Tanoda a határon – Ahol több száz gyermek és felnőtt szomjazott a népi kultúrára
„Január-februárban alapozó és felkészítő munkát végzünk. Márciusban kezdődik a háromfordulós énekversenyünk, májusig havonta egy versennyel, júniusban pedig a tanévzáró gálaműsorainkkal lépünk fel a bajai színházteremben. Ezeken a színházi előadásokon a tanoda szinte teljes tagsága – közel ötszáz gyerek és felnőtt – részt vesz. Júliusban tartjuk a IV. Duna Népművészeti Tábort Dunafalván, augusztusban rendezzük a FolkFesztet helyi civil és országos szakmai szervezetekkel összefogva, tavaly közel hatezer látogatója volt az eseménynek. Szeptemberben a III. Felső-bácskai Népzenei Fesztiválra és Népzenész Találkozóra készülünk, decemberben tartjuk a tanodánk családi napját, ahová idén Pál István „Szalonna” és bandája érkezik. Ezen kívül iskolákban oktatunk néptáncot a testnevelésórákon, rendszeresen tartunk táncházakat és...”
Ölveczky Tamást, a bajai Duna Népzene-Néptánc Tanoda vezetőjét már-már megállítanám egy pillanatra, hogy legyen egy kis időm leírni, mennyi programmal színesítik a bácskai nagyváros fakónak amúgy sem nevezhető kulturális életét, de ezt végül a furulyatanárnő megteszi helyettem, ugyanis a diákjai már várakoznak egy ideje a szűk iroda előtt, ahol beszélgetünk. Máshol már nincs hely, a Jézus Szíve-templom melletti közösségi ház termei foglaltak: a nagyteremben a kicsik melegítenek be, a kisteremben hegedűóra van, a folyosókon ruhapróbát tartanak, az udvaron még hideg van, egy másik terem pedig a bajai asztalitenisz szakosztálynak van fenntartva. Tamással így az udvaron folytatjuk a beszélgetést, miközben egy szülővel együtt nézzük az ablakból, hogyan táncolnak a gyerekek a tanoda tükrös termében.
„Alakítjuk, hogy a délszláv hegemónia, a magyar népi kultúra és a többi nemzetiség kultúrája egyensúlyba kerüljön.”
„Félreértés ne essék, a mi műsorainkban is gyakran megjelenik más nemzetiségek művészete, és nagyon jó szakmai kapcsolatot ápolunk délszláv zenészekkel is, de szeretnénk, ha a magyar kultúra helyi szinten a méltó helyére kerülne.”
Tamás – mint fogalmaz – „gyüttmentként” érkezett Bajára 16 évvel ezelőtt, a felvidéki Komáromból. „Született itt egy lányom, Emma, és bár az édesanyjával nem maradtunk együtt, nekem nagyon fontos volt, hogy a lányomhoz közel legyek, és apaként része lehessek az életének. Tizenkét évet dolgoztam egy helyi alapfokú művészeti iskolában. Az első kilenc évben főleg klasszikus zenét oktattam, az utolsó három évben pedig megalakítottam az iskola népzene-néptánc tagozatát. A Juhász zenekar tagja vagyok már 21 éve, és számtalan másik zenekarban is közreműködöm. Ez sok koncerttel és utazással jár szerte a világon, így több évtized alatt nagyon jól ráláthattam arra is, hogy máshol milyen módszerekkel tanítanak, és azok mennyire működnek.”
Négy évvel ezelőtt a párjával, Flórával együtt alapítottak egy iskolát.
Néhány hónap alatt kiderült, hogy óriási az igény erre, már az elején több mint százan csatlakoztak hozzájuk.
Tamás és Flóra megdöbbentek, hogy felnőttek és gyerekek egyaránt szomjazzák a közösséghez való tartozást. Több évtizedes szakmai kapcsolataik közül válogattak szakembereket az ország különböző szegleteiből és a Vajdaságból is. „Akik a közelben laknak, hetente többször tanítanak nálunk, a többiek havi egy-két alkalommal tartanak kurzusokat. Ők, ahogy mi is, pedagógusok, de közben előadóművészek is, zenekarokban, színházakban játszanak, néptáncolnak. A gyerekekre és felnőttekre is hatással van ez a szakmai sokszínűség, vannak olyan tanulóink, akik már többféle hangszeren játszanak, mellette pedig a néptánccsoportnak is aktív tagjai” – meséli.
A Duna Népzene-Néptánc Tanodát a Duna Népművészeti Alapítvány működteti, ennek munkáit lényegében Tamás és Flóra végzi, írják a pályázatokat, végzik az adminisztrációs munkát, de a rendezvényeket, kirándulásokat is nagyrészt ők szervezik a szülők, a tanárok és a felnőtt tanulók segítségével. Délelőtt, amikor Flóra tanít, Tamás a tanoda ügyeit intézi, és gyakran az ebédet is ő főzi a családnak. Délután aztán átteker biciklivel a közösségi házba, hogy fogadja az iskola után megérkező gyerekeket. „Ahogy láthatod is, kinőttük már ezt a helyet.
Idén már 540 diákunk van, ritka az olyan délután, hogy legalább 200 ember ne fordulna meg nálunk.
Amikor a versenyekre készülünk, akkor van, hogy a kazánházban is éneklünk késő estig, de olyan fotóm is van, amelyen látható, hogy a citerások az udvaron játszanak, mert máshol már nincs hely. Nagyon büszkék vagyunk a közösségünkre, de mostanában azt érezzük, hogy belefulladunk a munkába, és abba, hogy hogyan osszuk el a feladatokat, hogy közben mindenkinek megmaradjon az ép esze. Az erőforrásaink határán vagyunk. Senkit nem küldünk el, ugyan a hegedű és a brácsa tanszak betelt, viszont a citerásokhoz még tudnak csatlakozni a diákok, mert abban az idősávban még van szabad termünk, és a csoportos néptáncban is vannak helyek.”
Ez az cikk eredetileg a Képmás magazin 2023. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
