Egy új, láthatatlan, olykor virtuális zsarnokság rendezkedik be, amely egyoldalúan és kérlelhetetlenül érvényesíti a maga szabályait...

A hatalom- és birtoklásvágy nem ismer határokat. Ebben a rendszerben, amely arra törekszik, hogy a nyereség növelése érdekében felfaljon mindent, az, ami törékeny – mint például a környezet –, védtelen marad az istenített piac abszolút szabállyá alakított érdekeivel szemben.

A ma embere sem mentes attól az örök, a homo sapiens lényegéhez tartozó késztetéstől, hogy életét irányító, annak értelmet adó erőket, értékeket és eszméket keressen. Az utóbbi évtizedekben csak éppen annyi történt, hogy tisztelete, imádata, reménye és sóvárgása tárgya már nem Isten, nem földöntúli lények és hatalmak, magasztos eszmék és értékek, hanem saját világának nagyon is profán tárgyai: áruk, javak és érdekek, amelyek ezek megszerzéséhez, gyarapításához fűződnek. Nem arról van szó, hogy korábbi korok emberét ne fűtötte volna a hatalom, a vagyon, a pénz iránti vágy, de az anyagi érdek és az erkölcsi érték csatája a tőkés gazdaság globális pénzhatalommá terebélyesedésének idejéig döntetlenre állt.

Valamikor a felvilágosodás korától az uralkodó eszmék világában Isten helyét az ember, egy minden kötelékét levető szabad, felelősséggel senkinek sem tartozó ember-isten vette át, aki azt hiszi, hogy a maga ura, korlátlan lehetőségek birtokosa.

Erre rímelt az a szédületes gazdasági fejlődés is, amely az ipari forradalom korától kibontakozott. Ezzel együtt pedig csak úgy mellékesen szétverve az emberi élet hagyományos kereteit jelentő természetes közösségeket és éket verve a tőkéssé, pénzemberré vedlett birtokosok szűkülő köre és a munkavállalóvá degradálódó sokaság között. Ebben a folyamatban tömegek gondolkodásából és napi életéből szorultak ki – némi kényszer és nem kevés manipuláció hatására – a vallási hagyományok, kikoptak a személy javát és méltóságát szolgáló szilárd erkölcsi értékek, hogy helyüket gazdasági megfontolások, érdekek vegyék át.

Közben a gazdasági-műszaki fejlődés, néhány pusztító háború és gazdasági válság beiktatásával szépen produkált, elhitetve, hogy a növekedés, a gyarapodás határtalan, töretlen és mindenkinek javára van, hogy a mindenható piac, a kereslet és a kínálat logikája pedig, ha törvényeinek engedelmesen alávetjük magunkat, minden hibát és működési zavart képes kiküszöbölni. A globalizáció kibontakozásával egy immár virtuálissá, személytelenné és megfoghatatlanná váló gazdasági-pénzügyi világrend válogatás nélkül gyűr maga alá egyéneket, közösségeket, társadalmakat, nemzeteket.

És mi számít a liberális gazdaságtan gurui szerint működési zavarnak? Ilyen a méltányosság, az igazságosság, a szolidaritás, a javakkal való takarékoskodás, a józan önmérséklet vagy a gazdasági tevékenység erkölcsi értékének és következményeinek számonkérése.

Egy ilyen szemlélet elfogadtatásának azonban vannak feltételei. A globális és egyre inkább virtuális világgazdaságnak elemi céljává lett, hogy az emberek hátat fordítsanak Istennek, hazának, családnak, a valódi értékeknek, az igaznak, a szépnek és jónak, hogy helyüket a szerzés, a birtoklás, a fogyasztás és a versengés ideáljai vehessék át. Új vallás van születőben, amelynek a pénz az istene, brókerek, bankárok, menedzserek az apostolai. Ferenc pápa társadalmi-közéleti megnyilatkozásainak is ez a lényege. Nem pusztán a szegények mellett, az igazságtalanságok ellen emel szót, hanem annak az egész rendszernek az átfogó, evangéliumi értékeken nyugvó kritikáját fogalmazza meg, amely felé a mai világ, különösen annak nyugati fele halad. Arra szólít minden jóakaratú embert, hogy mondjunk nemet egy olyan jövőre, amelyben a korlátlan növekedés önpusztítása, a versengés gyilkos önzése, a jövedelmezőség hajszolásának embertelensége uralkodik. Arra, ahol már nem is a leggazdagabbak kezében van a pénz és vele a hatalom, a világ sorsa, csupán a banki, tőzsdei kimutatásokban és számlákon létező pénz a bálvány, amely uralkodik.

"Isten azt akarta, hogy a világ középpontjában ne egy bálvány legyen, hanem az ember, a férfi és a nő, akik munkájuk révén viszik előre a világot.
Csakhogy most, ebben az erkölcstelen rendszerben, a középpontban egy bálvány van, és a világ bálványként imádja ezt a pénzistent.
A pénz parancsol! A pénz parancsol!"
(Ferenc pápa beszéde Cagliariban, Szardínián, 2013 szeptemberében.)

Molnár-Bánffy Katának, a Képmás magazin lapigazgatójának nagy visszhangot kiváltó blogbejegyzése, a „Nagyon fekete péntek” adta az ötletet egy párbeszédfórumhoz, amely a „Fogyasztás és a nők jogai”-témakört járta körül. Három érdekes előadás után egy izgalmas és tanulságos vitafórum következett különböző világlátású résztvevők között. Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnék, hogy létrejött egy baloldali pólus és egy keresztény-konzervatív pólus. Adott volt tehát minden, ami egy jó vitához kell.

Szubjektív összegzés következik a meglepetések jegyében:

Meglepett, hogy a baloldali fiatalok – elméleti síkon legalábbis – mennyire mozdíthatatlan, kiúttalan világot látnak maguk körül, amelynek rendszerkényszereiben az egyéniség lényegében felmorzsolódik. (Gyakorlati téren persze ők sem ennyire passzívak.) Meglepett, hogy az elmúlt 25 évben – amióta én utoljára a marxista eszmékkel behatóbban foglalkoztam – felnőtt egy újmarxista generáció, amelyik a kapitalizmus globális rendszerével tölti be az egykori szocializmus helyét. Ez persze kizárólag csak az itteni beszélgetésből rajzolódott ki így a számomra, meglehet, csalóka módon.

Meglepett, hogy a két pólus közül csak a keresztény és konzervatív tulajdonított erőt az egyéni kezdeményezéseknek, amelyek tovagyűrűzhetnek a társadalomban. (Ahogy azt találóan megjegyezte az egyik hozzászóló is a közönségből: „A gazdaságot is emberek működtetik.”) Pedig a sztereotípiák szerint a keresztények a balgák, a belenyugvók, a mindent elfogadók és elviselők. Újra világossá vált a kereszténységnek az eredeti és lényegi arculata – amelyet Európa történelme szemléletesen példáz –, hogy milyen nagy jelentőséget és cselekvési felelősséget tulajdonít az egyénnek, amelyet szuverénnek és erkölcsi érzékkel rendelkezőnek feltételez.

És most lássuk, mire is alapozom a fenti kijelentéseimet! 

A vita résztvevői között tehát kialakult egy markáns baloldali pólus (Csányi Gergely és Kerényi Szabina szociológusok, a Helyzet Műhely nevű társadalomtudományi kutatócsoport tagjai) és egy keresztény-konzervatív pólus (Baritz Sarolta Laura domonkos nővér, közgazdász és Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakértő). Bizonyos értelemben a mérleg nyelveként vett részt a vitában Máriási Dóra pszichológus, aki szellemi alapvetésében a baloldali pólushoz állt közelebb, ám úgy tűnt, kérdésfelvetéseiben és megoldáskeresésében a másik pólus javaslatai sem álltak távol tőle. A vitát Pető Andrea, a CEU Társadalmi Nemek Tudomány tanszékének professzora moderálta.

Laura nővér, aki a keresztény társadalmi elvek gazdasági alkalmazásának képviselője, felvázolta nagy ívű vízióját egy élhetőbb társadalomról, amelyben a fogyasztás csak eszköz lesz, az emberek jóléte pedig a cél (szemben a mai „cél: a fogyasztás – eszköz: az ember” relációval). Ezt a paradigmaváltást az egyes emberekkel mint a gazdaság szereplőivel kell kezdeni: ne a haszon motiválja őket (minket), hanem a boldogság, a kiteljesedés, a másik ember jólléte is, vagyis a közjó – mindezek elérésének csak eszköze a fogyasztás és a profit. A gazdasági szereplőknek az erényetika rendszerébe kell átlépniük: a profitot nem maximalizálni, hanem optimalizálni kell (vagyis csak a szükséges elégségesre kell törekedni), és akkor a rendszerben már helyet kaphatnak az erények is (adakozás, nagylelkűség, stb.). Ha pedig a gazdasági szereplők képesek lesznek az önérdekük mellett a másik szereplő érdekeire is tekintettel lenni, akkor win-win helyzet áll elő, ami minden szereplőnek jó, és gazdaságilag is jobb hatásfokú, mint a versenyhelyzet.

Vele szemben Csányi Gergely azt a – marxista alapozású – nézetet képviselte, hogy a lét határozza meg a tudatot, tehát teljesen hiábavaló egyéni kezdeményezésekben reménykedni egy olyan gazdasági rendszerben, amely saját viszonylatainak konzerválásában érdekelt, és amelyben az emberi tudat és önazonosság felépülését szinte kizárólag a külső társadalmi rendszer határozza meg. A kapitalista globális gazdasági rendszer meghatározó velejárója a versengés és a profitmaximalizálásra törekvés (ilyen módon Laura nővér víziója szerinte nem fér össze a piacgazdasággal): ebbe a gazdasági rendszerbe integrálódnak a különféle politikai berendezkedések, a nemzetek, osztályok, nemek és erkölcsi értékek. Ez utóbbiak minden közösségben mások, viszonylagosak, közmegállapodás következményei, ezért ezekre hivatkozni nem érdemes. Ugyanígy viszonylagos és definiálhatatlan a közjó fogalma is, tehát tulajdonképpen nem létezik. A profitérdekek által generált fogyasztói igényeket nem tartja rossznak, de azt igen, ha azokat az emberek nem képesek kielégíteni.

Kerényi Szabina teljes mértékben osztotta Csányi Gergely társadalomelméletét, de optimistább szemlélettel egészítette ki – ez kétségtelenül „női princípiumából” fakad, más magyarázata ugyanis nincs, hiszen ő maga is kiemelte, mennyire függ minden a kiváltságos vagy hátrányos társadalmi helyzettől: a fogyasztás elérése és a túlfogyasztásból kivezető menekülő utak is. Felhívta figyelmünket arra is, hogy a piac a mélyszegénységben élőket is megcélozza, méghozzá a legtragikusabb módon, olcsó, rossz minőségű, könnyen hozzáférhető termékekkel. Optimizmusából fakad valószínűleg az is, hogy tagja egy emberségesebb szülészetekért küzdő mozgalomnak, ez mutatja, hogy ha nem is globális szinten, de valamennyire mégis hisz a rendszerek változtathatóságában.

Molnár-Bánffy Kata a sok elméleti vízió és társadalomrajz mellé – üdítő színfoltként – a gyakorlatot hozta be. Ő maga cégeiben 25 embernek (zömmel nőknek) és családjuknak biztosítja a megélhetését, és vezetői módszereivel, stílusával annak a keresztény társadalmi elveken alapuló gazdasági modellnek a megvalósítására törekszik, amelyet Laura nővér vázolt fel. A nők munkába állását a gyakorlatban segíti. Rámutatott, hogy a (túlzott) fogyasztással gyakran csak az önbecsülésünket igyekszünk helyreállítani, ezért is nehéz kritizálni, mivel lelki folyamatok lehetnek a hátterében. Hisz abban, hogy az egyéni tettek szintjén is elindulhat jó irányú társadalmi változás, ennek kulcsfogalma az önbecsülés (úgy is, mint a fogyasztási kényszer ellenszere), amelyet mind magunkban, mind másokban fel kell és fel is lehet építeni.

Máriási Dóra pszichológusként gyakran szembesül annak a paradoxonnak a pszichés terhével, hogy az embert minden fogyasztásra és elérhetetlen testkép-ideálok elérésére ösztönzi, miközben a társadalom a mértéktelenséget elítéli. Ez fogyasztási viselkedészavarokhoz vezet. Súlyos felelősség terheli ebben a reklámpszichológiát (amelynek egyik kidolgozója egyébként Freud unokaöccse). Mit tehet ebben a helyzetben a pszichológus? – tette fel többször a kérdést, de ő maga is – érthetően – csak találgatni tudott: jó választásra, tudatos döntésre segítés, alternatív nőképek felmutatása – de mindez kevés, mert ezzel a páciens még benne marad a fogyasztási rendszerben. Középen állása a két pólus elvei között abban nyilvánult meg – ha jól értettem –, hogy miközben vallja, a kényszeres fogyasztás rendszerszintű, páciensei mégis konkrét tetteket várnak tőle, a kiút keresésére ösztönzik, hogy megszabadulhassanak viselkedészavaraiktól. Az aktivitás lehetősége viszont csak a keresztény-konzervatív oldalon sejlett föl.

A vita vége felé a két, markánsan elkülönülő világkép jól kirajzolódott: a marxista alapú rendszerfatalista, amely tagadja a közjó létét – és a keresztény indíttatású, egyéni aktivitásokra építő, a közjó létét tényként kezelő világlátás.

Én a jövőbe nem láthatok, de úgy vélem, ha minden folyamat változásért kiált, inkább lépek a tettek mezejére (még ha utána esetleg be is darálnak a rendszerek), mint hogy várjam az – etikát és közjót nem ismerő – globális fogaskerekek lassú fordulását a fejem felett.

(A „Fogyasztás és a nők jogai” c. párbeszédfórumot 2017. május 22-én a Friedrich Ebert Stiftung Budapest rendezte, köszönet illeti érte Kováts Esztert.)

Eközben a szülők arról hallhatnak előadást, hogy a digitális világ hogyan alakítja át a gyerekek könyvhöz, olvasáshoz fűződő viszonyát. Hogyan neveljük olvasóvá gyermekeinket a digitális világban? A válaszok megtalálásában segítségünkre lesz Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony alapítója és tulajdonosa; Horváth Dorka, a Bookr Kids vezetője; és Dániel András, a Kicsibácsi és Kicsinéni írója.

Ki emlékszik az ovisteára? Hát a tojáslevesre? És a paradicsomos káposztára? Meg a tejbegríz-összekavarásra? És a mackósajt-pucolásra? Meg a kakaóscsiga-szétgöngyölésre? Meg a szilvásgombóc-magköpködésre? A betűtészta-kirakósozásra? Ki ne emlékezne a legjobb ovis mulatságokra! Kis és nagy ovisok, örökovisok, ide, ide! Itt a sok ovisétel, a kedvencek, a fujjfujjok, és most senki sem tömi belétek! Jó étvágyat kívánunk nektek! A gyereknapi programot a Kompánia Színházi Társulat Lackfi János: Paradicsomleves betűtésztával c. megzenésített verseskötet koncertje zárja.

Időpont: 2016.05.27. péntek 15:00

Helyszín: Európa Pont, Millenáris, 1024 Budapest, Lövőház utca 35.

Bővebb információ az esemény Facebook-oldalán.

A Keresztény Sziget 2017-ben az a hely,

• ahol jó kereszténynek lenni; ahol a Krisztust követő és válaszokat kereső emberek igyekeznek megoldásokat találni korunk kihívásaira, a közéletben, a családokban és az egyházban is törekedve a megújulás és az értékmegőrzés, a reformok és a hagyományok egyensúlyára;
• ahol értékes gondolatokat hallhatunk és adhatunk tovább; ahol a különböző történelmi keresztény felekezetekhez tartozó emberek az ökumené szellemében képesek szeretetben egymásra figyelni, az együttműködésből új értékeket teremteni;
• ahol a pályakezdés és családalapítás életállapotához közel álló fiatalok gondjaival és véleményével különös súllyal foglalkozunk, hiszen rajtuk múlik, hogy milyenné alakul gondokkal küszködő világunk és egyházunk.

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációt kérünk! Ez némelyik programon való részvételhez feltétlenül szükséges, és mindenképpen érdemes, hiszen csak a regisztrálók vehetnek részt a helyszíni sorsoláson, ahol értékes ajándékokat lehet nyerni.

Időpont: május 27. szombat

A főbb programok:

11:30 – 12:00: Mézengúzok Gyermekzenekar koncert

12:00 – 12:30: "Mindenki nyer" váltófutás

12:30 – 13:00: Köszöntő
Balog Zoltán, református lelkész, emberi erőforrások minisztere
Tóth József, ÉrMe Üzleti Hálózat elnök
Osztie Zoltán atya, KÉSZ

13:00 – 14:00: Egyház pódiumbeszélgetés
Kocsis Fülöp, hajdúdorogi érsek-metropolita
D. Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus püspök
Bátor Botond, pálos szerzetes
P. Sajgó Szabolcs, jezsuita ökonómus
Moderátor: Dani Eszter, református lelkész

14:00 – 15:00: Közélet és az idők jelei pódiumbeszélgetés
Osztie Zoltán, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa
Fogarasi Norbert, pénzintézeti vezető
Dabóczi Kálmán, Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója
Moderátor: Tóth József, ÉrMe Üzleti Hálózat elnöke

15:30 – 16:30: Család pódiumbeszélgetés
Tordai Ágnes, Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője
Bedő Imre, Férfiak Klubja alapító
Benkő Ágota, Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke
Popovicsné Palojtay Márta, a kárpátaljai Család és Élet egyesület vezetője mentálhigiénés lelkigondozó
Sallainé Karikó Éva, újságíró
Moderátor: Szente Balázs, ÉrMe Üzleti Hálózat alelnöke

17:00 – 18:00: Média pódiumbeszélgetés
Kiss Ulrich, SJ jezsuita szerzetes
Szőnyi Szilárd, Heti Válasz főszerkesztő-helyettes
Erhardt Ágoston, MTVA Vallási Főszerkesztőség, Vezető szerkesztő
Martí Zoltán, 777 alapító-főszerkesztő
Major Péter, Shoeshine rovatvezető
Moderátor: Kolossváry Judit

18:30 – 19.15: Holdviola koncert

19:30: Tombola és rajzverseny díjkiosztó

Egész napos programok:

•    Egész napos gyermekfoglalkoztató arcfestéssel, kézműveskedéssel, rajzversennyel, Dr. Stift Zoltán Angelico atya rajzos evangelizációja kicsiknek és nagyoknak
•    Mászófal, ugrálóvár
•    Hagyományőrző Rendőrszázad bemutatója
•    Motorkerékpálosok bemutatója
•    Könnyű elektromos közlekedési eszközök bemutatója az e-Mobi szervezésében (elektromos Cruiser Kerékpár, Tandem, Choppert, E-roller)
•    Pető Sportegyesület sportfoglalkozásai (ergonomikus evezőpad és futóbicikli), sportversenyek parasportolókkal
•    Dekorhomokos Ars Sacra angyal készítés
•    Bocsa, pingpong, foci, kosárlabda, kisbringó, különleges sör, bor, sajt, lekvár, szörp, fagylalt és kávé kóstolási és vásárlási lehetőség
•    Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok és újraélesztési gyakorlat a Szent Ferenc Kórház szervezésében
•    15.00 - 16.30 között Dr. Toldy-Schédel Emillel, a Szent Ferenc Kórház Főigazgatójával lehet beszélgetni a borfogyasztás jótékony hatásairól

Fővédnökeink:

Erdő Péter érsek - bíboros
Steinbach József - református püspök
Kocsis Fülöp - hajdúdorogi érsek-metropolita

További részletek a keresztenysziget.hu oldalon, valamint Facebook oldalon.

– Milyen érzés volt látni is a hallgatókat?

– Nagyon jó volt, mert ugyan hívnak minket telefonon, jönnek levelek, üzenetek, segítségkérések, saját történetek, de az adásokat egyébként a láthatatlanba engedjük bele, és most személyesen találkozhattunk velük. Olyan volt, amilyennek az álmainkban elképzeltük: családi házzá változott a Pagoda. Lehetett kézműveskedni, társasozni, itt volt Süsü, berendeztük a Tévé-Maci szobáját, a válaszutas fiatalok eljöttek mesélni és játszani a kicsikkel. A felnőtteknek beszélgetést szerveztünk szakértőkkel olyan témákról, amelyekről a gondolkodásunk az elmúlt 25 évben nagyon sokat változott. A szülésről, az apaságról, a gyerekek fegyelmezéséről és a generációk együttéléséről. A pici babától a dédmamákig érkeztek hallgatóink.

– A Vendég a háznál ezek szerint mindenkinek szól? Mit szólnak ehhez a célcsoportot meghatározó kollégák?

– A közszolgálat ilyen szempontból kényelmes, mert nem kell céloznom a közönségemet, arról készítehetek műsort, ami szerintem fontos. Tudom, hogy a műsorszolgáltatók szeretnék fiatalítani a hallgatóságot, de én azt sem tartom tragikusnak, ha 70–80 éves hallgatóink vannak, hiszen ők is töltekeznek belőle, rácsodálkoznak az új dolgokra, ennek hatására másképp lesznek jelen a családjukban.

– Mennyit változott 25 év alatt a műsor? Egyáltalán maga a rádiós magazin-műfaj változott?

– Formájában nem, inkább hangvételében. Régebben talán lassúbbak voltak a beszélgetések, kevésbé feszesek a szerkezetek. Nem volt annyi felkonferálás és magyarázat. Most ebben a 23 percben főként tematikus összeállításokat készítünk, igyekszünk egy problémát több oldalról megvilágítani, nem kinyilatkoztatni, hanem megmutatni dilemmákat, kérdéseket feltenni, hogy az adásokban megvalósulhasson egy közös gondolkodás.

– A magazinok egykor napi praktikus tanácsokat adtak. Ezek ma már elérhetők online, változtatott ez a műsoron?

– A Vendég a háznál adásaiban viszonylag ritkán foglalkozunk ilyesmivel, és valóban, talán a rádiózásban is kevesebb a konkrét életmód-tanácsadás. Rám is igaz, hogy az örökzöld témákhoz nincs türelmem, például, hogy mit adj a gyereknek uzsonnára, hogyan ápold, ha náthás. A családok emberi működése érdekel jobban, a hallgatók is ilyesmivel keresnek minket. A kényesebb témákkal, amelyek fejlődőfélben vannak, amelyekről jó volna társadalmi szinten is gondolkodni, mert emberéleteket érintő döntések születnek róluk. Ilyen például a béranyaság, amelyről a bulvárlapok pletykaszinten tudósítanak, de arról nem ejtenek szót, hogy mit jelent ez a történet összes szereplőjének, milyen kihordani és megszülni más kisbabáját, úgy, hogy nem kötődhetünk hozzá. Milyen egy újszülöttnek soha oda nem bújni az anyához, helyette idegenekhez, esetleg egy másik kontinensre kerülni?

– Az ünneplésen kiemelt téma volt a férfiak, apák szerepe. A műsorban viszont csak női szerkesztők vannak…

– Régóta szeretnék férfi szerkesztőt bevonni, de sajnos, egyelőre csak egy-egy riport erejéig sikerült. Van egy-két vendégkolléga, de a saját műsorukban is akad elég dolguk.

– A médiát még nem érte el az a változás, amit a társadalomban az apaság-témában látunk?

– A Napközben című műsorban van rá példa, és fontosnak is tartom, hogy „apahangon” is megszólaljon valaki. Vagy például egész máshogy válaszolnak a nők, ha egy férfi kérdezi őket az anyaságról. A férfi hallgatók viszont egyre inkább kezdik magukat kompetensnek érezni a gyerekekkel kapcsolatos támákban.

– Mennyire határozza meg a Vendég a háznál témáit az, hogy te milyen életszakaszban vagy éppen?

– Nagyon. Ezért is örülök, hogy mellettünk – két kolléganőm, Mohácsi Edit és Szendrei Edit szinte a műsor indulásától velem dolgozik – van három fiatal, kisgyerekes szerkesztőnk is: Belényi Barbara, Diós Judit és Hegyesi Gabriella. Szerintem a műsoron is érződik, hogy jóban vagyunk.

– Mit kezdtek a fájdalommal vagy indulattal, amelyet kivált egy-egy kényes témátok?

– Felkészülünk rá, hogy ez megtörténhet. Az a kérdés, hogy kiért tartozunk felelősséggel egy olyan műsor készítőiként, amely a gyerekekért van, a gyerekek jóllétéről szól. Informáljuk a közvéleményt komoly kérdésekről, és ha ezekkel lelkiismeretesen és bátran foglalkozunk, előfordulhat, hogy az mélyen érinti a téma szereplőit. De ha egy mozaikcsaládról készült műsorból kihagyod, hogy micsoda trauma a gyerekeknek feldolgozni egy vagy több új személy jelenlétét az életükben, akkor nem voltál közszolgálati, mert nem mutattad meg a teljes képet. De nem lehet cél a bűntudat ébresztése vagy a hatásvadászat. Elsősorban segíteni és a lehető legkevésbé bántani – ez a mottónk.

Köztudott, hogy a férfiak és nők kommunikációs szokásai mások, erről árulkodik a régi vicc is, amelyben az addig néma fiú megszólal az ebédnél: „Anyám, sós a leves.” Az anya lelkendezve felkiált: „Fiam, hát te tudsz beszélni? Miért nem szólaltál meg eddig?” „Eddig nem volt sós!” – feleli a fiú.

Ha belegondolok, a szűkszavúság tematikájú székely viccek között sincs egyetlen női szereplős darab sem, ezek szerint a nemi jelleg még a nemzeti karaktert is felülírja.

Nemrég öcsémnél voltunk vendégségben, aki felháborodva mesélte, hogy egyesek nem tudják, mire való a telefon. Férjem és fiam helyeslése közepette el is magyarázta, hogy nem cseverészésre, hanem információközlésre. És kiakasztó, hogy egyesek öt perc múlva újrahívják, miután egyértelműen jelzi a telefon fel nem vételével, hogy éppen nem kíván beszélgetni. A jelenlévő nők néhány bátortalan közbevetést tettek, hogy nyilván azért hívja újra, mert az előbb nem vette föl és honnan lehet tudni, hogy valaki nem épp apokaliptikus híreket akar közölni vele.

Persze a kommunikációs eltérés nem merül ki a mennyiségi különbségekben. A férfiak agyába például egy életre bevésődött a felkiáltó, az óhajtó és a felszólító mód közötti markáns különbség, míg a nőknél ez meglehetősen elmosódott. A nők szerint azért, mert ők számos metakommunikációs segédeszközt is bevetnek az árnyaláshoz, a férfiak szerint pedig azért, mert akkor is épp beszélgettek, amikor az általánosban ezt elmagyarázta a tanítónő.

Tegyük föl, hogy a férfi ül a számítógép előtt. Kint süt a nap. A nő: „De szépen süt a nap!” Ez ugye egy felkiáltó mondat, amely azonban ábrándozó pillantással és mély sóhajtással kísérve női nyelven minimum óhajtó, vagyis jelentése: „Jó lenne, ha nem a számítógép előtt ülnél, hanem kimennénk sétálni!" A férfi ezzel szemben érzékeli a felkiáltó mondatot, felnéz, konstatálja, hogy nem tűz ütött ki, nem kell senkit menteni, csupán az asszonynép hangosan gyönyörködik, ezért hát nyugodtan folytathatja az olvasást.

Ekkor jön a második fokozat, a nő így szól: „De szeretnék egyet sétálni!” Ez ugye, modalitását tekintve egy óhajtó mondat, azonban hangsúlyát tekintve közelebb áll a felkiáltóhoz és a csípőre tett kézben sincs semmi, ami szerény óhajtásra utalna. A férfi ingerküszöbén azonban a de szeretnék kezdetű mondatok eleve nemigen jutnak túl, maximum megállapítja, hogy a nő hangosan vacillál, elmenjen-e sétálni vagy ne. Semmiképp nem akarja zavarni a kérdés eldöntésében, hát tovább olvas.

Ekkor jönne az igazi férfimozgósító felkiáltó mondat, amely talán el is érné célját, vagyis, hogy az egyszeri ember fölkeljen és megsétáltassa szíve hölgyét. Azonban ekkor a nő már megelégeli, hogy harmadszorra szól – hiába. Ezért a hangerő és az igemód szempontjából ugyan felszólító, de valójában nem is egészen felszólító mondatba elegyít némi szemrehányást:

„Nem hiszem el, hogy hiába könyörgök neked, hogy legalább egyszer egy hónapban gyere el velem sétálni!”

Erre már talán reagálna is a férfiember, de ettől kezdve már nem nagyon jut szóhoz, mert a tárgyhoz szorosan kapcsolódva előkerül a tegnap esti focimeccs, a koszos söröspohár, a szennyes mellé dobott zokni és még pár tucat felkiáltójellel záruló mondat – nyelvész legyen a talpán, aki ezeket egyértelműen be tudja sorolni bármelyik kategóriába.

Talán a férfi is ezen dilemmázik épp, azért nem szól egyetlen szót sem, de az is lehet, hogy csak szeretné végre végigolvasni a cikket.

Bár az elmúlt években magam is egyre gyakrabban hívom „Maminak”, valamikor csakis Anyu volt az édesanyám. Ez volt, és talán ez is maradt a legfőbb hivatása. Hiszen, amikor a lányaimat szereti, engem szeret, miattam olyan fontosak a számára. Rám néz néha, és azt mondja: „El sem hiszem, hogy anya vagy. Hogy már két lányod van. Két ilyen lányod!” És olyankor én sem nagyon hiszem, mert pont úgy néz rám újból, mint gyerekkoromban.

Hányféle tekintet az övé… Az aggódó, amikor éjjelente paplanba gyömöszölve ziháltam a nyitott erkélyajtónál, ő virrasztott velem. S amikor a kórházba kísért, nemcsak az asztmás kisebbért szakadt meg a szíve, hanem a nagyobbért is, aki otthon megint arra ébred, hogy a szomszéd néni vigyáz rá. A büszke – amikor felvettek a nyolcosztályos gimnáziumba, amikor érettségiztem, diplomáztam, csupa-csupa büszkeség áradt belőle. A szorongó, tanácstalan, amikor végigjárta velem a kamaszkor minden szülőknek tartogatott bugyrát: az elutasítást, a lázadást, aminek sokszor éppen az látta kárát, ami a legfontosabb volt számára: a saját gyermeke.

Amikor az első lakásomat megvettem, együtt sikáltuk ki, rendeztük be. Elmentünk, és bevásároltunk minden szükséges holmit, ami egy háztartásban kell. Este volt, mire visszaértünk, lekísértem, és elköszöntünk. Ki-ki ment immár a saját otthonába. Néztem utána az egyedül kullogó anyámnak, és sírtam. Éveken át cipelte a szülői terheket, félelmeket, szorongásokat, felelősséget egyedül. Mégis elégedett az életével, nem bán semmit.

Nincs hiányérzete, mert „neki a jó Isten megadta a legfontosabbakat, minket és az unokákat, és még hivatásában is szép karriert futhatott”.

Nem morog az öregség miatt, sem azért, hogy a fél életét társ nélkül élte le, sem azért, ha önző gyerek módjára a mai napig elvárnánk, hogy mindent mögénk helyezzen újra és újra.

Ezzel azonban még nem fogytunk ki az ünneplendőkből. Ma már a gyermekeim szemén keresztül látok sok mindent. Például a másik Nagymamát. Akinek a hangja mélyen beleivódik a lányaim emlékeibe, mert soha nem fogy ki a szép dalokból, a talányos mondókákból. Nem fárad bele a folytonos mesélésbe, a pont-pont-vesszőcske rajzokba, a közös játékba. Végtelen türelemmel tanítgatja őket, szépen, precízen, derűsen. Épp úgy, ahogy segítséget is nyújt, amikor kérem.

Sohasem összeszorított foggal vagy áldozati szerepben tetszelegve. Soha nem tanácsokat osztogatva, kritizálva, okoskodva.

Olyan Anyós és Nagymama – tessék jól figyelni –, aki mielőtt bármit adna vagy engedne a gyerekeimnek, egyeztet velem. Aki először is világra hozott egy öt kiló nyolcvan dekás óriásbébit, azután fölnevelte, hogy a párom lehessen jóban-rosszban. Soha nem érezte úgy, hogy elraboltam a fiát, boldog volt, ha együtt voltunk, és szomorú, ha összevesztünk. Aki, bár a hagyományos konyha megrögzött követője volt, amikor megszültem az első unokáját, literszám hordta nekem a rizstejből készített madártejet, mert az én ételallergiámat és járulékos nyavalyáimat kezdettől számon tartotta. Megtanult reformsüteményeket és mentes finomságokat készíteni, és hordta őket hozzánk szorgosan a gyermekágy idején a Papával.

Mindennek tetejébe a Mami és a Mama jóban vannak.

Sokszor együtt vigyáznak az unokákra, szilveszterkor gyerekházibulit szerveznek, mi pedig kimenőt kapunk. Vasárnaponként, amikor egyikük meghívja magához a családot, nem felejti el a másik nagymamát sem elhívni. Ünnepekkor nem kell hosszú és kínos vitákba bonyolódnunk, hogy kinek az anyjához megyünk előbb, mert itt vagy ott, együtt ülünk az asztalhoz. Lehet irigykedni. Vagy – és ez édesanyaként immár komoly kihívás nekem – követni a példát!

Az esemény hagyományosan az a cappella, azaz a hangszeres kíséret nélküli, kizárólag énekelt zene könnyed oldalát mutatja be. A harmadik alkalommal jelentkező fesztivál fellépői tehát idén is bebizonyítják, hogy az énekhang milyen nagyszerű hangszer, hiszen mindig kéznél van, könnyű szállítani, mégis a hangszeres zene gazdagságát képes nyújtani.

A Corou de Berra Franciaország déli térségének többszólamúságát hozza el a budapesti nyári éjszakába. Provence, Nizza, Liguria és a trubadúrok dallamvilága keveredik kortárs szerzeményekkel a több évtizede aktív együttes előadásában.

A Michel Bianco vezette formációt hasonlították Kodályhoz és Ligetihez: a hagyományból ritka kincseket emelnek ki és értelmeznek újra.

A zimbabwei iskolai kórusból összeállt Insingizi ötvözi a hagyományos a cappellát, a zimbabwei dallamokat és olyan különlegességeket, mint a kizsákmányolt dél-afrikai bányászok Gumicsiszma Tánca (Gumboot Dance) vagy az afrikai ima. Nem árt a fesztivál előtt nyújtani és beénekelni, Vusa Mkhaya csapatának koncertjein garantált a közös éneklés és tánc.

A szlovén Kreativo a játékos kreativitás, lazaság és az a cappellára mindig jellemző stílusérzék tökéletes megtestesítője. Ahogy jelmondatuk: “Igramo na glas” (azaz “vad és hangos”) is elárulja, talpraesett banda a Kreativo.

A hat énekest pályájuk felfelé ívelő szakaszában hallhatja Budapesten a közönség: az együttes az a cappella műfaj egyik legrangosabb versenyén, a grazi Vokal Totalon 2015-ben és tavaly is több díjat zsebelt be.

A Yellow Sistersben megvan minden, amiért a cseheket szeretjük: kreatívak, viccesek és tehetségesek. Terveztek már társasjátékot, családi workshopok-at tartanak, ki-ki a saját területén éli ki kreativitását, de mindig a zenéé a főszerep.

A fekete zene hatása, a bevállalós ritmusjátékok, a zsonglőrködés a műfajokkal csak ráadás a négy elbűvölő női hang mellett. A repertoárból természetesen nem hiányozhat egy kisvakondos szám sem.

Újdonság a fesztivál életében, hogy idén először a gyerekekre is kiemelten gondoltak a szervezők. Amíg a szülők a nyáresti dallamokat hallgatják, a kicsik és nagyobbak délután négytől a koncertek végéig tematikus programokon vehetnek részt: készíthetnek saját koronát és különböző hangszereket újrahasznosított anyagokból, gyárthatnak 3D-s képeslapot, kipróbálhatják, hogy milyen a dallamokra festeni, illetve az egész család összedughatja a fejét egy kvízjáték keretében.

Helyszín: Várkert Bazár, Öntőház udvar
Időpont: június 10-11. A belépés ingyenes!

További információ: budapestacappella.hu

Az eseményt támogaja: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros, Papageno, Fidelio, Magyar Nemzet, Central Médiacsoport

A történet

Adaline Bowman (Blake Lively) az 1900-as évek elején született San Fransiscóban, és mit sem sejtve élte mindennapjait, amibe bőven jutott öröm, ugyanakkor bánat és tragédia is. Életének huszonkilencedik évében váratlan és különös balesetet szenvedett, amelynek következtében attól kezdve egyetlen napot sem öregedett.

Eme különös képesség még a mai világban is csodabogárrá tenne egy embert, nem beszélve a médiacirkuszról, amit generálna – az akkori korban pedig még nagyobb szenzáció kerekedett volna belőle.

Mindezt fontolóra véve Adaline megfogadja, hogy tízévente odébb áll, és új néven, új személyiséggel másik életet kezd. Csupán csak egyetlen ember, a lánya (Ellen Burstyn) ismeri titkát, ő marad Adaline legbensőségesebb és leghosszabb kapcsolata. Az évtizedek során folyamatosan veszti el maga körül a fontos személyeket. Emlékeit megsárgult fotográfiák és elrongyolódott filmes kópiák őrzik, az élmények lajstroma és a magány pedig egyre nagyobb súllyal nyomják a vállait. Ám megjelenik egy karizmatikus férfi (Michiel Huisman), akinek hatására megszegi önmagának tett fogadalmát, élete még jobban összekuszálódik, elfeledett hibák kerülnek a felszínre, régi titkokra derül fény…

Tanítsuk őket a helyes közlekedésre!

Dr. Krivácsy Péter, az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza szerint a nyári balesetek többsége kellő szülői körültekintéssel megelőzhető. „A gyermekeket érő baleseti kockázatok egy része az utazással jár. Fontos az autó biztonságossá tétele, gyermekülés biztosítása, megfelelő rögzítése, öv bekapcsolása és persze a biztonságos vezetés.

Nyáron előkerülnek a kerékpárok, gördeszkák, rollerek. Jellemzően a nagyobb gyermekeknél, kamaszoknál fordul elő gyakrabban ezekből fakadó baleset, ahol már nincs szülői felügyelet.

Fontos a megfelelő védőfelszerelés viselete, ebből is a legnagyobb jelentősége a bukósisaknak van. A súlyosabb gyermekbalesetek 75 százaléka koponya-, illetve agysérülés.

Nemcsak kerékpárhoz kell ezt viselni, hanem minden járműhöz, sporteszközhöz, amivel a gyermek (és persze a felnőtt) közlekedik.” Kamaszkortól, amikor elkezdődik az önálló közlekedés, ugrásszerűen megnő a közlekedési balesetek száma, főleg a fiúk körében. Idetartozik az autóvezetés is, miután megszerzik a jogosítványt. Nagyon fontos, hogy kiskortól lássák és eltanulják tőlünk a megfelelő közlekedési mintát! Ezt elsősorban nem szóbeli közlés útján érhetjük el, hanem példamutatással, illetve a megfelelő rutin kialakításával.

A vízbefulladástól megóvhatjuk!

A vízbefulladás veszélye nyáron növekszik, kisebbeknél elsősorban a kerti medence jelent veszélyt. Ha egy kisded elmerül a víz alatt, az csendes folyamat, nem tud segítségért kiáltani. Az otthoni medencénél a körbekerítés az egyetlen biztonságos megoldás, a földből kiemelkedő medence biztonsága sem garancia. Amerikában és Ausztráliában a kerti medencék körbekerítése már szabvány. A kicsiket medence mellett ne hagyjuk felügyelet nélkül! Nagyobbakra főleg az élő vizek jelentenek veszélyt, elsősorban az úszni nem vagy rosszul tudó gyermekekre. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának alapítója és elnöke szerint:

„Vidéken, nagyszülőknél is vannak tipikus vízibalesetek. Gyakori a kerti locsoláshoz az esővízgyűjtés. A százliteres hordóhoz odahúzza a kisgyermek a sámlit, kisautót, és már el is merült fejjel lefelé a hordóban, ahonnan semmi esélye sincs kijutni egyedül. Ugyanez érvényes a kútra.”

Ezekben az esetekben alaposan végig kell gondolni, hogyan lehet megakadályozni, hogy a gyerek a közelébe férhessen a víztartálynak, kútnak. Az állandó felügyelet nem is kérdés, de önmagában még nem elég. Ha gondoskodó szülők vagyunk, akkor a vízparton sem lehetünk hanyagok. A babák, kicsi gyermekek még magatehetetlenek a vízben, kivéve azon elenyésző százalékukat, akik a babaúszás reflexeit kihasználva és azt továbbfejlesztve már kiskorban megtanulják az úszás alapjait a különböző tanfolyamokon, amik egyébként ebből a szempontból igen hasznosak.

„Nem győzzük eleget hangsúlyozni a szülőknek, gyermeket kísérő, felügyelő felnőttnek, hogy az úszást segítő eszközök, de még inkább az életet óvó mentőmellény viselése olyan evidencia kéne legyen, mint az, hogy reggel ráadjuk a gyermekre a cipőt.

Persze, a gyermek utálja, de a sálat, sapkát is utálja, télen mégis ráadjuk. Van már Hello Kittys, Pókemberes, mindenféle tarka-barka mentőmellény, tehát játékosan rá lehet venni a kisgyermeket a viselésére, aminek pavlovi reflexként kéne működnie. Amikor nyaralni megyünk, pihenni is szeretnénk, ez természetes. Ilyenkor meg kell kérni valakit, hogy figyeljen helyettünk, ez nagyon fontos! Mi se legyünk közömbösek a szülőtársaink felé! Ha látjuk, hogy más gyereke veszélyben van, egyedül van, lépjünk közbe!

A prevenciós eszköz kiválasztásánál azt is figyelembe kell venni, milyen tevékenységet folytatunk. Hajózáshoz például mindenképpen galléros mentőmellény ajánlott, amely a felszín felett tartja a gyermek fejét, bárhogy esik is a vízbe, tehát megóvja attól, hogy víz kerüljön a légutakba. Partközeli pancsoláshoz, felügyelettel már elég lehet valamilyen egyéb úszást segítő eszköz, például karúszó. Önmagában a felügyelet nem elég, hisz a felnőtt is megcsúszhat, ráléphet valamire, automatikus reflex, hogy ilyen esetben elengedi a gyereket.

Ha elmerül a gyerek

Ha a gyermekem elmerül a víz alatt kartávolságon kívülre, bármilyen furcsa, nem mozdulok el a helyemről, hanem biztosítom a helyszínt: vagy én megtartom a helyemet, vagy mást odarántok, és a lelkére kötöm, hogy onnan el nem mozdulhat, mert ez az a pont, amihez képest tudom, hogy hol merült el a gyermek. Azonnal szólok a környezetemben lévőknek, vagyis külső segítséget kérek, és láncban megy tovább a segítségkérés, keresés. Ez érvényes akkor is, ha más gyermekét látom elmerülni, először azonnal külső segítséget kérek. Persze ez csak akkor lehetséges, ha vannak mások is körülöttem.

Ha pedig kiemeltünk egy eszméletét vesztett gyermeket a vízből, és még nincs ott a mentős szakember, akkor a klasszikus újraélesztést alkalmazzuk. Ennek lépéseivel minden szülőnek (és nem csak nekik) tisztában kéne lennie.”

Mindezekhez hasznos segítséget és további információkat nyújthat a következő oldalak felkeresése: www.vizimentok.hu és http://www.reanimatio.com

Ha eltűnik a gyerek

Tipikus szituáció, hogy eltűnik a strandon a gyermekünk. Minden esetben nagyon fontos, hogy higgadtak próbáljunk maradni. A kapkodás csak nagyobb káoszhoz vezet, így értékes perceket veszíthetünk. Nem azonnal cselekszünk! 1. Megállok. 2. Mély levegőt veszek. Ezzel oxigént juttatok az agyamba, ami a megfelelő gondolkodáshoz kell. 3. Felmérem a helyzetet. 4. Cselekszem.

A gyerek ösztönös lény, legritkább esetben indul csak a veszély, vagyis a víz felé. Általában olyan helyre megy, ami kedves neki, esetleg amin előtte megsértődött, hogy nem szabad, nem kapta meg. Játékbolthoz, fagyishoz, vagy ha indulás előtt otthon összevesztünk, hazafelé vagy az autóhoz.

Mindenkit értesítsünk a környezetünkben, hogy eltűnt a gyermekünk! Ne szégyenkezzünk, ne hezitáljunk, hanem szóljunk mindenkinek: először a közvetlen környezetnek, azután a strandfelügyelőségnek, a vízimentősnek, mindenkinek, aki elérhető. Ezeknek az eseteknek a 99 százalékában a gyermek gond nélkül megkerül. Egyedül azonban, pánikba esve, semmire sem megy egyikünk sem. A segítségkérés, a kommunikáció a legfontosabb.

Allergiás roham

Dr. Bognár Zsolt, a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi osztályának osztályvezető főorvosa más típusú veszélyekre is felhívja a figyelmünket. Ez az időszak kedvez a különböző allergiáknak is. Legyen az rovarcsípés, növényi anyag, por vagy levél, ami kiváltja, az allergiának különböző szintjei alakulhatnak ki. Kezdve az egyszerű bőrpírtól, a különböző vizenyőkön keresztül, amelyek már nemcsak a bőrt érinthetik, hanem a légutakat, nyelőcsövet is, egészen az anafilaxiás sokkig, amikor a beteg keringése összeomlik.

Annak, aki természetbe megy, kirándulni készül, vagy valaha volt már allergiás reakciója, mindenképpen javasolt, hogy tartson magánál valamilyen antihisztamin-készítményt.

Azok számára, akiknek ismert allergiájuk van, és fellépett már náluk súlyosabb reakció is, gyárilag előre töltött fecskendőben kapható epinefrin beszerzése javasolt. Ebből létezik gyermek és felnőtt kiszerelés is, és bármilyen szabadon hagyott bőrfelületen beadható, ezzel pedig az anafilaxiás sokk kialakulása megelőzhető. A nálunk elterjedt szokás, hogy allergiára kalciumos pezsgőtablettát adunk, egyrészt „hungarikum”, másrészt városi legenda. Semmilyen megalapozott érvet nem találni sem a magyar, sem a nemzetközi szakirodalomban, amely bizonyítaná a kalcium antiallergiás hatását. 

Amit nyaralás előtt mindenképpen megtehetünk, hogy ellenőrizzük, van-e az autóban amúgy is kötelező elsősegélytáska. Ebben például megtalálható a háromszögletű kendő, ami a különböző törések rögzítésére kiváló, a rögzítéssel pedig már a fájdalmat is jelentősen csillapítjuk.

Nem árt, ha van nálunk sebfertőtlenítő oldat, ragtapasz, illetve valamilyen fedőkötszer, fájdalomcsillapító. Kirándulóknak, természetjáróknak legyen kéznél gél csípésekre, szúrásokra, illetve legyen náluk a már említett antihisztamin.

Fontos: ismeretlen mély vízben csak az kezdjen el menteni, aki jártas benne és az adott napon is megfelelő fizikai és szellemi állapotban van!

Egyéb esetben szinte esélytelen a művelet, de egészen biztosan veszélybe sodorja a segíteni akarót. A kimentett gyereket, felnőttet azonban mindenképpen el kell kezdeni újraéleszteni!