a progresszív feminista törekvések.

Miről is van szó? A szexuális és reproduktív egészség és jogok szépen megfogalmazott álcája alatt bekúszik az egyezmények nyelvezetébe az „abortuszhoz való jog”. Azok, akik a születés előtt álló emberről szinte tudomást sem vesznek, akik az abortuszra jelentkező kiskorú szüleinek a hozzájárulásáról se akarnak hallani, lesöprik a színről azokat, akik ellenállnak a nyomásnak. Sőt! Ha arra jár egy magzat képével felmatricázott busz „Engedj élnem!” felirattal, már zaklatásnak veszik egyesek, és ennek hangot is adnak.

Így alakítják a hangulatot és forradalmasítják az abortuszt propagáló nyelvezetet a nemzetközi intézményekben. Figyelmen kívül hagyják a korábban elfogadott egyezményeket is, amelyek a szülői jogokat vagy a család társadalomépítő szerepét fogalmazzák meg, hiszen csak gátolják a társadalomátalakító elgondolásokat.

Most ismét összecsaptak a hullámok az abortusz és a család fogalma körül, és a diplomatákra oly jellemző merev tartás és cizellált szóhasználat már-már megtörni látszott.

Az ülést vezető ír elnök ugyanis – miután meghallgatta a szaúd-arábiai és bahreini delegált egyértelmű kritikáját a dokumentumtervezettel szemben – egy utolsó „Nincs ellenvetés?” kérdést követően gyorsan lezárta az ülést és elfogadottnak nyilvánította az egy perccel korábban még élesen vitatott pontokat.

A történteket élesen kritizálta az Egyesült Államok képviselője, aki végre tiszta vizet öntött a pohárba a fogalmakat illetően. Hangsúlyozta, hogy az abortuszt nem ismerik el családtervezési módszerként, és nem támogatják azt. „Az utóbbi években egyes ENSZ-szervek a szexuális és reproduktív egészség és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások kifejezésbe beleértették az abortusz előmozdítását és az abortuszhoz való jogot. Ez – amint azt más országok is kifejezték már – az Egyesület Államok számára sem elfogadható.”

Az ENSZ-egyezmények esetében alapesetben csak olyan szöveget fogadnak el, amelybe minden aláíró állam beleegyezik. Ezért is hívják egyezménynek. Ha valakinek nem tetszik, nem írja alá vagy kilép az egyezményből. Az ír feminista ülésvezető drasztikus, a saját történelmüket és kultúrájukat képviselő országokat semmibe vevő lépése azonban hiteltelenné teszi az ENSZ-tárgyalásokat, az egyezmények kialakulását, és csorbítja a nemzetközi intézményekbe vetett bizalmat. Kérdés, hogy hogyan tudják orvosolni és meg nem történtté tenni az eseményeket. Már ha van ilyen szándék.

Amíg az ENSZ ilyen módon „hangosítja ki” a világ minden női hangszínét megtestesítő „egyetlen dallamot”, addig itthon és a világ minden pontján nevelgessük lányainkat az önismeretre és az otthonteremtő nőiességre, fiainkat a felelősségvállalásra és az egymást megbecsülő férfiasságra. Mert az igazi változás otthon kezdődik.

Az Európai Parlament (EP) szerdán szavazta meg elsöprő többséggel (560:35 arányban) a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokat, amelyeket még a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia – írja az MTI. 

Az egyezség értelmében betiltják többek között a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat – ezeket kizárólag fenntartható anyagokból lehet majd készíteni.

Újrahasznosítás és korlátozás

Azoknál a termékeknél, amelyeknél még nem állnak rendelkezésre megfelelő alternatívák, a hangsúly elsősorban a használat korlátozásán és az újrahasznosításon lesz. A tagországoknak csökkenteniük kell a műanyag élelmiszertárolók és poharak használatát, és előírhatják például azt is, hogy egyszer használatos műanyagtermékeket ne lehessen ingyenesen kínálni. Az egyszer használatos műanyag flakonok esetében 2025-re gondoskodniuk kell azok legalább 25 százalékának újrahasznosításáról, 2029-re a flakonok 90 százalékának összegyűjtéséről, míg 2030-ra már 30 százalékban újrahasznosított anyagból kell készülniük.

A szennyező fizet

A jogszabály bevezeti a gyártók kiterjesztett felelősségét is, azaz a „szennyező fizet"-elvet: a dohányiparnak a jövőben viselnie kell a cigarettacsikkek begyűjtésének, elszállításának és kezelésének költségeit, míg a halászfelszerelések gyártóinak a tengeren elvesztett halászhálók begyűjtésének költségeit.

Bizonyos termékeket, pl. a nedves törlőkendőket, egészségügyi betéteket, műanyag füstszűrős cigarettákat világos és szabványos címkével kell majd ellátni, amely ismerteti, hogyan kell ártalmatlanítani a terméket, annak milyen káros hatása van a környezetre, és mennyi műanyagot tartalmaz.

A műanyag-felhasználás csökkentése menő

Míg az EP által megszavazott jogszabály csak két év múlva, 2021-től lép életbe, néhány áruházlánc már tavaly megkezdte a műanyag-felhasználás csökkentését.

A Lidl Magyarország 2018-ban jelentette be, hogy 2025-re 20 százalékkal csökkenti a műanyag felhasználását, saját márkás termékei plasztik csomagolásainak újrahasznosítását pedig 100 százalékig biztosítani fogja. 2019 végéig az áruházlánc megszünteti az egyszer használatos műanyag termékek (szívószálak, eldobható műanyag poharak, tányérok és evőeszközök, műanyag fültisztító pálcikák) értékesítését. Pénteken pedig arról tájékoztatták az MTI-t, hogy további 210 tonnával csökkentik a műanyag-felhasználást év végéig, és ezt a saját márkás ásványvizek PET-palackjainak súlycsökkentésével és műanyagcsomagolásának visszaszorításával éri el. Azáltal, hogy átlátszó, vékonyabb és festékmentes fóliát használnak az ásványvizek egységcsomagolására, kevesebb fóliára lesz szükség, és a nyomatlan fóliát könnyebb újrahasznosítani is.

Az ALDI Magyarország március közepén jelentette be, hogy 2025-re 15%-kal csökkenteni fogja a csomagolóanyag felhasználását, és a saját márkás termékek esetében 100%-ban újrahasznosítható csomagolóanyagot vezet be. 2019-ben szintén kivezetnek a kínálatból számos, egyszer használatos műanyag terméket, és megszüntetik a helyben sütött pékáruknál az egyszer használatos műanyag kesztyűk használatát – helyettük fém fogóeszközöket vezetnek be.

A SPAR új kezdeményezése a műanyag zacskóknak üzen hadat: szegedi, győri és tatabányai áruházaiban újrahasználható zöldség- és gyümölcstároló tasakokat vezettek be, amelyeket a vásárlók akár több éven keresztül is használhatnak. A zöldség-gyümölcs részlegekre kihelyezett zsákok egységcsomagjai három darab mosható és szalaggal jól zárható, tartós, többször használatos tasakot tartalmaznak.

 

Csökkentsük a műanyag-felhasználást otthon is!

Ha nem szeretnénk a törvényhozókra, a gyártókra és az áruházláncokra várni, már ma elkezdhetjük a műanyagok mennyiségének csökkentését a saját háztartásunkban. „Ma már nem elég, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot, a megelőzésre kell törekedni, arra, hogy ne állítsunk elő még több szemetet” – mondja Lay Boglárka, a Bogbag környezettudatos termékek tervezője és készítője, aki javasolt is négy egyszerű módszert erre:

1. Vásároljunk egyszer használatos nejlonzacskó helyett pamut zsákokba, szatyrokba! Mi magunk is varrhatunk ilyet egy régi függönyből, de ha mutatósabbat szeretnénk, több magyar mikrovállalkozótól is beszerezhetünk ilyet.

2. Kerüljük a műanyagba kis mennyiségben csomagolt zöldségeket és gyümölcsöket, például a fóliázott kígyóuborkát, a négy darabos almát, paradicsomot, vásároljunk inkább az ömlesztett (lédig) áruból.

3. Válasszuk a nagyobb kiszerelést, így kevesebb műanyagot használunk, például 100 db-os zsebkendőt a 10 db-os kiszerelés helyett, mosószert nagy kiszerelésben a párnás változat helyett.

4. Folpack és uzsonnás zacskó helyett csomagoljuk a szendvicseket környezetbarát „újraszalvétába”, azaz mosható, többször felhasználható textilszalvétába. Az ebédet újra felhasználható tárolóban, a vizet saját kulacsban vigyük magunkkal az eldobható csomagolások helyett.

5. Használjunk „pucér” (azaz csomagolásmentes) tisztálkodószereket, például szilárd sampont, tusfürdőt vagy szappant a folyékony szappan, tusfürdő, sampon helyett.