(Túl)fogyasztanak a nők? – Egy tanulságos beszélgetés margójára

Molnár-Bánffy Katának, a Képmás magazin lapigazgatójának nagy visszhangot kiváltó blogbejegyzése, a „Nagyon fekete péntek” adta az ötletet egy párbeszédfórumhoz, amely a „Fogyasztás és a nők jogai”-témakört járta körül. Három érdekes előadás után egy izgalmas és tanulságos vitafórum következett különböző világlátású résztvevők között. Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnék, hogy létrejött egy baloldali pólus és egy keresztény-konzervatív pólus. Adott volt tehát minden, ami egy jó vitához kell.

Szubjektív összegzés következik a meglepetések jegyében:

Meglepett, hogy a baloldali fiatalok – elméleti síkon legalábbis – mennyire mozdíthatatlan, kiúttalan világot látnak maguk körül, amelynek rendszerkényszereiben az egyéniség lényegében felmorzsolódik. (Gyakorlati téren persze ők sem ennyire passzívak.) Meglepett, hogy az elmúlt 25 évben – amióta én utoljára a marxista eszmékkel behatóbban foglalkoztam – felnőtt egy újmarxista generáció, amelyik a kapitalizmus globális rendszerével tölti be az egykori szocializmus helyét. Ez persze kizárólag csak az itteni beszélgetésből rajzolódott ki így a számomra, meglehet, csalóka módon.

Meglepett, hogy a két pólus közül csak a keresztény és konzervatív tulajdonított erőt az egyéni kezdeményezéseknek, amelyek tovagyűrűzhetnek a társadalomban. (Ahogy azt találóan megjegyezte az egyik hozzászóló is a közönségből: „A gazdaságot is emberek működtetik.”) Pedig a sztereotípiák szerint a keresztények a balgák, a belenyugvók, a mindent elfogadók és elviselők. Újra világossá vált a kereszténységnek az eredeti és lényegi arculata – amelyet Európa történelme szemléletesen példáz –, hogy milyen nagy jelentőséget és cselekvési felelősséget tulajdonít az egyénnek, amelyet szuverénnek és erkölcsi érzékkel rendelkezőnek feltételez.

És most lássuk, mire is alapozom a fenti kijelentéseimet! 

A vita résztvevői között tehát kialakult egy markáns baloldali pólus (Csányi Gergely és Kerényi Szabina szociológusok, a Helyzet Műhely nevű társadalomtudományi kutatócsoport tagjai) és egy keresztény-konzervatív pólus (Baritz Sarolta Laura domonkos nővér, közgazdász és Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakértő). Bizonyos értelemben a mérleg nyelveként vett részt a vitában Máriási Dóra pszichológus, aki szellemi alapvetésében a baloldali pólushoz állt közelebb, ám úgy tűnt, kérdésfelvetéseiben és megoldáskeresésében a másik pólus javaslatai sem álltak távol tőle. A vitát Pető Andrea, a CEU Társadalmi Nemek Tudomány tanszékének professzora moderálta.

Laura nővér, aki a keresztény társadalmi elvek gazdasági alkalmazásának képviselője, felvázolta nagy ívű vízióját egy élhetőbb társadalomról, amelyben a fogyasztás csak eszköz lesz, az emberek jóléte pedig a cél (szemben a mai „cél: a fogyasztás – eszköz: az ember” relációval). Ezt a paradigmaváltást az egyes emberekkel mint a gazdaság szereplőivel kell kezdeni: ne a haszon motiválja őket (minket), hanem a boldogság, a kiteljesedés, a másik ember jólléte is, vagyis a közjó – mindezek elérésének csak eszköze a fogyasztás és a profit. A gazdasági szereplőknek az erényetika rendszerébe kell átlépniük: a profitot nem maximalizálni, hanem optimalizálni kell (vagyis csak a szükséges elégségesre kell törekedni), és akkor a rendszerben már helyet kaphatnak az erények is (adakozás, nagylelkűség, stb.). Ha pedig a gazdasági szereplők képesek lesznek az önérdekük mellett a másik szereplő érdekeire is tekintettel lenni, akkor win-win helyzet áll elő, ami minden szereplőnek jó, és gazdaságilag is jobb hatásfokú, mint a versenyhelyzet.

Vele szemben Csányi Gergely azt a – marxista alapozású – nézetet képviselte, hogy a lét határozza meg a tudatot, tehát teljesen hiábavaló egyéni kezdeményezésekben reménykedni egy olyan gazdasági rendszerben, amely saját viszonylatainak konzerválásában érdekelt, és amelyben az emberi tudat és önazonosság felépülését szinte kizárólag a külső társadalmi rendszer határozza meg. A kapitalista globális gazdasági rendszer meghatározó velejárója a versengés és a profitmaximalizálásra törekvés (ilyen módon Laura nővér víziója szerinte nem fér össze a piacgazdasággal): ebbe a gazdasági rendszerbe integrálódnak a különféle politikai berendezkedések, a nemzetek, osztályok, nemek és erkölcsi értékek. Ez utóbbiak minden közösségben mások, viszonylagosak, közmegállapodás következményei, ezért ezekre hivatkozni nem érdemes. Ugyanígy viszonylagos és definiálhatatlan a közjó fogalma is, tehát tulajdonképpen nem létezik. A profitérdekek által generált fogyasztói igényeket nem tartja rossznak, de azt igen, ha azokat az emberek nem képesek kielégíteni.

Kerényi Szabina teljes mértékben osztotta Csányi Gergely társadalomelméletét, de optimistább szemlélettel egészítette ki – ez kétségtelenül „női princípiumából” fakad, más magyarázata ugyanis nincs, hiszen ő maga is kiemelte, mennyire függ minden a kiváltságos vagy hátrányos társadalmi helyzettől: a fogyasztás elérése és a túlfogyasztásból kivezető menekülő utak is. Felhívta figyelmünket arra is, hogy a piac a mélyszegénységben élőket is megcélozza, méghozzá a legtragikusabb módon, olcsó, rossz minőségű, könnyen hozzáférhető termékekkel. Optimizmusából fakad valószínűleg az is, hogy tagja egy emberségesebb szülészetekért küzdő mozgalomnak, ez mutatja, hogy ha nem is globális szinten, de valamennyire mégis hisz a rendszerek változtathatóságában.

Molnár-Bánffy Kata a sok elméleti vízió és társadalomrajz mellé – üdítő színfoltként – a gyakorlatot hozta be. Ő maga cégeiben 25 embernek (zömmel nőknek) és családjuknak biztosítja a megélhetését, és vezetői módszereivel, stílusával annak a keresztény társadalmi elveken alapuló gazdasági modellnek a megvalósítására törekszik, amelyet Laura nővér vázolt fel. A nők munkába állását a gyakorlatban segíti. Rámutatott, hogy a (túlzott) fogyasztással gyakran csak az önbecsülésünket igyekszünk helyreállítani, ezért is nehéz kritizálni, mivel lelki folyamatok lehetnek a hátterében. Hisz abban, hogy az egyéni tettek szintjén is elindulhat jó irányú társadalmi változás, ennek kulcsfogalma az önbecsülés (úgy is, mint a fogyasztási kényszer ellenszere), amelyet mind magunkban, mind másokban fel kell és fel is lehet építeni.

Máriási Dóra pszichológusként gyakran szembesül annak a paradoxonnak a pszichés terhével, hogy az embert minden fogyasztásra és elérhetetlen testkép-ideálok elérésére ösztönzi, miközben a társadalom a mértéktelenséget elítéli. Ez fogyasztási viselkedészavarokhoz vezet. Súlyos felelősség terheli ebben a reklámpszichológiát (amelynek egyik kidolgozója egyébként Freud unokaöccse). Mit tehet ebben a helyzetben a pszichológus? – tette fel többször a kérdést, de ő maga is – érthetően – csak találgatni tudott: jó választásra, tudatos döntésre segítés, alternatív nőképek felmutatása – de mindez kevés, mert ezzel a páciens még benne marad a fogyasztási rendszerben. Középen állása a két pólus elvei között abban nyilvánult meg – ha jól értettem –, hogy miközben vallja, a kényszeres fogyasztás rendszerszintű, páciensei mégis konkrét tetteket várnak tőle, a kiút keresésére ösztönzik, hogy megszabadulhassanak viselkedészavaraiktól. Az aktivitás lehetősége viszont csak a keresztény-konzervatív oldalon sejlett föl.

A vita vége felé a két, markánsan elkülönülő világkép jól kirajzolódott: a marxista alapú rendszerfatalista, amely tagadja a közjó létét – és a keresztény indíttatású, egyéni aktivitásokra építő, a közjó létét tényként kezelő világlátás.

Én a jövőbe nem láthatok, de úgy vélem, ha minden folyamat változásért kiált, inkább lépek a tettek mezejére (még ha utána esetleg be is darálnak a rendszerek), mint hogy várjam az – etikát és közjót nem ismerő – globális fogaskerekek lassú fordulását a fejem felett.

(A „Fogyasztás és a nők jogai” c. párbeszédfórumot 2017. május 22-én a Friedrich Ebert Stiftung Budapest rendezte, köszönet illeti érte Kováts Esztert.)