A női vállalkozások aránya hazánkban 28,1 százalék, vagyis szinte minden harmadik üzlet tulajdonosa vagy vezetője nő, és sok női vezetőt találhatunk a cégek élén.

Ebben a tekintetben a 12. helyen szerepelünk világviszonylatban. Ám nem olyan jó a helyzet, ha például azt vizsgáljuk, hogy a nők a férfiakhoz képest mennyire könnyen jutnak pénzügyi támogatáshoz, mennyi megtakarításuk van, vagy segítik-e őket vállalkozói programok. Ebben a tekintetben Magyarország csak a 43. helyen áll nemzetközi összehasonlításban – derült ki egy márciusi kutatásból.

A női vállalkozók hátrányból indulnak azért is, mert „a szocializációnk a férfiaktól kockázatvállalást, határozottságot, az anyagiak megteremtését várja el, míg a lányoktól az alkalmazkodást, a kedvességet, a gondoskodást. Ebből természetszerűen adódik, hogy míg a férfiak esetében a vállalkozási tevékenység a férfiszerep felvállalásának számít, a nők esetében már-már normasértés.” – fejti ki kérdésünkre Keveházi Kata, a Jól-Lét Alapítvány elnöke és a Vállalkozónők Világnapja magyarországi programjának főszervezője.

Önbizalom és támogatás nélkül nem megy

Banális megállapításnak tűnhet, hogy egy vállalkozás elindításához önbizalom és hit kell, a női vállalkozók esetében a tervezés fázisát mégis megelőzi az önbizalom-erősítés.

Ez egyfajta felkészítő állomás, ahol nem csak a vállalkozást fontolgató egyénnek kell eljutnia odáig, hogy elhiszi magáról, hogy képes véghez is vinni az álmait, de támogató közösségre is találhat, ahol a kezdeti nehézségeket és az útközben felmerülő kétségeket át lehet beszélni. A támogatás azonban nem csupán lelki értelemben értendő, hanem komoly és hasznos tudtás átadását is jelenti a pénzügyi tervezés, piackutatás, marketingstratégia területén.

Váljon a munka láthatóvá!

A rengeteg pozitív példa mellett – akiket a párjuk, szüleik vagy kortárs közösségük támogat, vagy akikben maguktól erős a vágy és a vízió – alapvető tapasztalat, hogy ez a támogató közösség sok nő életéből hiányzik, ahogyan az önbizalom is.

Kép: Designed by Peoplecreations / Freepik

„Nőként nagyon nehezen kérek segítséget, mert bennem van, hogy szuperanyu vagyok és mindent egyedül kell vinnem a vállamon. Meg kellett tanulnom, hogy kérni kell, és hogy csak akkor kapok, ha kérek is. Ne féljünk soha kérdezni vagy kérni!” – állítja Huszár Zsuzsa, a mindenmentes, egészségvédő hatású édességek kifejlesztésére szakosodott Cukorlabor alapítója. Hasonlóképpen vélekedik Rácz Györgyi, a MAVAN (Magyar Vállalkozónők Közhasznú Egyesületének) elnöke: „Sokan érzik úgy, hogy a férfiak dominálta világban elvesznek az ötleteikkel. A legfontosabb dolog, amire a nőknek szükségük van a vállalkozás elindításához, az önbizalom.” A láthatatlan munkához szokott női vállalkozók gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi az elvégzett munkájuk értéke, és magától értetődőnek tűnhet, hogy a női munkáért nem jár fizetség. Ezért is lőhetnek mellé – alá –, ha annak meg kell határozniuk, mennyit is ér az elvégzett munkájuk. Pedig nemzetközi szinten is több kutatás kimutatta már, hogy a nők vállalkozási tevékenysége szorosan összefügg a társadalmak jóllétével, hiszen erőforrásaik jelentős részét a jövő nemzedék életkörülményeinek javítására fordítják.

Nem utolsó szempont, hogy ha a nők vezető szerephez jutnak a közösségeikben, akkor visszaszorul a korrupció is, vagyis a demokráciának nagyobb lehetősége van a működésre, és kisebb eséllyel kerülnek előtérbe a szélsőségek egy-egy társadalomban.  

Az, hogy a közösségi szempont és az együttműködés mennyire meghatározó női vállalkozások esetében, Müller Tamás, a Women Startup Competition egyik szervezője azzal a példával illusztrálja: amikor a női startupok megmérettetését elkezdték, maguk is meglepődtek azon, hogy egy-egy versenyhelyzetben a női csapatok nem elkülönülve dolgoztak, hanem a versenyben álló felek megvitatták egymással a feladatokat, segítséget kértek és adtak egymásnak, és ugyanígy osztoztak a sikerben is. Mindezt látva, az egyik férfi kollégája meg is kérdezte: „ezek megbeszélik egymással a feladatokat, szerinted ez normális?”

Előnyt a hátrányból

Női vállalkozás – a definíció szerint – az, amelyben legalább 51%-ban nő a tulajdonos, és ahol a nő az első számú döntéshozó. Keveházi Kata ezt a definíciót kiegészíti azzal, hogy „vállalkozó nő elsősorban az, akinek célja, hogy fő megélhetési forrását a vállalkozási tevékenység jelentse, legyen szó termelésről, szolgáltatásról vagy befektetési tevékenységről. Ez korántsem magától értetődő, ugyanis a női vállalkozók egy része jellemzően a partner vállalkozásában tevékenykedik, jobb esetben egyenrangú társként, rosszabb esetben láthatatlanul, rendszerint a hagyományos szerepeknek megfelelő háttértevékenységekben: adminisztrációban, az ügyes-bajos dolgok intézésében.”

Az is jellemző, hogy a nők vállalkozása valamiféle kiegészítő tevékenység, amellyel a család megélhetéséhez szeretnének hozzájárulni vagy önálló bevételre szert tenni. Az, hogy egy nő a vállalkozását céljaival összhangban tudatosan indítja és fejleszti, csak egy részükre jellemző. „Rendszerint kisebb tőkével indulnak, a támogató társadalmi környezet hiányából adódóan sokkal kevésbé gondolkoznak növekedésben, bővülésben, ezért aztán kisebb arányban jutnak külső finanszírozáshoz, ritkábban vesznek részt az üzleti hálózatokban, és jóval kisebb lobbyerővel rendelkeznek” – foglalja össze megkérdezett szakértőnk.  

A vállalkozás a nők életének fordulópontjain remek újrakezdési lehetőséget kínál: a vállalkozói létforma sokkal kedvezőbb a kisgyerekes nők számára, mint a multik világa.

Erőt adó információ lehet, hogy a női startupok 62 százalékkal sikeresebben érik el kitűzött céljaikat, mint a férfiak vezette kezdeményezések, és a 94 százalékban férfiakkal telített befektetői szférában sokkal, 50 százalékkal nagyobb eséllyel nyer női előadó. Ráadásul, a tudományos szektoron belül is óriási a hiány a támogatható női témákra.

Vértezzük hát fel magukat, mert – az eddigieket összefoglalva – az egész világ sóvárogva várja megjelenésünket, a vállalkozói szférában is.

– Manapság többet látni kalapot a mozivásznon, mint az utcán. Hogy esett a választásod erre a különleges kiegészítőre? Könnyű volt kalapos mestert találni a multik világában?
– Számomra nagyon fontos a múlt értékeinek továbbörökítése. Nem én választottam, hanem úgy mondhatjuk, hogy a mesterség talált meg engem. Művészettörténetet tanultam az egyetemen, dolgoztam több cégnél, közben családom lett, három gyermekünk született. Már benne jártunk a kisgyermekes családok számára ismerős „sűrű hétköznapokban”, amikor megismertem egy kiváló kalaptervező és -készítő mestert, Bara Marianne-t. Közel másfél évig jártam hozzá, megismertem a kihalófélben lévő mesterség alapjait, az alapanyagokat. Marácz Csaba kalaposmester, aki még édesapjától tanulta a mesterséget fivéreivel együtt, hatvan év alkotómunka után hagyta abba a mesterséget. Tőle tudtam átvenni kalapkészítő faformákat. Miközben dolgozom a formákkal, sokszor eszembe jut, hogy mennyit tudnának mesélni ezek az eszközök a múltról, személyes történetekről, nőkről és férfiakról, sorsokról…

– A régi bútorok felújítása, a türelemmel és precízen kivitelezett sütemények mind a „Virág Anna-névjegy” részei.
– Tradicionális, polgári családban nőttem fel, ahol szilárd értékrendet kaptam. Ennek része volt az is, hogy egy-egy ünnep alkalmával előkerült a herendi porcelán és az ezüst étkészlet. Az is ebből a szemléletből fakad, hogy a régi bútorainkat nem feltétlenül kell cserélni a kor legújabb (sokszor rövid életű) darabjaira, hanem fel lehet újítani, át lehet kárpitoztatni, újra lehet csiszolni.

Jellemzően azok a dolgok foglalkoztattak, amelyeken keresztül értékeket lehet megőrizni, továbbadni. Ilyen a kalapos mesterség is.

– Mit ad egy nőnek, ha kalapot vagy fejdíszt visel?

– Manapság az a nő, aki kalapot visel, mindenképpen vagány, bevállalós típus. Vállalja, hogy magára vonzza a tekinteteket.

Jellemzően az érett nők keresnek fel azzal, hogy kalapot szeretnének vásárolni. Ez nem jelenti azt természetesen, hogy ne állna nagyon jól a fiatalabb generáción is a fejfedő. Az esküvők alkalmával szoktak viselni kalapot és fejdíszt, bár ez inkább a tőlünk nyugatabbra lévő kultúrákban jellemző dress-code.

Virág Anna, kép: Mátyás Ildikó - Még több hangulatos fotó ide kattintva>>

– A saját magad alkotta lakásműhely a legkisebb fióktól kezdve a kandallóig ötletes, letisztult és elegáns. A vendégeidnek is tudsz személyre szabott ötleteket adni?
– Aki manapság divattal foglalkozik, annak jellemzően stílustanácsadásban is otthon kell lennie. A hosszúkás archoz a kevésbé széles karimájú kalapokat szoktam ajánlani, a teltebb fejformákhoz pedig kifejezetten jól passzol a nagy karimájú, hangsúlyos fejfedő. És persze olyan is előfordult már, hogy az előzetesen, elméletben megfogalmazódott véleményemet teljes mértékben felülírta a konkrét találkozás.

– Mivel keresnek fel leginkább az emberek egy kalapkészítőt?

 – Legtöbben egy fényképpel együtt érkeznek, rámutatnak, és azt mondják: „Egy ilyen kalapot szeretnék magamnak!” – én azonban nem másolok.

Ilyenkor kezdődik a közös ötletelés arról, hogy mi állna jól annak a nőnek, általában már az első találkozás végén sikerül találnunk olyan megoldást, amely hordozza az eredeti elképzelés stílusjegyeit, mégis teljesen egyedi darab. A díszeket és a részleteket többféleképpen elkészítem, így a munkafolyamat során is lehetősége van a megrendelőnek a változtatásra.

– Ahogy körülnézek a szalonban, az jut eszembe, hogy a kalap viselése valamiképp ellenáll korunk fogyasztó, rohanó és eldobható kultúrájának.
– Mindenképpen. Például azért, mert kalapot nem egy évre vásárolunk, hanem hosszú távra. Azt a darabot kell kiválasztani a vásárláskor, amelyet három-négy év múlva is szívesen viselünk. Ezért jellemzően az érettebb, már kialakult stílussal rendelkező nők teszik ki a vásárlók nagyobb százalékát. Kiállást, magabiztosságot sugároz az a nő, aki a kalapot tudja viselni a fején.

Még több hangulatos fotó ide kattintva>>

–Milyen anyagból készülnek a kalapok?
– A legtöbbet nyúlszőrből készítem, gyapjúból inkább csak kelléknek, filmekhez, színdarabokhoz készítünk kalapokat, bár a nagyobb világmárkák boltjaiban megtalálhatók az olcsóbb, gyapjúból készült fejfedők is. Ez hasonlítható ahhoz, hogy el lehet készíteni egy ruhadarabot szintetikus anyagból és selyemből egyaránt. A különbség látható, tapintható és érezhető. Az alkalmi fejdíszek esetében figyelembe kell vennem a ruha anyagát, tollakkal, tenyészgyöngyökkel díszítem. Használok egy lószőrnek nevezett alapanyagot is, amely a kifejezetten elegáns fejdíszek készítéséhez alkalmas.

– Mi kellett ahhoz, hogy három gyermek édesanyjaként, divatos kifejezéssel élve, „start up” vállalkozásba kezdj egy kuriózumnak számító területen?
– Leginkább bátorság. Korábban dolgoztam közalkalmazottként, állandó munkaidővel és munkabérrel. A váltás ehhez képest kifejezetten nagy, mivel ez a munka teljes mértékben szezonális, nehezen kiszámítható, és nem jár fix munkabérrel. A bátorságon túl szükség van jelenleg is nagy adag rugalmasságra, precizitásra, emberismeretre és nem utolsó sorban fegyelmezettségre. Sok kompromisszumot kellett kötnöm ahhoz, hogy idáig eljussak. A rugalmas munkaidő nagyon sokat jelent.

A délutánjaimat nagyrészt a gyerekeimmel töltöm, de tudomásul kellett vennem nekem is, hogy a saját vállalkozás huszonnégy órás elfoglaltság.

Egyszer mindannyian eljuthatunk arra a pontra, hogy valamiképp megvalósíthatjuk az álmainkat, és én például nem elégedhettem meg azzal, hogy ruhát varrok a kislányomnak, vagy felújítom a család régi bútorait. A legfontosabb számomra, hogy a hivatásomban a családom is támogat. A vendégek részéről pedig az a legfőbb visszajelzés számomra, hogy van igény a kalapra.

„Szörnyek a szobádban” mesekönyv
Lakik-e szörny a gyerekszobában? Egy hatévesnek ez igazán nem kérdés. Persze hogy lakik! Nem is egy. De hogy pontosan kik és hol rejtőzködnek a szobában, azt megtudhatjuk ebből a könyvből. Pifkó Célia meséjét Orosz Annabella álmodta papírra, hogy a furcsa hangok és a rémisztő árnyak Zina zseblámpájának fényében már ne is tűnjenek annyira rémisztőnek. Sőt, végül még az is kiderülhet, hogy Cidri, Gézangúz vagy a Pipogya Motyogó valójában nagyon is szerethető figura.

Hároméves kora körül szinte minden gyermek elkezd félni a sötéttől – mondja a szakember.  Addigra lesz a fantáziája elég élénk ahhoz, hogy a körülötte lévő világot s annak hézagjait képzeletbeli lényekkel töltse meg, ugyanakkor még nem válik el élesen egymástól a képzelet és a valóság.

A család mindennapi életében ez a probléma talán a villanyoltásnál csúcsosodik ki leginkább.

– Anya, ne menj ki! Félek a sötétben! Valaki van az ajtó mögött, az ágy alatt, a szekrényben.

Ahhoz, hogy megnyugtassuk a gyereket, általában kevés az, hogy:

– Drágám, de hát nézd meg, nincs ott semmi!

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a félelmek elkezdődnek hároméves kor körül, és sajnos sokszor serdülőkorra sem múlnak el, sőt, sok felnőtt is fél a sötétben.

Melyikünk szeret késő este átmenni egy sötétebb utcán? S talán nem csak nekem van olyan történet a tarsolyomban, amikor a férjem valami miatt távol volt, elsősorban nem azért aludtam a gyerekkel, hogy ő ne féljen, hanem hogy mellettem legyen valaki, s én ne féljek.

Talán ha jobban a mélyére megyünk, hogy miért kezdünk félni a sötéttől, könnyebb a megoldást is megtalálni.

Az anyaméhről úgy beszélünk, hogy a legbiztonságosabb hely a világon. Pedig ott sötét van, mégsem gondol rá senki úgy, hogy félelmetes. Ennek alapján azt kell feltételeznünk, hogy a sötétben való félem tanult dolog.

Kutatások szerint jellemzően minket, lányokat, asszonyokat érint, így persze próbálják evolúciós okokra visszavezetni. A nők empatikusabbak, jobb a beleérzőképességük, s talán ezért élénkebb a fantáziájuk, a fantázia viszont torzít, nagyít, túloz. (Szerintem erről a férfiak nagyon hosszan tudnának mesélni.)

Miért kezdjük el a sötét utcán kapkodni a lábunkat? Mert gyorsan lefuttatjuk a fejünkben, hogy mi minden történhet velünk? Nem lehetséges, hogy pont mi tanítjuk félni a gyerekeinket is? Persze nem árt, ha az élet veszélyeire figyelmeztetjük őket, de nem esünk néha kicsit túlzásba a különböző szituációk tragikus kimeneteleinek részletezésével?

Tény, hogy a sötétben elvesztjük azt az érzékszervünket, amelyre a leginkább támaszkodunk világosban: a látásunkat. Kiszolgáltatottak leszünk, amikor csak a fülünkre hagyatkozhatunk, és csak találgatunk, hogy a különböző zajok, hangok, neszek vajon mit jeleznek.  Ha nem tudjuk biztosan beazonosítani, fantáziálni kezdünk.

Ha egy szóval kellene megfogalmazni, akkor az ismeretlentől félünk.

A gyerek a mesék világából vett szörnyekkel testesíti meg a félelmeit. A szörnyű dolgok „alakot” öltenek, nevet kapnak, és azzal, hogy megszemélyesíti a félemeit, valóságosabbá válnak, s még jobban lehet félni tőlük. De talán ez lehet a megoldás kulcsa is. Ha személyisége van, akkor meg lehet ismerni, s ha meg lehet ismerni, miért ne lehetne megszeretni?

„Szörnyek a szobádban” mesekönyv
Lakik-e szörny a gyerekszobában? Egy hatévesnek ez igazán nem kérdés. Persze hogy lakik! Nem is egy. De hogy pontosan kik és hol rejtőzködnek a szobában, azt megtudhatjuk ebből a könyvből. Pifkó Célia meséjét Orosz Annabella álmodta papírra, hogy a furcsa hangok és a rémisztő árnyak Zina zseblámpájának fényében már ne is tűnjenek annyira rémisztőnek. Sőt, végül még az is kiderülhet, hogy Cidri, Gézangúz vagy a Pipogya Motyogó valójában nagyon is szerethető figura.

Az erkélyemről látni az egész teret, az embereket, a fákat, a kocsikat. Ahogy így ülök, egyszer csak látok két pasast, egy autó mellett megállnak, néznek jobbra, néznek balra, és mivel nincs más a színen – vasárnap reggel van –, előveszik a hosszú feszítőrudat (majdnem egy méteres), és hipp-hopp, már be is csúsztatták a jobb első ajtó résén. Azt még nem mondtam, hogy hol van az erkélyem: a VIII. kerületben, a „gettó” közepén. Gyorsak. Atyaég, miért kell ezt nekem látnom? Most komolyan, senki nincs itt, basszus, mért kell ezt pont nekem látnom?! Villámgyorsan döntök, megfogom a bátorság pillanatát, és lekiáltok: „Srácok, biztos ez?!” Felnéznek, látom az arcukon a basszuskulcs tekintetet, visszakiáltanak, hogy övék az autó. Mondom: „Persze!” Ők meg: „Jóvanhívjad!” – én meg már megyek is befelé az erkélyről, mert ráébresztenek, mit is kell csinálni: hívni kell a rendőrséget. De mi a számuk, száztizenkettő? Jaj, nem, az egy óra, ezek meg mindjárt meglépnek. Közben figyelem őket az ablakon át, megyek a gépemhez, a józsefvárosi rendőrség kell – mi a rendszám? Az is kéne, de nem látom.

A pasasok meg csak állnak az autó mellett, se futás, se idegesség, valamit kivettek elöl, meg kinyitották a csomagtartót is, onnan is. Mennyire ügyesek! Már kész vannak, és mégsem mentek el.

Kimerészkedem az erkélyre, a rendőrség száma a telefonomban, megnézem a rendszámot, de valami sugallattól odakiáltok „Megadod a számod?”. Megadja persze, már mondja is. Ütöm be a telefonba, hogy majd felhívom, hogy mi a célom ezzel, fogalmam sincs, és közben már rég az jár a fejemben, hogy ezek tudják, hol lakom, mi a francnak kiabáltam le, hívtam volna azonnal a rendőrséget, elbújva az ablakban, és persze közben elütöm a számát, kérdezem még egyszer. Azt kérdezi, hívtam-e már a rendőrt, mondom nem, előbb csekkollak. „Jóvan, ellátsz idáig, cicám?” – és lengeti a forgalmit. „Nem. De tudod mit? Lemegyek, megvárjál ám, vagy hívom őket, tudom a rendszámot.” Sóhajt egy nagyot. Begurulok. „Ne sóhajtozzál, te mit tennél az én helyemben, ha ilyet látsz, de most komolyan?!” Oké, vár ő is, a másik is. Rohanok be, nyitom a ruhásszekrényt, csipkés kombinéban és köntösben csak nem megyek le forgalmit ellenőrizni, megyek le a lépcsőn trikóban és nadrágban, de bezárok magam után mindent, mert basszus, én nem vagyok normális, a nyolckerben nőttem föl, hányszor megmondták nekem, hogy ne beszéljek a helyiekkel, most meg konfliktust is vállalok, papucsban megyek le hozzájuk, mi van, ha leütnek, ha elrabolnak, mindegy, már benne vagyok nyakig, nyitom az ajtót, telefonom a farzsebemben.

Mutatja a forgalmit. Stimmel. „Jó, de akkor már mutasd a személyit is! Honnan tudjam, hogy a tied?” A barátja mondja neki, jól van, mutassad azt is, ott van az is. Már nevetek. „Úgy érzem magam, mint egy rendőr… Na, hát ezt tényleg hasonlít.” Nevetnek ők is. Megnyugszunk. „A frászt hoztátok rám, tudjátok?!” „Miért?” Már a másikkal beszélgetek. „Viccelsz? Pont nekem kell autólopást látnom?!” „Muszáj volt, bennhagyta a kulcsot ez a hülye.” „Jól van, szevasztok.” „Szia. Várj csak, tudod, nekem törték már fel az autómat a környéken, és persze senki nem látott semmit. Köszi. Jó ember vagy.”

A kávém kihűlt, de remegő kezekkel gyorsan felhajtom. Órák múlva nyugszom csak meg teljesen, és a Hősök Tere tréningre gondolok. „Az vagy, amit teszel!” – mondják. Azt hiszem, a diákjaimnak először egy kicsit kevésbé stresszes gyakorlatot fogok vinni.  

A cikk a Képmás magazin 2018. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A koncert első részében a Snétberger Ferenc által alapított Zenei Tehetség Központ diákjai mutatkoznak be mesterükkel. A „Snétberger Iskola Hangja” az elhivatott diákok hangja mindenfelé: egyéni produkciókban, zenekarokban és kamaraegyüttesekben.

A koncert második felében a 2017-ben megjelent, a Snétberger Trió TITOK című lemezének anyaga szólal meg, amelyben a brit Phil Donkin bőgőzik és Snétberger fia, Toni Snétberger dobol.

„Amikor magyar jazzről esik szó, Snétberger lemezeit nyugodtan meg lehet mutatni bárkinek, mert ugyanaz a lélek mélyére hatoló érzés kerít hatalmába, mint Bartók zenéjét hallgatva. Belülről jön, az elválaszthatatlan kulturális kötődések a félreismerhetetlen hangzásvilágban testesülnek meg, és a szintó-roma származásig visszanyúló szálakkal körbefont zenei egység fájdalmas szépséggel árulkodik arról, kik is vagyunk mi itt Európa közepén.” Élet és Irodalom | Végső Zoltán

Jegyár: 5500 Ft, 4500 Ft, 3500 Ft

Időpont: 2018. december 23. 19.00 óra

Helyszín: Várkert Bazár Rendezvényterem (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 4.)

Online jegyvásárlás: https://bit.ly/2qc0QgH

Széles mosollyal fogad, pedig látom, hogy fáradt, fejben még talán a próbateremben van. – Na jöjjön, kedves, tegezzük egymást nyugodtan! – mondja. Már a folyosón elkezdi a mesélést, pedig még nem is kezdtük el az interjút, majd bemegyünk az irodájába, a rengeteg könyv és régi tárgy közé, ahol a teája mellett folytatja.

– 2007-től vagyok a Honvéd Együttes művészeti vezetője, 2012-ben vettük fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nevet. Szép kis hely, nem igaz? Fent van egy gyönyörű balett-terem! Hozzánk tartozik a Honvéd Férfikar is – máris odaadom a programjukat. A Táncegyüttessel most vagyunk túl az Egri Csillagok bemutatóján és a március 15-ei műsorunkon. Tánc, zene és szöveg összefonódik, ezt szeretem.

– A tavaly nyári kényszerpihenő után azt mondtad, ha jó munkatársakból rakjuk össze a csapatot, megússzuk a következő infarktust. Ahogy hallgatlak, nem csökkent a stresszfaktor. Hogy vagy most?
– Köszönöm, most nagyon jól. Az orvosom nem tudta, hogy mitől volt infarktusom, én azért egy kicsit sejtem (mosolyog). Nem ittam elég folyadékot, nem jól táplálkoztam, nem pihentem. Most már nagyon odafigyelek az életmódomra, kardiotréningezek, de attól még a munkám ugyanolyan. Féltem a kortársaimat, művésztársaimat is, mert ha az ember benne van a lendületben, hajlamos kevesebbet törődni magával. Az alkotási folyamatnak van egy olyan hevülete, hogy az ember izzik a munkától. Szerencsére egy rendkívüli, szerető családban élek, ahol figyelünk egymásra, és olyan menedzsment-csapattal veszem körbe magam, akik levesznek terheket a vállamról.

A Táncegyüttest 30–40 éves gyakorlattal én irányítom, de mint igazgató a kórusnak lehetőséget adok, nem veszem el a munkát a vezetőktől.

– Az Egri csillagok ötletével te kerested meg Vidnyánszky Attilát. Mindig is foglalkoztattak a történelmi darabok. Most miért éppen Gárdonyi regényére esett a választásod?
– Titkos vágyam volt egy olyan darab, amelyben megmutathatjuk a középkori, magyar, török ugrós táncokat, legényeseket. Persze van ennek előzménye. Feleségem, Vincze Zsuzsa színdarabot írt a Körhintából, amely a Nemzeti Színházban nagy siker lett. Elhagytuk a ,,téeszes-szocreálos” vonalat az eredeti filmből, és maradt a lényeg: a szerelem, a fiatalok élete és ennek színpadi adaptációja. A sikeren felbuzdulva Vidnyánszky Attilával színpadra állítottuk a Csíksomlyói passiót. Olyan jól sikerült, hogy idén, augusztus 18-án elvisszük Csíksomlyóra, ahol erdélyi táncegyüttesekkel együtt óriási produkciót szeretnénk készíteni. Innen már csak egy lépés volt az Egri csillagok.

– Azt nyilatkoztad, hogy „nem minden rendező mer nekirugaszkodni egy ilyen anyagnak”. Mihez kellett a bátorság?
– Huszonhét helyszínen játszódik a regény, illetve évtizedes ugrások vannak a gyerek nézőpont és a felnőtt nézőpont között. A török táncok ismerete elengedhetetlen. A teljes anatóliai, Égei-tengeri, Kaukázus-melléki táncanyagot átnéztem, tanítottam az együttesemnek.

– A várbeli gyerekek szemszögéből láthatjuk a történetet. Ezzel szeretnétek a fiatalok számára is vonzóvá tenni a színházat?
– Ez is célunk, de közben igazából kihúztuk a méregfogát annak a nehézségnek, hogy iszonyatosan nehéz több tízezres tömeget így ábrázolni. Például amikor felvonul a török sereg, a táncosaim körbe-körbe futkároznak hátul, hogy időben visszaérjenek, mintha rengetegen lennének. Így kulisszával dolgozunk, illúziót keltünk – ez Vidnyánszky Attila ötlete volt. A gyerekszereplők szájából nagyon hiteles mondatok hangzanak el az apa–gyerek, ifjú–felnőtt viszonyokról. Látunk gyereket, aki szeretne hőssé válni, vagy megpróbálja az apja bűnét magára vállalni. Nemcsak egy nagy, pátoszos hazaszeretetről van szó tehát, hanem a karakterek egyéni vívódásait is meg tudja mutatni a darab. Az egyik kritikában olvastam, hogy legszebb része az esküvő az erdőben. Én már régen vágytam arra, hogy egy színházi rendező higgyen a mozdulat dramaturgiájában, erejében, a térformákban.

– Vidnyánszky Attila egyetértett azzal, hogy kissé áthallásos a darab. Te hogy érzed?
– Áthallásos, de nem úgy indultunk neki. Begyűrűzött a migránskérdés, sok párhuzam adódik, de a darab az ifjúság forradalmiságára, a hazaszeretetre, a nemzet összetartására, szerelemre hívja fel a figyelmet. A táncosaim egy pillanatra egri hősökké válnak.

A gyerekek végignézik, nem mobiloznak, kibírják, sőt, átszellemülnek. Ez jó, de ugyanúgy lekötöm őket a Sárkánymesével vagy a Csipkerózsikával, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mesedarabjaival, mint egy hollywoodi rajzfilmmel.

– Mondjuk felviszel a színpadra egy sózóteknőt vagy hasonlót a gyűjteményedből? Hol lehet ilyeneket találni?
– Igen, a Carmina Buranában azzal eveznek be a színpadra a táncosaim. Nem is tudom, az Egri csillagokba mit találtam… ja, igen, egy buzogányt. Az Arany János-műsorba pedig juhászkampót. A rengeteg gyűjtött tárgy mellett van azért más is. Ezt a könyvsorozatot ajándékba kaptam a születésnapomra, egy számomra fontos embertől. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben.

Egy másik könyv, a „Férfitánc” borítóján Zsuráfszky Zoltán képe látszik. A 60. születésnapjára készült, rengeteg képpel, cikkel, történettel. Miközben lapozgatom, egy oldalhoz mindig visszatérek, ahol egy gyönyörű, barna hajú nőt karol át. Ő Vincze Zsuzsa.

Zsuráfszky Zoltán és Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna - Kép forrása: Hrotkó Bálint

– A feleséged mintha kicsit háttérbe húzódna. Önszántából?
– Igen, amit egy kicsit sajnálok, hiszen ő dramaturg és a művészeti munkatársam is. Ő írta a Benyovszkyt, Dózsát, a Körhintát, a mesedarabjaimat, az összes történelmi táncjátékomat, mindig együtt dolgozunk. Én is szerettem volna megmutatni őt, de kicsit szerényebb, visszahúzódóbb, inkább a háttérben marad. Azt mondja, inkább engem ismerjenek meg az emberek, sajnálja tőlem elvenni az időt; de remélem, hogy elég sokszor elmondom neki, milyen sokra tartom – a sikereink pedig közösek.

– Szigorú tanár vagy az együttesedben?
– Szigorú. Számonkérem őket, topon kell lenni, vitamint kell enni, ki kell zárni a külső dolgokat, koncentrálni kell, tévesztés nélkül szerepelni a színpadon – ezek minimumok. A táncosoknak 15–20 egész estés darab van a fejükben. Úgy érzem, én is addig vagyok intenzív, amíg fiatalok mellett dolgozom. Dinamikusak, életrevalók, összetartók, tényleg illik rájuk a „hivatásos” szó.

– Pár évvel ezelőtt azt mondtad, ha egy kérésed lehetne az ország vezetőihez, az a néptáncosok fizetésére és nyugdíjazására vonatkozna. Javult ez a helyzet?
– Mindez megszületett: a nyugdíj, a bérek rendezése. Nagyon odafigyelnek ránk. Elégedett vagyok, de még mindig van egy kérésem (mosolyog). Székház, színházterem! Szép irodáink, próbatermeink vannak, megbecsült helyzetben vagyunk, viszont az a gond, hogy nem tudnak hova kötni minket. Minden együttesnek van székháza. Sokszor összekevernek minket a Nemzeti Táncszínház nevű befogadó színházzal, de mi a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vagyunk: nem befogadunk társulatokat, hanem műsort szolgáltatunk, nem is akárhogyan… Hiszek a néptáncművészet erejében, fontos küldetésünk van.  

A cikk a Képmás magazin 2018. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A Jószolgálat-díj 2018/19-es évadát a jótékonyság világnapján, szeptember 5-én nyitották meg. A díj honlapján keresztül megfelelő ajánlással bárki jelölhetett a megadott öt kategóriában 2018. november 30-ig. 

Magyarországról összesen 109 településről jelöltek személyeket, szervezeteket és közösségeket. A megyei jogú városok mellett nagy számú jelölés érkezett kis- és nagyközségekből, vidéki városokból, valamint mélyszegénységben élők környezetéből, szegregátumokból. A szomszédos országokból a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Erdélyből, illetve Szlovákiából jelöltek személyeket és szervezeteket.

A 789 jelölés 33,71 százalékában önkéntes egyéneket terjesztettek fel a díjra, míg 18,88 százalékban civil közösségeket. A hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriájában az életműdíjat is ideértve összesen 374 jelölés érkezett. 

A beérkezett pályázatok előszűrése elkezdődött, decemberben a feldolgozás, kiértékelés zajlik. A szakmai zsűri, mely a hét nagy magyar segélyszervezet képviselőiből áll, 2019 január elején dönt a hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriáiról és az életműdíjról. Az önkéntes kategóriákban a korábbi évekhez hasonlóan felterjesztéseket tesz, és a díj Facebook oldalán a közönség szavazhat majd arról, hogy ki legyen az év önkéntese és civil közössége.

A hivatalos díjátadásra 2019. február 10-én, a Magyar Tudományos Akadémián kerül sor, a díjat létrehozó Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány névadójának, Zichy Mária Terézia grófnő születésének emléknapján.
 

Egy felnőttnek átlagosan 40 órát kell dolgoznia, ami azt jelenti, hogy a gyerekmunkát nem sok értelme volt korlátozni a 19. században, mert az még most is legális a középiskolákban, legalábbis annak fehér galléros formája. „Értelmiségi leszel, fiam, engedelmeskedj!” – fegyelmezi a tanár a lázadó lelkiismeretet. Mert a kamaszlélek szabadságra vágyna: divatos regényre, letöltendő sorozatra, popslágerre, koncertre és alkotásra – a napi kötelező és hasznos penzum mellett.

Hogyan segíthetek én a gyerek szabadságvágyának érvényesítésében? – teszem fel naponta, általában nyolcadik óráim után a kérdést magamnak. Vagy szokja meg a leendő állampolgár, hogy az Óperenciás-tengeren túl a Túlórák Birodalma várja?

Első segítségem ebben a tanévben a diákoknak: az olvasnivalókon kívül nem adok nekik írásbeli házit!

Egyáltalán honnan ered az a szokás, hogy szinte minden tanár kötelességének érzi szobatudóst faragni diákjából? Tisztában van-e azzal a pedagógus, hogy a leckék nagyrészt szünetekben és este tizenegy környékén szülői nyomásra születnek? Ebből adódóan hatékonyságuk, készség- és képességfejlesztő szerepük, ismeretelmélyítő jellegük egyáltalán nincs. A szövegértésben kiváló eredményeket elérő finnek és dél-koreaiak egyenesen üldözik az otthoni tanulást. Ez talán a lónak a túlsó oldala, hiszen minél inkább sulykoljuk a diáknak, hogy ne tanuljon otthon, annál nagyobb késztetést érez arra.

Hihetetlen, de a kamaszoknál is működik a tiltott gyümölcs effektus. Az egyik kollégámnak például van egy fekete könyve, a tiltott olvasmányok jegyzéke. Azt időnként bent felejti az osztályban.

Másnap, mint mi sem történt volna, megtalálja. A gyerekek úgy tesznek, mintha nem pillantottak volna bele. Közben már ott is van a kezükben Camus Közönye vagy Krúdy Gyulától az Asszonyságok díja.

A másik segítségem a tankönyvvel kapcsolatos. Mivel a gyereknek a túlterheltségből adódóan kevés ideje marad a hatékony tanulásra, ezért órán próbálom meg hozzásegíteni a tudáshoz, akkor fejlesztem az ő készségeit és képességeit.

Fontos hangsúlyozni, hogy órán is csak segíteni tudunk a tanulásban, nem pedig megtanítani, csúnyább szóval „letanítani” az anyagot. Erre pedig az egyik legjobb módszer, ha a diák élvezi az órát, élményhez kötődik nála az ismeret, és talán észre sem veszi, hogy ő akkor éppen tanul.

Kép: Designed by Freepik  

Ilyen trükk lehet a gamification (játékosítás), ami magyarul azt jelenti: játékos feladatokkal színesíteni az órát. Például rendezhetünk egy vetélkedőt a gyerekek között egy-egy olvasmányból. Kisorsolhatjuk a 3-4 fős csapatokat, akik együtt dolgoznak a feladatokon, és a verseny végén a dobogós helyezést elérőknek fel lehet ajánlani egy-egy jelest, kis ötöst vagy pulszt. Így nagyobb lesz a diákok motivációja, és a tanár is könnyebb szívvel adhat ötöst a produkcióra, mint amikor egy felelő dadogva izzad a többiek előtt. Emellett nagyobb eséllyel válik belőle társasági lény, a nagyon beszédes diákok (minden osztályban vannak ilyenek) pedig kidumálhatják magukat. Miért baj az, ha hamarabb végeznek a feladattal, és utána megbeszélik fél percben a hétvégét, amit a pad alatt levelezve egyébként is megosztanának egymással?

Ha azt gondolnánk, ilyen vetélkedő csak általános iskolásokat hoz lázba, tévedünk. Már két alkalommal tanultunk ilyen formában Franz Kafka Az átváltozás című művéről 12. osztályokkal.

A 18 évesek olyan lelkesen alkottak állóképeket az elbeszélés egy-egy jelenetéből, mintha Facebook Live közvetítést indítottak volna a hétvégi buliról.

Hasonlóan aktívak voltak, amikor bulvárcikket kellett írni Gregor Samsa sorsáról, vagy amikor egy rögtönzéses érvelő feladat keretében el kellett adniuk Kafka könyvét egy kortársuknak. A hangulat akkor hágott igazán a tetőfokára, amikor jól ismert sablonok alapján képekhez kellett vicces feliratokat társítani, azaz mémeket alkottak. Mivel a net egyébként is tele van Kafkához kötőtő mémekkel, ötleteik összevethetők az univerzum hasonló műveivel, és publikálhatók is a megfelelő csatornákon (saját Instagram-profil, az iskola mémoldala stb.). Az okosabb iskolák maguk készítenek mémoldalt, mielőtt a diákok megelőzik őket... 

A legalizált fehér galléros gyerekmunka így válhat szórakozássá, kikapcsolódássá, amitől szépen hízik a tanár és a diák mája is.

Így lehet a heti 44,5 óra gyerekmunkának egy részét játékká alakítani, hogy a diák ne váljon már előre kizsigerelt munkaerővé, hanem motivált, kreatív fiatal lehessen. Ráadásul a tanár is szívesebben dolgozik egy olyan órán, ahol a diákok jól érzik magukat. A munka ilyenkor kicsit neki is szórakozássá válhat.

Az alábbiakban nem csak egy játékajánló következik. Szeretném megszólítani mindazokat, akik utálnak visszakerülni a START mezőre, vagy nem motiválja őket a papírpénz-gyűjtögetés és -beváltás órákon át, megőrülnek a játékszabályok böngészésétől, neadjisten lusták összetetten gondolkodni szabadidejükben. Nekik is van keresnivalójuk a játékos polcon!

Sőt, ha valaki attól idegenkedik (ahogy én is korábban), hogy ilyen kitaláltan, „dobozba csomagoltan” szórakozzon, ilyen szervezetten legyen együtt a barátaival, azoknak azt mondom, hogy igazuk van! Sokszor nincs szükség semmi köztesre. De máskor igen.

És még néhány érv:

• Szabálykönyvutálóknak: Nem kell mindig szabályt olvasni, sok játékról készül bemutató videó. Ráadásul vannak jó játékok, amelyek tényleg három perc alatt megérthetők. (Varázslótanoncok, Dobble, Invisible, Imagine, Tabu, Fedőnevek, stb.)
   
• Azoknak, akik inkább csak beszélgetni szeretnek: A legtöbb játék felkínál egy kerettörténetet, egy zsebuniverzumot, amelybe beleugorva szerepjátékot játszhatunk. Így valójában nem is a játékkal játszunk, hanem egymással. A fantáziánk elszállhat, a játék pedig megtart. A kisgyerekeddel, a szerelmeddel, barátokkal, bárhogy. Csak éld bele magad! Hazudj, változz át, rettegj a varjútól, rohanj fedezékbe, törd a fejed, láss át a szitán, legyél valaki egészen más, vagy neveld a fádat, de szívvel lélekkel!
   
• Azoknak, akik utálnak versenyezni: Ha nem bírsz veszíteni, nincs ambíciód nyerni, vagy csak túl félénk vagy, hagyd a témát, válassz kooperatív játékot! Itt a játéban van elrejtve az ellenfél vagy a feladat, és ti, élő szereplők mind egy oldalon álltok. Másik lehetőség, ha csapatban játszotok.
   
• A giccsutálóknak: A mozgóképes világgal szemben a társasok közt egyre erősödő trend a letisztult, harmonikus megjelenés. Itt nem az a cél, hogy ne tudd otthagyni, hanem hogy szívesen maradj ott. Nem is csak egyegy szép grafikáról beszélhetünk, van, hogy az egész játék egy gyönyörűen megtervezett tárgy. Mint a könyvborítók esetében, van olyan gusztusos megjelenésű játék, amely önmagában elcsábít. Kell, hogy nézzük, tapintsuk, játsszunk vele.  (Nekem ilyen a Photosyntesis. Nem tudom, mennyire jó a játékmenet, de olyan szép, hogy ki kell próbálom.)
   
• Lehet fejlődni. Új dolgokat tanulunk magunkról és a másikról, közben tényleg fejlődünk egyegy területen, még mi, felnőttek is. A gyerekek esetében pedig a közös játék többet ér a világ összes fejlesztő füzeténél.
   
• A társas lehet palló a kátyús úton. Ha döcög az együttlét, nehéz bemelegedni, vagy túl sokféle ember van együtt, áthidalhatjuk egy jó játékkal a kommunikációs lyukakat.

Most következzen néhány példa a bejáratott házi kedvencek közül, amelyek egyszerű családi és parti társasjátékok. Bármelyiket jószívvel ajánlom a karácsonyfa alá 2–100 éves korig. Logikai és komolyabb stratégiai játékok most nem szerepelnek a felsorolásban.

1. Gyümölcsöskert (Haba)

Nagyon drága, nagyon kevés pénzem volt, amikor megvettem, de nem bántam meg. Mindhárom, különböző habitusú gyerekem nagyon szerette. Rongyosra játszottuk, és sosem idegesített, noha 40 db fa gyümölcsöt kell minden játék elején elhelyezni a fákra.

Életkor: 2+, 3+
Típusa: kooperatív játék. A cél, hogy a hollót megelőzve leszüreteljük a gyümölcsöt.

Erőssége: Szép és jó megfogni. A gyümölcsök fából készültek, és pont akkorák, hogy az egészen kicsik is meg tudják fogni. A dobókocka is nagy méretű, szintén fából. A kosarak nálunk sajnos tönkrementek, de a gyümölcsök 10 évesen is tökéletes állapotban vannak.

2. Rókanyomon (Gamewright)

A tartalmát és minőségét nézve olcsónak számít. Mi még külföldről rendeltük kétszer ennyiért, de úgy is ledolgozta az árát, mindenkit rabul ejt. Szerencsére nemrég megjelent magyarul is. Ha a reklámját látjátok, nyugodtan dőljetek be, tényleg olyan jó!

Életkor: 5+
Típusa: kooperatív, nyomozós.
Elloptak egy pitét a rókák, és 16 gyanúsított közül nekünk kell kitalálnunk, melyikük volt a tettes. A játék során nyomokat kell gyűjteni, amelyeket összehasonlítunk a már megismert gyanúsítottakkal. A körünkben választhatunk, hogy nyom után megyünk vagy elkapunk egy gyanús alakot. Az a baj, hogy a nyomozógépet olyan jó használni, hogy a kicsik mindig inkább nyomoznának. Ezért szép, amikor jó pár játék után az ötéves belátóvá válik, és a közjó érdekében a gyanúsított után ered.

Erőssége: Az egyetlen játék, amit a 12 éves lányom szívesen játszik az ötéves öccsével. Nagyon szép, nagyon bájos, az egész doboz tökéletesen megtervezett. A játékmenet egyedi, nem láttam még kizárásos logikai következtetésre épülő játékot kicsiknek. Élvezetes használni, jó kézbe venni.

3. Varázslótanoncok a fénylidércek útján

Életkor: 6+ (nálunk 4+)
Típusa: kooperatív, memória, keretmesés

Erőssége: A játék varázslatos hangulatot áraszt, és szeretnivaló a pöttyös doboztól kezdve a fából készült őrszellemen át a felépített kastélyig. A keretmesével együtt erős atmoszférát teremt, amiben jó együtt lenni. Az éjszaka tilosban kószáló varázslótanoncoknak vissza kell érniük az iskolába, vigyázva, hogy az őrszellem utol ne érje őket. Ehhez meg kell jegyezniük, melyik fénylidérc melyik bokorban lapul, mert ők segíthetnek visszatalálni a sötétben. Ha egyvalakit lelepleznek, az egész csapat lebukik, ezért, bár mindenkinek saját bábuja van, segítjük egymást, ahogy tudjuk.

4. Bang   

Életkor: 8+ (nálunk 5+)
Típusa: kártyagazdálkodás, egymás ellen kíméletlenül
Minden játékos kap egy szerepet és ezzel egy nem túl bonyolult küldetést. A seriff a banditák és a renegát ellen, banditák a seriff ellen, a renegát mindenki ellen, a seriffhelyettes titokban a seriffel együttműködve. A gond csak az, hogy nem tudjuk, ki kicsoda, csak a seriff személye ismert. Itt kell egy kis időt szánni a szabálykönyvre, mert néhány kártya jelentését meg kell tanulni. Ha ezen egyszer átestünk, könnyen belerázódunk. Tapasztalatom szerint a fiúk különösen gyorsan sajátítják el, mi mire való, engem is ők tanítottak be, és az első játékot már élveztem.

Erőssége: Hamisítatlan vadnyugati hangulat. A megjelenés, az akciók, a játékmenet mind tökéletes egységet alkot. Csizmáddal rúgod a port, öveden fegyver, tüzelsz az ellenségre.  Az alapjátékban kártyákat játszunk ki egymás ellen, és igyekszünk gyengíteni az ellenfelet. Pörgős, izgalmas játék, pont annyi taktikai lehetőséggel, hogy ne legyen unalmas, és pont annyi szerencsével, hogy ne kelljen nagyon rágörcsölni. Az egész család szereti, általában nem elég egy parti. Eredetileg minimum négy játékossal működik, de mi kettesben is szoktuk játszani, seriff a bandita ellen. Készült belőle egyébként kétszemélyes, és kockával játszható verzió is.

5. Imagine   

Életkor: 12+ (szerintem egy 8–10 éves már tud játszani, ha ráérez az absztrakt formák használatára.)
Típusa: kommunikiációs játék
Átlátszó lapokon absztrakt ikonok hevernek az asztalon. Ezek segítségével kell hang nélkül bemutatnod a feladványt, amit mellékelt kártyáról kaptál, de persze szabad ezt saját kútfőből is játszani. A kártyákat mozgathatod, kirakhatod fekve, állva, elbábozhatod a sztorit, lényeg, hogy ne beszélj. A többieknek meg ki kell találni.

Erőssége: Csak egy csomó kép, a többi fantázia. A képek a piktogramok stílusában készültek, valójában piktogramok építőkövei lehetnek. Érdekes megfigyelni, mennyire beszél egy vizuális nyelvet a társaság. A tanulság az, mint az Activity esetében: mindent el lehet mutogatni. Félénkebbeknek jobb, mint az Activity, mert nem te szerepelsz, hanem a kártyák.

6. Camel Up!

Életkor: 8+
Típusa: parti játék, licitálós
Tevefutamon vagy az oázisban. Egyetlen célod, hogy amikor az első teve átszakítja a célszalagot, neked fizessék a legtöbbet a fogadóirodák. Ha rád kerül a sor, egyetlen akciót hajthatsz végre, fogadsz valamire, vagy léptetsz egy tevét, esetleg hátráltatni, segíteni próbálsz valakit. Minél többen játszotok, annál fontosabb, hogyan döntesz, annál többet spekulálsz, és annál nagyobb eséllyel tesznek keresztbe. Ráadásul a tevék képesek egymással vitetni magukat, így az, hogy ki van az élen, nem mindig egyértelmű.

Erőssége: Jók a figurák, izgalmas a játék, a megjelenés rájátszik a hangulatra. Nem kell matekozni, csak egy kicsit spekulálni, taktikázni. Akkor jó, ha olyanokkal játszol, akik hajlandók beleélni magukat, és közösen izgultok, tesztek egymásnak keresztbe. A végén azon kapod magad, hogy úgy izgulsz, mintha igazi versenyen ülnél. Minden korosztály kedveli, családi bulikra ideális.

7. Fedőnevek képekkel 

Életkor: 10+
Típusa: kommunikációs, asszociációs játék
20 kép van előtted, mindegyik elfed egy személyt. A társadnak el kell mondanod, kik azok, akik hozzátok tartoznak. Ezt úgy teheted meg, hogy utalsz azokra a képekre, amelyek hozzátok tartoznak. Ezt teszi az ellenfél csapata is. Aki hamarabb megtalálja az összes ügynököt, az a csapat nyer. De vigyázz az elhamarkodott következtetéssel, mert az ellenfél malmára hajtod a vizet, vagy felfeded a bérgyilkost, és vége a játéknak!

Erőssége: Békésen, fröccsözgetve lehet játszani, nem kell maximumon pörögni. Nem csak a győzelemre koncentrálsz, hanem élvezed a feladatot. Ehhez a játékhoz négy ember kell, de létezik kétszemélyes változat is. Az eredeti játék valóban fedőnevekkel, azaz szavakkal dolgozik, nem képekkel, lehet választani! A képes verziót kisebbekkel is ki lehet próbálni.

A Twickel Borászat borkóstolással egybekötött ebédre hívta meg a sajtó munkatársait december elején Budapesten. Arról is szó esett, milyen hatása van a jó boroknak a szervezetünkre, és hogy milyen fajtákkal készüljünk az ünnepi menühöz.

A bortól magasabb tudatállapotba kerülünk

„Ha bor nincs, jó lesz az orvosság is.” „Jó bor, jó egészség.” „A bor kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság” – csak néhány mondás a borról, több-kevesebb igazsággal. Sőt, Hippokratész is a következőképpen vélekedett róla: „A bor az italok között a leghasznosabb, az orvosságok között a legjobb ízű és az ételek között a legkellemesebb.” Sokszor félünk az alkoholtól. Azonban Hadobás Béla élelmiszermérnök, a Twickel Szőlőbirtok Kft. ügyvezetője szerint a bor nem alkohol, hanem egy olyan komplex rendszer, amelynek szellemisége van.

A szakember bátorít arra, hogy fogyasszunk bort, de a mértékletességre is felhívja a figyelmet.

A borkészítés története 6000 évre nyúlik vissza, az emberiség pedig mindig is tudta, hogy a bor mértékkel fogyasztva egészséges. Egyiptomban és Mezopotámiában például fertőtlenítésre is használták. Görögországban és a Római Birodalomban vallási kelléknek számított, úgy vélték, az emberi elme határa kiszélesedik a bortól, magasabb szintű tudatállapotot érnek el, és közelebb kerülnek Istenhez. A középkorban a szőlőből készült nedűt nemcsak fertőtlenítésre, de a katonák bátorítására is használták. A mai napig úgy vélik, a bor nemcsak a szív- és érrendszeri betegségekre hat jótékonyan, de emésztést segítő és vérnyomásszabályozó hatása is van. Sőt, a bor oldja a feszültséget, fejleszti a kreativitást – mondta el az élelmiszermérnök. Azt is kihangsúlyozta, csaknem a világ összes nyelvén azt mondjuk koccintáskor, hogy „egészségedre”.

Hadobás Béla felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt 20–30 évben egyre aktívabb az érdeklődés a bor iránt, ezt pedig „a francia paradoxon” váltotta ki. Ugyanis annak ellenére, hogy Franciaországban sok zsíros ételt fogyasztanak, mégis alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, mint más, kevesebb zsiradékot fogyasztó országokban. Tudósok még a kilencvenes években rájöttek, hogy ez a vörösborban található jótékony vegyületeknek köszönhető.

A szakember szerint naponta kevesebb, mint öt deciliter bor még egészséges hatást fejt ki, persze ez a mennyiség függ az egyéntől, életkortól és a nemtől is. (Addiktológus orvosok nem minden esetben osztják ezt a nézetet, ők inkább kisebb mennyiségeknél húzzák meg az ajánlott fogyasztási határt.)

Káros, ha nem iszunk vörösbort?

Márk László kutató, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Kar Biokémia és Orvosi Kémia Tanszékének egyetemi docense kiemelte: a bor szerepel a Magyar Gyógyszerkönyvben is.

Ő is megerősítette, hogy a mértékletes borfogyasztás bizonyítottan antibakteriális hatású, jótékonyan hat a szív- és érrendszeri betegségre, valamint a kettes típusú diabéteszre.

Nem emelte ki a bor egyetlen összetevőjét sem, kutatások szerint ugyanis sok ezer molekula konstellációja biztosítja a vörösbor egészségvédő hatását.

Ne felejtsük el a borokat sem az ünnepi asztalról, azonban ahogy a szakemberek is mondták, válasszunk minőséget, és mértékkel fogyasszuk azt. Egészségünkre!