A hitelesség mindannyiunk számára fontos fogalom a társas kapcsolatainkban, a gyereknevelésben, a szakmánkban. Ugyanakkor olykor előfordulhat, hogy értékrendünknek, elveinknek nem tudunk teljesen megfelelni a...
Készítenek belőle gombócot, befőttet, savanyúságot, salátát, sőt lekvárt is, és mivel lekvárt lehet, hát pálinkát is. Régi szakácskönyveinkben most a szilvás recepteket kerestük.
Dr. Hegedűs Beáta esztétikai orvos fontosnak tartja, hogy mindig csak a megfelelő tájékoztatás után, a szövődményekre is kitérve gondolkodjunk arcunkon végzett orvosi eljárásokról. Sokszor...
Mezei Ádám 2019-ben kapott Jószolgálat-díjat a hivatásszerűen végzett szociális munka egyéni kategóriájában. Miközben a létavértesi (korábban Nagyléta) cigánytelepről idáig vezető útjáról beszélgettünk, felbukkant a...
Botházi Mária Székelyudvarhelyen született, tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Újságíró szakán végezte, ahol most egyetemi adjunktus. Tizenöt évet dolgozott különböző erdélyi napi- és hetilapoknál, 2017–2018-ban...
Pálffy Mátyás talpraesett ember – rendkívüli kommunikációs és problémamegoldó készségének kicsi gyermekkorától fogva nagy hasznát vették a szülei, akik több balatoni (kert)mozit üzemeltettek. Bár...
A Bátor Tábor krónikusan beteg gyerekeknek szervez élményterápiás táborokat, kórházi és iskolai programokat. Az alapítvány programigazgatójával, Nagy Katalinnal a táborok vonzerejéről és az önkéntesség...
32 évesen, ereje teljében lévő férfiként egyik napról a másikra az intenzív osztályon kellett küzdenie az életéért. Egy artéria elzáródása következtében elveszítette az egyik...
Olimpiai harmadik helyezésével is sporttörténelmet írt, Trianon miatt pedig két ország válogatottja is volt Kóczán Mór. A gerelyhajítás száz évvel ezelőtti csillagát – civilben...
Az ülőmunka a gerinc ellensége, ahhoz, hogy komolyabb problémák ne alakuljanak ki, tisztában kell lenni a helyes testtartás alapszabályaival, és tudni kell jól széket...
„Életveszélyes állapotban vagyok. De már annyiszor voltam, hogy nem tud megrémíteni. Amikor meghallottam, és tudatosult az elmémben a hír, zokogtam, és azt hajtogattam megállás...
„Óriási törést jelentett akkor az életemben, de nem tudom bizonyítani, hogy a magyarságom miatt történt” – mondja Nagy István, a Debreceni Sportiskola dzsúdó-szakosztályvezetője, amikor...
Kövérné Kalmár Mónikát mindenki csak Sütis Móniként ismeri, hiszen évek óta a fél Balaton az ő tortáit eszi. Olyan gasztrobloggerként indult, aki nemcsak recepteket...
Nem baj, ha az augusztusi kerti partik hosszúra nyúlnak, amíg van elegendő áfonyalikőr a poharakban, dinnyelekvár a sütiben és ecetben eltett csili a hús...
Sok olyan teendő akadhat a lakásban és a ház körül, amely már ránézésre is meghaladja erőnket, képességeinket és anyagi lehetőségeinket. Viszont mindig van olyan...
Fagylalt, jégkrém, jégkása, szorbé. Sejtjük, hogy van köztük különbség, de hogy pontosan mi, azt – hacsak nem a Magyar Élelmiszerkönyv a kedvenc olvasmányunk –...
Részt vett a miskolci gyermekmentő orvosi kocsiszolgálat megszervezésében, majd a földrengés sújtotta Haiti romjai között mentett életeket, most pedig a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő gyermekek...
Székely Edith-tel beszélgetek, a Délután lelkisegély-szolgálat életre hívójával és vezetőjével. Az idősek és középkorúak számára létesült lelki elsősegély-szolgálat 1998-ban még különlegességnek számított Európában. Egyedi...
Hideg nyári levesként szinte mindig valamilyen klasszikus gyümölcsleves kerül az asztalra, pedig a hűs és egészséges levek palettája ennél jóval bőségesebb. Most három egyszerűen...
Fiatalon is érhet minket olyan tragédia, amely nemcsak megváltoztatja és meghatározza későbbi életünket, de bátorságot is ad álmaink megvalósításához. Kárpáti Balázs ezen az úton...
Júliusi ajánlónkban elsősorban nyugat-magyarországi, dombok között rejtőző, festői szépségű, mégis kevésbé ismert tavakat mutattunk be, ahol az egész család felhőtlenül nyaralhat. A keleti országrész...