A védőnő, szülésznő, dúla vagy szoptatási tanácsadó olyan, szüléshez kapcsolódó segítő szakmák, amelyeket már ismerünk. Körülbelül egy évtizede létezik emellett a perinatális tanácsadó – de ki is ő, mit tud, és hogy lehet megtalálni? Erről beszélgettem Entz Saroltával és Bakonyi Mártával, akik fiatal, többgyermekes édesanyák és képzett perinatális tanácsadók.

– Mi a perinatális tanácsadó feladata, miért más, mint egy jó védőnő?
– A perinatális szaktanácsadó kompetenciája a foganástól a gyermek kb. hároméves koráig tartó időszakra szól. Egy jó védőnőre nagy szüksége van a családnak, ám az ő személye nem szabadon választható, illetve a képzettsége, felkészültsége is más, mint a miénk.

A perinatális szaktanácsadó képzése interdiszciplináris, tehát az említett időszakkal kapcsolatban van pszichológiai, orvostudományi, antropológiai, szociológiai tudása is.

Feladata, hogy a hozzá fordulókat a szülés körüli időszak széleskörű összefüggéseivel megismertesse, esetleges nehézségekben segítse, ha pedig kell, tovább tudja irányítani más szakemberekhez. A perinatális tanácsadók közösségében is sokféle szakma képviselőit meg lehet találni a pszichológustól, védőnőn, örökbefogadási tanácsadón, hordozási tanácsadón, szoptatási tanácsadón keresztül a szülésznőkig, bábákig.

– Honnan tudja a kismama, hogy szüksége lehet segítőre?
– Egyáltalán nem biztos, hogy rögtön tudja. De a várandósság valóban egy „másállapot“, és a terhesség előrehaladtával olyan érzések, gondolatok születhetnek, amik azelőtt sosem. Hatalmas változás zajlik ilyenkor testben és lélekben, amivel egyedül lenni nehéz. Jó lehet ekkor egy olyan személyhez fordulni, aki a várandós nő vagy a kisgyermekes szülő nézőpontjára hangolódik, és közben hiteles információforrás.

A szülészorvosoktól nem várható el ilyen fokú elérhetőség, a védőnő sem biztos, hogy tud segíteni. Édesanyánkkal talán túlságosan régen történt mindez, a barátok sem tudnak mindig megfelelően támogatni.

Kép: www.freepik.com

– Érdemes tanácsadóhoz fordulnom, ha első gyermekemet várom, nem is vagyok tisztában az igényeimmel, és azt sem tudom pontosan, mit kellene megkérdeznem?
– Mindenképpen. Ez a bizonytalanság egy „jó” jel arra, hogy elkezdjen az illető foglalkozni ezzel az új állapottal. Gyakran tapasztaltuk a fent említett helyzetet. Érdekes, hogy egy-két kérdéssel vagy történettel, személyes tapasztalat megosztásával mi minden mozdul meg az anyában, apában. Elkezdenek kinyílni a kapuk, kérdések törnek elő, és elindul egy folyamat, ami által biztonságosabban érezhetik magukat ebben az állapotban.  Ilyenkor a fiatal nőnek saját magát is újra meg kell ismernie, hiszen „másállapotba“ kerül. Ezért talán már a gyermekvárás előtt érdemes lenne ezzel a témával foglalkozni a jövendőbeli szülőknek.

Amikor megfogan bennünk a gondolat, hogy lassan gyermeket szeretnénk, már akkor érdemes egy ilyen képzésre elmenni.

Ha tisztában vagyunk azzal, milyen folyamatok zajlanak bennünk, mi történik a párunkkal és a babával, akkor tudunk majd megfelelő időben a lehetőségeink közül jól választani. Amikor már ott a hasunkban a kisbaba, könyebben előfordulhat, hogy csak sodródunk a rendszerben.

– A várandósság melyik szakaszában nem késő még tanácsadóhoz fordulni?
– Bármely szakaszában érdemes, de azt tapasztaljuk, hogy minél korábban, annál jobb.

– Előfordul-e, hogy azért keresi a kismama ezt a szakembert, mert valamilyen krízisben van?
– Igen, maga a gyermekvárási időszak úgynevezett „normatív krízis“ – ami azt jelenti, hogy a folyamattal járó változások szükségszerűen nehezítettséget jelentenek. Ilyenkor a psziché instabilabb, az összerendezettség csökken, a korábbi megoldási stratégiák nem működnek. Ez egy sérülékeny időszak, ezért fontos, hogy a kisbabájukat váró párok támogatást kapjanak.

– Optimális várandósság és szülés mellett mire van a kismamának leginkább szüksége?
– Sokszor lehet szüksége meghallgatásra, megerősítésre, hogy a dilemmáit elmondhassa. Hogy állapotáról és az azzal járó változásokról többet megtudhasson, megérthessen.

Így nagyobb biztonságban érezheti magát. A biztonság pedig az egyik legfontosabb dolog ebben az időszakban.

Kép: www.freepik.com

– Fel vagytok-e készülve olyan problémák kísérésére is, mint a vetélés, párkapcsolati problémák, egyedülálló szülőség, kismama káros szenvedélye vagy egy sérült magzat fejlődése?
– Igen. Ezek mind beletartoznak a munkánkba. A gyermekvállalás minden felmerülő problémájában igyekszünk támogatást nyújtani, olyanokban is, mint a foganási nehezítettség, a vetélés, megküzdés a várandósság során felmerülő rendellenességekkel vagy magának a szülésélménynek a feldolgozása. Az ilyen jellegű nehézségekhez ugyanis nem minden esetben szükséges terápiás kezelés, de nem biztos, hogy egy barát vagy barátnő meghallgatása, tanácsai elegendők.

– Mennyire látjátok tájékozottnak az első gyermeküket váró nőket a szüléssel és gyermekággyal kapcsolatban?
– Érdekes, hogy erről az életünket meghatározó eseményről milyen keveset tudunk! Nagyon sokan csak a filmekből ismerik ezt a folyamatot. Rengeteg információhoz férhetünk hozzá, de nehéz ezeket megszűrni, az előző generációt pedig sokszor nem tartjuk kompetensnek.

Ezért találtuk ki azt, hogy 16 év feletti fiataloknak tartunk Úton címmel workshopot, ahol elindítjuk őket a szülői szerepükkel kapcsolatos önismereti útjukon, hogy kialakíthassák saját nézeteiket.

Nemcsak információkat adunk át, de megmozgatjuk bennük a saját élményeiket is. A közös munka és a beszélgetések segítenek, hogy rátaláljanak a saját útjukra.

– Hol találok hiteles, jó szakembereket?
– A SzülésSzületés weboldalon találhatunk egy listát, ami sajnos nem teljes, illetve van egy társaságunk, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság (MPPPOT), amely szintén megtalálható a weben.

Az esperes emlékházában és gyógynövénykertjében megtudtuk, hogy a papnak, akit 1947-ben helyeztek az Ajkától 13 kilométerre lévő községbe, régi vágya vált valóra: mindig szeretett volna olyan helyen élni, ahol szabadidejét a gyógynövényeknek szentelheti. „A békési születésű esperes érkezése előtt Lesencetomajon, Murakeresztúron, Ácsteszéren, Bakonyszombathelyen is szolgált, a gyógyfüvek és a népi gyógyászat iránti érdeklődését pedig még a középiskolából hozta magával. A budapesti piarista gimnáziumban végzett, ahol a füvek gyógyhatására természetrajztanára hívta fel a figyelmét” – tudjuk meg Imre Zsuzsannától, a gyógynövénykert vezetőjétől, aki kalauzol bennünket. Mint mondja, az esperes autodidakta módon fejlesztette növényekkel kapcsolatos tudását, papi szolgálata mellett rengeteg időt töltött szakkönyvek társaságában.

Halimbából a patikába

Amikor az esperes a településre került, alaposan föltérképezte a vidéket, 1949 és 1973 között herbáriumot is készített: 1139 fajt gyűjtött össze 1406 lapon. A növények azonosítását Jávorka Sándor és Csapody István ma is használatos határozójának segítségével, tudományos alapossággal végezte, és kivívta ezzel a kor botanikusainak elismerését. A gyűjteményt Boros Ádám egyetemi tanár, a budapesti Gyógynövénykutató Intézet igazgatója, a kor egyik leghíresebb botanikusa is ellenőrizte. Felkérték, hogy gyűjteményének legérdekesebb darabjairól készítsen cikket a Botanikai Közlemények folyóiratba.

A környék évtizedekkel ezelőtt dokumentált biodiverzitását máig megőrizte. A település alpolgármestere, Kovácsné Véber Eszter szerint, aki eredetileg biológia szakos tanár, a környék elképesztően változatos növényzete a terület geológiai és formai sokszínűségének köszönhető. Egészen pontosan annak, hogy a Kisalföld és a Bakony találkozásánál fekvő községet félkörben veszik körül pici dombok és völgyek.

Kép: Páczai Tamás

Az esperes gyógynövényekkel kapcsolatos tudásának akkor vette legnagyobb hasznát, amikor a háború utáni években nem volt a faluban orvos, a betegek pedig gyalog jártak Ajkára doktorhoz. Sokaknak egészségbiztosítása sem volt, így gyógynövényekből készült teákkal, egyéb házi szerekkel kezelgették. A plébános saját receptúrái alapján készült teakeverékei megbízhatónak bizonyultak kisebb bajaikra: derékfájásukra, ízületi betegségükre, gyomor- és epepanaszaikra. Az emlékházban több doboznyi olyan levél is látható, amelyben gyógyult betegek hálálkodnak az esperesnek. A szomszédos településekről is egyre többen keresték fel kisebb-nagyobb bajokkal. Az esperes a növényes könyvek mellett orvosegyetemi tankönyveket is beszerzett, a betegségek okát és tüneteit általuk próbálta jobban megismerni.

Teakeverékeket csak az enyhébb betegségekre, megfázásra, gyomorrontásra adott, a súlyosabb kórokat pedig csak orvosi diagnózis alapján kezelte, mégsem kerülhette el, hogy kuruzslással vádolják meg. A hagyomány szerint egy Halimbára küldött professzor – aki vizsgálódni érkezett – nemhogy elmarasztalta volna, hanem jó barátságba került vele azután, hogy a tőle kapott gyomortea meggyógyította gyomorfekélyét. Néhány év múlva ismét feljelentették, eltiltották tevékenységétől, de a tiltást hamar feloldották, mert a párttag nagyüzemi vezetők gyomorfekély-teája hamar elfogyott.

Az esperes teáinak összetételét évről évre finomította, a betegeket pedig megkérte, hogy számoljanak be a hatásról. A tapasztalatokat összegezve egyre jobb keverékeket állított elő. A hatvanas évektől már a falu lakóit bízta meg a füvek begyűjtésével, szárításával és aprításával. Amikor 1962-ben nyugdíjba vonult, minden idejét a gyógynövényeknek szentelte: keverékeihez évente körülbelül 200–250 nagy papírzsáknyi szárított füvet használt fel, a teát levélben kérőknek napi 70–120 félliteres csomagot küldött el, míg a személyesen érkezők 15–25 csomagot vittek el tőle.

Kép: Páczai Tamás

A pap nevéhez fűződik a 2001-ig gyártott Halimbárium gyógyteacsalád is, amely gyógyszertári forgalomban is megvásárolható keverékekből állt, és műfajában az első volt. Az esperes ugyanis receptjeinek egy részét eladta a Szilasmenti Termelőszövetkezetnek, amely a megfelelő vizsgálatok után keverékeket gyártott. Saját teákat továbbra is készített, bevételeinek java részét pedig karitatív tevékenységre fordította. Gyógynövényes ismereteit, gyógyteáit a „Halimbai füveskönyv” című munkájában is átadta az utókornak. Házát, amelyben visszavonulásától haláláig élt, az egyházra hagyta, a megszépült kertet tíz évvel az emlékház felavatása után, 2010 augusztusában nyitották meg.

Látványosságok a kőfal mögött

Ma már termelésre és oktatásra is lehetőség nyílik az emlékházat körülölelő kertben, ahol a gyógynövényparcellák szomszédságában egyebek mellett üvegházak és palántanevelők, komposztálóhelyek találhatók. Az önkormányzat együttműködik a Növényi Diverzitás Központtal is, segítve a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzését. Emiatt vannak a gyógynövényes kert hátsó szélén, illetve a község másik telkén almafák és körtefák. A megtermelt gyümölcsöket, gyógynövényeket és zöldségeket az óvoda főzőkonyhája kapja meg, amely az iskolásokat és a szociális étkezőket is ellátja.

A bemutatóhelynek külön látványossága az azt körülvevő fal: helyi kőzetből, nummuliteszes szőci mészkőből építették, ezért rengeteg ősmaradvány – például csiga és kagyló – látszik benne. Ebből az alapanyagból készült a kert szalonnasütője is, amelynek oldalán észrevehető egy tengeri sün váza. A kertben különféle természetes anyagokból olyan mezítlábas ösvényt is kialakítottak, amelyen a vendégek lépdelhetnek. Épült rovarhotel is, amelyben a növényvilág számára hasznos rovarok találnak búvóhelyet. A ház előtti udvarban a legjellegzetesebb gyógyfüvek mellett bemutatják a gyógynövényszárítás folyamatát is, amit napkollektoros berendezés segít. Ezeket nekünk is megmutatják, a burjánzó gyógynövényeket ízlelhetjük, szagolhatjuk is. Sétánkat gyógyteakóstolóval zárjuk: citromfűből, borsmentából és bodzából készült forrázatokat kóstolhatunk.

Dr. Szalai Miklós Gyógynövény Tankert és Oktatóközpont – Kép: Páczai Tamás

Teaismeretek

Az önkormányzat szeretné a teát forgalmazni is, azonban a füvek piacra dobása nem egyszerű. – Régebben ugyanis három termékcsoport volt: az élelmiszer, a gyógyhatású készítmény és a gyógyszer. A gyógyteák és a gyógytea-keverékek a másodikba tartoztak, viszont az a kategória megszűnt – mondja az alpolgármester. Emiatt a gyógytea vagy élelmiszer lehet (viszont akkor nem lehet ráírni a jótékony hatásokat), vagy pedig gyógyszer, de azok engedélyeztetése nagyon nehéz. Például, ha olyan teakeveréket készítenek, amely epebajokra jó, akkor kell olyan klinikai vizsgálattal rendelkezniük, amely a hatást igazolja. Egy ilyen viszont több millió forintba kerül, amit a település nem tud vállalni.

A gyógynövényes kert fő feladataként szeretnék meghagyni az ismeretterjesztést. Ahogy az alpolgármester fogalmaz: azzal egyrészt többet segítenek az embereknek, másrészt pedig igen nagy szükség van rá, hiszen az interneten rengeteg téves információ kering a gyógynövényekről.

A vörös kincs emlékére

Halimba a bányászat emlékét is szeretné őrizni, a nagyközönségnek bemutatni. Már az 1900-as évek eleje óta tudják, hogy a környék bauxitban gazdag: erre utalt, hogy az esők után a falu főutcáján végigömlő víz vörös volt. Akkor a bányák megnyitását megakadályozták a már működő bauxitlelőhelyek tulajdonosai, egészen 1926-ig kellett várni arra, hogy a környéken egy svájci tulajdonos bányát nyisson. A második világháború idején felgyorsultak a kutatások, amelyek eredményeként az 1951-ben feltárt bányát 1961-ben a második, majd 1973-ban a harmadik bánya megnyitása követte. Utóbbi évi 650 ezer tonna kitermelésével az akkori Európa egyik legnagyobb kapacitású bányája lett. Az üzemet 1983-tól bővítették, összevonták a második bányával.

Az öt évvel ezelőtt befejeződött termelésnek a településen már nem látni nyomát, csupán az önkormányzat pincéjében kialakított miniatűr múzeum őrzi emlékét. Bejáratától nem messze kisvasút is árválkodik az udvaron. A pincében látható egy bányavágat, amely a bányászok életébe enged bepillantást. Az önkormányzat geotúra-útvonalat is szeretne fejleszteni, kiépítésére már adtak is be pályázatot: ha elnyerik, akkor egyebek mellett az egyik eredeti formájában fennmaradt bányagödröt mutatnák be.  

A cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Menjen vagy maradjon? Évről-évre több ezer szülőnek okoz hozzánk hasonlóan fejtörést ez a kérdés.

A tét nem kicsi, a szakemberek szerint ugyanis egy rosszul időzített iskolakezdés komoly károkat okozhat a gyerek pszichés fejlődésében, és a tanulással való kapcsolatát is örökre megpecsételheti.  

A főszabály szerint az a gyerek, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, iskolakötelessé válik. Sokan közülük mégsem kezdik szeptemberben a sulit, mert az óvónők, a szülők vagy a nevelési tanácsadó véleménye szerint szükségük van még egy évre ahhoz, hogy ez az éles váltás ne jelentsen számukra túlzottan nagy terhelést.

A gyerekek ötéves korától a szülőket már foglalkoztatja az iskolaérettség témaköre. Egy egész könyvtárnyi szakirodalmat elolvastam ezzel kapcsolatban. Mivel a férjemmel mindketten „méretesek” vagyunk, a fizikai elvárásokkal – magassággal, testsúllyal – a kisfiamnak sem volt gondja. A fogai is időben elkezdtek potyogni, a rajzoláshoz, színezéshez viszont egyszerűen nem akart megjönni a kedve. Összevásároltam egy csomó kifestőt, gyurmát, a finommotorikus képességet izgalmasan fejlesztő játékot, feladatos füzetet – de semmi. Képtelen voltam felkelteni az érdeklődését a kézműveskedés iránt is. Az oviban szerencsére már születnek alkotásai, és bár számomra mind’ közül az övé a legcsodálatosabb, azért be kell látnom, hogy ezen a téren a kisfiam bizony a sereghajtók közé tartozik.

Időközben megtanultam én is „elengedni” ezt a témát, és ma már tudom, hogy nem a rajzolás görcsös gyakorlásával, hanem a szabad mozgás mennyiségének növelésével fogunk gyorsabb eredményeket elérni ezen a téren.

Ovis korban tényleg a kúszás-mászás, rohangálás és hintázás a leghatékonyabb fejlesztő tevékenységek. No meg a séta. Számomra komfortzónát feszegető kihívás pl. az oviba gyalog menni a gyerekért, de többszörösen megéri: a mozgáson túl a hosszabb út alatt sokkal többet és jobban lehet beszélgetni kézen fogva, mint akkor, amikor a hátam mögött ül a kocsiban.

Menjen vagy maradjon? Szeptember óta ez a kérdés zakatolt a fejemben, pláne miután a mérleg pozitív serpenyőjébe bekerült az olvasás. Soha nem tanítottuk, hatéves korára mégis szinte folyékonyan megy neki. A sok esti mesének köszönhető? Nem hiszem, egyszerűen csak azon gyerekek közé tartozik, akiknek az agyuk ezen a területen az átlagosnál kicsit gyorsabban fejlődött.

Ma már persze azt is tudom, hogy az olvasás nem szükséges és nem is elégséges feltétele az iskolakezdésnek. A férjemet viszont nagyon nehéz volt meggyőznöm ezzel kapcsolatban.

Saját tapasztalatom szerint többségében az apukák azok, akiknek nehezebb megemészteniük, ha a gyermekük nem kezdi el hatévesen az iskolát. Mi is sokat beszélgettünk erről a férjemmel, rengeteg cikket küldtem át neki a témában, mire lassan megértette, hogy egy gyerek okosságából még nem feltétlenül következik az, hogy érett is az iskolára. Egy csomó kritériumnak kell még ehhez megfelelnie.

Kép: Libreshoot

A lányoknál kevesebb a kérdőjel, szociálisan sokkal fejlettebbek, mint a fiúk, akik ebben a korban ráadásul még jóval mozgékonyabbak, kajlábbak, a figyelmüket sem lehet hosszabban lekötni olyan dolgokkal, amik nem tartoznak az érdeklődési körükbe. Az iskolában viszont 45 percig csendben ülni kell a padban és figyelni a tanító nénire/bácsira – ez első osztályban egy iskolaérett gyerkőcnek is komoly kihívást jelent.

A „határeset” gyerekeknél nagyon nehéz megítélni, hogy a szeptemberig előttük álló fél évben – ami nagyon sok idő ebben a korban – vajon mennyit fognak még fejlődni.

Valaki ugrásszerű változáson megy keresztül a nyáron, mások továbbra sem „érnek oda az iskolakezdésre”. Az óvónők véleményét komolyan érdemes megfontolni ezzel kapcsolatban is, ők azért jó eséllyel látják már januárban, hogy szeptemberre mi várható. Ha esetleg bármilyen okból még sincs egyezség az óvoda és a szülők között, a pedagógiai szakszolgálat munkatársai által végzett iskolaérettségi felmérés eredménye lesz a mérvadó. (Persze vannak olyan városi legendák, amelyek szerint a nevelési tanácsadóban azt írják a gyerek papírjára, amit a szülő kér; de hallottam már olyan oviról is, ahol állítólag „szabadulni” akartak a nagycsoportosoktól, és azt is iskolába küldték, akinek még maradnia kellett volna egy évet… Hogy ezeknek a történeteknek mennyi a valóságalapjuk, azt ki-ki döntse el maga.)

Mi viszonylag szerencsésen megúsztuk ezt az egész iskolaérettségi hercehurcát.

Bár sokat vitatkoztunk, mostanra sikerült egy kompromisszumos megoldást találnunk: szeptembertől iskola-előkészítőbe fog járni a kisfiunk egy magánóvodába.

Ilyen lehetőség egyelőre alig van, szinte a nullával egyenlő, ráadásul méregdrága is. Mi most a saját bőrünkön tapasztaljuk, mennyire fontos lenne, hogy a közeljövőben tényleg elinduljanak azok az állami intézményrendszer részeként működő átmeneti vagy nulladik évfolyamok, amelyekről a közbeszéd szintjén már sokat lehet hallani. Egy hat és fél éves gyerek már tényleg kilóg az óvodából, iskolába kerülve viszont – a lemaradásai miatt – olyan kudarcok érhetik, amelyek egy életre elvehetik a kedvét a tanulástól, és alááshatják az önbecsülését. Ettől, reményeim szerint, nekünk most sikerül megóvnunk a kisfiunkat.

Szülői hiúságomon pedig egyáltalán nem esik csorba amiatt, hogy később kezdi az iskolát, sőt! Úgy fogom fel, hogy nyertünk egy évet. Nem öncélúan, nem azért, hogy még egy ideig tovább alhassunk reggelente vagy többet lógjunk, mert a suliból már majd úgysem lehet. Nem, hanem azért, mert a kisfiam most itt tart, és nem akarom sürgetni. (Lassítani sem akarnám, mert legalább akkora károkat okoz, ha egy iskolaérett gyereket a szülei, pusztán kényelmi okokból visszatartanak. Vannak erre is példák sajnos…)

Már majdnem este volt, amikor megcsörrent a telefonom, és a vonal másik végén az egyik budapesti ötcsillagos szálloda recepciósa beszélt. Azt kérdezte, hogy másnap ráérnék-e elvinni egy amerikai családot egy vidéki kirándulásra. „Szívesen, pont ráérek.”

Majd jött a pontosítás: a vendégek nem egy szokványos túrát kérnek, hanem a falusi idillen túl látni szeretnék a magyar falvak átlagembereit, sőt, akár a szegénységet is…

Először megdöbbentem, ugyanis ilyet még soha senki nem kért tőlem, de végül elvállaltam.

Amint letettem a telefont, elkezdtem gondolkozni, vajon hová is vihetném őket. Először felhívtam egyik idősebb, falusi rokonomat, hátha szívesen venné, hogy meglátogatjuk őt a házában, hisz mindig vendégszerető emberként ismertem őt. Ezúttal azonban éreztem az elutasítást a hangjában: „Ugyan, hát mi érdekes lehet ezeknek a gazdag amerikaiaknak az én egyszerű kis otthonomban, meg abban, hogy van pár csirke a hátsó udvarban?” – kérdezte. Talán pont az, ami nagyon más, mint Amerikában – gondoltam magamban, de nem erőltettem tovább, végtére is érthető, ha valaki nem szeretné múzeumként mutogatni az otthonát. 

Másnap reggel egy nagyon illedelmes férfi várt rám bájos feleségével és két kamasz gyermekével a hotel lobbijában. Addigra már új ötlettel álltam elő: mit szólnának, ha Északkelet-Magyarországot fedeznénk fel? Útnak indultunk autóval, közben sokat meséltem nekik a magyar történelemről és kultúráról, ezután ők meséltek kicsit magukról.

Kiderült, hogy Texasból származnak, és ha utaznak, sosem arra mennek, amerre a többi turista, hanem szándékosan letérnek a megszokott ösvényekről.

Mi pedig az autópályáról letérve, utunkat csodaszép napraforgómezők között, a Mátra és a Cserhát ölelésében folytattuk, míg el nem értük első állomásunkat, Szirák városkát. Már a megérkezésünk is látványosan hatott, ahogy a déli órák kánikulájában, a szinte kihalt utcákon begördültünk a sötétített ablakos, fekete Mercedes autónkkal, amelyet a hotel biztosított számunkra. Miután kiszálltunk az autóból, éreztük, hogy feltűnést keltünk a kis álmos városka lakosai között, ahogy nagyvárosi öltözetünkben, szalmakalappal a fejünkön sétálgatunk ott, ahol a helyieken kívül még a madár se nagyon jár…

Kép: Kővágó Veronika

Sétánk során először a templomot, majd a temetőt, aztán a helyi közértet és végül a kocsmát néztük meg, hiszen, mondtam nekik, ez az a négy hely, amit mindenképpen látni kell, ha igazán tudni akarjuk, hogyan élnek itt a helyiek. Eleinte rendezettebb, virággal tarkított kertes házak előtt vitt utunk, de aztán a falu széle felé közeledve már a mélyszegénység látványa fogadott minket. Romos házak, málló vakolatok, hiányzó tetőcserepek, régi szétdobált bútorok az udvarokon és néhány koszos kisgyerek, akik kíváncsian kukucskáltak ki az utcára. Vendégeim kedvesen integettek nekik, köszöntek angolul, és egyre bátrabban köszöntek vissza a helyiek is: „Helló, helló!”. A látottak mindannyiunkat megérintettek. Először lopva pillantottam vendégeimre, vajon hogyan fogadják a tapasztalatokat. De nem tűntek sem sajnálkozónak, sem lesújtottaknak, végtelenül természetesen sétáltak ebben a kis faluban, nézelődtek és közben arról beszélgettek, hogy kit mi fogott meg legjobban, és ki miről fog majd írni a nap végén. Ugyanis, mesélték, a családban pár éve hagyomány, hogy utazásaik során mindenki vezet egy útinaplót, amelybe a legfontosabb benyomásokat, emlékeket írják le, és ezeket meg is osztják egymással. Lenyűgöztek azzal, ahogyan szemlélik a világot, és azzal is, ahogy ezt a gyerekeiknek is igyekeznek továbbadni!

Szirákon járva a csodálatos Teleki-Degenfeld kastélyba is ellátogattunk. A valaha szebb napokat is megélt főúri kastély évszázados falai, néhány megmaradt korabeli bútora és mesebeli parkja visszarepítettek minket a történelembe, azokba az időkbe, amikor a kastély pompás bálok színhelye lehetett. A II. világháborút követően gyors romlásnak indult, amikor már istállóként és katonai kórházként szolgált. Bár a kastély ma már korhű bútorokkal berendezett négycsillagos szállodaként működik, ezen a napon mégsem volt itt a recepciós hölgyön kívül más.

Mintha egy elvarázsolt szellemkastélyként csak a mi kedvünkért tárta volna fel előttünk titkait, tökéletesen szemléltetve a történelem viszontagságait kicsiny országunkban.

Különösen a világégést követő viharos évtizedek története érintette meg vendégeimet, és megrázó volt látni, ahogy a családfő szemében könnyek jelentek meg, és halkan annyit mondott: „Azt hiszem, mi el sem tudjuk elképzelni, milyen szenvedéseken mentek itt keresztül az emberek!”

A sziráki élmények után Hollókőre utaztunk tovább. Akárcsak egy kis mesebeli falucska, hívogattak minket a kis fehérre meszelt régi házikók. A falut még gimnazista éveim alatt sikerült jobban megismernem, akkor zártam a szívembe, s reméltem, hogy megmaradt olyan szerethetőnek, mint ahogy akkor láttam. Eleinte tartottam tőle, hogy a világörökségi faluban túl sok lesz a turista, de szerencsénkre nem így történt. Miután a helyi kis kocsmában kedves útbaigazítást kaptunk, hol tudunk egy igazán finomat enni, be is ültünk a falu egyik kis vendéglőjébe. Az ebéd előtt vendégeim, akikről kiderült, hogy mélyen hívő emberek, közös imára hívtak, amelynek rövid csöndje a sok turistaélmény közepette egy szép és meghitt pillanatot varázsolt közénk.

Ebéd után folytattuk sétánkat, be-be tekintve a kis házakba, műhelyekbe, míg végül az egyik háznál egy mosolygós nénivel találkoztunk, aki saját készítésű, nemezelt szappanait árulta virágos kertjében. Mintha csak gyermekkorom kedvenc meséje, „Az öreg néne őzikéje” kezdő sora elevenedett volna meg ott: „Mátra alján, falu szélén lakik az én öreg néném.”

Kép: Kővágó Veronika

És a mese folytatódott: Erzsi nénivel (kiderült, hogy így hívják) azonnal szóba elegyedtünk. Mesélt nekünk arról, milyen volt itt régen az élet, és kedvesen hívott be minket a kis házba, amelyet ma már vendégeknek ad ki. Odabent mintha megállt volna az idő a nyolcvanas években: a narancs- és zöld színű csempék még a nagyszüleim otthonából köszöntek vissza, a terítők és a tapéták is olyan mintájúak voltak, mint amilyenek gyerekkoromban minden második család nyaralóját díszítették.

Számunkra egy jól ismert, letűnt korszak relikviái, amerikai vendégeim számára pedig maga a retró csoda.

Ámulva fedezték fel a házat, közben régi fényképek is előkerültek, rajtuk Erzsi néni fiatalon, palóc népviseletben. Legvégül pedig a legfelső szobában, ahol az ablakokon kinézve még a hollókői várat is megpillanthattuk, közösen idéztük fel a falu legendáját a középkori várba zárt lányról, akit hollók bőrébe bújt ördögifjak szabadítottak ki.

Búcsúzásnál még készült néhány közös kép Erzsi nénivel, mintha a család egy öreg rokona lett volna. A nap ezzel vált teljessé: a véletlen találkozás és a néni kedvessége, nyitottsága azonnal közelebb hozta amerikai vendégeim számára Magyarországot, pontosan úgy, ahogy arra vágytak. Számukra ez a nap nemcsak felszínes ismeretséget, képeslapokról szerezhető benyomásokat, hanem sokkal több és mélyebb élményt adott, amiket aztán a hazafelé vezető úton, a lemenő nap sugaraiban mindenki a maga kis lelki útinaplójába örökre feljegyzett.

Kapcsolódó cikkünk:

(El)tévedni tudni kell! – Egy budapesti idegenvezető kalandjai

– Pár perce az apukáddal beszélgettem, azt mondta, hogy te „csak módjával” tanultál az iskolában, nehogy a fotózás rovására menjen. Inkább csatangoltál a faluban?

– Igen, felkutattam, megfigyeltem az állatokat, nagy szabadságot adott a falu. De úgy látom, ha máshol nőttem volna fel, akkor is találtam volna egy olyan hobbit, ami később a munkámmá válik. Volt otthon egy családi fényképezőgép (ez akkoriban ritkaságszámba ment), de a szüleim nem fotózták a természetet.

Az első vágyam az volt, hogy emlékeket vigyek haza, csontokat, tobozokat, tollakat. Így kezdődött a fényképezés is: szerettem volna megosztani másokkal, amit megéltem a természetben.

Hobbiként indult, aztán nyertem pályázatokon, és láttam, hogy tetszik az embereknek, amit csinálok, és ez inspirált. 1999-ben kezdtem, öt évig fotóztam analóg géppel, és már fanatikusan csináltam, amikor megjelent a digitális technika. Sokat köszönhetek az analógnak, például az előre­gondolkodást, tervezést – ez lett a természetes, úgyhogy most is így fogok neki.

– Volt mentorod, tanárod?

– Nem igazán, nagyrészt autodidakta módon tanultam, sok mindent kitapasztaltam és ellestem a barátaimtól. 15 évesen bekerültem a Magyar Természetfotósok Szövetségébe, ahol hasonló gondolkodású emberekkel találkoztam, de az átlagéletkor nagyjából 50 év volt. Szemléletformáló kapcsolataim alakultak, de azt láttam, hogy mindenkinek van egy munkája, és amellett csinálja – én pedig akkor, kamaszként már eldöntöttem, hogy hivatásszerűen akarok ezzel foglalkozni, csak még nem láttam, hogy ez hogyan valósítható meg.

Tudtam, hogy mindent, ami számomra öröm, a fotózásnak köszönhetek: a szabadban töltött időt, a barátságaimat. Úgy voltam vele, hogy beugrok ebbe a vízbe, aztán majd kiúszom valahogy. Nem volt B tervem, elhatároztam 17 évesen, hogy nekem ez lesz az életstílusom.

– Akkor csak a szüleid elvárása miatt jelentkeztél az egyetemre, amit végül nem is kezdtél el?

– Igen, meg azért, hogy kapjak diákigazolványt. Nagyon nehéz volt, mert látták a szüleim, hogy nem vagyok egy elveszett gyerek, de azt nem, hogy hogyan lehet megélni a fotózásból.

Kép

Kép: Emmer László

– Hogyan döntöd el, hogy mi lesz a következő fotósprojekt?

– Csak figyelem a természetet, és közben kitalálom. Van, amikor rekonstruálni kell a jelenetet, amit megfigyeltem, máskor csak oda kell menni és jól elkapni egy pillanatot. Ott van például az a kép, amelyen a kafferbivaly látszik a napfelkelte előtt. Kenyában szafariztunk, és tudtam, hogy van az az értékes idősáv, amikor a nap elhagyja a horizontot, ilyenkor néhány perced van, hogy egy ilyen jelenetet megtalálj. Előre kitaláltam a fotózási szöget, a távolságot és mindent, ami tervezhető – a kafferbivalyról éppen elrepülő nyűvágó viszont már a véletlen műve volt.
De például az a fotó, amelyen az ürge eszi a pitypang termését, egy megrendezett jelenet. Láttam, ahogy a kezével leveri egyes részeit, és aztán azt fújja a szél, úgyhogy készültem erre. A következő évben figyeltem, hogy mikor nyílik a pitypang, a megfelelő pillanatban nyírtam le a füvet. Aztán amikor már egy hete dolgoztam a témán, rájöttem, hogy a szél kiszámíthatatlan, így nem fog sikerülni. Ezért a kiszemelt pitypangokra egy sátrat raktam (így szélcsend lett, és az építmény az ürgét nem zavarta), majd a virág két oldalára két ventilátort tettem. Amikor láttam, hogy honnan jön az ürge, akkor a megfelelő (jobb vagy bal oldali) ventilátort kapcsoltam be, így tudtam végül három hét munkával lefotózni azt, amit megfigyelni sem egyszerű. 

Sok ingert adok az élővilágnak, de ha nem reagálnak rá az állatok, akkor hagyom, nem erőltetek semmit. Előfordul az is, hogy elkezdek megfigyelni valamit, és végül egy sokkal érdekesebb jelenetet látok, úgyhogy módosítom a projektet. 

– Mesélj a tanyáról, ahol élsz!

– Pusztaszertől hét kilométerre van, és az az én felnőttkori játszóterem. Nagyon érdekelt, hogy egy korábban mezőgazdasági területen hogyan tudok létrehozni valami olyat, ami a vadvilágot szolgálja. A napraforgó helyére őshonos fűféléket vetettünk. Visszaalakult egy természeteshez hasonló közeg, megjelentek a kétéltűek, a hüllők, majd az ő ragadozóik, a madarak, az emlősök. Néhány év alatt teljesen átalakult az ökoszisztéma a szemem láttára – ez csodálatos volt! Ha látok egy fajt, akkor igyekszem utánanézni, hogy milyen élőhelyre van szüksége, például olyan fa kellett, amiben az odúnak megfelelő lyuk van – miután ez megvolt, először nem jöttek a madarak, de aztán két-három év múlva belefészkeltek a szalakóták, a búbos bankák, a parti fecskék, és erdei fülesbagoly is van. Most épp denevérodúkat raktam ki, mert sok van belőlük, de nincs nekik megfelelő élőhely. Az ürgéket a Nemzeti Parkkal együttműködve telepítettük oda. Nagyon ritka, fokozottan védett állatfajról van szó, de azt mondta a szakértő, hogy ez a terület valószínűleg megfelelő lesz nekik. Négy év alatt a 156 példányból lett 3000, ez jelenleg a Dél-Alföld legnagyobb ürgepopulációja. Etetjük őket, és ember közelében vannak, ahol kevesebb a ragadozó – ez is hozzájárul a sikerhez.

Nemcsak tönkretenni lehet a természetet, hanem segíteni is, és ez nagyon izgalmas!

Háziállatom egyébként nincs, mert nem tudom értük vállalni a felelősséget, ha több hónapra elutazom.

– A különböző utakat hogyan szervezed meg? 

– Az elején a kis csapatommal kerestünk olyan szállodákat, amelyek ingyen biztosították nekünk a szállást és az ételt, mi meg cserébe leseket építettünk a területükön. Nyilván elég furcsa, amikor ezt egy fiatal megírja 8000 km-ről, de egy hotel bevállalta Costa Ricán és egy Brazíliában. Mi magunk építettük fel a leseket kétkezi munkával, dolgoztunk fával, fémmel, betonnal is, pedig volt olyan, hogy megérkezett a faanyag, és azt láttuk, hogy nincs két egyforma darab, mindegyik más volt, ebből kellett építkezni. Ezeken a helyeken mindig kitaláltam, hogy hogyan lehetne egyedi perspektívából valami újszerűt alkotni – ez volt a kihívás. 
Most már megismertek a pályázatok és a média révén, úgyhogy a szállodák könnyebben odaállnak egy ilyen kezdeményezés mellé. Az országnak is utána kell nézni nyilván, hiszen tele vagyunk sztereotípiákkal. Tudtam például, hogy Costa Ricán vannak mérges kígyók, de azt láttam a statisztikákban, hogy az előző évben hat ember halt meg kígyómarás miatt, és arra gondoltam, hogy ennél még akkor is nagyobb veszélyben vagyok, amikor átsétálok egy zebrán. Aztán amikor már ott voltam, azt láttam, hogy a gyerekek mezítláb futkároznak a fűben. 

Érdekes egyébként, hogy sokan azt gondolják, egzotikus helyekre, például Dél-Afrikába kell menni ahhoz, hogy jó fotótémát találjon az ember – pedig Magyarországon is rengeteg élőlény és jelenet van, amelyeket érdemes megörökíteni. Szerintem először mindenki a saját környezetét fedezze fel!

– „Hívj meg fotózni, cserébe én is meghívlak!” – a felhívás most is olvasható a weboldaladon. Milyen országokba jutottál el ennek köszönhetően?

– Srí Lankára és Finnországba így mentem, meg Tanzániába, de ez utóbbi nem sikerült jól. Eljött hozzánk a srác, két héten keresztül hoztuk-vittük mindenhová, tudott fotózni is, amikor pedig mi mentünk, akkor kirakott az út szélén, elvette minden pénzünket és elment. Áttetettük a repülőjegyet, és másnap haza is jöttünk. Gondolkodtam utána, hogy én mindenkiről mindig a legjobbat feltételezem, ilyen vagyok, és eszembe jutott, ahogy Böjte Csaba mondja, hogy „mindenkiből ki lehet szeretni a jót”. Hát ebből az emberből vajon hogyan tudtuk volna kiszeretni a jót? Nem tudom. De azt igen, hogy 56 országban jártam eddig, sokféle emberrel találkoztam és dolgoztam, de ez volt az egyetlen rossz tapasztalatom, úgyhogy azt mondom, nagyon is megéri a jót látni az emberekben. 

Kép

Kép: Emmer László

Gyereknapon megyek a Gödöllőn felállított fotókiállításra, így sok családdal találkozom. Látom, ahogy egy öt-hat éves gyerek figyeli az egyik képet, majd a szülei felé fordul: „Apa, az elefántok is ki fognak halni?” Egy másik gyerkőc az anyuka arcából ítélve nagyjából a tizenötödik kérdést teszi fel: „És miért színesek a levelek?”

– A képeket Budapesten és Debrecenben is rengetegen látták, most Gödöllőre érkezett a tárlat, és még az ország több városában látható lesz. A kiállítás mellett még milyen feladataid vannak?

– Egy csapattal csináljuk a Fajbook nevű alkalmazást, amelynek az a lényege, hogy minél több állatfajról tölts fel fotót, és nyerhetsz különböző díjakat. Eddig 2400-an regisztráltak, feltöltöttek 70 000 képet, ennek a szervezése nagy feladat. Meggyőződésem, hogy ha felfedezed a természetet, ha tudsz gyönyörködni benne, akkor jobban fogod óvni is.

Nemsokára pedig megyek Hortobágyra egyeztetni, a Nemzeti Park az én leseim mintájára szeretne leseket építeni, amelyek nem a fotósoknak, hanem a nagyközönségnek készülnének. Ezekből például egy osztálykirándulás alkalmával olyan állatokat figyelhetnének meg a gyerekek, amelyeket másképp nem láthatnának, mert ezek a fajok nagyon félénkek.

Ha jó helyre építjük, nagyon sokféle állatot láthatnak majd. Előadásokat is tartok, a fotókhoz kötődő sztorikat mesélem el. Itt Gödöllőn két előadás lesz, tehát 1000 ember vett jegyet egy olyan estre, ahol semmilyen látványos show vagy zenei élmény nem lesz. Ez jó érzés.

Valóban megtelik a gödöllői kastély legnagyobb terme. Külső szemlélő azt hihetné, valamelyik népszerű humorista stand-up estje ez, olyan jól szórakozik a közönség. Bence elmeséli, hogy miért várták 12 órán át hiába a szalakótát az egyik lesben; hogy sok viszontagság után hogyan sikerült egy tiszta vizű medencét „telepíteni” a görögországi Kerkiniki-tóra és abban fotózni a pelikánokat; és azt is, hogyan lehetett Brazíliában pedálok nélkül autót vezetni. Állótaps búcsúztatja az előadót az est végén, aki ekkor, fél 9-kor még mindenkit biztat, hogy nézze meg a képeket a kastélykertben, hiszen „épp most a legjobbak a fények.”  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A jóképű és korábban mindig kedélyes Péter mostanában magába fordul. Már a környezete is észrevette újabban a borostás, mosolytalan arcának komorságát. „Ha ezt valaki előre közli, talán sosem vállalok családot” – fakad ki egy alkalommal. Zsófi megrökönyödő arckifejezése nem segíti a higgadt beszélgetés létrejöttét. Péter a dolgozószobába menekül a csalódottság vihara elől, Zsófi a fürdőszobában sír, miközben a gyerekek, a négyéves Tomi és a totyogó Luca az előszobában kergetőznek. „Hogy lehet ilyen lelketlen? Belőlem kiábrándult, az hagyján, de a gyerekei létét is megkérdőjelezi? És az én érzéseimmel ki törődik? Számít valamit az, amit én áldoztam fel?”

Otthon: fogság vagy menedék

Az anyukák különböznek abban, mennyi ideig és hány gyerek mellett képesek megőrizni az otthon melegét. Néhányuknak egyetlen gyermek is éppen elég, és vele sem szeretnének három éven keresztül távol maradni a munkájuktól. Feszültséget okoz számukra a napok egyhangúsága, kalitkába zárt madárnak érzik magukat. Így nem nyújthatnak hitelesen biztonságos fészekmeleget gyermeküknek.

Mások viszont igaz hivatásuknak tekintik az anyaságot, és kelletlenül kapcsolódnak vissza a számukra idegen, családon kívüli kihívások világába. Legjobb, ha mindenki az igényeinek megfelelően választhat, és ehhez segítséget kaphat a család többi tagja mellett a társadalomtól is. Az elfogadáson és ítélkezésmentességen kívül elengedhetetlen a támogatórendszer kiépítése és részmunkaidős munkahelyek szorgalmazása.

Bölcsőde vagy óvoda?

A kutatások szerint nem jó ötlet az egy évnél fiatalabb gyermeket intézményes keretek közé adni. A csecsemőkor idején az elsődleges gondozó személyének állandósága meghatározó a későbbi fejlődésre nézve: a kötődés minősége és a bizalomra való képesség múlik ezen. A másfél-két éves totyogók nagyobb károsodás nélkül elfogadhatják a bölcsis gondozót, azonban a beszokás ideje sokban múlik a kicsi temperamentumán, valamint az anyuka felkészültségén.

Az óvodák minicsoportjai két és fél éves kortól fogadják a szobatiszta gyerekeket. Utóbbi elvárás is mutatja, hogy nem való minden csöppségnek ilyenkor még a magasabb önállóságot és érettséget megkövetelő ovis nevelés. Jobban járnak, ha csak pár hónapra is, de inkább a megengedő, róluk babaként gondoskodó bölcsit választják számukra szüleik. Ilyenkor a társak jelenléte még mellékes, a gyerekek nem kezdenek el kötődni pajtásaikhoz.

Eleinte az állandó betegeskedés miatt sok odaadást igényelnek szüleiktől is, szinte minden második hetüket otthon töltik. Fontos az átmeneti időszakban a leválás fokozatossága és a türelem.

Vissza a munkaerőpiacra

Az anyukák jelentős része érzi kiútnak a gyerekek miatti felfordulásból (az életciklusváltás kríziséből) a munka világába való visszakapcsolódást. Ha az anya stabil munkahelyről ment el szülni, könnyebb a helyzete, de a munkáltató és a munkatársak hozzáállása nem mindig pozitív a kis-, illetve többgyermekes dolgozó nőkkel szemben. A beteg csemete mellett virrasztó, illetve folyamatosan tevékenykedő, kimerült anya nem tűnik tökéletes munkaerőnek. Bár a kisgyermekes nők általában határozottabban képviselik jogaikat, kiállnak azért, ami megilleti őket. Az eltérő életfázisban lévő kollégák sem feltétlenül megértőek, ami szintén nem segíti az anyuka visszailleszkedését.

Amennyiben új munkahelyet kell keresnie, a fiatalasszony problémák özönével találhatja szemben magát, amelyekhez alkalmazkodni emberpróbáló feladat – ha pedig nem sikerül, az akár újabb krízist provokálhat a családban.

Ki ez a jó nő?

A férj könnyen meglepődhet, amikor a feleség tréningruha helyett nőnek öltözve, esetleg kisminkelve, trendi frizurával hagyja el a védett otthont és szab új irányt életének: a játszótéri anyatársak világából a munkahelyi pörgésbe. Ilyenkor érdemes észrevenni, sőt szóvá tenni a változást. Az évek óta szinte kizárólag anyaszerepben élő feleségek elbizonytalanodhatnak nőiségükben, és nem mindegy, ki erősíti meg őket ebben. A párkapcsolatnak jelentős lökést adhat, ha a férfi udvarlásával elismeri, segítőkészségével támogatja felesége újjászületését. Ha ő nem, lesz helyette más, aki megteszi.

Megméretve

A párkapcsolat, a férj és feleség próbája ez az időszak. Sokan „könnyűnek” találják házasságukat, úgy érzik, magukra maradtak a problémáikkal, így inkább elválnak. Komoly elszántságra, állhatatosságra, felelősségvállalásra van szükség az együtt maradáshoz. A tudatos szembenézés segítheti a megoldás megtalálását: időt szentelni a másikra, Péterhez hasonlóan kimondani a még oly súlyos érzéseket és szavakat, és ahogy Zsófi, kifejezni a fájdalmat és csalódást. De nem szabad elzárkózni a házastárs elől, hanem meg kell érteni az ő szempontjait is, építeni kell a kapcsolatot, szándékosan őrizve a férfi-női szerepeket.

Fontos látni, hogy a nehézségek a családi életciklus sajátosságaiból és a tagok személyiségfejlődéséből adódnak, nem érdemes önmagunkat vagy a társunkat hibáztatni miattuk. A gyerekek növekedésével a megpróbáltatások is enyhülnek, átadva helyüket új kihívásoknak. Érdemes közösen – akár segítséget kérve – küzdeni és kitartani.  

A cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kapcsolódó cikkeink:

Pelenkázz, tovább élsz!
Kibillenve – krízishelyzetek kisgyermekes családokban
Bajtárs vagy vetélytárs, avagy miért jó a testvér?

A reggelt érdemes teljes értékű étkezéssel indítani, ez természetesen nem egyenértékű azzal, hogy tele esszük magunkat, hiszen hazánkban a szabály éppen abban a formában honosodott meg, hogy a böjti napokon csak háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni. Tehát az, hogy teljes értékűen étkezünk, azt jelenti, hogy az adott reggeli tartalmazza a számunkra legfontosabb vitaminokat, ásványianyagokat. Ideális választás lehet például egy hajdina kása, mivel ez a szupergabona (amelynek egyébként semmi köze a gabonákhoz, ráadásul még gluténmentes is!) magas fehérje- és élelmirost tartalommal bír, gazdag kalciumban, B-vitaminban, de még E- és C- vitamin is van benne.

Hajdinakása recept a tej-, fruktóz-, laktózmentes diéta szerint

Hozzávalók:

• 1 bögre hántolt hajdina
• 3 bögre növényi tej vagy víz (vagy felesben)
• Édesítésre ízlés szerint xilit, fahéj

A hajdinát legalább háromszor átmossuk, hogy eltűnjön az enyhén olajos íze. Háromszoros mennyiségű vízben vagy növényi tejben egy fedett fazékban alacsony fokozaton megfőzzük. 20 percig főzzük, majd 10 percig még a tűzhelyen hagyjuk, ha így teszünk, nagyon finom állagú kásánk lesz. Érdemes a végén édesíteni, és egy marék mandulával, mogyoróval megszórni, mert ezek az olajos magvak vitaminokban tovább gazdagíthatják reggelinket.

Melengető vöröslencse krémleves recept a tej-, fruktóz-, laktózmentes diéta szerint

Hozzávalók:

• 1 bögre vöröslencse
• 1 fej vöröshagyma
• 2 közepes répa
• 2 paradicsom
• só, fehérbors, szerecsendió, 1 teáskanál natúr ételízesítő
• 200 ml natúr kókusztejszín (lehet más növényi tejszín is)

A hagymát apró kockákra vágjuk, pár csepp kókuszolajon megdinszteljük, közben átmossuk a lencsét, és leforrázzuk a paradicsomot, amelyet így könnyű meghámozni, majd icipicire kockázni. A hagymára rádobjuk a kis kockákra vágott paradicsomot, répát és a lencsét, kicsit átpirítjuk, majd felöntjük vízzel, úgy, hogy a zöldségeket bőven ellepje. Forrás után visszavesszük a hőfokot, fűszerezzük és fedővel letakarva pároljuk meg a zöldségeket, a lencse miatt érdemes többször megkavarni, nehogy leégjen. Kb. 15 perc alatt elkészül, és már lehet is turmixolni, majd a növényi tejszínnel felönteni, még egy kicsit átforralni (pár perc). A tetejére - A-, B és E-vitaminban gazdag - diót piríthatunk.

Vega cukkinifasírt sáfrányos rizzsel sütőben sült céklával

Egy gazdag leves mellé tökéletes választás lehet egy sütőben sült zöldséges fasírt. A recepttől eltérően összekeverhetünk többféle zöldséget is a beáztatott fűszerezett zabpehellyel, ez utóbbi ugyanis egy igazi vitamin- és ásványianyag-bomba, és rendkívül magas a fehérje tartalma.

Hozzávalók:

• 2 közepes, zsenge cukkini
• 1 krumpli
• 1 bögre apró szemű zabpehely
• 1 fej vöröshagyma
• fűszerek: só, bors, bazsalikom, petrezselyem, őrölt kömény
• Körethez: 1 bögre rizs + sáfrány
• 1 nagyobb cékla

A céklát megmossuk, majd alufóliába csomagoljuk és 200 fokra előmelegített sütőbe rakjuk, kb. 40-50 perc alatt puhára sütjük. Közben a cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszeljük, kicsit sózzuk, majd hagyjuk állni, hogy levet ereszthessen. Közben megmossuk a hagymát és a krumplit, majd meghámozzuk. A krumplit nagy lyukún reszelőn hozzáreszelhetjük a cukkinihez, a hagymát pedig apró kockákra vágjuk, és egy csöpp megpárolhatjuk. Ha a cukkini levet eresztett, összekeverjük a többi hozzávalóval, és hagyjuk pihenni negyedóráig-húsz percig, hogy a zabpehely felszívhassa a nedvességet, és az ízek összeérjenek.

Pihentetés után gombócokat formázunk, két tenyerünk között kicsit kilapítjuk azokat, és sütővel kibélelt tepsire tesszük (a legjobb a szilikon sütőlap, mert ehhez biztos, hogy nem fog hozzáragadni a masszánk). 190 fokon kb. fél óra alatt készre sütjük a fasírtokat, félidőben megfordítjuk, hogy mindkét oldala ropogós lehessen.

A rizs elkészítése a szokásos módon: olajon üvegesre pirítjuk, majd felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, ha felforrt a víz, alacsony fokozatra vesszük, fűszerezzük sóval, sárfránnyal, lefedjük, és negyed óráig főzzük, majd még 10 percig a tűzhelyen hagyjuk, hogy pergős szemeket kapjunk.

A sütőben sült céklát kicsomagoljuk az alufóliából (így készítve egészen édes céklát kóstolhatunk), meghámozzuk és felszeleteljük, a fasírt és a rizs mellé tálalhatjuk.

További mentes receptekért katt IDE.

1. Alázatos. Égiek és földiek iránt egyaránt. Ez ma olyan ritka tulajdonság, hogy bele se merek gondolni. Az a színészóriás, aki számos hazai és nemzetközi díjat kapott pályája során, számtalan helyen nyilatkozott arról, hogy úgy véli, pályája során volt hat-hét jó estéje, és néhány pillanata, amikor igazán megmutatkozott a tehetsége. Aki látta filmen, színházban, persze tudja, hogy ez nem így van: ő létezik és jelen van egy szerepben, és ez nagyon keveseknek adatik meg.

2. Soha nem felejtette el, honnan jött. Törőcsik Mari egy kicsi faluban, Pélyen született, hívő, katolikus családba. Négy testvére van. Az otthonról hozott értékrend kíséri a mai napig, saját bevallása szerint gyerekkorában egy életre feltöltekezett érzelmileg. Amikor gyermeke született, férjével, Maár Gyulával elhatározták, szeretnék, ha lányuk is tudná, milyen az igazi vidéki élet. Akkor, amikor még nem volt trendi a menő fővárosi értelmiségieknek vidékre költözni, ők házat vettek Velemben.

3. Önazonos minden életkorában és akármilyen korú nőt is játszik. Ma, amikor tízből kilenc nő aggódik az öregedése miatt, botoxban hisz meg a hyaluronsavban, ahelyett, hogy elfogadná: az évek nemcsak bölcsességet, hanem szarkalábakat is adnak – elképesztően felszabadító látni valakit, aki ennyire azonos önmagával.

4. Azt keresi, ami összeköt bennünket, és nem azt, ami elválaszt. „Most már keveset járok be, de volt időszak, amikor dugig volt a büfé. Mindenki mindenkivel beszélgetett, a külön pártokért rajongó emberek kedvesen összevitatkoztak, össze is vesztek, aztán kibékültek – de mindent játszva, mindig tisztelve a másikat. Ahogy az életben is kellene hogy legyen” – mondta a Képmásnak adott interjújában. Megszívlelendő gondolatok egy olyan korban, amikor a vasárnapi családi ebédeknél vérre menő politikai viták folynak…

5. Az örökbefogadás sokáig egyfajta tabu volt, kevesen beszéltek róla nyíltan, ha erre vállalkoztak; ő azonban szembement a korszellemmel. Maár Gyulával közösen úgy határoztak, vér szerinti gyermekük, Teréz mellé egy vietnámi fiú felnevelését is vállalják. A hetvenes években a vietnámi állam segítségével érkezett a családjukba Son. „Azt kértük, hogy ne mi válasszuk ki a gyereket, adjanak, akit ők akarnak” – micsoda különbség ez a hollywoodi dívák örökbefogadásaihoz képest!

+1  A lényeget talán a legendás barát, Pilinszky János fogalmazta meg a legszebben: „Ő az, aki egyszerre világsztár és magyar nemzeti érték. Aki egyszerre bűvöl el csöndjeivel és tomboló, már nem is emberekre szabott indulataival. Akiről nem lehet írni, szavakkal már utolérhetetlen. Ő az, aki már csak szavakkal utolérhető.”

Valóban, Törőcsik Mariról nehéz írni. Fel lehetne sorolni a filmjeit, legendás alakításait, a számtalan díját, mert persze ez nagyon fontos fokmérője a tehetségének. Azonban ami őt sokak fölé emeli, az a személyiségében rejlik. Érzékeljük a varázst, ha a vele készült interjúkat visszanézzük, elolvassuk. Azonban mindvégig megmarad az az érzésünk, hogy csak tükör által, homályosan látjuk, nem pedig színről színre. Mindenesetre végtelenül büszkék és hálásak lehetünk, hogy van egy Törőcsik Marink.   

A központi programok pénteken reggel 9 órakor a hagyományos zászlófelvonással kezdődnek a Parlament előtti Kossuth téren. Innen a lovas díszőrség felvezetésével vonulnak át az ünneplők a Nemzeti Múzeum kertjéhez, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Az ünnepség vendégeként Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szólal fel.

A Nemzeti Múzeum kertjében 13 órától kirakodóvásárral, népzenei programokkal, kézműves foglalkozásokkal, lósimogatóval várják az ünneplőket. A budai Várban reggel 9 órától este 6 óráig tartanak majd a programok: a Budavári Vásári Forgatag, térzene, játékok, előadások, népzene és néptánc, valamint a „budai kutyavásár”, azaz magyar kutyafajták örökbefogadása.

A Hadtörténeti Intézetben Forradalmi forgatag, az Országos Levéltárban történelmi kalandjáték, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában történelmi séta és tárlatvezetés, a Várkert Bazárban koncertek és gyerekprogramok várnak kicsiket és nagyokat.

Szombaton reggel 10 és 17 óra között lehet ingyenesen látogatni a Parlamentet, míg 10 és 15 óra között 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászlóval vonul majd végig 1848 önkéntes az Andrássy úton, az Operaház és a Hősök tere között, a magyar zászló és címer napja alkalmából.

Az 1848 méter hosszú nemzeti zászló egy darabja készül Budapesten a Lénárd Zászlókészítő Kft. műhelyében 2019. március 13-án. Kép: MTI/Balogh Zoltán

A huszárok életének legfontosabb állomásait mutatja be a szentendrei Skanzen. Az érdeklődők megtapasztalhatják, hogy a zenés-táncos verbuválást követően milyen volt hajdan belépni a hadseregbe, majd a Skanzen Huszárképzőjében bárkit "kiképeznek" katonának. A Hagyaték Lovas Egyesület huszártáborában az egykori huszárélet pillanatai elevenednek meg, majd lovas díszbemutatókat tartanak, de meg lehet tekinteni a szabadságharc magyar tiszti és legénységi huszárainak, gyalogostisztjeinek szablyáit is. Az 1948-49-es csatákat ólomkatonákkal lehet újrajátszani, de lehetőség lesz belekóstolni a huszárok kedvenc ételeibe is.

A debreceni Déri Múzeumban nyílt Kossuth-kiállításon az érdeklődők megtekinthetik a Függetlenségi nyilatkozat Kossuth által írt eredeti fogalmazványát, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárától kapott kölcsön a Déri Múzeum. Az 1849. április 14-én elfogadott Függetlenségi nyilatkozatot Kossuth Lajos többszöri próbálkozás után a nyilvánosság segítségül hívásával, nyílt ülésen fogadtatott el a Nagytemplomban. A kiállított tárgyi emlékek és interaktív élmények alkalmat adnak arra, hogy Debrecennek a reformkorban és a szabadságharcban betöltött szerepét megismerjék a látogatók.

A történelmi érdekességek kedvelőinek érdemes ellátogatni a péceli Ráday-kastélyba, ahol tematikus sajtótörténeti kiállítás nyílik az Újságmúzeum gyűjteményéből. A vitrinekben az 1700-as évek kiemelkedő eseményeiről, az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, a világháborúkról, az 1956-os forradalomról, az űrutazásról és a magyar sportsikerekről tudósító újságok címlapjai láthatók a rendszerváltásig bezárólag. A kollekcióban szerepel a Pesti Hírlapnak az a száma is, amelyben először jelent meg a Nemzeti dal és a Tizenkét pont.

A március 15-i hosszú hétvégén kezdődik a kulturális és turisztikai szezon a fraknói (Forchtenstein) várban és a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastélyban. A látogatókat mindkét helyszínen magyar nyelvű vezetésekkel várják 10 és 17 óra között, amelyeken egyebek mellett az Esterházy Melinda hercegné és Joseph Haydn zeneszerző életét bemutató kiállításokat lehet megtekinteni.

Március 15-én kezdődik Egri Tavaszi Fesztivál, amely idén is Csillagtól csillagig tart, azaz a 2018. évi egri csillag bor bemutatásától az Egri Csillag Weekendig. A IX. Egri Csillag fellövés 17.30-kor kezdődik a hagyományos felvonulással a Végvári Vitézek közreműködésével az egri várból a Líceumig, az első palack Egri Csillaggal, majd az új Egro Csillag borok kóstolója után koncerttel és after partyval zárul.

Óriásvidra a Fővárosi Állat- és Növénykertben – Kép: MTI/Mohai Balázs

Hétvégén indul a tavaszi szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben is, ahol többek között látványetetés, állatbemutatók, Cápasuli, valamint sok állatkölyök várja a közönséget. A két orángutánkölyök, a gorillabébi, a kis elefánt mellett zebracsikó, sörényeshangyász-kölykök, valamint az ősszel született, ritkának számító aranyhasúmangábé-csemetét is megtekinthetik az érdeklődők. A tavaly megnyílt Holnemvolt Várban a látványos, új fajokkal bővülő Cápasuli szórakoztatja a közönséget.

Az idei szezon minden napján úgynevezett Légy ott! programokkal is várják a látogatókat. A kínálatban többféle látványetetés és állatbemutató is szerepel. Újdonság a Földi malackodás elnevezésű program, amely során a gondozók a földimalacokat különféle érdekességekre tanítják meg a közönség előtt, a bonszai fáknál pedig a Törpe fáramászást rendeznek.

Csaknem kétezer négyzetméteren 15 terepasztal és mintegy 400 méter hosszú vasúti modellpálya várja a látogatókat a 8. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 17. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Magyarország legnagyobb H0 típusú terepasztala mellett több, különböző méretarányban épült vasúti pálya várja a látogatókat. Újdonságként a Dunamenti Modellező Baráti Kör által épített és működtetett repülőgépmodelleket is megtekintheti a közönség. Lesz gyermekfoglalkoztató, a Színházteremben a Parkvasútra, a Hild téren pedig egy elektromos kisvasútra ülhetnek fel a gyerekek. Megismerhetik a látogatók a gőzmozdonyok 215 éves történetét mintegy negyven tabló segítségével. 

A fotózás szerelmeseinek ajánljuk a Máté Bence természetfotóiból nyílt szabadtéri kiállítást. A Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren felállított bemutató célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelem és a még védhető értékek fontosságára. Az alkonyat után belülről megvilágított 15 tablópáron színviláguk és tematikájuk alapján csoportosítva láthatóak a képek. Az egyik oldalon egy nagyméretű fotó alatt az adott projektet bemutató néhány mondatos szöveg olvasható hat nyelven, a másikon 10-30 kép látható egy-egy mondatos magyar és angol nyelvű leírással. „Bence kiszakít bennünket abból a csőlátásból, amiben élünk és segít abban, hogy felfedezzük magunk körül a teremtett világ szépségét" - hangsúlyozta Böjte Csaba szerzetes a kiállítás megnyitóján.

Egy érdeklődő nézi Máté Bence természetfotós egyik képét Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren a szabadtéri kiállítás megnyitója napján – Kép: MTI/Balogh Zoltán

Ha pedig az eső megakadályozna abban, hogy kimozduljunk, ünnepeljünk a reformkort és a 48-as forradalmat felidéző klasszikus magyar filmekkel. 

Forrás: MTI és az intézmények honlapjai

Milyen munkaköröket tölt be ilyenkor egy tanító néni?

Forgatókönyvíró: Szövegkönyvet kell írnom március tizenötödikére tíz, a szereplést nem különösebben kedvelő gyermeknek, öt bátornak, három túlságosan bátornak, öt bátortalannak és két lámpalázasnak.

Rendező: Huszonöt, csintalankodásra mindig kész amatőr ifjúval gyakoroljuk az előbbiekben említett színdarabot. Leplezem a folyamatosan felbukkanó ősz hajszálaimat, és bögrényi kávékat iszom.

Hagyományőrző: Nem, Péterke, a huszárok nem használtak vállról indítható rakétát.

Koreográfus: Ne kuncogj! Most azt mutattam meg, hogyan NE csináld! 

Forgalomirányító: Ha még egyszer túlléped a megengedett sebességet a folyosón, amikor tele van a kezem csillámporos üvegekkel, büntetőcédulát ragasztok rád, Csabi!

Pszichológus: Nézz a szemembe, Ferike! Tudod, előfordul, hogy az emberben feltörnek az ősi ösztönök, de akkor sem szabad próba alatt hátsón billenteni Pistit.

Bíró és ügyvéd egy személyben: Pisti, tehát te azt mondod, hogy Feri szünetben majomnak nevezett téged. Mit mondasz erre, Feri? Hogy Pisti szerint nem volt gól? Tehát Feri nem csupán a „majom” kifejezést használta. Két napra kiterjedő focitól való eltiltást rendelek el. Fellebbezésnek helye nincs. Folytassuk a próbát!

Párkapcsolati tanácsadó: Bazsi, nem szabad a szívedre venned, hogy Marcsi nem néz rád. Tudod, a negyedikes lányok már csak ilyen komolytalanok. Igen, te igazi férfiember vagy, de egyelőre csak harmadikos.

Duguláselhárító: Ma sikeresen kiszedtem a lefolyóból két, gondosan egymáshoz szorított papírtekercset. Nem mondom meg, mire gondoltam közben.

Lakatos: Miből gondoltad, Palika, hogy a testsúlyodat elviseli a kilincs? Ki kell jutnunk a tanteremből, adjatok egy ollót és egy hurkapálcát!

Öltözködési tanácsadó: Ez az előnytelen szabású rövidujjú póló nem megy majd az ünneplő nadrágodhoz. A papucs nem alkalmi viselet, akkor sem, ha piros-fehér-zöld.

Dekoratőr: Dobjuk fel az iskolát sok nehezen elérhető papírfüzérrel, jól látható, letéphetetlen huszárképekkel, öntözés nélkül is sokáig létező virággal! Ide a kalapáccsal! Tériszonyom van, de kapaszkodni fogok.

Kirakatrendező: Mindössze két lyukasóra, és felékesítem az osztály ablakait is!

Sebész: Szökőárnyi sebfertőtlenítő, steril gézlap, dinoszauruszos sebtapasz. A sorrend fontos. Tomi segített.

Optikus: Dórikám, megint kiugrott a mikroszkopikus nagyságú csavar a szemüvegedből? Várj, felveszem az én szemüvegem, hogy visszategyem. Vagy nem.

Anyagbeszerző és hulladék-újrahasznosító: Gyűjtöm az átlátszó doboztetőket, gurigákat, dugókat, szalagokat, csipeszeket (itt most nagy levegő jön), és nagyjából mindent, amiből játékot és dekorációt készíthetünk.

Varrónő (pszichológus változat): Nem fontos levenned. Csak ne mocorogj, mert véletlenül hozzád varrom a leugrott gombot!

Varrónő (nagymamás változat): Hopp, itt van a gombocska, gyere csak ide, hadd varrjalak vissza, te huncut!

Varrónő (hagyományos változat): Már megint letépted?!

Informatikus (tanító változat): Oh, ez az elektronikus napló! Hogyan jelezzem, hogy testnevelés órán is próbáltunk?

Informatikus (kiskorú változat): Gyerekek, ugye ti mondtátok, hogy a zászlócska-p gombokat kell megnyomnom, ha a laptop képét a vetítőn is látni szeretnénk?

Titkárnő: Halló, tessék, itt az iskola! Igen, anyuka, egy kis türelmet kérek, megkeresem Anna nénit. Tudná tartani a telefont? Nem? Szívesen átadok neki egy üzenetet. Igen, igen, megmondom neki. Sajnos nem ismerem a receptjét. Most mennem kell, átadom az üzenetét. Jó, csak sajttal. Viszonthallásra! (Csak egy papírszeletért jöttem be a tanáriba…)

Dajka a délutáni ügyelet idején: Hahó, kié ez az udvarunkba tévedt kistesó?

Tolmács: Zolika nem azt mondta, hogy mömömö, hanem azt, hogy jó reggelt kívánok az iskola minden tanítójának, tanulójának, és legnagyobb örömömre ma is próbálni fogunk!

Állatidomár: Már megint átjöttek a szomszéd bácsi tyúkjai, kergessük vissza őket! Hajrá! Utána jöhet a dalcsokor!

Ételkóstoló: Gyerekek, még soha életemben nem ettem ilyen pompás tökfőzeléket, mmmm! Erőt ad, kis huszárjaim!

Szörp-sommelier: Ehhez a kókuszgombóchoz, amit Marcika hozott, a Noémi által hozott málnaszörpöt ajánlom. Igen, bekeverek hat liternyit. Az ünnepély után megkóstolhatjátok!

Meteorológus: Kedden kirándulni fogunk. Nem fog esni az eső. NEM!

A sort még folytathatnám, de sajnos mennem kell. Szeretettel vár egy félig kész óravázlat. Mert elsősorban tanító vagyok.