A történet szerint Claire, az ötvenes éveiben járó irodalomprofesszor a volt párja után szeretne kutakodni az interneten, ezért létrehozza a huszonnégy éves Clara profilját a Facebookon, majd levelezésbe kezd a férfi egyik fiatal barátjával. A csetelésből azonban szenvedélyes románc lesz, és ahogy a srác egyre inkább sürgeti a személyes találkozást, Claire egyre jobban belegabalyodik a hazugságokba. Történetét egy pszichiáternek meséli el.

Nem értek egyet azokkal az újságírókkal, akik szerint a film az online ismerkedésről szól.

Ez a történet a trauma súlya alatt összeroppant emberről mesél. A nőről, aki nem tudta feldolgozni, hogy elhagyták, és mindannyiunkról, akik hordozunk olyan sebeket, amelyeknek a gyógyulatlansága rossz döntések egész sorához vezet minket.

A film ráadásul – a lélektani érdekességek mellett – több váratlan fordulatot is tartogat, és végig fenntartja a néző figyelmét, aki folyamatosan azon gondolkodik, hogy „nem lesz ennek jó vége.”

A 16-os karikát többek között a szexjelenetek miatt is érdemes komolyan venni, ez a film semmilyen szempontból nem gyerekeknek való. A felnőttek számára viszont nagyon is fontos figyelmeztetést hordoz arra vonatkozóan, hogy mi történik, ha nem indítjuk el magunkban (ha szükséges, egy szakember segítségével) a traumák feldolgozásának folyamatát.

Szerelemre kattintva, francia-belga dráma, 2019.

A résztvevők a rendezvény honlapján keresztül regisztrálhatnak a többségében ingyenes eseményekre. Az ingyenes regisztráció csupán amiatt fontos, hogy a névre szóló helyekhez biztosan hozzájussanak a részt venni vágyók.

Ajánljuk, hogy az érdeklődők minél hamarabb hozzák létre saját fiókjukat a NEK online regisztrációs felületén. Ez nem jár semmilyen elköteleződéssel, ingyenes, és lehetővé teszi, hogy az érdeklődők minden lényeges információról időben értesülhessenek.

Fiókot nyitni egyénileg és csoportosan is lehetséges, világi és klerikus személyeknek egyaránt. Aki bizonytalan, az megkeresheti segítségért plébánosát is.

Azért is tanácsos mielőbb regisztrálni az online felületen, mert az érdeklődők a regisztrációs rendszeren keresztül tájékozódhatnak az utazási lehetőségekről (például a 90%-os MÁV-kedvezményről), a szállás- és étkezésfoglalás ill. -igénylés lehetőségéről. Érdemes a plébániai, közösségi, iskolai csoportoknak 2020. május 31-ig jelezni igényüket, hogy különbuszt vagy különvonaton helybiztosítást kérnek, mert a Kongresszust szervező NEK Titkárság térítésmentesen megszervezi az utazást a MÁV-val, a GYSEV-vel és a Volánbusszal kapcsolatba lépve, így a költség nem terheli ezeknek a csoportoknak a tagjait.

Ezek a programok természetesen ingyenesek, és már megnyílt a lehetőség a helybiztosításra. A Puskás Ferenc Stadionban minden résztvevőnek helyre szóló jegye lesz. A Kossuth téri, valamint a Hősök terén tartandó szentmisék esetében az ingyenes jegyek igénylői a szektorok feltöltésénél elsőbbséget élveznek majd, de ezen a két szentmisén regisztráció nélkül is van lehetőség a részvételre.

A háromnapos Teológiai Szimpóziumra (szeptember 10–12., Esztergom), amely megelőzi a Kongresszust, és a Hungexpón tartott ötnapos konferenciára (szeptember 14–18., Budapest) – vagy ahogy sokan hívják, az „ötnapos lelkigyakorlatra” – is megvásárolhatók már a kedvező árú belépők. Az érdeklődők a NEK honlapján már megtalálhatják a szimpózium és a konferencia programját is, megismerhetik a világ minden tájáról érkező vendégelőadókat. A sokakat érintő, általánosan felmerülő kérdésekre a „Gyakran Ismételt Kérdések” (GYIK) menüpontban válaszolnak a szervezők.

A regisztrációs felület használata hamarosan a Titkárság honlapján kisfilmben is részletesen bemutatásra kerül. Az online hozzáféréssel, e-mail fiókkal nem rendelkező érdeklődők a Kongresszus honlapjáról letölthető és postai úton elküldhető jelentkezési lapon is regisztrálhatnak.

A Titkárság mindenkit kér a minél előbbi jelentkezésre, mert így a szervezők munkáját segítik.

A Kongresszus szervezéséről és az önkéntesség lehetőségeiről naprakész információkhoz juthatnak az érdeklődők, ha a www.iec2020.hu honlapunkon feliratkoznak a Kongresszus hírlevelére.

A Kongresszus közösségébe virtuálisan is be lehet kapcsolódni a NEK Facebook és Instagram oldalain keresztül.

A cikk megjelenését a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus támogatta.

Az oviban tartott érzékenyítő foglalkozás több volt, mint egyszerű tájékoztatás: olyan pozitív üzenetet közvetített a gyermekek felé, ami mélyen beépült az értékrendjükbe. Mivel az óvodánk (szerencsére) integráltan neveli a sajátos nevelési igényű gyermekeket, ezért nap mint nap gyakorolhatják is a gyermekek az elfogadást, a befogadást, a tiszteletet, a toleranciát és a segítést. Gálné Varga Klárát, a program szervezőjét kérdeztem az ötlet eredetéről.

– Van egy szívbeteg kisfiam, akivel 3 éves koráig nagyon sok időt töltöttem a kórházban, ahol rengeteg „sorstárs” szülővel beszélgettem. Mi szerencsések vagyunk, a környezetünkben élők nagyon toleránsak a kisfiunkkal. A gyerekek szépen megtanulták, hogy vele óvatosabban kell játszani, odafigyelnek, hogy ne lökjék fel. Viszont nem mindenki ilyen szerencsés, pláne, ha ismeretlen közegbe kell vinni a gyermeket. Elszomorított és megdöbbentett néhány történet, és azt gondoltam, hogy az előítéleteknek elsősorban a tájékozatlanság lehet az oka. Szeretnék tenni ez ellen – lehetőségeimhez mérten, ezért ha tehetem és módom van rá, szívesen beszélek a kisfiamról, az életünkről, a megpróbáltatásainkról. Szeretném, ha az emberek belelátnának a hozzánk hasonló családok életébe, mert hiszem, hogy így könnyebb nyitniuk felénk.

– Hogyan néz ki egy ilyen érzékenyítő foglalkozás?

– Ezt igazából még mi is tanuljuk. Bár az ötletet valóban én dobtam fel, az érdem messze nem csak az enyém. Az óvodánkban azonnal megértő fülekre és lelkes óvónőkre leltem.

Tavaly a gyerekek kipróbálhatták a kerekesszékes közlekedést az udvaron, és ismerkedhettek egy terápiás kutyussal. Idén már egy hetet szentelt az ovi az érzékenyítésnek az egészséghét keretein belül: mindennap olvastak témába vágó meséket, szituációs játékokon keresztül megtapasztalhatták, milyen látássérültként bottal vagy csak hangok alapján tájékozódni.

Nagyon jól sikerült az a nap is, amikor egy hallássérült fiú és testvére a jelnyelvet bemutatta a gyerekeknek, illetve néhány érintett szülőtársammal beszéltünk a gyermekeink betegségéről, válaszoltunk a felmerülő kérdésekre. Az idei tanévre még vannak terveink a témában, szeretnénk a szülőket is aktívan bevonni, mert ez a dolog mindenkit érint, csak más oldalról.

– Milyen tapasztalatok vannak a gyermekek reakcióival kapcsolatban?

– A gyerekek nagyon nyitottak és érdeklődők voltak. Semmilyen negatív tapasztalat nem volt eddig – legalábbis nem tudok róla. Azt vettem észre, hogy rengeteg kérdésük volt, nyitottan álltak mindenhez, és abszolút elfogadóak voltak „sérült” társaikkal.

– A fogyatékosság elfogadása, a társadalmi érzékenyítés mintha még csak gyermekcipőben járna. Te mit tapasztalsz ezzel kapcsolatban a mikrokörnyezetedben?

– Mivel mi sem tabuként, sem szégyenként nem éljük meg gyermekünk helyzetét, így a környezetünk is nagyon rugalmas velünk. De tény, hogy sokan szégyellik, ha bármilyen – akár kismértékű – probléma is van a gyermekükkel. Éppen ezért fontos az érzékenyítés. Az érintett családoknak is meg kell tanulni, hogy ez nem szégyen. Én őszintén hiszem, hogy az ezzel kapcsolatos előítéletek a tájékozatlanságból fakadnak, és ezt a tájékoztatást nem lehet elég korán kezdeni. Hiszen a gyerekek eredendően elfogadóak. A környezetemben sokan megjegyezték, hogy örülnének, ha a gyermekük is részese lehetne egy ilyen programnak. Szóval optimista vagyok!

Ajánlott mesekönyvek
Pernilla Stalfelt: Ne bánts! Könnyv – A könyv képregényes formában mutatja be az emberek közti hasonlóságokat és különbözőségeket, de beszél a bántalmazásról és a kiközösítésről is.
Loványi Eszter: Kuku és barátai – A mesekönyv a segítőkutyák világán keresztül mutatja be a fogyatékossággal élő gazdik mindennapjait.
Napos mesék (Ismerj meg és fogadj el!) – 30 mese magyar szerzők tollából az elfogadásról és a szeretetről, továbbá arról, hogy miként válhat az előnyünkre az, amit mások hiányosságnak látnak.
Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz – Mese az autizmus spektrumzavarról, az autista gyerekek elfogadásának növelése, közösségeik megerősítése érdekében.
Bartos Erika: Őrangyal – Négy különleges mese a sérült gyermekek elfogadásáról, és a segítés fontosságáról.
Bánki László, Csató Júlia és Varga Júlia Éva: Ne parázz! – Könyv a fogyatékkal élők elfogadásáról, a nekik való segítésről, leginkább a kisiskolás korosztály számára ajánljuk.
Ungvári Bélyácz Betti: A Málna utca hangjai – Egy hallássérült kislány története az 5–12 éves korosztály számára.

Vakrandim az élettel

A témához kapcsolódóan érdemes megnézni a Vakrandim az élettel című filmet is. A történet főhőse, Saliya gyerekkora óta arról álmodik, hogy egy luxushotelben dolgozhasson, ám egy nem várt fordulat kis híján meghiúsítja a terveit. Először csak egy-egy folt homályosul el a látóterében, majd egyre több és több lesz a szürke sáv az emberi arcok helyén. Kiderül, hogy retinaproblémái vannak, és az azonnali műtétet követően a látásának mindössze 5%-a marad meg, ami annyira kevés, mintha egész életünkben egy tejüveges ablakon keresztül próbálnánk meg kikukucskálni.

Mindezek ellenére végigcsinálja a normál érettségit, ám az egyetemi képzéseknél már falakba ütközik. Sehová sem akarnak látássérült embert felvenni. Végső elkeseredésében Saliya úgy dönt, hogy jelentkezik az egyik legnevesebb müncheni szálloda által szervezett gyakorlati képzésre, és megpróbálja eltitkolni vakságát, látónak tetteti magát.

Testvére mellett újonnan szerzett pincér barátja, Max is a segítségére siet a látszat fenntartásában. Rengeteg munkával, kitartással és alázattal próbál felülkerekedni saját fizikai korlátoltságán, erőn felül dolgozik, de ahogy az lenni szokott, újabb és újabb nehézségek jönnek.

Kép

Részlet a Vakrandim az élettel című filmből – kép: IMDb

Önmagunk elfogadása

A kitűzött célokat elérni embert próbáló feladat, ráadásul bizonyos esetekben nem csupán az elszántságunktól függenek az eredmények, hanem rajtunk kívül álló okok is közrejátszhatnak bennük. A 21. században élünk, rengeteg szabadságjogunk van, végtelennek tűnő lehetőségünk kínálkozik arra, hogy kifejezhessük önmagunkat, egyre több fontos témában történik előrelépés, ugyanakkor ezzel paradox módon párhuzamosan, mintha összeszűkülne körülöttünk a tér, és számos helyzetben egyre nehezebb felvállalni azt, akik vagyunk, amik vagyunk, mert a társadalom, amiben élünk, nem kellő érzékenységgel, tapintattal és empátiával közelít felénk. Márpedig, ha folyamatosan tettetnünk kell, az rengeteg energiát von el tőlünk, amit más dolgokra is fordíthatnánk.

Az életet csakis önazonosan érdemes élni, máskülönben igen könnyen hazugságaink hálójában találhatjuk magunkat, ez pedig emocionális zavarok és mentális problémák egész sorát vonhatja magával.

A gyermekekhez hasonlóan a felnőtteknek is késztetésük és szükségük van a folyamatos fejlődésre, ehhez azonban egy megengedő közegre is szükség van.

Filmünk főhőse annyira fél az elutasítástól, hogy még intim kapcsolatában is eltitkolja fogyatékosságát. Félelmetes érzés felvállalni a sebezhetőséget, de a szerelmi kapcsolatok egyik legnagyobb erőforrása, ha képesek vagyunk a félelmeinket és sérülékenységünket is megosztani egymással. Még nehezebb a fogyatékossággal élők dolga, ha a nagyvilágban, a megtartó és biztonságos védőburkot jelentő családi kapcsolatokon kívül kell helyt állniuk.

Tolerancia és érzékenyítés

A 2011-es WHO‑jelentés szerint „több, mint 1 milliárd ember él valamilyen fajta fogyatékossággal a világon, ez körülbelül 15%-a a bolygó lakosságának (ha a Föld lakosságára vonatkozó 2010-es becslést vesszük alapul).” Miközben a fogyatékossággal születettek száma csökkenő tendenciát mutat, az idősebb generációban az érintett csoportba tartozók száma folyamatosan emelkedik. A fogyatékosággal élő emberek hazánkban is az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportnak számítanak.

Különösen fontos a fogyatékossággal kapcsolatos szemléletváltás, a megismerés és megértés elősegítése kisgyermekkorban. Mivel a negatív attitűd általában a félelem és az információhiány eredménye, lényeges, hogy az érzékenyítés választ adjon a bennünk felmerülő kérdésekre.

Murfitt szerint a pozitív attitűdformálás kulcstényezője, hogy a fogyatékos és nem fogyatékos személyek egyenrangú kapcsolatban, személyes tapasztaláson keresztül megismerjék egymást, legyenek közös céljaik, vagy együtt vegyenek részt feladatokban, továbbá a résztvevők kapjanak információt az adott fogyatékossági területről (ez utóbbi a legkevésbé hangsúlyos elem).

Óvodáskorban mindemellett a mese is kiváló lehetőség az érzékenyítésre. A gyermekek hamar megtapasztalják, hogy különbözőek vagyunk (különböző neműek, hajszínűek, bőrszínűek), de ezek a tapasztalatok korlátozottak, a mese pedig ezt hidalja át. Emellett információt ad át, és lehetőséget nyújt, hogy azonosuljunk a szereplőkkel.

Megismerhetővé válik a fogyatékossággal élő szereplők személyisége, erősségeik, vágyaik és kívánságaik, amik azonosságot mutatnak a mesét hallgató egészséges gyermekek jellemzőivel.

Emellett a történetek hallgatásán keresztül a gyerekek közelebb kerülhetnek a fogyatékossággal élő szereplők gondolataihoz, érzéseihez és reakcióihoz, ezáltal segítve az elfogadásukat. Fontos, hogy olyan meséket válasszunk, amelyek tisztelettel beszélnek a fogyatékos személyekről, és szánalom vagy negatív érzések helyett empátiát ébresztenek, de reálisan mutatják be a fogyatékosságot vagy betegséget.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő!

1. Mi a lézeres látásjavító szemműtétek előnye a szemüveggel és a kontaktlencsével szemben?

A lézeres látásjavító szemműtétek tartós megoldást kínálnak a fénytörési zavarok korrigálására, hiszen a probléma forrását szüntetik meg, míg a szemüveg és a kontaktlencse csupán a hiba következtében fellépő panaszokat ellensúlyozza. Lézeres szemműtéttel azokat a fénytörési hibákat is meg lehet szüntetni, amelyekre a szemüveg és a kontaktlencse nem képes. A szemnek ugyanis nemcsak dioptria hibái hanem másodlagos fénytörés hibái is vannak, amelyeket a megfelelő diagnosztikus mérések után a lézerkezelés eltüntet.

„A látásjavító műtétet követően a páciens szemüveg nélkül is tökéletesen lát, mi több, látásélessége 25-50 százalékkal meghaladhatja azt a mértéket, amelyet az egészséges szem normál esetben produkálni képes szemüveggel, vagy kontaktlencsével.”- magyarázza Dr. Fodor Erzsébet, a Focus Medical Lézeres Látásjavító Központ intézetvezető főorvosa.

2. Mennyire biztonságos a lézeres szemműtét?

A lézeres szemműtét maximálisan biztonságos. „A biztonságot garantálják a csúcstechnológiás lézerberendezéseink, melyek annyira precízek és pontosak, hogy lényegében fizikailag képtelenek a "tévedésre", és gyakorlott szakorvosaink, akik évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a lézeres szemműtétek területén. Ráadásul a korszerű diagnosztikai berendezéseknek köszönhetően a lézeres szemműtétek teljesen személyre szabhatók." – mondja Dr. Fodor Erzsébet.

3. Mitől drágább az egyik klinikán a lézeres szemműtét, mint a másikon?

A költségeket alapvetően az alkalmazott technológia határozza meg. Nem csak a lézerkészülékeké, hanem az alkalmazott diagnosztikai eszközöké is. A klinikák közötti árkülönbség az ott használt lézerkészülékek különbségéből adódik. Vannak olyan eljárások, ahol csak egy lézer dolgozik ezek az olcsóbbak, de azok az eljárások, amelyeknél már két lézerberendezést szükséges használni már drágábbak.  

4. Kinek nem ajánlott a lézeres látásjavító kezelés?

A lézeres szemműtét 18 éves kor alatt és 65 éves kor felett nem ajánlott, és kizárólag egészséges szemen végezhető el. Nem ajánlott egyes belgyógyászati betegségek esetén, ilyenek például az inzulinnal kezelt vagy nem stabil cukorbetegség, bizonyos autoimmun megbetegedések (lupus, reumatoid artitisz), szerzett immunhiányos betegség. Kizáró ok lehet, ha a páciens pacemakerrel él, vagy olyan gyógyszert szed (szteroidok, retinolsav), amely befolyásolja a sebgyógyulást. Bizonyos szemészeti betegségek, zöldhályog, vékony szaruhártya, illetve súlyos szemszárazság, szemhéjszélgyulladás, keratoconus, egyéb szemsérülések ugyancsak kizáró okot jelenthetnek.

Lézeres szemműtét csak abban az esetben végezhető, ha a szem fénytörési hibája már nem változik, vagyis a szemüveg vagy kontaktlencse dioptriája a műtétet megelőző egy-két évben változatlan maradt.

Kép

Kép: Focus Medical

5. Mi történik a műtét előtt?

A beavatkozást egy rendkívül alapos, fájdalommentes csaknem kétórás szemészeti vizsgálat előzi meg, amelynek során megállapításra kerül az alkalmasság, valamint felmérik a szem általános állapotát, a szaruhártya felszínét, elsődleges és másodlagos fénytörési hibáit, ami lehetővé teszi a teljesen személyre szabott lézeres szemműtétet.

6. Milyen problémák orvosolhatók lézeres szemműtéttel?

„Magyarországon elsőként klinikánkon vezettük be a világ egyik legfejlettebb femtosecundumos lézerkezelését, a VISUMAX kezelést, ami annyira kíméletes a szemhez, hogy még azokon is tud segíteni, akik korábban a szemnyomás megemelkedésének veszélye miatt nem voltak alkalmasak a lézeres szemműtétre"- mondta el Dr. Fodor Erzsébet. A VISUMAX kezelések szinte mindenkinek javasolhatók, akik szemüveggel vagy kontaktlencsével korrigálható rövidlátással, távollátással, astygmiával (szemtengelyferdülés) vagy presbyopiával (öregszeműség) küzdenek, amennyiben elég vastag a szaruhártyájuk a kezelés elvégzéséhez. Természetesen az, hogy kinek melyik típusú lézeres szemműtét a megfelelő, illetve, hogy elvégezhető-e nála a beavatkozás, nagyon részletes alkalmassági vizsgálatok során dől el.

7. Hogyan történik a beavatkozás?

A legmodernebb látásjavító beavatkozás a műtétet előkészítő lépésekkel (érzéstelenítéssel) együtt csupán 8-10 percet vesz igénybe, és nem jár fájdalommal. Először fertőtlenítik a szem környékét és érzéstelenítő szemcseppet cseppentenek a páciens szemébe. Az akaratlan pislogás megelőzése érdekében szemterpesz segítségével kinyitott állapotban rögzítik a szemhéjakat. A páciensnek ezután mindössze az a dolga, hogy egy adott fénypontot nézzen. Ha bármilyen probléma adódik, a lézer automatikusan leáll, a műtét ideiglenesen félbeszakítható, utána pedig folytatható.

A lézeres szemműtét során vagy a szaruhártya felszínén (PRK kezelés), vagy annak felső rétegét felhajtva (FEMTO és VISUMAX kezelések), alatta történik a szaruhártya fénytörésének korrekciója.

8. Fájdalmas a lézeres szemműtét?

„Vannak, akik azért tartanak a lézeres szemműtéttől, mert attól félnek, hogy fájdalmas lehet. Pedig a modern femtosecundumos lézeres szemműtétek teljesen fájdalommentesek, hiszen a lézer a szaruhártya mélyebb, teljesen érzéketlen részében dolgozik” - mondta el a főorvos. Ráadásul a beavatkozás előtt érzéstelenítő szemcseppet is kap a páciens, így fájdalomra egészen biztosan nem kell számítani. A VISUMAX lézerrel végzett szemműtét pedig annyira gyors, hogy mire felocsúdik a páciens, már túl is van a beavatkozáson.

Kép

Kép: Focus Medical

9. Mire kell odafigyelni a beavatkozás után?

A PRK kezelés után a műtét napjától 6 hónapig, FEMTO kezelés esetén 3 hétig szemcseppet kell használni, amely megelőzi a fertőzést, gyulladást. Az elkövetkezendő hónapokban ajánlott a műkönny rendszeres alkalmazása is. Nagyon fontos, hogy a műtétet követő napokban a páciens ne nyúljon a szeméhez, ne dörzsölje, kerülje, hogy víz jusson a szembe, és a szabadban feltétlenül viseljen 100%-ban UV-szűrő napszemüveget.

A fertőzésveszély minimalizálása érdekében a beavatkozás után legalább két hétig (bizonyos esetben egy hónapig) nem szabad semmilyen krémet, gélt, dekorkozmetikumot használni a szem környékén. Nem érheti víz a szemet néhány napig, úszni és más vízi sportokat űzni, illetve szaunázni, gőzfürdőzni pedig csak 6 hét után lehet. Szigorúan tilos a szoláriumozás a kezelés típusától függően 2-6 hónapig. A könnyebb fizikai igénybevétellel járó sportokat, mint a futás, kerékpározás, torna, a műtét után 3-7 nappal már szabad végezni. 

10. Meddig tart a felépülés a lézeres szemműtét után?

A lézeres szemműtét utáni felépülés nagyban függ a beavatkozás típusától, melyek közül alapvetően két nagy csoportot különböztetünk meg: a felszíni kezelést (PRK kezelés) és a lebenyes kezelést (FEMTO-típusú kezelés).

A felszíni PRK kezelés után a hám nélkül maradt szaruhártya nagyon érzékeny, hiszen az idegvégződések szabadon érintkeznek a külvilággal. Ezért a beavatkozást követően terápiás kontaktlencsét helyeznek a szemre, ami megvédi a szemfelszínt.  A szem fokozott érzékenysége 2-4 napig tart, amíg a szaruhártya hámosodási folyamata zajlik. Amint az első hámsor újra felépül, a kellemetlen érzések megszűnnek. A PRK kezelés után általában 7-10 nap a gyógyulás idő.

A FEMTO-típusú lebenyes kezelés elsősorban abban különbözik a felszíni kezeléstől, hogy nem a szaruhártya felszínén, hanem alatta, a szaruhártya mélyebb rétegében történik a lézerkezelés. A beavatkozás nagy előnye a gyorsaságán túl, hogy sem a kezelés közben, sem utána nem kell számítani fájdalomra, kellemetlen érzésekre, mivel a beavatkozás a szaruhártya érzéketlen részében történik. A VISUMAX lézeres szemműtét után a gyógyulás mindössze 1-2 nap, a páciens akár a műtét másnapján munkába állhat.

Támogatott tartalom. A cikk a Focus Medical Lézeres Látásjavító Központ megbízásából a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.

– Hogy került a család Franciaországba?
– Magyar édesanyám 1986-ban költözött Párizsba, miután megismerkedett francia édesapámmal. Rajta kívül néhány rokonom 1956-ban Észak-Amerikába költözött, de a családom többsége anyai ágon itthon él.

– Milyen volt a franciaországi gyerekkor?
– Nem szerettem az iskolát, sokat verekedtem. Nagyon korán, hétévesen kezdtem el gondolkodni azon, hogy mi is vagyok én: magyar vagy francia? Van-e olyan, hogy egyszerre mindkettő? A családom mindkét kultúrában nevelt; ugyanúgy meséltek nekem franciául, mint magyarul. Kazettán néztem a magyar népmeséket Párizsban, és otthon mind a két nyelvet beszéltük. Sőt, édesanyám, aki gyógypedagógus, megtanított írni és olvasni mindkét nyelven, mielőtt bekerültem volna a francia általános iskolába.

Minden nyaramat itthon töltöttem, gyerekként a falusi élet a kilencvenes években Magyarországon maga a paradicsom volt. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy érzelmileg is kötődjek Magyarországhoz.

– Mi maradt meg leginkább ezekből a nyarakból?
– Egyik magyar nagynénim elmesélte, hogy hétéves koromban megkérdezte tőlem, hol szeretek lenni jobban: itthon, vagy Párizsban. Erre azt válaszoltam, hogy bár Párizsban van a legtöbb barátom, itthon van a szabadság: a strandok, a lángos, a házi lekvár, a felnőttek nélküli szabad kószálás a többi gyerekkel a faluban... Fantasztikus élmények voltak. Arról nem is beszélve, hogy itt tapasztaltam meg életemben először, milyen a közösségi élmény: hogy a felnőttek együtt sütnek, a bográcsban készítik a finom ételeket, és közben együtt nótáznak... Mindez mély nyomot hagyott bennem.

– Ugyanezt a valóságot tapasztaltad, mikor 2010-ben hazaköltöztél?
– 22 évesen Párizsból Budapestre költözve nagy örömmel találtam meg újra a magyar ízeket, és volt szerencsém továbbra is élvezni a családi és baráti sütögetéseket. Már nem csak nyaraltam, hanem valójában ide jöttem élni. Megismertem a disznóvágásokat, a pesti bulikat, a minőségi kulturális eseményeket, a kézműves fesztiválokat – és nyilván találkoztam olyan dolgokkal is, amik kevésbé tetszettek. Ez természetes, hiszen amikor az ember mindennapját tölti egy országban vagy egy városban, alaposabban megismeri.

Így a viszonyom Magyarországhoz megváltozott: nem volt többé a nyári paradicsomom, hanem az új hazám lett, minden jó és rossz dologgal együtt. S megtanultam szeretni Magyarországot azért, ami, nem csak úgy, ahogy francia életemben ismertem és elképzeltem.

– Mikor érett meg benned a döntés, hogy haza szeretnél költözni?
– Már az általános iskola után szerettem volna világot járni. Érettségi után matek szakra mentem egyetemre, közben történelmet is tanultam a Sorbonne-on. Mellette dolgoztam építkezéseken is, végül eldöntöttem, hogy építészmérnök leszek. De amikor több betekintést nyertem a szakma mindennapjaiba Párizsban, nagyon elkeseredtem. Azt láttam, hogy tekintélyes összegű közpénzeket lopnak a nagy cégek, migránsokat használnak szinte rabszolgamunkára, alulfizetett lengyel vendégmunkásokkal üríttetik ki az azbesztet a Szajnába hajnalban – és ezt még sorolhatnám. Nem akartam ebből többet látni, mi több, része lenni. Így lelkileg összetörve otthagytam az egyetemet, és amikor nyáron ismét Magyarországra jöttem, azt gondoltam, hogy talán most lenne itt az idő, hogy hazaköltözzek. Lesz, ami lesz. Mindenképp radikális változásra volt szükségem. A francia politikai hangulatot is nehezen viseltem már. Október 23-án költöztem haza, konkrét tervek nélkül. De ez volt életem legjobb döntése.

Kép

Almássy Ferenc

– Milyen a francia politikai hangulat? Miben más, mint az itthoni?
– Nehéz erre röviden válaszolni. Franciaországban a liberalizmus nagyon erős. Nem elég erős a jobboldali erő, a kereszténységnek pedig nincsen helye a közéletben.

A franciák többsége a saját hagyományaikat lenézi, gúnyolja. Ha valaki hazafi, és sokallja a bevándorlók számát, akkor egyből nácinak nevezik. A hazafiasság, a lokálpatriotizmus, a rendes polgári viselkedés, a keresztény életmód, a tisztességes munka – ezek mind a liberalizmus célkeresztjében vannak.

Szociálisan ciki vállalni a hazaszeretetet, és az öncenzúra olyan erős, mint amilyet csak Fehéroroszországban tapasztaltam. Érdekes ellentmondás, hogy a magukat gyakran a legtoleránsabbnak és legdemokratikusabbnak feltüntető liberális erők bizonyulnak a legszélsőségesebben intoleránsnak az eltérő véleményűekkel szemben.

– Milyen fogadtatásban részesültél itthon?
– Vicces volt, amikor mindenki őrültnek nézett, hogy miért költözöm el „Amélie csodálatos világából Mordorba”... Döbbenten hallgatták barátaim, amikor elmagyaráztam, hogy nekem jólesik a pesti élet, mert számomra Budapest egy békés, biztonságos és jó tömegközlekedéssel rendelkező város, ahol van lélegezhető levegő és ahol nem kell verekednem vagy folyton vigyázni a zsebeimre. Amikor a francia bevándorlási helyzetről beszéltem, sokan azt felelték, hogy „nem mondom, hogy hazudsz, de nem tudom elhinni”. 2015-ben aztán itthon is megváltozott a közvélemény, amikor több százezer ember vonult át az országon Nyugat fele. Kicsit Kasszandrának éreztem magam, hiszen a jövőből jöttem, Nyugatról jöttem, már lassan tíz éve mondom, hogy milyen veszély fenyeget, de sokan nem hitték vagy nem értették, nem is tudták elképzelni.

Létezik itthon egy bizonyos kisebbségi komplexus a Nyugattal szemben, pedig nincs miért.

– Itthon elindítottad a Visegrad Post című hírportált azzal az elképzeléssel, hogy több nyelven lehessen árnyaltabb híreket olvasni Magyarországról.
– A hírportál fő célja, hogy közép-európaiak, illetve Közép-Európa iránt érdeklődők hozzáférhessenek független, konzervatív, keresztény és közép-európai szempont szerint megírt elemzésekhez erről a térségről. Témáira való tekintettel a lap politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális kérdésekkel foglalkozik. A VP szeretné pótolni a közép-európai jobboldali, nemzetközi média hiányát, és egy olyan nemzetközi szintű véleményformáló orgánummá akar válni, amely hiteles híreket és elismert elemzéseket közöl. A lapra forrásként hivatkozott már például a brit konzervatív The Guardian napilap és a francia Le Monde. A szerkesztőség tagjai egy független, összetartó, keresztény és hosszútávon semleges Közép-Európában gondolkodnak, ami remélhetőleg a többpólusú világrend egyik erős pólusa lesz, és ahol a rend, a biztonság és a jólét uralkodik. Mintegy napi ezer olvasónk van, ebből a fele francia, de sok az amerikai, magyar és a lengyel is.

– Hogyan lehetne több fiatalt arra bátorítani, hogy költözzön haza?
– Fontos megértetni a fiatalokkal, hogy a Nyugat nem Eldorádó. Folyamatosan változik a világ, a Nyugat pedig véleményem szerint nagyon rossz útra tért. A liberalizmus egyre jobban totalitáriussá válik, miközben a gazdasági neoliberalizmus egyre jobban növeli a gazdasági egyenlőtlenséget az emberek között. Közép-Európában most erős gazdasági fellendülés van.

Aki izgalmas, hasznos és szép életre vágyik, ne Nyugatra menjen mosogatni bevándorlók közé, hanem itthon vegyen részt egy új, etikus és felelős gazdálkodás és társadalom kiépítésében. Mindehhez ügyes és bátor fiatalokra van szükség.

Ezért is kell bátorítani minden ismerősünket, aki külföldre ment, hogy inkább itthon próbálja a jövőjét építeni. Nyilván mindig zöldebbnek tűnik a fű a szomszédnál, érdemes fiatalon utazni, külföldön dolgozni, tanulni, nyelvet tanulni, hiszen minden tapasztalat jó. De annak, aki igazán szereti a szülőföldjét, mindig hiányozni fog, és nincs az a pénz, ami el tudja feledtetni a honvágyat.

Úgy tűnik, nem hoznak szerencsét a magyar vitorlásversenyzőknek a viking népekről elnevezett hajóosztályok: a Repülő hollandit annakidején épp akkor húzták le az olimpián szereplő hajóosztályok listáról, amikor a Majthényi Szabolcs–Domokos András (azóta tizenháromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok) páros éremesélyessé vált. A történelem mintha ismételné önmagát, most azt a Finn dingit vezeti ki az olimpiáról a Nemzetközi Vitorlás Szövetség, amelyikben Berecz Zsombor világbajnoki aranyérmet szerzett. Így Berecz már „csak” a tokiói olimpián indulhat ebben a hajóosztályban, és a korosztályos világbajnokságon ötödik helyet szerzett Németh Domonkosnak is újra kell gondolnia a 2024-es párizsi részvétellel kapcsolatos terveit.

Bár a döntésnek kiszúrás-szaga van, nem a magyarok ellen irányul, hiszen a változás már jóval azelőtt benne volt a levegőben, hogy világbajnokot avattunk volna benne.

A hajóosztály-váltásnak van ésszerű indoka: „A vitorlázás technikai sport, és a hajótípusok az új anyagok megjelenése és gyártási technológiák változása miatt jelentős fejlesztésen estek át. A Finn dingi 1952 óta olimpiai osztály, tehát nem a legmodernebb. A technika fejlődését megállítani nem lehet, és ugyan, ki szeretne olyan hajókban versenyezni, mint amilyenek a1936-os olimpián futottak? – mondja Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. – A probléma tehát nem az, hogy a hajóosztályok változnak, hanem az, hogy mindez nem tervezett, kiszámítható módon történik.”

Ráadásul a finn dingi volt az, amelyikben az atletikus, magas termetű és nehezebb súlyú sportolók versenyezni tudtak: ehhez a hajótípushoz 90–100 kiló az ideális testsúly. A 2024-es olimpián viszont a döntés következtében nem lesz egyetlen olyan hajóosztály sem, amelyben 80–82 kilónál nehezebb versenyző eredményt érhetne el. Hajót váltani pedig egyáltalán nem könnyű: „A vitorlázásban minden hajóosztály gyakorlatilag külön sportágnak számít. Biciklis hasonlattal élve: aki jó országúti biciklis, még nem biztos, hogy jó hegyi kerékpáros is. Több év kell ahhoz, hogy valaki átülve egyik hajóosztályból a másikba, hasonló szintre jusson” – magyarázza a főtitkár.

A vitorlázás legalább fele részben technikai sport, és nyílt titok, hogy a gyártók lobbiereje dönti el, hogy melyik hajóosztály szerepelhet az ötkarikás játékokon.

Magyarországnak ebbe vajmi kevés beleszólása van, hiszen mindössze egy szavazattal bír a 148 tagú közgyűlésen. De nyilván nem csak mi akarjuk elérni azt, hogy a technikai indokú változások kiszámítható ütemben következzenek be, mondjuk három olimpiai ciklust átívelve, tizenkét évente. Mint például a Kékszalag-versenyen, amelyen négy évig nem változhatnak a technikai paraméterek.

Kép

Berecz Zsombor – Kép: Páczai Tamás

Jelenleg tíz érmet osztanak az olimpián vitorlás sportágban. Mi négy hajóosztályban „lövünk” az olimpiára, háromból már ott is vagyunk: Finn dingi, Laser Standard és Laser Radiál számokban, és 470-esben, amelyben a Gyapjas testvéreknek (Balázsnak és Zsombornak) még lehet esélyük. Csakhogy a Nemzetközi Vitorlás Szövetség éppen most vezeti be azt a szabályt, hogy a 470-es osztályban csak vegyes – férfi-női – párosok indulhatnak a 204-es játékokon. „Szerintem ebből gond lesz” – véli Holczhauser András. Hiszen a vitorlás sportágakban Magyarországon is 20 százalék a női versenyzők aránya és 80 a férfiaké.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kifejezett iránymutatása az – a polkorrektség jegyében –, hogy az olimpiákon 50–50 százalékban képviseljék magukat a nemek a sportolók között, amit a Nemzetközi Vitorlás Szövetség úgy próbál elérni, hogy vegyes párosokat állít fel – ami nem túl szerencsés, hiszen így a női létszám határozza meg a férfi versenyzői létszámot is.

Nem is beszélve arról, hogy teljesen máshogy készül fel egy női versenyző, mint egy férfi. Ráadásul ebben a sportágban legalább nyolc évet együtt kell tölteni ahhoz, hogy eredményt lehessen elérni. Egyes országokban nem is versenyezhet egy hajóban együtt férfi és nő, ha nem köti össze őket házastársi kötelék.

Szerencsésebb lenne tehát, ha továbbra is a fizikai adottságaiknak megfelelő hajóosztályban indulhatnának nők és férfiak.

További újdonság, hogy olimpiai számok közé beemeltek egy, vegyes párossal indítandó, több napos nyílt tengeri túraversenyt is, amihez még nincs meghatározva hajótípus. Új osztály lesz a kite, és az RSX szörf helyére a repülőszárnyas iFoil kerül. Mivel ebből jelenleg mindössze hatvan készül évente, kérdés, hogy meglesz-e és mikorra az olimpiához szükséges gyártói kapacitás. Ezekben a hajóosztályokban egészen biztosan nem fogunk tudni versenyzőt indítani, a felkészüléshez ugyanis nem megfelelőek a hazai körülmények.

Olimpiai szintre csak kevés versenyző felkészítését tudják támogatni a kis országok, mint például Magyarország, és a felkészülés minden értelemben hatalmas áldozatot követel: a versenyzők évi 220 napot töltenek vízen, ebből 180-at külföldön.

Igaz ez a világbajnok Berecz Zsomborra is, aki már kétgyerekes családapa. Az MVSz-nek most nem kisebb a feladata, mint hogy az „új szelekhez” állítsa be a vitorlákat, és továbbvigye az elmúlt esztendők sikereit Tokió mellett Párizsba és Los Angelesbe is.

Munkáslányból politikus

Kéthly Anna 1889-ben látta meg a napvilágot Budapesten. Édesapja villanyszerelő volt. Anna a második volt a kilenc testvér közül, ezért már egészen fiatalon dolgoznia kellett, hogy besegítsen a népes família eltartásába. A polgári iskola négy osztályát is úgy végezte el, hogy egy konfekcióüzemben dolgozott, majd gyors- és gépírónői, valamint könyvelői képesítést szerzett. Külsős újságíró volt a Tolnai Világlapjánál, majd éveket töltött Kassán, ottani cégek tisztviselőjeként. 1913-ban lett a Tisztviselők Szakszervezetének tagja, 1917-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt soraiba. Osztotta pártja háborúellenes álláspontját, örömmel üdvözölte az őszirózsás forradalmat, a Tanácsköztársaság idején viszont a bolsevik terrort elutasító jobboldali szociáldemokraták közé tartozott. A konszolidáció idején feddhetetlen múltja komoly pártmegbízatásokhoz segítette, később egyike volt azoknak a szociáldemokratáknak, akik mandátumhoz jutottak a képviselőházban.

Évtizedek a parlamentben

A katolikus szerzetesnővér, Slachta Margit után Kéthly Anna lett a második nő a magyar országgyűlésben, és mandátumát ciklusokon keresztül, egészen a fordulat évéig, 1948-ig megőrizte. Ettől kezdve egész élete a politika köré szerveződött, férjhez sem ment, egyedül élt.

Baloldali, ellenzéki képviselőként a két háború között elsősorban társadalmi kérdésekben hallatta a hangját, olyan konstruktív ellenzéki szellemben, amely még a kormányoldal részéről is elfogadottá tette személyét.

Felszólalásaiban a szegénységgel, a tömegeket érintő nyomor enyhítésével, a nők méltatlan helyzetével foglalkozott. Tiltakozott, amikor felmerült a női választójog korhatáremeléssel és műveltségi, iskolázottsági cenzus bevezetésével való korlátozása; szorgalmazta a rászorulók egészségügyi ellátásának javítását, követelte a tankötelezettségi korhatárnak a négy elemi elvégzéséről a tizennegyedik életévig történő felemelését, amelynek szerinte az volt a legfőbb akadálya, hogy a fiatalok tömegei kényszerültek szinte még gyermekként munkát vállalni. Amikor a dolgozók jogainak bővítéséről volt szó, azt az álláspontot képviselte, hogy az nem csupán a munkásoknak, hanem a munkaadóknak és a nemzetnek is érdeke, csakúgy, mint a nők jobb megbecsülése vagy a műveltségi, iskolázottsági színvonal emelése.

„Az a szociálpolitikai hullám, amely a 20. századnak legnagyszerűbb jellemzője és egy okos kapitalizmusnak, amely nem a munkaerővel való rablógazdálkodást tartja a maga számára kötelezőnek, egyik eszköze, ez a szociálpolitikai hullám hozzánk még nem érkezett el” – fogalmazta meg törekvéseit egyik beszédében, 1927-ben.

A parlamenti munka mellett a „Női munkás” című lap szerkesztőjeként és publicistájaként is jelen volt a hazai nyilvánosságban, miközben aggodalommal figyelte az 1930-as évek második felétől a szélsőjobb előretörését. Határozottan elutasította a zsidótörvények elfogadását, ellenezte a németbarát politikai orientáció erősödését, az őt a szélsőjobb felől érő fenyegetésekre pedig úgy reagált, hogy „aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak”. A háború derekán támogatta a Kállay-kormány kiugrási politikáját, tárgyalt az angolszász hatalmak felé kapcsolatot kereső kormánypárti és ellenzéki politikusokkal, Peyer Károly mellett részese volt a Független Kisgazdapárt és az MSZDP közötti, a háború utáni demokratikus fordulat előkészítését célzó megállapodásnak, és kapcsolatba került Bajcsy-Zsilinszky Endre körével is.

Kép

Kéthly Anna – Kép: MTI

A német megszállás után, amikor számos németellenes politikus, így jó néhány párttársa is a Gestapo kezére került, a baloldali pártokat pedig betiltották, szót emelt a jogtiprás ellen, rövidesen azonban bujkálásra kényszerült. Nógrádban, egy kis faluban álnéven vészelte át a háború utolsó hónapjait, majd 1945 tavaszán tért vissza Budapestre, hogy részese legyen a szociáldemokrata párt ujjászervezésének és az új, demokratikus közélet beindításának. Pártja az 1945-ös választásokon a kisgazdák mögött végezve 17 százalékot ért el, kormányra jutott, Kéthly Anna pedig nem pusztán mandátumát nyerte vissza, de a koalíciós időkben, 1948-ig alelnöke lett az országgyűlésnek. Ezekben az években aktívan segítette az országot elhagyni kívánó magyar zsidók Izraelbe települését, ezt a munkáját és a zsidóság melletti korábbi kiállását a magalakuló Izrael állam magas kitüntetéssel ismerte el.

Börtönben, emigrációban

Közben azonban a Moszkva által támogatott hazai kommunisták már javában dolgoztak a hatalom megszerzésén, a többpártrendszer felszámolásán, és megindult a Magyarországi Szociáldemokrata párt „leszalámizása” is. Kéthly ellenezte a közeledést a kommunistákhoz, ezért Rákosi igyekezett őt félreállítani. A párt korábbi vezetője, Peyer Károly emigrált, a megfélemlített új vezető, Szakasits Árpád beadta a derekát, ám rövidesen így is börtönbe került, és a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesült Rákosi vezetésével, Magyar Dolgozók Pártja néven. A makacsul ellenszegülő Kéthly Annát kizárták a pártból, majd letartóztatták.

Per és ítélet nélkül négy évet töltött fogságban, majd 1953-ban koholt vádakkal életfogytiglanra ítélték.

Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, nemzetközi nyomásra házi őrizetbe került, itt érte az 1956-os forradalom is. Október végén, amikor a politikai pártok újraindultak, a tevékenységét felújító szociáldemokrata párt elnökévé választotta, 1956. november 3-án pedig Nagy Imre meghívta tárca nélküli miniszterként a kormányába. Amikor másnap bekövetkezett a szovjet intervenció, Kéthly Anna Bécsben volt egy nemzetközi szociáldemokrata kongresszuson. A Pestről érkező hírekre először hazaindult, ám végül úgy döntött, jobban szolgálhatja a magyar szabadság ügyét, ha emigrációban marad. Miközben idehaza „megdolgozott” párttársa, Szakasits többekkel együtt asszisztált Kádár uralmához, addig Kéthly Anna az ENSZ magyar ügyekkel foglalkozó bizottságával vette fel a kapcsolatot, és részt vállalt a magyarországi helyzetet tárgyaló ENSZ-memorandum elkészítésében. Amerikában és több nyugat-európai országban is megfordulva aktív, hiteles szociáldemokrata meggyőződését őrző tagja maradt a nyugati emigrációnak, miközben itthon a haza és a munkásosztály árulójának kiáltották ki.

Hosszú időn keresztül szerkesztette a Londoni Népszava című újságot, amelyben számos, a magyar helyzetet elemző írást is közreadott. Végérvényes otthonra Belgiumban lelt, ahol, Blankenberge városkában, magas kort megérve, 1976-ban távozott az élők sorából. Földi maradványait 1990-ben hozták haza és temették újra a Rákoskeresztúri Köztemetőben, teljes jogi rehabilitációjára pedig 1994-ben került sor. Ma emléktáblák, köztéri szobor és közterület őrzi emlékét.  

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Nagyon szeretem a Biblia példabeszédeiben azt, hogy nem moralizálnak, hanem tényeket írnak le. „Az álnok ember viszályt támaszt, a rágalmazó szétválasztja a barátokat is.” (Példabeszédek 16,28) Úgy is írhatták volna: Ne viszálykodj, mert akkor elveszted a barátaidat! Ez a mondat félelmet kelt és moralizál, amit megszoktunk már. „Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát!” – hallották nagyanyáink, és sajnos még most is jellemző az, hogy ijesztgetéssel akarjuk kierőltetni azt a viselkedést, amit elfogadhatónak tartunk.

A Példabeszédek viszont egy egyszerű következményes rendszert állít fel: a pletykának az a következménye, hogy széthullanak a barátságok.

Nemrég egy nehéz ügyben osztottam meg barátommal azt, hogy féltem őt, mert azok, akiket ő vendégül látott hónapokon keresztül, furcsa dolgokat csinálnak, amiket ő nem vesz észre. Ezt nyilvánvalóan azért mondtam el, mert őt féltem. Ugyanakkor nem akartam helyette dönteni. Igyekeztem tényeket elmondani, és azokat is egyszerűen. Ő viszont ezt elmondta egy harmadik embernek, aki visszamondta nekik. Nagyon rosszul esett a dolog. Becsapva éreztem magam, hiszen én senkit nem akartam bemocskolni, és nem is az én feladatom, hogy kutakodjak bárki után, csak a barátomnak akartam segíteni. Balul sült el a dolog, és szétválasztott minket.

Azt hiszem, sok emberrel megtörténhetett már, hogy féltésből elmondott mondatai egy pletykaszövevénybe kerültek, és akarata ellenére maga is részese lett egy titokzatos és rosszindulatú szóhálónak.

Azt hiszem, hogy Isten nem egy olyan úr, aki félelmetes pálcával fölöttünk áll és lecsap minket, mert nem a megfelelő szavakat mondjuk vagy írjuk. Inkább arra kér, figyeljük meg, miféle rendszerben élünk. Érdemes megvizsgálni, hogy miért nem tudunk egy-egy helyzetben őszintén beszélgetni. Miért van az, hogy a szavaink mögött túlságosan sok a rejtett tartalom? Miért nem tudunk együttműködni, és bízni abban, hogy szavainkat ki lehet igazítani? Ezeket a mély bizalmi töréspontokat kellene megvizsgálnunk, és akkor elkerüljük azt a csapdát, hogy áltassunk magunkat és másokat is.

Hiszen az álember az, aki viszályt támaszt. Az álarcokból lesznek igazából a rosszindulatú pletykák. Nem az a baj, hogy beszélünk valamit valakiről, hanem az az indulat, ami bennünk van, az a háló, amibe ez a szó belekerül.

A hálóban pedig kettős erő van. Az egyik erő összetartja, összeköti az egyes kis részeket, a másik pedig széthúzza a kis elemeket, az erőt elhordja egyiktől a másikig. Húz és köt. Amikor álarcaink alól beszélünk, amikor a szándékunk valamiképpen önzésünket növeli, akkor a háló szakadozik. Széthullanak a barátságok is.

Érdekes, hogy számos kutató azonban a pletyka jó értelmét, közösség-összetartó erejét is vizsgálja. Ez persze csak akkor lehetséges, ha alapvetően bizalom van az emberek között, és a szavak hálójának fő ereje az összetartás, nem pedig a szétszakítás.

A Biblia a gonosz erőt széthúzó erőnek is nevezi. Jézusról azt olvassuk, hogy jóllehet szavai sokszor kemények voltak, de azok mindig az összetartás, a kooperáció, az együttműködés felé terelték az embereket. Kihozta a fényre az emberek dolgait, és onnan menekültek a bogarak. Volt, aki ettől megijedt, de volt, aki örült ennek. De jó lenne, ha szavaink áldottak lennének, amikkel építünk, és nem a széthúzást erősítjük!

– Hogyan találkoztatok a tánccal?

Dániel: Tizenöt évesen egy baráti társasággal elmentem egy társastánc kurzusra. Utána hat évig versenytáncoltam, aztán választanom kellett: heti hatszor három óra tánc, és erről szól az életem, vagy elkezdek egy bibliaiskolát. Az utóbbit tartottam fontosabbnak, és nem bántam meg. A Jóisten így is visszavezetett a tánchoz: tanítani kezdtem, és Annát is így ismertem meg…

Anna: Én háromévesen azzal mentem haza az oviból: kérek 380 forintot, mert beiratkoztam néptáncra. Aztán elkezdtem ritmikus sportgimnasztikázni, majd kipróbáltam rengetegféle táncot, míg tizennégy évesen rátaláltam a musicalre – azóta szerelmem a színpadi tánc. Saját musicalcsapatom az Infinite Musical.

Dániel: Anna akkor volt három, amikor én tizenöt. Gyakorlatilag egy időben találkoztunk a tánccal.

– Hogy is történt az egymásra találás?

Anna: Dani első órán kiszúrt engem: „szép a spicced”. Amikor rájött, hogy táncos vagyok, velem mutatta be a figurákat. Aztán kiderült, mindketten hívő keresztények vagyunk. Egy évvel később, amikor Dani az alattunk lévő évfolyamot készítette a szalagavatóra, egyik osztálytársam húga elhívott, nézzek be az órájukra. Aznap, amikor ültem a buszon, összerándult a gyomrom, de nem tudtam, miért. Amikor Dani megkért, kísérjem el a városba, elkísértem. Séta közben pedig hirtelen felém fordult…

Dániel: …és azt kérdeztem tőle: „El tudod képzelni, hogy köztünk több is legyen, mint barátság?” Négy évvel azelőtt volt egy imádságom: azt kértem a Jóistentől, adjon nekem társat, akire addig várok, amíg Ő gondolja. Amikor Annának feltettem a kérdést, az Ő sugallatából tettem. Az Úr kegyelmét azóta is érezzük a kapcsolatunkon.

– A közös táncoktatás innentől kezdve egyértelmű volt?

Dániel: Egy évvel Anna megismerése előtt a Golgota Keresztény Gyülekezet megkért, tartsak nekik salsakurzust. Latin-amerikai táncot tanítani egy baptista gyökerű hívő közösségnek nem mindig egyszerű, hiszen kevésbé nyitottak a tánc iránt. Ezért azt mondtam nekik: akinek van szabadsága táncolni, jöjjön; akinek meg nem, azt ne ítéljük el! Elég sokan voltunk, és a táncoktatás után néha beszélgettünk és imádkoztunk együtt. Ott megláttam a kapcsolatot a tánc és az élet között: ahogy a férfi vezeti a nőt a táncparketten, úgy vezet minket az Úr az életben. Ahogy Ő ismeri a mi utunkat, úgy kell a férfinak ismernie a nő útját, hogy jól tudja őt vezetni.

Anna: A közös táncoktatás úgy kezdődött, hogy egy pár az esküvőjükre készülve felkért minket tánctanításra. Aztán egyre több pár keresett meg, később elindítottunk egy olyan tánckurzust a pasaréti ferences közösségben, ahol megvalósítottuk alapgondolatunkat: legyen a pároknak heti egy alkalmuk, amikor egymásra hangolódhatnak. Legelső párunk egy 58 éves hölgy és egy 60 éves úr volt. Néhány táncóra után megdöbbentő volt ezt hallani tőlük, akik 30 éve házasok: „Most már értem, mit jelent, hogy a férjem vezet.” Később egyre több esküvői párunk jött vissza hozzánk a heti oktatásra. Aztán táborokat szerveztünk, és kialakult egy jó közösségi élet körülöttünk. Most négyféle módon foglalkozunk a párokkal: magánórákat, csoportos heti alkalmakat, évi két tábort tartunk pároknak, valamint workshopokat és 12 alkalmas kurzusokat közösségek, gyülekezetek számára.

Dániel: És közben folyamatosan tanulunk. A Testnevelési Egyetemen végeztünk táncoktatóként. Anna alapszakon biológiát tanult, majd kognitív tudományi kutató lett. Ez Magyarországon kevéssé ismert végzettség, félúton van a biológia és a pszichológia között. Most PhD-hallgató a Pécsi Tudományegyetemen, disszertációjának témája a saját módszerünk, a Rebuild – Párkapcsolat-építő Tánc® hatásvizsgálata. Én a Baptista Teológia Akadémia mesterképzésének diákja vagyok, ahol a házaspárokkal végzett munkánkból írom a szakdolgozatomat.

– Vagyis nemcsak oktatjátok a táncot, hanem tudományosan is vizsgáljátok. Mi az általatok kidolgozott módszer lényege?

Anna: A Rebuild mozaikszó, az angol Relationship Building Dance, azaz párkapcsolat-építő tánc névből jön, maga a szó pedig azt jelenti: újjáépíteni, új alapokra helyezni. A táncot eszközként használjuk a hozzánk járó párok életében arra, hogy jobban megismerjék magukat és egymást; ráismerjenek a tánctanulás folyamata közben olyasmikre, amik az életben is igazak rájuk, de adott esetben nem akarják észrevenni. A legtöbb pár életében a tánc egy új nyelv egymás felé. Ebben a tanulási folyamatban egymásra vannak utalva, muszáj együttműködniük, egymásra hangolódunk, konfliktusokat megoldaniuk, kommunikálniuk – akár szóban, akár érintéssel.

Kép

Anna és Dániel – Kép: Páczai Tamás

Dániel: Ez egy nagyon intenzív párkapcsolati háttérmunka. A párok gyakorlatilag eltáncolják saját kapcsolatukat. Mielőtt bármit is mondanának magukról, mi már sok mindent le tudunk szűrni abból, ahogy táncolnak, egymással beszélnek vagy megoldanak egy tánc közben felmerülő problémát. Nálunk a párok azon túl, hogy megtanulnak táncolni – és azt gondolom, jól megtanulnak, mert mi nemcsak alapszintű tudást nyújtunk, hanem arra is van időnk és lehetőségünk, hogy mélyen belemenjünk az egyes táncokba –, információkat is kapnak magukról. Egy olyan muníciót, amiből később is tudnak meríteni, hiszen az élet különböző problémáival szembesülve vissza tudnak nyúlni ahhoz a közös élményhez, amit nálunk éltek meg: „Ha azt a problémát akkor és ott meg tudtuk oldani, akkor ezt itt és most is meg fogjuk tudni!”

– Vagyis párterápia helyett táncóra?

Dániel: Az egyéni órákon nagyon mélyre el tudunk jutni – táncban, önismeretben, párkapcsolatban. Ez egy erősen bizalmi kérdés, és számunkra nagyon megtisztelő, hogy a párok ennyire beengednek az életükbe. De ez nem párterápia. Mi nem problémás párokkal, párkapcsolatokkal foglalkozunk; módszerünk preventív-edukatív, azaz a jót próbálja még jobbá tenni – azért, hogy ha később baj van, legyen mihez nyúlni. Direkt tükröt tartani sem feladatunk; az, hogy a párok meglátják magukat a táncon keresztül, következmény – akár akarjuk, akár nem, megtörténik. Hogy ez hogyan jön létre, a módszer apró részleteiben rejlik. Ez nem csak a mi projektünk. A Jóisten az, aki elhozza a párokat hozzánk, és formálja a lelküket – annyira, amennyire hagyják. Mi hozzátesszük, amit tudunk: oktatás közben vannak irányított páros beszélgetések, játékos feladatok, és van, amikor bibliai témákat dolgozunk fel. Ez a három együtt – a tánc, amelyben magukra ismernek, a kívülről vezetett feladatok és a lelki történések – adja módszerünk lényegét és egységét.

Anna: Magyarországon még mindig tabu a párterápia, az emberek nehezen kérnek segítséget. Táncolni talán könnyebben eljönnek, ráadásul mi azt valljuk: „botlábú ember nincs”. A tánc páros és közösségi élmény. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a közös mozgás miért jó, hogyan indítja be a mozgásmemóriát, hogyan hat hormonális szinten.

– A különböző korosztályok más életszakaszban vannak; hogyan tudtok velük egyszerre foglalkozni?

Anna: Akik úgy jönnek hozzánk, hogy nemrég ismerték meg egymást, fejest ugranak a kapcsolatukba – rá vannak kényszerítve, hogy olyan dolgokról is beszélgessenek, amelyek tánc nélkül lehet, hogy csak sokkal később kerülnének elő. A jegyesek általában az esküvőre készülődés kapcsán kerülnek hozzánk, de sokan ott ragadnak fiatal házasként is. Később, amikor gyerekek érkeznek, eltűnnek, de aztán visszajönnek táborokba vagy a rendszeres alkalmakra. Múlt héten például visszatért egy pár, akik a két hónapos babájukat hagyták otthon, hogy újra időt szakítsanak egymásra. Ez számunkra nagy megtiszteltetés. Aztán vannak az idősebb párok, akiknek gyerekeik kirepülése után újra kell definiálniuk kapcsolatukat. A párok egymásnak is adnak: tanácsot, élményt, közösséget.

Dániel: És persze nekünk is: közösséget és bepillantást olyan élethelyzetekbe, amelyek nem a sajátjaink, de tanulhatunk belőlük. Nagyon jó, ha az ember azt tudja tenni, ami az elhívása. Mi ezt éljük meg. A munkánk nem egyhangú, nem lehet megunni, kiégni benne. Minden pár más és más; ugyanazt a lépést is másképp kell megmutatni az egyiknek, mint a másiknak. Vannak, akikkel később szoros barátság alakul ki, annyira egy hullámhosszon vagyunk.

– És hogyan hat a tánc rátok?

Dániel: Nálunk is ugyanúgy működik: egy nagyon jó indikátorként. Aminek néha örülünk, néha pedig meglepődünk, és akkor dolgozunk magunkon. És az oktatás is sokat ad. Sokkal több színt látunk benne, mint azok, akik színpadon fellépnek vagy versenyeznek; ők elsősorban kifelé táncolnak. Az ember akkor tud igazán befelé figyelni, amikor eljut oda, hogy nem kell megfelelnie, teljesítenie. Ezért mi elsősorban nem koreográfiát tanítunk, hanem lépéseket, amelyeket a párok szabadon használhatnak.

Anna: Amikor például a táborainkban buli van, mi is örömmel táncolunk. Annyira jól tudunk együtt dolgozni, hogy sokszor tudatosan kell figyelnünk arra, hogy ne másokkal foglalkozzunk késő este, hogy maradjon idő magunkra is. De ha az ember hoz pár szabályt – meddig tart a munka, hol kezdődik a magánélet, vagy kijelöl egy napot a héten, amikor nincs munka –, akkor ez jól működhet.  

A cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Berta László közölte: a jövőre fennállásának 70. évfordulóját ünneplő társaság elképzelései között szerepel egy nyitott, bárki által látogatható fejlesztési és oktatási centrum kialakítása. A kapcsolt vállalkozásaival együtt idén már várhatóan 12 milliárd forintos forgalmú cégcsoport pedig várhatóan 2022-23-ban jelenhet meg a tőzsdén, ami 3-6 milliárd forint tőkebevonást jelentene a hosszabb távú fejlesztések megvalósításához.

A cégcsoport vezetője hozzátette: a Zalaco szerepel a londoni tőzsde ezer inspiráló európai vállalatot felsoroló kiadványában, illetve a Budapesti Értéktőzsde 50 ígéretes céget bemutató kötetében is, vagyis a tőzsdék is felfigyeltek a társaságra.

A Zalaco tavaly 8,457 milliárd forint nettó árbevételt és 563 millió adózott nyereséget ért el, idén pedig várhatóan eléri a 10 –  kapcsolt vállalkozásaival együtt a 12 – milliárd forintot. Jövő márciusban kezdi meg a termelést az újonnan épült üzem fagyasztott termékeket gyártó sora, ami önmagában évente további mintegy 6 milliárd forintos árbevételt hoz.

A cégcsoport jelenleg 960 munkavállalót foglalkoztat, a főként a Dunántúlon megtalálható szaküzleteik száma meghaladja a 70-et.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy jellemezte a Zalacót, mint amely a munkahelyteremtésben, fejlesztésekben és a társadalmi felelősségvállalásban is példát ad Zalaegerszegen.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) egyebek mellett arról beszélt, hogy a jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az egészséges élelmiszereknek. Ez a családi vállalkozás arra is minta, hogy egy vállalkozás kemény, szisztematikus, előre tervezett munkával meddig juthat el.