Könyörtelen gyerekek

Bizonyára mindnyájunknak vannak tapasztalatai az iskolai szekálás, piszkálódás, basáskodás, csicskáztatás, bántalmazás, zaklatás, megfélemlítés, idegen szóval bullying témakörével kapcsolatban: amikor az osztályból valaki kipécézi a pszichésen vagy fizikálisan gyengébb társát, majd egyre durvább, egyre kegyetlenebb bántalmazásokat eszel ki, hogy megalázza, gyötörje az áldozatát, ezzel bizonyítva hatalmát.

A zaklatás nem egyenlő azzal, amikor a gyerekek között egyenlő erőviszonyok mentén alakul ki konfliktus. Míg az utóbbi esetek jó esetben még pozitív hatással is lehetnek a gyerekek fejlődésére, a bullying megkeseríti az áldozat mindennapjait, és hosszú távon károsan befolyásolja az elkövető, valamint a bántalmazást figyelemmel kísérő közösség életét, pszichés egészégét. Olyan sérelemokozás, amely szándékosan és ismétlődően történik, egyenlőtlen (fizikai vagy pszichikai) erőviszonyok mellett, így az áldozat nem képes védekezni. A folyamat kulcsmozzanata a megalázás, illetve az ezen keresztüli hatalomszerzés.

Coloroso a „Zaklatók, szemlélők, áldozatok: az iskolai erőszak” című könyvében részletesen elemzi a folyamat alakulásának lépcsőit, amelynek kapcsán azt is megfogalmazza, hogy „háromszereplős tragédiáról” van szó. Az elkövető és a célpont nem légüres térben vannak, hanem megjelenik a szemlélő közönség is, akik előtt zajlik az áldozat megalázása. Az áldozat tehetetlennek érzi magát, nem tud védekezni, sőt, valószínűleg önmagát okolja a támadásért, haragszik magára, illetve a körülötte lévő felnőttekre is, hogy nem védik meg. A szemlélők csoportja nem egységes, de mivel tartanak attól, hogy ők is az áldozat sorsára jutnak, többnyire nem kelnek az áldozat védelmére: egyesek közülük elfordítják a fejüket, ami miatt lelkiismeretfurdalással küzdenek, mások élvezik az áldozat tehetetlen szenvedését, és vannak közöttük olyanok is, akik csatlakoznak a kipécézett társuk bántalmazásához. Azzal, hogy az áldozatot szerencsétlen alaknak címkézik, morálisan felmentik magukat, hiszen meggyőzik magukat arról, hogy rászolgált a sorsára. A szemlélők között vannak olyanok is, akik szeretnének segíteni, de nem tudják, miként. Ők azok, akik jó eséllyel megállíthatják a fenti folyamatot.

Az OFI 5–8 osztályosok között mért kutatási adatai alapján hazánkban 15% a heti rendszerességgel áldozattá váló diákok aránya. A HBSC kutatás eredményei szerint a tanulók közel 40%-a érintett. Ezeket az adatokat megerősíti a TALIS tanári kutatás eredménye is, amely szerint a magyar tanárok a nemzetközi mintához képest kétszeres arányban nyilatkoztak úgy, hogy zavarja őket a tanításban a rongálás, illetve a diákok verbális agressziója.

Az óvodai bullyingról hazai adat nem áll rendelkezésünkre, de tapasztaljuk, hogy már ebben az életkorban is gyakoriak az agresszív megnyilvánulások: a rombolás, a tárgyak elvétele, a fizikai agresszió, a csúfolás és a kiközösítés.

Ovisokra hangolva

Sok gyermek az óvodában válik először egy nagyobb közösség tagjává, és itt sajátítja el elsőként a társas együttélés szabályait. Itt az agresszív viselkedés bizonyos mértékben az életkori sajátosságokból is fakad, ám a közösség és a felnőttek reakcióján is múlik, hogy az agresszív vagy a békés megoldási stratégiák rögzülnek-e a gyermek viselkedésében, hogy a bántásból kifejlődik-e a bántalmazás. Ha eredményesnek tapasztalja és célt ér a gyermek az erőszakos viselkedéssel, az megerősítést jelent számára. Ha a szemlélők is azt látják, hogy a bántalmazó van nyerő pozícióban, sajnos ők is magukévá tehetik ezt a magatartást. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a felnőttek észrevegyék a bántást, beavatkozzanak, és határozottan leállítsák azt.

Hazánkban 2015-ben a „Kora-gyermekkori program a megfélemlítés megelőzésére” pályázat (TÁMOP-5.2.10-15/1-2015-0001) keretében készült el a NyugiOvi prevenciós program, amely az óvodás korosztály számára az ő szintjükön képes közvetíteni a konfliktusok megoldásának békés útját, az együttműködés, a segítségnyújtás és a vigasztalás értékét. Ezáltal olyan biztonságos légkört lehet kialakítani, amelyben az erőszakos cselekmények előfordulása csökken.

A tematikus foglalkozások 5 héten, 10 játékos foglalkozáson és 21 változatos tevékenységen keresztül tanítják meg a gyerekeknek azokat a – kéz ujjaihoz kapcsolódó – csoportszabályokat, amelyek segítenek a bántalmazás megelőzésében.

A program egyik nagy értéke a kerettörténetben rejlik, amelynek főszereplője a csoportba érkező űrlény, Szepi, aki meg van szeppenve, és csak akkor mer előbújni az űrhajójából, ha biztonságban érzi magát. Az ő beilleszkedését segíti Zille, a tündérlény, aki kívül hordja a szívét, így megérzi, ha valaki szomorú, bánatos, esetleg fél, illetve Timo, a tündérlovag, aki varázspajzsa segítségével képes kitalálni, hogy miként tudja a bajba jutottakat megvédeni. Szepi levélben kommunikál a gyerekekkel, amelyet a foglalkozások elején az óvó néni olvas fel. A program arra épít, hogy a gyerekek megkedvelik a védelemre szoruló űrlényt, ami támogatja a két segítő tündérrel való azonosulást. Az összes tevékenység ehhez a kedves történethez kapcsolódik.

A foglalkozások során a gyerekek öt csoportszabályt sajátítanak el, amelyek megalapozzák a biztonságos társas légkört.

1. szabály: „Mindenkit befogadunk a csoportba.”
2. szabály: „Elmondjuk, amit érzünk.”
3. szabály: „Nem bántjuk egymást!”
4. szabály: „Megvédjük, ha valakit bántanak!”
5. szabály: „Szólunk, ha valakit bántanak!”

A tematikus foglalkozások során a pedagógusok hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre és egymás elfogadásra. Segítik a beszélgetést az érzelmekről, illetve a különböző érzések felismerését és kifejezését. Indulatkezelési technikákat tanítanak, amelyek elősegítik a félelmek legyűrését, ezáltal is csökkentve a bántalmazás, illetve az áldozattá válás esélyét. A játékos foglalkozáson a gyerekek eljutnak oda, hogy elutasítsák a bántalmazás formáit (csúfolás, tárgy tönkretétele, fenyegetés, verés, főnökösködés, kiközösítés), és megtanulják, hogy a bocsánatkérés nem elegendő, a kapcsolat helyreállításához szükséges a jóvátétel, a másik megvigasztalása. A gyerekek a foglalkozás során megtapasztalhatják, hogy bennük is megvannak a képességek ahhoz, hogy a gyengék védelmére keljenek, és akkor tudják megvédeni egymást, ha egyesítik az erejüket. A program szlogenje, hogy az erő nem a bántásban, hanem a védelemben van. Megtanulják, hogy a jelzés nem egyenlő az árulkodással, és hogy melyek azok az esetek, amikor valaki bajban van, és szólni kell a felnőtteknek.

A NyugiOvi olyan eszköztárat kínál az óvodapedagógusoknak, amelyeket nap mint nap hasznosítani tudnak a csoportban a konfliktusok kezelésére, és alkalmat biztosítanak a gyerekeknek a kapcsolat helyreállítására, a jóvátételre és a vigasztalásra.

Tapasztalatok

Gyömrőn a tanév első felében két óvoda három csoportjában a NyugiOvi csoportfoglalkozásokat beépítették az óvodai foglalkozásokba, és a pozitív tapasztalatok talaján további hat csoport kezdte el a bántalmazást megelőző tematikus foglalkozásokat alkalmazni a mindennapjaiban. A tapasztalatok rendkívül pozitívak.

„A gyerekek Szepin keresztül megtanulták, hogy egymást megvédjék, hogy mindenkit elfogadjanak és befogadjanak és felismerjék, ha valakit bántanak, és azt jelezzék – mondja Tarsoly Éva óvodapedagógus, a Bóbita Óvoda Őzike csoportjának óvónénije. – A szülők is jelezték, hogy megváltozott a gyerek viselkedése. Jobb lett a kapcsolata a testvérével, csak nagyon ritkán árulkodik, udvariasabb, figyelmesebb lett.” Legnagyobb sikerként azt könyvelték el, hogy a konfliktusok és agresszív viselkedések száma észrevehetően csökkent. Hasonló élményekről számoltak be a Mesevár Óvoda Micimackó csoportjának óvó nénijei, Németh-Matyó Gabriella és Szitárné Csontos Marietta: „A gyermekközösségünkre roppant jó hatást gyakorolt a program, az esetlegesen kialakuló konfliktushelyzetekben már rutinosan alkalmazzák a Csillagkapu alatti megbeszélést és jóvátételi lehetőséget. A közösségépítő játékok hatására olyan gyermekek is együtt játszanak, akik előtte nem keresték egymás társaságát.”

Az alternatív konfliktusrendezés, a jóvátétel alkalmazása a Bóbita Óvoda Nyuszi csoportjában is meghatározó, ahogy arról Bechlerné Tarsoly Anikó beszámolt: „A gyerekek befogadóbbak, jobban figyelnek egymásra, türelmesebbek. Figyelmeztetik, aki nem a csoportszabályok szerint viselkedik. Törekednek a kibékülésre, kibékítésre. Gyakorolják a jóvátételt, keresik, hogy mivel, hogyan tudják megbékíteni társukat. Fontos, hogy a mindennapi élet részévé vált az öt szabály.”

„Az erő nem a bántásban, hanem a védelemben van!”

Talán régi emlékek képei peregnek előttük? Nem tudom levenni a szememet az arcukról, amelyeken csibészes, elszánt, cinikus vonásokká keményedett a reménytelenség. József Attila mondata visszhangzik bennem: „hiányod átjár, mint huzat a házon”.

Szabó István Az ajtó című filmjének képsorai felidézik bennem a forgatókönyv alapjául szolgáló regény gyermektelen írónőjét, aki kutyák, macskák, madarak között élte utolsó éveit. Szabó Magda a hiány vésőjével formálta az anyaság szobrát. Két főhősének gesztusaiban, ahogy kiskutyát dédelgetnek, éjjel is asztalt terítenek, vagy múltbeli árnyakon osztoznak, ahogyan aggódnak, gondoskodnak, és a maguk módján adni akarnak – adni úgy, hogy nem kapnak érte viszonzást.

Amikor elveszítjük azt, aki földi gyermekségünk napi, élő bizonyítéka, és már hiába kapnánk föl reflexből a telefont, nincs kitől tanácsot kérnünk, olyan élesen rajzolja meg alakját a hiány, ahogy a gyerekeink kéznyoma nyomot hagy az anyák napjára készített sókerámia-lapocskákon.

Nőnek születtünk. Mindannyiunkban ott a lenyomat Anyáról és Gyermekről. Akkor is, ha nem ölelhettünk anyát és nem ringathattunk gyermeket.

Azt mondják, anyaként minden bonyolultabb lesz.

Már nem a magánügyed, hogy egészségesen élsz-e, hogy szereted-e az életet, hogy jó ember vagy-e. Nem nyugtathatsz meg egy nyűgös csecsemőt görcsbe ránduló kezekkel, nem lesz elég ebédre egy csomag keksz és egy ütős kávé. Elfogadó-odaadó nyílt tekintet kíséri minden mozdulatod, amely – úgy tíz–tizenkét év múlva – kétkedő-kritikus tekintetté szűkül, de a lényege ugyanaz: te vagy a minta és az ellenpróba. Biztos pontnak kell lenned, amin meg lehet állni és körülkémlelni, ahonnan kitérőket lehet tenni, el lehet rugaszkodni és olykor visszatérni, tudva, hogy most is ott van, és úgy van ott, ahogy mindig. És persze mindemellett embernek és esendőnek kell maradni, akinek néha mégis megremeg a keze, és egyszer-egyszer csak egy csomag kekszre van ereje, még ha meg is keresi belőle a legegészségesebb verziót.

Mégis, attól a pillanattól kezdve, ahogy megkapjuk az „anyaszemüveget”, minden egyértelműbb. Hogy mi a fontos, mi a sürgős. Mikor kell becsukni az ajtót, tálalni egy meleg levest, ölelésbe fogadni, elmesélni egy történetet, és mikor érdemes kitárni az ablakot, beengedni a fényt, bátorítani az otthonról elkívánkozót. Hogy mikor kell kiállni ügyekért és elgondolkodni addig igaznak vélt állításokon.

Anyaként minden egyszerűbb lesz. Mert csak az élet és a jövő mellett dönthetünk.

Egy nagyjából hároméves kislány és anyukája társaságában nézhettem a Lengemeséket az egyik művész moziban. A lány minden állatnak külön megörült, a vízisiklótól a szürke gémig valamennyi élőlény egyformán lelkesítette. Szemlélődését szerencsére nem zavarta meg hárompercenként egy harsány, ezerszínű és számára szinte követhetetlen akciójelenet – ez nem egy amerikai animáció.

A lengék a Nádtenger apró, zöldbőrű őrei. A gyerekeket csak akkor avatják őrzővé, amikor bebarnul a hajuk, addig viszont tilos vízre szállniuk, nádirigón repkedniük, sőt, még a békaderbin sem vehetnek részt. Füttyös Vilkó türelmetlenül várja, hogy őrző lehessen.

Amikor a Nádtenger ellenségei, a harácsok a hattyúkkal szövetkeznek, az egész tó veszélybe kerül, Vilkó pedig kockázatos tervet eszel ki, hogy megmentse otthonát.

A film a József Attila-díjas Berg Judit népszerű Lengemesék-sorozata alapján készült. A főhőssel a legtöbb gyerek könnyen azonosulhat: Vilkó kíváncsi, vakmerő, ezer ötlete van, és nagyon unja már, hogy „ő még kicsi” a legtöbb izgalmas dologhoz. A felnőttek által támasztott szabályokat rendre megszegi, és alig várja, hogy valami nagy dolgot vigyen véghez. Szinte ellenpontja a megfontolt és türelmes Nagyapónak, akivel Vilkónak – példaértékű módon – aktív a kapcsolata: mindig hozzá megy tanácsért.

Az állatos mese eleve hálás téma, a gyerekek kedvence, itt pedig – köszönhetően a remek hangoknak is – minden élőlény egyedi karakter.

A mese a hollywoodi produkciókhoz képest kevésbé akciódús, cselekménye egyszerűbb és lassabban halad, és ez pozitívum.

Az amerikai animációk nagy része több generációt kíván megszólítani, tele van felnőtteknek szánt poénokkal, a Lengemesék vállaltan a bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak szól.

A film pozitív szereplői a szorgos, dolgos Lengék, antihősei a lusta harácsok.

A történet követi a klasszikus dramaturgiát: a jó végül legyőzi a rosszat, a hős elnyeri jutalmát.

A gonosz szereplők csak gonoszak, nem árnyaltak, ez a jókból és rosszakból álló világ azonban éppen megfelel az ovisok fejlődési szintjének. Azon pedig ne lepődjünk meg, ha a gyerkőc a balatoni nyaraláson, a nádas mellett ülve türelmetlenül várja majd, hogy előbukkanjon a Nádtenger valamelyik lakója.

Mi jellemzi a haldokló szülő gyermekének haláltudatát, halálfélelmét?

Először fontos feltérképeznünk azt a kontextust, amelyben a gyermek a halál lehetőségével találkozik. Olyan vidéken él, ahol esetleg még élő hagyománya maradt fenn a súlyos beteg körüli rítusoknak, meghatározott keretek segítik a beteglátogatást, betegápolást, a beteg kísérését és esetleges felkészítését a nagy útra? Vannak minden tekintetben támogatói a családnak? Tartoznak-e valamilyen közösséghez, egyházhoz? Hívő emberek, akik képesek a halált az életútba integrálni? Ha megtörténik a legrosszabb, milyen sors vár a gyermekre? Halt meg korábban rokona, szerette? Esetleg veszített el számára fontos kisállatot? Látott már a gyermek halottat? Részt vett-e temetési szertartáson? Milyen korú, mennyire képes felfogni a halál visszafordíthatatlanságának tényét?

A gyermek kisiskolás korára (kb. 8 év) válik elég éretté a halál tényének fokozatos megértésére: lassan megvilágosodik előtte az élet végessége, amely egyetlen élőlény esetében – beleértve szeretteit és saját magát – sem elkerülhető. Másrészt ráébred a halál visszafordíthatatlanságára.

Bár a haláltudat korábban kialakulatlan, egészen apró gyermekek is képesek a halálfélelem megélésére, igaz, másképpen, mint a felnőttek. Ez egyfajta diffúz szorongásos állapot, amelynek része a szeparációs szorongás, vagyis az elsődleges gondozótól való elválás, elszakítottság miatti rettegés. Ugyanígy megjelenik az anya elvesztésétől való félelem, amely a gyászolásra való képesség első mérföldköve. Megnyilvánulhat a szorongás látható és érzékelhető jeleiben (nyugtalanság, feszültség, remegés, izzadás, vérnyomás, ill. pulzusszám emelkedés, stb.), de sírásban, túlfűtöttségben, túlmozgásosságban, a tevékenység állandó váltogatásában vagy éppen inaktivitásban, valamint dührohamokban (hisztiben) egyaránt. Gyakran megváltozik az étvágy: falásrohamok, szinte állandó étvágy, vagy éppen az étel elutasítása jellemezheti.

Miként reagálnak a gyerekek a veszteség élményére?

A kisgyermekek veszteségre adott reakciója megfelel a hospitalizációnak. Ez a válasz nem feltétlenül csak a szülő elvesztésére adott reakció lehet, hiszen a kicsi ugyanúgy gyászol, amikor a szülei elválnak, vagy ha sokáig egyedül marad idegen helyen, és megéli az elszakítottságot (pl. betegség esetén kórházban), vagy ha nagyon messzire kell költöznie a megszokott közegétől. Sőt, akkor is súlyos veszteséget élhet meg, amikor a beteg szülő már nem képes számára nyújtani mindazt, amit korábban: egy életteli, vidám, érdeklődő és együttérző szülő élményét, a közös játékot, kirándulást, mozgást a szabadban, szoros testkontaktust, önfeledt jókedvet, mókázást. Amennyire lehet, fontos ezekből mindazt fenntartani, amit csak lehetséges. Még a súlyos állapotban lévő szülő is képes lehet magához ölelni gyermekét, összebújva mesélni, énekelni neki, beszélgetni vele, meghallgatni élményeit. Ha mégsem, lényeges erre egy támogató családtagnak odafigyelnie.

A kisgyermekkori gyász szakaszai a következők: eleinte a tagadás, tiltakozás, harag jeleit tapasztalhatjuk, melyet a kétségbeesés követ. Ilyenkor a gyermek végeláthatatlanul sírhat, vagy ismételgetheti fájdalmát: „Apa elment.” vagy „Anyát akarom.”stb. A kisgyermek visszacsúszhat korábbi fejlettségi szintjére: igényelheti az öltöztetést, etetést, annak ellenére, hogy korábban képes volt rá, várhatja a gyakoribb ölbe vételt, ringatást, visszabújhat a szülő ágyába, képtelenné válhat az önálló elalvásra, akár bepisilhet, bekakilhat a szobatisztaság kialakulása után. Kisbabásan viselkedhet, kiprovokálva a gondozó törődését. Nem célszerű rászólni és figyelmeztetni, hogy nem csecsemő már. Érdemes kicsit belemenni a szerepbe, kiszolgálni a vágyait, és úgy gondoskodni róla, mint egy kisebb gyerekről, de közben kifejezni, hogy most babásat játszunk. Fontos tudni: mindezen szükségszerű túljutnia az elszakadáshoz, másik fontos személyhez való kötődés kialakításához.

Minél nagyobb a gyermek, annál hasonlóbb nála a gyászfeldolgozás a felnőtt mintához. Jellemző a koncentrációs készség megváltozása, az elrévedés, magába mélyedés, amely együtt jár a teljesítmény romlásával. A gyászoló viselkedése kívülről zavartságnak látszódhat, pl. nem köszön ismerősöknek, olyan, mintha beszéd közben nem figyelne a másikra, keresztülnézne a többieken. Társalgás közben elkalandozik, rosszkor szól közbe, nem követi a beszélgetés menetét, érdektelennek, udvariatlannak, társaságképtelennek tűnhet.

Milyen segítséget nyújthat a pedagógus a haldokló szülő gyermekének?

A támogató attitűdnek azonos kritériumai vannak a súlyos beteg vagy haldokló szülővel együtt élő, ill. a szülőt gyászoló gyermekkel szemben. Mindenképpen kísérést jelent: őszinte, nyílt, az életkornak megfelelő kommunikációt és az érzelmek kifejezésének lehetőségét, a meghallgatást, az együttérzés kinyilvánítását.

Az óvodapedagógus vagy a tanító legjobban teszi, ha valamilyen nem verbális technika (rajzolás, festés, gyurmázás) vagy meseolvasás, ill. mesedramatizálás alkalmazásával segíti az érzelem kifejezését a kisgyermeknél (számos népmese foglalkozik a veszteség vagy halál témájával). A figyelmes óvó vagy tanító néni észreveheti a veszteségélmény szimbolikus kifejeződését az alkotásokban ill. játéktevékenységben, és ezek nyomán finoman beszélgetést kezdeményezhet a gyermekkel. A szimbolikus kifejeződés önmagában, beszélgetés nélkül is indulatlevezető hatással bír.

A tanár részéről a legfontosabb a kommunikációra való nyitottság kifejezése a gyermek felé. Egy rövid négyszemközti beszélgetés során jelezheti számára, hogy tisztában van a helyzetével, és felajánlhatja a beszélgetés lehetőségét, amennyiben a tanítvány arra igényt tart. Fontos az egyszerű, természetes, nyílt kommunikáció. A pedagógus hitelessége az őszinte érzelemkifejezésben és a gyermek érzelmeinek elfogadásában nyilvánulhat meg. A felnőtt esetleg élt már meg hasonló fájdalmat, ilyenkor tapasztalatai segíthetnek a megértésben, azonban nem tanácsos saját élményekkel elárasztani a másikat, csupán felhasználni saját megküzdésünk tanulságait a kommunikációban. A hiteles jelenlét feltétele, hogy azt mondjuk, amit gondolunk, és ennek megfelelően cselekszünk. Fontos azonban a másfajta megélés, más hiedelmek elfogadása.

Mit NE tegyünk?

Ne hagyjuk egyedül a gyermeket saját maga számára is kusza érzéseivel! Ha igénye van rá, teremtsük meg számára érzelmei kifejezésének lehetőségét. Fontos a biztonságos, intim közeg, a zavartalanság: pl. ne a folyosón, osztályteremben, tanáriban kezdjünk ilyen beszélgetésekbe, ahová bármikor bárki beléphet!

Nem szabad hamis felülemelkedésre buzdítani: „Előbb-utóbb túl leszel rajta.” „Az idő majd mindent megold. ” „Ne szomorkodj, majd csak lesz valahogy!” „Most neked kell erősnek lenned, segíteni anyának!” „Ne okozz bánatot apának, mutasd meg, milyen rátermett vagy!” közhelyeket ismételgetve. Ezzel csak lassítjuk a veszteségélmény feldolgozását, ami nem tud a megfelelő módon végbemenni. A gyermek azt hiheti, hogy gyorsan túl kell lennie az egészen, erősnek kell lennie, nem szabad bánkódnia, felnőttként kell viselkednie, neki kell megoldania a helyzetet, ami eleve lehetetlen. Így sikertelensége miatt még bűntudatot is keltünk benne, tetézve rossz állapotát.

Tilos az érzelmek érvénytelenítése! Lényeges a gyermek érzései érvényességének elismerése, legyen az bármilyen nyugtalanító a felnőtt számára. A gyerek érezhet haragot a beteg szülő iránt, de akár viszolygást is megélhet. Súlyos károkat okozhatunk, ha emiatt elmarasztaljuk őt. Ezek az érzések természetesek, nem esnek erkölcsi megítélés alá. Ha utat engedünk az indulatoknak, talán a legnagyobb segítséget nyújtjuk a családnak, hiszen a gyermeket megóvhatjuk attól, hogy egy hirtelen indulatkitöréssel megbántsa a szenvedő szülőt, rokont.

A betegséggel, halállal való szembesülés még egy felnőtt számára is megterhelő, nemhogy egy kiszolgáltatott gyermeknek, akinek a léte függhet az éppen haldokló szülőtől. Teljesen rendjén való a rémület, a félelem, a rettegés, a düh, a szomorúság, az undor, a viszolygás, a depresszió, ill. a halálfélelem mindenféle kombinációja, akár ezek kifejeződésének váltakozása.

Ne beszéljünk a haldoklás vagy halál naturális részleteiről a gyermeknek! A család nyilván igyekszik megóvni a szörnyűségek látványától őt, ám valamilyen szinten bizonyára szemtanújává válik az eseményeknek. Minden gyereknek vannak hiedelmei arról, mi történik a testünkkel a halál után. Ha beszélgetést kezdeményez erről, érdemes meggyőződni arról, milyen szinten van tisztában a tényekkel. Ha reálisak az elképzelései, de hiányosak, többel nem érdemes terhelni, mert fokozhatjuk vele halálfélelmét. Ha a vélekedései torzítottak, ijesztőek, akkor finoman lehet módosítani azokat a megnyugtatás érdekében. A halálról, halálfélelemről való beszélgetés ugyanakkor lényeges, de bízzuk a gyermekre, mit és miként él meg mindebből.

Ne patologizáljunk, ne tekintsük betegségnek a gyermek tüneteit! Jobb megoldás, ha a segítő felnőtt nem azonnal pszichológus, mert így a gyermekben sem merül fel annak lehetősége, hogy vele valami baj van, amiért nehézségekbe ütközik egy súlyos helyzetben. A hétköznapokban való megküzdést a hozzáértő pedagógus remekül szolgálhatja. Amennyiben a gyermek őszintén megnyílik tanárának, az diszkrécióval köteles kezelni az elmondottakat. Ha úgy érzi, tanítványa állapota meghaladja segítő képessége és ereje határait, igyekezzék őt szakemberhez irányítani. Nem érdemes azonban betegségnek feltüntetnie a tüneteket, hiszen az adott élethelyzetben ezek adekvátak, éppen a negatív érzelmek elfojtása vezethet később súlyos patológiákhoz!

A szülő elhalálozásának esetén a súlyos, látványos érzelmi tünetek lecsengésének, valamint a normális cselekvésképesség visszaszerzésének hozzávetőleges ideje 2-3 hónap. A tünetek azonban akár egy évig is fennmaradhatnak változó intenzitással. Súlyosbodásra számíthatunk az évfordulók, ünnepek, különösen karácsony idején. Az egyéves gyászidőszak letelte után fennmaradó tartós negatív hangulat esetén számolni kell kórós vagy elakadt gyászreakcióval, aminek kezelésére szakember hivatott.

Ne adjunk tanácsot! Nem létezik jó tanács a tragédia kellős közepén. Minden okoskodás csak egyre mélyebb bűntudatot kelt, egyre súlyosabb depressziót idéz elő. A gyermek alkalmatlanságérzését erősíti, míg megküzdési kapacitását gyengíti, ha a másik a „mindent tudó” pozíciójából kommunikál. Sokkal jobb elismerni, mennyire nehéz helyzetben van, ami még egy felnőtt számára is nagy megpróbáltatás, kihívás. Célunk ilyenkor az erőforrások mobilizálása, a gyermek belső tartalékainak facilitálása.

Ne hivatkozzunk a vallásosságra! Ne használjuk az alkalmat hittérítésre, pláne ne hivatkozzunk arra, miként kellene éreznie egy jó kereszténynek! Nagyon rosszul sülhet el akkor, ha csupán hiteltelen szózatokkal traktáljuk a szenvedőt. Az egyetlen helyes reakció egy hívő ember részéről, ha a másik megkérdezi, vajon volt-e már hasonló helyzetben, és hogyan jutott túl rajta: az őszinte tanúságtétel.

Semmit se erőltessünk! Vannak olyan gyerekek, akik könnyebben megbirkóznak a nehéz helyzetekkel, ha rájuk bízzuk, miként szeretnék ezt tenni. Nem kötelező beszélgetni, csak lehetőség. Olykor annak tudata is elég, hogy mások mellettünk állnak, nem maradunk egyedül a bajban, és amikor szükségét érezzük, van kitől segítséget kérnünk.

Mit tehetünk?

Legyünk hitelesen jelen, amikor a gyermeknek szüksége van rá! Feltétel nélkül fogadjuk el, figyeljünk rá, fejezzük ki együttérzésünket, kommunikáljunk őszintén!

Fogadjuk el a gyermek érzelmeit! Nincs más dolgunk, mint megnyugtatni, hogy amit érez, az természetes, feloldani a bűntudatát, bíztatni, hogy fejezze ki, ami benne lejátszódik. Hallgassuk meg értékeléstől, helytelenítéstől, erkölcsi megítéléstől mentesen.

Segítsük őt a hétköznapi megküzdésben! Lényeges tudni, hogy a nehéz helyzetben lévő vagy gyászoló gyermek könnyen iskolai bántalmazás áldozatává válhat eltérő viselkedése, sebezhetősége következtében. Ezért különleges odafigyelést, támogatást igényel, és amennyiben a tanár az osztályközösség tagjai részéről ellenséges megnyilvánulásokat tapasztal, időben közbe kell avatkoznia. Ebben az állapotban a gyermek képtelen megvédeni saját magát, korábban jól alkalmazott megküzdési stratégiái is csődöt mondhatnak.

A tanár mint villámhárító. A gyászoló haragja, negatív indulatai olykor éppen a jelenlévő felnőtt felé irányulhatnak, rajta vezetődhetnek le. Ebben az esetben a tanárnak tudatában kell lennie annak, hogy nem ő a célpont, csupán villámhárítóként terelődik le rajta keresztül a másképp kifejezhetetlen indulat. Ettől persze még nem könnyű ennek elviselése, és ilyenkor érdemes szakember (pl. iskolapszichológus) segítségét kérni a helyzet kezelésére.

Végül, de elsősorban: nézzünk szembe saját halálhoz, testi-lelki szenvedéshez való viszonyunkkal, hiszen megértő, támogató szerepet ennyire súlyos helyzetben csak érzelmileg stabil személy vállalhat felelősséggel!

A Nemzetközi Gyermeknapon, május 28-án utcai fesztivál várja a családokat Budapesten. Az Andrássy úton 10 órakor kezdődő program minden korosztály számára ígér szórakozást.

A családbarát fesztivál az Andrássy úton, a Kodály köröndnél koncertekkel, kirakodó vásárral, kézműves foglalkozásokkal várja a családokat. A legkisebbeknek a Babakunyhó, a nagyobbaknak többek között az állat- és hangszersimogató kínál majd élményeket, de a közlekedésbiztonsági játékon az egész család együtt is részt vehet.

Az Oktogonnál 10 órakor „Bújj, bújj, zöld ág” címmel közösségi flashmob indul, a zenei színpadokon a többi között fellépnek a Virtuózok, a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Kolompos, Bársony Bálint, Palya Bea, Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar.

A fesztivál védnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

A nap műsorvezetője, háziasszonya Novodomszky Éva.

A rendezvényről még több információ a fesztivál Facebook-programoldalán található.

Kiemelten ajánlott program:

Sütisütő verseny: nagyszülő és unoka együtt nevezhet be bármilyen süteménnyel, megkötés nincs. A versenyre jelentkezőknek egy tálca közösen készített sütit 10 órára a Kodály köröndi zsűri elé kell vinniük. A sütit háromfős zsűri kóstolja és bírálja, eredményhirdetés és díjátadás 12 órakor a Körönd zenepavilonnál.

Egész napos programok:

Bab Társulat játékállomások, diavetítéssel, családi verklizés, lóverseny, óriásbábok

Móra Könyvkiadó Zrt. Terka bábelőadás, Kerekítő foglalkozás, kézműves sarok

Magyar Természettudományi Múzeum interaktív játékok

Katica Tanya Élményközpont kézműves program, tréfás játékok

Babakunyhó Villám McQueen és Hercegnők, elektromos autóvezetés, óriás játszószőnyeg

FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont: 360 fokos vetítés, MTÜ stand

KidsOasis – szélforgó és hűtőmágnes készítés, utazási kvízjáték

Tropicarium, Gödöllői Királyi Kastély

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság – játékos környezeti nevelés

Tudj Többet, Élj jobban! – Közlekedésbiztonsági és közbiztonsági családi program

Kutya örökbefogadás és állatsimogatás

Hazai finomságok vására – a magyar termelők, élelmiszer előállítók és vendéglátósok

Kézműves kirakodóvásár az ország minden tájáról

Tropicarium, Gödöllői Királyi Kastély, stb.

MTVA Családbarát Magazin

Időzített programok:

Oktogon kisszínpad

9:30–10:15 Hangszersimogató – Bársony Bálint

10:15–11:00 Bújj, bújj zöld ág – közösségi flashmob

Kodály körönd zenepavilon

12.00 Süti verseny díjátadása

12.00–13.00 Ringató

15.30–16.30 Virtuózok-koncert

Andrássy úti nagyszínpad

11:00–12:00 Magyar Rádió Gyermekkórusa

13.00–14.00 Kolompos együttes

14:15–15:30 Palya Bea: Altatok – családi gyerekkoncert

16:30–18:00 Szirtes Edina „Mókus” és Fabula Rasa interaktív családi koncert

18.00–19:30 Marót Viki és a NOVA Kultúr Zenekar

A fesztivál védnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

A program szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Családi Fesztivál társszervezője.

SZENTENDREI NYÁRI TEÁTRUM 2017

Program

Időpont: 2017. július 7- augusztus 19.

Helyszín: 6 szentendrei helyszínen (Fő tér, Városház udvara, Ferenczy Múzeum udvara, MűvészetMalom udvara, Barcsay Múzeum udvara, DMH udvara)

A Szentendrei Nyári Teátrum arca és háziasszonya Für Anikó lesz.
 

A Szentendrei Teátrum nyári színházi előadásai és koncertjei

Bemutató előadások (3 produkció 9 előadásban)

1.SZÉP ERNŐ: VŐLEGÉNY – A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója
2. ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY – A Szentendrei Teátrum és az Operettissima Kft. közös produkció
3. ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU... – A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója
 

Meghívott előadások a Városháza udvarán (3 produkció, 4 előadásban)

1. SZIGLIGETI EDE – VECSEI H. MIKLÓS – KOVÁCS ADRIÁN: LILIOMFI (MűvészetMalom)
2. ANTON P. CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK
3. GOGOL: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA

Meghívott kamaraelőadások a Ferenczy Múzeum udvarán (5 előadás)

1. HOZTAM VALAMIT A HEGYEKBŐL – MEZEI MÁRIA – Tóth Auguszta önálló estje
2. EDOUARD LOUIS – Zöldi Gergely: LESZÁMOLÁS VELEM
3. KITALÁLT VILÁG – FÜR ANIKÓ ESTJE
4. SWEET CHARITY – AUKSZ ÉVA KONCERT-ESTJE
5. PARTI NAGY LAJOS: AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL

FRISS – független színházak és művészeti egyetemek előadásai a Dunaparti Művelődési Ház udvarán (3 előadás)

1. M/ÁMOR, VAGY AMIT AKARTOK
2. SHAKESPEARE: RÓMEÓ ÉS JÚLIA
3. SCHILLER: FONDOR ÉS SZERELEM

Gyerekteátrum a Dunaparti Művelődési Ház udvarán (100 fő) és a Városháza udvarán (5 előadás)

1. Khaled-Abdo Szaida: HŐS MIKLÓS – a pécsi Márkus Színház előadása

2. Aranyszamár Színház: Aranyecset

3. Jeli Viktória – Darvas Ferenc – Tasnádi István: HEPP!!! – Cirkuszi bohócjáték

4. Makám Együttes: BOGÁRBÁL – gyerekkoncert

5. Nyári Detti Bábszínháza: A kerek kő

Koncertek a Barcsay Múzeum és a Városháza udvarán (6 koncert)

1. BOBAN MARKOVIC
2. GÁSPÁR KÁROLY TRIÓ
3. SYRIUS LEGACY
4. KAROSI JÚLIA QUARTET
5. HARCSA VERONIKA – GYÉMÁNT BÁLINT
6. BORBÉLY MŰHELY

Túri Luca és Csenki Zalán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói, a Korinda Zenekar tagjai 2017. május 23-án 19 órától lépnek fel a Bethlen Téri Színházban.

Új, ezúttal zenei sorozat elindítására vállalkozott a Bethlen Téri Színház. Két kiváló muzsikus, különböző hangszerek, más-más élethelyzet, más-más zenei világ, a színpadon pedig megszületik, ami addig sehol sem volt hallható. Épp ezért a havi rendszerességgel megrendezendő koncertek mindegyike valódi zenei kuriózumnak ígérkezik, de a felálláson kívül összeköti az esteket egy zenei motívum is, amely Halmos Béla széki gyűjtésében található. Mégsem klasszikus népzenei koncertekre kell számítani, hiszen a felkért előadók között a zeneművészet majd minden ága képviselteti magát.

Az áprilisi Párbeszéd résztvevői:

Túri Luca és Csenki Zalán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói, a Korinda Zenekar tagjai.

2017. május 23., 19:00–21:00

Bethlen Téri Színház (Bethlen Gábor tér 3., Budapest, 1071)

„Számomra ez a koncepció testhezálló feladat, hiszen sokszor játszom kisebb felállásokban, duóban, trióban. Szeretem azt az egyszerűbb, régiesebb hangzásvilágot, amit például a hegedű-koboz kettős is képvisel, hangszerem nagyrészt ebben a formában jelenik meg a hagyományban is. A zenészek jobban rá vannak „kényszerítve” a kreatív összjátékra, mint egy nagy zenekarnál, ahol sok minden belesimul a hangzásba.” (Csenki Zalán)

„Azért szeretek párban muzsikálni, mert nagyon érzékeny műfaj: együtt kell lélegezni a másikkal, teljes figyelem szükséges hozzá. Nagyon várom a koncertet, hiszen Zalánnal ez lesz az első nagyobb lélegzetvételű koncertünk, ahol többféle zenei világot szeretnénk bemutatni. A magyar mellett román, szerb és görög népzene is hallható lesz.” (Túri Luca)

A koncertsorozat az NKA Halmos Béla program támogatásával valósul meg.

További információ:
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 71 63
[email protected]
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.bethlenszinhaz.hu

Nemcsak a múltban, hanem néha még most is előfordul, hogy egy családból több testvér is szerzetesi vagy papi hivatást választ. Ilyen például az amerikai Strand család, ahol négy gyermek (egy lány és három fiú) nőtt föl. Hét év alatt az összes fiú a papi pályát választotta. Az egyik fiú, Jacob így nyilatkozott a hivatásáról a Catholic Herald folyóiratnak: „Amikor döntöttem a papi hivatás mellett, megdöbbentett, mennyire teljessé vált az életem.” A Strand fiúk szülei nem befolyásolták gyermekeiket a hivatásuk keresésében, csupán élték keresztény életüket.

A magyar katolikus papok között is van több testvérpár, és olyanok is, akik hárman egy családból származnak.

Az anyák és hivatások kettős ünnepe „magas labdát dobott föl” a blogunk számára:

A tisztelt olvasó mit szólna, ha valamelyik gyermeke, unokája azzal a döntéssel állna elő, hogy a belső hívása papi vagy szerzetesi pályára vonzza? Ön szülőként tudna-e teljes szívvel örülni ennek a furcsa hivatásnak, vagy mindent megtenne, hogy lebeszélje, józan belátásra bírja a túl lelkes fiatalt?

Bár annak idején kisiskolás lányaimmal nagy „bálozók” voltunk – azzal tudtam ugyanis a kastélylátogatós órákat számukra is túlélhetővé tenni, hogy a mamuszokban csúszkálva bálozóst játszottunk a gödöllői vagy keszthelyi termek kazettás parkettjén –, a valóságban nem úszom igazán felhőtlenül a mai társadalmi események áradatában.

Ennek egyik oka, hogy a báli toalettek nem sorakoznak a budoáromban. Anyukám annak idején azt mondogatta, hogy az sem baj, ha otthon hagyjuk az operabérletünket, a jegyszedők őt messziről felismerik a ruhájáról, na nem mintha olyan különleges darab lett volna, csupán olyan állandó. Hát engem is könnyű azonosítani a ruhám alapján az eseményfotókon, de minden évben meggyőzöm magam, hogy kevésbé fajsúlyos résztvevőként sem a váll nélküli, sem a hosszú ruha nem előírás, homogén hátteret alkotni a dívák számára pedig tökéletes megszokott kis fekete.

Persze indulás előtt azért még akad dilemmám a hajviselettel, a sminkkel, a cipősarokkal és egyebekkel kapcsolatban. Ezeket annak idején a gimis barátnőimmel beszéltem meg, ma már nagylányaim tűnnek a legalkalmasabbnak. Ők azonban kevésbé lelkesek, mint ahogy az ilyesféle kritikus helyzetekben elvárható lenne egy leánygyermektől, és legtöbbször egyáltalán nem azt válaszolják, amit hallani szeretnék, hanem hogy „igen, tűzd föl a hajad”, „elegánsabb a magasabb sarkú” és „nehogy blézert vegyél”!

Kísérőm mint minden évben, most is rácsodálkozik, hogy „kinőtte a szmokingját”. Én pedig a hagyományokhoz híven kicsikarok tőle egy ígéretet, hogy másnap elmegyünk venni egy rendes alkalmi ruhát (másnapra rendszerint sürgős elintéznivalója akad, egy hét múlva pedig már nem is emlékszik az egészre). Gyerekeink rendszerint kijönnek a búcsúztatásunkra, olykor még szelfit is készítenek velünk (ki tudja, hányszor leszünk még hajlandók maskarába bújni, nem árt megörökíteni).

A bálon azonnal a néhány fellelhető ismerőshöz csapódunk, akik könnyedséget színlelve feszengenek, kezükben a ki tudja mióta alibiként tartott üdvözlőitallal. Mindannyian azt kívánjuk, inkább ülnénk be valahova egy jót beszélgetni, vagy mennénk el egy olyan táncos helyre, ahol nem százégős csillárok és társalgási témát kereső párok kritikai érzéke világítja meg hiányos tánctudásunkat.

Közben azon gondolkodom, miért van az, hogy én, aki elég jól beszédbe elegyedek idegen emberekkel, és igazán igénylem a társaságot, a társasági eseményeken sebzett albatrosznak érzem magam, hogy költői hasonlattal éljek. És hogy hogyan lehetne legalább utódainkat másképp szocializálni? Félek, ehhez nem volt elég a mamuszban csúszkálás.

Ahogy egyébként nézem ezt a gyönyörű, csillogó, végeláthatatlan intarziás parkettet, amelyen suhannak a nehéz műselymek és kvázibrokátok, és megcsillannak a dámák majdnemgyémántjai – mamuszban most is jól elszórakoznék…