Mi a közös egy idős tacskóban és egy ’64-es Porschéban?
Öreg és beteg menhelyes kutyákat fotóztak veterán autókkal. A projekt egyik ötletadója, Kádár Zsuzsanna azt szeretné elérni a képekkel, hogy a hátrányos helyzetű gazdakeresők is hasonló megbecsülésben részesüljenek, mint egy retró Lada vagy Wartburg.
Kép: Kalácska János
Kisebb veteránautó-találkozó fogadta az Eszkuláp Állatvédő Egyesület mányi telephelyén az arra sétálókat, ahol közel egy tucat régi Lada, Skoda és Renault gyűlt össze. A járművek tulajdonosait viszont ezúttal jótékony cél vezérelte: egy fotósorozathoz álltak kamera elé a menhely lakóival.
A képek és a hozzájuk kapcsolódó médiamegjelenések az idős kutyák örökbefogadására buzdítják a háziállatra vágyókat.
A RoadWalkerS oldtimer- és állatbarát csoport tagjai, Kádár Zsuzsi és férje, Zsolt maguk is kutyatulajdonosok: Bejgli másfél éve a Futrinka Egyesülettől került hozzájuk. A menhely lakóinak életét ezután is nyomon követték, otthonuk szűkössége miatt azonban le kellett mondaniuk egy újabb négylábúról. Különösen az idős gazdakeresőkért fájt a szívük, akik nehezebben tudnak érvényesülni a fiatalabbak mellett. Aztán rájöttek, azzal is segíthetnek, ha mások figyelmét is felhívják az öreg kutyák helyzetére, aminek hatékony eszköze lehet egy őket bemutató fotósorozat. Annak idején a házaspár is egy fényképet látva „szeretett bele” Bejglibe. A portrék készítésére pedig a szóban forgó felvétel szerzőjét, Kalácska Jánost kérték fel, aki a Futrinka gondozójaként jól ért az állatok nyelvén, és más menhelyekkel is kapcsolatban áll. Azóta már három fotózáson is túlvannak: első két alkalommal még csak pár barátjuk jött el, legutóbb viszont már jóval több oldtimerest sikerült mozgósítaniuk, akik az Eszkuláp tíz lakójával álltak modellt. Az elkészült sorozatból ebben a cikkben megtekinthetnek néhány képet.
Kép: Kalácska János
Zsuzsinak azért jutott eszébe ez a szokatlan ötlet, mert Bejgli mellett egy 1971-es Fiattal és egy 1986-os Ladával is büszkélkedhetnek, és párhuzamot fedezett fel az öreg négylábúak és a veterán autók között. Mindkettő speciális törődést igényel, és csak kevesen fedezik fel benne az értéket. „Korábban csupán egy régi járgányt láttak a kocka Ladánkban, amióta viszont felújítottuk és megkapta a muzeális autóknak járó jelzést, még a modern autók sofőrjei is irigykedve nézik” – meséli. Hasonló a megítélése az idős kutyáknak is, akik kevésbé kelendőek az örökbefogadók körében.
„Sokan félnek az együtt töltött idő rövidségétől, én viszont fontosabbnak tartom annak mélységét, intenzitását: pár tartalmas év többet ér, mint egy üres évtized” – véli János, aki gyakran megy kirándulni tizenhét éves, vak kutyájával, és sétáik végén a fűbe heveredve élvezik a napsütést.
Kép: Kádár Zsuzsanna
Fenntartani egy veterán autót és magunkhoz venni egy idős, olykor beteg menhelyi ebet egyaránt felelősségteljes feladat. Az Eszkuláp csak benti tartásra ad örökbe kutyákat, akik még több gondoskodásra, esetenként egyedi étrendre és orvosi kezelésre szorulnak. Egy régi járgánynál az UV-sugárzás és a magas páratartalom elkerülésére ajánlott odafigyelni, mivel könnyen berozsdásodhat, ahogyan a hóeséstől is kímélni kell. A tulajdonosok jellemzően csak különleges alkalmakkor, például veteránautós találkozók idején használják, bár vannak, akik hétköznapokon is azzal járnak vagy hosszú, akár külföldi túrákra indulnak el vele: Hegyi Zsolt egyszer egészen Németországig robogott 1989-es Wartburgjával.
„Ezeknek az autóknak története van” – pillant zöldalma színű Renault-jára a Pázmándi Nosztalgia Jármű Egyesület tagja, Kerkuska Eszter, aki több veterános találkozóról is elhozta a legrégebbi autónak járó díjat. A fiatal lány gyűjtő szüleitől kapott kedvet a muzeális járművekhez: egy Panni robogóval kezdte, majd jött az 1955-ös Renault, amelyet vezetve úgy érezheti magát, akár a klasszikus francia filmek sztárjai.
A fotósorozat két plakátja - Képek: Kalácska János
Tóth Norbert és Hencsey Rita garázsában szintén több régi autó is pihen, ebből három még most is üzemképes. A fotózásra elhozott Skodáról senki sem mondaná meg, hogy negyvennégy éve gyártották – egykoron Zenthe Ferenc lovas dublőrétől vették meg, aki kiutalásra kapta, és úgy vigyázott rá, mint a szeme világára. A tizennyolc esztendős Nagy Bálint harmincéves Skodája ezzel szemben családi örökség: annak idején a nagymamája vásárolta, később szülei is sokat jártak vele, és az autó még a nászútjukra is elkísérte őket.
Ahogyan az autóknak, úgy a fotózott ebeknek is megvan a maguk története. Többen nemcsak korukat tekintve számítanak veteránnak, hanem a menhelyen töltött évek alapján is „oldtimerek”. „A 11 éves Mogyit hét év után hozták vissza hozzánk a gazdái, mintha csak egy családtagtól váltak volna meg” – meséli az Eszkuláp gondozója, Németh Tamara. Régi bútordarab a staff-keverék Pejva is, aki a fél életét az egyesületnél töltötte, és már negyedik esztendeje várja, hogy valaki hazavigye. „A kutyák számára traumát jelent, ha folyamatosan azzal szembesülnek, hogy nem kellenek senkinek. Emiatt később nehezebben fognak tudni újra kötődni valakihez” – világít rá Zsuzsi.
János rajtuk kívül olyan ebekről is portrét készített, akik fizikai állapotuk miatt indulnak hátrányos helyzetből. A különleges szépségű Töpi Pierrot szimmetrikus, fekete-fehér ábrázatát genetikai tenyésztésnek köszönheti, ennek eredményeként azonban károsult a hallása, fél szemére vak, és az immunrendszere is nagyon gyenge. Sok pillantást vonzott magára a mozgáskorlátozott tacskó, Matyi is, akinek egy baleset következtében bénult le két hátsó lába, és azóta két kerékhez kötve kénytelen élni, ez azonban nem akadályozza meg a szaladgálásban.
Kép: Kalácska János
A kutyák a fotózásra mellényt, hajpántot, csokornyakkendőt kaptak, s néhányan még a volán mögé is beülhettek.
A fotózás csúcspontja az volt, amikor a három legkisebb kutyát, Matyit, Pierrot-t és Szimfóniát betették az egyik Skoda csomagtartójába, ahonnan nyelvüket lógatva tekintettek a kamerába – ebben valószínűleg nem kis szerepe volt a János zsebében lapuló jutalomfalatoknak is.
A fotósnak egyébként a kellékekkel és beállításokkal nem a cukiságfaktor növelése volt a célja, ezeket csupán a figyelem megragadása miatt érezte szükségesnek. Azt szeretné, hogy a körítés helyett az állat lénye fogja meg az embereket. A munka során törekedett rá, hogy a kutyák feloldódjanak és sikerüljön elkapni egy-egy rájuk jellemző pillantást vagy testtartást – elvégre nincs két egyforma eb. Ezt megerősíti Tamara is, aki elengedhetetlennek tartja, hogy az örökbefogadók személyesen is találkozzanak a fotón kinézett állattal. „Előfordult, hogy valaki a tervezett kutya helyett végül egy másikat vitt haza, akivel jobban működött köztük a kémia” – magyarázza. Az veterán autósok pont ezt tartják az idősebb négylábúak fő erényének: hogy kiforrott személyiséggel rendelkeznek, így az állattartók olyan kutyát választhatnak, aki nemcsak lakó-, de lelki társuk is lehet.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
