Műtét helyett türelem – Mi okozza a kisajak-összenövést?

Sok lányos szülő ijed meg, amikor pelenkázásnál azt tapasztalja: babája kisajka összenőtt. Ez a jelenség viszonylag gyakori, kezelése pedig egyszerű, mégis tévhitek keringenek vele kapcsolatban. Mi okozhat ilyen rendellenességet, és mit kezdenek vele az orvosok?

Kislány, akire épp pelenkát adnak
Kép: Profimedia - Red Dot

A kisajkak összenövését (synechia vulvae) a szülők általában véletlenül fedezik fel, jellemzően akkor, amikor pelenkázás során tisztogatják a kicsi bőrét, és széthúzzák a nagyajkakat. Ilyenkor szokták észrevenni, hogy a húgycsőnyílás nem látszik. Extrém ritkán, de gátolt lehet akár maga a vizeletürítés is. „Előfordulhat az is, hogy a szülők arra figyelnek fel, hogy kislányuk pisil, minden rendben van, de amikor feláll, pici csöpögés jelentkezik. Ez azért történik, mert az összenövő hártya mögött bent marad egy kevéske vizelet, ami viszont kicsorog, amikor fölálláskor megváltozik a gyerek pozíciója. A bugyi emiatt lesz nedves” – mondja dr. Kőnig Róbert, a Szent János Kórház gyermeksebésze.
A veleszületett kisajak-összenövés nagyon ritka, az jellemzően csak a koraszülötteket érinti. Azoknál, akik normál időben jönnek világra, ez csak elvétve fordul elő. A probléma mindkét esetben – de más módon – azzal szokott összefüggésben lenni, hogy csökken a kislány ösztrogénszintje. „Koraszülötteknél mindig nagyobb az esélye a kisajak-összenövésnek, ez ilyenkor a koraszülöttség következménye. Viszont a probléma magától meg szokott oldódni, amint a babák a születés után behozzák lemaradásukat, külön teendőre újszülötteknél jellemzően nincs szükség” – emeli ki szakértőnk.

Az összenövésre ettől függetlenül figyelni kell, fontos elkülöníteni más állapotoktól vagy betegségektől, amelyek előfordulhatnak a női külső nemi szerveknél. Emiatt fontos, hogy a szülő akkor is mutassa meg a problémát gyereksebésznek, ha amúgy banálisnak tűnik.

Figyelni a kicsiket

Ha nem koraszülöttekről van szó, akkor a kisajak-össze­növés jellemzően 6 és 23 hónapos kor között alakul ki, de 6 éves korig előfordulhat. „Általában azt mondhatjuk, hogy ebben az időszakban kell jobban figyelni, az összenövés ilyenkor következhet be, általában külső hatásra. Például valamilyen hámsérülés, ami összenő, vagy valamilyen gyulladás, ami szintén hámsérülést okoz, és hasonlóképpen összenő. Lehet az ok valamilyen fertőzés is, ami ugyancsak gyulladáshoz vezet. Extrém esetben szexuális abúzusnál is előfordulhat. Magyarán az össze­növés mindig hámsérülés következménye” – magyarázza Kőnig Róbert. Állhatnak a háttérben higiéniai problémák is, például hogy a kicsik nemi szervét nem jól tisztítják. A közvetlen ok viszont ilyenkor is az, hogy emiatt gyulladás, majd hámsérülés alakul ki. Sokan amiatt gondolhatják, hogy a hámosító popsikémek kedvezhetnek a kisajak-összenövésnek, mert az ahhoz vezető okokat – a gyulladást és a hámsérülést – ilyenekkel kezelik.
A hámsérülések nyomán fél és 6 éves kor között azért alakulhat ki kisajak-összenövés, mert ebben az időszakban a lányoknál kicsit alacsonyabb az ösztrogénhatás. „Ők fejlődésük bizonyos pontján ösztrogént veszítenek, ez teljesen normális dolog, és egyben azt is jelenti, hogy a kismértékű összenövések nem is igényelnek kezelést.

Például, ha a gyerek hat hónapos vagy egyéves, akkor a helyzetet csak felmérjük, aztán picit később megnézzük, elmúlik-e spontán vagy sem. Anyatejes babáknál szinte mindig megszűnik, pont az ösztrogénhormonok miatt” – emeli ki a gyereksebész.

Nagyobb gondot csak az okozhat, ha a kisajak-összenövés nagyobb fokú, és miatta pang a vizelet. Ilyenkor ugyanis fertőzések léphetnek föl, és fölfele terjedhetnek. Ez Magyarországon extrém ritkán fordul elő, ha a gyereket komolyan elhanyagolják.

Kép
Kislány, pelenkázás után
Kép: Freepik

Gyógyító ösztrogén

A kisajak-összenövést alapvetően háromféleképpen kezelik. Kőnig Róbert a legjobb, legbarátibb, legkézenfekvőbb megoldásnak az ösztrogénkrémes kezelést tarja, amelynél a szülőknek megtanítják, hova kell kenni naponta egyszer egy kevéske ösztrogénkrémet. Tudni kell, hogy az ilyen kenőcsöknek kétféle mellékhatása lehet. Az egyik, hogy a kislányok mellében picit megnő a mirigyállomány, a másik, hogy elszíneződés jelentkezik a külső nemi szerveken. Ezektől nem kell megijedni, elmúlnak egyből, amint a krém használatát – erre pár hétig, maximum két hónapig van szükség – abbahagyják. Másrészt ezek a mellékhatások nagyon ritkák. A krémektől tehát nem kell félni, főleg, hogy az összenövést barátságosan, fájdalommentesen szüntetik meg, elkerülhető velük a műtéti beavatkozás.

Az ösztrogénes kenőcs általában csak akkor nem jelent megoldást, ha az összenövés komolyabb, vagy a gyerek nem tűri, hogy a szülők folyamatosan kenegessék az érzékeny területet.

Ilyenkor helyi érzéstelenítésben végzett sebészi beavatkozásra van szükség. „Ez azt jelenti, hogy felteszünk egy kis érzéstelenítő krémet, majd pici szondával, manuálisan szétválasztjuk a két kisajkat. Ha a krém hatása elmúlik, fájdalom vagy diszkomfortérzés jelentkezik. Ráadásul az érzékeny területen két kis seb is létrejön a szétválasztás miatt, amit a szülőknek otthon kezelni kell. Ha lehet, emiatt kell megelőzni ezt a beavatkozást az ösztrogénkrémes kezeléssel, ami sokkal kíméletesebb” – hangsúlyozza a gyermeksebész.
Ha az összenövés annyira nagyfokú, hogy vizeletürítési nehézség is fellép, a gyerek pedig nem kooperál jól az orvossal, akkor a műtétet altatásban is el lehet végezni. Szerencsére nagyon ritka, hogy erre a megoldásra van szükség. „Bármelyik módszert is választjuk a szétválasztáshoz – akár a krémet, akár az érzéstelenítést, akár az altatást –, a szülőknek otthon folytatniuk kell a kezelést. Ehhez pontosan követni kell az orvos utasításait. Ez nagyon fontos, mert hiába végezzük el a műtétet, ha ezt a kezelést a szülők elmulasztják” – emeli ki Kőnig Róbert. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti