Az igazi, végleges megkönnyebbülés – vallomások az abortuszról

Három közvetett abortuszélményem van. Az egyik, amikor tizenévesen nálam alig idősebb, de többet megélt tábori szobatársam így szólt: „Nekem biztosan több abortuszom is lesz; csak akkor fogok vállalni gyerekeket, amikor a körülményeim megfelelőek lesznek hozzá.” Istenkereső, naiv tiniként sokkoltak szavai. A másik emlékem, hogy harmadik gyermekemet várva, egy képzés szünetében a padtársnőm szendvicsmajszolás közben közölte: a következő órán nem lesz itt, mert elmegy abortuszra. Döbbent arcomra nézve egy vállrándítással kísért, rövid magyarázatot adott: nagylányuk nem szeretne kistesót, és férjével amúgy is azt érzik, már öregek egy babához.

A harmadik alkalommal egy nőgyógyászati műtét miatt három abortusz előtt álló nő között várakoztam, ugyanarra az orvosra.

Az egyik nőnek állítólag túl korán, a másiknak túl későn jött a baba, a harmadiknál lelépett az apa, és ő nem akarta egyedül felnevelni a babát. Ugyanúgy jártam, mint korábban: annyira lebénított a hír és a közönyösség, hogy nem tudtam mondani semmit, pedig vadul kattogott az agyam, utólag pedig hónapokig ostoroztam magam: meg kellett volna próbálnom lebeszélni őket, hiszen lehet, hogy babájuk élete éppen ezen, vagyis rajtam múlott. A nők arca már elhalványult, de sosem felejtem el őket, azóta is imádkozom értük és a babákért, és amikor csak tudok, írok a témáról.

Ági története: egy gyermekkori abúzus, két abortusz és egy autoimmun-betegség

Ági (nem saját név) pedagógus, de nem sokáig tanított, sok mindennel foglalkozik; alkotónak tartja magát. Két felnőtt gyermeke van. A lelkigyakorlatra egyedül érkezett, de néhai gyermekei közös búcsúztatására elment vele a lánya is.

Amikor mesélni kezd, megtudom: nem az abortusz az első nehéz története. Ötéves korától tizenkét éves koráig egy közeli férfirokon szexuálisan zaklatta, amit nem árult el senkinek, az édesanyjának sem. A zaklatásnak akkor lett vége, amikor ez a férfi bemutatta neki menyasszonyát, ami miatt a hozzá ambivalens érzelmi szálakkal kapcsolódó tizenéves lányban egy világ omlott össze, és hirtelen nem tudta: ha az a nő a menyasszony, akkor ő kicsoda?

Tizennyolc éves korában gyors egymásutánban két férfi is ágyába vitte – az egyik, az akkori párja ittas állapotban, a másik egy idősebb férfikollégája volt, és ő egyiknek sem állt ellen – hiszen gyermekkorában megtanulta: a férfinek engedelmeskedni kell.

A váratlan terhességeket elmondta a férfiaknak és az édesanyjának, akik abortuszra küldték – amit ő is, mint annyi nő, egyedül csinált végig, még anyja sem kísérte el, nehogy az ügy kitudódjon. Ági sokáig senkinek sem beszélt erről, és úgy élte meg a történteket: „ügyes” volt, hiszen az egészet egyedül intézte el. Tulajdonképpen 35 évig nem is ébredt tudatára, hogy „titkai” vannak.

Később megismerte férjét, aki ugyan jelezte szándékának komolyságát, de Ági nem hitt neki, így amikor állapotos lett, elhatározta: nem vállalja a babát. A férfival közölte döntését és azt is, hogy abba neki nincs beleszólása. Utólag – sok önismereti munka révén – egyértelművé vált számára: ehhez a döntéshez a korábbi tapasztalatai alapján kialakult bizalmatlansága vezetett. A férfi feleségül vette, és két gyermekük született, később viszont útjaik – Ági szerint valószínűleg az abortusz miatt is – elváltak. Ezt követően Áginak egy nagyon súlyos, elvileg gyógyíthatatlan autoimmun-betegsége alakult ki, amiből két év alatt, nagyon fegyelmezetten követett orvosi és pszichológiai segítséggel kigyógyult. Elmondása szerint közben ismerte fel és szabadult meg nehéz élményeitől, a bűntudattól és a szégyenérzettől. Később eljutott a NANE-hoz, akiknek a segítségével sikerült feldolgoznia gyermekkori abúzusát. Közben egyre aktívabb istenkereső lett, és Puskás Antal pálos atya felhívására kapcsolatba lépett Anettékkel, bejelentkezett a lelkigyakorlatra.

Ági nagyon békésen beszélt életének nehézségeiről és arról, hogyan szeretne a jövőben a lelkigyakorlaton megtapasztaltakból másoknak is átadni. Beszélgetésünk alatt többször hangsúlyozta: a korábbi sokféle, részben ezoterikus önismereti munka mindegyike hasznos volt ugyan, de egyik sem adott végleges megnyugvást számára, ezt csakis az istenhit, a sok imádság, a rendszeres gyónás és a lelkigyakorlat hozta el.

Judit története: 26 év némaság

Judit (nem saját név) szintén pedagógus, három felnőtt édesanyja, és három kisgyermek nagymamája. Először résztvevőként, majd segítőként vett részt a lelkigyakorlatokon. Gyermekük közös búcsúztatására elment vele volt férje. 26 évig cipelte egyedül az abortusz terhét.

Amikor megfogant, harmadik gyermeke még csak hat hónapos volt, ezért az újabb baba érkezésének híre félelemmel töltöttel el őt és férjét.

Férje nyomására beleegyezett az abortuszba, azzal, hogy ha rendeződnek párkapcsolati nehézségeik, és ha a testvérek nagyobbak lesznek, akkor lesz „helyette” másik gyermekük. Az abortuszt ő is egyedül csinálta végig. Tudta, hogy amit tenni készül, helytelen, hogy még kijöhetne a kórházból, de nem volt bátorsága ellentmondani a közös döntésnek. Nem merte elmondani senkinek, pedig tudta: szülei biztosan segítenének. Férjével se beszéltek erről többet. A hétköznapok feledtették a dolgot, de az évfordulók napja mindig fájdalmasan telt. Az ígéret egy újabb babára nem vált valóra, Judit és férje elváltak, és ő azt érezte: tette belülről felemészti. Sokáig nem merte meggyónni, amikor végül megtette, nem tudta elhinni, hogy Jézus valóban megbocsátott neki.

Kép: Ulrike Mai / pixabay.com

Az első enyhülést egy zarándoklat hozta el számára, ahol a babáért is gyalogolt, és utána úgy érezte: le tudja tenni Jézus elé terhét. Óriási megkönnyebbülést jelentett számára, de a teljes béke érdekében volt férjével együtt is szerette volna elbúcsúztatni. Az abortusz 25. évfordulóján szeretett volna leülni vele erről beszélni, de nem volt hozzá bátorsága. Épp egy évvel később, első unokája érkezésének híre adott erőt ehhez. Akkor szembesült azzal, hogyan is fejlődik egy kisbaba hétről hétre, és azzal, hogy 12 hetes korára már mindene megvan.

Az önvád és a fájdalom erőt adtak, hogy végre leüljön beszélni volt férjével.

A közös búcsúzás módját keresték, amikor először hallott a lelkigyakorlatról. Miután részt vett rajta, Judit elhatározta: aktívan segíteni fog Anettnek hasonló hétvégék szervezésében, mert a lelkigyakorlat folyamán teljesen meggyógyult, és nagyon fontosnak tartja, hogy másoknak ne kelljen 20-30 évet várnia erre.

Ráhel Szőlőskertje

Anettől megtudom: Theresa Burke amerikai pszichológusnő anyagcsere-zavarról szóló diplomamunkájának írásakor felfigyelt arra, hogy mindegyik érintett nőnek volt abortusza. Elkezdte kutatni, majd szakmailag leírni a poszt abortusz-szindrómát (PAS), amelynek létezését az Amerikai Pszichológiai Társaság még mindig tagadja. Férjével együtt kidolgozták a lelkigyakorlat módszertanát, amelynek védnökségét Teréz anya vállalta.  

„A legnagyobb hazugság, hogy nincs PAS. Sok abortuszon átesett nő távozik megkönnyebbüléssel a kórházból, és azt hiszi, nincs semmi baja.”

„A PAS később, hat-nyolc év múlva alakul ki, és ezek a nők sokáig nem is értik, mitől vannak rosszul. Csak akkor tudnak meggyógyulni, amikor erre rájönnek” – állítja Anett. Ezért nem is fogadnak „friss” abortuszosokat. Kétszer megtették, de tapasztalták, hogy nem jó ötlet.

A módszer sok országban elterjedt, Magyarországra egy magyar pszichológus révén került, aki külföldön felfigyelt rá, majd megkereste Anettet. A 2014-ben útjára indult Ráhel Szőlőskertje egy változó helyszínen, csöndes, eldugott lelkigyakorlatos házakban zajló közös hétvége, ahol a résztvevők, akik közül sokan a magukkal vagy másokkal szemben táplált harag foglyai, megtapasztalják a megbocsátást; békére találnak, lelkileg újjászületnek. Ezek a nők és férfiak – gyakran életükben először – megoszthatják abortusszal kapcsolatos legmélyebb érzéseiket, biztonságos lelki környezetben tárhatják fel legfájdalmasabb titkaikat.

Anett szerint a módszernek része a hit és a tudomány is. Isten feltétlen szeretetének és együttérzésének megélését számos evangéliumi történet bibliodramatikus feldolgozásával segítik. A gyászfeldolgozás azonban kifejezetten tudományos alapokon nyugszik. Eleinte kevesen jöttek, de most már egyre több a jelentkező. Évente két alkalmat tartanak, de szeretnének többet is, amihez önkéntesek (civil segítők és papok) jelentkezését várják. Egy alkalmon nyolcan-tízen vannak, eddig összesen mintegy hatvan fő vett részt. Párokat várnak, de bármilyen gyógyító ereje is van a közös részvételnek, ez még nagyon ritka: eddig összesen három férfi jött el a párjával – egyedül egy sem.