Régi csipkéink új élete – Bálint Sára, az újrahasznosítás couture mestere

Pár hete ruhapróbán jártunk Bálint Sáránál. Különleges menyasszonyi ruhái évek óta magukkal ragadnak, de csak most értettem meg igazán, hogy miért. Sára régi csipkéket (terítőket, függönyöket) használ fel ruhái készítésekor, mely nem csupán mesteri formája az újrahasznosításnak, de ezzel a környezettudatos megoldással személyre szabottan tudja a ruhában megidézni a menyasszony csipkeemlékeit, összekapcsolva ezzel múltat, jelent és jövőt.
 

Bálint Sára-tervezte esküvői ruhák újrahasznosított csipkékből
Bálint Sára-tervezte esküvői ruhák újrahasznosított csipkékből

Kép: Balint Sara Bridal Wear

– Emlékszem egy gyönyörű csipkeruhára, amivel pár évvel ezelőtt díjat is nyertél a Marie Claire pályázatán. Az már így készült?

– Igen! Az volt az első ilyen esküvői ruha, vagy inkább csak  az első ilyen fehér ruha. Bár én  egyértelműen esküvői ruhának szántam, nem lett ez ott így kimondva, mint ahogy az újrahasznosított jelleget sem emelte ki a pályázat. Ez talán azért is érdekes, mert ennek ellenére nyert, tehát egyértelműen megállta a helyét. Nekem is jó visszajelzés volt, hiszen nem mindenki lelkesedik a már használt dolgok funkciójának újragondolásáért.

– Hogyan jött az ötlet, hogy régi csipkéket dolgozz fel? Vezetett valamiféle környezettudatos, újrahasznosítási elv?

– Azt hiszem, az eredeti ötlet onnan jött, hogy kaptam innen-onnan régi horgolt csipkéket, és ezek elkezdtek gyülekezni a szekrényben. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy az ilyen nemes dolgoknak létjogosultsága van a világban, és nem járhat el felettük az idő, attól eltekintve, hogy már nem divat a tévé tetejét ilyesmivel óvni vagy díszíteni. Eleinte csak felsőrészeken próbáltam ki ezeket a kisebb darabokat, de sokkal kevésbé volt ez tudatos, mint most. Készült is 5-6 évvel ezelőtt egy kisebb kollekció régi csipkék felhasználásával, de ez még közel sem volt esküvői.

– Most honnan szerzed be az alapanyagaidat?

– Rengetegen kérdezik tőlem ezt. Van pár remek beszerző hely az országban. Járom a piacokat, illetve keresem ezeket a darabokat online is. Vannak olyan anyagok, amikből nagyobb mennyiségeket is lehet találni, de  nincs rá feltétlenül szükség, mivel sok megrendelésnél inkább méterárut választanak a menyasszonyok. Amikor csipkét keresek, inkább csak a különleges darabokra vadászom.

– Csipke sokféle van mind anyagában, mind technikájában. Bármit össze lehet dolgozni?

– Eleinte azt gondoltam, hogy minden mindennel működik, de mostanra kialakult pár ideális felhasználási mód. A nagyobb mintázatú, rusztikusabb darabok inkább szoknyákhoz vagy kiskabátokhoz ideálisak, míg a finomabb, ornamentikusabb csipkék felsőrészként jobban megállják a helyüket. Sokszor érdemesebb inkább egy hordozó anyagra rádolgozni a csipkéket (pl.: pamut tüll) vagy a kész ruhát díszíteni velük, mint önmagukban használni. Így gazdagabb formavilágot és légiesebb megjelenést lehet kölcsönözni akár a sűrű mintázatú daraboknak is. Emellett, azt hiszem, a rusztikusság hozzátartozik a ruháim stílusához, így meg szeretném tartani a kezdetek óta használt mintagazdagságot akár a teljes ruhán is. De a felhasználás és párosítások tárháza így is végtelen.

– A megmunkálásnak milyen nehézségei vannak?

– A különböző szerkezetű csipkéket különbözőféleképpen lehet hasznosítani. Vannak, amik jól applikálhatók, de olyanok is, amik foszlanak, érzékenyek. Vannak, amikből lehetetlen szimmetrikus mintázatot kirakni, vagy nem elég erősek a tartó funkcióhoz. Minden darabot egyenként, szinte virágonként építünk fel, míg a megfelelő forma meg nem születik, figyelembe véve az anyag egyéni sajátosságait. Aprólékos, nagy türelmet igényel a  kivitelezésnek ez a része, de megéri a végeredményért!

– Tudsz bárkiről itthon, aki hasonló megoldással dolgozik? Vagy külföldön?

– Sokan dolgoznak régi  anyagokkal vagy olyan anyagokból, amik előtte más funkciót láttak el, de ezt a típusú csipkefelhasználást nem láttam még sehol. Van pár külföldi DIY (do it yourself) oldal, ahol elvétve lehet találni ilyen kezdeményezéseket, de nem tudok róla, hogy valaki ilyen módon készítene, tervezne esküvői ruhákat.  Bár  elég kézenfekvő felhasználási módja ez a régi csipkéknek, tehát nem lennék meglepve, ha más is hasonló végeredményre jutna.

– A menyasszonyok, akik megtalálnak, tudnak az újrahasznosítási munkamódszeredről? Van olyan, akit kifejezetten ez a fajta környezettudatosság vezet ide? 

– Nem mindenkinek egyértelmű. Az első találkozásokkor sokszor előkerül ez a téma, mindig tisztázni szoktuk, hogy ezt a vonalat követjük-e vagy sem.  Egyre többen keresnek meg kifejezetten azért, mert van valami csipke-emlékük a családjukból, amit szeretnének az esküvői ruhájuk részeként megőrizni. De azzal sincs baj, ha valakinek a régi anyagok újrafelhasználása nem szimpatikus. Vannak más lehetőségek is, méteráruboltokban is remek anyagokat lehet találni,  és nem mindenkinél lapulnak a szekrényben családi csipke-ereklyék. A legtöbben mégis azért keresnek meg, mert személyre szabott ruhát szeretnének, egyéni elképzelések alapján, olyan stílusban, amit a ruháim képviselnek.

– A csipke elsősorban fehér.  Milyen más árnyalatokat tudsz kínálni? Mennyire festhető?

– A régi csipkék  fehérek vagy törtfehérek, de semmiképp sem rikítóak. Sokszor fehérítésre és mosásra szorulnak. Ha jó állapotúak, és természetes anyagból készültek, ami nagyon jellemző, akkor akár házi keretek között is festhetők. Leggyakrabban az öregítés fordul elő. Ez esetben kicsit patinásabbá tesszük a csipkék összképét. A természetes alapanyagokhoz a különböző teák, hagymahéjfőzetek remek színt tudnak adni, azonban viszonylag ritkán érkezik ilyen kérés. Azt hiszem, még mindig a törtfehér árnyalatok a legkedveltebbek.

– Milyen speciális tisztítási, állagmegóvási igényei vannak egy ilyen ruhának?

– Sokszor egészen meglepő módon nincs szükség semmilyen speciális tisztítási módra. A kész ruhák nagy részét akár a mosógépben, otthon is ki lehet tisztítani. Szem előtt kell tartani az anyagösszetételt és az adott darab állagát, a finomabb darabokat nem szabad centrifugálni vagy géppel mosni, inkább csak áztatni. Hacsak nincs rajtuk valami makacs folt, akkor nem igényelnek vegytisztítást. Ahogy más esküvői ruhák, ezek sem a mindennapokra készülnek, tehát sérülékenyebbek, mint egy póló vagy egy átlagos nyári ruha.

– Mennyire időtálló egy ilyen csipkealkotás?

– Megfelelő kezelés és rendeltetésszerű használat esetén még a leendő unokák is élvezhetik majd egy-egy ruha szépségét.

– A személyre szabás nálad nemcsak a közös anyagválasztást és méretre készítést jelenti, hanem behozhatom akár a saját régi, édesanyám horgolta csipketerítőmet is?

– Igen, sőt! Szeretem az ilyen megrendeléseket! A saját csipkeemlékek beépítésével válik egy esküvői ruha igazán személyessé. Ez teszi értékesebbé, megismételhetetlenné. Mivel a régi csipkék megőrzésének vagy továbbajándékozásának nincsen igazán hagyománya hazánkban, viszonylag kevesen rendelkeznek ilyenfajta alkalmas anyagokkal. Persze vannak szívderítő kivételek.

– Nemcsak menyasszonyi, de bármilyen egyéb alkalmi ruha készítését is vállalod?

– Az esküvői ruhák mellett rendszeresen készülnek nálunk ruhák örömanyák, koszorúslányok számára is, illetve az aktuális kollekcióban is van pár olyan darab, ami ünnepélyes alkalmakkor tökéletes választás lehet. Emellett a stúdiónkban természetesen megtalálhatóak a kötött kiegészítők és ruhadarabok is.

 

Az eredeti interjút több képpel itt olvashatják!

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti