Kedves Olvasónk, kérlek, állj most meg egy pillanatra, és légy őszinte magadhoz. Ugye Te is minden évben elhatározod, hogy idén karácsonykor minden tökéletes lesz? Időben beszerzed az ajándékokat, mindenkinek kézzel készített aprósággal kedveskedsz, nem egy plázában küzdesz a tömeggel, az ötlettelenséggel és a rád izzadt kabáttal. Hajnali misére sietsz, mert lelkiekben is készülsz az ünnepre, az adventi koszorúhoz nem advent első (esetleg második?) vasárnapján keresgéled szitkozódva a tavalyi koszorúalapot és a gyertyákat, mert már megint elfelejtetted megvenni. Mézeskalács- és habcsók illatban úszik a lakás, a süteményes fémdobozokban hókiflik pihennek, és eszedbe sem jut, hogy cukrászdában rendeld a bejglit.

És ami a legfontosabb: azt is megfogadod, hogy nem zsörtölődsz, nem vagy utálatos, nem bosszankodsz, és nem veszekszel életed párjával.

Nem zúdítod rá a készülődés és az évvége minden nyűgét, nem vágod a fejéhez, hogy már megint mit felejtett el, és egyáltalán, nem viselkedsz úgy, mintha egy kicsit sem szeretnéd azt, akivel közösen ülöd meg az ünnepeket és éled meg a hétköznapokat.

Tapasztalatom és a barátnői körömben végzett, szigorúan nem reprezentatív, ám önbevallásos közvélemény-kutatásom alapján elmondható, hogy a karácsony még a jól működő párkapcsolatokat is kikezdi.

Nem tudom, miért, de ez a pár nap nemcsak a házi tündért, de az állatot is kihozza belőlünk… és aki mást mond, az hazudik. Vagy hozzáment egy szenthez. Vagy ő maga a szent. Esetleg szuperereje van, ha ez utóbbi, akkor abból kérek egy kicsit én is.

Elgondolkodtam azon, hogy ha egy alapjában véve jónak mondott, szereteten, szerelmen, tiszteleten és kölcsönös megbecsülésen alapuló kapcsolatban, házasságban is legalább egy kiadós veszekedés az ünnepi készülődés velejárója, akkor mi a helyzet vajon azokkal az otthonokkal, ahol amúgy sem tökéletes minden. Ahol valaki úgy érzi, elhanyagolják, nem figyelnek rá, nem szeretik jól vagy eléggé. Ahonnét valaki kikacsint. Ahol felütötte fejét a féltékenység, a keserűség, a harag.

Kérdéseimmel dr. Mészáros Ádámhoz fordultam, aki párkapcsolati mediátorként és coach-ként már sok bajba jutott párnak segített újból közös nevezőt találni. Január első napjaiban nagyon megnő azok száma, akik párkapcsolati mediációra és coachingra jelentkeznek – számolt be tapasztalatairól. Majd hozzátette: a párok sokszor jó esélyként tekintenek a karácsonyi időszakra, hogy összemelegedjenek, közelebb kerüljenek egymáshoz.

A szakember szerint azokban a párkapcsolatokban, ahova beférkőzött egy harmadik fél is, nagyon gyakran a megcsalt társ egyfajta ultimátumként tekint az ünnepre. A hűtlen félnek döntenie kell, hogy az új esztendőben visszatér a családi fészekbe, vagy kilép belőle.

A karácsonyhoz azonban nem jár automatikusan varázspor, a krízisben lévő kapcsolatokat nem menti meg a tökéletesen szervezett ünnep, a pompásan feldíszített fa, a repedésmentes bejgli – ezek csak díszletek, csak zengő érc vagy pengő cimbalom. Hogy ez mennyire igaz, arra a Google statisztikái is rávilágítanak: január elején keresnek rá a legtöbben a „válóper” kifejezésre az interneten.

Az év végi ünnepek eltelte után sokan rádöbbennek, hogy házasságuk végleg megromlott, és az év első hónapját már lázas kutatással töltik, hogy mindent megtudjanak a válás menetéről.

Az angolszász országokban már neve is van ennek a szomorú jelenségnek: sokan csak „Divorce Day”-nek, azaz a válás napjának nevezik január első munkanapját…

A karácsony egy külső hatás; ha valakinek a karácsony javít a kapcsolatán, házasságán, akkor tessék egész évben karácsonyozni – vallja a párkapcsolati szakember, aki azt tanácsolja azoknak a pároknak, akik úgy érzik, az ünnep alatt erősebb lett közöttük a szeretet, hogy keressék meg azokat a momentumokat ebből a néhány napból, ami segített, ami kiemelt a hétköznapi mókuskerékből.

Az advent kiváló lehetőség arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést: hogyan tudnék jobb feleség vagy férj lenni; sőt, ezt nemcsak magunktól kellene megkérdezni, hanem érdemes leülni és megkérdezni a másiktól is, hogy mire van szüksége

– hívta fel a figyelmet dr. Mészáros Ádám.

Gondolj csak bele, kedves Olvasó, milyen más lenne minden, ha higgadtan ki tudnád mondani: Szeretném, ha az évvégi hajrában észrevennéd, hogy fáradt vagyok. Segíts a bevásárlásban. Legyél többet a gyerekekkel. Oldjuk meg, hogy eljussak egyszer lazítani a barátokkal.

Te ki tudod mondani ezeket? Vagy mártír maradsz és veszekszel? És ami talán még fontosabb: te meghallod az ilyen mondatokat?

Most ne válaszolj. Inkább kérdezz. A másiktól. És hallgasd is meg figyelmesen, hogy karácsonykor ne csak a fényesre pucolt ablakok ragyogjanak, hanem a lelkekben is kivilágosodjék valami. Elvégre ezért van az ünnep, és ezért vagyunk egymásnak.

Röviden? Nem könnyű. Azt gondolom, életünk legjobb döntései között tarthatjuk számon, amikor úgy határoztunk, hogy gyermeket szeretnénk. Aztán az is, hogy még egyet. Imádni valóak, és egyre többször alakul úgy, hogy könnyes szemmel, csendben mosolygok, amikor megint valami újat fedeznek fel a világból, és ezt – a maguk módján - szóvá is teszik. Ugyanakkor kétségkívül több energiát – és kreativitást - igényel a családos, mint a páros-lét.

A szemlélet, amellyel minden nap kelünk és fekszünk, és amelyet igyekszünk a legjobb tudásunk szerint átadni minden tréning-résztvevőnknek, nem egyoldalú. Nem CSAK a szülőt teszi felelőssé mindazért, ami a családban történik, ugyanakkor a gyermeket sem korlátozza a passzív alany szerepére.

Nehéz is elképzelni arról a gyerekről, akit az örökmozgónak látunk, akinek be nem áll a szája, és mindig mindenről van véleménye, hogy passzív alany lenne.

Ez a szemlélet és a gyakorlatba ültetését segítő módszer a családot kezeli egységként, amely képes megoldani a felmerülő nehézségeket saját keretein belül.  A megoldás, ha nevezhetjük így, nem külső forrásból, séma szerint érkezik. A jó hír az, hogy a szülőnél van a megoldás, és a rossz hír az, hogy a szülőnél van a megoldás. A szülő ismeri legjobban saját gyermekét, családját.

A gyakorlati megközelítés, és az, hogy a kölcsönös tiszteletet és szeretetet tekintjük a kapcsolatok alapjának, elősegíti, hogy a feleket partnernek tekintő minőségi és korrekt kommunikáció alakuljon ki, amelyből mindkét fél profitálhat, rövid és hosszú távon, egymással és másokkal való kapcsolatában egyaránt. Mindez szeretni valóan reális és emberközeli, elismeri, hogy nem vagyunk gépek.

Fontos, hogy azért működjenek együtt velünk a gyermekeink, mert belátják, hogy az mindenki számára jobb, mint veszekedni, és nem az a célunk, hogy szófogadó gyerekeink legyenek.

Nem használjuk a büntetést, mert azzal nem jutunk el odáig, hogy belső meggyőződésből tegyen, vagy ne tegyen valamit. Később sokkal kreatívabban és aktívabban állnak a kihívások és nehézségek elé, ha meghallgatjuk és komolyan vesszük a véleményüket. Ne válaszoljunk azonnal a kérdéseikre, előbb kérdezzük meg, ők mire jutottak magukban.

Fontos, hogy megtanulják, milyen jelentős segítség, ha képesek együttműködni egymással, és ellentéteik dacára is képesek támaszt nyújtani, ha arra van szükségük. Időigényes idáig eljutni velük? Mindenképpen az.

Néha, amikor én sem azt és úgy mondom vagy teszem, amit és ahogyan azt szeretném, eszembe jutnak a következők:

Minden alkalommal megbocsátunk a gyermekeinknek, amiért másként és mást tesznek, mint ahogy azt elvárnánk, vagy megbeszéltük. Legyünk elnézőek önmagunkkal szemben is, ha úgy érezzük, hogy hibáztunk.

Érdemes ilyenkor végiggondolni azt is, mi mindent tanítunk a gyerekeinknek azzal, hogy beismerjük és elfogadjuk a hibáinkat. Jó, ha tudják, hogy nekünk is megvannak a magunk harcai, ahol hősiesen helyt állunk, még ha nehéznek érezzük is.

Mindezek során olyan szemléletmódot, hozzáállást sajátítunk el és adunk át a gyerekeinknek, amely segíti, hogy használják az empátiájukat, az együttműködési készségüket és a probléma megoldási képességüket, mind gyermekként, mind felnőttkorukban.

Ha szerencsénk van, a gyermekeink mindezt már „anyanyelvi szinten” fogják használni, míg mi – be kell, hogy lássuk – kicsit mindig törni fogjuk, hiszen nem ebben nőttünk fel. Nézzük el tehát magunknak, ha idegesen szólunk vissza, ha felemeljük a hangunkat, ha egy legyintéssel elintézünk valamit, amire később rádöbbenünk, hogy gyermekünk számára igenis fontos lehetett!

Az empatikus és együttműködő gyereknevelés megismerése és annak gyakorlatba ültetése nem rövidtávon teljesíthető feladat. Sok munka, türelem, odafigyelés kell hozzá, és bizony sokszor fogunk mellélőni, de lényeg, hogy ismerjük az utat, elindultunk rajta, és ha mellé is lépünk néha, tudjuk, mint Dorothy az Óz-ban: mindig a sárga úton! Találkozunk majd Keleti és Nyugati boszorkányokkal, segítségünkre lesznek olyan tények és ismeretek, vagy barátok, akikre mindig számíthatunk, de lesznek olyan napok is, amikor úgy gondoljuk, hogy ezt képtelenség végigcsinálni. Csak megjegyzem, én a pilatesnél érzem mindig ezt, hogy ki tud egyszerre a levegővételre, a hasizomra, a gerincére és még az aktuálisan mozgatni kívánt testrészére is figyelni egy adott időpontban, de sok-sok gyakorlás után végül mégis sikerül - tehát,

Kedves Szülők, cipellőket összeütni, az utazás elkezdődött!

Idén igazán emlékezetes televíziós tartalmakkal tölthetjük a karácsonyi délelőttöket és az újévi ünnepeket, hiszen újra képernyőre kerül a nagysikerű „Aranyok Aranya” sorozat. A különleges ismeretterjesztő filmsorozat nem titkolt célja, hogy a családokat: a fiatal és az idősebb korosztályt együtt ültesse le a televízió képernyője elé. A téma és a műfaj sokat ígérő, hiszen a kamera 7 európai ország 33 városában forgott, a különleges vágási technika, a film dinamikája, a gyönyörű tájak és képek a fiatalok érdeklődését is felkelthetik.

A műsor Facebook oldalán rengeteg visszajelzés érkezett azzal kapcsolatban, hogy mennyire inspiráló volt a film, és az abban szereplő tájak: az utazás mellett sokan kedvet kaptak ahhoz is, hogy újra fellapozzák Arany János műveit.

Az Aranyok Aranya 1 éven át forgott Arany János születésének 200. évfordulóján a költő történelmi balladáinak és életének fontos helyszíneit bejárva Karlovy Varytól Nápolyig, a Tordai-hasadéktól Montgomery-ig. Az újszerűen megalkotott sorozatban Ugron Zsolna író, valamint Várkonyi Gábor és Csorba László történészek Arany János irodalmi és történelmi iránytűjével járták be Európát, eloszlatva a balladai homályt, összevetve a történelmi valóságot Arany János költői képzeletének világával.

A 8 részes sorozat ismétlése 2018. december 24-én, 25-én, 26-án, 27-én, 28-án 10.35 órától, december 31-én 11.10 órától, január 1-én és 2-án 11.30 órától lesz látható az M5 csatornán!

Anyukám langyos tejben cukorral futtatta az élesztőt, hogy szép levegős legyen majd a tészta, és egy tojással készítette, egy másikkal pedig sütés előtt lekente. Ezért is volt olyan nehéz, hogy megtaláljam a tökéletes kalács receptjét a fruktóz- és laktózérzékeny, tejfehérje-allergiás kislányom számára, aki akkor még a tojással is hadilábon állt. Szkeptikusan hagytam el a készítés során a tojást, a tejet, a kristálycukrot, és kísérleteztem az arányokkal. Megérte. A kisült kalács ugyanolyan puha és foszlós lett, mint anyukámé, senki nem gondolta, hogy mentes.

Most ennek a kalácsnak a receptjét szeretném megosztani azokkal, akik hasonló cipőben járnak, illetve a kísérletezőknek két izgalmasabb változatot: egy illatos, sárga, sütőtökös-csíkosat és egy reform, vaníliás zabpelyheset is hoztam.

Kalács tönkölylisztből a fruktóz-, laktóz-, tej- és tojásmentes diéta szerint

Hozzávalók:

• 500 gramm tönköly fehér liszt
• 75 gramm vaj (növényi, mentes)
• 3 evőkanál nyírfacukor/xilit
• 1 teáskanál szőlőcukor
• 25 gramm élesztő
• fél teáskanál só
• 250 gramm növényi tej (natúr zabital)

Kép: Varga Zita Hella / babakonyha.hu

Egy kis langyos tejben az élesztőt egy teáskanál szőlőcukorral megfuttatjuk. Közben a lisztet átszitáljuk, a sót és a xilitet belekeverjük. Belekockázzuk a vajat, és összemorzsoljuk a liszttel. Ha az élesztő felfutott, belekeverjük a lisztbe, hozzáöntjük a többi tejet is, és átgyúrjuk a tésztát. Addig dagasztjuk, amíg a tészta selymes, hólyagos nem lesz. Majd letakarjuk, meleg helyre tesszük, és a duplájára kelesztjük. Ezután a megkelt tésztát hat egyenlő részre vágjuk, és jöhet a fonás. A megfont kalácsot a tepsire helyezzük, és még 20–25 percig kelni hagyjuk. Majd lekenjük egy kis növényi tejjel a tetejét. 180 fokra előmelegített sütőben fél óra alatt megsütjük a kalácsot. Amikor kivesszük, még megkenhetjük a kalács tetejét egy kis növényi tejjel.

Sütőtökös csíkos kalács fruktóz-, laktóz-, tej- és tojásmentes diéta szerint

Hozzávalók:

• 500 gramm liszt
• 75 gramm vaj (növényi, mentes)
• 4 evőkanál nyírfacukor/xilit
• 1 teáskanál szőlőcukor
• 25 gramm élesztő
• fél teáskanál só
• 125 ml + 25 ml növényi tej (natúr zabital)
• kb. 100 gramm sütőtökpüré (sütőben sült sütőtök húsa)

Kép: Varga Zita Hella / babakonyha.hu

Két keverőtálat készítünk ki, és megfelezzük az arányokat a tej kivételével, ott az arány a hozzávalók szerint alakul. Tehát:

Az első adag tésztában a hozzávalók: 250 gramm liszt, 37,5 gramm vaj, 2 evőkanál nyírfacukor/xilit, fél teáskanál szőlőcukor, 12,5 gramm élesztő, 1 mokkáskanál só, 125 ml növényi tej

A második adag tésztában a hozzávalók: 250 gramm liszt, 37,5 gramm vaj, 2 evőkanál nyírfacukor (xilit), fél teáskanál szőlőcukor, 12,5 gramm élesztő, 1 mokkáskanál só, 25 ml növényi tej, kb. 100 gramm sütőtökpüré

Innentől kezdve, ha figyelünk az arányokra, teljesen úgy dolgozunk, mint az előző recept esetében. Tehát egy kis langyos tejben a szőlőcukorral megfuttatjuk az élesztőket. Mindkét tálba beleszitáljuk a fele-fele lisztet, belerakjuk az édesítőt, az 1-1 csipet sót, mindezt megkeverjük, majd belemorzsolhatjuk a felkockázott vajat. Végezetül hozzáadjuk a felfuttatott élesztőket. Azt az adagot, amelyben a 125 ml tej van, máris begyúrhatjuk. A másikhoz (25 ml tej) azonban még hozzá kell adnunk a 100 gramm sütőtököt, utána gyúrható a tészta. Addig dagasztjuk mindkét változatot, amíg a tészta selymes, hólyagos nem lesz. Majd letakarjuk, meleg helyre tesszük, és a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztákat kinyújtjuk (minél vékonyabbra, kb. ujjnyi), a fehér alulra kerül, a szép sárga sütőtököset ráhelyezzük, és feltekerjük, mint a palacsintát. A feltekert kalácsot a tepsire helyezzük, és még 20-25 percig kelni hagyjuk. Majd megkenjük egy kis tejjel a tetejét. 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, kb. fél óra alatt meg is sül. Amikor kivesszük, még megkenhetjük egy kis növényi tejjel.

Zabpelyhes-amarantos vaníliás fonott kalács a fruktóz-, laktóz-, tej- és tojásmentes diéta szerint

A reform kalácsokat kedvelők nyugodtan próbálkozhatnak azzal, hogy az eredeti receptben a liszt arányát csökkentik a reform-hozzávalók növelésével, ilyen például ez a zabpelyhes változat.

Hozzávalók:

• 380 gramm liszt
• 40 gramm zabliszt
• 20 gramm amarant
• 60 gramm zabpehely (aprószemű)
• 75 gramm vaj/margarin (mentes!)
• 1 evőkanál xilit/nyírfacukor
• 25 gramm élesztő + 1 teáskanál szőlőcukor
• 1 mokkáskanál só
• 250 gramm növényi tej (natúr zabital, mert édeskésebb az íze)
• 1 vaniliarúd kikapart belseje

Kép: Varga Zita Hella / babakonyha.hu

Az elkészítése ugyanúgy történik, mint az első receptben: egy kis langyos tejben az élesztőt egy teáskanál szőlőcukorral megfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, a sót, a cukrot, a vaníliarúd kikapart belsejét, a zabpelyhet és az amarantot hozzákeverjük. Belekockázzuk a vajat és összemorzsoljuk a liszttel. Amikor az élesztő felfutott, belekeverjük a lisztbe, hozzáöntjük a többi tejet is, és átgyúrjuk a tésztát. Addig dagasztjuk, amíg a tészta selymes, hólyagos nem lesz. Majd letakarjuk, meleg helyre tesszük, a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát hat egyenlő részre vágjuk, és összefonjuk, a tepsire helyezzük, és még 20-25 percig kelni hagyjuk. Majd megkenjük egy kis tejjel a tetejét. 180 fokra előmelegített sütőben fél óra alatt aranybarnára sül a kalácsot. Amikor kivesszük, még megkenhetjük egy kis növényi tejjel.

Még több kalács receptért katt ide>>

Harcsapaprikás túrós csuszával (pangasiusból) – ez a szöveg szerepel egy budai vendéglő étlapján. A kiírásról megkérdezzük a pincért is, aki mosolyogva válaszol: „Hát mi legalább kiírjuk”. A pangasius, amit magyarul cápaharcsának is neveznek, valójában egy délkelet-ázsiai fajcsoport, tehát nem egyetlen halfajt jelöl. Persze más jellegű, mint a mi harcsánk: monokultúrában tenyésztik, és ma már többnyire táppal etetik. A hazai haltenyésztésre ez a tartásmód nem jellemző: a nálunk alkalmazott polikultúrás haltenyésztésnek az a lényege, hogy több fajt is együtt tartanak, de azokat nem véletlenszerűen válogatják össze, hanem úgy, hogy a természetes táplálkozási szokásaik szinergista hatása érvényesüljön.

Együtt, sokféleségben

„Nézzünk erre egy példát: A halastavainkban élő halak többsége ponty, amely az iszapot turkálja. Ennek következtében olyan tápanyagok jutnak a vízbe, amelyekből alga képződik, ezt az odatelepített busafajok hasznosítják, más halak közvetlenül nem. Magyarán a ponty olyan tevékenységet folytat a tóban, amivel a busát ellátja táplálékkal” – avat be a halastavak titkaiba dr. Havasi Máté halászati szakmérnök, környezetkutató, a Pannon Egyetem Georgikon Karának tudományos főmunkatársa. Hozzáteszi, hogy itthon a klasszikus polikultúra úgy néz ki, hogy a halak 70–80 százaléka ponty, 15–20 százaléka busa, 5 százalék növényevő amur, 1–2 százalék pedig ragadozó. Utóbbiak a tóból a nemkívánatos, úgynevezett gyomhalakat távolítják el, azt alakítják értékes halhússá. Ilyen gyomhalak az idegenhonos, mellékes halakon kívül a keszegfélék is, bár jelentőségük napjainkban nő, horgászvizek telepítésekor értéket képviselhetnek, ezért egyre több gazdaságban foglalkoznak rendszeres szaporításukkal.

Komplex táplálás

Mint megtudtuk, a magyar halastavi tenyésztés zöme úgynevezett félintenzív halastavi termelés, ami azt jelenti, hogy a tavakat állattenyésztésből származó szerves trágyával trágyázzák, a halakat pedig abraktakarmánnyal is etetik.

„A trágyázás egyebek mellett nitrogént és foszfort juttat a vízbe, amin felnőnek a halak természetes táplálékai: megtermelődik a növényi és állati plankton, a rovarlárvák, minden, amit a halak megehetnek” – közli Havasi Máté. Magyarán a természetes folyamatok erősítéséről és gyorsításáról van szó. A trágyázás mellett – elsősorban kukoricával és búzával – kiegészítő abraktakarmányozást is folytatnak, hogy a hal a tóban megtermelődő fehérje mellett megfelelő mennyiségű energiához is jusson. Ez az a takarmány, amit a pontyok megesznek.

A polikultúrás halastavi termelés egyik hátránya, hogy abból a halakat alapvetően csak ősszel lehet kinyerni: a halászatra általában szeptembertől november végéig van lehetőség, amikor le is engedik a vizet. A pikkelyeseket ekkor válogatják szét faj és méret szerint, a piacon pedig dömpingszerűen jelennek meg a karácsonyi időszakig. Ez a szezonalitás komoly probléma, még akkor is, ha ehhez a halgazdaságok valamilyen szinten alkalmazkodnak. Vannak köztük olyanok, amelyek bizonyos halmennyiséget képesek raktártavakban tárolni, onnan pedig az év más szakaszaiban is értékesíteni, míg mások olyan termelési szerkezetet alkalmaznak, amely lehetővé teszi, hogy a nyári ritkító halászatokból is piacra dobhassanak pikkelyeseket. A feldolgozott, például fagyasztott haltermékek a hosszabb eltarthatóság miatt egész évben piacra kerülhetnek.

Nem azonos minőségűek!

Hal és hal között nemcsak a faj szerint van különbség, hanem attól függően is lehet eltérés, hogy azok melyik gazdaságból származnak. Ennek oka, hogy az alkalmazott tápok nem egyformák, különböző a telepítési sűrűség is, a víz sem egyforma, ezeknek pedig hatása van a húsminőségre is. Persze élelmiszer‑biztonsági szempontból mindegyik megfelelő, de íz- és beltartalmi különbség lehet köztük. Az is sokat számít, hogy egy hal természetes vízből vagy pedig halgazdaságból származik-e. A természetes vizeknél például kulcskérdés, hogy milyen halászterületekről, milyen vízminőségről van szó.

Kép: Designed by Freepik 

A nem hazai fajokat egészen más körülmények között tartják. Az afrikai harcsát például nem is tavakban, hanem medencékben nevelik, 15 fokosnál melegebb vizük kutakból származik. Ennek oka, hogy ennél hidegebb vízben a faj immunrendszere összeomlik, a hal pedig elpusztul. Az afrikai harcsát intenzív rendszerben nevelik, ami azt jelenti, hogy kádjaik vizét szűrik és tisztítják, táplálékuk pedig formulált táp. Ezek a haltápok a faj speciális igényei szerint készülnek, megfelelő arányokban tartalmazzák a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, fehérjéket és zsírokat.

Lazactól a tonhalig

A lazacok nagy részét szintén intenzíven termelik, nem vadon fogják be. Tartása nem egyszerű, mert a halfaj életmenete bonyolult: édesvízben születik, utána útra kel, és tengervízben nevelkedik. Emiatt az intenzív rendszerben termelt lazacot kezdetben édesvízi medencékben, utána tengeri ketrecekben helyezik el, és precízen megtervezett tápokkal etetik őket. Ezekbe olyan természetes adalékanyagok, például karotinoidok (konkrétan asztaxantin) is kerülhetnek, amelyek a halhúst is szépen színezik. A vadon élő lazac is ennek köszönheti jellegzetes, vöröses-rózsaszínes árnyalatát, csak éppen nem táppal jut be a szervezetébe, hanem az apró tengeri rákok fogyasztásával. Ez a vegyület nemcsak a színért felelős, hanem antioxidánsként az élettani hatása is kedvező.

A tonhalakat tenyészteni a mai napig nem tudják, szaporításuk nem megoldott, alapvetően csak halásszák őket – emiatt viszont a legtöbb állomány veszélyeztetett. Ugyan vannak cégek, amelyek elvileg kíméletes módszerekkel halásznak, ám kérdéses, hogy ezt az ígéretet mennyire lehet készpénznek venni. Aki ugyanis megpróbál egy kicsit is környezettudatosan működni, azonnal piaci hátrányba kerül azokkal szemben, akik ilyesmivel nem törődnek. Tehát kérdés, hogy a környezettudatosság a gyakorlatban mennyire tud megjelenni. Havasi Máté a fogyasztók figyelmét mindig fölhívja arra, hogy a tonhalak fogyasztását ökológiai okok miatt kerüljék. A szakember a környezetszennyezés és a hazai gazdaság erősítése miatt általánosságban is inkább a hazai halak fogyasztását javasolja.  

Rizikó a tengerben

Alapvetően halfajtól és halászterülettől függ, hogy az egyes egészségkárosító anyagok mennyire kerültek be a táplálék­láncba: egyrészt vannak szennyezett és kevésbé szennyezett vizek, másrészt minél magasabb szinten áll a táplálékláncban egy adott halfaj, a húsában annál jobban akkumulálódnak a szennyezőanyagok. Emiatt a természetes fogásból származó tengeri ragadozóhalakkal van a legtöbb probléma.

Értékes zsírsavak

Fajfüggő, hogy a halaknak milyen a zsírsavösszetétele. Például a tengeri halakban picit magasabb az omega-3 zsírsavak aránya, ebből a szempontból értékesebbek, de van az édesvíziek közt is olyan, amelyiknél hasonlóan kiemelkedő ez az érték. Ilyen például a busa. A tenyésztett fajok esetében a zsírsavtartalmat táppal is el lehet tolni pozitív irányba, ezt sok esetben meg is teszik.

A dzsungelben nincs fehér ég, mert szemtelenül hét ágra süt a nap, és zavarba ejtően kék a Karib-tenger.

A hangszórókból ismert karácsonyi dalok reggae változatai szólnak. A Mikulásnak raszta haja van, a krampusz virgács helyett égő füves cigit tart a kezében.  A rumos kólának szintén van karácsonyi változata, Four Pack-nek hívják, három áráért négyet kapsz belőle. A boltokban a karácsonyi dekoráció végtelenül giccses, minden ízlést, szépérzéket nélkülöz, még a maradék karácsonyi hangulatot is elveszi. A műhó természetesen még a Karib-tenger partjáról sem hiányozhat.

Persze igaz, hogy az ünnep nem a külsőségekben létezik, hanem a szívekben él igazán. A településen, ahol élünk – egyszer kiszámolták – közel ötven náció képviselteti magát. Az ember idejön lakni a világ másik végéből és szépen lassan – ilyen vagy olyan körülmények miatt – elkezd lemondani bizonyos dolgokról. Először a pedikűr marad el. Majd a smink. A terítő az asztalról. Majd a kés vagy a villa. Végül elmarad az ajándék, és elmarad az ünnep. Szépen lassan, szinte észrevétlenül múlik el, míg végül meg sem tudják mondani, mikor hagyták abba igazán a karácsonyt ünneplését.  

Nálunk akkor is lesz karácsony. Még akkor is, hogy ha a karácsony minden kellékéért egyenként meg kell küzdeni. El vagyunk mi kényeztetve a nyugati világban, amit csak kigondolunk, rövid időn belül meg is szerezhetjük. Itt a lustaság, tudatlanság és az értetlenség szentháromságát is le kell győznünk ahhoz, hogy szert tegyünk arra, amire szükségünk van. Itt máshogy működnek a dolgok. Ha diót szeretnél, akkor a boltos elvitatkozik veled, hogy biztos inkább mogyorót keresel, mert ő még nem hallott a dióról. Végül csak megtaláljuk közös erőfeszítéssel a bolt egyetlen zacskó dióját. Ha van dió, akkor lesz bejgli.

Kép: Roger W / Flickr 

Hiába a dzsungel egy örökzöld erdő, fenyőfát nem terem. Tuját viszont árulnak helyenként. Ezekre a tujákra szinte várólistát vezetnek.

A boltos hetekig hiteget. Majd pénteken lesz. Ha nem pénteken akkor majd hétfőn. Telefonáljak szerdán. Megígérik, hogy kihozzák csütörtökön. Fél óra múlva jönni fog. Három óra múlva se jön. Végül sötétedés előtt öt perccel megérkezik a fa. Rossz címet mondtam, mondja a sofőr, azért nem talált ide. Azt mondtam, hogy fehér házban lakom, ez a ház pedig sárga. Igaza van. Én is jobban tudhatnám a saját címemet. A dzsungelben nincsenek házszámok. Már csak halat kellene szerezzek, de halat olyan nehéz venni, mintha legalább a Szaharában élnénk. Pedig a halas kocsit már megtaláltam, de az eladó úgy csóválta a fejét, mintha libamájat kértem volna, nincs, szerelmem, mondta. Mert ezek így beszélnek. Hány boltosnak, hivatalnoknak voltam én már a királynője, szerelme, kicsi szíve!

Ajándékot vásárolni a közeli nagyvárosba, Limonba megyünk. Az egykor jobb napokat látott karibi kikötővárosban nincsenek se márkás ruhaüzletek, se plázák, viszont egymás után sorakoznak a gagyi kínai árut felsorakoztató üzletek. Sokszor az eladó kint áll a bolt előtt és mikrofonba sorolja, hogy bent milyen árukhoz lehet hozzájutni. Rettenetes a hangzavar. Ha nem ez, akkor valami latin sláger üvölt az utcára kifordított hangfalból. Mi úgyis csak gyerekcipőt és játékot keresünk. A gyerekcipő nagyobb kihívás, mint gondoltam, a kínálat alapján úgy tűnik, hogy a karibi gyerekek többet járnak templomba, mint az utcán, mert mindenhol csak cicomás lakkcipőket árulnak. Miért keresek én egyébként is terepszandált, mikor Puerto Viejo – ahol lakunk – nem is a dzsungel – mondja az eladó.

Nem baj. Az advent úgyis a türelem, a várakozás időszaka. Ahogy Márai írta, megvárni egy angyal és egy szent türelmével amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Megvárjuk. Advent a téli napforduló ideje, amikor a sötétség lassan átfordul világosságba.

Ebbe a várakozásba, a legsötétebb órában születik meg a Megváltó, aki világosságot hoz az életünkbe. Ez a pont a tavasz ígérete.

Még el se kezdődött igazán a tél, már ígéretünk van a tavasz eljövetelére. Tudjuk, hogy a hó alatt már éledeznek a csírák. Tudjuk, hogy már kel a lángos csillag, amely a napkeleti bölcseket a Megváltóhoz vezette. Mindannyian életünk során egy csillagot követünk. Ez a csillag a megérzésünk, a szívünk hangja. Engedjük, hogy ebben az időszakban hangosabban szóljon!

– Milyen volt az első találkozása a Diótörővel?
– Jól emlékszem, édesanyám vitt el rá az Operaházba. A gyönyörű épület, a zene, ahogy a gyerekek táncoltak, mind nagyon tetszett, valósággal beszippantott. Amikor az előadás után ballagtunk hazafelé, én is végig ugráltam és próbáltam utánozni a látottakat.

Egyértelmű, hogy ez az élmény indított el a pályán. Aztán a Diótörő lett az első darabom is, amivel színpadra kerültem. A kapcsolatunk azóta is töretlen…

– Amikor 2011-ben megkapta az igazgatói kinevezését, tudta, hogy „hozzá fog nyúlni” a kultikus karácsonyi baletthez?
– Igen, bele is írtam a pályázatomba, hogy mivel ez az a darab, amit az évben legtöbbször játsszunk, nagyon fontos, hogy milyen kiállításban mutatjuk be a közönségnek. A jelmezek, a díszletek, a kellékek stílusát, hangulatát nem kívántam alapvetően megváltoztatni, modernizálni, mert tudtam, hogy a közönségünk a klasszikus formát fogja továbbra is keresni, ezért ez hiba lenne. A koreográfián viszont sokat alakítottunk, hiszen elmúlt hatvan év a bemutatása óta, és a táncművészet azóta nagyot változott, fejlődőtt.

– Hogy lehet, hogy ennyi időn keresztül érintetlen maradhatott az előadás?
– Nem volt rá mersz. Ha egy darab ennyire sikeres, mindig rizikós változtatni rajta. Engem az előadás megújításakor alapvetően a jövő generációinak a szempontjai, elvárásai motiváltak. Fát az ember elsősorban nem magának ültet. Hihetetlenül boldog vagyok, amikor látom a nézőtéren a rengeteg csillogó szemű kisgyereket. Egyébként a Diótörőn túl is alapvetően azon dolgozunk, hogy szülessenek olyan darabjaink, amelyek 20–30 év múlva a repertoár ékszereivé tudnak válni, a nagy klasszikusokhoz hasonlóan.

– Ön szerint a Diótörő minek köszönheti hihetetlen népszerűségét?
– Csodálatos dallamvilágán túl szerintem a siker kulcsa, hogy a kerettörténetben az történik, ami velünk is szokott karácsonykor: együtt a család, készülődünk, a gyerekek izgatottan várják az ajándékokat. Jó ezt viszontlátni eltáncolva, muzsika és szép díszletek között. Manapság különösen éhezzük az itt ábrázolt idillt, a családi harmóniát, az ünnep szépségének, méltóságának megélését.

– Egyik újítása, hogy a „Solymosi-féle” Diótörő egy misével kezdődik. Miért érezte ezt fontosnak?
– Gyerekkori emlékeim ihlették ezt a változtatást. Az otthoni karácsonyozás előtt nagymamám mindig elvitt minket misére, ez alatt anyuék feldíszítették a fát. Úgy gondolom, hogy ez sok mai családban is ismerős lehet, és talán közelebb visz karácsony lényegéhez, amely manapság sokszor elhomályosul. A keresztény kultúra emellett európaiságunk zászlóshajója.

A Diótörő ugyan mindenkihez szól, akár vallásos, akár nem, de tény, hogy a karácsony egyházi és családi ünnep, ennek pedig szerves része Isten házának felkeresése.

Ezt egyébként idén sajnos nem fogjuk tudni megmutatni az Erkel Színházban, mert a színpad kisebb, mint a felújítás alatt álló Operaházban. Elővettük a régi díszleteket, picit alakítani kellett a felújított változaton is. Idén egy különleges, Diótörő 2.2-es verziót láthatnak a nézők, de amint visszaköltözünk az Operaházba, újra a misejelenettel indul majd az előadás.

Az irányított kérdések lehetőséget adnak arra, hogy ne csak a szülő-gyermek kapcsolat örömeit, sikereit gyűjtsük össze, hanem szembenézzünk a megtapasztalt nehézségekkel, csalódásokkal is, és ezekből is erőt és hitet merítsünk. 

Kutatások bizonyítják, hogy a magas önbecsülés és a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulásában jelentős szerepe van saját életmesénk és családtörténetünk ismeretének. Ezt a folyamatot pedig nem az idealizált, hanem az életszerű történetek támogatják - a gyermek ezek által tanulja meg, hogy nem kell mindig jól járni, szabad (sőt elkerülhetetlen) olykor kudarcot vallani, aztán valahogy kimászni a pácból, mert csak így lesz a története hiteles egész. 

A közös történet olyan, mint egy láthatatlan fonal, amely összegubancolódhat, megnyúlhat, de soha nem szakad el! Ez lesz az a háló, ahonnan gyermekünk elrugaszkodhat, és amely megtartja, ha zuhan. A kézírással megírt családi és személyes történetek lehetőséget adnak arra, hogy gyermekünk a saját életmeséje hősévé váljon, és ha szüksége van rá, mindig feltöltekezhessen édesanyja vagy édesapja személyes üzeneteiből.  

– Hogy kerül egy huszonhét éves fiatalember aktív élet- és családvédő szerepbe?
– Nagycsaládban nőttem fel, és szuper emlékeket őrzök a gyerekkoromból, így él bennem egy nagyon komoly belső meggyőződés arról, hogy jó családban élni jó dolog. Emellett mindannyiunknak érdeke, hogy tágabb közösségünk, a társadalom életképes, mi több, teherbíró legyen – ezért kell védenünk legkisebb sejtjét, a családot, amelyet sok támadás ér manapság.

Sejtszinten kell tehát gyógyítani és erősíteni a társadalmat.

Keresztényként úgy látom, hogy a tartalmas, boldog családi élethez, házassághoz megkerülhetetlenül szükséges a személyes, élő kapcsolat Istennel.

– Mi az, ami miatt jó és fontos lehet a család a másféle háttérből jövő emberek számára is?
– A jól működő család a feltétel nélküli elfogadás és szeretet helye; egy olyan bázis, ahonnan el lehet indulni megvívni a napi kis harcainkat, és ahová jó visszatérni. Azt gondolom, hogy kizárólag ezt sugározva, hiteles családi élettel lehet ezt az életformát vonzóvá tenni és másoknak hitet adni, hogy ez megvalósítható cél. Nagyon jó dolog óriásplakátokkal is hangsúlyozni a család és gyermekek nyújtotta örömöket, de ami igazán vonzó lehet, az mégiscsak a hiteles példa. Mindenkinek a saját háza táján kell rendet rakni, keresztényként példát mutatni, „világítani”.

Én tehát a jó családokért folytatott pozitív kampányban hiszek, a valami ellen vívott harcban semmiképp.

A NOE standja a konfrencia szakmai kiállításán

– Mit tud átadni ezekből a gondolatokból a Nagycsaládosok Országos Egyesülete egy ilyen nagyszabású konferencián? Az Európa Unió döntéshozó központjában a családpolitika nem annyira központi ügy, mint itt, Magyarországon.
– A NOE ezzel a rendezvénnyel is rámutat arra, hogy mindennek az alapja a jól működő házasság, amelyre aztán egy jól működő család épülhet. A család nem csak a férfié és nem csak a nőé; férfi és nő egymás mellé rendelt, egyenrangú felek, akiknek közös ügye a család. Ez a gondolat állt a konferencia középpontjában. 

A szerző két kislány édesanyja, de a mesekönyv témája nem a gyereknevelés kapcsán, hanem a saját gyerekkori félelmeiről jutott eszébe. „Én rettegtem a sötétben: a függöny mögött megbúvó árnyaktól meg attól, hogy valaki leharapja a lábamat, úgyhogy alaposan bevackoltam magam a takaró alá, nehogy kilógjon valamim” – mondta Pifkó Célia.

„Ha vizualizáljuk, például lerajzoljuk a félelmünk tárgyát, akkor láthatóvá válik, hogy kivel vagy mivel kell szembenéznünk, és így könnyebb vele megküzdeni – mondta Kádár Annamária, aki szintén két óvodás kislány édesanyja. – Ha a lányaim félnek valamitől, komolyan veszem a félelmeiket, hiszen a bagatellizálás csak növeli a szorongásokat. A mágikus félelmeket mindig igyekszem mágikus megoldással kezelni. Mivel a mi gyerekeink a szellemektől tartanak, nálunk van otthon mumusűző spray: egy üres flakonba raktam levendulavizet, ezt használják a lányok, ha attól félnek, hogy szellem van a szobában” – tette hozzá.

Fontos, hogy megengedjük a gyerekeinknek a negatív érzések, például a félelem megélését, és lényeges az is, hogy tudatosítsuk, a félelmeket nem kognitív, hanem érzelmi szinten kell kezelni.

Egy apuka például hosszasan magyarázta a kislányának, miért nem kell félnie a krokodiltól, de a logikus következtetések egyáltalán nem segítettek. Az ilyen félelmeket érzelmi szinten és a mágikus világon belül kell kezelni.

A pszichológus elmondta, hogy a gyerekek nagyjából négy és fél éves kortól képesek arra, hogy beleéljék magukat a történetbe, de ne azonosuljanak vele. Éppen ezért ez előtt a kor előtt nem tanácsos például népmesét olvasni a gyerkőcöknek, mert felerősíti a félelmeiket.

A „Szörnyek a szobádban” című mesekönyvről bővebben ITT olvashattok.