2017 óta a várandós nők az egészségügyi személyzet által nem szólíthatók „kismamáknak”, helyette az „állapotos ember” vagy a „terhes személy” kifejezések használatosak Nagy-Britanniában, hogy ne sértsék a transzszexuális személyek érzékenységét. Ha ennyire elszakadunk a józan észtől, és a fenti logika alapján kezdünk gondolkodni, javasolnám azt is a Brit Orvosi Kamarának, hogy szüntesse meg a nőgyógyászati osztályokat, mert micsoda ódivatú elképzelés, hogy egyes betegségek csak nőket veszélyeztethetnek, ugyanakkor nyissák meg mindenki előtt a prosztataproblémák kezelésének lehetőségét – mert mi van, ha én nőként úgy érzem, hogy prosztatám van? És ha vakként szemüveget akarok? Ha láb nélkül lúdtalpbetétet? Akkor vajon elzavar majd a személyzet? Remélem, ellátnak, és még véletlenül sem írják le az anamnézisben a kirekesztő állítást, hogy vak vagy láb nélküli vagyok.

Aztán lássunk egy aktuális német példát is. A sokat (na de ilyet még sose) látott Hanza-város, Hannover nemrégiben útmutatót adott ki azzal kapcsolatban, hogyan szólítsa az önkormányzat hivatali személyzete az ügyfeleket, köztük azokat, akik se férfinak, se nőnek nem tartják magukat. Ennek érdekében – a semleges nemet preferálva – kivezetnék a gyakorlatból a „Frau” és a „Herr” /asszony és úr/ megszólításokat, amennyiben pedig mindez nem oldható meg, a „gender-csillag”(*) bevezetésével hidalnák át a problémát. Ezt úgy kellene elképzelni, hogy a férfi és női megnevezések közé egy csillagot (szóban „lélegzetvételnyi szünetet”) illesztenének, pl.: Lehrer(*)in. /tanár(*)nő/

És egy másik eset, a frankofón világból: nemrégiben nagy port kavart az a francia alsóházi tervezet, amely szerint megszüntetnék az iskolai dokumentációkban az „anya” és az „apa” megnevezéseket, „szülő 1”-re és „szülő 2”-re módosítva azokat.

Sokatmondó, hogy a Franciaországban is nagy ellenállást kiváltó javaslatot, amelyet a francia püspöki konferencia is bírált, az oktatási miniszter pusztán azért „kritizált”, mert az iskolai űrlapok tartalmát szerinte elegendő alacsonyabb szintű jogszabályokban rendezni. A javaslathoz érdemben csak annyit fűzött hozzá, hogy az 1-es és 2-es elnevezés hierarchiát állítana fel a szülők között. (Érdemes lenne elgondolkodni a matematikai elnevezések politikailag korrekt újradefiniálásán is, hisz mit vétett az a szerencsétlen kettes szám, hogy az egyes után következik?)

De félretéve a tréfát, gondoljuk végig, vajon meddig feszíthető még a gender-húr?

Ha a politikai korrektség jegyében száműzzük nyelvünkből a hagyományos és érzelmileg is mélyen gyökerező fogalmakat, mint az „édesanya” és az „édesapa”, vagy ha majd hivatalosan nem nevezhetjük „kisfiamnak” vagy „kislányomnak” gyermekeinket – azzal a kétneműnek teremtett világot kérdőjelezzük meg. Nyilván ez is a társadalomreformerek célja. Sajnos nem utópia mindez, mert korunk „progresszív” ideológiai őrülete – egy hangos kisebbség által vezérelt, a két nem felszámolását célzó provokatív és agresszív törekvés – folyamatosan harap ki darabokat a valóságból arra hivatkozva, hogy azok bizonyos embereket, csoportokat sérthetnek.

A hagyományos elnevezéseket „kirekesztőnek” és „elavultnak” tekintik, olyan sztereotípiáknak, amiket a törvények és a szavak újraírásának eszközével meg kívánnak változtatni.

Ha így folytatjuk, valóban felbomlik identitásunk alapja, és apátlan-anyátlan-hazátlan-hitetlen emberek véletlenszerű együttélési helyévé silányul az öreg kontinens, ahol szomorú valósággá válnak József Attila sorai:

„Nincsen apám, se anyám
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.”

A zaklatott lelkű költő a halálba menekült sorsa elől. Nekünk nem az önfeladásban kellene őt követnünk.

– Mikor fogalmazódott meg benned az a gondolat, hogy a kommunikációval mélyebben foglalkozz és tréningeket tarts?
– Mindig könnyen teremtettem kapcsolatokat, gyorsan megnyíltak az emberek felém, így az évek során megtanultam hamar kiigazodni a különböző szituációkban. Ez egy adottság is, illetve rengeteget tanultam, olvastam, jártam tréningekre önfejlesztés céljából, de azért is, hogy később mások segítségére lehessek. Egy alkalommal megláttam egy sokgyermekes családot egy étteremben, ahol kicsinytől a nagyig mindenki magával volt elfoglalva. A szülők telefont adtak a gyerekek kezébe, hogy azzal kössék le a figyelmüket. Ekkor jöttem rá, hogy baj lesz, ha egy ilyen generáció nő fel.

Az évek során aztán egyre többen fordultak hozzám tanácsért, érdeklődtek, hogyan tudnának a saját kommunikációjukon javítani. Innen jött a tréning ötlete. Első tréningemet 1994-ben egy osztályfőnöki órán tartottam gyerekeknek, később képeztem tovább magam, hogy megálljam a helyem a felnőttek világában is, illetve a felnőttek–gyerekek közötti kommunikáció is foglalkoztat mind a mai napig.

– Mi a kulcsa a hatékony kommunikációnak?

– Legfontosabb az értő figyelemmel történő odafordulás a másik felé. Ne kezdj el okoskodni, ne a telefonod nyomkodd, ne adj tanácsot!

Másik oldalról pedig nagyon lényeges a figyelemfelkeltés. Ha valamilyen oknál fogva elcsúszott a kommunikáció, mindig keressük meg azt a pontot, ahol még értettük egymást. Merjünk kérdezni vagy visszakérdezni, ha szükséges, még a komfortzónánkat is elhagyva, és ne felejtsük el: mindig jogunk van, hogy kilépjünk egy adott szituációból. Fontos, hogy ilyenkor ne a másik embert minősítsük.

– Mindezt hogyan alkalmazzuk a különböző élethelyzetekben, a magánéletben és a munkahelyen?
– Ahhoz, hogy ezt alkalmazni tudjuk elengedhetetlen az érettség. Az esetek 99 százalékában a rossz kommunikáció miatt vannak félreértések. Konfliktus esetén egyszerűen ne hagyjuk szőnyeg alá söpörni a problémákat! Ha megsértődsz, valójában az egód sértődik meg. Ha nem működik valami, másik oldalról kell próbálni megközelíteni a problémát, hogy közeledni tudjunk egymáshoz.

– Mit jelent az asszertív kommunikáció? Hogyan tudjuk ilyen módon képviselni az érdekeinket?

– Manapság sokan passzívan kommunikálnak. „Hallgatni arany” – tartja a mondás, ám ez nem mindig igaz. Ilyen hozzáállással egy idő után megszokja a környezeted, hogy neked „így is jó”.

Az asszertív kommunikáció saját magunk érdekképviselete, olyan módon, hogy a másik fél érdekei sem sérülnek. Erre szoktam mondani: „Van az ÉN+TE, ebből lesz egy gyönyörű MI.” Amikor neked is és nekem is megfelel, egy idő után elérjük a célt is. Ez nem olyan egyszerű. Az asszertív kommunikációnak létezik egy sajátos módszere. Először nagyon fontos az empátiás odafordulás, utána a helyzet visszatükrözése (mindannak, ami nekem nem tetszik – nem minősítve a másikat), majd az érzés kifejezése (ami engem bánt, taszít), végül az igény, javaslat. Mondják erre, hogy nem mindenki így működik, de mindig van kilépési lehetőséged; egy idő után pedig meg fogja tanulni a környezeted, hogy ilyen módon lehet veled igazán dűlőre jutni.

– Hogyan tanítsuk meg a gyerekeket helyesen kommunikálni?
– Sokszor már szülőként beléjük fojtjuk a szót egészen kiskorukban. A gyerekek hozzászoknak, hogy nem ülünk le velük beszélni, sokszor azt a választ kapják, hogy: „csak” vagy „mert”. Ezekután hogy várjuk el, hogy az iskolában feleljenek a kérdésekre? Először is tessék leülni és beszélgetni a gyerekkel! Visszamenni ahhoz a ponthoz, amikor még egyetértettek, „lefejteni őt”, mint a hagyma leveleit! Adjunk teret neki, ugyanakkor határt is a cselekedeteinek! Töltsünk vele együtt minőségi időt! A legfontosabb pedig, hogy ne felejtsük el őt szeretni!

Tréningjeim során a legkülönfélébb hátterű és életkorú gyerekekkel foglalkoztam, játékok segítségével oldottunk meg feloldhatatlannak tűnő konfliktusokat, jöttek ki belőlük egymás iránti érzelmek.

A kamaszok egy külön fejezet. Napjainkban nagyon magányosak, chatelnek, emojikkal fejezik ki az érzelmeiket. Mire találkoznak egymással, már nincs mondanivalójuk, nem tudják kezelni a NEM-et. Sokan csak azokat a megoldásokat ismerik, amiket a virtuális világban tapasztalnak. Volt például olyan, aki tőlem kért pozitív és negatív érzelmeket kifejező szavakat, mert nem ismerte azokat. De ne felejtsük el saját kamaszkorunkat! Jó hír, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint mi ennyi idősen, csak más környezetben. De ne mondjuk nekik soha, hogy „Bezzeg az én időmben!” Ez az ő fülükben halálfaktor. Mindig pozitívan álljunk hozzájuk, ne tegyünk fel túl sok kérdést nekik.

– Mi a kommunikáció szerepe a lelki segítségnyújtásban?                                                   

– Mindenekelőtt a meghallgatás, így megkönnyebbül a másik lelke. Kéretlen tanácsot viszont ne adjunk! Véleményt mondhatunk, de a döntés jogát mindig a másikra kell hagyni.

– Nagyon fontos, hogy minden ember megtanulja: a cselekedeteinek mindig és mindenkor következményei vannak, nem háríthatják másra a felelősséget. Viszont, ha valaki dönt, úgy, hogy azzal nem okoz kárt másoknak, kutya kötelességünk például barátként vagy szülőként támogatni, és továbbsegíteni az esetleges holtpontokon. Lelki segítségnyújtáskor az emberek gyakran felteszik azt a kérdést, hogy „mit tennél, ha az én helyemben lennél?” Nagyon fontos, hogy nem lehetünk mások helyében, nem is képzelhetjük oda magunkat. A nehézségek megoldásából fog a másik tanulni. Végezetül elengedhetetlen az is, hogy a szád ugyanazt mondja, mint az arcod, a kezeid. A nonverbális kommunikációt értem ezalatt, amelyet szintén tanulni lehet. Kutatók mondják, hogy minél több kézmozdulatot használunk, annál hatásosabbak vagyunk. A tested, az arcod sosem fog hazudni.

Fehér Piroska weboldala

Bestseller Barbie

Születése óta világszerte több mint egymillárd Barbie baba lelt lelkes rajongóra, a 3–10 éves lányok 90 százaléka legalább egy Barbie boldog tulajdonosa. A baba egy vagyont hozott a Mattel cégnek, hiszen a babák mellett igen kelendőek voltak a kiegészítők is, nem beszélve a kapcsolódó, újabb babatípusokról: Barbie barátjáról, Kenről és Barbie húgáról, Skipperről. Később piacra kerültek Barbie barátai is: Midge és Christie. A babák mind az alkotó, Ruth Handler családtagjai után kapták nevüket.

Barbie születése

Barbie őse meglepő módon nem amerikai, hanem egy német baba volt. Ruth Handler, a Mattel játékszergyártó óriáscég társtulajdonosa már régóta fontolgatta egy új babatípus piacra dobását, mert észrevette, hogy serdülő leánya, Barbara is szívesebben játszik papírból készült felnőtt figurákkal, mint csecsemőt formázó babákkal.

Ez egybecsengett Ruth meggyőződésével, miszerint „egy kislány önbecsüléséhez fontos, hogy olyan babával játsszon, amelynek melle is van”.

Ruth Handler és férje Barbie-val

1955-ben aztán Ruth Svájcba utazott, ahol véletlenül bukkant rá arra a prototípusra, amilyet ő maga is elképzelt: ez a 30 centis, szőke lófarkas, kihívóan telt ajkú és csábító tekintetű baba volt Lilli, aki eredetileg rosszkislány-karikatúra volt, az erkölcstelen szex szimbóluma, amelynek babaváltozatát férfiak vették egymásnak vicces ajándékként. Ruthnak fogalma sem volt a baba rossz hírnevéről, hazavitte hát Lillit Amerikába, és a férjével közösen alapított Mattel cég tervezői megkreálták Barbie-t, aki elődjénél kevésbé volt cicababás, ám annak kihívóan nőies idomait megtartotta.

Barbie 1959. máricus 9-én debütált a New York-i Nemzetközi Amerikai Játékvásáron, és egy év alatt 351 ezer fogyott belőle. Zebracsíkos fürdőruhában látott napvilágot, és jellegzetes lófarokfrizurát viselt. Az akkor háromdolláros babákat szőke, illetve barna hajú változatban dobták piacra, és a kislányok számtalan párizsi ruhakölteményt vásárolhattak számára.

Zebracsíkos fürdőruhás Barbie

Barbie, az elérhetetlen

Barbie nem aratott osztatlan sikert, bár kétségtelen, hogy népes rajongótáborra tett szert.

Bírálói arra mutattak rá, mennyire torzak a baba testarányai, amellyel negatív üzenetet közvetít és elérhetetlen álmot vetít a kislányok elé.

Akad olyan is, aki szó szerint veszi a Barbie babával való azonosulást, és plasztikai műtétek sorának veti alá magát, csak hogy ideáljára hasonlítson. Az egyik legismertebb élő Barbie baba az ukrán Valeria Lukjanova, és Ken babapárja pedig Rodrigo Alves.

A fanyalgók ízlésének kielégítésére dobott a piacra a Mattel új, valósághűbb Barbie babákat is, újabb vitákat robbantva ki ezzel a nőiesség mibenlétéről, egymással csatározó társadalmi mozgalmak között. Így kezdett a Barbie-jelenség túlmutatni játék mivoltán. Ettől kezdve már nem csupán egy baba volt, hanem önálló személyiségként lépett a nagyközönség elé.

Új, valósághűbb Barbie baba

Barbie teljes neve Barbara Millicent Roberts. A Random House által 1960-ban kiadott novellákban Barbie-nak egy teljes életet kreáltak. Szüleit George és Margaret Roberts-nek nevezték el, és egy fiktív városban, Willows-ban éltek. Barbie a willows-i főiskolán tanult, majd az elbeszélés szerint a Manhattani Nemzetközi Főiskolát is elvégezte.

Marilyn Monroe és Debbie Reynolds egy testben

A II. világháború utáni amerikai, középosztálybeli, elővárosi tizenéveseknek egyre több pénzük volt, ők éltették a Barbie-magazinok, lemezek, ruhák és kiegészítők piacát. Noha egy szál fürdőruhában látott napvilágot, Barbie kiterjedt ruhakollekciója a bimbózó amerikai fogyasztói társadalom értékrendjét fémjelezte. Míg a korábbi generációk életformáját a spórolás jellemezte, az ’50-es években az amerikaiakat egyre inkább fogyasztásra biztatták. 

Barbie divatdiktátorrá vált, akinek ruhakölteményei a nagy divatházak, Dior és Chanel legújabb kreációihoz hasonlítottak.

Barbie alakjának tervezését részben az új Dior-trend befolyásolta, amely a női megjelenés fokozatos szexualizálásához vezetett az ’50-es években. Az új külső felváltotta a korábbi háborús időszak széles vállú nőideálját, amely a háború alatt munkába álló nő férfiasabb imázsát képviselte. A negyvenes évek végére e férfiasított sziluett helyébe lépett a nőies homokóra forma.

Kép: Profimedia - Red Dot

Barbie az önálló, független nőt is képviselte, amikor manökenként járt-kelt, intézte dolgait a nagyvilágban. Bár a babát kritikusai szexuálisan kihívónak tartották, Ruth Handler magyarázata szerint „tiszta a haja és tiszta az arca“. Lilli jókislányosított változataként Barbie egyszerre testesítette meg Marilyn Monroe érzékiségét és Debbie Reynolds ártatlanságát.

Karrier Barbie

Az 1960-70-es évek amerikai nőmozgalma és polgárjogi küzdelmei Barbie-ra is erősen hatottak: a Mattel „karrier-Barbie-kat” dobott piacra. Ruth Handler szerint azzal, hogy felnőtt babát adtak a kislányok kezébe, lehetővé tették számukra, hogy megvalósítsák bármilyen álmukat. Barbie karrierje oly módon lett megrajzolva, hogy a nőknek irányt mutasson a szakmai életben, elhitetvén, hogy a nők számos lehetőséggel rendelkeznek és rengeteg szerepet felvállalhatnak. 

A nőmozgalmi ideálnak megfelelően 1965-ben Barbie már űrhajós volt, 1973-ra sebész, 1992-re amerikai elnökjelölt politikus.

Barbie a mai napig mintegy hatvanféle karriert futott be: volt nővér, gyermekorvos, hivatalnok, sőt, elnökjelölt is.

Karrier Barbie

Barbie-stílusnaptár

Barbie létezésének 60 éve alatt több image-váltáson esett át, és mindmáig követi vagy éppen diktálja a divatot. Az ’50-es években jellemzően Elvis és a rock’n’roll, valamint a párizsi „haute-couture”, a ’60-as években annak női idoljai – mint Jackie Kennedy, Twiggy és Grace Kelly – befolyásolták a Barbie-divatot. A ’70-es években, a klasszikus diszkó korszakában megváltozott a külseje, és a „Szombat esti láz” című film stílusában pompázott, a Bee Gees és az ABBA zenéjére táncolt.

A ’80-as években aerobic- és teniszlázban égett, és a „Dallas” és a „Dinasztia” című filmsorozatok szereplőinek stílusát követte. A világ babái sorozatban pedig idegen országok kultúráját és divatját mutatták be a Barbie-széria aktuális darabjai. A ’90-es évek Barbie-ja a színes, vidám stílus, valamint a vicces sportok megtestesítője volt.

Kép: Profimedia - Red Dot

A Barbie baba különleges státusszal rendelkezett a szocialista országokban. Hivatalosan nem lehetett kapni – csak dolláros boltokban, a kiváltságosok férhettek hozzá –, de létezett ún. csavaros Barbie, amely nagyon hasonló volt az eredetihez, azonban lábait összecsavarozták, amit látni is lehetett. Budapesten az Astoriánál működött egy bababolt (amely a mai napig megvan), ahol kérésre készítettek más frizurát a Barbie babának.

Te is lehetsz Barbie!

A Mattelnél a ’90-es években változtattak a marketingstratégián: megtervezték és piacra dobták a természetesebb idomú változatot, a korábbi darázsderéknál nagyobb derékbőséggel, élethűbb lábfejjel. Különféle, nem amerikai nemzetiségű – afrikai, spanyol, ázsiai, európai, indián – változatok is megjelentek, azt sugallva ezzel, hogy bárkiből, kinézetétől, faji hovatartozásától függetlenül lehet Barbie, és megvalósíthatja mindazt, amit ez a baba képvisel.

A cég legfrissebb sajtóközleménye szerint pedig már itt is van a kerekesszékes és lábprotézises Barbie, amelyekkel júniusra tervezik a debütálást. A kollekció célja, hogy kibővítse a szépség fogalmát.

Az új kollekció

Barbie babaként indult, legendává fejlődött. Együtt változott a nőideálokkal, az egymást követő korszakok szexualitásról, testideálról alkotott képével.

Világszerte vált több millió kislány szeretett játékává, néhányuk bálványává; gyűjtők keresett tárgyává, és nem utolsósorban divattervezők, filmgyártók, popsztárok múzsájává.

Barbie 2019. március 9-én ünnepelte 60. születésnapját.

– A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központjával Miklós megszületésekor kerültünk kapcsolatba. Két okból indítottam ezt a kampányt: egyrészt, hogy támogassuk azokat, akiktől Miklós és az egész család rengeteg lelki és szakmai támogatást kapott; másrészt azért, hogy felhívjuk a figyelmet a Down-szindrómával élőkre.

A magyar társadalom többsége tart tőlük, az orvosok nagy része pedig arra bíztatja a kismamát, vetesse el a babát, amikor kiderül, hogy Down-szindrómás.

Pedig ezek a gyerekek nagyon sokfélék: egyesek nehezen fejleszthető, súlyos esetek, de többségük könnyen fejleszthető, életvidám, nyitott és hihetetlen módon képes szeretni a környezetében élőket. Nem ragályos betegekről van szó, akiket elkülöníteni, netán rejtegetni kellene a világ elől, mégis ritkán látni Down-szindrómás és más fogyatékkal élőket a mindennapokban. Külön iskolákba járnak, külön otthonokban, intézetekben nevelkednek – vagyis nem élnek benne a társadalomban, így az emberek nem ismerik és nem értik őket, tartanak tőlük.

Én először a gimnáziumi éveim alatt találkoztam sérült emberekkel. A Miasszonyunkról nevezett Iskolanővérek debreceni gimnáziumába jártam, ahol nagy hangsúlyt helyeztek a kapcsolattartásra a sérült fiatalokkal. Mehettünk olyan nyári táborokba segítőnek, ahol velük találkozhattunk. Nekem ez a tapasztalat sokat adott. Miki születése így számomra kevésbé volt nehéz.

– És a szülei számára? Ők tudták, hogy Down-szindrómás babájuk születik?
– Sokként érte a családot. Az emberek általában sokkal jobban megijednek ettől, mint amennyire kellene. Steinbach Éva Down-dada segített Juditnak a legtöbbet, ő irányította az első nehéz lépéseket a Korai Fejlesztőhöz is. A mai napig támaszkodhatnak rá. Utólag egyértelmű: aki nem zárkózik be a saját fájdalmába és képes szakmai segítséget kéni, az megkapja tőlük. És ezáltal bekerülhet egy olyan védőhálóba is, ahol sok hasonló cipőben járó szülővel tudja tartani a kapcsolatot – talán Juditnak is ez jelenti a legtöbbet.

Nem tudták előre, hogy Down-szindrómás a baba, mert nem kértek genetikai szűrővizsgálatot, hiszen mindenképp vállalták Miklóst úgy, ahogy megfogant.

Születése utáni második napon derült ki számukra az orvosok gyanúja. Ráadásul a szívzöreje miatt kétnaposan átszállították az ajkai kórházból a veszprémibe – amire egyébként nem volt szükség; túlreagálták a helyzetet. Nagyon fontos lenne a kórházi dolgozókat felkészíteni arra, hogy ilyenkor hívják fel például a Down-dada szolgálatot… Miklós császármetszéssel született, így a húgom friss császárosként, 48 órával a műtét után utazott a baba után Veszprémbe, ahol őt nem vették fela kórházba, csak az egészséges anyáknak való anyaszállóra, onnan kellett volna bejárnia szoptatni. Amikor látták, hogy nincs jól sem pszichésen, sem fizikailag, hazaküldték, végül Ajka vette vissza a nőgyógyászatra. Ez így többszörös trauma volt a számára.

Miklós – Kép: Folly család

– Mi történt azután?
– Néhány hét kellett, amíg kiderült a biztos diagnózis. Nagyon nehéz, bizonytalan időszak volt az.

Tulajdonképpen el kell gyászolni azt az ép, egészséges gyereket, akire vágytak, de nem született meg.

Ezért is nagyon fontos az elfogadó családi háttér – ez nálunk teljesen rendben volt, mindkét szülő családjának részéről. Sajnos nem mindenhol van így ezért kellene megtapasztalni minél több embernek, hogy a fogyatékkal élő gyerekek mennyire kedvesek, szerethetők és hálásak azért, hogy családban nőhetnek fel. Az embereknek a saját bőrükön kellene megtapasztalniuk, hogy ezek az életek nem kevésbé értékesek attól, hogy adott esetben az IQ- juk nem éri el a normál tartományt. Akik gyerekként találkoznak velük, sokkal könnyebben nyitnak feléjük, mi, felnőttek már zártabbak vagyunk. Tudom, nem minden sérült gyermek integrálható, de aki igen, annak nagyon sokat segítene, ha a társadalomban élhetne. Ha például minden óvodás csoportba és iskolás osztályba felvennének belőlük egyet, az rengeteget jelentene nekik és szüleiknek, és tulajdonképpen az egész társadalom számára is. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ehhez gyógypedagógus állandó jelenlétére is szükség volna, hiszen alap óvónői vagy tanári diplomával ez nem megoldható – de miért ne léphetne ebbe az irányba a magyar oktatási rendszer?

– A kezdeti nagyon bizonytalan időszakot nem lehetett volna elkerülni, ha végeznek szűrővizsgálatot?
– Miklós megszületése után ez volt az első kérdés: „Nem szűrték ki?! Nem kérte a szűrővizsgálatot?!” A sebész, a fül-orr-gégész, minden egészségügyi szakember ezt kérdezte, és közben csodálkoztak azon, hogy vállalták az ilyen gyermeket. Kérdéseik mellé még fintorogtak is. Magyarországon ma még elmarasztaló kérdések, megalázó pillanatok egész sorozatát kell átélnie egy kismamának, ha úgy dönt, nem kér várandóssága alatt genetikai szűrővizsgálatot, vagy kér, de a rossz eredmény után is igent mond az életre.

A biztosabb eredménnyel kecsegtető szűrővizsgálatoknak vetélési kockázata van, és bizony nincs olyan teszt, amely 100 százalékos eredményt adna. A Korai Fejlesztőben látjuk azokat a babákat is, akikről biztosan állították, hogy nem Down-szindrómásak.

Vannak pro-kontra érvek arra vonatkozóan, hogy érdemes-e tudni előre a problémákat és felkészülni rájuk, vagy jobb egy gondtalan kilenc hónapos várandósság. Szerintem erre nem lehet felkészülni, és az is előfordulhat, hogy téves a diagnózis. A fals pozitív diagnózis általában ki sem derül, ha elvetetik a babát.

A mai kor emberének jellemző problémája: minden kontrollálni akar, és nem tudja elfogadni, hogy az élet nem kiszámítható és nem kontrollálható. Merthogy tényleg nem az.

– Nemrég azt mondták nekem egy autista kisfiú szülei: „Az egész életünket át kellett szerveznünk és egy teljesen új pályára álltunk. (…) Bár a mindennapokban most nagyon nehéz, hosszú távon mindenki több lesz általa”. Egyetértesz?
– Igen. A testvérek szerepe is fontos. Szülőként nagyon jó érzés tudni, hogy a testvérei akkor is ott lesznek Miklós mellett, amikor ők már nem élnek. A nővérei nagyon szeretik, törődnek vele, vigyáznak rá. És Miklós százszor jobban fejlődik így, hogy állandóan gyerekek között van, mintha csak egyedüli gyermek lenne. Mi örülünk, hogy nem elsőként született. Mindenféle fejlesztésekre viszik, de amit a testvérei nyújtanak, az pótolhatatlan.

Kép: Folly Arborétum és Borászat

Miklós szüleinek a helyzete nem könnyű, hiszen neki az elején szívműtétre is szüksége volt, és azóta is minden napra jut valamilyen fejlesztés, ráadásul ott van még két nagyobb gyermek – de mégsem mondanám, hogy fenekestől felfordította volna az életüket. Miklósnak van esélye az önálló életre, a család is erre készül. A pozitív következmények például a tudatosabban megélt, ezért nagyobb örömök – például amikor járni kezdett vagy felállt.

Egy ilyen gyermek megtanít minket, hogy az élet lényegére koncentráljunk, és jobban összehozza a családot is.

Neki köszönhetően tartalmasabb családi kapcsolatok alakultak ki; új ismerőseink lettek; és ami talán a legfontosabb: folyamatosan érzékenyít minket mások bajaira.

– A kampány miből is áll?
– Március 21. a Down-szindróma világnapja. Amikor az éves terveket raktuk össze, munkatársaim egyetértettek abban, hogy a Folly Arborétum és Borászat támogassa a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központját. Így idén március 16. és 24. között minden eladott Buboréka Rosé gyöngyöző borunkból befolyt teljes összeget, valamint a május 11-i nyílt napon tartandó Pinus Coulteri tobozaukció bevételét felajánljuk a számukra.

A borból származó bevételt idén először ajánljuk fel, de folytatni szeretnénk a gyűjtést minden évben ezen a héten. A május 11-i nyílt nap pedig egy szezonnyitó, nagyszabású családi nap az Arborétumban, a nagyszínpadon könnyűzenei koncertekkel.

Idén ötödik alkalommal szervezzük meg. Mivel idén egybeesik a madarak és fák napjával, lesz solymászbemutató és az Országos Madártani Egyesülettől is jönnek majd madárodúkat készíteni – ezekre várjuk az ovisokat és az iskolásokat is. Maga a tobozaukció idén lesz másodszor, tavaly közel ezer főtől 100.000 forint jött össze, és a badacsonytomaji ovisoknak tudtunk ágyakat venni belőle. Jó hangulatú, bekiabálós aukció zajlott. A Pinus Coulteri egyébként egy nagyon érdekes fenyőfaj, toboza hatalmas, 30–40 centis, gyönyörű dísze lehet a lakásnak. Nálunk él az a legidősebb fa, amely még tobozt érlel. Fenyőfélékből az országban a legtöbb, 400 fajta él nálunk, az Arborétumban.

Ha többet akarsz tudni a Down-szindrómásokról, itt tájékozódhatsz!

Nagyszalonta jelképe a Csonkatorony, amely Arany János és családja tárgyi hagyatékának leggazdagabb gyűjteményét, emellett a költő könyvtárának fennmaradt példányait őrzi. A torony négy emeletén látható kiállítás egyik legérdekesebb része Arany egykori dolgozószobájának eredeti berendezése, amelyet többi személyes tárgyával és könyveivel egyetemben fia, László ajándékozott a múzeumnak.

A Csonkatorony nevét onnan kapta, hogy a XVII. század közepétől, a vár lerombolásától egészen a XIX. század végéig, tehát még Arany János idejében is csonkán, tető nélkül állt. A toronyhoz számtalan monda és hiedelem kötődik.

Úgy tartják, hogy a Toldi család őrtornya volt, s Toldi az épülő torony alapjába helyezte gyűrűjét.

A legtovább, napjainkban is élő mondák az állítólagos alagutakhoz fűződnek. 1915-ben egy öreg szalontai így emlékezett: négy alagutat ástak alatta. Az egyik a Körös alatt, egészen a gyulai várig vezetett, a másikon el lehetett jutni a váradi Szent László-templomig, a harmadik kivezetett a Szénáskerti-érhez, a negyedik Kerekiben végződött, a Bocskai-várnál.

A Csonkatorony, valamint a család eredeti lakóházainak helyén álló Arany-porta mellett érdemes felkeresni az impozáns Arany Palotát, amelyben könyvtár és kulturális tér (műhelygaléria és kiállítóterem) működik.

A református templom melletti Szoborpark Arany egészalakos ülőszobrát rejti. Kiss István szobrászművész alkotása még a nyolcvanas évek elején készült, de mivel akkoriban nem volt mód nagyszalontai felállítására, Berettyóújfalu fogadta be. Jelenlegi helyére 1992-ben került mint a Szoborpark első alkotása. Nyugalmára többek között Bocskai és Kossuth szobra vigyáz.

Nagyszalontáról Nagyváradra is érdemes ellátogatni, mert a város tele van eldugott kincsekkel és nagyszerű látnivalókkal.

A nagyváradi római katolikus székesegyházban őrzik Szent László mellszobrát és koponyájának egy darabját is, amely a történelem kedvelőinek kihagyhatatlan látványosság.

Az Aranyok Aranya ismeretterjesztő sorozat részei 8 napig, március 2. és 9. között csak a kepmas.hu-n érhetőek el Arany János születésnapjának évfordulója alkalmából. Az epizódokat itt tekintheti meg.

– Kiváló zenei örökséget hozott a családjától, elődeitől. Gondolom, zongoratanáraitól is kapott a szakmai útmutatáson túl életvezetési, színpadi viselkedési tanácsokat is.

– Becht Erika, Keveházi Gyöngyi, Gulyás István, Dráfi Kálmán vezettek engem húsz éven keresztül. Mindig az adott életfázisomat segítették. Sosem kellett visszafogniuk, hogy „el ne szálljak”, inkább arra ösztönöztek, hogy ne legyek mindig maximalista. Én a magam legszigorúbb kritikusa vagyok, szeretném száz százalékban visszaadni azt a tökéletes hangzást, amit belül hallok.

A közönség sokszor megengedőbb velünk, mint mi magunkkal – de ez így jó.

A közönségnek élvezni kell a produkciót, a művésznek pedig fejlődnie kell.

– Egy verseny másféle megmérettetés, mint egy koncert. Ön több nemzetközi versenyen nyert első helyezést, ami nagyon keveseknek sikerül.

– A versenyeket mindig a karrieremhez szükséges rosszként éltem meg, mert nehezek, sok a kiszámíthatatlan körülmény.

Engem is meglepett, hogy szinte mindenhol első díjat nyertem. Ezeknek köszönhettem sok koncertmeghívást, és a pénzjutalom is jól jött, hiszen abból tudtam zongorát és kottákat vásárolni, mesterkurzusokra eljutni. Ma már engem hívnak zsűrikbe itthon és külföldön is. A versenyzők játékában nem a szakmai precizitás nyűgöz le, hanem az egyéni hang, a személyes élmény.

– Sajnos a versenyeknél jobb lehetőséget nem találtak még ki a zenészek tudásának összemérésére. Már Liszt Ferenc is versenyzett a korszak másik zongoravirtuózával, Sigismond Thalberggel.

– Azt zenei párbajnak hívták, és csupán a közönség szórakoztatását szolgálta. Akkoriban még távolról sem volt olyan sok zongoraművész, mint most. Ma már szinte mindenki tanulhat zenét, tehát a sok jó zongoristából valahogy ki kell tűnni. A nagy számok törvénye itt is érvényesül: a világ nagy versenyeit 70–80 százalékban kínaiak és oroszok nyerik. Ők vannak a legtöbben, közülük választódik ki a legtöbb kiváló képességű zenész. És akkor még nem beszéltünk a szerencsefaktorról: kifogni olyan zsűritagokat, akik épp a versenyző stílusát kedvelik, egy megfelelő napot, zongorát, akusztikát, sőt, még az is számít, hogy a versenyző hányadikként kerül sorra, fáradt-e már a zsűri vagy még lelkes, beválasztja-e pont a zsűrielnök kedvenc darabját, vagy azt viszi, amit utál… Persze a szakmai színvonalat így is, úgy is hozni kell. Sok tehetséges zenész nem tudja a mai világnak ezt a pergő ritmusát felvenni, ezért nem megy el versenyekre, nem érvényesít a pályafutásában semmiféle menedzserszemléletet, és a tudása a négy fal között marad.

A kor követelményeinek valamennyire meg kell felelnünk, hiszen Liszt Ferenc is alkalmazkodott a maga körülményeihez: azért vállalt olyan sok koncertet, azért készíttetett plakátokat, hogy megismerjék, és sok emberhez eljuthasson a művészete.

Nemrég olvastam róla azt az anekdotát, hogy Belloni, a titkára mindig pár nappal előbb érkezett abba a városba, ahol Liszt fellépni szándékozott, hogy a helyi kocsmákban legendákat terjesszen róla – ma ezt úgy mondjuk, hogy „átgondolt marketingstratégia alapján építették fel a reklámkampányt”. Belloni olyan szerepet töltött be Liszt mellett, mint ma egy tévészereplés vagy egy Facebook-poszt, és ez biztosította a teltházat.

Kép

Kép: Páczai Tamás

– A feleségével nagyon jól együttműködnek a Cziffra György Fesztivál szervezésében, amelyet idén negyedszer rendeztek meg. Ritka, hogy férj és feleség a munkájukban is kiegészítik egymást.

– Isteni gondviselésnek tartom ezt. Minden művésznek elsősorban a zenével kellene foglalkoznia, nem az adóbevallásával és a szerződéseivel, mégis gyakran rákényszerülnek. Nagyon ideális, ha egy művésznek az élete párja, akiben feltétel nélkül megbízik, át tudja vállalni ezeket a terheket. Szilvia, a feleségem közgazdász végzettségű, tehát az ilyen ügyek valamennyire a szakmájába is vágnak. Öt-hat évvel ezelőtt kirajzolódott előttünk, hogy az én zenei karrierem kizárólag akkor fog szárnyalni, a folyamatos szakmai fejlődésem akkor biztosítható, ha azokat az órákat, amelyeket addig a materiális dolgokra fordítottam, fel tudom szabadítani a kreativitás, a szakmai előmenetel és az ezzel járó további feladatok számára. Ma már nem elég, ha valaki csak szakmailag jut fel a csúcsra, fantasztikusan játszik, de szinte senki nem ismeri. A fordítottja sem jó, amikor valaki népszerű, mert „túltolják” a támogatói, de szakmailag nem érdemli meg. Sokkal erősebb szakmai szemléletre lenne szükség, hogy a bóvli, a giccs ne kerülhessen előtérbe.

A komolyzene terén most is ott vagyunk a világ élvonalában, így megtehetnénk, hogy itthon ellenállunk a világban tapasztalható „gagyisodás” kísértésének. Kiváló művészeink vannak, akik a show-igényeknek is magas színvonalon tudnának eleget tenni, hiszen attól, hogy valaki klasszikus zenész, nem feltétlenül „szomorú zenész”.

– Miért viseli a szívén a fiatalok zenetanulásának támogatását, a pályakezdő zenészek boldogulását?

– Tudom, hogy milyen nehéz zenésszé válni, én is voltam kétségbe esve, és nekem is sokan sokféleképpen segítettek. Ki egy jó szóval, ki egy koncertmeghívással… Eldöntöttem, hogy ha van lehetőségem, akkor én is segítek. Nem elég a tehetség, a művésznek meg is kell mutatnia magát a közönségnek. A mecénások, szponzorok inkább a már befutott művészek és fesztiválok mellé állnak. A tehetséges fiataloknak így nagyon nehéz dolguk van, mert rögtön különlegesnek, tapasztaltnak, jó kapcsolatokkal rendelkezőknek kellene lenniük, ami szinte lehetetlen. Ezeket a „javakat” épp a gyakorlat, a rutin segítségével szerezhetnék meg.

– A februári Cziffra György Fesztivál jegyei már januárban elkeltek. Van kereslet a nívós klasszikus zenére.

– Úgy érzem, isteni gondviselés alatt van a Cziffra György Fesztivál is. Rengeteg szervező és művészi munkát teszünk bele, nagyon fontos a szakmai profizmus és a minőség. A fesztiválomat Cziffra György emlékének ajánlottam, akit nem „elővettem” azért, hogy általa előtérbe kerüljek, hanem már gyerekkorom óta foglalkozom a személyével, munkásságával, ápolom az emlékét. Ő egy zseni volt, akit akkoriban nem fogadtak be, politikailag és fizikailag is meghurcolták. Kockázatot jelentett, hogy egy olyan művészről neveztem el a fesztivált, akit sokan nem láttak itthon szívesen, de én hittem benne, és közönségsiker lett. 2021-ben, a Mester születésének 100. évfordulója alkalmából az egész évet ennek szentelve világléptékű fesztivált szeretnék szervezni. A Franciaországban élő Cziffra család, a meny és az unokák nagy bizalommal követik a fesztivált évről évre, és a centenáriumi szervezésekhez is lelkesen csatlakoztak. A 2021-es ünnepségekkel a Mester nagyságát olyan színvonalon akarjuk majd megmutatni a nagyvilágnak, hogy az értékelése egyenrangú legyen Vladimir Horowitz-éval, Szvjatoszlav Richterével, Glenn Gouldéval.

– Nyilatkozta valahol, hogy „a tehetség megfoghatatlan adomány fentről”. Szerintem a Képmás olvasóinak többsége is így gondolja.

– Azt hiszem, nincs olyan ember, aki azt gondolná, hogy a legnagyobb zeneművek csak úgy véletlenül kipattantak a zeneszerzők fejéből vagy kezéből. Azt se hiszem, hogy bárki ne érezné például Beethoven IX. szimfóniájának hallgatása közben a kapcsolatot a transzcendenssel. A zene a legtisztább spirituális kapcsolat Istennel. Én olyan szakmát kaptam ajándékba, amely hivatás és egyben a legnagyobb boldogság is. Örömet tudok adni, ezt érzi a közönség, valószínűleg ezért is játszom az utóbbi években telt házak előtt, én pedig érzem a közönség felém áradó szeretetét. Ma, amikor minden adásvétel tárgya lehet, a lelki élmény úgy kell az embereknek, mint egy falat kenyér.

A kitüntetéseknél is nagyobb öröm, amikor a koncert után teljesen ismeretlenek odajönnek hozzám könnyes szemmel megköszönni az élményt.

Kaptam egy olyan adományt a Jóistentől, amivel lehetőségem van arra, hogy „lelkeket gyógyíthassak”, de az én felelősségem, hogy a legtöbbet hozzam ki a tehetségemből.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. márciusi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT!  

Drégely vára az 1270–1280-as években épült. Élére Szondi Györgyöt nevezte ki 1544-ben az esztergomi érsek és királyi helytartó, Várday Pál. A török hódítás idején az erőd stratégiai szempontból fontossá vált Nógrád várának eleste után, és fokozatosan a bányavárosokat védő végvárak előőrse lett.

Ali budai pasa 1552 nyarán vonult fel a vár ostromára 10–12 ezer fős hatalmas seregével. A helyőrség létszáma ekkor összesen 146 katona volt. A korszak leghíresebb versmondója, Tinódi Lantos Sebestyén Krónikájából, valamint Arany János Szondi két apródja balladája alapján képzelhetjük magunk elé a háromnapos viadal részleteit. Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felsővárba, amelynek kaputornyát a törökök tüzérsége hamarosan földig rombolta. A gyalogsági rohamokat visszaverő magyar végváriak még életben maradt katonái végül halált megvető bátorsággal kitörtek, és Szondi kapitánnyal az élen mind hősi halált haltak a véres közelharcban.

Losonczi István vagy Szondi György Arany számára olyan hősök voltak, akiket kortársai elé is példaként állíthatott. Arany 1856-ban látott hozzá Szondi György önfeláldozó történetének a feldolgozásához, és így született meg később a Szondi két apródja sodró, lüktető balladája.

„Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.”

„Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte."

„Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.”

A vár és környéke tele van legendákkal, ezek egyike a Varga-tó legendája. A vár közelében lévő egykori tó az ott lakó vargától kapta nevét, aki a várbelieknek bőröket készített. A néphagyomány úgy tudja, hogy ő árulta el a várat a törököknek. A rege szerint az áruló varga felkereste az ostrom legelső napján Ali pasát, és felajánlotta, hogy kellő jutalom ellenében elárulja a vár legsebezhetőbb pontját, a legkönnyebben bevehető részét. A pasa megígérte, hogy jutalomképpen annyi aranyat ad a vargának, amennyi a bőrébe belefér. Az áruló a török tüzéreket felvezette a közeli Kecskehegy csúcsára, ahonnan a legeredményesebben tudták tűz alatt tartani az amúgy is omladozó falakat. A várat így könnyűszerrel bevették a törökök. Az ostrom végén, amikor Szondi György várkapitány levágott fejét Ali pasa elé vitték a janicsárok, alázatos hajlongások közepette megjelent az áruló is. Ali pontosan betartotta a szavát, pontosan annyi aranyat adott a vargának, amennyi a bőrébe belefért: elevenen megnyúzatta az árulót, bőrét telerakta arannyal, a holttestet pedig a Kecskehegy alatti tóba dobatta. A tónak később Varga-tó lett a neve.

A Szondi emlékút része egy barlangtúra is. Drégelypalánk szomszédságában, Hont-Csitár kegyhelye közelében található egy ismeretlen eredetű barlang, amely Drégelyvár irányába mutat. A labirintusszerű, valószínűleg emberi kéz által képzett földalatti folyosó ismeretlen korú és ismeretlen rendeltetésű. Az alagút sokak fantáziáját megmozgatta. Drégely vára közelében is erősen tartja magát az a hiedelem, hogy a Szondi-alagút összeköttetésben áll a várral. A legenda szerint ezen a titokzatos alagúton jártak át imádkozni a várban lakók a csitári kápolnához.

A Szondi emlékútról, a túrákról és a vár történetével egybefonódó legendákról az érdeklődők a www.dregelyvara.hu oldalon olvashatnak bővebben.

Az Aranyok Aranya ismeretterjesztő sorozat részei 8 napig, március 2. és 9. között csak a kepmas.hu-n érhetőek el Arany János születésnapjának évfordulója alkalmából. Az epizódokat itt tekintheti meg.

Mennyi erős nőt látok! Keményen tanuló, szorgalmas és nyári szünetben pokoli melegben árufeltöltőként vagy nyaralás helyett fillérekért szórólapozó diáklányokat. Lányokat látok futni a parkban alakjukért vagy belső harmóniájukért, jó közérzetért, ki tudja, miért. Kisportolt, csupa izom lányokat a konditermekben. Kiválóan teljesítő vízilabdás, kézilabdás lányokat, úszónőket. Látok várandós, áldott állapotú nőket, akiknek testében egyszerre dobog egy nagyobb és egy kisebb szív. Középkorú nőket munkahelyeken vesződve, gyerekeket áldozatosan nevelgetve, aszketikusan diétázva, hol feladva, hol újrakezdve az ádáz harcot a fölösleges kilók ellen. Tanárként szülői értekezleteken, fogadóórákon szinte csak nőket látok, férfiakat csak mutatóban. A templompadokban is inkább nők ülnek. Hol vagytok, férfiak?

Idős néniket látok iszonyú családi terhekkel a szívükben, testi-lelki gyötrelmek kálváriáit hordozva, temetőkertekben gyomlálgatva, virágokat rendezgetve, locsolgatva, őrizgetve valami be nem gyógyuló és mások által már el is feledett gyászt.

És még egy befejező mondat, a női szépségről: nekem egyformán tetszik Audrey Hepburn, Palvin Barbara és Teréz anya.

Miről szól a nőnap? Az emancipációról egyre kevésbé, mert bár vannak még tennivalók, erősek lettünk. 

Ami évszázados elvárás volt velünk szemben, azt egyre inkább felváltják a magunkkal szembeni elvárások. Például hogy férfiakat megszégyenítően (sőt, bizonyos pályákról kiszorítva őket) vessük bele magunkat a tanulásba, karrierbe, még a fizikai munkába is, de azért maradjunk meg nőiesen finomnak és érzékenynek. S egyszer csak meglepetten és csalódottan konstatáljuk, hogy mintha eltűntek volna mellőlünk a férfiak, akikkel régen olyan jól kiegészítettük egymást. Szólhatna ez a nap arról, hogy férfi nélkül lehetetlen értelmezni a nőt és fordítva, és lassan nem is árt, ha erre figyelmeztet egy ünnep. Bevallom, virágot kapni nagy öröm – de ki mondta, hogy a virághozó nem lehet ünnepelt?
Szám Kati, a Képmás főszerkesztője
 

Az ünnepnapok felhívják a figyelmet arra, ami igazán fontos az életben. A nőnap is egy ünnepnap.

A társadalom azzal, hogy annyira fontosnak tartja „a nőt”, hogy külön ünnepnapot szentel neki, számomra azt üzeni, hogy én is tartsam fontosnak nőiségem, önmagam. Idén nőnapkor gyerekkori barátnőimmel találkozom, akikkel felelevenítjük közös emlékeinket, megbeszéljük jelenünket és jövőnket, amit nagymértékben meghatároz a nőiségünk.
Tóth-Fazekas Andrea, a Képmás munkatársa
 

Gyermekkoromban azt hallottam otthon, hogy a nőnap egy kommunista ünnep, ezért nem vettünk tudomást róla, és a vágy felnőttkoromra sem érkezett meg iránta.

Ettől persze még kedves dolognak tartom, ha valaki „felköszönt”, de csak akkor, ha az élet minden területére kiterjedő, nők iránti tisztelet van mögötte – ellenkező esetben határozottan irritál.
A férjem, a kollégák, a barátaink, az ismerős férfiak mindig előzékenyen, sőt, úriember módjára viselkednek velem, úgyhogy nem érzem hiányát a március 8-ai ünneplésnek. Az, hogy nőnek születtem, önmagában még nem érdem, ami miatt virágot érdemelnék.
Németh Ágnes, a Köztér rovat szerzője
 

Nem egyértelműen pozitív számomra a nőnap megítélése, de látok benne szépet is.

Szovjet mintára vonult be ez a nap a kommunista Romániába, ahol születtem, szorosan összefonódva a munkásnőt dicsőítő ideológiával. Ettől eltekintve sokak számára jelentett egy parányi pozitívumot abban a sötét, elnyomó rendszerben, hiszen a magyar kisebbség nem ünnepelhette szabadon nemzeti és keresztény ünnepeit. Ezért is kedveskedett sok férfi a családjában élő nőknek egy szál virággal ezen a napon, és nem hiszem, hogy lett volna olyan nő, akinek nem csalt mosolyt az ajkára, amikor párja, édesapja, osztálytársa vagy ismerőse egy szál virággal toppant be... Ott és akkor az örömszerzés lehetősége volt a lényeg, nem pedig a mögöttes ideológia. Persze nem kell egy kijelölt nap ahhoz, hogy virágot adjunk annak, akit szeretünk, ha a virág a méltatás, a szeretet és hála jelképe.
Horváth-Sántha Hanga, a Köztér rovat szerzője
 

A nőnap szó hallatán kislánykoromból fel-felmerülő virágillatokat érzek.

Hóvirágillat – üde hűvösség csap meg, az iskolában minden lány padján fekszik egy kis csokor. A jácint bódító illatú, és a ciklámen is illatos, amit apukám hoz haza. Nekem, aki virágot egyébként csak a névnapomon kaptam, a nőnap így lett nevezetes ünnep, egyéb jellemzői pedig nem nagyon érdekeltek.
Ma már sokkal többször kapok virágot, mint régen, mégis kivételes öröm, amikor látom, hogy férjem és fiam közösen indul „virágvadászatra” – általában egy kicsit megkésve, valamikor március 8-án estefelé. Örülök, hogy vannak körülöttem férfiak, akik felköszönthetnek engem és a lányomat mint „nemzetközi nőt”, ahogy viccesen mondani szokták.
Kóczián Mária, a Köztér rovat szerzője
 

Megbecsülni valakit menő. Tehát ha nőnapon piros tulipánnal leped meg a kolléganőidet, mert szeretsz kedveskedni, akkor menő vagy.

Mindig örülök a virágnak, de soha nem várom el. A március 8-i dátumnak számomra a suliban volt utoljára jelentősége: a nők iránti tisztelet és megbecsülés nemzetközi világnapján ugyanis többnyire a fiúkat feleltették. Akkoriban még hálás voltam azért, hogy az egyenjogúságért folytatott küzdelem olykor pozitív diszkriminációba fordul.
Jámbor-Miniska Zsejke, a Köztér rovat szerzője
 

Gyerekkoromban lelkesedtem a nőnapért, mert az iskolában mi, lányok, hóvirágcsokrot kaptunk a fiúktól. 

Szépnek és értékesnek éreztük magunkat ettől, és eszünkbe se jutott firtatni, miért kell külön ünnepelni a női nemet. Hiszen tudtuk, hogy szebbek és okosabbak vagyunk a fiúknál, ugyanakkor gyengébbnek és támogatandóbbnak gondoltuk magunkat. Felnőttként aztán megismertem az ünnep politikai kötődését, és az ünneplési kedvem megcsappant. Ma már azt gondolom, nem így kell felhívnunk a figyelmet egyre kisebb mértékű emancipációs lemaradásunkra. Sőt, igazságérzetemet bántja, hogy nincsen férfiünnep, és úgy vélem, az anyák napja mellé is járna egy apák napja. Együtt szép az élet.
Kölnei Lívia, a kepmas.hu felelős szerkesztője

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írta, Székely László a vizsgálatot egy panaszlevél alapján indította, amelyben egy édesanya a PIC osztályok eltérő ellátási gyakorlatára hívta fel a figyelmet.

Az ombudsman a vizsgálat során jelentős tárgyi-személyi és alapvető szemléletbeli különbségeket tapasztalt két fővárosi koraszülött intenzív osztály működésének körülményeiben, gyermekközpontú megoldásaiban. A Honvéd Kórház PIC Osztálya gyermek- és családbarát ellátást valósított meg, amely egységként kezeli a koraszülött gyereket és a családját, ezért lehetővé teszik a szülői gondoskodást. A Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Neonatológiai Intenzív Centruma viszont nem érvényesíti a gyermek legjobb érdekét - állapította meg Székely László.

Közölte, a koraszülött-ellátásban a gyermek legjobb érdeke az életvédelmi feladatok és a szakszerű orvosi ellátás biztosításán túl csak akkor érvényesül, ha az ellátás során a lehető legkisebb mértékben csorbulnak a koraszülöttek és a szülők jogai. Egy egészségügyi ellátás akkor felel meg a gyermekjogi követelményeknek, ha fokozott figyelemmel van minden gyermek alapvető szükségletére és speciális helyzetére - emelte ki.

A szülői jelenlét biztosításával kapcsolatban hangsúlyozta, a jogalkotónak folyamatosan lépéseket kell tennie a beteg gyermek kapcsolattartási jogának érvényesülését elősegítő, a benntartózkodás körülményeit egységesítő, a minőségi ellátást elősegítő környezet és a szemléletváltás jogi alapjainak megteremtésére.

Az ombudsman szerint alapjogi aggályokhoz vezet, hogy jelenleg nincs egységes előírás és gyakorlat az állapotuk súlyossága miatt különböző ellátásra szoruló koraszülöttek világos elkülönítésére. Továbbá aggályos az is, hogy a donor anyatej-ellátás lehetőségeinek mérlegelése nélkül automatikusan tápszert kapnak a koraszülöttek az anya anyatejének hiányában.

Székely László felkérte a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának főigazgatóját, hogy vizsgálja meg, milyen intézkedéseket tud bevezetni az egészségügyi ellátásra szoruló gyermekek legjobb érdekének szolgálatára, így a PIC osztályon elhelyezett koraszülött kisbabák anyatejes táplálásának ösztönzésére, a donor anyatejjel történő táplálás biztosítására és a szülők folyamatos, intenzívebb jelenléte és gondozásba történő bevonása elősegítésére.

Az emberi erőforrások miniszterénél azt kezdeményezte, mérje fel, hogy az egyes PIC osztályoknál jelenleg rendelkezésre állnak-e a működés minimumfeltételei, elegendőek-e a kapacitások arra, hogy a koraszülötteket valóban az állapotuk által indokolt szinten lássák el. Emellett kérte a szaktárcától, hogy tekintse át a donor anyatej-ellátás helyzetét, az anyatejgyűjtő állomások működését, valamint dolgozzon ki intézkedési tervet arra vonatkozóan, hogy milyen intézményi garanciákkal biztosítható a jövőben a gyermek-, és családközpontú ellátás, így a kapcsolattartás jogának gyakorlása is a PIC osztályokon - olvasható a közleményben.