Solymosi Tamás: „Nincs karácsony család és Diótörő nélkül”

– Milyen volt az első találkozása a Diótörővel?
– Jól emlékszem, édesanyám vitt el rá az Operaházba. A gyönyörű épület, a zene, ahogy a gyerekek táncoltak, mind nagyon tetszett, valósággal beszippantott. Amikor az előadás után ballagtunk hazafelé, én is végig ugráltam és próbáltam utánozni a látottakat.

Egyértelmű, hogy ez az élmény indított el a pályán. Aztán a Diótörő lett az első darabom is, amivel színpadra kerültem. A kapcsolatunk azóta is töretlen…

– Amikor 2011-ben megkapta az igazgatói kinevezését, tudta, hogy „hozzá fog nyúlni” a kultikus karácsonyi baletthez?
– Igen, bele is írtam a pályázatomba, hogy mivel ez az a darab, amit az évben legtöbbször játsszunk, nagyon fontos, hogy milyen kiállításban mutatjuk be a közönségnek. A jelmezek, a díszletek, a kellékek stílusát, hangulatát nem kívántam alapvetően megváltoztatni, modernizálni, mert tudtam, hogy a közönségünk a klasszikus formát fogja továbbra is keresni, ezért ez hiba lenne. A koreográfián viszont sokat alakítottunk, hiszen elmúlt hatvan év a bemutatása óta, és a táncművészet azóta nagyot változott, fejlődőtt.

– Hogy lehet, hogy ennyi időn keresztül érintetlen maradhatott az előadás?
– Nem volt rá mersz. Ha egy darab ennyire sikeres, mindig rizikós változtatni rajta. Engem az előadás megújításakor alapvetően a jövő generációinak a szempontjai, elvárásai motiváltak. Fát az ember elsősorban nem magának ültet. Hihetetlenül boldog vagyok, amikor látom a nézőtéren a rengeteg csillogó szemű kisgyereket. Egyébként a Diótörőn túl is alapvetően azon dolgozunk, hogy szülessenek olyan darabjaink, amelyek 20–30 év múlva a repertoár ékszereivé tudnak válni, a nagy klasszikusokhoz hasonlóan.

– Ön szerint a Diótörő minek köszönheti hihetetlen népszerűségét?
– Csodálatos dallamvilágán túl szerintem a siker kulcsa, hogy a kerettörténetben az történik, ami velünk is szokott karácsonykor: együtt a család, készülődünk, a gyerekek izgatottan várják az ajándékokat. Jó ezt viszontlátni eltáncolva, muzsika és szép díszletek között. Manapság különösen éhezzük az itt ábrázolt idillt, a családi harmóniát, az ünnep szépségének, méltóságának megélését.

– Egyik újítása, hogy a „Solymosi-féle” Diótörő egy misével kezdődik. Miért érezte ezt fontosnak?
– Gyerekkori emlékeim ihlették ezt a változtatást. Az otthoni karácsonyozás előtt nagymamám mindig elvitt minket misére, ez alatt anyuék feldíszítették a fát. Úgy gondolom, hogy ez sok mai családban is ismerős lehet, és talán közelebb visz karácsony lényegéhez, amely manapság sokszor elhomályosul. A keresztény kultúra emellett európaiságunk zászlóshajója.

A Diótörő ugyan mindenkihez szól, akár vallásos, akár nem, de tény, hogy a karácsony egyházi és családi ünnep, ennek pedig szerves része Isten házának felkeresése.

Ezt egyébként idén sajnos nem fogjuk tudni megmutatni az Erkel Színházban, mert a színpad kisebb, mint a felújítás alatt álló Operaházban. Elővettük a régi díszleteket, picit alakítani kellett a felújított változaton is. Idén egy különleges, Diótörő 2.2-es verziót láthatnak a nézők, de amint visszaköltözünk az Operaházba, újra a misejelenettel indul majd az előadás.