Szeptembertől: suli, ovi vagy iskolaelőkészítő? – Lassan minden hat-hét éves gyerek a „helyére kerül”

Menjen vagy maradjon? Évről-évre több ezer szülőnek okoz hozzánk hasonlóan fejtörést ez a kérdés.

A tét nem kicsi, a szakemberek szerint ugyanis egy rosszul időzített iskolakezdés komoly károkat okozhat a gyerek pszichés fejlődésében, és a tanulással való kapcsolatát is örökre megpecsételheti.  

A főszabály szerint az a gyerek, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, iskolakötelessé válik. Sokan közülük mégsem kezdik szeptemberben a sulit, mert az óvónők, a szülők vagy a nevelési tanácsadó véleménye szerint szükségük van még egy évre ahhoz, hogy ez az éles váltás ne jelentsen számukra túlzottan nagy terhelést.

A gyerekek ötéves korától a szülőket már foglalkoztatja az iskolaérettség témaköre. Egy egész könyvtárnyi szakirodalmat elolvastam ezzel kapcsolatban. Mivel a férjemmel mindketten „méretesek” vagyunk, a fizikai elvárásokkal – magassággal, testsúllyal – a kisfiamnak sem volt gondja. A fogai is időben elkezdtek potyogni, a rajzoláshoz, színezéshez viszont egyszerűen nem akart megjönni a kedve. Összevásároltam egy csomó kifestőt, gyurmát, a finommotorikus képességet izgalmasan fejlesztő játékot, feladatos füzetet – de semmi. Képtelen voltam felkelteni az érdeklődését a kézműveskedés iránt is. Az oviban szerencsére már születnek alkotásai, és bár számomra mind’ közül az övé a legcsodálatosabb, azért be kell látnom, hogy ezen a téren a kisfiam bizony a sereghajtók közé tartozik.

Időközben megtanultam én is „elengedni” ezt a témát, és ma már tudom, hogy nem a rajzolás görcsös gyakorlásával, hanem a szabad mozgás mennyiségének növelésével fogunk gyorsabb eredményeket elérni ezen a téren.

Ovis korban tényleg a kúszás-mászás, rohangálás és hintázás a leghatékonyabb fejlesztő tevékenységek. No meg a séta. Számomra komfortzónát feszegető kihívás pl. az oviba gyalog menni a gyerekért, de többszörösen megéri: a mozgáson túl a hosszabb út alatt sokkal többet és jobban lehet beszélgetni kézen fogva, mint akkor, amikor a hátam mögött ül a kocsiban.

Menjen vagy maradjon? Szeptember óta ez a kérdés zakatolt a fejemben, pláne miután a mérleg pozitív serpenyőjébe bekerült az olvasás. Soha nem tanítottuk, hatéves korára mégis szinte folyékonyan megy neki. A sok esti mesének köszönhető? Nem hiszem, egyszerűen csak azon gyerekek közé tartozik, akiknek az agyuk ezen a területen az átlagosnál kicsit gyorsabban fejlődött.

Ma már persze azt is tudom, hogy az olvasás nem szükséges és nem is elégséges feltétele az iskolakezdésnek. A férjemet viszont nagyon nehéz volt meggyőznöm ezzel kapcsolatban.

Saját tapasztalatom szerint többségében az apukák azok, akiknek nehezebb megemészteniük, ha a gyermekük nem kezdi el hatévesen az iskolát. Mi is sokat beszélgettünk erről a férjemmel, rengeteg cikket küldtem át neki a témában, mire lassan megértette, hogy egy gyerek okosságából még nem feltétlenül következik az, hogy érett is az iskolára. Egy csomó kritériumnak kell még ehhez megfelelnie.

Kép: Libreshoot

A lányoknál kevesebb a kérdőjel, szociálisan sokkal fejlettebbek, mint a fiúk, akik ebben a korban ráadásul még jóval mozgékonyabbak, kajlábbak, a figyelmüket sem lehet hosszabban lekötni olyan dolgokkal, amik nem tartoznak az érdeklődési körükbe. Az iskolában viszont 45 percig csendben ülni kell a padban és figyelni a tanító nénire/bácsira – ez első osztályban egy iskolaérett gyerkőcnek is komoly kihívást jelent.

A „határeset” gyerekeknél nagyon nehéz megítélni, hogy a szeptemberig előttük álló fél évben – ami nagyon sok idő ebben a korban – vajon mennyit fognak még fejlődni.

Valaki ugrásszerű változáson megy keresztül a nyáron, mások továbbra sem „érnek oda az iskolakezdésre”. Az óvónők véleményét komolyan érdemes megfontolni ezzel kapcsolatban is, ők azért jó eséllyel látják már januárban, hogy szeptemberre mi várható. Ha esetleg bármilyen okból még sincs egyezség az óvoda és a szülők között, a pedagógiai szakszolgálat munkatársai által végzett iskolaérettségi felmérés eredménye lesz a mérvadó. (Persze vannak olyan városi legendák, amelyek szerint a nevelési tanácsadóban azt írják a gyerek papírjára, amit a szülő kér; de hallottam már olyan oviról is, ahol állítólag „szabadulni” akartak a nagycsoportosoktól, és azt is iskolába küldték, akinek még maradnia kellett volna egy évet… Hogy ezeknek a történeteknek mennyi a valóságalapjuk, azt ki-ki döntse el maga.)

Mi viszonylag szerencsésen megúsztuk ezt az egész iskolaérettségi hercehurcát.

Bár sokat vitatkoztunk, mostanra sikerült egy kompromisszumos megoldást találnunk: szeptembertől iskola-előkészítőbe fog járni a kisfiunk egy magánóvodába.

Ilyen lehetőség egyelőre alig van, szinte a nullával egyenlő, ráadásul méregdrága is. Mi most a saját bőrünkön tapasztaljuk, mennyire fontos lenne, hogy a közeljövőben tényleg elinduljanak azok az állami intézményrendszer részeként működő átmeneti vagy nulladik évfolyamok, amelyekről a közbeszéd szintjén már sokat lehet hallani. Egy hat és fél éves gyerek már tényleg kilóg az óvodából, iskolába kerülve viszont – a lemaradásai miatt – olyan kudarcok érhetik, amelyek egy életre elvehetik a kedvét a tanulástól, és alááshatják az önbecsülését. Ettől, reményeim szerint, nekünk most sikerül megóvnunk a kisfiunkat.

Szülői hiúságomon pedig egyáltalán nem esik csorba amiatt, hogy később kezdi az iskolát, sőt! Úgy fogom fel, hogy nyertünk egy évet. Nem öncélúan, nem azért, hogy még egy ideig tovább alhassunk reggelente vagy többet lógjunk, mert a suliból már majd úgysem lehet. Nem, hanem azért, mert a kisfiam most itt tart, és nem akarom sürgetni. (Lassítani sem akarnám, mert legalább akkora károkat okoz, ha egy iskolaérett gyereket a szülei, pusztán kényelmi okokból visszatartanak. Vannak erre is példák sajnos…)