XXXVI. Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár - 2017. április 21–23.

2017. április 21. „Halljunk szót…! - Pompás Kalotaszeg” – nyitótáncház – Fonó Budai Zeneház

2017. április 22–23. Táncháztalálkozó – BUDAPEST ARÉNA

2017. április 22. Éjszakai Bál – Fáklya Klub

2017. április 23. Boban Marković Orkestar koncert és Mindenki tánca – BUDAPEST ARÉNA

Péntek este „Halljunk szót…! - Pompás Kalotaszeg” címmel a Fonó Budai Zeneházban egy koncerttel egybekötött „bemelegítő” nyitótáncházat tartunk, ahol a világ minden részéről érkező táncház kedvelők találkozhatnak.

A harminchatodik Táncháztalálkozó első napja szombaton, a Budapest Sportaréna küzdőterén a Tánchagyományaink programrésszel, táncházak és bemutatók sorozatával indul, a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. A néptáncokkal csak most ismerkedők tanulhatják, akik tudják, táncolhatják az egymást követő, más és más hangulatú táncainkat a Sportaréna küzdőterén.

Ezen programrész kiemelkedő pontja a Minden magyarok tánca, amely az évek során egyre nagyobb sikert arat. Alkalmanként közel száz fő áll színpadra a világ legkülönbözőbb részeit képviselve. A program lényege, hogy a határokon kívül élő magyar néptáncosok és népzenészek teret kapjanak tudásuk bemutatására, amikor a megszokott hangulatú és színvonalú előadással örvendeztetik meg a Táncháztalálkozó közönségét. A szervezők ezzel a lehetőséggel szeretnék megtisztelni azokat, akik hazájuktól távol is nagy lelkesedéssel gondozzák a magyar néphagyományt.

Az Aprók táncával, kézműves foglalkozásokkal és Tücsökringatóval a gyermekeket szórakoztatjuk. Ezután Tini táncház következik, amely egyúttal a művészeti szakiskolák fórumaként is szolgál. A szombat esti Gála műsorán fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei és a határon túlról érkező népművészek. A programot hajnalig tartó Éjszakai bál teszi teljessé, amelynek a Fáklya Klub ad otthont.

A vasárnapot családi napnak szánjuk, a gyermekekre és a gyermekes családokra fókuszálva. Az észak-alföldi régiót bemutató Aprók Bálján különlegessége, hogy a küzdőtéren a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vesz a táncokban, mindenki kipróbálhatja magát a népi játékokban és ügyességi versenyekben. A kézműves foglalkozásokon is garantált az azonnali sikerélmény. A programot interaktív foglalkozások, mese- és bábelőadások, népzenei és néptáncbemutatók, a felnőtteknek pedig „Ínyenc táncház” egészítik ki. A rendezvény különböző programrészeiben fellépnek a „Fölszállott a páva” tehetségkutató versenyben megismert gyermektáncosok, zenészek és énekesek is.

Délutánonként kamaratermi népzenei koncertekkel várjuk a látogatókat. Ezek közül is kiemelkedik a „Kerek évforduló” című produkció, amelynek apropója Sebő Ferenc – a táncházmozgalom emblematikus alakja – 70. születésnapja. Ugyancsak különleges programnak ígérkezik Borbély Mihály és barátai - „Ókútból friss víz” című koncertje. Borbély Mihály a Vujicsics együttes alapítótagja, aki emellett a magyar népzene, a világzene, a dzsessz és a kortárs zene területén egyaránt tevékenykedik. Most olyan neves közreműködőkkel lép színpadra, mint Dresch Mihály (szaxofon), Lukács Miklós (cimbalom), Dés András (ütőhangszerek) és Farkas Zoltán „Batyu” (táncművész). Az „unplugged” koncerten az archaikus népzene és az invenciózus magyar dzsessz egymásba fonódása jelenti azt a különleges élményt, amit a Táncháztalálkozó sajátos közege hív életre Borbély Mihály projektjében. Folytatódik Novák Ferenc tánctörténeti előadássorozata, valamint az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús táncosok, illetve művészcsaládok „Családban marad” című bemutatója. Táncmozaik címmel zenés-táncos beszélgetésen találkozhatnak Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfussal, valamint bepillantást nyerthetünk a táncház módszer szlovákiai megvalósulásába.

A Táncháztalálkozó egyik nagy vonzerejét a Népművészeti Kirakodóvásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikum bemutatója. A programot mindkét napon hangszer- és fotókiállítások, könyvbemutatók, valamint filmvetítések gazdagítják.

Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából kamarakiállítást rendezünk „Kodály, a népzenekutató” címmel, valamint a Mester kevéssé ismert hangszeres népzenei gyűjtéseiből állítunk össze előadást.

A rendezvény vasárnap esti gálaműsorát a Boban Marković Orkestar koncertje, valamint a Mindenki tánca – Szatmár című, a Táncháztalálkozóra készült nagyszabású produkció adja.

Boban Marković mintegy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, elsősorban gúcsai trombitásverseny győzelmeinek köszönhetően. Zenéjében a balkáni és az európai zenei hagyományok keverednek önfeledt, szabad örömzenélés formájában. A Táncháztalálkozó nagyszínpadán ezúttal Básits Branka, Borbély Mihály, Vizeli Balázs és magyarországi nemzetiségi táncosok – a Tabán Szerb Néptánccsoport (Budapest), Rozmaring Szerb Táncegyüttes (Budakalász), Martenica Bolgár Táncegyüttes (Budapest) tagjai – közreműködésével szerepel.

A koncertet követően a Felső-Tisza-vidék táncaiból és zenéjéből összeállított Mindenki táncával térünk vissza a népzene és a néptánc eredeti formájához. A legkiválóbb énekesek és a Táncháztalálkozó fesztiválzenekara közreműködésével több száz, népviseletbe öltözött táncos a nagyközönséggel együtt idézi fel a hajdani falusi bálok hangulatát.

Bővebb információ és jegyvásárlás: tanchaztalalkozo.hu

Ausztria legnagyobb szabadidőparkja a téli szünet után újra szélesre tárta kapuit. A húsvéti nyuszi és a gólyalábasok már a húsvéti ünnepek idején is meglepetésekkel szolgálnak – apróságoknak és nagyobbaknak egyaránt. Májustól pedig két újabb látványosságon utazhatnak a vendégek: a kakasvadászaton (Gockeljagd) és az erdei gyorsvonaton (Waldexpress). Ezenfelül még két mászórészleg várja a kalandra éhes látogatókat. A 3-14 év közötti szülinaposoknak ezen a jeles napon a belépés ingyenes!

(St. Margarethen, Burgenland, 2017. március 24.) A magyar családok körében is rendkívül népszerű szabadidőparkban két újabb pályaszakasz készült el, ezzel együtt már 28 látványosság áll az utazni vágyók rendelkezésére a 14 hektáron elterülő parkban.

Húsvét a Familyparkban
A Familyparkban húsvétkor sem áll meg az élet. A húsvéti nyuszi április 15-17. között látogat el hozzánk, hogy a kisgyermekeket tojással, csokival és egyéb nyalánkságokkal ajándékozza meg. Ezenkívül a vidám időtöltést garantálják a gólyalábasok, a lufihajtogatás és a parkot átszelő rejtvény-ralli (csak német nyelven). Minden gyerek ajándékot kap, és egy nyereményjátékon vehet részt, ahol a szerencsések négy darab éves bérlettel gazdagodhatnak. 

Az utazás öröme a falusi portán
„Beszállás!” – májustól egyre gyakrabban hangzik fel ez a felhívás a XIX. századi stílusban épült pályaudvaron. Nosztalgiagőzös húzza az erdei gyorsvonatot (Waldexpress), amelyen utazva a vendégek a változatos tájban gyönyörködhetnek. Útközben elhaladnak a vadőr háza, egy hódvár és kisebb-nagyobb erdei állatok mellett. Fantasztikus családi utazás erdőn-mezőn át.

A kakasvadászat (Gockeljagd) is sok új élményt ígér. Az óriáskakast meglovagolva vágtatunk el a motorkerékpáron ülő hóbortos nagyi mellett a traktorbeállóként is szolgáló pajtán és a tyúkólon keresztül, mindenhol vidám állatsereglet köszönt minket.

Kalandra csábító újabb mászórészlegek
2017-ben a park újabb mászórészlegekkel bővült. Igazán különleges élményt nyújt az állatsimogatónál található Kecskekényeztető (Ziegengaudi). A 2016-ban kialakított 8 méter magas, sziklás lejtőn a kecskék kedvük szerint ide-oda ugrándozhatnak. Idén a látogatók is kapnak egy párhuzamosan futó ösvényt, amelyen követhetik és etethetik is kedvenceiket. A Kalandsziget tematikus részlegen magasodik a komor hangulatot árasztó Halálfejes torony (Totenkopfturm) – ettől aztán minden kiskalóz szíve szaporábban kezd verni! A bátrabbak akár 8 méter magasra is felmászhatnak, hogy ily módon védjék meg tornyukat a betolakodókkal szemben.

„A park infrastrukturális fejlesztései mellett az idén is újabb látványosságokkal lepjük meg látogatóinkat, ezzel is tovább színesítve a Familypark élményvilágát. A beruházások összvolumene meghaladja a 4 millió eurót. Az idei kemény tél miatt az újabb látványosságok üzembehelyezése részben májusra tolódott, de ez a várakozás mindenképpen megéri majd!” – nyilatkozta a szezonnyitó alkalmából Ulrike Müller, a Familypark igazgatónője.

Nyitvatartási idő:

április 1. – szeptember 30.               9-től 18 óráig

október 1. – október 26.                  10-től 17 óráig

Napi jegy ára: 23 €

Hároméves korig a belépés ingyenes!

Szülinaposok 3 - 14 éves korig ***

Csak a születésnapon érvényes, igazolvány felmutatása szükséges. Ingyenes belépés

Minden kedden idősek napja **Látogatók 60 éves kortól *** 13,00 €

Iskolai és óvodai csoportok

(csak előzetes online bejelentkezés alapján/3 nappal előbb) az ajánlatokhoz 13,50 €-tól

Érdekességek a Familyparkról

A St. Margarethen-i M. Müller Ges.m.b.H által üzemeltetett Familypark Ausztria legnagyobb szabadidőparkja. A több mint 145.000 m²-en fekvő park látványosságai négy különböző témavilágba sorolhatók: élményvár, falusi porta, meseerdő és kalandsziget. Ezenfelül a szabadidőparkban több mint 15 különféle vendéglátóipari egység található. Szezonban több mint 200 munkatárs dolgozik a játékoknál, a vendéglátás, kertészet, műszaki feladatok és igazgatás területén. 2016-ban áprilistól november elejéig a látogatószám elérte a 633 ezer főt, valamint ez idő alatt 20 ezer éves bérletet állítottak ki. További információ: www.familypark.at

Május 27-én és 28-án, egész hétvégén fergeteges gyermeknapi rendezvény várja a családokat a Vasúttörténeti Parkban, ahol a nevetésé és a vidámságé lesz a főszerep.

A szombati napon a Park interaktív programjain túl megrendezésre kerül a Közlekedésbiztonsági Nap is, ezen kívül pedig fellép 11 órától a Kolompos zenekar, 13 órától a Fabula Bábszínház: Vitéz János előadása, 15 órától pedig az Apacuka zenekar!

Vasárnap sem lesz hiány szórakozásból, hiszen 11 órától a Kaláka együttes, 13 órától a Fabula Bábszínház a Mazsola és Tádéval, 15 órától pedig a Ghymes zenekar gyerekkoncertje gyerekkoncertje fokozza a szuper hangulatot. A szervezők felejthetetlen élményt ígérnek, amihez hozzájárul Juhász Magda is, aki versekkel és mesékkel varázsolja el a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A kétnapos rendezvényre minden 14 év alatti gyermeknek ingyenes a belépés!

Bővebb információ:

www.vasuttortenetipark.hu,

https://www.facebook.com/vasuttortenetipark

"Velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben, és ez így van rendben" - összegezte dr. Bagdy Emőke szarkasztikus homorral pályakezdő pszichológusi tapasztalatait. "Pénz és egészség" című Képmás-estünkön, 2017. február 26-án vendégünk volt még dr. Kovács Zsófia jogi szakértő is. Izgalmas kérdések kerültek szóba, ezek keresztmetszetét nyújtja ez a háromperces videó.

– Emlékszem egy gyönyörű csipkeruhára, amivel pár évvel ezelőtt díjat is nyertél a Marie Claire pályázatán. Az már így készült?

– Igen! Az volt az első ilyen esküvői ruha, vagy inkább csak  az első ilyen fehér ruha. Bár én  egyértelműen esküvői ruhának szántam, nem lett ez ott így kimondva, mint ahogy az újrahasznosított jelleget sem emelte ki a pályázat. Ez talán azért is érdekes, mert ennek ellenére nyert, tehát egyértelműen megállta a helyét. Nekem is jó visszajelzés volt, hiszen nem mindenki lelkesedik a már használt dolgok funkciójának újragondolásáért.

– Hogyan jött az ötlet, hogy régi csipkéket dolgozz fel? Vezetett valamiféle környezettudatos, újrahasznosítási elv?

– Azt hiszem, az eredeti ötlet onnan jött, hogy kaptam innen-onnan régi horgolt csipkéket, és ezek elkezdtek gyülekezni a szekrényben. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy az ilyen nemes dolgoknak létjogosultsága van a világban, és nem járhat el felettük az idő, attól eltekintve, hogy már nem divat a tévé tetejét ilyesmivel óvni vagy díszíteni. Eleinte csak felsőrészeken próbáltam ki ezeket a kisebb darabokat, de sokkal kevésbé volt ez tudatos, mint most. Készült is 5-6 évvel ezelőtt egy kisebb kollekció régi csipkék felhasználásával, de ez még közel sem volt esküvői.

– Most honnan szerzed be az alapanyagaidat?

– Rengetegen kérdezik tőlem ezt. Van pár remek beszerző hely az országban. Járom a piacokat, illetve keresem ezeket a darabokat online is. Vannak olyan anyagok, amikből nagyobb mennyiségeket is lehet találni, de  nincs rá feltétlenül szükség, mivel sok megrendelésnél inkább méterárut választanak a menyasszonyok. Amikor csipkét keresek, inkább csak a különleges darabokra vadászom.

– Csipke sokféle van mind anyagában, mind technikájában. Bármit össze lehet dolgozni?

– Eleinte azt gondoltam, hogy minden mindennel működik, de mostanra kialakult pár ideális felhasználási mód. A nagyobb mintázatú, rusztikusabb darabok inkább szoknyákhoz vagy kiskabátokhoz ideálisak, míg a finomabb, ornamentikusabb csipkék felsőrészként jobban megállják a helyüket. Sokszor érdemesebb inkább egy hordozó anyagra rádolgozni a csipkéket (pl.: pamut tüll) vagy a kész ruhát díszíteni velük, mint önmagukban használni. Így gazdagabb formavilágot és légiesebb megjelenést lehet kölcsönözni akár a sűrű mintázatú daraboknak is. Emellett, azt hiszem, a rusztikusság hozzátartozik a ruháim stílusához, így meg szeretném tartani a kezdetek óta használt mintagazdagságot akár a teljes ruhán is. De a felhasználás és párosítások tárháza így is végtelen.

– A megmunkálásnak milyen nehézségei vannak?

– A különböző szerkezetű csipkéket különbözőféleképpen lehet hasznosítani. Vannak, amik jól applikálhatók, de olyanok is, amik foszlanak, érzékenyek. Vannak, amikből lehetetlen szimmetrikus mintázatot kirakni, vagy nem elég erősek a tartó funkcióhoz. Minden darabot egyenként, szinte virágonként építünk fel, míg a megfelelő forma meg nem születik, figyelembe véve az anyag egyéni sajátosságait. Aprólékos, nagy türelmet igényel a  kivitelezésnek ez a része, de megéri a végeredményért!

– Tudsz bárkiről itthon, aki hasonló megoldással dolgozik? Vagy külföldön?

– Sokan dolgoznak régi  anyagokkal vagy olyan anyagokból, amik előtte más funkciót láttak el, de ezt a típusú csipkefelhasználást nem láttam még sehol. Van pár külföldi DIY (do it yourself) oldal, ahol elvétve lehet találni ilyen kezdeményezéseket, de nem tudok róla, hogy valaki ilyen módon készítene, tervezne esküvői ruhákat.  Bár  elég kézenfekvő felhasználási módja ez a régi csipkéknek, tehát nem lennék meglepve, ha más is hasonló végeredményre jutna.

– A menyasszonyok, akik megtalálnak, tudnak az újrahasznosítási munkamódszeredről? Van olyan, akit kifejezetten ez a fajta környezettudatosság vezet ide? 

– Nem mindenkinek egyértelmű. Az első találkozásokkor sokszor előkerül ez a téma, mindig tisztázni szoktuk, hogy ezt a vonalat követjük-e vagy sem.  Egyre többen keresnek meg kifejezetten azért, mert van valami csipke-emlékük a családjukból, amit szeretnének az esküvői ruhájuk részeként megőrizni. De azzal sincs baj, ha valakinek a régi anyagok újrafelhasználása nem szimpatikus. Vannak más lehetőségek is, méteráruboltokban is remek anyagokat lehet találni,  és nem mindenkinél lapulnak a szekrényben családi csipke-ereklyék. A legtöbben mégis azért keresnek meg, mert személyre szabott ruhát szeretnének, egyéni elképzelések alapján, olyan stílusban, amit a ruháim képviselnek.

– A csipke elsősorban fehér.  Milyen más árnyalatokat tudsz kínálni? Mennyire festhető?

– A régi csipkék  fehérek vagy törtfehérek, de semmiképp sem rikítóak. Sokszor fehérítésre és mosásra szorulnak. Ha jó állapotúak, és természetes anyagból készültek, ami nagyon jellemző, akkor akár házi keretek között is festhetők. Leggyakrabban az öregítés fordul elő. Ez esetben kicsit patinásabbá tesszük a csipkék összképét. A természetes alapanyagokhoz a különböző teák, hagymahéjfőzetek remek színt tudnak adni, azonban viszonylag ritkán érkezik ilyen kérés. Azt hiszem, még mindig a törtfehér árnyalatok a legkedveltebbek.

– Milyen speciális tisztítási, állagmegóvási igényei vannak egy ilyen ruhának?

– Sokszor egészen meglepő módon nincs szükség semmilyen speciális tisztítási módra. A kész ruhák nagy részét akár a mosógépben, otthon is ki lehet tisztítani. Szem előtt kell tartani az anyagösszetételt és az adott darab állagát, a finomabb darabokat nem szabad centrifugálni vagy géppel mosni, inkább csak áztatni. Hacsak nincs rajtuk valami makacs folt, akkor nem igényelnek vegytisztítást. Ahogy más esküvői ruhák, ezek sem a mindennapokra készülnek, tehát sérülékenyebbek, mint egy póló vagy egy átlagos nyári ruha.

– Mennyire időtálló egy ilyen csipkealkotás?

– Megfelelő kezelés és rendeltetésszerű használat esetén még a leendő unokák is élvezhetik majd egy-egy ruha szépségét.

– A személyre szabás nálad nemcsak a közös anyagválasztást és méretre készítést jelenti, hanem behozhatom akár a saját régi, édesanyám horgolta csipketerítőmet is?

– Igen, sőt! Szeretem az ilyen megrendeléseket! A saját csipkeemlékek beépítésével válik egy esküvői ruha igazán személyessé. Ez teszi értékesebbé, megismételhetetlenné. Mivel a régi csipkék megőrzésének vagy továbbajándékozásának nincsen igazán hagyománya hazánkban, viszonylag kevesen rendelkeznek ilyenfajta alkalmas anyagokkal. Persze vannak szívderítő kivételek.

– Nemcsak menyasszonyi, de bármilyen egyéb alkalmi ruha készítését is vállalod?

– Az esküvői ruhák mellett rendszeresen készülnek nálunk ruhák örömanyák, koszorúslányok számára is, illetve az aktuális kollekcióban is van pár olyan darab, ami ünnepélyes alkalmakkor tökéletes választás lehet. Emellett a stúdiónkban természetesen megtalálhatóak a kötött kiegészítők és ruhadarabok is.

Az eredeti interjút több képpel itt olvashatják!

Enyedi Ildikó filmjére gyanútlanul, de nem elvárások nélkül ül be a néző: adott a berlini Arany Medve-díj, ismeri a rendezőnő korábbi filmjeit, tudja, hogy a Testről és lélekről a szerelemről fog szólni, látta a szarvasos képeket, nyilván szép, lírai film lesz ez, de mégiscsak egy vágóhíd a színhelye, meg ott az a cikis búgatópor, szóval lesz itt kőkemény realitás némi régiónkbeli abszurddal fűszerezve. De azt azért mégse gondolná az ártatlan néző, hogy ez a film direkten róla fog szólni.

Megtörténik ez máskor is: műalkotás mi másért készülne, mint hogy rólunk szóljon, a világunkról, a problémáinkról? De hogy ennyire?

Szóval a néző beül a moziba, hogy lássa a vásznon azt a másik világot. És mindjárt az elején kinéz a karám deszkái közt, mint leölésre váró állat.

Mert az is ő, az a bágyadt szemű marha, ártatlan jószág, aki tehetetlenül várja, mi fog történni vele. És azután kiderül, hogy valamiért a többi szereplő is ő, a hentesek, a takarítók, a kikent-kifent irodisták, a csélcsap feleség, „a falu bikája” új fiú, a szerencsétlenül vergődő férj, a szenzitív, szexuálisan túlfűtött, vágóhídi szerepével konfliktusban lévő pszichológusnő és a félkarú óriás: a maradék méltóságát elzárkózással védő igazgató, és még az a kis szőke, autisztikus vonásokat mutató doktornő is ő, akinek a hétköznapok világa nehezen tanulható, telis-tele rejtélyekkel és buktatókkal.

Nyilván nem mindegyik szereplőben ismerünk magunkra, bár ki-ki megtalálhatja magát a vásznon. Ám ahogy nézzük ezt a filmbéli világot, az a nyugtalanító érzés kerít hatalmába bennünket, ami ezeket a szereplőket egy táborba hajtotta itt, hogy bizony ennek a mi kis marhafaroknyi létünknek legsúlyosabb kérdése bontakozik ki előttünk: mekkora esélyünk van a boldogságra? Kinek mekkora? Mindent tekintetbe véve. Életkort, a gátlásokat, a deficiteket, a priuszokat, a hátrányos helyzetet, a fogyatékosságainkat. Mindent. Mindannyiunk legtitkosabb kérdése kerül itt terítékre – a vágóhídon. Van-e még esélyünk hátralévő életünkben a boldogságra? És mekkora?

Amikor az ember (itt: a férfi) már lehúzta a rolót, és nem akar már semmit, csak nyugalmat. Amikor a másik (itt: a nő) azt se tudja, mi lenne az, hogy párkapcsolat. Akkor hogyan? Mégis lehet még valami? (A többiekről nem is beszélve – hogy tudniillik ők hol helyezkednek el az elérhető boldogsághoz képest a játéktáblán.)

És amikor kiderül, hogy ez a két ember álmában már régen egy pár, akkor ettől a nyilvánvalótól még milyen messze van a boldogság! Milyen hosszú utat kell még bejárniuk egymásért!

Enyedi Ildikó filmje hitelesen vezet végig ezen az úton, és majdnem elvérzünk a moziban. És amikor lefut a stáblista, mennénk utunkra, de még gyengélkedünk.

Enyedi Ildikó filmje nem a keleti bölcsesség jegyében született, nem igaz rá az, amit Buddha mondott: „A boldogsághoz nem vezet út, az út maga a boldogság.” Itt vér folyik ezen az úton, és majdnem belehalunk. Mintha azért készült volna el ez a film, hogy ennek az útnak egyik magaslati pontján, ami egyben a film dramaturgiai tetőpontja, elhangozhasson ez az erős mondat: „Belehalok, annyira szeretem magát”. Ahhoz, hogy ez a mondat pátosztalanul, egyszerűen, természetesen, hitelesen hangozhasson el, kell egy kőkemény realitásokból felépített világ.

Az álmok is a realitás részei. Mert vannak álmaink, vannak visszatérő álmaink. És talán még az is megeshet, ugyanazt álmodjuk, mint valaki más. Ez a nyilvánvaló képtelenség az alapötlete a filmnek.

Ezt a képtelenséget gyönyörű, realisztikus természeti képekkel jeleníti meg, mintha csak mi álmodnánk. A filmbéli visszatérő álomról kiderül, hogy az folytatásos álom, egyfajta látens élet, az ébrenlét fordítottja. Freud óta tudjuk, hogy az álomban a tudattalan megnyilvánulásait érhetjük tetten, ezért tartalmuk nagyon is árulkodik a lélekről. A film főszereplői szarvasoknak álmodják magukat, méltóságteljes, komoly állatoknak, akik a természetben élik meg az élet teljességét. Ez az álomtípus a freudi ún. vágyálom típusába tartozik. Ám a szerelmespár tagjai nem kergetik álmaikat, nappal egyáltalán nem is látszik rajtuk, hogy álmukban szarvasok. Álombéli létük, bár a mindennapi, ébrenléti állapothoz képest idilli, ám nagyon is realisztikus, a szarvasok hétköznapi életére jellemző problémákkal teli. Enyedi Ildikó nem ringat álomba. Azt mondja, az álom az életünk természetes része, egyfajta vízió a boldogságról. Azt mondja, az is előfordulhat, hogy valakivel közös képünk van a boldogságról. És ha szerencsénk van, még találkozunk is azzal, akivel ugyanazt a képet hordozzuk magunkban. De ahhoz, hogy az álmot lefordítsuk a hétköznapokra, lépéseket kell tennünk. Kinek-kinek a maga lépéseit. Hiába szeretjük egymást belül. Magunkban szeretni valakit majdnem annyi, mint magunkat szeretni. Primer nárcizmus. A másikat jól szeretni, ez a legnehezebb. Kilépni az én biztonságos világából. Elfogadni, hogy tanulni kell. Nem elég csodálni a másikat, mert akkor még nem tettünk egyetlen lépést sem a másikért. Tanulni kell jól szeretni. Ezt a tudást azonban finoman adja át a film, egyetlen pillanatban sem érezzük, hogy ránk erőltetné mint tanulságot, hanem a szereplőkkel együtt haladva ébredünk rá, hogy ezt kellene. Lassú folyású, csendes film ez, hagy időt szereplőnek, nézőnek, hogy befelé nézzen, és meglássa a maga belső képeit.

Számos oppozíciót mutat fel a film: test és lélek, ébrenlét és álom, nyár és tél, fönt (irodisták) és lent (vágóhíd), szerelem és magány, állat és ember, naturalisztikus valóság és költőiség, ám a filmnek a világról alkotott képe egyáltalán nem dichotomikus, nem szimplifikáló, hanem épp ezeknek az ellentéteknek a feloldására tett kísérletet láthatjuk abban, hogy az ellentéteket egymással szoros egységben, egymásba játszva képes megmutatni. Az arcra vagy a testrészekre (lábakra, patákra stb.) fókuszáló sok-sok közeli kép testi működés közben árul el valamit a lélekről. Az álombéli szarvasok nyilvánvaló szimbolikájuk mellett természetesen viselkednek, szuszognak, táplálkoznak, isznak, miközben látjuk egymáshoz való kötődésük megnyilvánulásait, amint egymás felé fordítják fejüket, vagy éppen csak bemozdul egy fül a másik felé.

Állat és ember szoros egységet alkot a filmben. Az állati létezés számos ponton érintkezik az emberivel: az állatok és az emberek egyaránt vérben úsznak, az álmokban állatok testesítik meg az embert, a „falu bikája” metaforában szintén.

Az állati lét nem degradáló a film felfogásában, nemcsak az álombéli létük költői, a vágóhídi sorsuknak is megvan a maga naturalisztikus lírája.

Az állat a film felfogásában sokszor emberibb az embernél, a másságot nem toleráló környezet viselkedésénél mindenképpen. Kell az együttérzés, lélek kell a vágóhídi munkához is, mondja az igazgató, különben belepusztul az ember. Nem veszhetünk bele a nyers húsba, egyben kell maradnia testnek és léleknek. És aki nem szolidáris, elveszti a lelkét. Akkor már csak a test marad. Meg egy másik test.

A főszereplők esetében más a képlet. Egyszer van a lélek. És van a test. Mindkettő lehet béna, sérült, nyomorék. Azután jön egy másik lélek egy másik testben. Ami szintén lehet béna, sérült, nyomorék. Az már két lélek és két test. A két lélek ismeri egymást valahonnan. Szereti egymást. Nem tudják egymásról. Nem is biztos, hogy találkoznak. És ha igen? És ha kiderül? Ebből még egyáltalán nem biztos, hogy bármi is következik. Simán eltelik úgy az élet, hogy semmi. Vagy mégis lehet még valami?

Enyedi Ildikó filmje úgy biztat, hogy közben nem hiteget. Talán sikerül. Ha még időben megcsörren a telefon.

1. kép: A "Testről és lélekről" c. film jelenete – mafab.hu

2. kép: A "Testről és lélekről" c. film jelenete – youtube.com

Nem könnyű kamaszokkal szexualitásról beszélgetni, persze sejtjük, hogy ennek a beszélgetésnek nem is akkor kellene kezdődnie, amikor a gyerek már randevúzni kezd. Mit tehet a szülő, hogy a gyermek- és felnőttkor határán álló fiatal az intimitás és szexualitás témában korának megfelelően tájékozódjon, és felnőttként boldog, tartós elköteleződésre is nyitott párkapcsolatban éljen? Van-e ebben feladata a pedagógusnak?

Készen a válaszokra

Mikor kell elkezdődnie a szexualitásról folyó beszélgetéseknek? Melyik életkorban miről lehet beszélni a gyerekeinkkel, és honnan tudhatjuk, érett-e bizonyos információk befogadására? Meg kell várni, amíg kérdez? Tapolyai Emőke pszichológus szerint a témát nem szabad tabuként kezelni. „Szégyenkezés és tiltás nélkül kell beszélnünk a legelső pillanattól fogva, a konkrét kérdésre válaszolva, de a gyerek nyelvezetén és nem mindent azonnal feltárva. Az egyik hiba, hogy a témát tabuként kezeljük, a másik, hogy túl sok információt adunk, amikor a gyerek még nem érett bizonyos részletekhez. Előbbi a szégyent erősíti, és rejtőzködést válthat ki, az utóbbi zavartságot, undort vagy túlzott érdeklődést okozhat. Azt szoktam javasolni, hogy valamikor a pubertás előtt – ez régen 12 éves kor volt, most akár évekkel előrébb csúszott – menjünk el kettesben a gyerekkel beszélgetni. Az apa a fiúval, anya a lánnyal, és beszéljünk a szexualitásról.” Ennek a beszélgetésnek nem az információátadás a legfontosabb célja, hanem az, hogy a gyerek megértse: tőlünk bármikor, bármit kérdezhet. Sajnos az azonos nemű szülővel való beszélgetés nem minden családban lehetséges, ha valamelyik szülő hiányzik, akkor a feladat az ellenkező nemű szülőre vár, de a szakértő szerint mindenképpen jó, ha ez a személy a gyerekhez legközelebb álló felnőtt. „Később az élet eseményei határozzák meg a beszélgetéseket, ha például az autóúton megkérdezi a gyerekünk, miért állnak nők az út szélén, el kell mondani, hogy csókot, érintést, szexet árulnak pénzért. Ha az osztálytársak pornóképet küldenek körbe, szóba kell kerülnie, hogy mivé teszi az embert egy ilyen fotó. Ilyenkor legtöbbször nem célravezető csupán tiltani, sem elpoénkodni, sem figyelmen kívül hagyni.” 

Kevés a szó, kell a szülői érintés és a példa

Az intimitásra való képesség és a szexualitás megértése persze nem csupán szavakkal közvetített információkon és mintákon múlik. A gyermekek számára csecsemőkortól kezdve fontos az anyai, apai érintés, a testi kontaktus megtapasztalása, amely a felnőtté válás során folyamatosan változik (erről tavaly októberi számunkban e sorozat „Gyerek vagy felnőtt” című részében Uzsalyné Pécsi Rita is beszél). Emellett fontosak azok a minták, amelyeket a serdülő az őket körülvevő pároktól lát, elsősorban a szülőktől, rokonoktól. Tapolyai Emőke szerint abból kell kiindulnunk, hogy „ahogy az anya látja magát nőként, nagy eséllyel úgy látja majd magát lánya is. Akármelyik szélsőségbe megy el a női vagy férfi identitás, az torz identitáshoz vezethet a gyerekben is. Ha például az anya a nőiségét szégyelli, elfojtja, akkor az a lányában is sérült identitást okozhat. Az az apa pedig, aki úgy fordul meg a nők után, mintha szexuális tárgyak lennének, ezt a mintát fogja közvetíteni a fiának. Ha a gyerekek azt látják, hogy a szülők között nincs érintés, simogatás, incselkedés, akkor számukra a szex tabu lesz, ezért fontos, hogy ezek a gyerek számára láthatók legyenek. Ugyanakkor az is káros, ha a szexualitás aránytalanul benne van a hétköznapi életben, és egymás nyilvános simogatása, testi érintése túl nagy hangsúlyt kap a gyerekek előtt, mert ezek is torz irányba viszik.

Mibe szóljunk bele és hogyan?

Gyerekeink a médiából ma már több felnőtt tartalomhoz hozzájutnak, mint mi magunk. Meddig tarthatunk arra igényt, hogy efelett valamiféle kontrollt gyakoroljunk? Milyen tipikus hibákat követünk el ebben a kommunikációban?

A pszichológus ezzel kapcsolatban is arra figyelmeztet, hogy egy 16 éves gyerek mellé már nem lehet leülni a pornóról beszélgetni, ha addig ilyesmiről szó sem esett. „Ha kezdettől fogva megszokott, hogy együtt fogyasztunk médiát, ha beülünk a gyereket érdeklő, korának megfelelő filmekre akkor is, ha az minket nem érdekel, és megbeszéljük, akkor a gyerek növekedésével lesz egyre felnőttebb a tartalom. Akkor partnerként fog kezelni ezeknél a tartalmaknál is, és hitelesen tudjuk elmondani, hogy mi az, ami számunkra elfogadható, és mi az, ami elől menekülni kell.”

(...)

Miért főként fiúprobléma a pornófogyasztás?

A férfiak és a nők szexualitása eltérő. Férfi nemi vágy nélkül gyakorlatilag nem létezik. Nőknél azonban a szexuális izgalom elkülönülhet testi és lelki szinten. Vagyis lehetséges, hogy egy erotikus helyzetben kiváltódnak a testi válaszok, de a nő mégsem érez vágyat. A férfiaknál az orgazmus állandóan megjelenik, nőknél nem feltétlenül. Az eltérésekből adódóan a fiúk fogékonyabbak a pornónézésre, hiszen az mindenképpen instant kielégüléshez vezet, amelyért semmit sem kell tenni. Nincs hosszadalmas udvarlás, amelynek a szabályait el kell sajátítani, nincsenek kudarcélmények, sőt, félni sem kell a sikertelenségtől. A képlet végtelenül egyszerűvé válik: ösztön és kielégülés – semmi fölösleges cselekvés, ami a nő megszerzésével egyébként járna. A nő számára azonban saját szerelmi vonzereje megerősítéséhez nélkülözhetetlen a partner személyes jelenléte és aktivitása.
 

A folytatás a Képmás magazin 2017. áprilisi számában olvasható.

Ráckevei Anna színésznő, színházigazgató lett a 2017. áprilisi Képmás magazin "címlaparca". Fotózásán Páczai Tamás örökített meg néhány ellesett pillanatot.

Az ezredforduló, az utolsó évtizedek rákényszerítenek bennünket, hogy újraértelmezzük azokat a fogalmakat is, amelyek látszólag a legnyilvánvalóbbak, amelyek értékét – sokáig úgy tűnt – nem kérdőjelezheti meg senki. A házasság és család krízise alkalmat ad arra is, hogy a lényeges vonásokat emeljük ki, és megszabaduljunk a sallangoktól. Akik ma azt állítják, hogy nincs szükség a családra, egy formális, kiüresedett családmodellt támadnak.

Végre választható

Az európai modellben a család évszázadokon át elsősorban gazdasági közösséget jelentett, a szülők választották ki a házastársakat, gazdasági és társadalmi megfontolások alapján. Az így létrejött házasságot, a családot és a gyermekeket a társadalom védte. A tradicionális házasságok igen sokszor valódi életközösséggé váltak, de a társadalom gyakorlatilag mindig elfogadta a férfiak számára a bordélyházak második világát, cserébe az asszony az anyagi biztonságot kaphatta. A XIX. század végének, XX. század első felének kedvenc irodalmi témája ezeknek a kiüresedett kapcsolatoknak és az ezekből való menekülésnek a leírása.

Ebből a szempontból a XX. század második felére újszerű helyzet alakult ki azzal, hogy a házasság valóban önkéntes vállalás eredménye lett.

Sok fiatalban ma is felmerül a kérdés: szükségem van-e a házasságra? 

Ki az ügyes?

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a hihetetlenül gyorsan változó, igen bonyolulttá vált, elidegenedett modern társadalomban minden eddiginél fontosabb az érzelmi biztonság, ennek alapja azonban csupán az életre szóló kölcsönös elköteleződés és a feltétel nélküli bizalom lehet. Ez a bizalom a valódi szabadság élményét adja, nélküle még a legszebben induló kapcsolatokat is kikezdi a bizonytalanság, a kétely. A feltétel nélküli bizalom az első, határozott döntés után egy életen át tartó akarást, határozottságot, kölcsönös odafigyelést és fejlődést igényel.

A valóságban azonban nem ilyen házasságokat látunk, és ez sok fiatalt elrettent a házasságkötéstől.

A fogyasztói kapcsolati minta jellemzője, hogy az érzelmeket is fogyasztási cikknek tekinti, cserealapnak: aki ügyesebb, jobb nőre, partnerre cserélheti a megunt régit.

Akiben ilyen házasságkép él, nem csoda, ha fél attól, hogy ő is beleesik a szülei, rokonai által megélt csapdába.

A személyiség érettségije

A rítusoknak az emberi társadalom szervezésében meghatározó szerepük van, nem véletlenül válik akkor orvossá valaki, amikor a diplomáját átnyújtják. Mégis a mai fiatalok közül sokan, ha el is ismerik a párkapcsolat fontosságát, ezt a legszemélyesebb ügyüknek tartják, és ezért nem érzik fontosnak a házasságkötés rítusát. De mi is a házasságkötés lényege? A kinyilvánított elköteleződés, amely egy életszakasznak, a keresés, a párkeresés időszakának a végét jelenti. Ezt tanúsítják azok is, akikkel a legközelebbi kapcsolatban állunk. A fiatalok, amikor a házasságkötést elutasítják, valójában az ellen tiltakoznak, hogy elfogadják a párválasztás véglegességével kialakuló önazonosságukat.

Világjelenség ma, hogy a személyiség érése kitolódik, a kamaszkor lebegtetett azonosság-keresése évtizedekig elnyúlik. Ez igaz a pályaválasztásra és a párválasztásra egyaránt.

Megláncolt ősök

A fiatalok házasságkötése, családalapítása a szülők, nagyszülők legszemélyesebb ügye – bár ennek a fiatalok sokszor nincsenek tudatában. A mai szülők talán semmiért sem aggódnak annyira, mint hogy hogyan sikerül gyermekeik párválasztása. Nem véletlen, hogy az esküvő, a lakodalom a családok életének legnagyobb ünnepe. A házasságkötés a két család közötti kölcsönös elfogadás rítusa is, hiszen amikor két fiatal vállalja, hogy kapcsolatukból gyermekek szülessenek, ezzel a két család, a szülők, nagyszülők génjeinek találkozását, összekapcsolódását vállalják.

Szondi Lipót, a világhírű magyar endokrinológus és pszichológus tesztjében azt vizsgálja, hogy génjeinkben hogy nyilvánul meg az „ősök harca”. A házasság elutasítása egyben azt is jelenti, hogy a fiatalok igen gyakran nem akarnak azonosulni saját vagy partnerük „őseivel”. A „megláncolt ősök” – szintén Szondi kifejezése szerint – az önazonosság súlyos zavaraihoz vezethetnek.

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy újra és újra kudarc követi a házasságkötést a mai társadalomban, az esküvő, a házasság mindmáig megőrizte egyedülálló örömünnep jellegét.

A gyógymód neve: család

Vizsgálatainkban kimutattuk, hogy a jó házasság, a gyermekekkel való jó kapcsolat a középkorú férfiak életkilátásait jelentősen javítja. Ha ez így van, miért félnek jobban a házasságtól a fiatal férfiak, mint a nők?

A férfiak érzelmi intelligenciája általában már csak eltérő szocializációjuk miatt is gyengébb, mint a nőké. Így érthető, hogy nagyobb kockázatként élik meg az esetleges rossz választás valószínűségét, mint a fiatal lányok. Ráadásul a férfiak párválasztásában kétféle motiváció párosul. Egyrészt az, hogy a dominancia-sorrendben akkor válnak irigyeltté, ha a „legmenőbb csajjal” büszkélkedhetnek, másrészt az is, hogy ki alkalmas arra, hogy valódi kapcsolatban éljen vele.

A XX. század első felében még általános volt, hogy egy férfi harminc éves kora után nősült, mert akkor vált „partiképessé”, mondhatnánk úgy is, hogy megfelelően érett személyiséggé. Ma annyi a változás, hogy a nők házasságkötési kora is jócskán kitolódott. Ma Magyarországon még a fiatalok 70%-a hosszabb távon a házasságot tartja a legjobb életformának, azonban míg 1980-ban a nők 89%-a élt házasságban, 2006-ban csak 47%-uk. 2006-ban a férfiak első házasságkötési életkora 33 év, a nőké is 30 év volt.

Ha a társadalom mindent megtenne, hogy ezekből a későbbre halasztott párkapcsolatokból megszülethessenek a kívánt gyermekek, sokkal kevésbé volna katasztrofális a demográfiai helyzetünk.

Mivel nemzetközi szerzetesrend tagja vagyok, az életemhez hozzátartozik, hogy nemcsak Magyarországon dolgozom. Jók a tapasztalataim, eddig alapvető kulturális problémákba még nem ütköztem. Néhány napja például 16 éves, katolikus középiskolába járó diákokkal dolgoztunk Frankfurtban, s az volt az alapélményem, hogy ugyanolyanok, mint a mi magyar fiataljaink. Ugyanúgy öltöznek, nagyjából azokat a zenéket hallgatják, mint itt, ugyanolyan márkájú telefonokon babrálnak, stb... Még a vágyaik is hasonlóak, a szabadság–szeretet–igazságosság témakörein kívül még az elvágyódás is megegyezik. Míg a magyarok Nyugatra vágynak, a német fiatalok Amerikába. (Az persze különbség, hogy a média melyik országban csinál nagyobb politikai posványbolygatást a kérdésből, de ez most nem tartozik szorosan témánkhoz…)

Eddig nem volt különösebb kihívás tehát a külföldi munka, de nemrégen Bécsben egy váratlan helyzetbe kerültem. Az osztrák szerzetesi konferencia (Ordensgemeinschaften Österreich) már évek óta megjelenik a bécsi Best kiállításon és vásáron. Ez olyasmi, mint nálunk, Budapesten az Educatio: a középiskolás diákokat segíti a pályaválasztásban, az orientációban. Kivonulnak az egyetemek, a különböző képzési helyek, hogy kínálatukkal színesítsék a palettát. (Megjegyzem, hogy annak, aki tényleg nem tudja, mit kezdjen magával érettségi után, ez az információáradat és kavalkád inkább hátráltató, mint segítő, de ha valaki már konkrétabb elképzelésekkel jön, nagyon sok hasznos infót beszerezhet.) A Tartományfőnöknőm kérésére én is megjelentem ezen a szerzetesi standon. Egy gyógymasszőr tanfolyam és a zürichi orvosi egyetem standja között húzódott meg a szerzetesi kiállítóhely. Kicsit viccesnek éreztem a helyzetet, de előzetes félelmeim – miszerint senki nem lesz ránk kíváncsi – nem igazolódtak be, sokan jöttek néhány szót váltani, szép szórólapokat gyűjteni – és a szerencsesütiért. Ugyanis olyan kekszet osztogattunk, amibe bibliai idézetek vannak belesütve. Ez volt a mi szerencsesütink. Sokan vittek belőle, s nézegették kíváncsian, vajon milyen mondatot kapnak.

Tömegek látogatták az expót, a fiatalok hangosan nevetgélve, beszélgetve vonultak a standok között, nézelődtek, gyűjtötték a sok-sok szóróanyagot, amit osztogattak nekik. Így került hozzám egy fiatal fiú, aki a szerencsesüti láttán azt kérdezte: mi van benne?

– Szentírási idézet – válaszoltam.

– Nem tudom, mi az – felelte a fiú.

– Evangéliumi részlet. A Bibliából.

– Azt nem fogom érteni. Muszlim vagyok – felelte elgondolkozva.

Egy pillanat alatt izzadtam le. Most beszélek életemben először muszlim emberrel! A Bibliáról. Majd gyorsan folytattam a dialógust:

– Törd fel a kekszet, edd meg a sütit, a szöveget pedig elolvassuk együtt! Ha kell, elmagyarázom.

Közben azon imádkoztam, hogy valami érthető üzenet legyen a papíron, ami előkerül.

A fiú megette a kekszet, majd elolvasta a papíron lévő idézetet. Felderült az arca.

– Érted? – kérdeztem.

– Igen, értem. Így legyen! – válaszolta, majd továbbsodródott a forgatagban.

A papíron ez állt:

„Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk.”(János 1. 4,16.)