„Esküvőn még senki nem mondott nemet” — interjú Jenei Márta anyakönyvvezetővel

Az esküvőszezon kellős közepén Jenei Márta tatai anyakönyvvezetővel beszélgettünk, aki több mint ezer esküvőt vezetett már le életében, de mindmáig mindegyikre külön-külön felkészül, ugyanis azt vallja, ahogy nincs két egyforma pár, úgy két egyforma szertartás sem lehet.

Jenei Márta anyakönyvvezető

— Elkéstek-e már azok, akik ebben az esküvőszezonban szeretnének egybekelni, de még nem jelezték házasságkötési szándékukat az anyakönyvvezetőnél?
— Semmiképp, de kicsit nehezebb dolguk van azoknak, akik az utolsó percben jelentkeznek be, ugyanis kevesebb szabad időpont közül válogathatnak. Mivel a bejelentkezéskor fölvett jegyzőkönyv egy évig érvényes, ezért a legtöbb pár jóval korábban jelzi házasságkötési szándékát. Egyébként a törvény azt írja elő, hogy a házasulandóknak minimum 30 nappal a házasságkötés tervezett időpontja előtt meg kell jelenniük az anyakönyvvezetőnél. A 30 napos várakozási idő alól egyedül a jegyző adhat felmentést.

— Milyen esetekben?
— Különösen indokolt esetekben, például külföldi kiküldetés esetén. A házasulók valamelyikének közeli halállal fenyegető egészségi állapota esetén pedig a bejelentést követően a házasság azonnal is megköthető.

Nálunk a jegyző akkor is ad felmentést, ha a pár gyermeket vár, és az utolsó pillanatban dönt úgy, hogy az apasági nyilatkozattétel helyett inkább összeházasodik. Ugyanis a városvezetés mindenekelőtt támogatja a házasságot.

— Milyen papírokra van szükség a házasságkötéshez?
— Magyar állampolgároknak — amennyiben első házasságra készülnek — érvényes személyigazolványra, születési anyakönyvi kivonatra, lakcímkártyára. Elváltnak a jogerős válási ítéletet, özvegynek pedig az elhunyt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát kell bemutatnia. Külföldi állampolgárok esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, ugyanis az ő személyes anyagukat fel kell terjesztenünk a Kormányhivatalba, hogy ellenőrizzék, megfelelőek-e az iratok. Ennek ügyintézési határideje 60 nap.

— Milyen akadályai lehetnek a házasságkötésnek?
— Ha a felek közeli rokonok, vagy egyikőjük még tizenhat éven aluli. A törvény szerint tizenhat éves kortól lehet házasodni, de tizennyolc éves korig gyámhivatali engedély szükséges hozzá. Az is akadály, ha fennáll egy másik házasság, vagyis csak akkor lehet újra házasodni, ha a bíróság jogerősen fölbontotta a korábbi köteléket.

— Melyik korosztály házasodik manapság?

— A KSH adatai szerint 1991 és 2016 között több mint nyolc évvel emelkedett mind a nők, mind a férfiak átlagéletkora az első házasságkötéskor.

Az 1990-es évek elején gyakori volt a 20 év alatti lányok házasságkötése, az átlagéletkor 22 év volt. Az ezredfordulóra ez a szám 25 évre emelkedett. 2016-ban többnyire 30 évesen vagy annál idősebben kötöttek házasságot a párok.

— Érzékeli-e a kormány családpolitikai programjának hatását a házasulási kedvre?
— Érezzük a pozitív változást, az emberek egyre jobban hisznek, bíznak a jövőjükben. Hét éve végzem ezt a szép hivatást, látom a házasságkötések számának folyamatos növekedését.

Jenei Márta anyakönyvvezető 

 

— Hogyan készülsz az esküvőkre?
— Már akkor figyelem a párt, amikor megjelennek a jegyzőkönyv felvételére. A házasságkötés előtt egy-két héttel még egyszer leülök mindenkivel, és átbeszéljük a szertartást az első perctől az utolsóig. Megnyugtatom őket: mindent mondok vagy mutatok, amit tenniük kell. Nem lehet elrontani, kimondják az igent, és minden rendben van.

Mindig meghallgatom, mit szeretnének, milyen zenét, milyen jellegű beszédet. Megkérdezem azt is, van-e esetleg tabutéma, amit ne érintsek a beszéd során. Kérem őket, hogy meséljenek magukról, hogyan ismerkedtek meg, mi a hobbijuk. Igyekszem pár perc alatt minél több információt gyűjteni, hogy személyes lehessen a beszédem. Nincs két egyforma pár, így két egyforma szertartás sem lehet.

— Mik a trendek manapság? Milyen kéréseik vannak a pároknak?

— A szertartásnak egyetlen kötelező eleme van: fölteszem a kérdést, hogy kívánnak-e házasságot kötni, és ők igennel válaszolnak. A többi megbeszélés kérdése.

Most például lesz egy olyan szertartásom, ahol a polgári esküvőt megelőzi az egyházi, és a pár azt kérte, itt már ne legyen gyűrűhúzás. A beszédben szülőköszöntést majdnem mindenki kér. Sőt, ha a nagyszülők is jelen lesznek a szertartáson, javasolni szoktam, hogy őket is köszöntsék, nagyon jólesik nekik. Ha idősebb a pár, nem élnek már a szülők, de vannak gyermekeik, akkor őket is bevonom egy köszöntő erejéig. Gyakori kérés a közös életet jelképező gyertya meggyújtása vagy a homokszórás: különböző színű homokot öntenek össze egy üvegbe vagy képkeretbe, amely szintén az együvé tartozást fejezi ki. Manapság egyre divatosabb a faültetés, sokan saját szülőföldjükről hozzák a földet. A fát később saját kertjükben is elültethetik, gondozhatják.

— Mi az a kérés, amelyre már inkább nemet mondasz?
— Például pillangóröptetést és hasonlókat már nem szívesen vállalok.

— Melyek voltak a legkülönlegesebb helyszínek?
— Vezettem már szertartást az Öreg-tó partján, az Angolkert fái között, a Tatai vár udvarán, az Esterházy-kastély teraszán, az Agostyáni Arborétumban, golf pályán és stégen is.

A stégen a szél befújta a vízbe a házassági anyakönyvi kivonatot. Pecabottal próbáltuk kihalászni, de nem sikerült. Végül az egyik tanú hozta ki csónakkal.

— Van-e kedvenc szerződ, akit szívesen idézel, vagy akitől ihletet merítesz beszédeidhez?
— Ma például Pál apostol Szeretethimnuszából idéztem. Mindenki ismeri ezeket a sorokat, ebben az ünnepélyes pillanatban azonban mégis máshogyan hangzanak. Szívesen olvasom Márai Sándor és Müller Péter írásait. Ha találkozom olyan gondolattal, amelyet érdemes megjegyezni és továbbadni, akkor leírom, és elmondom az arra alkalmas párnak. Azt a szertartást azonban nem szeretem, ami telis-tele van idézettel. Tanácsot soha nem adok, ezt már az elején megfogadtam, de a szerelemről, szeretetről szívesen beszélek.

Jenei Márta anyakönyvvezető 

 

— Milyen tulajdonságokkal rendelkezik a jó anyakönyvvezető?
— Kiemelten fontos a jó beszédkészség. Legyen empatikus, kedves, jókedvű, rugalmas, precíz. Nem mindegyik tanulható. Vagy rendelkezik valaki ezekkel a tulajdonságokkal, vagy sem, itt nem lehet pókerarcot vágni.

— Előfordult-e, hogy meghiúsult az esküvő?

— Körülbelül ezer esküvőt tartottam már, de nemet még soha senki nem mondott.

Olyan előfordult, hogy a pár két nappal a szertartás előtt megjelent és lemondta – nagyon fiatalok voltak. Még mindig jobb, hogy előtte gondolják meg magukat, mint hogy néhány év múlva elválnak. Arra is volt már példa, hogy a bejelentkezéskor derült ki, a férfi még házas, nem volt jogerős a válási ítélet. Egy szimpatikus ötven év körüli férfi pedig többször is kimondta az igent: először nekem, aztán a mennyasszonynak, majd a szülőknek, gyerekeknek és a vendégeknek is szépen sorban.

— Manapság egyre többen veszik igénybe a szertartásvezetők szolgáltatásait. Mi ennek az oka?
— A szertartásvezetők vállalkozók, akik — nem kevés pénzért — gyakran elviszik a házasságkötést a show irányába. Sajnos, sokszor valótlant híresztelnek rólunk: nem megyünk ki külső helyszínre és nem veszünk figyelembe bizonyos kéréseket, holott ez nem igaz. A szertartásvezetők OKJ-s tanfolyamot végeznek. Az egyik ilyen képzést hirdető cég oldalán olvastam a következőket: „A legfontosabb a hiteles színészi alakítás, hogy a résztvevők biztosak legyenek abban, hogy valódi szertartást látnak”.

Tulajdonképpen hazugsággal indítják a pár életét: címer nélküli vállszalaggal állnak ki, és levezetik – érvénytelenül – ugyanazt a szertartást, amelyet az anyakönyvvezető, megtévesztve a jelenlévőket.

De a szertartásvezetők által semmilyen családjogi aktus nem jön létre, a párnak mindenképp el kell mennie az anyakönyvvezetőhöz, ha érvényes polgári házasságot szeretne kötni.

Ugyanis a polgármesteri hivatal alkalmazottjaként ő felel annak törvényességéért, ő adja ki a házassági anyakönyvi kivonatot és jegyzi be az elektronikus anyakönyvbe.

A házasságkötés nem lehet üzlet! Mert úgy éppen a lényeg tűnik el: két ember örök hűséget fogad, mert szeretnék jóban és rosszban együtt leélni az életüket.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti