A város és a család elfér egy szívben

– Negyedszerre indul a polgármesteri székért. Izgul még a választások előtt, vagy felesleges, hiszen ismerik, és maga a város beszél ön helyett?
– Inkább vizsgadrukk van bennem. Mi, politikusok ilyenkor vizsgázunk a választók előtt: mennyire elégedettek a munkánkkal, hogyan látják az elmúlt öt évet. Lezárult egy korszak, és elkezdődik egy újabb, de rengeteg folyamatban lévő ügyünk van, amelyet tovább kell vinnünk. Az elmúlt időszakban lakossági fórumokon kiálltunk az emberek elé, bárki bármit kérdezhetett tőlünk. Jó érzéssel töltött el, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ugyanakkor a tataiak megfogalmazták javaslataikat, gondjaikat is. 

– Gondolom, nemcsak öröm és siker érte a három ciklus alatt, hanem bőven jutott a nehézségekből is. Hogyan tud átlendülni rajtuk, miből merít erőt? 
– Nem igaz, hogy a polgármester soha nem keseredik el, nem fárad el, nincsen lelkileg nehezebb időszaka – de ez minden területen így van. Nincs két egyforma napunk. A legnagyobb lendületet az adja, amikor az emberekkel beszélgetek a városban. Sokan biztatnak, kérdeznek, javaslatot tesznek, új ötlettel hozakodnak elő, vagy arra kérnek, ezen vagy azon javítsunk még. Munkámhoz sok erőt ad az is, hogy minden reggel elolvasom az aznapi evangéliumot és elmélkedem rajta, majd végiggondolom az előttem álló napot, és kérem hozzá a Teremtő segítségét. 

– Sokan vélik úgy, jobb, ha a hívő ember távol tartja magát a politikától, mert azzal a tisztességtelen emberek foglalkoznak, és nem lehet benne tisztának maradni. Mit gondol erről?
– Az a nehéz feladat jutott a hívő embereknek, hogy nekik nem egy, hanem két országot kell építeniük: a földit és Isten országát. Ha képesek vagyunk arra, hogy e kettőt egymáshoz igazítsuk, akkor el tudjuk kerülni, hogy megbotoljunk. Nagyon szomorú látásmódja van annak, aki megkérdőjelezi, hogy keresztény ember foglalkozhat-e politikával.

A politizálás eredetileg közösségépítést jelent. Ha a politikus tényleg közösséget épít, az emberek között él, velük tevékenykedik, akkor nem tud gazemberséget elkövetni, mert azonnal leleplezik.

Amikor polgármester lettem, sokan óva intettek, hogy inkább ne beszéljek arról, hogy hívő vagyok, mert akik nem azok, nem fognak szeretni. Én azonban nem akartam és nem is tudtam volna eltitkolni. Úgy érzem, a tataiak elfogadtak ilyennek, és megszokták, hogy beszédeimben gyakran szerepel a Jóisten és a keresztény tanítás.

– Teológiát, mentálhigiénét tanult, hosszabb ideig dolgozott szociális területen. Megszerzett tudását, tapasztalatát hogyan tudja hasznosítani a városvezetésben?
– Óriási hasznát veszem, persze rengeteg olyan terület van, amelyhez jó lenne még érteni, próbálok is minél több tudást felcsipegetni. Becsülöm azokat a polgármester-társaimat, akik veszik a fáradtságot, és újabb egyetemekre iratkoznak be. Amikor ezen gondolkodom, mindig arra jutok, nem kell mindenhez kiválóan értenem, hiszen nagyszerű munkatársaim vannak, szakmai tudásukra támaszkodhatom. A polgármester feladata, hogy vigye a zászlót, menjen előre és követni lehessen. Ehhez pedig az kell, hogy szót értsen az emberekkel, jó szervező és szociálisan érzékeny legyen. Ha mindenki arra megy, amerre akar, akkor nem lehet várost, közösséget építeni. A várost közösséggé kell kovácsolni, ha nem sikerül, akkor az csak lakóhely marad. Azt szeretném és azon dolgozom, hogy Tata otthona és ne csupán lakóhelye legyen az embereknek.

– A polgármesterség nem olyan szakma, amit kitanul az ember, lépked előre a ranglétrán, és egyszer csak az lesz. A polgármester, ha megválasztják, rögtön a város élén találja magát. Kitől tanult? Van-e példaképe?
– Egy nagyobb hivatalban minden területnek megvan a szakembere, akire bátran támaszkodhatunk. Szoros kapcsolatot ápolok a kisvárosok polgármestereivel, rendszeresen találkozunk, mindenki megosztja jó példáit, adjuk egymásnak az ötleteket, amelyeken nincs „copy right”, nyugodtan lehet másolni őket. Szoktam figyelni a vezetőtársaim személyiségét, életmódját, hozzáállását is, hogyan kezelnek bizonyos ügyeket, hogyan viszonyulnak munkatársaikhoz és a választópolgárokhoz.

Kép

Kép: Domokos Attila

Bencze Lóránttól tanultam a legtöbbet arról, hogy milyen a jó vezető, ő nagyszerű főnököm volt a zsámbéki főiskolán, ahol több mint tíz évig dolgoztam főtitkárként. Az ő személyisége, vezetői attitűdje mindmáig követendő példa nekem. Bármikor mentem be hozzá egy gonddal, nem esett kétségbe, leültetett, és kérte, mondjak egy-két megoldási javaslatot, mivel én ismerem legjobban az adott területet. A döntést mindig ő hozta meg, de kikérte kollégái véleményét.

Soha nem szégyen másoktól tanulni, meghallgatni mások véleményét, de a döntést bátran vállalnunk kell.

– Tatától is van mit tanulni, például ahogyan a családokat, gyermekeket támogatja.
– Minden település törekszik arra, hogy az ott élő családokat segítse. Mi a munkahelyteremtésen, a lakhatási körülmények javításán, a bölcsődei, óvodai, iskolai infrastrukturális fejlesztéseken túl is igyekszünk tovább könnyíteni a családok életét. A tatai iskolások például ingyenes buszbérletet kapnak az önkormányzattól, és jelentős támogatást nyújtunk az iskolai étkeztetéshez. Sport-, tanulmányi és egyéb ösztöndíjakat alapítottunk, évente napközis és művészeti tábort szervezünk. Az iskolákban bevezettük a Tata című tantárgyat, amelyhez tankönyvet is készítettünk, ezzel is mélyítjük a diákok helyismeretét és városhoz kötődését. Folyamatosan fejlesztjük, bővítjük játszótereinket, sportparkjainkat. Támogatjuk a családalapítást, ezért 2019. január elsejétől ingyenessé tettük a tataiak házasságkötését. A FICSAK-kal Család és KarrierPONT-ot hoztunk létre, ahol a nők munkaerő-piaci visszailleszkedését segítjük. Lelkisegély-szolgálatot működtetünk, ahol a nehezebb sorsú családok segítséget kapnak életük egyengetéséhez.

– Önnek is nagy családja van, öt gyermeke és már négy unokája. Mindig is nagycsaládot tervezett?
– A mintát otthonról hoztuk, feleségemnek három, nekem négy testvérem van. A testvéreim is mind nagycsaládosok, legkisebb fiunk szüleimnek a huszadik unokája. Nagy öröm a nagycsalád, annak ellenére, hogy sok lemondással, nehézséggel jár. Hálás vagyok a feleségemnek, hogy ezt mindig olyan gyönyörűen hordozta. Fiatalon házasodtunk, több mint harminckét éve, gyorsan jöttek a gyerekek, ennek köszönhetően nagyszülők is fiatalon lehetünk. 

Gyermekeink közül négyen kirepültek, hárman már házasok is. Valljuk, hogy kölcsönbe kaptuk őket a mennyei Atyától, és el kell őket engednünk, hogy a saját útjukat járják.

Persze közben szeretettel és aggódással figyeljük életük alakulását. Jó érzés, hogy vasárnaponként már tíz-tizenöten üljük körül az asztalt.

– Majdnem minden este, hétvégén van olyan programja, amelyen hivatalból részt kell vennie. Családja mennyire tolerálja ezt?
– Nagyon hálás vagyok nekik, mert a hivatásom óriási türelmet követel tőlük. Sokat nem vagyok otthon, ezt azzal próbálom kompenzálni, hogy nem viszek haza munkát (ez alól a kampány kivétel). Amikor velük vagyok, minőségi időt töltünk együtt, és az otthoni feladatokból is kiveszem a részem.

– Szét tudja választani a polgármesterséget a magánéletétől?
– Nem nagyon sikerül. Amikor a kertben a kissámlin vagdalom a lepotyogott gyümölcsöt a cefrébe, akkor is egyfolytában a város ügyein jár az eszem. Amivel tele van a szívünk, azt nem lehet elfeledni. Ezért izgalmas és veszélyes dolog is egyben, vajon marad-e a hivatás mellett elég hely a szívünkben a családnak és a Jóistennek. Meg kell találnunk a megfelelő arányt, és akkor minden szépen vihető egyszerre. Mécs László „Bakonyi látomás” című balladájában írja: „Ha a mérték tönkrement, senki, semmi meg nem ment”. Ezt a két sort vezérfonalnak tekintem, polgármesterként is muszáj tartani az egyensúlyt.