Krémes, sárgás és fillérekbe kerül. Mi az?

A finomított formájában sárgás-fehéres, színtelen-szagtalan, szobahőmérsékleten krémes halmazállapotú pálmazsírt az olajpálma nevezetű növény húsos leveléből sajtolják. Ezt – a sokszor tévesen pálmaolajnak is hívott – növényi zsiradékot használjuk fel jelenleg a legnagyobb mennyiségben a világon: 2016-ban a top 10 felhasználó ország 32.105.000 tonnát(!) importált belőle, ebből a harmadik legtöbbet, 6,6 milliót az Európai Unió

De mi ennek a szinte felmérhetetlen mennyiségű pálmazsír-keresletnek az oka? A válasz igen egyszerű: mert olcsó. 

Egy tonna malajziai pálmazsír ára 586 dollár, míg a kókuszzsíré 719. Előbbi ugyanakkora területen nagyobb hozamot biztosít, kevéssé oxidálódik, sokáig tárolható, így gazdaságosabb a napraforgó-, repce- vagy kukoricaolajnál, noha egyre szélesebb körben ismertek ellentmondásos egészségügyi hatásai és az előállításával járó brutális ökológiai katasztrófa.

Teher alatt nő a pálma… és hal meg az élővilág

A pálmazsír a környezettudatos életmód 21. századi felvirágzásával került egyre hevesebb viták kereszttüzébe. Ennek elsődleges oka az előállítás módjában keresendő. Az olajpálma legnagyobb hozammal trópusi éghajlaton nevelhető, így a legjelentősebb exportot a harmadik világ nemzetei biztosítják: Malajzia és Indonézia szigetei, elsősorban Borneo.

Itt a fejlett országok növekvő igényei miatt az őserdőket rohamos ütemben irtják, majd a talajnövényzetet felégetik, hogy minél nagyobb területen létesítsenek olajpálma-ültetvényeket.

További probléma, hogy az intenzív esőzések miatt alacsony tápanyagtartalmú talajon csak pár évig lehet termeszteni, utána új termőterület kell, ami újabb erdőirtásokkal jár: naponta csaknem 20 hektárnyi esőerdő tűnik el a mezőgazdasági tevékenység miatt! Az olajpálma gyökere ráadásul olyan gátlóanyagot termel, ami az általa használt talajban még évtizedekig lehetetlenné teszi más növények megmaradását.

Kép

Borneo erdeinek pusztulása – 2005-ös előrejelzés szerint

Ez a brutális erdőirtási folyamat egyrészt az őshonos állatfajok életterének visszaszorítását eredményezi, ami többek között a szumátrai tigris és az orángután egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő kihalásához vezet. Utóbbi vadon elő populációjának nagysága kevesebb, mint a hatodára csökkent az elmúlt 30 évben.

De abban is biztosak lehetünk, hogy ahol az állatok jogai ilyen mértékben sérülnek, ott az embereknek is csak egy hajszállal jobb körülmények jutnak. Bár a pálmazsír-termelés több millió őslakosnak – köztük sajnos gyerekeknek is – biztosít megélhetést, sokuktól megkérdőjelezhető módon vették el a földjüket, és gyakran rendkívül alacsony bérért, a munkavédelmi és egészségügyi előírások betartása nélkül kell dolgozniuk. Ez is hozzájárul a pálmazsír kedvező árához és így a tömeges felhasználáshoz.  

Tényleg hizlal és rákkeltő?

A káros környezeti hatások mellett a pálmazsír másik nagy vitatémája az egészségünkkel függ össze. Míg az olajpálma növénye alapjáraton magas vitamintartalmú és gazdag a különböző ásványi anyagokban, ez a belőle készült, különböző finomító eljárásokon átesett zsírról már kevésbé mondható el. A pálmazsír ugyan tartalmazza az E-vitamin egy formáját, a tocotrienolt, ami jótékony hatással lehet az agyműködésre (pl. a demencia visszaszorítására), és segíthet a stroke megelőzésében. Viszont nagyjából fele-fele arányban vannak benne telítetlen és telített zsírsavak is. Ez utóbbi szerepet vállal a magasabb koleszterinszintben, amit hagyományosan az elhízáshoz, valamint a szív- és érrendszeri betegségekhez kötünk (bár az utóbbi évek egyes tudományos vizsgálatai megkérdőjelezik ezt). További kockázata van a pálmazsírban természetes módon megtalálható glicidil-zsírsav-észtereknek, amelyek az emberi szervezetben lebomolva válhatnak rákkeltővé, noha a kutatások ebben a tekintetben ellentmondásos eredményekkel szolgálnak.  

Veszélyfaktort jelent az előállítás nem megfelelően ellenőrzött módja is: a legjelentősebb pálmazsírtermelő országokban – Indonéziában és Malajziában – ugyanis általában szabadosan kezelik a termesztési előírásokat.  

A nagyobb hozam érdekében az olajpálmákat gyakran erős, a világ más részein tiltott növényvédő szerekkel kezelik, ezek azonban rákkeltő anyagként a pálmazsírba is bekerülhetnek. Igaz, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) tavalyi döntése alapján kimondható, hogy az iparág ebben a tekintetben jelentőset fejlődött az utóbbi években. Ennek ellenére kiemelik, hogy a pálmazsírba a finomításakor belekerülő 3-monochloropropane diolnak (3-MCPD) a vesékre és a férfiak termékenységére lehetnek káros hatásai, így az ajánlott napi bevitelt tavaly 2.0 µg/kg-ban maximalizálták a testtömegre nézve (azaz egy 60 kg súlyú személy esetében ez 120 µg, ami kevesebb, mint egy evőkanál margarin).  

Az tehát biztos, hogy a növényi olajok közül messze nem a pálmazsír bír a legjobb egészségügyi hatásokkal.  

Főzéshez, sütéshez nem érdemes használni, cseréljük inkább vajra, olíva- vagy napraforgóolajra! A feldolgozott élelmiszerek esetében pedig biztonságosabb lehet a bevitt mennyiség csökkentésére törekedni, főleg a gyermekek esetében, akik hajlamosabbak sokat fogyasztani a pálmazsírt tartalmazó csokoládékból, kész süteményekből és jégkrémekből.

Kép

Kép: Freepik

Mit tehet az egyszerű vásárló?

Alacsony ára, színtelen, szagtalan jellege és krémes állaga miatt a pálmazsír szinte megkerülhetetlen alapanyagává vált a feldolgozott élelmiszereknek: ott van a margarinokban, a desszertekben és csokoládékban, a kávétejszínben, de még a mirelit sültkrumpliban, a pattogatott kukoricában és a leveskockákban is! Emellett rendkívül sok fürdőszobai termékben is megtalálható: a testápolókban, szappanokban, samponokban és balzsamokban. Sőt, az importált pálmazsír mintegy 51%-át bioüzemanyagként égetjük el! Szinte lehetetlen kikerülni, egy átlag vásárló öntudatlanul is elképesztő mennyiséget vesz és fogyaszt belőle. A pálmazsír teljes bojkottja vagy élelmiszeripari leváltása így lehetetlen küldetésnek tűnik. A megoldást a fenntartható termelés jelenthetné: ennek szorgalmazására alapult meg 2004-ben a Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztal (RSPO). A csatlakozó termelők vállalják, hogy nem vágnak ki érintetlen erdőterületeket, védik a vízkészleteket, harcolnak a talajerózió, a munkásokkal és az őslakosokkal szembeni jogsértések ellen. A Kerekasztalhoz a legnagyobb pálmazsír-felhasználó cégek – a Nestlé, az Unilever és a Ferrero – is csatlakoztak, hogy termékeikben kizárólag fenntartható forrásból származó pálmazsírt használjanak fel.  

Igen ám, de a környezetvédő szervezetek szerint a Kerekasztal célkitűzései nem valósulnak meg: műholdfelvételek és a termelők saját bejelentései alapján az erdőterületek továbbra is rohamos ütemben pusztulnak. Szerintük az RSPO csak a pálmazsírtermelők és -felhasználók tisztára mosását, nem a valódi célokat szolgálja. A Greenpeace arra is felhívja a figyelmet, hogy az utóbbi időszak Indonéziát sújtó, pusztító erdőtüzei is az olajpálma-ültetvények számlájára írható – szépen hangzó törekvések ide vagy oda.

Ezért sok környezettudatos vásárló csak a a pálmazsír bojkottálásában hisz. 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete például nemrégiben biztatta a nagyobb üzletláncokat pálmazsírmentes részlegek létrehozására, hogy ne kelljen órákon keresztül az összetevőket bújni egy-egy vásárlás alkalmával. Amennyiben fontos nekünk a zöldebb életmód, a pálmazsírmentes termékek előnyben részesítését mi is megtehetjük: keressük az erre utaló logókat csomagolásokon, illetve vásároljunk olyan natúrkozmetikumokat, amelyek az alapanyag felhasználása nélkül készülnek!  

Tízéves koromig a legfőbb elfoglaltságom az volt, ha eladókislányt játszhattam szüleim élelmiszer boltjában, egy kis faluban. Nagyszerű üzletasszonynak hittem magam. (nevet) Figyeltem, mit és hogyan csinálnak, utánoztam őket. A nyarakat pedig három évente Németországban, a nagybátyámnál töltöttem, így hamar megtanultam németül. Mindig szerettem az utazás varázsát, a nyelveket, ezért pályaválasztáskor a Külkereskedelmi Főiskolára felvételiztem. Hamar kiderült, hogy tévúton járok, bár biztos, hogy dolgom volt itt, csak nem az, hogy megtaláljam a hivatásom. (mosolyog)

A Közgazdász Hallgatók Nemzetközi Szervezetének (AIESEC) tagjaként, majd helyi bizottsági elnökeként cserediák-programokat és szakmai szemináriumokat szerveztünk itthon és külföldön, így esélyt kaptunk arra, hogy tapasztalatot szerezhessünk külföldi cégeknél, élesben. Az én első utam Görögország egyik nagyvárosába, Thesszalonikibe vezetett.

Az AIESEC-ben ismerkedtem meg a férfivel, aki ma már harmincegyedik éve társam és a legnagyobb hajtóerőm. A kapcsolatunkat és az életemet is meghatározza mindaz, amit együtt láttunk, ahol együtt jártunk, olyannyira, hogy az esküvőnkön Presser Gábor „Nagy utazás” című dalára vonultunk be.

Elmondom, miért. Tudom, hogy szinte mindenki szeret és vágyik utazni, világot látni, de mi nem csak a világ különböző tájait, hanem az ízeit is fel szerettük volna fedezni. Mi olyan turisták vagyunk, akik ha nekiindulnak egy helynek, felkészülnek, bejárnak-megnéznek mindent, amit csak lehet. Addig sétálunk, amíg a lábunk bírja. Ha elmegyünk valahova, előfordul, hogy fáradtabban térünk haza, mint ahogyan elindultunk. (nevet) A férjem előre feltérképezi az adott hely kisebb-nagyobb kincseit, ha befordulunk egy sarkon, figyelmeztet, hogy na, most figyelj, mert ezt és ezt fogjuk látni. Lehet, hogy ez mást zavarna, de én szeretem, hogy mellette megismerem a háttértörténetét annak, amit látok. Kész időutazás, vizuális, lelki, szellemi és nem utolsó sorban gasztronómiai élmény is.

Utazásaink során étlapokat gyűjtögettünk, és a legkülönfélébb ételeket kóstoltuk végig. Fokváros egyik csendes, szeretett kis tengerparti éttermébe kétszer is visszamentünk, mert ott ettük életünk legfinomabb portói szószos halát. A szósz maga volt a földi mennyország. Nem mondták el a receptet, ami persze érthető, de elszánt voltam. Órákig ültem és ízlelgettem a szószt, rá akartam jönni, hogyan csinálják. Meg is fejtettem, de egyvalami hiányzott, az utolsó hozzávaló. Itthon jöttem rá, hogy a gránátalma-sziruppal érhetek el olyan eredményt, mint ők –azzal lett tökéletes. Bár azt vallják, tökéletes nem létezik – de ételek terén ez nem igaz. Létezik a tökéletes süti és a tökéletes szósz. (nevet) Franciaország egyik kisvárosában pedig a fehérboros Coq au Vin halas változata, a LaPochouse varázsolt el.

Azt hiszem, a konyha, az ételek iránti szenvedélyemet az édesanyámtól hozom, aki megszerettette velem az ízek, a sütés világát. Rengeteget dolgozott, arra mégis volt ideje, hogy hétvégente mindig legyen otthon valami finomság. (meghatódik) Levett egy kis tésztát az ő részéből és nekem adta, hogy csináljuk együtt. Ezek voltak a közös órák, és a legkedvesebb közös emlékeim vele.

Alig vártam a hétvégéket, hogy végre együtt legyünk, csak anyu és én, hogy együtt alkossunk valami szépet és finomat. Hála neki, a házat friss sütemény illat lengte be, és nekem azóta is ez az illat jelenti az otthont.

Mindig olyan környezetben éltem, ahol a körülöttem élők szerettek enni, akiknek jó érzés volt sütni, örömet szerezni. Értékelték, ha egy étel finom, guszta és meglepő. Szívesen kreatívkodtam nekik. Mi szeretjük a hasunkat. (mosolyog)

Kép

János és Kriszti

Nemcsak felnőtt nőként, fiatalon sem ment minden egyszerre. A külföldi tapasztalatszerzésnek megvolt a hátránya. Sok órát kihagytam, aminek következménye volt, hogy nem tudtam átmenni az egyik fontos vizsgán. Emiatt egy évet csúsztam, négy év alatt végeztem el a főiskolát. Utána kis kereskedelmi cégeknél dolgoztam, ahol hat évet töltöttem ugyanazzal a főnökkel, ő ma is jó barátunk. Közben az összekuporgatott kis pénzünkből és a szüleink segítségével építkezni kezdtünk Gödöllőn. Az építkezés miatt hamar össze is házasodtunk, mert csak így lehetett hitelt felvenni. Nem túl romantikus, de annyira természetes volt, hogy összetartozunk, hogy egyikünket sem zavarta, hogy így történt a nagy nap. Az volt a fontos, hogy együtt legyünk, nem az, hogy hogyan és miként. (mosolyog) Titkos esküvőt tartottunk, ahol csak a szüleink és négy jó barátunk vett részt, akik egyben a tanúink is voltak. A terv az volt, hogy majd később, a saját kertünkben lesz egy „nagy” lagzi, ahol ott lesz mindenki, aki fontos nekünk. Egy évvel később meg is történt. De abban az egy évben sok romantikus és meghitt pillanatunk volt, mert az építkezés alatt egy kis téliesített faházba költöztünk be Gödöllőn, Zsolt szüleihez közel. Eleinte sapkában és hatalmas, meleg pulóverekben aludtunk, mert nem volt fűtés, sokszor áram sem. Ilyen közegben nagyon közel lehet kerülni a másikhoz. (nevet)

29 évesen lettem anya, és fél évet vártunk az első gyerek érkezésére. Én már ebben a fél évben rettegtem attól, hogy mi lesz, ha nem lehet, ha nem jön össze. Csodálom azokat a nőket, akik türelemmel tudnak várni. Három gyerekünk született, a legkisebb is már 18 éves. És akkor itt megállnék egy pillanatra. (mosolyog) 20 évig voltam főállású anya, aki az anyaság mellett médiaelemzéseket készített kisebb cégeknek, sütött, főzött, aki megszervezte az összes családi összejövetelt, kutyákat mentett, játszott, mesélt, nyelvet tanított. Kevés? Azért kérdezem, mert engem is ért kellemetlen megjegyzés a környezetemből, hogy „jaj, ugyan hogyne érnél már rá, te meg tudod tenni, hiszen nem dolgozol…” A nőkben, az édesanyákban könnyen kialakulhat egyfajta disszonancia emiatt, egy folyamatos bizonyítási vágy. Bennem is kialakult. Szerettem volna megmutatni, hogy igenis hasznos része vagyok a társadalomnak, miközben tudtam, hogy éppen az egyik legszebb és legfontosabb feladatomat végzem, édesanya vagyok… és mégis.

Tabutéma, de a társadalomnak még sokat kell fejlődnie, hogy ne ítélkezzen, és támogassa az édesanyákat: ha az egyikük szeretne dolgozni a gyerek mellett, megtehesse, de ha valaki igazi ősanya, aki szívesen marad otthon, az is a legnagyobb rendben legyen.

Mások vagyunk, máshogy érezzük jól magunkat, más lehetőségeink vannak, máshogy tudunk jó anyák lenni. A fontos az, hogy a nő, az anya jól érezze magát, mert akkor a gyerek, a család is jól fogja érezni magát.

A kávézóm alapszabálya: ki itt belép, hagyjon fel minden előítélettel, mert nálunk az elfogadás evidencia. Az anyaság során ismertem meg igazán önmagam, mert a gyerekek a legnagyobb tanítómesterek, igazi tükröt tartanak, és bár azt is sokan mondták, hogy nyugi, 100 százalékot teljesítettél, de én tudom belül, hogy nem. Melyikünk érzi úgy, hogy igen? (mosolyog) Vicces volt sok évvel ezelőtt egy eset: egyik este vacsorára csak hideg ételt tettem az asztalra, kenyeret, felvágottat. A kisfiam megkérdezte: „Anyu, ma nincs vacsora?” – Mert előtte szinte minden este friss vacsorát, főtt ételt készítettem. (mosolyog)

A kávéház megvalósítása azzal vette kezdetét, hogy megtapasztaltam, milyen érzés a sikerélmény. 2014-ben Londonba költöztünk a gyerekekkel együtt, mert a férjem kint dolgozott. Hamar kiderült a számomra, hogy a londoniak szeretik a házias ízeket. Előjött a közgazdász énem, készítettem egy marketinganyagot, befotóztuk a sütiket, és megpróbáltuk eladni őket. Az első utam a designmúzeumba vezetett. Szájreklám útján terjedt el, hogy nálam igazi házias ízek találhatók: túrós, mákos, lekváros. Egy idő után felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha nyitnánk egy kis üzletet Londonban – a council, a helyi önkormányzat támogatta is az ötletet – de tudtam, ha ezt egyszer elkezdem, nincs megállás. Volt olyan reggel, hogy 16 tortát sütöttem meg. Betettem a banyatankomba, és szállítottam át a tortákat a Tower Bridge-en a rendezvényre. Dönteni kellett, és mi hazajöttünk. De ha az ember megízleli a siker ízét, nagyon nehezen mond le róla.

Kép

János és Kriszti

Kimondtuk, hogy vágjunk bele! Amint meghoztuk a döntést, elkezdtek pörögni az események. Helytalálás, engedélyeztetés, munkások szervezése, pénztárgép kiismerése, könyvelés, átépítés, receptek, alapanyagok beszerzése. Ebben az időszakban kevesebbet aludtam, mint a három gyerek mellett valaha. (nevet) Számtalanszor felmerült bennem a „mi lesz, ha…” kezdetű kérdés, de a férjem ilyenkor mindig közbeszólt, hogy most már nincs helye a hitetlenkedésnek! Rettentő kishitű voltam, és rettegtem, hogy csalódást okozok mindenkinek, köztük magamnak is. Egy kovácsműhelyt alakíttattunk át, ahol lehetőség volt létrehozni egy látványkonyhát is. A megnyitásnál egyszerűsítettem az életet, bármit ettek-ittak az emberek, minden 400 forintba került. Teltház volt.

Az egyik legszebb dicséret, amit valaha kaptam, a fiamtól származik. Ő Kínában tanult, és épp telefonon beszéltünk: „Anya itt mindenkinek felcsillan a szeme, amikor elmondom, hogy egy kávézót vezetsz. Úgy örülök, hogy sikerült!” (meghatódik) Nemcsak a gyerek örül ám, ha megdicsérik, hanem a szülő is!

A lámpák homályos, meleg fénye, a pasztellszínek, a régi, kopott könyvek, a világ különböző pontjairól származó tárgyak mind hozzátartoznak a Caravella kávézóhoz. És képzeld, mindenki, aki itt dolgozik, egykor vendég volt. Egyetlen egyszer adtam fel hirdetést, de egyébként sosem kerestem alkalmazottat, maguktól jelentkeztek. Sosem akartam olyan helyet, ahova csak turisták járnak. Én vágyom a visszatérő vendégekre, mert bennük látom, hogy nekik jó volt itt, hogy jó az, amit adtunk, csinálunk. Meglepő fordulat, amikor bejönnek a cukrászdába olyan nők, akik felsővezetőként, közgazdászként, építészként dolgoznak, és azt mondják: „Arra vágyom, hogy egyszer letehessem azt, amit csinálok, mert nem is ezt akartam, mert monotonná vált… te megvalósítottad az én álmomat!” Amikor összecsapnak felettem a hullámok, és ez gyakran előfordul, mindig erre gondolok, és arra, hogy „mi lenne, ha ez nem lenne?” (mosolyog)

A történetem a férjemnek ajánlom, mert ő mindig ott állt mögöttem, hogy legyen hova esnem, legyen kinek a kezébe hátradőlnöm; aki mindig szól, ha elfelejtem: képes vagyok rá. Kívánom, hogy mindenkinek, aki ezt olvassa, legyen egy ilyen ember az életében, aki biztatja, aki elhiszi, hogy igenis meg tudod csinálni!

– Negyedszerre indul a polgármesteri székért. Izgul még a választások előtt, vagy felesleges, hiszen ismerik, és maga a város beszél ön helyett?
– Inkább vizsgadrukk van bennem. Mi, politikusok ilyenkor vizsgázunk a választók előtt: mennyire elégedettek a munkánkkal, hogyan látják az elmúlt öt évet. Lezárult egy korszak, és elkezdődik egy újabb, de rengeteg folyamatban lévő ügyünk van, amelyet tovább kell vinnünk. Az elmúlt időszakban lakossági fórumokon kiálltunk az emberek elé, bárki bármit kérdezhetett tőlünk. Jó érzéssel töltött el, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ugyanakkor a tataiak megfogalmazták javaslataikat, gondjaikat is. 

– Gondolom, nemcsak öröm és siker érte a három ciklus alatt, hanem bőven jutott a nehézségekből is. Hogyan tud átlendülni rajtuk, miből merít erőt? 
– Nem igaz, hogy a polgármester soha nem keseredik el, nem fárad el, nincsen lelkileg nehezebb időszaka – de ez minden területen így van. Nincs két egyforma napunk. A legnagyobb lendületet az adja, amikor az emberekkel beszélgetek a városban. Sokan biztatnak, kérdeznek, javaslatot tesznek, új ötlettel hozakodnak elő, vagy arra kérnek, ezen vagy azon javítsunk még. Munkámhoz sok erőt ad az is, hogy minden reggel elolvasom az aznapi evangéliumot és elmélkedem rajta, majd végiggondolom az előttem álló napot, és kérem hozzá a Teremtő segítségét. 

– Sokan vélik úgy, jobb, ha a hívő ember távol tartja magát a politikától, mert azzal a tisztességtelen emberek foglalkoznak, és nem lehet benne tisztának maradni. Mit gondol erről?
– Az a nehéz feladat jutott a hívő embereknek, hogy nekik nem egy, hanem két országot kell építeniük: a földit és Isten országát. Ha képesek vagyunk arra, hogy e kettőt egymáshoz igazítsuk, akkor el tudjuk kerülni, hogy megbotoljunk. Nagyon szomorú látásmódja van annak, aki megkérdőjelezi, hogy keresztény ember foglalkozhat-e politikával.

A politizálás eredetileg közösségépítést jelent. Ha a politikus tényleg közösséget épít, az emberek között él, velük tevékenykedik, akkor nem tud gazemberséget elkövetni, mert azonnal leleplezik.

Amikor polgármester lettem, sokan óva intettek, hogy inkább ne beszéljek arról, hogy hívő vagyok, mert akik nem azok, nem fognak szeretni. Én azonban nem akartam és nem is tudtam volna eltitkolni. Úgy érzem, a tataiak elfogadtak ilyennek, és megszokták, hogy beszédeimben gyakran szerepel a Jóisten és a keresztény tanítás.

– Teológiát, mentálhigiénét tanult, hosszabb ideig dolgozott szociális területen. Megszerzett tudását, tapasztalatát hogyan tudja hasznosítani a városvezetésben?
– Óriási hasznát veszem, persze rengeteg olyan terület van, amelyhez jó lenne még érteni, próbálok is minél több tudást felcsipegetni. Becsülöm azokat a polgármester-társaimat, akik veszik a fáradtságot, és újabb egyetemekre iratkoznak be. Amikor ezen gondolkodom, mindig arra jutok, nem kell mindenhez kiválóan értenem, hiszen nagyszerű munkatársaim vannak, szakmai tudásukra támaszkodhatom. A polgármester feladata, hogy vigye a zászlót, menjen előre és követni lehessen. Ehhez pedig az kell, hogy szót értsen az emberekkel, jó szervező és szociálisan érzékeny legyen. Ha mindenki arra megy, amerre akar, akkor nem lehet várost, közösséget építeni. A várost közösséggé kell kovácsolni, ha nem sikerül, akkor az csak lakóhely marad. Azt szeretném és azon dolgozom, hogy Tata otthona és ne csupán lakóhelye legyen az embereknek.

– A polgármesterség nem olyan szakma, amit kitanul az ember, lépked előre a ranglétrán, és egyszer csak az lesz. A polgármester, ha megválasztják, rögtön a város élén találja magát. Kitől tanult? Van-e példaképe?
– Egy nagyobb hivatalban minden területnek megvan a szakembere, akire bátran támaszkodhatunk. Szoros kapcsolatot ápolok a kisvárosok polgármestereivel, rendszeresen találkozunk, mindenki megosztja jó példáit, adjuk egymásnak az ötleteket, amelyeken nincs „copy right”, nyugodtan lehet másolni őket. Szoktam figyelni a vezetőtársaim személyiségét, életmódját, hozzáállását is, hogyan kezelnek bizonyos ügyeket, hogyan viszonyulnak munkatársaikhoz és a választópolgárokhoz.

Kép

Kép: Domokos Attila

Bencze Lóránttól tanultam a legtöbbet arról, hogy milyen a jó vezető, ő nagyszerű főnököm volt a zsámbéki főiskolán, ahol több mint tíz évig dolgoztam főtitkárként. Az ő személyisége, vezetői attitűdje mindmáig követendő példa nekem. Bármikor mentem be hozzá egy gonddal, nem esett kétségbe, leültetett, és kérte, mondjak egy-két megoldási javaslatot, mivel én ismerem legjobban az adott területet. A döntést mindig ő hozta meg, de kikérte kollégái véleményét.

Soha nem szégyen másoktól tanulni, meghallgatni mások véleményét, de a döntést bátran vállalnunk kell.

– Tatától is van mit tanulni, például ahogyan a családokat, gyermekeket támogatja.
– Minden település törekszik arra, hogy az ott élő családokat segítse. Mi a munkahelyteremtésen, a lakhatási körülmények javításán, a bölcsődei, óvodai, iskolai infrastrukturális fejlesztéseken túl is igyekszünk tovább könnyíteni a családok életét. A tatai iskolások például ingyenes buszbérletet kapnak az önkormányzattól, és jelentős támogatást nyújtunk az iskolai étkeztetéshez. Sport-, tanulmányi és egyéb ösztöndíjakat alapítottunk, évente napközis és művészeti tábort szervezünk. Az iskolákban bevezettük a Tata című tantárgyat, amelyhez tankönyvet is készítettünk, ezzel is mélyítjük a diákok helyismeretét és városhoz kötődését. Folyamatosan fejlesztjük, bővítjük játszótereinket, sportparkjainkat. Támogatjuk a családalapítást, ezért 2019. január elsejétől ingyenessé tettük a tataiak házasságkötését. A FICSAK-kal Család és KarrierPONT-ot hoztunk létre, ahol a nők munkaerő-piaci visszailleszkedését segítjük. Lelkisegély-szolgálatot működtetünk, ahol a nehezebb sorsú családok segítséget kapnak életük egyengetéséhez.

– Önnek is nagy családja van, öt gyermeke és már négy unokája. Mindig is nagycsaládot tervezett?
– A mintát otthonról hoztuk, feleségemnek három, nekem négy testvérem van. A testvéreim is mind nagycsaládosok, legkisebb fiunk szüleimnek a huszadik unokája. Nagy öröm a nagycsalád, annak ellenére, hogy sok lemondással, nehézséggel jár. Hálás vagyok a feleségemnek, hogy ezt mindig olyan gyönyörűen hordozta. Fiatalon házasodtunk, több mint harminckét éve, gyorsan jöttek a gyerekek, ennek köszönhetően nagyszülők is fiatalon lehetünk. 

Gyermekeink közül négyen kirepültek, hárman már házasok is. Valljuk, hogy kölcsönbe kaptuk őket a mennyei Atyától, és el kell őket engednünk, hogy a saját útjukat járják.

Persze közben szeretettel és aggódással figyeljük életük alakulását. Jó érzés, hogy vasárnaponként már tíz-tizenöten üljük körül az asztalt.

– Majdnem minden este, hétvégén van olyan programja, amelyen hivatalból részt kell vennie. Családja mennyire tolerálja ezt?
– Nagyon hálás vagyok nekik, mert a hivatásom óriási türelmet követel tőlük. Sokat nem vagyok otthon, ezt azzal próbálom kompenzálni, hogy nem viszek haza munkát (ez alól a kampány kivétel). Amikor velük vagyok, minőségi időt töltünk együtt, és az otthoni feladatokból is kiveszem a részem.

– Szét tudja választani a polgármesterséget a magánéletétől?
– Nem nagyon sikerül. Amikor a kertben a kissámlin vagdalom a lepotyogott gyümölcsöt a cefrébe, akkor is egyfolytában a város ügyein jár az eszem. Amivel tele van a szívünk, azt nem lehet elfeledni. Ezért izgalmas és veszélyes dolog is egyben, vajon marad-e a hivatás mellett elég hely a szívünkben a családnak és a Jóistennek. Meg kell találnunk a megfelelő arányt, és akkor minden szépen vihető egyszerre. Mécs László „Bakonyi látomás” című balladájában írja: „Ha a mérték tönkrement, senki, semmi meg nem ment”. Ezt a két sort vezérfonalnak tekintem, polgármesterként is muszáj tartani az egyensúlyt. 

Megbetegítő családok

A túlzottan elárasztó szülői gondoskodás, a gyermek autonómiájának gátlása, az egyik szülő és a gyermek koalíciója a másikkal szemben könnyen vezethet kapcsolati függőséghez, amelytől már csak egy lépés a szerhasználat vagy más kóros viselkedés. Általában a származási családról leválás idején szembesül a fiatal a köldökzsinór eltéphetetlenségével, amire látszatmegoldásként válaszol a szerhasználattal: a családtól függőséget egyszerűen leváltja másra, amely kezdetben akár a számítógépes játékok kontrollálatlan használata, illetve az internetes szörfözés is lehet.

Tomi órák óta ül a gép előtt, amikor Zsófi vacsorázni hívja. A fiú válaszra sem méltatva anyját, folytatja a játékot. Amikor eljut agyáig a megismételt felszólítás, ráförmed: „Még nincs vége a menetnek, ha kiszállok, büntetést kapok.” Látva Zsófi tehetetlenségét, Péter határozottan felállítja fiát a géptől, aki erre dührohammal válaszol. Apja nyugodt hangon folytatja: „Mostantól új szabályokat vezetünk be a gépezéssel kapcsolatban. Sajnálom, hogy eddig nem vettem észre, de túl sok idődet és energiádat vesztegeted el. Már nem olvasol, nem sportolsz, nincsenek hobbijaid, nem jönnek át a barátok. Remélem, még nem késtünk el a változtatással!”

Később jöhet destruktívabb formája a szerhasználatnak vagy függő viselkedésnek, például a pornó, amelyhez minden eszköz rendelkezésre áll a gép előtt ülve. Vagy épp az alkohol, illetve a drog, amellyel a beteg kategóriába kerülve máris legalizálható a kapcsolati függőség fenntartása a családban.

Másik lehetőségképpen a szerből bátorságot merítve próbál a fiatal kortársaihoz közeledni vagy párt keresni. A szülők kiüresedő kapcsolatáról jó figyelemelterelés a szerhasználó gyermek problémája, így mindenki érdekeltté válhat a tünet fenntartásában. A bántalmazó családokból is könnyen kerülnek ki függő gyerekek, akik fájdalmuk enyhítésére alkalmaznak különböző szereket.

Szerepzavarok és csapdák

A függő családjában, környezetében kényszerítő erővel megjelenő, és önmagukat kiosztó szerepeknek szinte lehetetlen ellenállni. A tagok észre sem veszik, és már a Szer rendezésében játszanak az élet színpadán.

A Függőt és a Szert Üldöző személy egyre agresszívabban próbálja gátolni előbbi kettő kapcsolatát, legyen akár elkeseredett feleség/férj/szülő/gyerek, aki kiönti az alkoholt, eldobja a drogot, megvonja a pénzt, veszekszik, korhol. A hatalmi pozícióból induló játszma eleve kudarcra ítélt, mivel a Függőt gyermekszerepben tartja, aki így nem vállalhat felelősséget saját magáért. Helyette dacosan ellenáll.

A Megmentő is kárt okoz puszta jóindulatból, amikor kiszolgálja a Függőt, rendelkezésre áll, pénzt ad vagy falaz neki, átvállalja a szerepeit, felelősségét. A Balek mindent eltűr: őt akár meg is lehet verni, kifosztani, tönkretenni következmények nélkül. A Közvetítő pedig egyszerűen megszerzi az anyagot (díler, háziorvos, kocsmáros), munkát, feladatot (főnök, edző), és felkorbácsolja, illetve ébren tartja a sóvárgást (szex- és szerencsejáték-ipar résztvevői, fogyasztást erősítő reklámok).

„Megmentelek, szerelmem!”

A függő családból érkező fiatal nemritkán éppen úgy folytatja, ahogy azt származási családjából mintaként magával hozta: szerhasználóvá vagy viselkedéstől függővé válik. Még akkor is fennáll ennek veszélye, ha maga menekült e l a romboló rendszerből. Különösen a megmentő, illetve balek szerepet vivő lányok hajlamosak később függő párt találni, akivel újraélhetik a korábban megtapasztalt viselkedésformákat.

Sokáig hisznek a szerelem megváltó erejében, amely kényelmes helyzetet teremt a másik fél részére, aki élvezheti kapcsolatfüggő társa gondoskodását.

„Ne bízz, ne érezz, ne szólj!”

A függők gyermekeinek e mottója túlélésüket szolgálja, miközben rombolja személyiségüket és kapcsolataikat. Sokban hasonlítanak egymásra: alacsony önértékelésük mellé túlzott felelősségérzet párosul, amelynek hátterében a szülő megmentésének késztetése áll. Később sem képesek felismerni saját igényeiket, mivel sosem lehettek a figyelem fókuszában egy beteg családban. A mélyen elfojtott haragot gyakran önmaguk ellen fordítják, ami hangulatzavart eredményez, és könnyen vezet a szülőktől látott egyetlen megküzdéshez, vagyis maguk is szerhasználókká válnak. Másik destruktív örökségük a korai felnőttszerepbe kerülés a saját, tehetetlen, gyermeki pozícióban élő szüleikkel szemben, ami aláássa a tekintély tiszteletét, így képtelenné válnak a segítség elfogadására, lázadókká vagy éppen túlzottan alkalmazkodókká lesznek. A gyógyulás folyamata hosszú, fáradságos munka, sokszor kevés eredménnyel, ezért mindennél fontosabb a megelőzés!  

A függő személy terápiájának feltétele saját elhatározása a komoly életformaváltásra. A családtagok segíthetik őt motivációja felkeltésében. A legnehezebb feladat betegségének belátására rábírni.

Ha erre képes, akkor megértően, személyét elfogadva tegyük fel neki a kérdést, vajon miben gátolja állapota, hová juthatna, mit érhetne el, ha meg tudna válni a romboló szertől vagy viselkedésformától. Érdemes a jövőbeli pozitív lehetőségekre irányítani figyelmét, hogy ő mondja ki: amit a jelenben tesz, más felé sodorja, mint amit szívesen elképzelne maga és szerettei számára. Ha sikerül rávenni a segítségkérésre, egy jó szakember és önsegítő csoport támogatásával sokat tehet saját gyógyulásáért.

Hol kaphatunk segítséget?

Magyar nyelvű anonim közösségek:
AA – Anonim Alkoholisták
AL-ANON – Családi Csoport – alkoholbetegek hozzátartozói 
ACA – Alkoholisták Felnőtt Gyermekei – Alkoholbetegek és rosszul működő családok felnőtt gyermekei
GA – Névtelen Szerencsejátékosok
NA – Névtelen Drogfüggők
OA – Anonim Túlevők
EDA – Anonim Evészavarosok
SLAA – Anonim Szex és Szerelemfüggők

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. februári számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT. 

Mert ma reggel mindennél erősebb bennem az a vágy, hogy nem akarok, nem szeretnék sem a kampányban, sem később további csupasz férfihátsókat, kokaint igazgató bankkártyákat és pénzről handabandázó félrészeg – vagy tán egészen az – emberi főket látni. Sem fotón, sem videón, sem offline.

Ennek egyetlen módja van, drága jó képviselők, polgármesterek és egyéb politikusok, ha nem csináltok olyasmit, amit érdemes titkos videókra és fotókra felvenni és aztán alkalmas pillanatban közzé tenni. Vannak, akik nem teszik.

Arra kérlek benneteket, hogy ti se tegyétek! Erőtlen kérés ez, olyan szúnyogzümmögés-féle csak. De hátha vagyunk itt sokan, lányok és asszonyok, meg férfiak is, igen, akik velünk tartanak – talán ha közös hangon szólalunk meg, felerősödik ez a zümmögés.  

Minket itt a keresztény-konzervatív, vagy csak egyszerűen hagyománytisztelő családokban még arra tanítottak, hogy jaj a megbotránkoztatónak! Nem szervezünk tüntetéseket, nem tartunk a fejünk fölé rossz helyesírással írt – ezért az indokoltnál népszerűbbé váló – táblákat, nem füttyögünk és handabandázunk nyilvánosan olyan dolgokról, amikhez mások jobban értenek, mint mi. Mi csak szépen kérünk benneteket, különösen azokat, akiknek mi szavaztunk bizalmat, hogy éljetek tisztességes életet.

Mert nem a kampány durvult el, nem az újságírók mutogatnak olyasmiket, amiket nem kéne, és nem is törvényi szabályozás kérdése, hogy mi kerül nyilvánosság elé és mi nem.

Ti éltek olyan életet, ami nem méltó hozzátok, és főleg nem méltó azokhoz az értékekhez, amelyeket a zászlótokra tűztök.

Ezek az értékek nagyon fontosak nekünk. Nem pártpolitikai alapon, hanem mert ezekben hiszünk. A kereszténységben és akár a kereszténydemokráciában is, a szociális piacgazdaságban, az európaiságban a maga görög-római és zsidó-keresztény gyökereivel, és a családban, a gyerekekben, az életben magában, abban, hogy a teremtés és a teremtett világ jó – ez a mi hitünk, hit egy jobb világban.

Amikor botrányosan éltek, nemcsak magatokból csináltok hülyét, hanem belőlünk is, a választóitokból, akik rátok szavaztunk (mert azt képviseltétek, amiben mi is hiszünk), és bíztunk bennetek.

Meg azokból a bajtársaitokból, akik most ugyanígy szégyenkeznek, ahogy mi, mert komolyan veszik, komolyan vették a feladatukat, a kötelességeiket, az eszmeiséget, amiért lehetőségük van – lenne – politikusként eredményesen dolgozni. Akik nem akarnak, ahogy mi sem akarunk, mások bűnei miatt lesütött szemmel járni.

És persze ez pártállástól független. Csak máshol másoknak nem a kereszténység és a családok ügye fáj, hanem a szabadságé meg az egyenlőségé, vagy a társadalmi szolidaritásé. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy fáj az is.

Gondoljunk magunkról többet, ebben a lángoktól ölelt kis Magyarországban. Nem jó, ha az ég be a fejünkbe, hogy „bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép”. Mert az kicsit olyan, mintha mindegy lenne. És ha mindegy, akkor bármit megtehetünk. Akkor elhisszük, hogy megerőszakolhatjuk a nőket a legyőzött városokban. Ez a hatalom pszichológiája, és ezt látjuk most a videókon, a fotókon, ezt halljuk fű alatt terjedő pletykákban, és ezt érezzük a politikától való elidegenedés, a nemszavazók mértékében is.

Drága jó politikusaink, polgármestereink, képviselőink, államtitkáraink, arra kérünk benneteket, vegyétek komolyan azt, amit a zászlótokra tűztetek, és válasszátok az aradi vértanúk útját, a jachtok, a kurvák, a kokain meg a százmilliók helyett!

Erre lenne szükségünk. Példaképekre. Erős kezű férfiakra – és nőkre! –, akik magasra tartva viszik elöl a zászlót. Még ha belehalnak is. Mert akkor tudunk hinni abban, hogy érdemes felelősséggel dolgozni kinek-kinek a maga portáján, a karnyújtásnyira levő környezetünkért, vagy talán többért is – egy faluért, egy kerületért, Magyarországért.

Erre kérünk benneteket, mi, nők. A nagymamáitok, az édesanyáitok, a nővéreitek és húgaitok, a feleségeitek, a lányaitok, a munkatársaitok. De erre kérnek az apáink és nagyapáink, meg a férjeink és a fiaink is. Mert hiszünk abban, hogy bennetek van az a férfi, aki igazán erős, bátor és okos tud lenni ahhoz, hogy becsületesen, tisztán és felelősségteljesen éljen. Hívjátok elő ezt a felnőttet magatokból, és adjátok az ő kezébe a karmesteri pálcát, a kasszakulcsot meg a botkormányt.

Bizonyítsátok be, hogy alkalmasak vagytok rá.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Ez a világ most van. El sem kell képzelni, nem is kell különösebben vizionálni, elég csak felmenni az online térbe. Az anonim kommentelők, trollok előtt zöld az út.

A Lounge Group friss, 18–40 éveseket vizsgáló kutatásából kiderült, hogy minden hetedik fiatal vitába keveredik a közösségi oldalakon, túlnyomórészt névtelenül.

A konfliktusokban a kommentelők közel fele, 46%-a fel sem vállalja a személyes adatait. Sőt, minden negyedik válaszadó azt vallotta, hogy szókimondóbb az online térben, mint a személyes beszélgetésekben. Az anonimitás egyfajta hatalomnak is tekinthető, aminek birtokában az emberek bátrabban, merészebben, bántóan, agresszíven és szenvtelenül viselkednek, reagálnak.

Ennek a miértje összetett, állhat a háttérben múltbéli sérelem, irigység, felháborodás vagy akár féltékenység is. Sokan vannak azért olyanok is, akik a közösségi médiában inkább mellőzik a kommentek írását, épp az esetleges negatív következmények miatt: ha kommentárt írnak, az általában egy szolgáltatás véleményezése, és nem vitába szállás más emberekkel.  

„Gyáva forradalmárok, kanapéhősök”

Nemrég egy videóinterjúban láttam egy hétéves youtubert, akinek videóit millióan nézik. A vlogger kisfiú szülei szabályozzák ugyan a videózást, de a kommenteket engedélyezik a gyerek csatornáján. A bántó online beszólásokról a fiú úgy nyilatkozott, hogy a negatív kritikákkal nem kell foglalkozni, csak a pozitívakkal: „azokat be kell szívezni, azokat mindig el kell olvasni”. Számomra megdöbbentő volt ez az érett tudatosságra utaló fogalmazás, s mivel nem igazán tudtam napirendre térni felette, megkérdeztem napjaink egyik legismertebb hazai youtuberét, akinek a csatornája 288 ezernél is több feliratkozót számlál, a megtekintések száma közelít a 68 millióhoz. A 28 éves srác nem kertelt:

„Ez egy papagáj-effektus. Feltételezem, hogy azt mondja, amit hallott már többször. A negatív kommenteket nem lehet könnyeden lerázni, emlékszem, volt olyan időszak, amikor aludni sem tudtam huzamosabb ideig egy húzós beszólás után a csatornámon.”

Tóth Gabi egy interjúban is hasonlóan nyilatkozott a negatív kritikákról, kommentekről:

„Nincs olyan ember, aki függetleníteni tudná magát tőlük, de nem veszem magamra. Csak az szomorít el, hogy milyen frusztrált világban élünk, milyen sok a megkeseredett ember, akiknek ez okoz boldogságot.

Ezek a sértegetések valójában nem rólam szólnak, a bennük mélyen felgyülemlett, frusztrációból fakadó gyűlöletet így tudják pár másodpercre enyhíteni, és az internet olyan felületet biztosít, ahol ezt arctalanul és következmények nélkül megtehetik.

Soha senki nem állt elém személyesen azzal, hogy utállak, Tóth Gabi, vagy rosszul nézel ki, csak az interneten. Ezek gyáva forradalmárok, kanapéhősök, akiket sajnálok, és kívánom nekik, hogy találjanak valamit, amiben boldogságot lelnek.”

A fiatalabbak kevésbé értik, milyen is a közösségi oldalak valódi arca

Az Eurostat egy 2017-es jelentése rámutatott, hogy a magyar fiatalok használják a legnagyobb arányban a közösségi médiát az Európai Unió tagállamai közül. Az is látható, hogy a fiatalabb Z-generációsok kevésbé vannak tisztában a közösségi oldalak valódi jellemzőivel, ami nyilván életkori sajátosság is lehet. Az idősebbek könnyebben felismerik, hogy a közösségi oldalakon máshogy zajlanak az interakciók: sokszor az, amit ott láttatni engedünk, nem mindig a valós képet tükrözi. A kommunikációnk is más lehet az online térben, mint szemtől szemben, a fizikális valónkban.

Kép

Kép: Lounge Group

A Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából kiderült: arra az állításra, hogy „a közösségi oldalakon látottak nem adnak valós képet az emberekről, mindenki igyekszik jobb színben feltüntetni az életét a valóságosnál”, a 16–21 éveseknek csak 56 százaléka helyeselt, és náluk volt legalacsonyabb ez az arány. Vagyis ők hiszik el leginkább, hogy amit látnak, az a valóság. Ők töltik a világhálón a legtöbb időt, 3,4 órát (bár más felmérések szerint még ennél is többet).

Ebből is látható, hogy óriási szükség lenne az adatvédelmi beállítások mellett arra is, hogy szüleik felkészítsék az internet világára a digitális bennszülötteket, mielőtt kezükbe adnák az okoseszközt.

Ezen felül, amennyiben már benne mozognak az online térben, mentorként ott legyenek mellettük, segítve őket abban, hogy megtalálják az egyensúlyt az online világ és offline életük között. Erre nemcsak azért van szükség, hogy ne pazarolják el drága idejüket és tehetségüket kulturálisan gagyinak számító videós tartalmak nézegetésével – gondoljunk csak a táncoló csirkékről, mobiltelefonok bedarálásáról készült tartalmakra, vagy akár pornográf videókra –, hanem azért is, mert életkorukból kifolyólag mentálisan még törékenyebbek, és nem egy közülük komolyan veszi az interneten arc nélkül vagy egy választott nicken (becenév) megjelenő véleményt. Ráadásul ebben az életkorban a kortársak hatása ugyanúgy felerősödik a közösségi oldalakon is, mint az osztályteremben vagy az iskolai folyosón. Amikor azt látják, hogy egy posztot mindenki durva beszólásokkal vagy poénokkal illet, akkor még azok is megengedik maguknak ezt a stílust, akiknek egyébként magunktól eszünkbe sem jutna ilyen jellegű komment írása, mert az offline világban máshogy értelmezzük a kontrollt és a felelősségvállalást is. Az online tömeg elrejti az egyént.

Leonardo Da Vinci kontra utolsó gyökér

Ahhoz, hogy fiatalon az önbizalom, a megfelelő önértékelés a személyiség részévé válhasson, egy olyan védett környezet szükséges, ahol a kamasz az elutasítás és rosszindulatú minősítés kockázata nélkül kipróbálhatja magát. Az online világ ennek az érési folyamatnak nem kedvez, sőt, azok a névtelen trollok, akik otthon vagy az iskolában nem kapnak elég figyelmet, könnyedén találnak maguknak online egy célpontot a frusztrációjuk kiélésére (elfeledve, hogy a képernyő másik végén is egy emberi lénynek üzengetnek).

Orosz Szilárd főként animációs filmes youtuber egy hónapig szándékosan nem volt fent a neten. A tapasztalatairól készült videó már fent van Carnor nevű csatornáján, csaknem százezren látták. A 19 éves srác is úgy látja, hogy ha valaki online ír valamit, az korántsem ugyanaz, mint amit a való életben mondana:  

„Nagyon jó volt, hogy egy hónapon át nem a kommenteken keresztül kaptam meg azt, hogy ki vagyok. Nekem állandóan írják, hogy »te vagy a világ legnagyobb művésze, és Da Vinci elbújhatna a hátad mögé.« Nem, ez nem igaz! Mások meg írják, hogy »Te utolsó gyökér, szemét állat, hogy pukkadnál meg és dögölnél meg!« Ez sem igaz. Most egy hónapon keresztül nem ezt a két végletet kaptam meg magamról, hanem végre én gondolkozhattam el arról, hogy én ki is vagyok, mit akarok az életemmel kezdeni.”

Nem meglepő, hogy a fiatal youtuber mindenkinek ajánlja, hogy vágjon bele hasonló kihívásba.

Vélemények kontra tartalmak

Több neves külföldi online újság, mint például a Bloomberg vagy a Reuters is kikapcsolta már néhány éve a komment-funkciót, egyrészt mivel nem volt erőforrása a moderálásra, másrészt pedig mert a cikkek a kommentekkel együtt sokkal negatívabb értékelést kapnak, mint anélkül. Ez is jól érzékelteti, hogy az online térben a vélemények legalább annyira, ha nem jobban számítanak, mint maguk a tartalmak, a cikkek vagy a videók.

Leggyakrabban nem a helyesen érvelők, a konstruktívan vitázók, szalonképes stílusban fogalmazók, hanem a legnagyobb szájúak kerülnek a figyelem középpontjába. Jellemző rájuk, hogy az online térben testtelenül mozogva könnyen találnak egy célpontot, akire rázúdíthatják mindazt a frusztrációt, sérelmet, amit mondjuk a munkahelyen, vagy az iskolában szemtől szembe nem mernének felvállalni.

Tehát egy olyan közegben mozgunk, ahol egy jó minőségű tartalom (kontent) egész más irányba mehet el, mint ami a szerző eredeti szándéka volt, pusztán az online véleményezők hatására.

A már említett Lounge Group-kutatás szerint minden ötödik személyt ért már zaklatás a közösségi oldalakon. Ha gyakori, hogy megbántják egymást vagy kipécéznek valakit az offline közösségben, például az iskolában, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy ez jelen van az online térben is, sőt, az online tér adta anonimitás ezt még fel is erősítheti. Nehezebb elmenekülni és nagyobb a nyilvánosság is, így az áldozat még inkább megalázottnak érezheti magát.

Simonyi Balázs és forgatócsoportja öt versenyző küzdelmét mutatja be a legendás Spartathlon futóversenyen, mégpedig úgy, hogy az öt szereplő egyike maga a rendező.

A Spartathlon szintideje 36 óra. Az Athéntól Spártáig tartó, egy 1200 méter magas hegyen is átvezető futóverseny során 246 kilométert teljesítenek a versenyzők. A világ egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű megmérettetése Leonidász király szobra előtt ér véget.

Simonyi Balázs eddig négyszer küzdötte le a távot, amit önismereti útnak is tekintett. A film nézői megismerhetik a versenyzők személyes motivációit, és az is kiderül, hogy a csapatból a legnehezebb dolga Bélának, a kisvárosi pénzügyi kontrollernek van, aki már ötször próbálkozott sikertelenül. Mivel az ő nevezését nem fogadják el a szervezők, „privát Spartathlont” fut: akkor indul el Athénból, amikor a többiek már megérkeztek Spártába. Vajon célba ér-e a hatodik próbálkozás során, kizárólag saját magára és a felesége segítségére támaszkodva?

Az Ultra a legmodernebb technikákkal készült, látványos drónfelvételekben gazdag film, ami különleges moziélményt ígér.

Nem véletlen az időzítés. Ugyanis ez a nap volt az egyéves évfordulója az 1848-as harmadik bécsi forradalomnak, amikor a feldühödött nép felkoncolta Latour hadügyminisztert. A lázadóknak halál jár, üzente ezzel a beteg lelkű, kegyetlenségéről hírhedt táborszernagy, akit már akkor úgy emlegettek, hogy a „Bresciai hiéna”. Haynaunak – magánleveleiből tudjuk – sokkal véresebb bosszútervei voltak, mint ami megvalósult.

A történelemben is vannak csodák

De menjünk egy kicsit vissza az időben. Az 1848 őszén megindult harcokban a magyar sereg kezdeti nehézségei, botladozásai, csatavesztései után 1849 tavaszára egy lelkes és ütőképes hadsereget sikerült felállítani. Sokaknak köszönhető ez, de a magyar történelem sok csodája közül az egyik legnagyobb, hogy a sereg élére egy olyan tiszt került, akinek üstökösszerű pályája meghatározta az eseményeket: Görgei Artúr. A tavaszi hadjáratban az osztrákok nagy, de nem megsemmisítő vereséget szenvedtek. Kossuth elérkezettnek látta az időt a politikai termés learatására is: Debrecenben kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, és nyilvánosságra hozták a Függetlenségi Nyilatkozatot. Buda felszabadítása volt a csúcspont május 21-én, amit a következő három hónapban drámai összeomlás követett. Voltak ennek belső politikai okai is, de mindennél többet nyomott a latban, hogy Ferenc József az Orosz Birodalomhoz fordult segítségért, s I. Miklós cár 200 000 fős, óriási haderővel beavatkozott az osztrák-magyar konfliktusba.

Az osztrák csapatokkal együtt az oroszok több mint háromszoros túlerőt jelentettek, s ma már megfontolt és elkerülhetetlen lépésnek tartjuk, hogy miután Kossuth Görgeit teljhatalmú diktátorrá nevezte ki, s maga Törökországba menekült, a magyar fősereg vezére nem tehetett mást, mint hogy letette a fegyvert.

Természetesen nem az osztrák császári hadak előtt, hiszen ez a hadsereg nem tudta legyőzni a magyart, hanem az orosz cári hadsereg előtt.

Az aradi vértanúk emlékműve  – Kép: Kölnei Lívia

Politika, diplomácia és a valóság

Ismert, de ma már szerencsére túlhaladott a Kossuth által terjesztett vád, miszerint Görgei ezzel árulást követett el.

Kossuthból az első vérbeli magyar politikus beszélt: meg kellett nevezni egy bűnbakot, hogy a nemzet ne saját gyengeségét hibáztassa, s alkalmasint képes legyen a harc újrakezdésére.

Sokan hibáztatták Görgeit azért is, mert nem az osztrákok előtt tette le a fegyvert, mondván, ezzel még inkább a magyarok ellen hergelte őket, s ennek köszönhető a véres megtorlás. Ma azonban már tudjuk, hogy ez sem így történt volna: Haynau terve az volt, hogy nemcsak a főtiszteket, hanem minden olyan honvédtisztet, aki valaha a császári hadseregben szolgált, statáriális eljárás során elítél és kivégeztet. Ez mintegy 500 fő lett volna. Hogy ezt megtegye, abban két dolog akadályozta meg.

Az orosz hadvezetés mélyen lenézte az osztrákot, s visszaemlékezésekből kiderül, hogy a Gyulára internált magyar tisztek az oroszokkal együtt töltött görbe estéken milyen kedvüket lelték abban, hogy az osztrák hadsereg és tiszti kara rovására adomáztak. Az oroszok rokonszenveztek a magyarokkal, s emiatt sem siették el, hogy foglyaikat átadják az osztrák hatóságoknak. Holott a már Aradon lévő Haynau ezt többször is a maga hisztérikus módján követelte.

I. Miklós cár fiát, a fiatal, Ferenc Józseffel közel egykorú Sándort küldte Bécsbe a következő levéllel:

Az amnesztiát végül csak az önmagát a többiekért váltságul felajánló Görgei kapta meg, ő is csak azért, mert Bécsben megijedtek attól, hogy ha nem így lesz, a fővezért az oroszok nem adják ki.

A bécsi minisztertanácsban mégis változott némileg a helyzet a kezdeti bosszúszomjas, Haynaunak teljes egészében szabad kezet adó szemlélethez képest. A táborszernagy nem sokkal a magyar főtisztek Aradra érkezése előtt kapta meg azt az utasítást, amely nem engedélyezte neki a statáriális eljárást. Hogy ez milyen lett volna, arra jó illusztráció a már augusztusban kivégzett Ormai Norbert ezredes sorsa, akit az első aradi vértanúnak is szoktak nevezni. Őt kihallgatásától számítva néhány órán belül kivégezték.

Ormai (Auffenberg) Norbert (Barabás Miklós festménye) ​​​​​​​ Kép: Wikipedia

A magyar főtisztek nem gondolták, hogy büntetés nélkül megússzák, de reménykedtek benne, hogy az életük nem forog kockán. Az oroszok is így tájékozatták őket, s mivel még fegyvereiket sem vették el, bizakodók voltak.

Amikor azonban augusztus 22-én lefegyverezték, s Aradra indították őket, már érezhették, hogy a helyzet rosszabb a vártnál.

Vérbeli koncepciós per, kegyetlen végrehajtás

A tisztek az aradi várbörtönbe kerültek, rossz körülmények, szigorú őrizet alá. Nem kaptak eleget enni. A feljebbvalók nem ellenőrizték az őröket, akik rendszeresen maguk fogyasztották el a rabok élelmét is. Augusztus végén megkezdett pereikben nem volt képviseletük. A hadbíró látta el egyben a „védelem” feladatát is. Vallomásaikat csak kivonatosan rögzítették, nem szóról szóra. A vád lázadás volt és felségárulás. Jogi szempont, például az, hogy V. Ferdinánd törvénytelenül oszlatta fel az országgyűlést 1848 októberében, s hogy Ferenc József a magyar törvények értelmében nem volt legitim magyar király – nem számítottak. Koncepciós per volt ez a javából, ahol az ítéletet már előre megírták: halál. Az sem felelt meg a korabeli szabályozásnak, hogy a halálos ítéletek meghozatala után két nappal kivégezték őket.

Katonákat ítéltek el, s így járt volna nekik a golyó általi halál. De megalázás céljából kötél általi halálra ítélték őket. Négy esetben volt az a kegyelem, hogy mégis kivégzőosztag elé állhattak október 6-án reggel fél hatkor a várároknál. Kilencen végezték akasztófán. S még ez is a legkegyetlenebbül történt: végig kellett nézniük egymás halálát. Az akasztófaoszlopok túl alacsonyak voltak, s így a magas termetű Leiningen szörnyű kínok között szenvedett ki, s a 190 cm magas Damjanichot a hóhér gyakorlatilag megfojtotta. Vécsey Károly maradt utolsóként, s mivel így már nem búcsúzhatott el senkitől, az előtte kivégzett Damjanich kezét csókolta meg. A holttesteket alkonyatig az akasztófákon hagyták elrettentésül, majd éjszaka a várárokba földelték el – a politikai bosszúk szokásához híven – jeltelenül. Akinek a holtestét a rokonai nem lopták el, ásták ki innen titokban, annak a sírját csak az 1930-as évek során tárták fel.

Kazinczy Lajos – Kép: Wikipedia

Aradon végezték még ki október végén a 29 éves Kazinczy Lajos ezredest, Kazinczy Ferenc legkisebb fiát is. Szokták őt a tizenötödik aradi vértanúnak is nevezni. Kivégezték volna Lenkey Jánost is, aki huszárjait kalandos körülmények között vezette haza 1848 májusában Galíciából, de ő a börtönben megőrült, s szörnyű, embertelen körülmények között halt meg 1850 februárjában.

A továbbiakban Haynau hatalmát már korlátozták, s bár sokakat halálra ítéltek, ezeket az ítéleteket 16–18 éves várfogságra változtatták, ami szintén rendkívül kegyetlen büntetés volt. Még egy tisztet végeztek ki itt, Ludwig Haukot, magyarosan Hauk Lajos ezredest 1850 elején, ő a tizenhatodik az aradi kivégzettek sorában. De ennél sokkal többen haltak meg fogva tartásuk, perük alatt az aradi várbörtönben.

Az aradi vértanúk árvái

Nagysándor József vőlegény volt. Dessewffy Arisztid és Vécsey Károly frissen házasodott. Ők szinte a menyegzőről léptek a vérpadra. De alig néhány évet élhetett házasságban Damjanich János és Leiningen-Westerburg Károly is. Többüket siratták kicsi gyermekek: Poeltenberg Ernőnek és lengyel feleségének három gyermeke született, 1849-ben nyolcéves és hároméves fia, hétéves kislánya maradt utána árván. Leiningennek egy ötéves kislánya és egy egyéves kisfia volt. Knezić Károlynak egy négyéves és egy kétéves kislánya maradt. Lázár Vilmos feleségének első házasságából származó három kisgyermekét nevelte. Schweidel Józsefnek öt nagyobb gyermeke volt, közülük az egyik, a 21 éves Schweidel Béla részt vett a szabadságharcban, s szintén Aradon raboskodott, néhányszor találkozott is apjával. Kiss Ernőnek két felnőtt lánya volt, és egy házasságon kívüli fia. Lahner Györgyöt olasz felesége és lánya siratta. Török Ignác és Aulich Lajos nem alapítottak családot.

Hermann Róbert történész írja az általa szerkesztett Vértanúk könyve előszavában, hogy mivel 1849-50-ben legalább 140 embert kivégeztek, több száz embert bebörtönöztek, több ezer vizsgálat történt, amely hosszabb ideig tartó meghurcoltatással járt, s több tízezer volt honvédet, tisztet soroztak be évekre kényszerűen a császári hadseregbe, nem volt olyan család, amely érintetlen maradt a megtorlástól. A Kossuth-bankó kárpótlás nélküli bevonása pedig pártállástól függetlenül mindenkit érintett.

A megtorlásnak a teljes magyar társadalom az elszenvedője volt.

A további történelem ismeretében joggal mondhatjuk, hogy a terméketlen megtorlás helyett a Habsburg-ház, a birodalom is jobban járt volna egy olyan alkotmányos megoldással, amely elősegítette volna a gazdasági-társadalmi kibontakozást Magyarországon, s amire aztán csak 1867-től kerülhetett sor.

De a történelemben nincs „mi lett volna, ha”.

A vértanúk áldozata azonban soha nem terméketlen. Erőforrás lehet egyéni és közösségi szinten, minden egyes magyar és az egész nemzet számára.

De létezik megszentelő vagy megerősítő jelenlét. Létezik olyan emberi hatás, amit nem tudunk szavakkal leírni, amikor valami többlet, amit akár szentségnek is nevezhetünk, kitapinthatóan megjelenik valahol egy emberen keresztül.

Nem nagyon tud erről a modern világ. Egyre hathatósabban belénk sulykolják, hogy csak jó és rossz létezik, kellemes és kellemetlen érzés – az pedig nem kétséges, hogy melyiket kell az embernek választania. Egyre könnyebben elfogadjuk, ha egy házasság csődöt mond, még a legkülönbeké is. Persze, tudom, hogy tényleg létezik az embernek rossz döntése, és nem törhetünk pálcát a másik ember fölött. Csupán a figyelmünket irányítsuk erre a megszentelő jelenlétre!

Azért állok ott, ahol állok, azért élek, dolgozom, teszek bármit ott, ahol vagyok, mert Isten itt szeretne általam világítani. Nem nagy szavakkal, pusztán a létemmel.

Nem a világosságba állítja a mécseseket, hanem oda, ahol szükség van rá. Sokszor milyen nehéz lenyomni munkahelyünk kapuján a kilincset! Bemegyünk azok közé, akik nem a barátaink, akik talán acsarkodnak ellenünk, mégis, ott kell egy légtérben lenni velük. És talán ugyanilyen nehéz sokszor hazamennünk. Pendlizünk kétségek között. Pedig felemelhetjük tekintetünket arra a fényre, amit magunk is hordozunk. Enélkül teljes sötétség lenne azokban a terekben, ahol élünk.

Van honnan merítenünk, van két összekulcsolható kezünk, van barátunk, szomszédunk, biztosan vannak lelki támpontjaink. Ha élünk ezekkel, akkor megszentelő, átváltoztató módon tudunk jelen lenni ebben a világban.

„Magamnak nem könnyű megfelelni, de a mostani világbajnokság első két napja még nekem is tetszett” – kezdi az értékelést a fiatal klasszis dupla világbajnoki címe megvédése után. Egy fogathajtó verseny első nap a díjhajtással indul, amelyben a versenyzők bemutatják fogatukat a bíróknak, akik a hajtó, a segédhajtó, a lovak és a kocsi megjelenését figyelik, a járásmód szabályosságát, a lovak tartását, mozgásuk összehangoltságát, a hajtó stílusát és fogat feletti uralmát pontozzák. A versenyszám a közelmúltban óriásit fejlődött, a nemzetközi mezőny évről évre tökéletesedik. Ebből a mezőnyből tudott Martin most úgy kiemelkedni, hogy csupán 32 hibapontot vontak le tőle, míg a szám második helyezettjétől 37-et. Ezzel majdnem be is állította az ugyancsak idén, egy magyarországi versenyen elért 31 pontos világrekordját.

„Ha jól kezdesz, a következő két nap könnyebb, hiszen a három nap három versenyszámából áll össze a végső sorrend. És egy vébén egyetlen ponttal elmaradni a világcsúcstól elég jó kezdés…”

Maraton nehezített pályán

Ugorjunk a második napra és a második versenyszámra: a maratonhajtásra! Ez a nézőknek igen látványos küzdelem a lovak állóképességét és a hajtók ügyességét is próbára teszi. A pálya több szakasza természetes terepakadályokat – víz, emelkedő, lejtő, éles fordulók – tartalmaz, amelyek között meghatározott sorrendben és idő alatt kell áthaladni. Az időtúllépés másodpercenként hibapontokat jelent. Minden versenyen más a pálya felépítése, eltérnek az akadályok. A hajtók előző nap pályabejáráson készülhetnek fel a feladatra. „A drebkaui maratonpálya hihetetlenül feküdt a lovaimnak – árulja el Martin –, mivel jó sok szűk akadály volt, és ők nagyon gyorsan fordulnak. Vagy például magas dombok, amelyekre imádnak felrohanni! Érvényesült a stílusunk, így nekem is nagy élmény volt hajtani. A harmadik napról ugyanezt sajnos már nem mondhatom el…”

De mielőtt rátérnénk, rögzítsük, hogy Martin ezt a versenyszámot is a legjobbként zárta – több mint 80 indulóból!

Hajmeresztő hajrá

A harmadik napot így bő 15 pontos előnnyel várta, ez az akadályhajtás előtt tetemesnek számít. Az akadályhajtás során bólyapárok (sejbák) között kell áthajtani úgy, hogy a sejbákra helyezett labdák le ne essenek. Az akadályokat vízbehajtás, dobogó és más elemek nehezítik. A sejbákról lelökött labdákért és a megadott alapidő túllépéséért is hibapontok járnak. A mezőny vége kezdi a hajtást, és utoljára kerülnek sorra az összetettben élen állók. Drebkauban ezért Martin hajtott utolsóként, azzal a teherrel, hogy a verseny második helyezettje nem gyűjtött hibapontot előtte. „Ennek a számnak ezúttal az volt az élmény-része, amikor véget ért” – vallja be. – Pedig nem voltam ideges, de amint behajtottunk a pályára, valami félresiklott, és a bizonytalanságomat a lovak is megérezték. Szerencsére az első két nap pontelőnye így is kitartott, azaz – bosszantóan magas – 14 és fél hibaponttal is a dobogó legfelső fokára futottam be.”

Kép

Kép: Horváth Krisztina

Danival, a pónival indult minden

Az ilyen hajmeresztő hajrák veszélyét a jövőben még több munkával előzné meg az újhartyáni fiatalember, noha eddig sem volt lusta.

A lovakat még a nagypapája szerettette meg vele, majd a saját tanyájukra is vettek párat a szülei. Köztük Danit, a pónit, aki ma is megvan, már 23 éves.

Danival kezdődött minden, majd egy dabasi – és számos külföldi – pónifogathajtó versennyel folytatódott. „2013-ban világbajnok lettem póni-egyesfogattal a felnőttek között, s eljött az idő nagylovas fogatra váltani. Az akkori edzőm, Dobrovitz József bemutatott Mieke van Tergouw holland fogathajtó világbajnoknak és Claudio Fumagalli olasz versenyzőnek, akik átvették a felkészítésemet, azóta holland lovakkal dolgozunk. Az elmúlt években hétközben a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakát végeztem itthon – már csak a diplomamunkám van hátra –, hétvégén pedig Hollandiában edzettem többek közt Cheronnal, Diorral és Eppie-vel. Ők a három ló, akik a versenyeken a kettesfogatomat alkotják úgy, hogy az egyikük versenyszámonként cserélődik.” 

Sok munka, sok gyümölcs

A fentiekből is látható, Martin családja milyen komoly anyagi erőforrásokat fektetett abba, hogy a fiú és a lovak a lehető legmagasabb szintű versenyfelkészítést kapják. Ezt Martin tervei szerint azzal fogja „visszaadni a közösbe”, hogy diplomáját a családi – főleg vendéglátással foglalkozó – vállalkozásban hasznosítja majd, ahol ugyanazt a profi szemléletet kamatoztatná, amit lovas fronton már sikerrel alkalmaz.

Alázat, sok munka és sok gyümölcs – ahogy ő fogalmaz röviden. Ez napi többórányi edzést követel meg a felkészülési időszakban, különösen nyáron.

Amikor az egyetem is szünetel, Martin folyamatosan Hollandiában tartózkodik. A siker záloga, hogy a lovai igényeire más lovasoknál is jobban figyel: az állatok állandó orvosi felügyelet alatt állnak, nem csak panasz esetén kapnak kezelést. Edzés után akkumulátoros masszázstakaróba bújtatják őket a megfelelő regenerálás érdekében. A versenyeket is egy futballcsapatnyi teammel járja: a lovak körüli összes teendőnek megvan a személyes felelőse. 

Kép

Kép: Horváth Krisztina

„Szuper a csapat, nagyon erős a morál. Ilyen munkatársak között tényleg csak a versenyzéssel kell törődnöm. Nem vagyok szigorú főnök, de nincs is erre szükség, mert akik velem dolgoznak, pontosan tudják, mik a rigolyáim. Egyszer kellett átbeszélnünk őket, azóta minden úgy történik, ahogy kértem.

Ha valaki hangosan beszélne a lovakkal, netán megütné őket, annak bizonyosan az volna az utolsó munkanapja! Nekem az a mérvadó, velük ki hogyan bánik”

– jelenti ki Martin a korához képest szokatlan átgondoltsággal. De az egész kisugárzása érett, higgadt, magabiztos. Talán a lovakban is épp azzal ébreszt tiszteletet, amivel az emberekben. Ma sincs megállás: tovább képezi magát a Testnevelési Egyetemen, most kezdi a lovassport szakirányú edzőképzést, hogy megismerje a lovak anatómiáját. „Ha így még jobb lehetek, megtanulom, pontosan mi miért történik egy lónál” – indokol.

Vajon a négyesfogattal is próbálkozik?

S hogy mik még a tervei a közeljövőre? Továbbfejleszteni az akadályhajtást, és menni a megkezdett úton segédhajtóival: Pluzsár Emesével, ifj. Nagy Tiborral és Rimarcsik Zsolttal. 2021-ben Magyarország Európa-bajnokságot rendez négyesfogathajtásban, de az igen eltérő műfaj a kettesfogatokhoz képest, és nem csak abban különbözik, hogy kétszerannyi lovat kell irányítani. Váltani egyikről a másikra nem egyéves folyamat (igaz, addig még két év van, így akár el is lehet gondolkozni az új kihíváson). Szabadidejében Martin addig is szurkol a Barcelona focicsapatának, s barátnőjével tölti az időt. A házasságra vonatkozó kérdésen még mosolyog, de ha egyszer az unokáinak is szeretne mesélni a sikereiről, előbb-utóbb talán esküvői hintón is láthatjuk a bajnokot…