Nőnap – ezért utált és szívesen fogadott ünnep egyszerre

Miről szól a nőnap? Az emancipációról egyre kevésbé, mert bár vannak még tennivalók, erősek lettünk. 

Ami évszázados elvárás volt velünk szemben, azt egyre inkább felváltják a magunkkal szembeni elvárások. Például hogy férfiakat megszégyenítően (sőt, bizonyos pályákról kiszorítva őket) vessük bele magunkat a tanulásba, karrierbe, még a fizikai munkába is, de azért maradjunk meg nőiesen finomnak és érzékenynek. S egyszer csak meglepetten és csalódottan konstatáljuk, hogy mintha eltűntek volna mellőlünk a férfiak, akikkel régen olyan jól kiegészítettük egymást. Szólhatna ez a nap arról, hogy férfi nélkül lehetetlen értelmezni a nőt és fordítva, és lassan nem is árt, ha erre figyelmeztet egy ünnep. Bevallom, virágot kapni nagy öröm – de ki mondta, hogy a virághozó nem lehet ünnepelt?
Szám Kati, a Képmás főszerkesztője
 

Az ünnepnapok felhívják a figyelmet arra, ami igazán fontos az életben. A nőnap is egy ünnepnap.

A társadalom azzal, hogy annyira fontosnak tartja „a nőt”, hogy külön ünnepnapot szentel neki, számomra azt üzeni, hogy én is tartsam fontosnak nőiségem, önmagam. Idén nőnapkor gyerekkori barátnőimmel találkozom, akikkel felelevenítjük közös emlékeinket, megbeszéljük jelenünket és jövőnket, amit nagymértékben meghatároz a nőiségünk.
Tóth-Fazekas Andrea, a Képmás munkatársa
 

Gyermekkoromban azt hallottam otthon, hogy a nőnap egy kommunista ünnep, ezért nem vettünk tudomást róla, és a vágy felnőttkoromra sem érkezett meg iránta.

Ettől persze még kedves dolognak tartom, ha valaki „felköszönt”, de csak akkor, ha az élet minden területére kiterjedő, nők iránti tisztelet van mögötte – ellenkező esetben határozottan irritál.
A férjem, a kollégák, a barátaink, az ismerős férfiak mindig előzékenyen, sőt, úriember módjára viselkednek velem, úgyhogy nem érzem hiányát a március 8-ai ünneplésnek. Az, hogy nőnek születtem, önmagában még nem érdem, ami miatt virágot érdemelnék.
Németh Ágnes, a Köztér rovat szerzője
 

Nem egyértelműen pozitív számomra a nőnap megítélése, de látok benne szépet is.

Szovjet mintára vonult be ez a nap a kommunista Romániába, ahol születtem, szorosan összefonódva a munkásnőt dicsőítő ideológiával. Ettől eltekintve sokak számára jelentett egy parányi pozitívumot abban a sötét, elnyomó rendszerben, hiszen a magyar kisebbség nem ünnepelhette szabadon nemzeti és keresztény ünnepeit. Ezért is kedveskedett sok férfi a családjában élő nőknek egy szál virággal ezen a napon, és nem hiszem, hogy lett volna olyan nő, akinek nem csalt mosolyt az ajkára, amikor párja, édesapja, osztálytársa vagy ismerőse egy szál virággal toppant be... Ott és akkor az örömszerzés lehetősége volt a lényeg, nem pedig a mögöttes ideológia. Persze nem kell egy kijelölt nap ahhoz, hogy virágot adjunk annak, akit szeretünk, ha a virág a méltatás, a szeretet és hála jelképe.
Horváth-Sántha Hanga, a Köztér rovat szerzője
 

A nőnap szó hallatán kislánykoromból fel-felmerülő virágillatokat érzek.

Hóvirágillat – üde hűvösség csap meg, az iskolában minden lány padján fekszik egy kis csokor. A jácint bódító illatú, és a ciklámen is illatos, amit apukám hoz haza. Nekem, aki virágot egyébként csak a névnapomon kaptam, a nőnap így lett nevezetes ünnep, egyéb jellemzői pedig nem nagyon érdekeltek.
Ma már sokkal többször kapok virágot, mint régen, mégis kivételes öröm, amikor látom, hogy férjem és fiam közösen indul „virágvadászatra” – általában egy kicsit megkésve, valamikor március 8-án estefelé. Örülök, hogy vannak körülöttem férfiak, akik felköszönthetnek engem és a lányomat mint „nemzetközi nőt”, ahogy viccesen mondani szokták.
Kóczián Mária, a Köztér rovat szerzője
 

Megbecsülni valakit menő. Tehát ha nőnapon piros tulipánnal leped meg a kolléganőidet, mert szeretsz kedveskedni, akkor menő vagy.

Mindig örülök a virágnak, de soha nem várom el. A március 8-i dátumnak számomra a suliban volt utoljára jelentősége: a nők iránti tisztelet és megbecsülés nemzetközi világnapján ugyanis többnyire a fiúkat feleltették. Akkoriban még hálás voltam azért, hogy az egyenjogúságért folytatott küzdelem olykor pozitív diszkriminációba fordul.
Jámbor-Miniska Zsejke, a Köztér rovat szerzője
 

Gyerekkoromban lelkesedtem a nőnapért, mert az iskolában mi, lányok, hóvirágcsokrot kaptunk a fiúktól. 

Szépnek és értékesnek éreztük magunkat ettől, és eszünkbe se jutott firtatni, miért kell külön ünnepelni a női nemet. Hiszen tudtuk, hogy szebbek és okosabbak vagyunk a fiúknál, ugyanakkor gyengébbnek és támogatandóbbnak gondoltuk magunkat. Felnőttként aztán megismertem az ünnep politikai kötődését, és az ünneplési kedvem megcsappant. Ma már azt gondolom, nem így kell felhívnunk a figyelmet egyre kisebb mértékű emancipációs lemaradásunkra. Sőt, igazságérzetemet bántja, hogy nincsen férfiünnep, és úgy vélem, az anyák napja mellé is járna egy apák napja. Együtt szép az élet.
Kölnei Lívia, a kepmas.hu felelős szerkesztője