„Mosom kezeimet!” – Novella egy bibliai ige alapján

Hát tehetek én arról, hogy már csecsemőkoromtól helytartónak neveltek? Hároméves se voltam, amikor rám bíztak egy óriási termet tele rabszolgával, nekem kellett felügyelnem, hogy tiszta legyen, meg kitalálnom a berendezést. Amikor kiserkent a bajszom, megtettek egy kisebb római kerület kormányzójává, de nem volt egy évem se beletanulni, mert fellázadtak apám ellen a rá bízott afrikai gyarmatállamban, és lefejezték, úgyhogy mehettem a helyére én. 

Nekem senki se panaszkodjon arról, hogy ő nem szabad, ugyanis a birodalom legutolsó rabszolgája is szabadabb, mint én.

Vagy dönthettem talán arról, hogy ebbe az Isten háta mögötti porfészekbe jöjjek, ahol tízféle vallás és népcsoport veszekszik egymással naphosszat az állandó kánikulában? Olyan ez a tartomány, mintha összezárnának tíz ragadozó állatot egy túlfűtött, szűk ketrecbe, és nekem itt kell rendet tartanom. Persze ettől még letérdeltem a császár elé, és ahogy kell, tisztelettudóan megköszöntem a küldetést. Próbáltam volna nemet mondani neki! Rögtön halálra ítélt volna, csak hogy példát statuáljon. Neki ez nem nagy ügy, küld valaki mást helyettem, a feleségemet meg eladja rabszolgának. 
Csak látszat, hogy szabadon dönthetnék bármiről is. Ide hozták ezt az embert például, hogy ítéljem el, pedig nyilvánvalóan ártatlan.

Tény, hogy őrült, hisz egyetlen mondatával megmenthetné magát: csak ki kéne mondania, hogy nem ő az Isten fia. Egyetlen mondatocska, és mehetne Isten hírével! Ennyit várnak tőle, de ez a szent bolond valami elvtől vezérelve nem hajlandó rá.

Hát tehetek én róla, hogy nincs ki a négy kereke? Ha szigorúan nézzük a törvényeket, el kellene engednem, hisz teljesen ártatlan. Viszont ha ezt teszem, az elfogói lázadást szítanak, a császár pedig a fejemet veszi. Márpedig megdögleni rohadtul nem akarok, nekem a túlélés az első. Ez az én igazságom. 
Értsd meg, hogy ha szabadon engedlek, akkor nekem is annyi, mert én sem vagyok szabad, ezt mondtam annak az embernek. Mélyen a szemembe nézett, de nem válaszolt semmit. Kimentem az elfogói elé, és kértem egy vízzel teli tálat. Ti ölitek meg, nem én, tiétek a felelősség, mondtam nekik, majd megmostam a kezemet, és kiadtam a parancsot a századosnak. 

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>