Egy hétgyerekes skót apa alapította a Mária konyháját, két és fél millió éhes szájat etet

A sufni, ahonnan sokkal több mint 2 millió gyerek kap enni – ezzel a címmel jelent meg a napokban Magyarországon is a Mary’s Meals nemzetközi jótékonysági szervezet történetét ismertető kötet. A könyvbemutatóra hazánkba érkezett a hétgyermekes skót édesapa, Magnus MacFarlane-Barrow, aki a gyermekéhezés felszámolásáért küzdő közösséget alapította és vezeti. A Mary’s Meals (magyarul Mária konyhája) révén a világ legszegényebb részein ma már két és fél millió gyermek jut minden tanítási napon ételhez, és a nemes célhoz mi, magyarok is hozzájárulhatunk. Egy gyermek napi egyszeri étkeztetése egész tanévre megoldható 22 euróból, azaz 8800 forintból, állítja a skót vállalkozó, akit a CNN Hősének választott, a Time magazin pedig a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta.

A Mária konyhája segélyszervezet könyvbemutatója

A Mária konyhája segélyszervezet magyarországi bemutatkozása és könyvbemutatója
- Kép: dr. Szász Adrián

Jóllakni és iskolába járni

A Mary’s Meals története 2002-ben Malawiban „mindössze” 200 gyermek étkeztetésével kezdődött, miután MacFarlane-Barrow helyben találkozott egy AIDS-ben haldokló édesanyával. A nő legidősebb, kiskamasz gyermeke akkor így fogalmazta meg élete álmát: „Elegendő ennivalót szeretnék, és egy nap iskolába járni.” Ma pedig már kimutatható, hogy ahol a gyerekek „Mária kenyerét” kapják, ott nő az iskolai beiratkozások, az iskolalátogatások és az iskolai végzettségek száma. A szervezet ugyanis napi egyszeri étkezést – helyi áron egy-egy bögre értékes tápanyagokat tartalmazó kása gazdálkodható ki az évi 22 euróból – biztosít a tanítási helyeken, így ösztönzi a gyerekeket az iskolába járásra, aminek köszönhetően később kiléphetnek a szegénységből. A kezdeményezés az „akinek több van, mint ami elég, az ossza meg a rászorulókkal” elvéből indul ki. Ennek gyakorlati megvalósítására egészen friss példának az alapító Budapesten elmesélte, hogy nemrég egy skót-felföldi középiskola diákjai határozták el, hogy olcsóbban esznek, és az így keletkező megtakarítást beteszik a közösbe. Egy hét alatt 12 ezer euró jött össze, ami egy tanévre 600 szegény sorsú gyermek étkezését biztosítja.
A szervezet célja, hogy a hozzá érkező adományok legalább 93 százalékát közvetlenül jótékonysági tevékenységre fordítsa, csak a többit a működésre. „Egyszer, Kolumbiában megkérdeztem egy mélyszegénységben cseperedő, hatéves kisfiútól, aki az utcán egy kartondarabon feküdt, hogy ki a legjobb barátja – osztotta meg a történetet a Mary’s Meals vezetője. – Azt felelte, hogy Isten. Kérdeztem, miért. »Mert mindent megad, amire szükségem van«, válaszolta. Azóta mindig erre gondolok, mielőtt panaszkodnék. Az is előfordult, hogy Boszniában segédkeztünk, és vészhelyzet miatt a bankszámlánkon lévő összes pénzt, 4200 fontot a helyi emberekre fordítottuk. Erről csak én és a feleségem tudtunk. Utána kértem Istent, valahogy segítsen a túlélésben – s mire hazaértem, otthon egy 4200 fontról szóló csekk várt… Egy észak-írországi pap küldte, névtelenül.” 

„De azt sem feledem, hogy a legbőkezűbb adományozási kedvvel a glasgow-i focistadion mellett, a Rangers–Celtic »vérre menő« rangadó előtt találkoztam, a szurkolók hihetetlenül megnyitották a szívüket és a tárcájukat.”

Kép
A Mária konyhája történetéről szóló könyv
A Mária konyhája történetéről szóló könyv - Kép: dr. Szász Adrián

Medjugorje, a családi sufni, majd a világ

A Mary’s Meals tevékenysége valójában a bosznia-hercegovinai, medjugorjei Mária-kegyhelyről indult, ahol a MacFarlane-Barrow család a háború sújtotta helyi lakosságot támogatta a kilencvenes években. Lenyűgözte őket az a nagylelkű adománytömeg, amely civilektől érkezett – és kötött ki a Medjugorje melletti menekülttáborokban –, innentől nem engedték el egy pillanatra sem a segítő munkát. Mivel ezen legelső projektjük résztvevőinek életét örökre megváltoztatták a medjugorjei zarándoklatok, úgy döntöttek, a szervezetet Mária, Jézus anyja tiszteletére nevezik el, ám mindegyik vallás tagjait tiszteletben tartják, az ateistákat is segítik. Mára eljutottak oda, hogy több mint 2,4 millió gyermek – akik amúgy a földeken dolgoznának, az utcán koldulnának vagy szemetet szednének, hogy elkerüljék az éhhalált – jóllakottan ülhet az iskolai osztálytermekben, és képes az írás-olvasás elsajátítására koncentrálni. Ez a következő generációk egy része számára akár véget is vethet a segélytől függésnek. Az eredmény nagyban köszönhető a Mary’s Meals önkénteseinek, akik mintegy 20 országból verbuválódnak. Immár Magyarországról is várnak csatlakozókat a közösséghez.

A Mary’s Meals közösségimédia-felületei: Facebook és Instagram.
Honlapjuk: marysmealsmedjugorje.org.
Bankszámlaszámuk, amelyre adományozni lehet (KH Bank): HU49 1040 2104 5052 7086 8652 1012

Magnus MacFarlane-Barrow a könyvbemutatón további személyes élményeit is megosztotta. Kiderült például, hogy a sufni, amely a könyv címében is szerepel, az ő családjuk fészere, amelyben az első segélycsomagokat gyűjtötték a külföldre szállításukig. A helyiséget még az édesapjától örökölték, és a mai napig ez az alapítvány főhadiszállása, egy kicsit az egyszerűség, az emberközeliség szimbólumaként is – mondjuk egy drága, modern iroda helyett. Ahogy a tevékenységük jelképe egy bögre is, mert például a malawi vagy zambiai gyerekek, akik előtte sosem étkezhettek az iskolájukban, most már egy bögre tápláló kásával is elképesztően boldogok. De MacFarlane-Barrownak az is fontos tapasztalata, hogy Afrikában az emberek a legmélyebb szegénységben élve is tánccal, énekléssel indítják a napot. Végül azt is megjegyezte, hogy mostanra számára sokszorosan bebizonyosodott, hogy a róluk szóló vicceket cáfolva a skótok nem szűkmarkúak, hanem jóságosak.

Csillagok között, skót szoknyában

„2010-ben, amikor CNN-hősnek választottak, egy 16 milliós nézettségű ünnepségen kellett szigorúan 45 másodperces köszönőbeszédet mondanom, ráadásul a műsorban elsőként – elevenítette fel a díjazott. – Abban már a rendkívül kellemetlen sminkelés és frizurakészítés alatt is biztos voltam, hogy Istennek és a Szűzanyának köszönetet kell mondanom, de vajon beleférek-e az időkeretbe, nem vágják-e ki pont ezt, morfondíroztam.

Skót szoknyában, az oldalamon bőr erszénnyel jelentem meg. Jon Bon Jovi szívélyesen üdvözölt, majd Gerard Butler hollywoodi színész mutatott be a közönségnek.

Végül minden belefért a mondandómba, nem kellett kivágni belőle. Majd Butler a színfalak mögött elárulta: az anyukája mindig rólam beszél, és az is kiderült, hogy mindketten a Celticnek szurkolunk. Aztán óriási meglepetésre személyesen bemutatta Demi Moore-t, akivel otthon a család mindig ugratott, amióta egyszer megjegyeztem, milyen csinos. Ő is könnyes szemmel gratulált. Azt viszont azóta sem tudom, a tevékenységem vagy a skót fizimiskám miatt kértek tőlem annyi közös fotót” – derülhettünk zárásként még egy sztorin, majd megismerhettük a Mary’s Meals hazai jószolgálati nagyköveteit, köztük Otigba Kenneth kétszeres magyar válogatott labdarúgót. A nigériai születésű, négyéves korától Magyarországon felnőtt sportoló is megerősítette, hogy Afrikában a nélkülöző családoknak felbecsülhetetlen segítség Mária kenyere.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti