A magam örömére, de mások számára alkotok – beszélgetés Balázs Kata ékszerkészítővel

– Mikor kezdtél ékszereket készíteni?
– Kilenc-tízéves koromban mindenféle természetes alapanyagból készítettem ékszereket, barátnőimnek és magamnak. Anyai nagyapámtól kaptam az első ékszerkészítő fogókészletemet – amit azóta is nagy becsben őrzök –, akkor indult el a máig tartó folyamat. Egy iparművészeti ruhákat értékesítő hölgy megkérdezte, honnan vannak az ékszereim, és amikor megtudta, hogy magam készítem, rendelt belőlük, így tízévesen már eladásra is készítettem ékszereket. Nagyon szerettem festeni, agyaggal dolgozni, de bőrrel is próbálkoztam. Amikor felnőttkoromban visszatértem az ékszerekhez, ösztönösen rátaláltam a legfinomabb, legnőiesebb anyagra: a gyöngyházra, és arra kezdtem festeni. Így találkozott a két kedvenc elfoglaltságom: az ékszerkészítés és a festés.

– Ékszereid egyediek, messziről felismerhetők. Mitől olyan Balázs Katásak?
– Én találtam ki a technológiát – mit, hogyan keverek, égetek –, ami legalább egy év kísérletezésbe és nagyon sok alapanyagomba került, és azóta folyamatosan fejlesztem. Édesanyám mindig mondta, hogy utat törő ember vagyok, járatlan utakat járok, és ez ebben a tekintetben is igaz volt. De nem is volt kitől tanulnom, 20 évvel ezelőtt nem volt hagyománya, legalábbis tudtommal senki nem készített ilyesmit.

Ékszereim azóta is egyediek, mind a motívumok, mind a színek keverése, mind az alapanyagok tekintettében.

– Honnan vannak az alapanyagok, és honnan jön az ihlet?
– Eleinte a saját felhalmozott készleteimből dolgoztam, ugyanis gyerekkoromban imádtam gyűjteni az ásványokat, csigaházakat, ammoniteszeket (őskövületi lenyomatok). Egy idő után feléltem azokat, és azóta külföldről rendelem az alapanyagokat. A beszerzési források gyakran változnak, sok energia és idő mindig újat felkutatni, kipróbálni, fejleszteni.

Kép

Kép: Bene Tamás / Pho-Tom photography

Alapvetően a magyar motívumvilágból és a természetből ihletődöm. Azért is élünk ilyen környezetben – a zselici tájvédelmi körzet szélén egy pár hektáros területre építettünk egy bioházat –, hogy a természet közvetlen közelében tudjak alkotni.

Növényi ábrázolásokból, napszimbólumokból, állatmotívumokból – bogár, pillangó – és az ősi magyar motívumvilágból merítek, de soha nem másolom őket, hanem hagyom, hogy belülről jöjjön a minta. Vannak gyakori alapmotívumok, például a tulipán mindig velem van, de annak is mindig változik a színkombinációja; nincs két teljesen egyforma ékszerem.

– Letisztult elegancia jellemzi az ékszereidet. Mi van emögött a természetközeliségen túl?
– Azt érzem, valahol „vezetik” a kezem. Létezik egy olyan lelki-szellemi kapcsolódás, amit szeretnék közölni az ékszeremmel – minden formának, színnek, motívumnak van egyfajta üzenete. Úgy gondolom: aki rátalál, aki viseli, az megérzi, hogy szüksége lehet erre az üzenetre; akkor is, ha konkrétan nem mondjuk ki. Egy értékrendet szeretnék közvetíteni, hogy ezáltal egy picit gazdagabbá, teljesebbé váljon azok élete, akik viselik.

– Jellemzően kik viselik?
– Egy olyan igényes réteg, akik meglátják a munkát, a mívességet az ékszerekben; akik nem a felszínen mozognak, hanem egy mélyebb, tartalmasabb értékrendet képviselnek, azaz mélyebb gondolkodású, egészségtudatos, művészetek iránt fogékony emberek. Azt vettem észre, ahol találkozhatnak velem, ott kialakul egy törzsvásárlói kör – nagyon sok a visszatérő vásárlóm, és ez nagy öröm a számomra. A budapesti nagyobb rendezvényeken külföldiek is találkoznak velünk – amerikaiak, skandinávok, japánok –, akik aztán később a Facebook-oldalamon keresztül rendelnek további ékszereket. Postáztam már Új-Zélandtól kezdve New Yorkig sokfelé, nemcsak Magyarországon belül.

Kép

Kép: Bene Tamás / Pho-Tom photography

– Melyek azok a rendezvények, ahol általában megtalálhatunk téged?
– Ez most egy nehéz kérdés és időszak a számomra, épp most szeretnék váltani. Közel húsz évig folyamatosan rendezvényről rendezvényre jártam a párommal, és nagyon belefáradtam, semmi időm nem maradt a feltöltődésre, az ihletgyűjtésre, nem tudok fókuszálni a fejlődésre, ami nagyon fontos lenne. Nem tudom kinyitni a következő ajtót, ha folyamatos nyomás alatt vagyok. Ráadásul mindent a párom segítségével, de egyedül csinálok, és nem értek a marketinghez.

Feltett szándékom, hogy elsősorban online fogok értékesíteni, és csak a legnagyobb vásárokon – például a Mesterségek Ünnepén – fogok személyesen árulni, ahol találkozni tudok a vásárlóimmal is.

Hogy a karácsonyi időszak hogyan alakul majd, az még nagy kérdőjel – ugyanis idén először nem jelentkeztem a Vörösmarty téri vásárra. Jelenleg négy helyen forgalmazzák az ékszereimet: a Váci utcai Violin Travel nevű boltban, Szentendrén két helyen is: az Oringo Ékszerboltban és a „Montázs-művészet és ajándék egy helyen” nevű üzletben, valamint Kaposváron az Édesség-ajándék boltban. Weboldalam még nincs, egyelőre csak az BalazsKata.ekszer oldalon lehet elérni, de hosszabb távú terveimben szerepel egy webshop is. Rövidebb távon pedig nagyon érdekel a www.etsy.com, amely többmillió kézművest – iparművészt, alkotót, designert – összegyűjtő, hatalmas nemzetközi platform.

Kép

Kép: Bene Tamás / Pho-Tom photography

– Csak megrendelésre alkotsz vagy a magad örömére is? Nem esik nehezedre megválni tőlük?
– Teljes mértékben a magam örömére alkotok, és örülök, ha tetszik az embereknek.

Időnként készítek megrendelésre is – például menyasszonyi vagy alkalmi ruhához kiegészítőnek –, de azt csak akkor vállalom, ha azonosulni tudok azzal, amit szeretnének, hogy Balázs Katásan tudjam elkészíteni. Tehát nem a megrendelések irányítanak.

Viszont van egy kedves történetem, amikor a megrendelő erősen hatott rám: megkeresett egy kaposvári volt tanítónőm, hogy készítsek neki egy szitakötős ékszert. Igent mondtam, de mivel nem volt sürgős, közel egy évig gondolkodtam, hogyan is fessem meg a leheletfinom szárnyakat. És nem azért tartott ilyen sokáig, mert annyit dolgoztam volna rajta, hanem mert – ahogy már említettem – a napi rutin mellett alig van időm újdonságok létrehozására. Mire elkészült, annyira beleszerettem, hogy azóta is készítem különböző formátumban. Ami pedig az elválást illeti, én olyan típus vagyok, hogy nem ragaszkodom a munkáimhoz; gyerekkorom óta azért készítem őket, hogy mások hordják. Nekem örömet okoz látni, hogy szeretik, és nagyon jó érzés, amikor az egyik vevő elmeséli, hogy külföldön szembejött vele egy másik, ékszeremet viselő hölgy, és megszólították egymást. Szerintem így teljesedik be maga az alkotási folyamat, amelynek a lényege, hogy valamit hozzá tudjak tenni mások életéhez.

Támogatott tartalom.