Még nem szólított meg az Isten? – Beszélgetés Makláry Ákos görögkatolikus pappal

– Majdnem teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a mi világunkban senki nem mondhatja magáról azt, hogy nem hallott Jézus Krisztusról. Mindenkinek adott a lehetőség megismerni és megszeretni őt. Van, aki így fogalmaz: „önhibáján kívül ma nem lehet senki sem ateista”. Ha él bennem az érdeklődés Jézus személye iránt, lépnem kell úgy, hogy helyzetbe hozzam magamat ezen a téren. Ez a csend megteremtése nélkül nem nagyon megy. A folyamatos zaj és az állandó ingertámadás világában élünk, amikor tudatosan kell keresnie mindenkinek a külső csöndet, ez pedig magával hozza a belső elcsendesedést és megnyugvást. Ez olykor nem sikerül, sőt, szinte fájdalommal jár. Ha azonban sikerül, akkor adok lehetőséget önmagamnak arra, hogy Isten jelenlétét megtapasztaljam.

Gondoljunk Illés prófétára, aki sem a viharban, sem a földrengésben, sem a tűzben nem látta meg Istent, csak az enyhe szellőben. Az ő története ma is aktuális.

Nagy szükségünk van „én-időkre”, amit Istennel együtt töltve hívjunk inkább „mi-időnknek” – ezt például egy csöndes templomban eltöltött órában vagy egy zarándoklaton, éjjeli virrasztásban élhetjük meg. Teremtsük meg a találkozás lehetőségének feltételeit, és akkor az Úr ott lesz!

– Feltétlenül együtt jár-e az istenhittel a ráción túli, misztikus élmény? Lehet-e észérvek mentén istenhívő valaki? Például ha a lehetőségeit mérlegelve arra jut: Isten és a halálon túli élet létezése tudományosan bizonyíthatatlan, de tudományosan cáfolhatatlan is. 
– Úgy sejtem, Blaise Pascal éppen a túlzottan is racionális típusú embereknek fogalmazta meg: „Ha hiszel Istenben, és nincsen Isten, nem vesztettél semmit. De ha van Isten, és nem hiszel benne, mindent elvesztettél.” Ez elindulásnak elegendő lehet. A pusztán észérvek azonban önmagukban kevesek, mert Isten több mint intellektus. Az emberi szív, a lélek és a szellem együtt lesz Istenben hívővé, mert a föld porából vagyunk, és Isten lelket lehelt belénk. A misztikus, titokzatos érintettség, a nem empirikus megtapasztalás a hit velejárója. Kereszténységünk csodája a misztikus istentapasztalat, ettől nem kell idegenkedni, hiszen ez az Ő ajándéka. Sajnos sokan kiveszik mindezt a vallásosságból, és úgy gondolják, hogy a szabálykövetés elegendő. Az Isten misztériuma különböző utakon is megközelíthető, ehhez szükséges a nyitott lélek.
Ugyanakkor előfordul, hogy túl sokat várunk az érzelmektől. Kalkuttai Szent Teréz anya hosszú ideig nem érezte az Úr jelenlétét, és belül szenvedett is ettől a hiánytól. Ennek ellenére tette a dolgát, szolgálta a rászorulókat nagy szeretetben, mert mélyen biztos volt Istenben. Az igazán értékes emberi kapcsolatok az érzelem állandó megtapasztalása nélkül is élnek, hiszen lendületben vannak. Hitünk is ilyen: mintha oázistól oázisig haladnánk a sivatagban, amely – tudjuk – attól gyönyörű, hogy vannak benne oázisok.

– Amilyen sokféle egyéni életút lehetséges, olyan sokféle út vezethet Isten megismerésére is. Milyen egyéni hitélményekkel találkozik a közösségében?
– Ez egy virágos mező a maga sokszínűségével.

Amikor valaki ki meri mondani: ami velem történt, az nem lehet a véletlen műve, az Isten gondviselő szeretetének az eredménye.

Amikor egy álom meghatározó üzenetté válik valaki számára, amelyet Istentől kapott. Vagy egy éjszakai imádságban elvesztett időérzék, az Eucharisztia vétele utáni élmények, a bűnbánat szentségében kapott feloldozás utáni megmagyarázhatatlan erők megtapasztalása – mind-mind az Istentől kapott hit gyümölcsei. Ezek intim élmények, és majdnem közölhetetlenek. Ha azonban elmegyünk egy kegyhelyre, például Máriapócsra, az ott lévő hálatárgyak, márványtáblácskák, jegygyűrűk ezrei bizonyítják a titkos csodák folyamatos jelenlétét. 

– A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz hasonló nagy, látványos egyházi rendezvények milyen célt szolgálhatnak? Mi lehet a hosszú távú hatásuk hívők és nem hívők számára?
– Papnövendékként Rómában 1997 augusztusában ért egy meghatározó élmény. Vasárnap siettünk az Úrangyala imádságra a Szent Péter térre. Kicsit késtünk, de amikor a Gianicolo-dombról megláttam a hívők tömegét, nagyot dobbant a szívem. Odaérve pedig, eggyé válva a több százezres sokasággal, megtapasztaltam azt, hogy mit jelent a közös Krisztus-hit, hiszen mindannyian miatta, az ő szeretetében voltunk ott. Egy ilyen, a szó legjobb értelmében vett tömegélmény hallatlanul megerősít és felemel. Mindenkinek kívánok ilyen tapasztalatot, amikor a saját, egyéni istenkapcsolat a nagy közösség imádságába kerül bele úgy, hogy mégis megmarad személyesnek. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus minden rendezvénye lehetőséget teremt, hogy Budapesten találkozzunk Jézussal. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>