Élete olyan volt, akár egy matrjoska baba – 85 éves lenne Natalie Wood
„Nagy szíve volt, ami a munkáiban is megmutatkozott” – mondta róla Robert Redford . Négyévesen már kamerák előtt szerepelt, 25 éves korára pedig háromszor...
Jámbor-Miniska Zsejke
„A tenger helyett jó lesz majd Aliga!” – Rákosi sem vetette meg a balatoni luxust
„A mai értelemben vett nyári szabadságok, utazások – pláne a külföldi utazások! – nem igazán léteztek a Rákosi-diktatúra idején” – mondja Máthé Áron történész...
Vadas Henrietta
A báltermi táncoktól a rapid randik koráig – így zajlott a párkeresés 150 évvel ezelőtt, és így ismerkedünk ma
Hogyan hívta fel magára a figyelmet egy bálozó hölgy a hajnalig tartó táncmulatságon? Milyen szabályokhoz kellett igazítania öltözködését és viselkedését? Kit neveztek strong girl-nek...
Hajdú Tímea
Egy királynő, akit egy másik királynő fejeztetett le – Stuart Mária sosem lelt nyugalomra
A világtörténelem egyik leghíresebb párharca volt Stuart Mária és I. Erzsébet egész életen át tartó konfliktusa. Bár soha nem találkoztak, ellenségeskedésük mindkettőjük életét meghatározta.
Pataki Sára
„Akkor csináljuk a házit, amikor van áram” – hogyan formálja át az ukrán iskolások gyermekkorát a háború?
A súlyosan megrongálódott ukrán város, Irpiny Kijevtől északnyugatra fekszik. Itt él Mikita, Dorina és Szonja, három tinédzser, akiknek az orosz-ukrán háború kitörése miatt egyik...
Hekler Melinda
Babával Délkelet-Ázsiában – Hazatérés egy hosszú trópusi utazásról
Három hónapra keltünk útra tizenhárom hónapos kislányunkkal, hogy Délkelet-Ázsiáig meneküljünk a munkahelyi kiégés és a téli szürkeség elől. Kinti kalandjainkról szóló sorozatom záródarabjának írása...
Velkei Tamás
Változnak a bűnözési trendek – Ha a sértettek tudatossá válnak, bizonyos elkövetési módokat megfojt az idő
Míg korábban egy-egy erőszakos bűneset akár évekig is lázban tartotta az országot, napjainkban a trend változni látszik. Nem meglepő: még a leggyakoribb „hagyományos” elkövetési...
kepmas.hu
Nikola Tesla, a fizika Leonardo da Vincije – 10 érdekesség az egyik legnagyobb feltalálóról!
Július 10-én ünnepeljük a szerb származású tudós, Nikola Tesla születésnapját, akit a fizika Leonardo da Vinci jeként is emlegetnek. A zseni nevéhez – aki...
Pataki Sára
Körösfőről Dallasba – a 18 éves Kovács Nóra robotot épített, hogy felvegye a harcot a városi szeméttel
Megy az utcán, és jelzi, ha talál egy eldobott palackot vagy csokipapírt. Rusty egy robot, aki nem felveszi helyettünk a szemetet, hanem figyelmeztet, hogy...
Dr. Szász Adrián
Példakép születik: Szoboszlai Dominik – Az erő, amely a legjobbak közé emelheti
Alig múlt 19 éves, amikor 2019 karácsonya előtt néhány nappal egy székesfehérvári cukrászdában leültünk beszélgetni. Gyermeki örömmel mesélt édesanyja vadasáról, amelyből akkori csapatától, az...
Velkei Tamás
Mátyás király a végzetes szélütés előtt már kapott egy agyvérzést
A népmesei elemek egyszerűen kiirthatatlanok a közgondolkodásból, de a történelmi személyekre rakódott mitikus glóriát muszáj megbontani – vélekedett Horváth Richárd és Pálosfalvi Tamás...
Jónás Ágnes
„Legyen meg a Te akaratod!” – ennyit tudtam mondani, miután százezrekkel károsítottak meg az internetes csalók
Az egész a porszívóval kezdődött. Pedig én semmi mást nem akartam, csak eladni a közösségi oldalam internetes piacterén a jó állapotban lévő vezeték nélküli...
Pataki Sára
A 18 éves leendő magyar űrmérnök találmányát már világbajnokságon is elismerték
Már kisgyerekként bejárt a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet laborjába, ahol a laboreszközöket csodálta, majd hazament, és otthon kísérletezgetett. 17 évesen egy olyan UV-megvilágító berendezést épített...
Pataki Sára
„Nem értem, miért kellett izmozni egymással” – messzire vezetnek az Árpád hídon történt gázolás tanulságai
Miért száguldozik valaki szórakozásból késő éjjel Budapesten? Hogyan próbál a gyorshajtók és az illegális gyorsulási versenyek ellen fellépni a rendőrség? Mit lehet tenni a...
Dr. Szász Adrián
Három a csók és egy a ráadás – Híres csókok, szenvedélyes történetek
„A csók egy gyönyörű trükk, amit a természet a beszéd megállítására tervezett, ha a szavak feleslegessé válnak” – mondta Ingrid Bergman , és ennél...
Csongor Andrea
Egy rosszul fordított szó miatt dobták le az atombombát? – Fordítási hibák, amelyek befolyásolták a történelmet
A legtöbb nép hagyománya őriz egy-egy mitologikus emléket arról, hogy miképpen bomlott fel az emberek kezdetben még közös nyelve. Bábel tornyának bibliai története úgy...
Jean Orsolya
A balatoni fürdőzés hét alternatívája – Csodás folyóparti szabadstrandok és fürdőtavak
Ha vízpartról és strandolásról van szó, a Balatonon túl is van élet. A szabadvízi nyaralásra nem csak a legnagyobb tavunk kínál remek lehetőséget. Válogatásunkban...